Tulveron Krónikái
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Men echenim
sí derthiel ne chaered hen nu 'aladhath


 
Utcák és sikátorok - Page 3 KaDiPE5
Utcák és sikátorok - Page 3 KaDiPE5
Üdvöznk
dicső lovag szép a ruhád, szép a lovad
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Üdvözlünk Tulveron mágiával átszőtt világában!
Oldalunk középkori körülmények között játszódik, és ötvöződnek benne számtalan fantasy mű elemei.
Regisztráció előtt kérünk, mindenképpen olvasd el a Törvénykönyvünket és Világleírásunkat, melyek az oldalon való könnyebb kiigazodást szolgálják, illetőleg az alapok megismerését.
Oldalunk 2021.01.08-án nyitotta meg kapuit a nagyérdemű előtt.
Várunk sok szeretettel egy igazán nagy kalandra!

 

 
Utcák és sikátorok

Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next
Utolsó Poszt Vas. Feb. 20, 2022 4:41 pm


GRAH-ZEYMAHZIN
 @Ahronit  && Veleris
«  Szószám; ide • Zene; ide»
 
Az idő telik, s hogy nem érzékelem, annak kellemes társaságom az oka. Egyedül a folyékony viasz túlcsordult könnye hengertestén juttatja eszembe. A kapuban állva mégsem zavar a tény, hogy míg odakint a Hold bejárja útját, idebent izzadva küzdök egy vallomásért és tűrőképességemmel, melyet a kíváncsiság feszeget. Le nem hervadó mosollyal hallgatom dicsőitő szavait, mely nagyszerű mivoltát éltetik, és megfordul fejemben az a kósza gondolat, hogy talán méltó helye akadna saját szerény gyűjteményemben is. – Szerény volt, mint az ibolya és bátor, mint az oroszlán – állok meg egy pillanatra magam elé képzelve az ajtóra „festet” cirkalmat, majd közelebb hajolva teszem hozzá a magamét hasonlatos kézmozdulattal. A kezem kitérője után könnyedséggel folytassam sebének tisztogatását, hogy azután némi meghökkenéssel fogadjam sebtében faragott rímjeit. Ívbe hajolt szemöldököm lassan ereszkedik vissza, magával hozva ajkam kiszélesedését. – Csodálatos, tehetséged valóban megkérdőjelezhetetlen. Köszönöm. Remélem, búcsúzóul papírra is veted, hogy megőrizhessem magamnak, s az utókornak – eresztem vissza pillantásom vöröslő sebére, még mielőtt édes aszúként kínálja nyelve hegyéről oly ritkán hallott szavakat. Ahogy a száraz föld a vért úgy szívom be minden cseppjét, hogy hozzáadhassam sajátom. Felocsúdva a pillanatból, veszem ki kezéből a rég elfeledett gyolcsot, s utolsó simításként fedem be vele karját, hagyva aztán, hogy magára vegye megtépázott ingét. Végig mustrálva újfent prémes mellkasát, nyújtom át neki a bort, hogy utána a sajátom kellemes ízében leljek vigaszra. Eltűnődve hallgatom szavait, figyelem hanyag eleganciával mért mozdulatait. – Nem hiszem, hogy szükséges immár a titkolózni – emelem rá tekintetem, kékjeit s vonásait. – Ellenben te is válaszolsz az én kérdésemre – billentem kissé oldalra a fejem, félmosolyra húzva ajkam. - Boszorkányként emlegetik, a Holtak erdeje az otthona. Hónapokkal ezelőtt jártam arra, s a kíváncsiság hajtott hozzá. Merthogy azt beszélték, a szellemek megsúgják neki a jövőt- megtámaszkodva kezemen kinyújtóztatva lábaim fonom keresztbe őket. – Rólad és egy vérrel festett kígyóról rebegtek neki, tőle a rajz is – sarum könnyed anyagának hullámait figyelve – melyet lábujjaim keltenek - ejtem a szavakat. – Ha eddig ámításnak is hittem, az efféle hókuszpókuszt, hát kezdem hinni, hogy igaz lehet – emelem újfent rá zöldjeim, gyermeki játékomból. A jövő ismerete nem mindig vezet a megfelelő út kiválasztásában, megváltoztathatja cselekedeteinket, ha nem bánunk azzal kellő körül tekintéssel. – Te igaz vagy, s úgy tűnik a vörös kígyó sem, holmi képzelet, de mi és kik állnak mögötte? Miért lehet ez számomra fontos?


Vendég
Vendég
Anonymous




Utcák és sikátorok - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Feb. 14, 2022 10:05 pm

Grah-Zeymahzin
Veleris & Rilrion
What happens in Ylore, stays in Ylore.
Kényeskedve engedek az ujjai noszogatásának, és fordítom el az arcomat a tüsténkedésétől. Leheletnyi mosolyt bujtatok meg mindeközben a szájzugaimban a feltételezés okán; olyan könnyedén csúsznék alá a székről holmi sérülés láttán. Persze, ha az előadás úgy kívánja, gond nélkül avanzsálok sápatag kisasszonyba a nagyérdemű előtt, ám a gesztenyeszín fürtökkel megáldott hölgyemény lelkesedését nem éppen így óhajtanám megnyerni.
- Ők gyűjtögetnek engem korlátolt nézeteik végett – vonom meg óvatosan a vállaimat, s mihelyt végzett a sebem kitisztításával, újfent lepillantok rá, méricskélve a vágás mélységét, nagyságát és formáját. Kész botrány, hogy újabb heggel fog gyarapodni makulátlan bőröm, melynek épségére és egészségére temérdek ulront és időt szokásom fordítani. - Nekem éppen elég, ha az szerepel majd rajta; itt nyugszik Tulveron legnagyobb költője. Aki a legsármosabb volt egyben, hiánya nagy gyötrelem e világnak – révedek az ajtó irányába magam elé vizionálva a sírboltot, mialatt kinyújtom az ép karomat és oldalvást mozdítva festem fel a képzelet vásznára a cirkalmas betűket. Csöndesen elkuncogom magamat, minek előtt leengedném a kezemet.
- Tekintetében a búzavirág megpihen
A legszebb tünemény, úgy hiszem.
Végre valahára nevét is megvallta,
S ó, szívem mintha hevesebben kalapálna…

Röptében faragott rímeimet suta meghajlás követi, majd egy szélesre terpeszkedő mosoly az ábrázatomon, látva barátságos fényben tündöklő vonásait. Már-már vétek, hogy szeretett anyanyelvemen fogant mondanivalóm kizökkenti a békéjéből, és szikrázó tekintetét döbbenet árnyalja, noha legnagyobb megnyugvásomra ez nem tart tovább, mint a kérész röpke léte. Megszelídült pillantásokkal viszonozom lélektükreinek határozottságát, hallgatva íves ajkairól alácsordulni a feleletet, mely bárminemű hangszernél vagy dallamnál is édesebben simogatja a füleimet. S kivételesen csönddel adózok a kellemes pillanatnak, amelyben aláhullik lényünkről az eddig felhalmozott gyanakvás és kétkedés. Helyette a kikészített gyolccsal körbetekerem a fránya sebet, majd trehány munkám végeztével visszaegyengetem magamra a szebb napokat is látott ingemet, immáron a székből felállva és közelebb lépdelve hozzá. A felém nyújtott italt egy biccentéssel fogadom el, s amiként ő, úgy magam sem késlekedek megnedvesíteni kiszáradt torkomat.
- Talán mindegyik egyszerre, vagy valójában egyik sem. Olykor magam sem tudom – vonom meg a vállaimat újfent, a magam részéről ismét a komódot választva támasztékul a derekamnak. - Noha a szektavezér kissé túlzás lenne, és szélhámosnak sem nevezném magamat. Az olyan csúfosan hangzik – szusszanok fel mímelt sopánkodással, lepillantva az italom vöröslő felszínére, mielőtt pajkos mosolyra húzva az ajkaimat, visszaegyengetném tekintetemet a bájos hölgyeményre. Velerisre. - Ugyanakkor úgy vélem, neked sem a rímfaragóra, sem a bolondra nincsen szükséged. Remélem megérted kérdezősködésem okát, ám tudnom szükséges, honnét a rajz s ki irányított hozzám? - billentem oldalra leheletnyire a fejemet, érdeklődéssel függesztve kékjein a sajátjaimat.


Bárd vagyok
Ahronit

Our deepest fears are like Dragons guarding our deepest Treasures


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1178
❖ Tartózkodási hely :
Ylore
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Kezdő (Szabadmágia); Tanonc (Tolvajlás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Utcák és sikátorok - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Pént. Feb. 04, 2022 9:19 pm


GRAH-ZEYMAHZIN
 @Ahronit  && Veleris
«  Szószám; ide • Zene; ide»
 
Egy pillanatra fanyarrá válik mosolyom, mint a bor, melyet sokáig hagytak állni. Az ostromló kudarca, akinek újra nem sikerült ledönteni a falakat. Hangtalan sóhajjal, hagyom a stratégiát, s vállalom fel a nyílt harcot, egy csábítóbb nem titkot felfedve előtte.
Fintorodó ajkát látva, sóhaját hallva, arcát érintve ujjaimmal fordítom, egyenesbe még mielőtt lecsúszni találna a székről.  – Ne nézd, mert még a végén a földről is össze kell, hogy szedjelek – hirtelenkedve rázom meg fejem színpadiasságán. Oly könnyen játszik a szavakkal, a mozdulataival, arcának izmaival, hogy nem tudja nem csodálkozva magába szívni az ember. – Így jár az, aki virágok helyett ellenségeket gyűjtöget – pillantok rá félre, mielőtt bejezem sebe tisztogatását, hogy utána biztosítsam afelől, hogy még egy darabig űzhet csalfa játékot a halállal. – Kész szerencse, hogy utolsó rímed, nem a sírfeliratod, noha valóban kéz a kézben jársz a veszéllyel, ideje lesz elgondolkoznod rajta – a rongy száraz részével törölgetem meg a szesztől megnedvesedett ujjaim, bár ez a szagát nem űzi messzire. Rakoncátlan mosolyát épp úgy viszonzom, mint eddig tettem, s egy pillanatra el is tűnődöm vajon van e bármi, ami az ő orcájáról letörölheti azt? – Bár lassan kezdem magam megbántottnak érezni, hogy még egyet sem hallottam tőled – görbül meg szám széle, színlelt megbántottságom okán, elhajítva a helység egyik sarkába a bűzölgő rongyot.  Hamar elszáll bánatom, s csillan fel szemem, a félig bevallás hallatán. Azt hiszem, méltón lehet döntetlennek nevezni a kimenetelt. – Úgy vélem, Velerisnek is épp úgy kedvére lenne a társaságod, mint nekem – őszinte, barátságos mosolyra húzódik ajkam vonala. Könnyedén lépek az asztalhoz, gondosan újra meghajtva a papírost, még mielőtt a mellkasomba szorulna a levegő, az oly rég hallott nyelv hallattán. Elrejteni sem tudnám az arcomon átsuhanó döbbenetet, a majd megkönnyebbülés, öröm, hála egyvelegét, amint visszapillantva vállam felett tekintetem tenger simogató kékjébe fúrom. - Lok, zeim enook gram, nol sein viidost do intoxication (Magasan, minden felhőn át, a mámor lassú mérgétől) – felocsúdva nyílnak szét ajkaim, hogy oly hosszú idő óta, újra vérem szavai peregjenek le nyelvemről. Jó kedvem eddig is garantált volt Rilrion jóvoltából, most azonban, mint az őszi falevél, melyet felkap a szél, olyan könnyednek érzem magam. Olyan ez a pillanat, mint a drágakő. Felhőtlen pillanat, mely mámorító izgalommal tölt el. A magam részéről a csendet, pillanatokig csak halk neszezésemmel kergetem el, ahogy elrejtem a rajzolatot oda, ahonnan előkerült. Elrendezve azt, nyúlok a boros üvegért, hogy újra töltsem poharunkat. A két kehely öble habzó- vörös fodrokat vetett, s szempillantás alatt harmadrészig teltek borral. Karimáját közre fogva nyújtom felé az övét, míg sajátomat száránál fogva emelem ajkamhoz, hogy máris kortyoljak belőle, benedvesítve kiszáradt torkom. – Ki is lennél te akkor valójában… rímfaragó, szektavezér, szélhámos, bajkeverő vagy csak egy bolond, netalán mind egyszerre? – Fúrom tekintetem az övébe, bimbózó mosollyal szám szegletében, miközben, átfonom szabad kezem a mellem alatt megtámaszkodva rajta a másikkal, neki dőlve az asztalnak.




Vendég
Vendég
Anonymous




Utcák és sikátorok - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Csüt. Feb. 03, 2022 10:04 pm

Grah-Zeymahzin
Veleris & Rilrion
What happens in Ylore, stays in Ylore.
Parádés főhajtással fogadom csintalan szavait, melyek a szerencsémet voltak hivatottak méltatni engedelme tükrében. Elővigyázatosan elhallgatom a tényt, miszerint igen sokszor s igen váratlan, veszedelmes momentumokban érzem magamon az isteneink kezét, ugyanis újabb kérdéseket szülne, melyekre egyelőre vagy egyáltalán nem válaszolhatok, bármilyen édesen is húzza rézsútos mosolyra csókra hívogató ajkait. Pedig hasonszőrű pimaszkodása végett egyre vékonyabb húron pendül a kitartásom, elvégre miféle szerencsétlen flótás lehetne képes rezzenéstelen tűrni egy ilyen földi tünemény végzetes kacérkodását? Kevés, és attól tartok én sem fogom sokáig gyarapítani a mázlisták táborát. Megadó sóhajjal engedem le a vállaimat, billentem oldalra a fejemet, miközben sokat sejtető mosollyal az övébe fúrom pajkos kékjeimet. Szemöldökeim leheletnyi emelkedésével zárom a mozdulatot, melyet ezúttal sem követnek beismerő szavak.
S talán jobb is, ki tudja, miket regélnék a rettenettel farkas-szemezve, mely egy rendkívül bűzös ital és egy rongy képében tetszeleg. Persze nem kerüli el a figyelmemet a kisasszony hűvös pillantása, de valamiként jobban leköt a küszködés, hogy ne robbanjak ki a székemből tüstént és meghazudtolva a valóság szabályait, ne másszak a plafonra menedék gyanánt. Apró, reszketeg sóhajt engedek legördülni a mellkasomról, amint gyanakodással telten és fintoraimat mit sem leplezve méricskélem gondos kezének mozzanatait.
- Aucs…! Az érintése sem finomabb, mint a szaga – húzom el a számat, kényesen pillogva a letörölgetett vágásra, melynél rosszabbat is láttam már magamon. - Hála az isteneknek, micsoda vétek lenne, ha többé nem taposnám teremtett földjeiket és hinteném világukba mesteri rímeimet – szusszanok fel megkönnyebbedéssel, mielőtt csintalanul elmosolyodnék. Egyrészt mímelt önelégültségem, másrészt rafinált szavai hallatán. - Ahh, értem… Meg mernék esküdni, hogy ez a te ismerősöd is éppoly hasonló hozzád, mint az a bárd Rilrion énhozzám – vonom meg aztán az egyik szemöldökömet, tűnődve, melyik legyen az a pont, mikor költői túlzások helyett egyenesen beszéljünk egymással. Tán itt lenne az alkalom, mégsem tudom hátrahagyni játékos oldalamat, legalábbis nem annyira, hogy szemtől szemben kimondjam az igazságot. - Úgy vélem, mindketten beszélhetünk ismerősünk nevében. Fah mu bo stin (elvégre szabadon szárnyalunk) – pillantok fel rá elsimult vonásokkal, figyelve reakcióját a nyelvre, melyet szívem legnagyobb bánatára rendkívüli ritkasággal mérek. Noha éppen azért, mert nem elterjedt, a szakértetlen fülek szerencsére alig ismernek rá.


Bárd vagyok
Ahronit

Our deepest fears are like Dragons guarding our deepest Treasures


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1178
❖ Tartózkodási hely :
Ylore
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Kezdő (Szabadmágia); Tanonc (Tolvajlás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Utcák és sikátorok - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Jan. 31, 2022 4:46 pm


GRAH-ZEYMAHZIN
 @Ahronit  && Veleris
«  Szószám; ide • Zene; ide»
 
Hasonló megilletődöttség ül ki arcomra, a helységet betöltő nevetése hallatán, mely már- már engem is kacagásra sarkall. Mosolyom határozott vonala megtörik, ajkaim elhagyják egymást, vállam megemelkedik, nem igazán jutok szóhoz csak vörösen kígyózó fürtjeimet ráztam meg válaszul szertelensége okán. – Kevés kurafit ismerek, aki megengedhetné magának ezt az arcátlanságot. Szerencsésnek érezheted magad – feleltem, ám szememben nem tőrök, hanem derűs felhőtlen mosoly egy pimasz kislányéhoz hasonlatos, aki valamilyen csínytevésen gondolkozik. – Azt hiszem, az lenne mindkettőnknek a legjobb. Egyre inkább kezd… - egy pillanatra harapok ajkamba, míg nyelvem hegyén megízlelgetem a szavakat - … érdekelni eme idegen – választom inkább a másodikat, mely kevésbé merevítheti tovább álláspontját, melyhez látványosan ragaszkodik… mi szerint nem igazán akarja felfedni előttem a titkát. Nem mondom, csodálatra méltó ez a vonzódás elhatározása okán, túl csábítóvá téve a helyzetet, s részvevőjét, hisz ki más tudná nekem válaszokkal szolgálni?
Lélegzetvételnyi idő nem sok, mégis tapintható a feszültség, - s nem az a fajta, melyet szoknyám ráncai rejtenek-, éppen elég ahhoz bizonyosságot nyerjek. Könnyed mozdulattal nyúlok az üvegért, hogy benedvesítsem az előkotort rongyot, s helyezzem, azt vissza mielőtt válaszolna. Nyakamba öntött jeges vízként hatnak rám a szavak. Leginkább egy, melyért más helyzetben már vörösen égne az arca, ám most csak hűvös pillantást kap. Itt Yloreban? A gondolat is hihetetlennek tűnik. Oldalra lépek, hogy sebének kitisztításához kezdjek. A szaga még mindig olyan, mint egy döglött pocoknak, leküzdve az undort bújtatom két ujjam az anyagba, s óvatos, puha érintésekkel törlöm le karjáról a sérülés köré száradt mélyvörös vért.  – Miért kötném az orrodra? Végtére is nem te vagy az, akit keresek – vonom meg enyhén a vállam, s hasonló, ha nem gyengédebb gondoskodással itatom fel a felhasított bőrből fakadó pettyekben kiserkenő friss vért. – Megmaradsz – szelídséggel mosolyodom el, szemügyre véve a vágást. – Mellesleg talán tudok valakit, aki szívesen csatlakozna hozzájuk… - elgondolkodva emelem magasba a szemöldököm, s húzom félre szám. - … bár attól függ, mit lakozik a név mögött.




Vendég
Vendég
Anonymous




Utcák és sikátorok - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Pént. Jan. 28, 2022 6:58 pm

Grah-Zeymahzin
Veleris & Rilrion
What happens in Ylore, stays in Ylore.
Enyhe megilletődöttség kanyarodik az arcvonásaimra a visszakérdezése okán, ám hamarost felszakad belőlem egy jóízű nevetés. - „Azt hiszem azt mondta, boldogok a sajtkészítők!” - ismétlem el a szememet törölgetve, szakadatlanul kacarászva, ugyanis rég nem hallottam effajta sziporkát bárminemű hölgy ajkáról lecsordulni, kinek szépsége mögött ráadásként a világ nagyja elbújhatna. - Nos, a te sajtkészítőid, már ha megengedsz nekem efféle arcátlanságot, gyönyörű sajtot farigcsáltak – mosolygok rá jó kedéllyel, még mielőtt bizonytalanabb ingoványra terelődne beszélgetésünk fonala.
Az ösztöneim rokonlelket sejtetnek a csalafinta pillantások és sejtelmes szavak mögött, mégis nehezen egyensúlyozok a bizonyosság és a biztonság mérlegén. Van értelme a kilétemet kendőzni, mialatt jó eséllyel tisztában van lódításom tényével? Minden bizonnyal volna, ha más nem, szórakozásom teljes körű megélése végett, ám az a fránya kíváncsiság… Nyilvánvalóan nem fogja meglebegtetni előttem titkait, előbb perzsel fel kutakodó tekintetével, s édes szavaival, minthogy megkönyörüljön botor szívemen.
- Nos, ha ő vált ki effajta pillantásokat ragyogó kékjeidből, meglehet, még ideterem – vigyorodok el arcátlanul, persze még azelőtt, hogy megkísérelné megmérgezni magát a beazonosíthatatlan löttyel. Felelete nem csitítja el döbbenetemet, noha nem is állítom, hogy nem láttam vagy tettem már ennél nagyobb őrültséget. Bizonyítéka mindez kockázatvállalásának, ami legnagyobb reményeim szerint egyéb tevékenységekre is kiterjed, mint a… Hát, nem a vörös kígyók szimbólumának „képembe nyomása”.
Mozdulataim váratlan dermedését képtelen vagyok elkendőzni, mialatt az asztalon heverő, ismerős rajzolatot vizslatom, de viszonylag hamar felocsúdok a megilletődésemből és hetykén megvonva az egyik szemöldökömet, felsandítok a kedvesre.
- Tudok. Mi dolga egy ilyen finom hölgynek a Vörösekkel, kiknek kötelékéről az hírlik, mindenféle megvetendő keverékeket, sárkányvérűeket dédelget a keblén? - érdeklődöm némi elkomolyodással, s noha igyekszem elcsitítani feléledő szívem hangzatos dobbanásait, készen állok bármelyik pillanatban kereket oldani, ha netán a szép hölgy érdeklődése nem tudományosságból vagy a tagság reményén fogant, hanem a kígyófejek egyesével történő levágásából.

#kihívás2


Bárd vagyok
Ahronit

Our deepest fears are like Dragons guarding our deepest Treasures


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1178
❖ Tartózkodási hely :
Ylore
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Kezdő (Szabadmágia); Tanonc (Tolvajlás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Utcák és sikátorok - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Jan. 24, 2022 8:52 pm


GRAH-ZEYMAHZIN
 @Ahronit  && Veleris
«  Szószám; ide • Zene; ide»
 
- Úgy látszik, minden élet stílusnak megvannak a hátrányai, ha lehet egyáltalán az esetedben annak nevezni – hisz az édesen áramló szavak, andalítóan dúdolnak akár a rokka, s úgy fonódnak össze, miként a cérnaszál. Gondolatai útvesztőjébe csalva a gyanútlan, melyek, hol éltetik, hol pedig kigúnyoljak a sorsot, mely adatott neki. Pont ez a rakoncátlanság miatt, a magamra erőltettet komolyságot, folyton bemocskolja az a fránya mosoly. – Szóval azt akarod mondani, hogy holdvilág képem van? – vetem rá mímelt rosszallással tekintetem. – Bár anyám, azt hiszem azt mondta, boldogok a sajtkészítők. A formából kifordított sajt hasonlít a teliholdra, ha színében nem is, de alakjában mindenképpen, s így ha percekre is, de kezükben tarthatják azt – tűnödöm el pillanatra az emléken, mellyel csak a felbugyogó zavaromat igyekeztem elrejteni, túlságosan is kedves bókjai miatt. Egy legyintéssel hessegetem el a ostoba szavakat, jelezve hogy ne is foglalkozzon velük. – Nem másképp, s ki tudja, nem e kapaszkodik meg ez a fonál gyors és különös találkozásunk talaján – vetítem előre beszélgetésünk lehetséges kimenetelét. – Csak az indokolt féltékenység sértő, az indokolatlan hízelgő – mosolyodom el, megcsillantva ismét a lehetőségét, a színvallásnak, hisz nincs mitől tartania, ha valóban nem csak a szél suhogása játszadozott velem. Bár kiváltképpen kedvemre van furcsa keringőnk. – Ezt csak akkor tudhatnám, ha  ő maga is itt lenne, s szemügyre tudnám venni – lassú szemhéj eresztéssel mérem végig, első kusza tincstől a… khmm csizmája orráig. Elképedése némi bizonytalanságot kölcsönöznek mozdulataimnak, s kétkedést megállapításomra. – Abban az esetben eggyel több csillámlót kellene dobnod a tűzre, s eggyel több bűnbocsánatot kérned az istenektől, egy szívért, mely miattad tört össze – teszem vállára kezem egy pillanat erejéig, csak addig, míg az üveget az asztalra helyezem. A komód, igazi kacatos, van ebben minden, gyertya, egy tucat szeg, néhány ulron, kalapács, szalag, fél pár cipellő, rúzs és festék, melyre felszökik a szemöldököm és sandán hátra pillantok, s ki tudja, hány olyan dolog, melyről nem is akarom tudni, mire használhatják. Hálás vagyok, hogy nem kell az összes fiókját átkutatnom, hogy egy aránylag tiszta ruhadarabot találjak. Kirázva a portól fordulok vissza. Vállamról leakasztva táskám, az asztalra helyezem, hogy kényelmesen férjek hozzá, a sebesült testrészhez, s hogy előtte kis keresgélés után kiemeljem a lapok közül, azt a papír fecnit melyre Wynva karcolta a sárkányt. – Erről lenne szó. Tudsz róla valamit? – teszem az asztalra s egy könnyed mozdulattal fordítom felé, le nem véve róla tekintetem. Egy apró ránc a szemkörnyékén a megfeszülő izmok a nyakon, de a bamba tekintet is árulkodó lehet, s hacsak a női megérzésekre egy kicsit is lehet hagyatkozni, kedves bárdom, túl ravasz, ahhoz, hogy figyelmem felől kegyvesztetté váljon.

#kihívás2



Vendég
Vendég
Anonymous




Utcák és sikátorok - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Pént. Jan. 21, 2022 2:57 pm

Grah-Zeymahzin
Veleris & Rilrion
What happens in Ylore, stays in Ylore.
- Ugh, még nem illettek a sivár fantázia vádjával, ugyanakkor azt sem gondolnám, hogy a tiéd az volna. Bizonyára mások az elképzeléseink arról, hogy egy finom hölgy és egy felelőtlen bárd biztonsága mit takar – somolygok az orrom alatt, kérdését léha legyintéssel fogadva. - Áh, a magunkfajták azon lepődnek meg, ha nem találnak társaságra. Vagy a szakmánkból adódó célkereszt a hátunkon, vagy az ellenállhatatlan sármunk, netán a hírnevünk akaszt valakit óhatatlan a nyakunkba lépten-nyomon – magyarázom könnyeden, persze játszi szertelenségem nem jelenti, hogy ne figyelnék oda minden elejtett szavára. Varázslónő volta nem ér meglepetésként, s ha többet értenék a mágiához, vélhetően az sem hangzana újdonsült információnak, hogy az éjszaka útját követi. Csekély, rendkívül csekély vallomás. Mégsem csordul bennem túl a gyanakvás, legalább annyira élvezem sejtelmes és a szemnek rendkívül vonzó társaságát, mint szavai alapján ő az enyémet, miért rontanám hát el paranoiából fogant ellenségeskedéssel? Ha a torkomat kívánná szegni, már régen lefegyverzett volna elbűvölő varázserejével, hogy kacsójának áldott szépségével hintsen örök álmot szemfedőimre.
- Én annyira nem sajnálkozom emiatt. Ritka, üdítő ék egy hölgy, kinek szépségét a Hold is megirigyelné, s kinek elméje ugyanakkor nem úszik az éjszaka homályában. Örömmel tölt el, hogy sorsunk fonala egymáshoz simult – búgom kérlelhetetlen csábbal, s bár szívesen szőném tovább szavaimat, melyek apránként költeménnyé rendeződnek a tudatom lankáin, megakasztja múzsám szorgalmát a névvel, ami megannyi évtizeddel ezelőtt szökkent szárnak a gondolatom síkján, hogy hű társként szolgálja inkognitómat.
- A végén még féltékennyé tesz, hogy az ő óráit kívánod lopni az enyémek helyett – húzódnak ajkaim pimasz mosolyra, alászolgálva a játéknak, melynek tényéről egyre nagyobb bizonyosságot szerzek túlzó célozgatásai okán. - Meglehet, rátermettebb is volnék nála, bármiről legyen szó – és még csak nem is hazudok. Rilrion nem több mint egy nagyképű dalosmadár, ki időről-időre elmerül az alvilágban, hogy az alatta megbúvónak kellő információval szolgálhasson. Az alatta megbúvónak viszont messzebb érnek a szárnyai. - Elvégre mi többet tudhat, amit én nem? - vonom meg az egyik szemöldökömet pajkosan, még mielőtt előzékeny vetkőzésbe kezdenék a sérülésem ellátásához. Az egyértelmű kidomborításánál kis híján felhorkantok, helyette azonban ártalmatlan arckifejezéssel hajtogatom össze gondossággal az ölembe a ruhaneműket.
- Hogy még gyűrött is legyen? Csekély, mit egy finom kelme képes elviselni, s az a vágás kimerítette a korlátait – csóválom meg a fejemet, aztán ábrázatom apránként torzul fintorba az ital bűze okán. A vonásaim simulékonyságán mit sem segít a tény, a drága hölgy képes belenyalni a fertelembe.
- A szentséges istenekre, benned aztán nincsen félsz… S ha valóban méreg lett volna? - vonom meg a szemöldökeimet kétkedéssel, nyakamat nyújtóztatva utána a komód irányába. Minden bizonnyal fog benne találni vajmi használaton kívüli holmit, amely megtisztelve érezheti magát, hogy végzete az én sebem tisztogatásával fogja érni. - Ha úgy véled, nem fogok kínok között felfordulni a véremet fertőző méregtől, úgy bízom benned és elfogadom ápolás gyanánt. De azért ne mérd bőséggel, ki tudja, meddig kell majd szagolgatni – húzom el a számat, töprengéssel fordulva vissza a széken, hogy pillantásomat megpihentethessem a bejárat rozoga voltán.


Bárd vagyok
Ahronit

Our deepest fears are like Dragons guarding our deepest Treasures


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1178
❖ Tartózkodási hely :
Ylore
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Kezdő (Szabadmágia); Tanonc (Tolvajlás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Utcák és sikátorok - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Kedd Jan. 18, 2022 9:17 pm


GRAH-ZEYMAHZIN
 @Ahronit  && Veleris
«  Szószám; ide • Zene; ide»
 
Félszeg mosollyal fogadom újabb bókját, hisz nincs, az a nő kinek bástyáit kitartó ostromlással ne lehetne megrepeszteni. Ha akad is, az érzéketlen vagy ostoba, mint egy keverőlapát.
- Akkor most vagy a te fantáziád túl sivár, vagy az enyém. Nézőpont kérdése. De még egy kártyajáték sem mentes az izgalmaktól, ott van a kockázat, gazdagon távozol vagy szegényebb leszel, mint a templom egere. A biztonság tulajdonképpen, a bizonytalanság elfogadása, hogy uralmunk alatt tarjuk életünk kis részét s megfelelően tudjuk kezelni, az elénk gördülő akadályokat. A legnagyobb illúzió, néha keresni se kell a bajt, s izgalmat csupán rád talál, vagy talán te úgy indultál útnak, hogy társaságod akad? – mozdítom fejem, mellyel egyszerre szökik szemöldököm kérdőn a magasba. – A kíváncsiságra pedig egyetlen orvosság létezik, ha kielégítik. Jobban ismerem az igéket, mint a költeményeket, s jobban El’Alora tornyait, mint bármelyik más város falait. Varázsló volnék, Isilmë kegyeltje. De számodra sem ismeretlen a mágia – vallok színt előtte, kivagyiságom felől s teszem meg megjegyzésem a felfedezésről, melyet volt kegyes ő maga az orrom elé fektetni. Figyelmem teljesen magával ragadja könnyed beszéde, a színpadiasság, ahogy magáról beszél. Mint egy beszélő cégér, mely sok jót ígér, de hogy bizonyoságra leljen az ember, a kilincsre kell simítani a kezét, s kitárni az ajtót. Óhatatlanul is megrándulnak szám sarkának izmai, ahogy komolyságomban bontakozni kezd mosolyom. Magam sem hagyom szárazon torkom, ahogyan ő úgy én is számhoz emelem poharam, melyen szikrát szór a gyertyaláng. – Egyet… vagy kettőt– emelem fejem mellé mutatóujjam egy pillanat erejéig félrepillantva róla, hogy kinyújtóztassam mellé a másikat is, s nyújtom meg szám vonalát, mint rakoncátlan gyerek, ki éppen határait feszegeti. – Túl szórakoztató a társaságod, hogy csak úgy faképnél hagyjalak. Sajnálom – vonom meg vállam, még mielőtt szórakozottan költöm át, szépen csengő nevét, s veszem tudomásul, hogy büszkesége nincs oly fényes, mint gondoltam. Elbizonytalanodom. Meglehet csak az éj moraja játszott velem, s nem is ő kit keresek, s ezen nem segít a magára öltött ábrázat sem. – Csakugyan? Ebben az esetben lopok tőle néhány órát, s megfogadva tanácsod, biztonságos szórakozás közepette felteszek neki néhány kérdést, Hát… hasonló körökben mozoghat, mint te…nem tudom, beszélhetek e róla – meredek poharam megmaradt tartalmára, hogy elgondolkodva apró mozdulattal korbácsoljam fel nyugodt felszínét. – Bizton veszem, ennek oka, hogy túl jó vagy, s félnek, hogy más is szemet vet rád. A valódi kincseket szokás őrizni – fordítom felé tekintetem egy halvány mosoly kíséretében, s lépek félre, hogy kényelembe tudja magát helyezni, míg én az üveg felbontásával majd azzal foglalom le magam, hogy ne szédüljek az ölébe. – Elég lett volna feltűrni az inged ujját – jegyzem meg miután befejezte felső testének lemeztelenítését s én a látványt kellőképpen kiélveztem. Mint mondottam, vannak az érzéketlenek, az ostobák és soroljuk ide a vakokat is. – Hallottam már, hogy bort isznak a tüdő lehűtésére, a bánat elűzésére, a szerelem felforrósítására, de hogy seb tisztításra… - kelletlen szagolok bele ismét, s bár a szaga nem lett jobb, de óvatosan emelem ajkaimhoz az üveget, s dugombe nyelvem az üveg szűk nyílásán. – Blöö… - torzul el arcom az íztől, melytől rosszabbat kevésszer éreztem, mely marja a szám s melytől a hangom is tónusokkal mélyebb lesz. – Méregnek, méreg, ha megiszod, de talán a sebedre jó lesz – veszem magamhoz a poharam, hogy leöblítsem a borzalmat, bár még így is pillanatokig kell nélkülözni méltóságom, míg nyelv öltögetve próbálok megszabadulni utóízétől. – De döntsd el te, addig én keresek valami rongyot – lépek ismét a komódhoz, feltételezvén, hogy nem kívánja erre a célra feláldozni egyik holmiját sem.




Vendég
Vendég
Anonymous




Utcák és sikátorok - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Kedd Jan. 18, 2022 4:21 pm

Grah-Zeymahzin
Veleris & Rilrion
What happens in Ylore, stays in Ylore.
Elmélázott mosollyal fogadom nyelvbotlását, akárha a pajzán órák előrevetítéseként hullottak volna alá a tudatom lankáira, pedig nem kerüli el a figyelmemet az elszólás, mely a korrekció nélkül talán különösebb jelentés nélkül surrant volna tova a füleim túloldalán.
- Ohhoh, ilyen csintalanul bájos szemekkel és ajkakkal a világért nem neveznélek egyszerűnek, azonban nem is szükséges annak lenni ahhoz, hogy ismerjük a biztonságos szórakozás lehetőségeit. Noha megvallom, most már határozottan furdalja az oldalamat a kíváncsiság kiléted felől – mosolygok rá csalafintaság mögé rejtve információra éhes felemet. Persze én is tudom, hogy úgy illendő, ha cserébe magam sem hallgatok, akár a sír, máskülönben könnyedén hathatna mindez vallatásnak. - És kérlek, én sem nevezném magamat egyszerű bárdnak, fáj a gondolata, hogy azokkal az egysíkú idiótákkal említsem magamat egy lapon, kik a páros rímeken túl képtelenek látni – horkantok fel, elhatározva, beavatom az igazság egy kicsiny szeletkéjébe, meglovagolván a veszélyes életet élők sármját. - Mint említettem, olykor elvegyülök afféle körökben, kik a szívességet az élettel helyezik egy mérlegre. Nem veszélytelen játszma, de jól fizet és valljuk be, unatkoznék, ha éjnek évadján nem kellene őrültek elől menekülnöm – vigyorodok el, ismét csak kortyolva egyet az italomból. Nem sajnálom a szavaimat szaporítani, de tény és való, időről-időre elkél az ajkaim nedvesítése.
- Hmm, ilyen hamar teregessem ki minden kártyámat? A végén túl hamar ráunsz a társaságomra – kacsintok egyet, mielőtt még mellé simulnék a komódnak döntött hátsóval, és el nem kezdené sorolni az általa keresett egyént leíró névtöredékeket, melyek hallatán óhatatlanul bugyog fel bennem a gyanú; éppen engem kutatott mindez idáig. Hathatós ártalmatlansággal várakozva, kíváncsisággal hagyom, hogy maga nevezzen meg.
- Ismerem, bárdként keresi a kenyerét csakugyan. Mi dolgod egy ilyen kurafival? - vonom meg a szemöldökeimet, színészi tehetségem minden aspektusát bevetve fennköltségem és irigységből fogant érdeklődésem megjátszásához. Bár van egy olyan sanda gyanúm, nem véletlenségből botlottam éppen belé az éjszaka leplében, s ő sem véletlenségből helyezte bizalmát a kezembe a menekvés oltárán. Nos, melyik zsákból esik ki hamarabb a szög?
- Mit mondhatnék, csodás személyemnek a gazdag asszonyok és urak sem tudnak ellenállni, de persze miként mutatkozni kellene ágyuk melengetőjével, kevéssé duzzad a mellkasuk – vigyorodok el aljas mód, hozzá hasonlóan letéve a poharamat az asztalra, és leülve a felkínált székre a kérése szerint. Ráérősen fejtegetem le magamról a zakómat, majd az alatta nyugvó puha kelméből varrt ingből is kibújok, hogy ne legyen tovább kínozva egyik ruhaneműm se. Főleg a rém büdös alkohollal, melytől még az én szemeim is könnybe lábadnak.
- Isilmë szerelmére, elképzelésem sincs… Lehet, hogy összecserélték a patkányméreggel… Mit gondolsz, a bor nem segíthet helyette? Elbizonytalanodtam – húzódom kicsivel odébb tőle a székben, fintorgással méricskélve a puha kacsói között tartott üveget.


Bárd vagyok
Ahronit

Our deepest fears are like Dragons guarding our deepest Treasures


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1178
❖ Tartózkodási hely :
Ylore
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Kezdő (Szabadmágia); Tanonc (Tolvajlás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Utcák és sikátorok - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Jan. 16, 2022 4:01 am


GRAH-ZEYMAHZIN
 @Ahronit  && Veleris
«  Szószám; ide • Zene; ide»
 
Van benne valami, talán éppen a csalfasága, mely bizton veszem megannyi úrhölgyet, mint parasztlányt csalt csapdába. A szempár mely még a félhomályban is huncutul csillan, a szavak, melyeket úgy forgat, mint gladiátor választott fegyverét, s melyek lángra lobbantották özvegy és nem özvegyasszonyok szívét és ölét. S hogy még mindig él? Jelenthet valamit. – Ha csak fele annyira gyorsan és jól fűzi a cérnát, mint jómagad a szavakat, ne gondolkozz, fogad fel. Ami engem illet, azon leszek, hogy jó legyen, s ne okozzak csalódást. – nem járja, hogy csak ő udvaroljon, s tegye a szépet, hősiességért kijár az ápolás. S mennyivel kellemesebb így ringatózni, azon a vízen, reményeim szerint ugyanabban a csónakban. – Ezt örömmel hallom, mivel arra én tartok igényt… akarom mondani velem vagy kénytelen megosztani. Nem akarnék a terhedre lenni – véletlen nyelvbotlás, melyet nem sürgetek korrigálni. – Te sem vagy csak egy egyszerű bárd, aki a szoknyák fodrait számolja… alulról, s lant híján még annak se mondanálak. Miből gondolod, hogy csak egyszerű hölgy lennék? – vonom fel kérdőn a szemöldököm. Többnek kell lennie, mint aminek mutatja magát, több egy csillogó szempárnál s több egy vonzó arcnál egy villás nyelvnél. A kérdés az, hogy mi lapul a csinos felöltő alatt, s hogy mennyit hajlandó elárulni, hogy kielégítse kíváncsiságát, hogy én ki vagyok. – De ha ennyire nagy szakértő vagy elárulnád, szerinted mik lennének azok? Hátha kedvet kapok kipróbálni némelyiket – billentem kissé oldalra fejem a rátapadt mosollyal, igyekezve rabláncra verni tekintetét kékjeimmel. Követem tekintetettemmel, ahogy kisasszonyokat megszégyenítő módon siklik mellém. Ez a könnyedség mégsem ront az összképen. Miként ezüstös lombok felett bronz pillangó cikázik, úgy fut végig rajtam a borzongás, ahogy a cifra hideg anyag a bőrömhöz ér apró pöttyöket hagyva nyomul. Nagyot nyelve, érdeklődve, tetetett örömmel fordítom felé fejem, hogy lássam arcának vonásait. – Rivotril…nem, nem …Rilovin, áhh nem, pedig itt van a nyelvemen Ril…- játszom a nevekkel önérzetére hagyatkozva, melyet reményeim szerint e gazság nem hagy nyugodni, s maga böki ki a kikívánkozó nevet. Azonban, ha önuralma, nagyobb, mint hittem úgy csak kinyögöm: - Rilrion. Ismered? – bájos, ártatlan pillantásokat vetek rá, miközben arcának rezdüléseit fürkészem.  Hirtelen vallomásra összeszaladnak szemöldökeim, mellyel valószínűleg porba hull a semmit vagy éppen keveset tudó álarca. Újabb korty szalad le torkomon, mielőtt ellépek mellőle, s az asztalra nem helyezném a poharat. – Körbe vesznek téged, az ilyen befolyásos emberek, s mind látni akar. Tele vagy meglepetésekkel. Gyere... – fordítom ki az egyetlen széket az asztaltól. – ...még a végén, elkapsz valami kórságot – bontom meg az üveget, melyet a sebe kitisztításához vett elő, s melynek szaga is könnyeket csal a szemebe, melynek vele járója, hogy ábrázatom is eltorzul. – Mi ez? Ez olyan büdös, hogy még a patkány is önként fordul fel.



Vendég
Vendég
Anonymous




Utcák és sikátorok - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szomb. Jan. 15, 2022 7:17 pm

Grah-Zeymahzin
Veleris & Rilrion
What happens in Ylore, stays in Ylore.
Sziporkáimnak általában súlytalanul szokásuk tovaszökkenni az éterbe, hacsak nem egy falubéli ivóban környékezem meg az izgalom fogalmát disznóvágásban mérő lányka erényét, éppen ezért üdítő a felismerés, hogy a csinos, illemében nem fukarkodó hölgyemény csókra hívogató ajkain az enyémhez hasonlatos, sejtelmes mosoly bont virágot. Talán elnézik a vörösek, ha egy-két órácska késedelemmel keveredek eléjük… Minden bizonnyal, viszont egyelőre nem szövöm tovább a huncut gondolatmenetet, pusztán egy amatőr csapna le rögvest a lehetőségre, elijesztve amannak törékeny mivoltát.
- Nos, legyenek igazak a meglátásaid, rendkívül nehéz hozzáértő varrónőt találni, s megvallom őszintén, bántana bárminemű hiba ezen a frissen szerzett költeményen – sóhajtok fel, ugyanis valóban bosszantana a tökéletlenség. - Noha a szívemet nyugtatja, hogy a bőröm foltozását a te kezeidre bízhatom – mosolyodok el végül, még mielőtt töltenék magunknak a borból, és valamivel ingatagabb vizekre eveznénk beszédtémánk nyugodalmas tengerén. Persze a puhatolózás nem szegi a kedvemet, sőt, tovább gyarapodik ábrázatomon a jó kedv pimaszkodó kérdése okán.
- Attól függ, miről volna szó… Van, amiben nem sajnálok sokat adni, mást viszont karcsún mérek. Például az időmet, amit a kintiekhez hasonlatos jöttmentekre fordítok – szusszanok fel csöndesen, noha figyelmem hamarost visszatalál a kisasszony szemnek tetsző vonásaira, melyek mögött bizony értelem is lapul. Mondanivalója ezúttal sem rest szórakoztatni.
- Igazabbat már rég hallottam. De valahogy akkor is nehezemre esik egy ilyen finom, elegáns hölgyet elképzelni, miként dacosan járja éjjel az utcákat, hátha izgalmára, majd élvezetére lelhet. Akad ennek temérdek biztonságosabb módja is – vonom meg a szemöldökeimet jelentőségteljesen, még azelőtt, hogy a valódi indokok napvilágot láthatnának. Újabbat kortyolok a borból, míg hallgatom az elbeszélését, s végül a kérdést, melyet visszaszegez nekem.
- Csakugyan? Hátha segíthetek, rendkívül jól ismerem Ylorét, s a benne élőket. Akad a szakmámnak… életstílusomnak előnye is, nem pusztán hátránya – vigyorodok el az orrom alatt, aztán mellé lépve magam is a komódnak dőlök, éppen csak összeérintve sértetlen felkaromat az övével. - Izgalom az mindig akad, és egy nyughatatlan lelket nem forszírozhat a nap vagy a hold mozgása. Egy ismerőshöz tartottam épp, afféle, akit nem lehet csak úgy napvilágnál meglátogatni. Befolyásos, ha érted, mire gondolok. A hozzá hasonlóak megválogatják, kivel mutatkozzanak napközben – billentem oldalra a fejemet leheletnyire, eltűnődötten mustrálva a borom színét. Végtére nem hazudtam egy szóval sem, de hogy pontosan milyen értelmet ad neki a kedves? Rajtam kívülálló dolog.


Bárd vagyok
Ahronit

Our deepest fears are like Dragons guarding our deepest Treasures


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1178
❖ Tartózkodási hely :
Ylore
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Kezdő (Szabadmágia); Tanonc (Tolvajlás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Utcák és sikátorok - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt
Ajánlott tartalom





Utcák és sikátorok - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
 
Vissza az elejére 
3 / 5 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next
 Similar topics
-
» Utcák

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Tulveron Krónikái :: téktér :: Qerilyan Birodalom :: Ylore-
Ugrás: