Tulveron Krónikái
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Men echenim
sí derthiel ne chaered hen nu 'aladhath


 
Utcák és sikátorok - Page 2 KaDiPE5
Utcák és sikátorok - Page 2 KaDiPE5
Üdvöznk
dicső lovag szép a ruhád, szép a lovad
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Üdvözlünk Tulveron mágiával átszőtt világában!
Oldalunk középkori körülmények között játszódik, és ötvöződnek benne számtalan fantasy mű elemei.
Regisztráció előtt kérünk, mindenképpen olvasd el a Törvénykönyvünket és Világleírásunkat, melyek az oldalon való könnyebb kiigazodást szolgálják, illetőleg az alapok megismerését.
Oldalunk 2021.01.08-án nyitotta meg kapuit a nagyérdemű előtt.
Várunk sok szeretettel egy igazán nagy kalandra!

 

 
Utcák és sikátorok

Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next
Utolsó Poszt Hétf. Ápr. 04, 2022 11:59 am


GRAH-ZEYMAHZIN
 @Ahronit  && Veleris
«  Szószám; ide • Zene; ide»
 
Csekély a lelkesedés, mely arcomra kiül – mondhatni egyenlő a nullával – a sarokban haláltusáját vívó csuklyás és hamvadó rózsaszirom láttán, kinek, ha bűze eddig nem is volt kellemes, mostanra orrfacsaróvá vált, ennek fényében pedig megkockáztatom, hogy gyomrom morgása sem az éhség záloga. Nem vagyok csendes őrült, kinek oly könnyedén csorog végig a lelkén a halál, miként esőcsepp a tölcsérbe hajló levélről s olykor suttognak a holtak álmaiban. De az élet mostoha s nem hagy más választást, minthogy bajtársunk vagy saját lelkünkért egy másikat adjunk cserébe. Halvány mosoly dereng fel orcámon tán soha nem szűnő jó kedélye hallatán, mely vigasz a valóban kaotikus állapotban. – Minden rendben, ha nem érte újabb kár zakód anyagát – simítom égő arcom szívdobbanásnyi időre kérgektől mentes tenyere alá fátyolos görbülettel ajkamon, mielőtt felfedné előttem tervének részleteit. Nem hiszem, hogy lelplezni tudtam megrökönyödésemet kérését hallva, de ha hezitálva is, de újra a mindenes szekrényhez léptem. Emlékeim szerint akadt még ott néhány feslett rongydarab. Közben azon gondolkoztam, vajon mire is kellhet neki egy vérrel áztatott cefet és hogy egyáltalán akarom én erre a kérdésre tudni a választ? Míg ő serényen az italosszekrényt fosztogatja, s talán a lelkem megnyugtatására méri a szavakat, én a már jobb létre szenderült csuklyás mellett térdelek, hogy alvadó vérével nedvesítsem a ruhát, több kevesebb sikerrel.  – Tehát az volt a dolgod, hogy beépülj közéjük? Mégis mi csúszott félre, hogy végül ők akarták a fejed? – pillantok hátra a vállam felett, majd mivel nem is igazán tudom, hogy mennyinek kis kellene lennie az annyinak, saját átnedvesedett ingjéből szakítok le egy jókora darabot, felegyenesedve utána mellőle. – Mégis ez mire kell? – és igen, tudni akarom, kíváncsiságom kicsivel mégis csak nagyobb, mint az akarat, mely elnyomhatná azt, még akkor is, ha pár perccel később azt fogom gondolni, jobb lett volna tudatlannak maradni. Mindeközben felé nyújtom mindkét rongydarabot, felajánlva számára a választás lehetőségét. Még mielőtt azonban kitenném a lábam, a küszöbön felnyalábolom táskám az asztalról csak ezután követem a kísérteties csendbe burkolódzó utcára. – Háát… játszottam kidobósat az iskolában – vonom fel enyhén szemöldököm, s billentem félre fejem bizonytalanul. – És még fagolyóval is borogattam bábukat, de az nem most volt – vallom neki őszintén, hogy nem biztos én nagyobb sikerrel járnék az ügyben. Ám ha ennek tükrében is rám akarja bízni én mindent megteszek, az ügy érdekében, bár nem igazán tudom ettől még miért fog lángba borulni az épület. De nem akadékoskodom, hisz mellkasa szunnyadó vulkán tüzét rejti, s mikor, ha nem most helyezném bizalmam belé? Nyelvem hegyét kidugva ajakaim közt koncentrálok, s karomat lendítve engedem útjára a palackot, mely hangos csattanással pukkan szét a ház falán. – Nem így kellett volna, ugye? – kelletlenül húzom el szám, nézve miként folyik a drága nedű végig a kockaköveken. - Esetleg B terv? - leheletnyire ugrik meg szemöldököm, s vállam, ahogy alsóajkamon húzom végig fogaim.


Vendég
Vendég
Anonymous




Utcák és sikátorok - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Pént. Ápr. 01, 2022 6:54 pm

Grah-Zeymahzin
Veleris & Rilrion
What happens in Ylore, stays in Ylore.
Eleinte elképedten pillogok a finom kacsókba szorult agresszión, utána viszont csak egy fintor gyűri a vonásaimat a vérontás okán. Láttam már sokszor lelküket kilehelni embereket, elfeket, törpéket, még a sajátjaimat is, ám a vérfürdő sosem képezte a kedvenc látványaimat, dacára a történés rendkívül drámai felhangjainak. Mindenesetre megnyugszom, két gonddal már is kevesebbel bírunk, s megmutatta, hogy hajlandó a kezét koszolni, amennyiben a szükség úgy hozza. Kétséges persze, vér után szomjazó valója bújt-e elő belőle, vagy szívének bizonyos mértékű elköteleződése, noha eddigi tapasztalásaim alapján kötve hinném, szívesen hagyná maga mögött hátra a holtakat puszta időtöltés gyanánt.
- Phúú, nem semmi felfordulás, én mondom – teszem csípőre a kezeimet, megkönnyebbedett sóhajt eresztve a csuklyás hörgésének utolsó akkordjai mellé. - Jól vagy? - pillantok el a bájos vonások felé, s mivel érdeklődésem őszinte, közelebb lépdelek hozzá, hogy a sötétség szemeim elé állított korlátait átszelve mérhessem fel épségét. Pirosló orcáját elnézéssel simítom tenyerem óvása alatt, igaz, meghitt momentumunknak könnyedén vet fordulatot a kérdésével. Képtelen vagyok elnyomni magamban egy szórakozott kacajt.
- Adunk egy kis lelkesedést a lángoknak – osztom meg vele az elképzelésemet, eltekintve Elkenődött szájra, kinek ruháját még szorgosan nyaldossák kevésbé barátságos figyelmem billogjai. Nem olyan hevesek, hogy maguktól gondot okozzanak, de ezen könnyeden lehet segíteni. - Addig is, ha megtennéd, hogy egy rongyot feláztatsz a kománk vérével, azt megköszönöm – kérem a kissé bizarr feladatra, mialatt addig is a szekrényhez sétálok előkotorni egy újabb üveg szeszt.
- Igazad volt korábban, nem egyszerű galiba az övék. Többször fogadtak el megbízásokat keverékek vagy vivernek levadászására, bár még bizonyítást kellett volna nyernem hozzá – magyarázom előzékenyen, elvégre van az a pont, amikor már nem számít különösebben a szám locsogása. - Nos, áldott lelkek mindenesetre nem voltak – horkantok fel, figyelve, merre tart a feladatában. Ha netán gondot jelentene a számára, gálánsan állok a rendelkezésére, hogy kisegítsem vagy helyette végezzem el a piszkos munkát, ám bárhogy is, végül kiterelgetem az ajtón. - Mennyire jó a célzásod? - emelem meg a kezemben az alkoholt, jelezvén, a legutóbbi próbálkozásaim tükrében lehet, nem én vagyok erre a megfelelő személy.


Bárd vagyok
Ahronit

Our deepest fears are like Dragons guarding our deepest Treasures


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1178
❖ Tartózkodási hely :
Ylore
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Kezdő (Szabadmágia); Tanonc (Tolvajlás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Utcák és sikátorok - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Pént. Ápr. 01, 2022 4:17 pm


GRAH-ZEYMAHZIN
 @Ahronit  && Veleris
«  Szószám; ide • Zene; ide»
 
Szavai ezúttal sem mondanak többet, mint az alkony mely sejtelmes színekbe öltözteti az ősz hamvadó virágjait. Éppúgy követheti csillagfényes, mint baljós éjszaka. Elképzeléseim csakugyan akadnak, s akad közte olyan, melynek íze a legjobban hasonlít az igazsághoz. Sokat mond erről szám szegletében megbúvó mosolyom is, noha még talán ódzkodom annak teljesítésétől. Tudom én, hogy nem minden arany, ami fénylik, csak elfogadni nehéz a tényt, hogy valamit el kell veszejteni ahhoz, hogy megtaláljuk önmagunkat. Nem is kérem, hát parázstekintetű bárdomat, hogy avasson be, hisz ismerkedésünk csendes folyamját közeledő léptek zaja zavarja fel, s válik zubogó sodrássá.
A replika ezúttal sem marad el így megkönnyebbülve rendezem vissza állkapcsom a helyére, s emelem tekintetem néma „barátomra”. A kupa csapódására nem csak ő, de magam is összerezzenek, ám keményebb, mint a sarki halárus. Sebes mozdulatokkal terem előttem, s mint ahogy a rongybabákat szokás, ránt fel a földről. Fülsértő a sikoly, mely a lobbanást kíséri, s óhatatlanul vonja magára a fickó figyelmét bajtársnője keserves szenvedése. Ha magam a döbbenettől nem is ismerném fel a kínálkozó lehetőséget Rilrion készséggel hívja fel rá a figyelmem. Mágiám a legkevésbé sem a gyilkolás hatékony fegyvere, inkább védelem, elterelés az elme manipulálása, mely felett hatalommal bír, bár meg kell hagyni, előszobája a pusztításnak. A bennem lakozó méreg pedig csak elodázná csak az elkerülhetetlent. A még mindig kezemben szorongatott üvegdarabot emelem a magasba s sújtok le vele, valahova a nyaka s válla találkozásához. Kíntól ordítva kapja el kezem, melyre én tovább szakítom az ínakat és a bőrt, kiszabadulva szorításából. Meglepett hörgéssel rogy térdre levegő után kapkodva. Öltem már embert, folyt már meleg vérük kezemen, mégis sose egyformák. Halk csörömpöléssel ér földet az üvegdarab, miután útjára engedtem. Zavarodottan keresem a vérvörös szempárt, s engedek le mellkasomról egy megkönnyebbült sóhajtást zakójának épsége láttán, majd nézek a nőre, kinek arca valóban elkenődött immár, noha nem vagyok róla meggyőződve, hogy szíve valóban megpihent. – Most mit csinálunk, bedugjuk őket az ágy alá? – emelem vissza tekintetem a kobzosra. Itt csak nem maradhatnak, előbb-utóbb a bűz feltűnik valakinek.



Vendég
Vendég
Anonymous




Utcák és sikátorok - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szer. Márc. 30, 2022 3:48 pm

Grah-Zeymahzin
Veleris & Rilrion
What happens in Ylore, stays in Ylore.
Elnéző, ugyanakkor szórakozott mosollyal fogadom szavait, elvégre nincs titok abban hogy a titkokat egyelőre titkolom. Pillantását állva döntöm sokadik alkalommal, játékosan a vállam irányába a fejemet, akként méricskélve bájos ábrázatának szemnek tetsző vonalait és kanyarulatait. Ajkaim görbülete szélesebben húzódik az ajánlatához mellékelt előkelősködését látva, noha jó kedélyem mögött sebtében szökkennek a gondolataim a bizalomról, melyet nem ajándékoznak a vörösek akárkinek. Hosszabb, sokkalta hosszabb procedúra, míg kiválasztjuk a megfelelő jelölteket, s mégis, az erdei boszorkány jóslata és nyilvánvaló szűkölködésünk az új tagokban arra ösztökél, hogy megelőlegezzem a támogatásomat. A sárkányok vére csörgedezik az ereinkben, s ha már egymásra sem számíthatunk, úgy kire?
- Habár a szavak olykor többet jelentenek bármely tettnél, egy szertartás, ami megpecsételi a bajtársiasságunkat. Elköteleződési szertartásnak nevezzük, hiszen a tett súlya regélni fog a szív határozottságáról – magyarázom csöndesen, körültekintéssel. - Ennél többet egyelőre nem mondhatok róla, noha úgy vélem, éles eszedben ott bujdosik a válasz – somolygom, még azelőtt, hogy beszédünk hűvösebb vizek hullámaira feküdne fel, és hogy amazt megakasztaná korábbi „cimboráim” felbukkanása.
Az ajtó határozottan vágódik a képembe, és szégyen vagy sem, vinnyogó egér módjára kapok egy momentumra az orromhoz, mielőtt az ösztöneimre hallgatva nyúlnék a poharamért. Éles csattanás rándítja össze az izmaimat, igaz, Veleris fájdalmas nyögése okán elbizonytalanodok afelől, ki is kapta az üveg áldását. Persze Elkenődött száj nem hagy túl sok időt a töprengésnek, rikácsolása kíséretében suhint felém, amelyet a hosszú évtizedek alatt magamra szedett reflexeimnek köszönhetően parádésan kerülök ki.
- Nem értem, miért rajtam kell kitölteni, hogy rémes a sminked! - kiáltok rá vissza, ám helyette a csuklyást célzom meg a kezembe fogott kupával, hogy kisegíthessem a smaragdszín tükrök büszke viselőjét a csávából. Csakhogy a célba dobás sosem volt az erősségem, így a pohár boldogan reppen el a férfi feje mellett, s lel nyugalomra a szemközti sarokban. - Hogy az a… - a fogaimat megszívva szembesülök a csúfos bukással, ám nem úgy faragtak az isteneink, hogy könnyedén adjam a bőrünket; az asztalhoz slisszolok hát, felkapva onnét Veleris kupáját, amit ismét dobásra emelek. - Hé! Akarsz még egyet?! - kiáltok rá, remélve, hogy ha mást nem, a figyelmét megkapom, ezáltal lehetőséget adva hősnőnknek a menekvésre vagy ellentámadásra, de eldobni már nem tudom a poharat, mivel Neyra közel sem kedves, kiveri a kezemből az alkalmatosságot. - Az egy ritka darab volt… - morranok rá, el is feledkezve arról, hogy szemeim valós színét véka alá rejtsem, s talán ennek köszönhetem, nem lelek rögvest közelebbi ismertséget a tőrével, ugyanis a döbbenet határozottan eluralkodik az ábrázatán.
Nyilvánvaló, hogy fortélyok nélkül nincsen esélyünk a támadóinkkal szemben, főként, mert a csuklyás ha fel is figyelt rám vagy kapott is Veleris áldásából, azóta újfent neki iramodik a szépségnek a maga pengéjével, én pedig belátom, hirtelenjében egy árva igére sem emlékszem a kelekótya tanulmányaimból, ami segíthetne rajtunk. Veszek hát egy mély levegőt, megadással aziránt, melyet szeretek elkerülni, majd eleresztve a bensőm tajtékzását, engedek kisebb tűzfergeteget Elkenődött száj formás alakjára. Egy gonddal kevesebb, s megkockáztatom, velőt rázó sikolyára esetleg csuklyás barátunk is felfigyel.
- Drága smaragdszemű kedvesem, sebtében! Ha el kívánsz köteleződni, itt a lehetőség! - kiáltok neki, utalva arra, a férfi likvidálása bizony az ő reszortja. Feltéve, ha ő is úgy akarja.

// #kihívás2 //


Bárd vagyok
Ahronit

Our deepest fears are like Dragons guarding our deepest Treasures


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1178
❖ Tartózkodási hely :
Ylore
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Kezdő (Szabadmágia); Tanonc (Tolvajlás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Utcák és sikátorok - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szomb. Márc. 26, 2022 9:32 pm


GRAH-ZEYMAHZIN
 @Ahronit  && Veleris
«  Szószám; ide • Zene; ide»
 
Félre billentet fejjel hallgatom andalító hangját, mely hívja a hajnalt, s vele együtt újabb kérdéseket csalogat elő elmém zegzugaiból. Kérdéseket melyekre a válasz az ő tudatában lakozik, mint megkopott ládikó őrzi aranyát. Türelemre intem magam, időt hagyva a magnak, hogy gyökeret eresszen, s idővel teremjen meg rajta ismeretségünk édes gyümölcse. – Érzem, hogy csak a felszín, melyet kapargatunk, de megértem óvatosságod. Magam is csekélyen mérném a szavakat – töprengés mély csendjéből emelem rá tekintetem, ma már sokadik alkalommal keresve tekintetének bíbor színét. – Mit gondolsz, csak a reményt űzzük magunk előtt vagy eljön az idő, mikor a máz a festék megreped? Mikor azok lehetünk, akik vagyunk – kíváncsi vagyok ő miként vélekedik, látja e a végét vagy csak szalmaszálba kapaszkodik, mert nem maradt más csak a hit. – S ha igen, nem maradunk akkor is csak bujdosók? Hisz évszázadok nem peregnek le csakúgy, kikbe azt nevelték legyen más. Talán már sokan azt sem tudják kik, s az új nemzedék… - komor gondolatok, de úgy érzem van némi igazság bennük.
– Megvallom, nem ismerem, hogy szokás efféle körökben, mit kell mondani vagy se – emelkedik meg kissé a vállam, s ereszkedik vissza. – De ha adtok lehetőséget, osztozok a teherben, melyet cipeltek, amennyiben a feltételeknek megfelelek – csípem össze mindkét oldalt ruhám anyagát, s leheletnyire tárom szét ráncait. Pillanatokat lefoglaló jelenet, melynek ideje alatt csalfa mosoly játszik arcomon. Bár csak árnyéka a kezdeti évődésnek, ezt is hamar elsimítja az emlékek fagyos ujja, mely olybá tűnik népünk százainak sajátja. S az érzés, mely évtizedek alatt ivódott vérünkbe. Az övébe és enyémbe. További gondolatoknak adnék teret, amennyiben nem akadna meg, s intene elővigyázatosságból csendre. Félsze fantom kígyóként tekeredik körém, s kap a gyertyaláng után, óvó sötétséget vonva körénk. Hasztalan, hisz ki tudja, mióta járnak már a környéken keresve minket. Szavaira nem csak szívverésem lesz gyorsabb, nem csak szorosabbra fonódnak ujjaim az üveg nyakán, de mosolyt is képesek csalni arcomra. Ami előbb ráfagy, majd olvad le róla, amint kivágódik az ajtó. Rilrion fájdalmas kiáltása és árnyékteste tántorodása késztett cselekedetre, mely valószínűleg meggondolatlan lenne, ha leghátsó betolakodó fején hangosan nem csattana az üveg, melynek lehulló darabjain csillan ezernyi szikra. Fájdalmában felnyög s meggörnyedve sarkon fordulva lódítja karját felém. A következő pillanatban nem igazán tudnám megszámolni hány csillag is dereng fel előttem, ahogy azt se a kőfal adta pofon helye fáj jobban vagy az, amelyik a karjába űzött. Talán még fel is nyögtem, de ebben sem lehetek teljesen biztos. – Meg vagy te menyét! Most merre fogsz szaladni? – fület sértő rikácsolás, mely már kezdi értelmét nyerni. A falon lecsúszva s a félhomályban nem látom tisztán, de mintha Rilrion régi hódolója kezében penge villanna, s nem tétovázva suhintana felé. Éppen csak ennyi, amit látok, mivel egy fölém magasodó árnyék takarja ki előttem a képet.


Vendég
Vendég
Anonymous




Utcák és sikátorok - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Márc. 20, 2022 9:28 pm

Grah-Zeymahzin
Veleris & Rilrion
What happens in Ylore, stays in Ylore.
Újabb kérdése okán lassú mozzanattal emelem a pillantásomat ragyogó tekintetének valóságos smaragdjaira. Minutumnyi a töprengésem, mielőtt ismét megszólalnék.
- A Viharkígyó, Strunvith a vezető, de ő vele jó eséllyel sosem fogunk találkozni – felelem meg a kérdését és nem is, elvégre mindezzel aligha tud bármit kezdeni. Meg merném kockáztatni, hogy a kígyók fejének még csak nem is ez a valódi neve, ám érthető elővigyázatossága sohasem rendítette meg az elköteleződésemet vagy a csoportosulásunkba vetett hitemet. - Odahaza jó néhány támaszpontunk akad, hol többek között a magamfajta árván maradtakat képezik. Szilárd alapokon nyugszunk – mellékelem a csekély információt, még azelőtt, hogy tovább görgetnénk a csatlakozását övező feltételek, elképzelések témakörét. Érdeklődéssel méricskélem félmosolyra kunkorodott vonásait, amíg megfogalmazza puhatolózásának legújabb tárgyát.
- Ez csak természetes. Mit sem érne bárminemű törekvésünk a kiszolgáltatottak megsegítésére, ha még egymást sem tartanánk semmire – mosolyodok el szelíden. - Nem holmi bűnbanda vagyunk, akik szívesen áldozzák azt a keveset, ami megmaradt – bólintok határozottan, még mielőtt beszélgetésünk személyesebb vizekre evezne. Mindkettőnk torkának elkél a vörös nedű, amely úgy-ahogy képes elsimítani a régi idők emlékeinek élét. Elnézéssel ingatom meg a fejemet, szabadkozását hallva.
- Ez a valóság, amit legfőképpen az emberek dühe és utálata szőtt, nem te vagy én – vonom meg a vállaimat hetykeséget mímelve, pedig a látszat ellenére mélyebben húzódik az a seb az elevenemen. Nincs alkalom, hogy ne félném a fulladást a víz közelében, mely újra és újra a rám nehezedő testek okozta légszomjra emlékeztet. Ezt viszont nem osztom meg vele; mint ahogyan valódi nevemet, úgy történetem részleteit is irigy sárkányként óvom, Oz'herith fagyos ormai között őriztetve egykori mentorom tenyerében. Ehelyett halovány mosollyal hallgatom az enyémhez meglehetősen hasonuló meglátásait. - Az idő csupán az ostobákat vagy azokat, kiknek szűken mérték az istenek a perceiket, képtelen megtanítani belátással viseltetni a világ dolgai iránt. De nekünk bőséggel megadatott… - biccentek egyetértésem jeléül, csakhogy idő közben egy kósza hang magára vonja a figyelmemet odakintről.
Meglehet, riadalmam nem több mint felesleges aggodalmaskodás, viszont ki tudja, mennyire voltak kitartóak üldözőim, minek után rendezték a soraikat. A gyertya váratlan elfújása alaposan megzavarja az érzékeimet, a hirtelen „vakság” elbizonytalanít és felkorbácsolja eddig higgadtan csörgedező véremet, azonban nem hagyok sok időt a komolyabb pániknak, főként, mert apránként hozzászokok a sötétséghez. Vetek egy gyors pillantást Velerisre, aztán megkockáztatva a karcsú ablakot takaró függöny sarkának megemelését, kisandítok Ylore rendezett utcájára. S azzal a lendülettel vissza is húzódok.
- Ketten vannak… Elkenődött száj meg a csuklyás harmadik… Kétajtósszekrényt nem látom, szerintem kidőlhetett – sutyorgom neki, noha attól tartok minden igyekvésem a csöndesen mért szavakra dugába dől, ugyanis a léptek odakint felszaporodnak, a következő pillanatban pedig akkora vehemenciával csapódik ki a menedék ajtaja, hogy bizton veszem, a tompítóként szolgáló orrom centiket húzódott vissza a koponyámba. - Ó hogy a fészkes fene vinne el!!! - kiáltok fel kínomban, bár hamar moccanok, hogy kiforduljak a csapdából. Sebtében nyúlok a poharamért, közben figyelve, leendő társamnak sikerült-e valamelyiküket legalább tarkón vágnia.


Bárd vagyok
Ahronit

Our deepest fears are like Dragons guarding our deepest Treasures


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1178
❖ Tartózkodási hely :
Ylore
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Kezdő (Szabadmágia); Tanonc (Tolvajlás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Utcák és sikátorok - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Márc. 20, 2022 4:02 pm


GRAH-ZEYMAHZIN
 @Ahronit  && Veleris
«  Szószám; ide • Zene; ide»
 
Cinóber szemei megfakulnak, ahogy korai fagy érintése alatt a levelek. Eltűnődését látva csak sejtéseim lehetnek afelől, miféle gondolatok is suhanhatnak át furfangos elméjén. Olyan akár a természet, viaskodások és áldozathozatalok árán adja titkának egy- egy misztériumfoszlányát. Mégsem sürgetem, s nem is ejtek szót bizalmának megnyerésért -  noha kíváncsiságom roppantul fúrja oldalam- saját magának kell belátással lennie afelől, mit óhajt velem megosztani. Abban a perc töredékben, alakjába csimpaszkodó virágját bontogató akác fürt tekintetem, mely ajkáról lecseppenő szavak hallgatva sincs másképp. Finom ráncok gyűlnek, majd simulnak ki homlokomon s szemeim sarkában, s azon kapom magam, hogy szám belsejét harapva morfondírozok. – Ki áll mind e mögött? – biccentem kissé oldalra fejem, s pillanatnyi időre találkoznak szemöldökeim. Megeshet, hogy a hátralévő éjszaka is kevés lenne, az egymásba futó szálak rendezésére az újabb és újabb kérdések megválaszolására. Ám a részletek a rejtelem – mely úgy öleli körbe a tekergő kígyót, miként jégtakaró a halászbárkát – iránti tudásvágyam, nem, hogy apadna, inkább kétszeresére duzzad, ahogy a Hold egyre magasabban jár az égen. Meglepettség ecsetével nem húz arcomra vonalat az érzelmes festő, hisz csak az ostobának nem lenne egyértelmű az elvárt hűség és a következmény, amennyiben megtörne az. – Efelől nincs kétségem – kunkorodik szám szélébe egy félmosoly, hisz rejtőzzék bármilyen jószándék is egy cél mögött, az odavezető út olykor megköveteli a kegyetlenséget. – Nem akarom, hogy azt gondolod, hogy tiszteletlen, netalán nyerészkedő lennék …- halkan vánszorognak a szavak ajkamra, megfontoltságtól vezérelve, hisz oly nehéz megtalálni a megfelelőt. – de az elköteleződésért hasonló lojalitásra lelhet, ki a jelképet szolgálja? – mert se nő se férfi, se vivern se ember a legkevésbé sem akar feláldozható lenni, legalább a tudatot szeretné magának, hogy bajban számíthat támogatásra. Csöndes szavak alatt melyek a múltat hivatottak felidézni, a padló fürkészése mellett, zöldjeimet olykor arcának rezdüléseire vagy éppen kezének apró mozdulatainak szentelem. Még így is szelíd mosolyt hív elő szórakozott játéka, az ujjára húzott karika szikrázása a sápadt gyertyafényben. Részvéte elmélyíti a ráncokat a zugokban s hálává simul tükreimben a mardosó emlék. S való igaz, mennyi gyermeket, hisz saját sebezhetőségem, kényszerített poharam kiürítésére az imént, pedig már évtizedek vonultak el a fejem felett, mégis a világ kegyetlensége bujdosóvá tesz, miért kellene, hogy ez legyen a világrendje? – Ne haragudj… – az utolsó csepp rubin vörös csepp hullik poharába, fodrokat vetve benne, miután felismerve szándékát, töltöm újra poharát. Elharapom gondolatom fonalát, látva mellkasának emelkedését, elárulva akad még szó mely, gyöngyként peregne tova. – Bíztam benne, hogy a te történeted nem hasonló az enyémhez – s noha szívesen faggatnám Thalyron fáiról s levegőjéről valóban más e, mint az itteni, de nem kívánok sót hinteni a sebekbe. Nem tudhatom, hogy akad e olyan pillanat az életmben, mikor az elfojtott gyász felébreszti haragom, mikor a gyűlölet lángja emészteni fogja lelkemet. Ám most megadó sóhajjal vallom: - Ha volt is idő mikor kerestem válaszokat, azokat megkoptatta az idő, fantomokat kergetnék, hisz magam sem vagyok biztos abban kik is a felelősek – üres zajként követi szavaim, az üveg talpának koppanása az asztalon vagy lehetne szívdobbanás is egy új élet kapujában. Még nem tudni. – Talán már csontjaikat rágják a kukacok, így személyes bosszú nem hajthat, ha ártatlanok fizetnének vérükkel, magam sem lennék különb tőlük. Viszont, amennyiben tudásom csak egy csepp is lehet, mely előre hajtja a malmot, úgy felajánlom – hullámzó fürtjeim alól emelem rá tekintetem, a hosszú nyakú palackról, melyet még mindig ide- oda forgatok ujjaim között. S ha akadna is még gondolatom, melyet megosztanék vele, csendre int, noha jómagam még semmit sem hallok. A lehetőség a leleplezésére éppen elég hozzá, hogy hatalmasat ugorjon a szívem, s zubogva induljon vérem medrében. Pillanatokig csak figyelem miként oson s hallgatja a szél zúgását a keskeny sikátort szegélyező házfalak között. Magamhoz veszem a táskát s nyakamba akasztva fújom el a gyertyát. A hirtelen jött sötétségben szükségem van néhány pillanatra, míg a pillanatokkal ezelőtti tisztán kivehető bútorok s Rilrion kontúrjai ki rajzolódnak előttem. Tétlenséget nem szívlelve ragadom magamhoz az üveget, melyben a torok s gyomor mérgét rejtette valaki, s nesztelen léptekkel az ajtó másik oldalán simítom hátam a falnak. Gyors pillantást vetek a bárd árnyakkal csíkozott arcára, majd magam is fülelni kezdek. S hogy megérzése vagy már az évek alatt kiélesedett érzékei tettek jó szolgálatot, nem mondhatom meg, de valóban léptek tompa puffanását és morajló beszédfoszlányt hoz magával a lepkeszárnyú éj. Bár innen még éppúgy lehetnek régi barátai, mint ismeretlen tivornyázók.


Vendég
Vendég
Anonymous




Utcák és sikátorok - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Pént. Márc. 18, 2022 9:42 pm

Grah-Zeymahzin
Veleris & Rilrion
What happens in Ylore, stays in Ylore.
- Akár a méreg – bólintok egyetértéssel érzékletes hasonlata okán, kérdésére azonban eltűnődéssel oldalra biccentem a fejemet a vállam irányába. Habár komoly rokonszenvet érzek iránta, s elkél az utánpótlás a soraink között, meg szükséges válogatni, mit osztunk meg előre a friss vérrel. - Szabotálunk, informálódunk, kellemetlen egyéneket likvidálunk, erősítjük a sorainkat annak érdekében, hogy ha eljött az idő, egységesen léphessünk fel a birodalom zsarnokai ellen – magyarázom csöndesen, nem bízva abban, a falnak nincsen füle. - Többségével azt teszed, mihez tehetséged vagy hozzáértésed van, nem erőszak semmi. Ám az elköteleződést elvárjuk, s ha netán árulást szimatolnánk… Magad is tudod, igazságérző nép vagyunk – vonom meg a vállaimat léhán, akárha kedélyes eszmecserét folytatnánk a kenyérsütés fortélyairól. Könnyed érzeteim viszont hamarost elillannak az őt ért veszteségek elbeszélése végett... Minden egyes szavával, mondatával mélyül az együttérzésem s a harag, amit az értelmetlen vérontás felett érzek. Már bánom, hogy letettem a poharamat, de helyette sebtében találok mást, amit feszengésem oldójaként bíbelhetek; a jobbom mutatóujján simuló gyűrűmet kezdem ide-oda forgatni.
- Ne kérj elnézést. Én köszönöm az őszinteségedet. Osztozom a fájdalmadban – bólintok felé megértéssel és együttérzéssel, mielőtt mélyet sóhajtva összeszedném a gondolataimat. - Ha nem is a sólymok voltak, hát magad is láthatod nap nap után a közemberek gyűlöletét, melyet tovább mételyez a kékek mérge. Csupán gondold el, mennyi gyermeket kímélhetnénk meg mindettől az iszonyattól, amennyiben végre eloszlatnák tévképzeteiket velünk kapcsolatban – ingatom meg a fejemet kiábrándultsággal, igaz, a mozdulatban rögvest megakadok, amiként saját történetem köré simul érdeklődésének fonala. Beharapom egy momentumra a számat, ugyanis soha nem szoktam bővebben ecsetelni a velem történteket, mégis… Mégis úgy érzem, az volna helyénvaló, ha nem hagynám magára vallomásában. Újabb mély szusszanás szakad fel a mellkasomról, s ha maradt még a borból, felkapom a poharamat, hogy újratölthessem.
- Nehéz megmondani ennyi évtized távlatából – horkantok fel szórakozottan. - A veszteség sodort az utamra elsősorban. Nodriakban születtem, kisebb város volt Thalyronban. Lemészároltak mindenkit a környező erdőkben élő elfek a birodalom biztatására – mesélem ismét elhalkulva, és mielőtt folytatnám, megöntözöm a torkomat egy öblös korttyal. - Egyedül éltem túl. Elbújtam, hisz magam is gyermek voltam még. A kígyók találtak rám, s vittek magukkal, hogy befogadjanak, kiképezzenek, így kerültem hát ide. De nem hajt már a bosszú, otromba érzet azokkal szemben, akik nem tehetnek semmiről és maguk sem gyűlölnek bennünket. Az igazságtétel inkább ösztökél – pillantok fel a poharamról Velerisre, kíváncsian a maga nézőpontját illetően. - Te miként vélekedsz? - adok hangot az eddig kimondatlan kérdésnek, s noha bizton veszem, az esetleges válaszára még bőven van időnk, viszont azt követően kénytelen vagyok csendre inteni, és óvatosan az ajtó felé araszolva hallgatózni, ugyanis meglehet, pusztán a bor teszi, de mintha hallottam volna odakintről holmi piszmogást.


Bárd vagyok
Ahronit

Our deepest fears are like Dragons guarding our deepest Treasures


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1178
❖ Tartózkodási hely :
Ylore
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Kezdő (Szabadmágia); Tanonc (Tolvajlás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Utcák és sikátorok - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Pént. Márc. 18, 2022 12:19 am


GRAH-ZEYMAHZIN
 @Ahronit  && Veleris
«  Szószám; ide • Zene; ide»
 
Nektáros ajaki bokrétát köt, hízeleg, bókol örökké. Ujjai köré csavar akár egy hajtincset, s bízom benne, igaza van, s ha nem is ma lesz az a nap, felszántjuk a termőföldet. Szememben apró fény csillan, gyertyaláng játéka, s csak percekkel később hal ki onnan, amint halkan sikló csónakunk komorabb vizekre úszik. Figyelmem egy percre sem lankad, noha apró ráncok gyűlnek orrom nyergében kasztom legkevésbé sem dicsérő szavai hallatán, mégsem akasztom meg szárnyaló gondolatait. Lépteim alatt megreccsennek a száraz fadeszkák, gondolataim hangja is lehetne akár, miként alágördülnek ajkamra. – Akár a méreg – suttogom, amolyan felismerésként. Láthatatlan, alattomos és roppant halálos. – Egyik sem hordozza magában az élet princípiumát – engedem el a megkopott lécek látványát, végig hordozva tekintetem rajta, vörösen izzó tükrein megállapodva. – És ti mit tesztek ellene? S mit tehetnék én?– szegezem neki a kérdést, hisz míg a vadász odakint jár s hírét viszi a szél, addig a kígyó csak meglapul a kövek alatt.  Kényszeredett mosoly ül ki arcomra, s poharam után kell nyúlnom, hogy benedvesítsem torkom. Rég volt már, s talán azóta senkinek se beszéltem róla. Nem kellett, hisz kezembe kaptam egy másik múltat, s hogy kik voltak a tettesek? Elszenesedett rönkök alatt nyugszik az igazság. – Talán. Sok-sok éve, még gyermek voltam, mikor veszteség ért – most rajtam a sor, hogy oly utált tétlenséget elkergetve írjak le köröket a kezemben lévő pohárral. Oldalán az édes nedű szétfreccsent vércseppenként gurul végig. – Szüleim sok éven keresztül küzdöttek a háború következményeivel, míg az istenek nem döntöttek úgy, hogy élet sarjadjon szerelmükből – sápadt szavak hagyják el résnyire nyíló ajkaim. Nem tudom, miért érzem, hogy minden részletét meg kell osztanom vele, talán csak megkímélni akarom az újabb kérdésektől, talán mert megkönnyebbülést remélek tőle. - Egy darabig átlagos család voltunk, míg atyám nem döntött úgy, hogy újra kalandozásra adja a fejét, talán ez vagy, talán mert túlságosan kerülni akarták az embereket… Azon az éjszakán mikor megtért bajtársaival az otthonunkba betörtek a házunkba – elszoruló torkomnak szüksége van néhány pillanatra, hogy a korty, mely miatt számhoz emelem, a poharat leguruljon rajta. – Nem sok mindenre emlékszem, csak a felfordulásra, acél csendülésére, a szagokra – bőr gyűrődik homlokomon, ahogy visszaemlékezni próbálok arra az estére, de hasztalanul. Nem villannak be újabb képek. – Az egyik barátjuk mentett ki onnan, így maradtam életben, s kerültem Alorába – húzom le a pohár alján csúfoskodó italomat. – Épp úgy lehettek a sólymok vagy bárki, aki nem nézte jó szemmel ténykedésük vagy csak haragos – mély sóhajjal rázom le magamról a komorságot, s pillantok újra rá. – Ám elnézésed kérem, minden bizonnyal a bor, túl sokat érlelődött a szekrényben – lendítem meg kissé poharam, végül helyezem az asztalra. – S a te történeted mi? Veszteség? Örökség? Kalandvágy? – fordítom a plafon felé két tenyerem, majd eresztem le őket derekam magaságába lazán összefonva ujjaim.


Vendég
Vendég
Anonymous




Utcák és sikátorok - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szer. Márc. 02, 2022 5:11 pm

Grah-Zeymahzin
Veleris & Rilrion
What happens in Ylore, stays in Ylore.
- Ugyan, az már akkor gyümölcsöző volt, miként megpillantottalak téged – bazsalygok kérlelhetetlen csintalansággal, még mielőtt beszélgetésünk fonala komolyabb vidékekre tévedne. Noha igazát eszemben sem volna megkérdőjelezni, ha az erdei boszorka valóban a jövőt látja, az még nem garancia semmire, nem kőbe vésett billogja annak, hogy éppen úgy és afféle sorrendben fogják követni egymást az események, mint azt ő „megálmodta”. Legalábbis szeretnék bízni abban, nem ilyen rémesen átlátszó az életünk.
- Hmm… Bár nem szívesen hasonlítom magunkat elkényelmesedett varázslókhoz, de tény és való, ostobaság volna a homlokunkon hordozni minden titkunkat – mosolygok az orrom alatt, majd kortyolok egyet a borból, megpihentetve bő lére eresztett beszámolómat követően megfáradt torkomat, s persze hallgatva selymesen csorduló szavait. Játékosan bólogatok az összefoglaló nyomán, kíváncsian mustrálva a poharamban lötykölődő italomat.
- Valami olyasmi. Mindenkinek megvan a maga szerepe, de mint azt éles meglátással kiemelted, akár a füst… Csöndben, éppen csak hintésnyi feltűnéssel, ha a szükség úgy hozza. Ha az üzenetünket továbbítani szükséges a mondanivalónkra egyébként süket füleknek – magyarázom, ajkaimat sejtelmesen görbítve, miközben lelkem tükrei érdeklődéssel követik le mozgását a szobában. Gondolatait kísérő lépteinek megakadása többet mond minden szónál.
- Békésen… De melyik a veszélyesebb; ártalmatlannak tetsző szavakba csomagolni és kínálni a gyűlöletet, apránként, mélyen elhinteni azt, vagy látványos, megrendítő tettekkel hirdetni? Az utóbbi, ha nincs előzetesen megalapozva, maguk ellen szól – osztom meg vele a véleményemet eltűnődötten, ragyogó zöldjeiről visszasüppesztve a magam vöröseit a hasonszín italomra. - Ám köztük is jócskán akadnak, akik a függöny mögött cselekszenek. Halkan, csendesen irtanak ki falvakat, ragadnak el ártatlanokat. Vagy fizetnek meg másokat – vonom meg a vállaimat, majd lehúzva a maradék boromat, visszahelyezem a komódra az üres poharamat. - Az imént megakadtál. És ha a jósnő igazat lát, bizonyára nem véletlen sodort a vörösekhez a sorsod. Netán magad is tapasztaltad kevésbé békés nézeteiket? - billentem oldalra a fejemet, vonásaimat elkomolyodással lazítva.


Bárd vagyok
Ahronit

Our deepest fears are like Dragons guarding our deepest Treasures


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1178
❖ Tartózkodási hely :
Ylore
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Kezdő (Szabadmágia); Tanonc (Tolvajlás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Utcák és sikátorok - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Kedd Márc. 01, 2022 11:18 pm


GRAH-ZEYMAHZIN
 @Ahronit  && Veleris
«  Szószám; ide • Zene; ide»
 
Biccentéssel adózok mind ígéretének rögtönzött rímje, mind pedig válaszai felől. Gyanakvás parazsa sem izzik fel bennem, hogy netalán hazug szavakkal csitítaná későbbiekben kíváncsiságom. Indokaimat tekintve, lelkiismeretem épp oly tiszta, mint a selymes nyári szél csalfa mosolyán, játszó pőre napfény. Gyanútlan szívnám immár magamba minden szavát, talán naivan hiszem, hogy a megvetés, mely második gúnyaként simul vérünkre, nem sarkalná efféle tettre. Érdeklődve húzom felszemöldököm, mi lehet számára oly lelombozó a tényben, hogy egy boszorkány jóslata vezetett el hozzá. Kész öröm, hogy nyelvét nem kötik csomók, s elméje úgy sziporkázik, mint az izzó fém, s újabb mosolyt csal arcomra.
- Osztoznom szükséges rémületben, még akkor is, ha ennek köszönhetően sem lesz gyümölcsöző  találkozásunk – biccentem oldalvást fejem, hogy jobban láthassam orcájának vonalát, kedves mosolyt küldve felé. Hisz bármily titokra is derült itt most fény, nem biztos, hogy sorsunk ebben az órában fog virágot bontani. – Talán mindhárom – pajkosan vonom meg vállam, elmerengve parázsló rubinjaiban. – Alora falai közt, sok tudásra tehet szert tenni…ha kellő időt töltesz ott, de kellően titkolják is azokat – fanyar mosolyom oka a kellemetlen emlék, a száműzetésem oka, a bűn, mely már a következő pillanatban jóérzéssel tölt el, melyet egy hozzám hasonlóval tölthetek. – S egyre inkább az az érzésem ti sem cselekedtek másként – zárom gondolatmenetem, mielőtt érdeklődéssel kapaszkodnék meg szavai tengerén, mint hajótörött az elé sodródó hajólécben, a partot érés reményében. Eltünődve mérlegelem mondandójának, minden részletét, kirajzolódva előttem valami egészen új. – Akkor, ha jól értem, afféle szabadságharcosok vagytok - lököm el magam az asztaltól s lassú léptekkel indulok meg a szoba végébe, ameddig lehetőségeim engedik. – Amolyan kémhálózat, akik beszivárognak akár a füst, netalán elterelnek, ha úgy hozza szükség? – fordulok immár vissza, magam mellé leeresztett kezemben öblös szájánál forgatva a poharat. Menetelésemet kijelentése akasztja meg, melyre újfent vörösben úszó lélektükreinek ajándékozom sajátom. – Kevésbé működnek a függöny mögött, noha tudomásom szerint, semmivel sem viseltetnek nagyobb ellenszenvvel, mint a köznép. Néhány kirívó esetet tekintve békésen hirdetik nézeteiket – nem mintha egyetértenék ezen felbujtásukkal, hisz hacsak történelmünket nézzük, sokkal messzebbre nyúlik vissza, mint a kérészéletűeké. S ha ez által kellene dönteni a létezésről, hát a legkevesebb joguk nekik lenne itt az élethez. Mégis úgy beszél róluk, mint a legfőbb gonoszról, mint, aki sokkal többet lát a felszínen burjánzó gaznál. – Miért érzem azt, hogy ez nem fedi a teljes igazságot? – leheletnyi árkok mélyülnek szemöldökeim közt, miként teljes valómmal fordulok felé.



Vendég
Vendég
Anonymous




Utcák és sikátorok - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Feb. 20, 2022 5:50 pm

Grah-Zeymahzin
Veleris & Rilrion
What happens in Ylore, stays in Ylore.
- Vagy vérmes, mint egy sárkány – húzom ajkaimat csintalan mosolyra, elégedetten figyelve a képzeletünk világán fogant cifra, bő lére eresztett sírfeliratot. Határozottan emlékezetes darabot alkotna a szürke kavicsok között, de azért ilyen korán még nem temetném magamat. Oka volt annak, hogy éltem hajnalán nem vesztem együtt a családommal és a településemmel, s még oly csekély, amit törlesztettem a számukra.
- Egy ilyen bájos teremtés kérését képtelen volnék elutasítani! Búcsúzóul mindenképpen papírra vetem soraimat, szerencsére a memóriám is páratlan – kacsintok rá jó kedéllyel, átengedve számára a gyolcsot, melyet ő igazít végső helyére a karomon. Csintalan pillantását magamon érezve egy momentumra meggondolom az ingem visszavételét, ám sajnálatomra nem viselem jól a hideget, márpedig az ósdi ajtón kintről beszűrődő téli fagy cseppet sem egyengeti a komfortérzetemet. Leheletnyi didergéssel nyújtóztatom ki a végtagjaimat, a komód támasztékában lelve egyelőre nyugalomra s hallgatva szavait.
- Így illik – bólintok elegánsan, persze, hogy valós és igaz válaszokat fog-e kapni tőlem, már nem garantálhatom. A tapasztalat s az élet sötétlő oldala mindannyiunkat arra tanított, hogy még a saját fajtánkba se helyezzünk rögvest bizalmat. Csakhogy, amiként az erdei boszorkáról kezd mesélni, elővigyázatosságom meginog, leginkább, mert az utóbbi időkben nem ő az első, aki az állítólagos banyát emlegeti a számomra.
- Azért ez egy kissé lelombozó – állapítom meg némi töprengést követően, elkenődött szájjal. - Mások fizetnek azért, hogy élőben láthassanak – vigyorodok el kisvártatva, mielőtt egy köhintést követően rendezném vonásaimat hozzávetőleges komolyságba. - Nos, tény és való, a rajz helyénvaló, s még ha láthatta is korábban, a kettőnk kapcsolatáról keveset tudhatott. Ez nem is lelombozó, hanem rémisztő – jegyzem meg borzongással, melyet egy öblös korttyal igyekszem száműzni a lényemről. A félig-meddig mímelt ijedelem éppen elég időt ad ahhoz, hogy alaposan megérlelgethessem magamban a kérdéseire adandó feleleteimet, igaz, egy egészen pirinyónyit meglep, hogy komolyabb háttértudás nélkül ugrott fejest az ismeretlenbe.
- Tehát semmit nem tudsz róluk, mégis felkeresed őket? Vagy balga vagy rendkívül bátor és elszánt vagy, s én ez utóbbira tenném a voksomat – mosolyodok el sokat sejtetően, viszonozva csábító zöldjeinek hívását a magam vöröseivel. Elégedetten morran a lelkem a hosszú ideje megtagadott felszabadultságot tapasztalva. - Hogy miért lehet számodra fontos, nem mondhatom meg helyetted, de talán segíthetek meglelni a válaszaidat – billentem oldalra a fejemet, és leképezve karjainak tartását, úgy billegtetem jobb-balra az ujjaim között egyensúlyozott borospoharat. - Olyanok teszik ki a kígyókat, mint te vagy én. Többségével. Olyanok, akiktől mindent elvett a birodalom, akiknek halomra ölték a rokonait, akik egyszerűen megvetik az embereket vagy azok, akik bár nem hordozzák magukban a sárkányok örökségét, tenni akarnak az elnyomásuk ellen. Ugyanis már nem csak mi vagyunk célpontok – pillantásomat eltűnődötten süppesztem le a mélyvörös italra, figyelve amannak lágy hullámzását. - A Kék Sólymokról bizonyára már te is hallottál. Ők minden, ami ellen mi vagyunk – gördítem tova lélektükreimet a szépséges Velerisre.


Bárd vagyok
Ahronit

Our deepest fears are like Dragons guarding our deepest Treasures


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1178
❖ Tartózkodási hely :
Ylore
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Kezdő (Szabadmágia); Tanonc (Tolvajlás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Utcák és sikátorok - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt
Ajánlott tartalom





Utcák és sikátorok - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
 
Vissza az elejére 
2 / 5 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next
 Similar topics
-
» Utcák

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Tulveron Krónikái :: téktér :: Qerilyan Birodalom :: Ylore-
Ugrás: