Tulveron Krónikái
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Men echenim
sí derthiel ne chaered hen nu 'aladhath


 
May it be light KaDiPE5
May it be light KaDiPE5
  • Bárdjai
Lelkes firkászok
Deedra Gindrian
16 Hozzászólások - 42%
Folrandír Ceilteach
6 Hozzászólások - 16%
Naken Forerion
6 Hozzászólások - 16%
Kalandmester
5 Hozzászólások - 13%
Krónikás
2 Hozzászólások - 5%
Ian Gray
1 Témanyitás - 3%
Edeyra Rolar
1 Témanyitás - 3%
Nasir Al-Qasim
1 Témanyitás - 3%
A próba
Bátor kalandorok figyelem!
Esőzés havi Hőseink
Jutalmuk a próba függvényében
●●●●●●●●●●●●
Aktuális kétheti kihívás
Posztolj számodra tetszőleges bejegyzést a Karakteraplók topikba!
Üdvöznk
dicső lovag szép a ruhád, szép a lovad
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Üdvözlünk Tulveron mágiával átszőtt világában!
Oldalunk középkori körülmények között játszódik, és ötvöződnek benne számtalan fantasy mű elemei.
Regisztráció előtt kérünk, mindenképpen olvasd el a Törvénykönyvünket és Világleírásunkat, melyek az oldalon való könnyebb kiigazodást szolgálják, illetőleg az alapok megismerését.
Oldalunk 2021.01.08-án nyitotta meg kapuit a nagyérdemű előtt.
Várunk sok szeretettel egy igazán nagy kalandra!
ChatBox
Üzenj nekünk






Friss Krónikák
Ahol még nem száradt meg a tinta
Yesterday at 9:21 pm
• Utcák

Bátor kalandorok
Oldalon settenkedő sötét árnyak

Ezaras Azildor

●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 14 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 13 vendég :: 1 Bot

A legtöbb felhasználó (70 fő) Pént. Jan. 08, 2021 6:26 pm-kor volt itt.
Isilmë kegyeltjei
Fajok, nemek aránya
Faj
Férfi
Elf
0
2
Ember
8
8
Ork
0
1
Törpe
0
1
Najád
2
0
Vivern
2
4
Keverék
1
2
Kalendárium
oldalunk időszámítása


 

 
May it be light

Go down 
Utolsó Poszt Vas. Okt. 02, 2022 12:32 am
Egyszer az életben jelen

Megannyi tudás, újdonsült információ rügyezik a szándékos érdeklődés talaján, ám szerény véleményem szerint a legnagyobb súllyal bíró értesülések rendszerint a legváratlanabb momentumokban szökkennek elő az éter sejtelmes gomolyagából. Így esett ez néhány napnak előtte, miként a szobám kandallójának fényénél az egyik ponyvaregényembe merülve ért az ajtómon történő kopogás, majd az egyik szolgáló megjelenése. Történetesen éppen azé, akivel legalább egy, ha nem két holdtöltével ezelőtt küldettem el a rendem billogjával ékesített tekercstartót a tenger gyermekének szobájába, továbbadás ürügyén. Bevallom, nem sok gondolatot szántam a vízi népek ügyének azóta, bízva abban, a megbeszéltek szerint ki-ki a maga feladatába merítkezett, ezért először inkább köt le egy újabb borsmenta tea kérése, mint bárminemű faggatózás. A gőzölgő itallal viszont más is érkezik; bátortalan felszólalás afelől, a ma reggeli takarításnál még mindég a leány szobájában tapasztalta heverni érintetlenül a kérdéses tárgyat, és hogy magát a tejfelhajú szépséget sem látta jó ideje a folyosókon kódorogni, hát még a különös vendéget, aki mindössze két napra, ha összesúgásra késztette a tornyok lakóit. Talán elfelejtették volna, miben állapodtunk meg? Netán mégsem látták szükségesnek az írással való bajlódást, ellenben együtt tértek útra? Esetleg a tengerbe merítkezve rájuk leltek az uralkodójuk csatlósai, aki azóta sem ereszti őket? Vagy épp a szárazföldön esett bántódásuk? Temérdek és még annál is több kérdés, amely megzavarja az esti olvasmányomat, mégis beletelik néhány napba, hogy olyasmire vetemedjek, amire életemben talán még sohasem - egyúttal remélhetőleg utoljára. Hacsak nem tekintjük az éjmágus szobájának átkutatását, de hiszem, a kettő közel sem ugyanaz, illetlen dolog hiszen egy fiatal leány privát szféráját csak úgy kérdés nélkül megsérteni. Ám mint megannyi alkalommal… a kíváncsiságom újfent győzedelmeskedik.

Cinkostársamul ezúttal Gondnokot fogadom, noha félreértés ne essék, az oldalamon szívesebben tudnám az éjszakai, titkos kalandokra bármikor kapható Kóboromat. Ám attól tartok a tanulmányait nem zavarnám meg nyugodt szívvel a saját, egyelőre beláthatatlan ügyem okán, másrészt bár lenyűgözött mind a fiókok feltöréséhez, mind az ajtók berúgásához fűződő tehetsége, jelenleg nagyobb hasznát veszem egy kulcsnak, amit kizárólag a tornyok hű vigyázójától kaphattam kölcsönbe.
Egymagam settenkedek hát a vendégszobák csöndbe burkolózó folyosóján, ahol mint az épületben bárhol, gyéren világító kristályok adnak fényt az esti kóborlásra kívánkozó lelkeknek. Alájuk érve azonban felfénylenek, nagyobb világosságot kínálva a szemnek, ugyanakkor könyörtelenül téve egyértelművé azt is, hogy békés szendergésüket bizony megzavarta valaki. Talán bölcsebb lett volna a láthatatlanság erejét magamra ölteni az ajándékba kapott, szeretett köpenyem közreműködésével, de visszafordulni már igazán nincsen az ínyemre – haladok tovább.
Máskor nyugodt, komótos tempóban dünnyögő szívem riadt madárként kezd el verdesni egy, a lábam mellett elfutó patkány láttán, majd valahonnét a távolból felsejlő, fojtott szitkozódás okán. Számomra is érthetetlen az aggodalmam, elvégre a tanács tagjaként igazán a kényemen múlik, merre támad kedvtelésem sétálni, de mégiscsak különös pletykák kapnának szárnyra, ha valaki itt találna éjnek évadján, tojáshéjakon egyensúlyozva, akár egy elfuserált betörő…
Kellemes emléket idézve surranok hát egy beugró takarásába, mihelyt a folyosó vége felől léptek zaja csendül fel. Csalfa mosoly kúszik a vonásaimra, röpke pillanatokra hunyva szemeimet és képzelve magam mellé Rhysandot… A teste melegét, üde, frissítő illatát, az ajkairól vélhetően aláhulló, huncutan sutyorgó szavait… A levegő viszont bennem akad, amint a cipők koppanásai egyre közelebb érnek, ám szerencsére az elhaladó, két fiatal jobban érdeklődik egymás iránt a sietségében, minthogy észrevegyenek egy lidércet a falak között megbújni.
Hosszú szekundumokat hagyok leperegni a világ homokórájában, mire hajlandó vagyok széles mosollyal előmerészkedni a rejtekemből. Amennyiben nem tévedek, csak néhány ajtó, hogy elérjek a najádnak felkínált szobához, és az isteneknek hála addig már semmiféle izgalom nem borzolja a kedélyeimet. A kulcsot elfordítva halkan kattan a zár, majd benyitva kifejezett sötétség fogad. El kell telnie néhány másodpercnek, mire hozzászokik a szemem a homályhoz és az ismeretlen elrendezésű szoba körvonalaihoz. Pusztán azt követően mormolok igét, hogy meggyőződtem afelől, nem tért vissza Calylenia s nem szuszog az ágyában gyanútlanul.
A levegőbe idézett fénymadárka lassú szárnycsapásokkal járja körül a helyiséget, megvilágítva számomra a többségével érintetlen berendezési tárgyakat. Sehol egy gyűrődés az ágyon vagy a heverőn díszelgő pléden, ahogy egy árva kupa vagy kancsó sem árulkodik afelől, bárki lakta volna az utóbbi időben a szobát. Igyekszem nyomok, bárminemű információ után kutatni, ami megindokolhatná néma távozásukat, de az asztalkán nyugvó tekercstartón kívül nem lelek másra. Abban is éppen olyan gondossággal sorakozik a három tűzlevél papír, ahogy annak idején belehajtogattam, és meg kell vallanom, nyugtalanná tesz a tudatlanságom. Mindazonáltal el szükséges fogadnom, hogy a tenger kiszámíthatatlan, szeszélyes gyermekeit nem lehet csak úgy felkutatni, hogylétük felől levélben érdeklődni, ellenben a tétlenséget választani és kivárni, amíg ők keresnek fel engem ismételten. Megadó sóhajjal csapom hát a hónom alá a hengert, apró csettintéssel száműzve létéből a fénymadarat, majd hasonló körültekintéssel, amiként idefele jöttem, somfordálok vissza a saját hálókörletembe.


#kihívás
// #varázslat: Fényszövés //


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





In a dream,
I was standing someplace high up, a tower, or a mountain. The whole world was in darkness. Then came the flash of light just on the horizon within the clouds that marked the border between worlds.
˙˙˙



Varázsló vagyok
Ezaras Azildor

There is a crack in everything. That's how the light gets in.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
851
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

May it be light Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Szept. 11, 2022 1:24 pm
Hárman egymás ellen múlt

Gondterhelt sóhaj szakad fel a tüdőmből, miként nyúzott arckifejezéssel újabbat pörgetek az asztalomon heverő asztrolábium pókján. Az aranyszín korong kattogva kutatja helyettem a megoldást, mindhiába… Mozgásának játékos árnyékot vet a kitartó fénnyel égő gyertya, ami szerint már legalább három órája görnyedek a szekreter felett, igyekezve megfejteni a kirakós utolsó darabját. Szinte égeti a tudatomat a bosszússág, amiért nem sikerül a látszólag egyszerű feladatot megoldanom, így hát atyám gyakori tanácsát hívom segítségül; felkelek a székről, s céltalan mozgással csalogatok magamhoz újszerű gondolatokat. Ujjaimat összekulcsolom a hátam mögött, elmerülve a lépteim csöndes koppanásában, ám figyelmemet egyhamar magához ragadja az ablak üvegét megzörgető szélfúvás. Eltűnődötten állapodok meg a párkány mellett, vállamat a fal kiszögellésének döntve. A smaragd élénkségével ragyogó sziget pompája lassacskán sárgába, pirosba és barnába fordul az ősz kitartó, végzetes csókjai alatt s az égboltot sűrűn átszövő felhők mellett egyre nehézkesebb megállapítani a hold aktuális fázisait.
Töprengésemet szelíd kopogás, majd az ajtó vékony nyikorgással kísért nyílása szakítja meg, miként atyám lép be az utóbbi napokban egyre rendezetlenebbé váló szobámba. Aranyszín köpenye csöndes eleganciával kúszik utána a padlón, amint idejét nem sürgetve sétál az asztalomhoz. Szakállát simítva méricskéli a hátrahagyott szerkezetet, és a homlokán gyűrődő ráncok alapján kétség sem férhet hozzá, a lehető legtávolabb állapodott meg a csillagóra a megoldástól.
- Hogy haladsz a feladatokkal? - érdeklődik, akárha nem lenne egyértelmű a jelenlegit övező elakadásom ténye. Puha sóhajjal simítom vissza a szemeimet a szél kíméletlen erőhatása alatt meghajló fákra, noha az ablak apró résein beszűrődő, hűvös fuvallat némiképp felfrissíti a szellemem.
- Az első feladat igazán nem volt nehéz. A megadott idézetek egyértelműen Nagy Rhanoran történelmi feljegyzéseiből származtak. Az idézetek különböző oldalszámokhoz kötődtek, és a szám meghatározta az adott oldal első mondatának vagy bekezdésének egy betűjét. Az így kapott, különböző betűket összeolvasva a Csipkebarlang neve bontakozott ki, ott találtam rá a következő feladatra. Mint mondtam, igazán nem volt nehéz – halovány, elégedett mosoly költözik a vonásaimra, úgy sejtve, hogy atyám elégedett lesz az eredménnyel. Mellém lépdel, és az ablak homályos tükröződéséből keresem fel a pillantását.
- Ne kérkedj, Ezaras. A túlzott büszkeség hibák soraihoz vezet. Mint alakult a következő próba? - tekint rám, habár egyhamar lesütöm a szemeimet jogos megfeddése hallatán.
- A barlangban talált leirat alapján egy gombát kellett megszereznem. A megfogalmazott jellemzők egyértelműen egy sumiturhoz vezettek. Ahogy tanítottad, ügyeltem rá, hogy az orrom és a szám védve legyen, ha a puffogása előtti jeleket nem venném észre. Ott hever az asztalon – fordulok hátra néhány szekundum erejéig a bebugyolált növény felé, aminek kalapjába újabb utasítást tűztek. Egy limlin szarvát kell begyűjteni a titkok kertjéből, és a szarvhullatás ideje történetesen az őszi hónapokban esedékes. Tudvalévő, hogy a limlinek elsősorban telihold idején szeretnek előmerészkedni, de hogy az éjszaka úrnője mikor teljesedik ki az égbolton, azóta is próbálom megfejteni. A feladatokhoz ráadásként az elsőt leszámítva tilos könyvekhez nyúlnunk segéderő gyanánt. - A többiek hogy haladnak? - érdeklődök ezúttal én, igaz, leginkább Ihagan, az elementáris mágia tanonca érdekel. Amióta a mesterem megismertetett minket egymással, állandó versenyszellem hajt minket, s a legkevésbé venném jó néven, ha előttem sikerülne megoldania a feladatokat. Persze az sem tenne boldoggá, ha az éjmágia művelője győzedelmeskedne az ez évi tusában. Az egyetlen, akitől nem kell tartanom, az az Árnyak rendjének jelöltje, hiszen a tavalyi nevezőjük túlkapásai miatt idén eltiltották őket a versenytől.
- Mindketten eljutottak a harmadik próbáig, bár a Hullám rend jelöltjét egy napig a gyengélkedőn ápolták. Nem bánt körültekintéssel a sumiturral – szólal meg csöndesen, és a következő momentumokban is kitartással követi a szavait a némasága. Már-már úgy hiszem, több gondolatot nem is fog velem megosztani, de aztán egy leheletfinom szusszanást követően odébb lép az ablakpárkánytól. - Nem segíthetek a feladatod megoldásában, fiam, ellene volna a szabályoknak. Azonban nem megfelelő padlót simítanak a lábaid a megoldáshoz vezető úthoz. Meglehet, a magasság sem stimmel – tekint a plafon irányába eltűnődött ábrázattal, majd a vállait megvonva sétál tovább az ajtóig. - Ne feledd, az utolsó feladatnál is tiltott a mágia használata. Sok sikert – s ezzel hátra is hagy meglehetősen zavarodottá vált gondolataimmal.

Másfél héttel később újfent hűvös fuvallat csapódik az arcomnak, noha közel sem a szobám biztonságában, hanem a titkok kertjének elbűvölő növényei között. A méltóságteljes Lebegő-fa és a telihold ragyogása kellő fénnyel szolgál az éjszaka sötétjében, hogy ne bukjak fel az első adandó gyökérben, ám nem tagadom, még így is a fénygömböm biztonságáért viszket a tenyerem. Azonban leküzdöm a kényszert a célkitűzésem oltárán, s pillanatokra behunyva a szemeimet szívom meg a tüdőmet az esővízzel frissen öntözött növényillat, illetve a rothadó avar fanyarságának különös egyvelegél. Hideg légáramlat száguld végig az orrjárataimon, amely nem csupán belülről mardos, hanem a bőrömet is megcsipkedi az orrcimpáim és az orcáim mentén. Libabőr ül meg a lényemen jeges érintései nyomán, ajkaim közül pedig halk didergés szökik elő.
- Csak nem fázol, Azildor? - az éjszaka csendjét megtörő váratlan hangra óhatatlan összerándulok, miközben fejemet a tulajdonosa felé kapom. Beletelik néhány másodpercbe, mire a szemeim visszaszoknak a látásviszonyokhoz, de onnantól kezdve nem esik nehezemre ráismerni a Hold rendjének szeszélyes jelöltjére. Tovább engedem siklani a tekintetemet, kutatva harmadik társunk után. - Úgy tudom, az a kétbalkezes Ihagan nem jött rá a limlin és a telihold kapcsolatára. Már csak az a kérdés, mi ketten mihez fogunk kezdeni? - vonja meg a szemöldökeit kihívással, és az arckifejezése láttán ólomsúlyok telepednek meg a gyomrom mélyében. Nalyn két-három évvel idősebb nálam, ebből kifolyólag bizton veszem, sok tekintetben gyakorlottabb, körmönfontabb is. Neki bizonyára nem volt szüksége az obszervatórium felkeresésére a telihold időpontjának megfejtéséhez, vagy az atyja útmutatására ahhoz, rájöjjön, merre talál egyáltalán a szabályokba nem ütköző segédeszközt a feladat teljesítéséhez. Mégsem hagyom magamat elbizonytalanítani a ragadozókat idéző lélektükreivel.
- Egyszerű. Úgy tartják, hogy a limlin a tiszta szívűeknek jelenik csupán meg. Neked tiszta a szíved, Nalyn? - engedek meg magamnak némi évődést, bár cseppet sem hatja meg a sugallt feltételezésem.
- Az inkább csalfa, de a varázslatokhoz jól értek – mosolyodik el sejtelmesen, és szinte rögvest igét kezd kántálni. Az aggodalom, a megrökönyödés és a pánik hármasa elemi erővel zúdul a lényemre, éppen ezért a következő tettem során inkább vezet a szívem, semmint az eszem. Korábbi vágyakozásom előtt fejet hajtva szikrázó fénygömböt idézek az arca elé, ekként zökkentve ki a koncentrációjából, aminek hozománya nem kevesebb, mint fennhangon mért, sűrű szitkozódásai.
- Az istenekre, meg akarsz vakítani?! Hát te akartad, legyen jó éjszakád, Azildor mester kicsi fia – a következő igézetet már nem áll módomban megakadályozni, ugyanis a hatását szinte rögvest megérzem az elmémre kapaszkodni. A gondolataim ködössé válnak, míg a szemhéjaim képtelenül nehézzé, s mire megérthetném, miféle varázslatot vetett ki rám, jótékony, feneketlen sötétség ölel magához...

- …ne szólj bele kérlek, Maveros, nem a te dolgod megítélni a helyzet súlyát – az eddigi zümmögő, sistergő feketeségből az apám hangja emelkedik ki. Eleinte igaz, meglehetősen tompán, ám a másodpercek múlásával akárha a víz mélyéről emelkedne a felszín felé, egyre tisztábban értem ki a szavait. Csöndes nyöszörgés gördül le a torkomról, miként megkísérlem felnyitni a szemeimet. - Most menj kérlek, ébredezik – néma szekundumok, majd az ajtó zárjának halk kattanása jelzi a család alkimista barátjának beletörődő távozását. Kissé még kótyagosan, értetlenül vezetem a szemeimet a mesteremre, kinek vonásairól kristálytisztán lerí mérhetetlen elégedetlensége.
- Mégis mire véljem ezt, Ezaras? - szegezi nekem a kérdését, és beletelik néhány kínos momentumba, mire rádöbbenek, miről beszél pontosan. A szégyen és a felháborodottság együttes erővel söpör végig a mellkasomon, s végül a kettőt egybegyúrva, szelíd méltatlankodással fogalmazom meg a véleményemet az esetről.
- Csupán igyekeztem megakadályozni, hogy csalással nyerje meg a tusát. Nem láttam más utat, atyám – szabadkozok, de egyértelmű, hogy a legkevésbé érdeklik a kifogásaim.
- Attól még, hogy ő szabályt szegett, neked miért kellett? Úgy véled, nem felügyelte senki, hogy mit csináltok? Világosan az értésedre adtam többször is, hogy nem használhat senki mágiát – magyarázza visszafogott dühvel, aminek láttán kedvem volna az alattam süppedő matracba és párnába olvadni. - Ennyi idősen nem szokás senkit jelölni, mégis bíztam a képességeidben, s hogy gyarapodni fogsz a tapasztalásaiddal… - csóválja meg a fejét lemondással, a bensőm pedig ismét botránkozással telítődik meg.
- Miért olyan fontos ez, atyám? Varázstudók vagyunk, mi értelme másra alapoznunk? - szegezem neki a kérdésemet, összekaparva minden bátorságomat az ellenszegüléshez.
- Aki úgy hiszi, a mágia mindenre megoldás, az ostoba, fiam. Nem annak neveltelek. Mit fogsz tenni, ha kimerülsz a varázslataidtól? Vagy ha valaha elveszíted a varázserődet, miként fogsz boldogulni? Ne hordj össze sületlenségeket – a leteremtést egyszerre érzem jogosnak és a végletekig igazságtalannak, de újfent az utóbbi domborodik ki az érzelmeim közül.
- Már hogyan veszíteném el? - kétkedéssel tekintek fel rá az ágyam kényelmetlenségéből, feszültségem billogjaként a takaróm szélét markolászva. A legkevésbé szívlelek az apámmal vitatkozni, ezúttal mégis úgy érzem, ki kell állnom magamért.
- Az istenek szeszélyét nem lehet kiszámítani, Ezaras… Ezt sose felejtsd el. És most pihenj, rád fér – lépked el tőlem az ajtó irányába, ahonnét az utolsó pillanatban fordul hozzám vissza. - Egyébként a versenyt Ihagan nyerte – teszi hozzá kedélyes hangvétellel, az utóbbi időben másodszor hagyva magamra hevesen tomboló gondolataim gúzsában...


#kihívás


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





In a dream,
I was standing someplace high up, a tower, or a mountain. The whole world was in darkness. Then came the flash of light just on the horizon within the clouds that marked the border between worlds.
˙˙˙



Varázsló vagyok
Ezaras Azildor

There is a crack in everything. That's how the light gets in.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
851
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

May it be light Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Szept. 05, 2022 12:31 am
Háború és béka alternatív

Nedves, nyirkos hűvös borzongatja meg a lényemet, amint komótos türelemmel simítgat az ébredés. Az arcom bal oldalát és a tenyereimet egyaránt csiklandozza valami, aminek az illata a frissen ázott fű zsönge üdeségét árasztja. Különös, hisz nem emlékszem, hogy a természetben ért volna az éjszaka, s eme gondolat kellő késztetéssel szolgál ahhoz, lassacskán felnyissam a szemhéjaimat. A könnyfakasztó homályosság néhány pislogást követően eloszlik a tekintetem elől, s miként óvatosan feltornászom magamat az alkarjaimra, minden kétséget kizáróan egy bájos, ám számomra teljesen ismeretlen tájjal szembesülhetek. Amerre ellátni, smaragdszín pázsit borítja a talajt, melynek nyirkos voltából az ég alját simogató fák meredeznek, akárha felhő forma lombkoronáik eggyé kívánnának válni a fehér, pamacsosan andalgó testvéreikkel. Alant a szikrázó napsütésben vad színekben ékeskedő virágok tömkelege kísér végig egy kecsesen csordogáló patakot, aminek frissítő vizét szinte az ajkaimon érzem. A háttérben szivárvány boltosodik, és bár meglehet, elképzelésem sincs arról, hol vagyok, egészen lenyűgöz a hely szépsége.
Pontosan addig, míg a lábamat szúró érzetre le nem pillantok.
- A Fényre, ez mégis micsoda…? - szisszenek fel halk elborzadással, megemelve a haloványrózsaszín tüllt, ami egészen úgy fest, mintha egy ruha részét képezné… Egy ruháét, mely rajtam feszül, s amelyet mindenképpen nálamnál karcsúbb formákra szabtak. Több sem kell, hogy felpattanjak a helyemről, igaz, majd' a nyakamat töröm a csakugyan szokatlan lábbelinek köszönhetően. Bosszúsan rugdalom le magamról, és talán a tüllt is elkezdeném letépni, amennyiben a háttérzajt képező béka kuruttyolásba nem ékelődne paták dobogása. Csekély aggodalommal fordulok hátra, ahol a kövér szőlőszemektől roskadozó lugasból egy hófehér ló tör elő, homlokán csavart, különféle színekben csillámló szarvval. Megilletődött ábrázattal csapok a szakállamra, leszámolva egy szúnyoggal, amely kis híján a bőrömet érte.
- Zaza! Rögvest velem kell jönnöd! Megtalálták a herceget!
- Balian?! - hördülök fel, megismerve a fivérem hangját, amit néhány prüsszögés és nyerítés zavar meg a beszéde közben.
- Ki más lennék, te lüke? Iparkodj a hátamra, tüstént indulnunk szükséges! A herceg végre pontot tehet békák, unikornisok és emberek háborújára, ha segítesz neki! - dús, ezüstösen fénylő sörényét megrázva noszogat, s noha a legkevésbé sem értem, mi a sürgetés tárgya, a bensőm mélyén érzem, hogy vele kell tartanom. Felkapaszkodok hát a hátára, vehemenciám hozománya pedig egy éles reccsenés, ami a szoknyám szakadását jelzi. Kisebb elégedetlenséggel emelem ki a résen a lábamat, meglóbálva a kellemesen meleg levegőben, ám túlzottan soká nem merenghetek azon, milyen elképesztően rosszul fest egy férfi lábán a púderszín kelme, ugyanis Balian nekilendül, s eddig rejtegetett szárnyait kitárva szökken neki a szivárványnak. A gyomrom a torkomba ugrik, amint vasmarokkal a sörényébe fogok, bár a megérzéseim azt sugallják, akkor sem zuhannék alá, ha nem tartanám magamat különösebben.
A hátas patái gyakorlattal kapaszkodnak fel a színek kavalkádjának szőttesére, a dobogást lágy csilingelés váltja fel, és egy momentumra egészen elveszek a tapasztalásban. A tavasz és a nyár gyümölcsös illatát magában hordozó szellő kap a szakállamba és a tincseim közé, alant pedig vízesések, virágzó dombok, völgyek, patakok és türkiz hullámok édesgetik a tekintetemet. Szédítő a látvány, olyannyira, hogy szekundumokat követően kénytelen vagyok összeszorítani a szemeimet, de mire felnyitom őket, teljesen más világba csöppenek.
Tömény füstfelhők kavalkádját kell kerülgetnie Baliannak, amiket vad, haragos tüzek szítanak. Fém koccan fémnek, kiáltás feszül egy másik üvöltésnek, és a tájat felmérve egyértelművé válik, hogy odalent csata zajlik. Nagyra nőtt békák hadakoznak emberekkel, akik mögött a hátasomhoz hasonló paripák lövellnek szivárványokat a szarvaikból, megvakítva az ellent. Összevont szemöldökeim alól próbálok értelmet nyerni annak, aminek nem lehet, egészen addig, amíg éles kanyart véve el nem kezdünk zuhanni. Ismét a szemhéjaim sötétje mögé menekülök, aztán néhány bukkanás, és végül határozott lendülettel repülök immáron teljesen szabadon. Igaz, felkiáltani sincs időm, mert a következő pillanatban egy jó nagy adag sárban találom magamat dagonyázni… Teljesen oda a ruhámnak, noha nem állíthatnám, hogy kár érte…
Bosszúsan félreköpve a számba gyülemlett fertelmet, mérem fel a környezetemet, ami leginkább egy mocsárra hasonlít. Szúnyogok zümmögnek körülöttünk, a fák gyökerei között pedig hol zavaros víz csordogál, hol gombák puffogtatják sárgás gőzeiket, amelyeknek formája mintha Maveros vonásait idéznék, miként kárörvendő vigyorral szemléli a balsorsomat. Köszönöm, barátom.
- Siess, Zaza! A herceg! - noszogat ismét Balian két prüsszögés közepette, szarvával abba az irányba bökve, amerre eddig még nem néztem. És látva az előttem terpeszkedő, nagyra nőtt varangyos békát, szívesen tartottam volna magamat homályban még egy kis ideig.
- Herceg…? Mégis mit csináljak vele…? - kérdezem elbizonytalanodva, amire a béka elégedetlenül hortyog egyet.
- Csókolj meg, Lidércem! - szólal meg egészen olyan hangon, mintha…
- Rhysand?
- Csókold meg, hogy megszabaduljon az átoktól! Akkor megállíthatja a háborút! - veti közbe Balian, bár a zavarodottságom inkább nő, semmint hogy oszladozni kezdene. Mégis erőt veszek magamon ahhoz, hogy feltápászkodjak a sárból, majd kinyújtott, hártyás kezébe simítva a saját nedves mocsoktól tocsogó tenyeremet, nagy levegőt szívok a mellkasomba.
- Nincs más út? Ne vedd rossz néven, de nyálkásnak tűnsz… - próbálkozok kibújni a nyilvánvaló feladatom terhe alól, ám néma fejcsóválása nem hagy más lehetőséget. A szemeimet hevesen összeszorítva hajolok hát közelebb hozzá, majd még egy kicsit, egészen addig, amíg-

◈◈◈

Hirtelen szalad le a levegő a torkomon, amint összerezzenve felriadok. Pillanatokig úgy érzem, az összes izmom lebénult, miként szuszogva igyekszem felmérni a környezetemet, melynek sötétlő volta idővel a szobám körvonalait idézi. Egy szúnyog zümmög el a fülem mellett, s csupán akkor térek igazán magamhoz, amint nedves bőrömre csapva megkísérlek leszámolni vele. Persze nem sikerül, így hát mély szusszanással fordulok az oldalamra, ahol Rhysand békésen pihegő volta fogadja álmatag tekintetemet. Halovány mosoly kúszik a vonásaimra, amint a takaró alatt közelebb kucorodom hozzá, s noha az álom mind inkább vissza kíván rántani, egyelőre küzdök ellene, tartva a varangyos látványától. Helyette a csalafintán beszökő fényben csillanó szempilláit figyelem, és résnyire nyílt ajkait, melyekről szívesebben lopnék csókot. Mégsem zavarom meg a pihenésében, amire már igazán szüksége volt.
- Szeretlek, Rhysandom… ám a világon a legboldogabb vagyok, amiért nem vagy béka… - sutyorgom csöndesen a vállának, amelyet elébb hintésnyi csókkal illetek, majd az éjszaka maradandó részére párnámmá avanzsálok.


#kihívás - bónusz edisön (a hivatalos dobás a soron következő epizódban)


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





In a dream,
I was standing someplace high up, a tower, or a mountain. The whole world was in darkness. Then came the flash of light just on the horizon within the clouds that marked the border between worlds.
˙˙˙



Varázsló vagyok
Ezaras Azildor

There is a crack in everything. That's how the light gets in.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
851
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

May it be light Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Csüt. Szept. 01, 2022 7:15 pm
A kicsiny falu nem kevésbé aprócska házának ajtaja előtt ácsorogva kezdem újraértékelni a döntésemet afelől, hogy hallgatva Rhysand tanácsára meglátogassam az anyámat. Bőven kihasználtam az időt az elhatározásom megérésére, s még így sem kifejezetten azért érkeztem, hogy a vidéki levegő összetéveszthetetlen frissességét élvezve dőljek hátra egy hétre. Bizton egyszerűbb lett volna az Alorai konyhán felkeresni valakit, de amilyen könnyeden ered a szolgálók nyelve, Yda tűnt az egyetlen valódi lehetőségemnek. Persze, miként a bejáratot kitárja előttem, ismét kétségeim kezdenek támadni.
- Ezaras fiam! Micsoda meglepetés! Ó, csak nem meghalt valaki…? - az orcáit beragyogó jó kedélye sebtében hamvad el a feltételezésre, melynek légből kapott volta mély ráncokat vés a homlokomra. - Ne nézz így, legutóbb akkor toltad erre az orrod, amikor az apád meghalt. No gyere, fáradj beljebb, Kicsi Kincsem – lép odébb az útból, s a mosolyomat nem tudva tovább rejtegetni, nagy örömmel ölelem magamhoz, mielőtt még beljebb sétálnék a jól ismert házba. A csontjaimat ropogtató szorításához semmi sem fogható. - Jöhetnél többször is. A teremtőkre, megfogyatkoztál... Nem etetnek a szigeten? Valamirevaló ruhát sem adnak? Az apád ha így látna, lenne hozzád pár szava – csóválja meg a fejét elégedetlenül, bár nem különben szórakozottan, s végignézve a legkedvencebb, bordó köpenyemen, valóban nincs mit szépítenem a szituáción.
- Téged is jó újra látni - pillantok fel rá ragaszkodással. - És azt meghiszem, ám igyekeztem elkerülni, hogy mint szinte minden alkalommal, rám ismerve tarolja le a házadat a falu népe. Roldan apót képtelen lennél megint kitessékelni, mert változatlan meggyőződése lenne, hogy hatalmamban áll a szellemekkel kommunikálni, s szükséges lenne megüzennem a megboldogult bácsikájának, hogy még mindig haragszik a megszöktetett szerencse kecskéjéért.
- Disznójáért… Disznó volt az – javít ki, majd néhány másodpercnyi néma csendet követően mindkettőnkből derűs kacaj szakad fel. A fejemet csóválva egyengetem le magamról aztán a köpenyemet, amit léhán az asztal körött sorakozó székek egyikére terítek. A hátamon érzem Yda megrovó pillantását, de nem szól semmit, elvégre atyámat sem tudta rászoktatni az akasztó használatára. - Nem teszek úgy, fiam, mintha kizárólag a látványomért érkeztél volna. Mi szél hozott a szülőfaludba? - érdeklődik megszelídülő mosollyal, hűs teával teli kancsót helyezve az étkezőbe, illetve két poharat. Általában nem okoz gondot kontrollálni az érzéseimet és a megnyilvánulásaimat, de egyrészt Yda előtt nehéz bármit is a sejtelem leplébe csomagolni, másrészt az oktalan elbizonytalanodás, ami a lényemre telepedik hosszú másodpercekre köti gúzsba a nyelvemet. Még az is tudná, hogy magamban vívódok, aki a legcsekélyebb mértékben sem ismer.
- A segítségedre lenne szükségem, anyám… - bököm ki nagysokára, végigsimítva a szakállamon. - A szakértelmedre a konyhában, hogy pontosabb legyek. Felvetődött bennem a lehetőség, hogy elkészítsek egy süteményt, ám annak ellenére, temérdek tudnivalóval palléroztad az ifjúságunkat Baliannal, elképzelésem sincs, miként veselkedjek neki – vallom meg nehézkesen az itt létem okát, ami a rá telepedő hallgatásból ítélve pontosan annyira meglepte, mint amennyire azt előre sejtettem. A kérdése viszont meg sem közelíti, amivel szemben felvérteztem magamat.
- Ki a szerencsés hölgy? S ne is tagadd! Te, meg a konyha? Ó, valaki különlegesnek kell lennie! Nem tagadom, drága fiam, azt hittem, egyikőtöktől sem kapok unokát, hát meghallgatták az imáimat az istenek! Hogy hívják? - szegezi nekem ezer meg egy kérdését, olyan lelkesedéssel, hogy egy kósza pillanatra végigfut a tudatomon az igazság csúfos, ám kegyes elhallgatása.
- Szerencsés úr, leginkább… És kétségtelenül különleges – felelek végül, ábrázatomon halovány mosolyt dédelgetve, ami kis híján tovább szélesedik az anyám elkerekedő szemeit látván. Talán még a levegő is a mellkasába reked, de végül az ajkait beletörődéssel biggyesztve vonja meg a vállait, és indul meg a konyhába.
- Szerencsés, szerencsés, hogy hozzám fordultál, és megúszta a gyomorrontást! Na meg te is, a kisasszonyokban ott az udvariasság, hogy ne zúzzák porrá a törékeny férfi szívet, no de egy uraság? Atyádat bizton nem tartom meg, ha nem szerette volna olyannyira a főztömet – magyarázza, noha a hangjába kúszó vigyor a háta mögül is kétségtelenül kihallatszik. - Na gyere Kincsem, megtanítalak valamirevaló süteményt készíteni…

◈◈◈

Attól tartok, egyikünk sem készült fel arra, hogy a nap végén tetőtől talpig lisztesen, a tojástól ragadó kezekkel és megannyi szénné égett kísérlettel a hátunk mögött fogunk szembesülni a valósággal; Yda soha nem lesz türelmes okító, míg belőlem soha nem lesz a konyha éke. Búcsúzónkkor megegyezünk hát abban, a szükség órájában újfent meglátogatom, hogy a segítségét latba vetve ne szenet kelljen rágcsálnia szerencsétlen Kóboromnak.
A balsiker dacára viszont, végső soron egy cseppet sem bánom, hogy egy napra ismét zöldfülű gyermekké válhattam...


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





In a dream,
I was standing someplace high up, a tower, or a mountain. The whole world was in darkness. Then came the flash of light just on the horizon within the clouds that marked the border between worlds.
˙˙˙



Varázsló vagyok
Ezaras Azildor

There is a crack in everything. That's how the light gets in.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
851
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

May it be light Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Csüt. Júl. 28, 2022 12:47 am
El' Alora számolatlan érdekességet és izgalmat rejt magában, melyek közül temérdek, amit a magam titkos kincseként őrzök, akár az éjszakai barlang hűvöse, az elhagyatott terem melankolikus bája vagy épp a tornyok kuszaságában megbúvó balkon, amelynek mívesen faragott ívei kecsesen hajlanak egymásba, találkozási pontjaiknál fátyolos leplet lengedeztetve a nyári délután melengető szellőjében. A lekonyuló nap a festők szabados tehetségével kacérkodva mázolja narancs- és barackszínnel a bárányfelhők kerekedő bendőjét, engedve rajtuk a fényt megtörni amit aztán ezernyi pászmaként szór alant a világra. Ragyogó mesevilággá varázsolja a környezetet, mégis enyhülést kínál a benne létezőknek elhagyva a dél forróságát. Előzékenységgel engedi a szél hátán a növények roskadozó, dús illatát vagy a közelben csobogó szökőkút friss permetét felkapaszkodni, ami végül óvással simítja végig az arcomat, borzongatja meg a hajam alá melegedett tarkómat, s söpri fel pajkosan az ujjaim alá lazán simított lapokat.
Merengésemből megébredve mélyet szippantok a virágok szédítő aromájából, majd pillantásomat a rúnamágia rejtelmeit taglaló kötetre süppesztem, aminek izgalmaival még éppen csak ismerkedem. A tudatom ismét nekiveselkedik a bekezdésnek, amelynek értelme bár egészen egyszerű, valamiként újra és újra sikeredik elfelejtenem a lényegét a természet szépségének előnyére.
„(…) A rúnavarázslatok létrehozásának alapjai sok tekintetben hasonlóak a többi varázslatéhoz, mint például tudvalévő, hogy szükséges hozzájuk a koncentráció, a megformálás bizonyos metódusai határozzák meg a hatásosságukat vagy, hogy időt igényel a megidézésük. Hatásukban nem egyszer az alapvető irányzatok varázslatait idézik mindemellett, ugyanakkor akad bőséggel különbség is a rúnamágia és az egyéb mágiaágak szisztémája között. Az egyik legszembetűnőbb ezek közül, hogy míg az alapvető varázslatok hatóideje meghatározott, s a varázshasználó kitartásán, manipulációs képességén illetőleg a körülmények szerteágazóságán múlik, addig a rúnavarázslatok esetében a hatás állandósítható. Szót kell még emelni a…”
- Büdös! - a váratlan inger nem csupán a délután nyugalmától ellazult izmaimat készteti összerezzenésre, hanem a gyomrom is menten görcsbe rándul. Meglehet, van sejtelmem afelől, kitől származik a fülsértő hang, mégis szükségem van néhány momentumra ahhoz, hogy megbékítsem felborzolt lényemet.
- Meglehet, neked büdös a rúnamágia, drága barátom, azonban valakinek el kell sajátítania – szólalok meg csöndesen, gyöngéd mosolyt engedve a vonásaimra telepedni, mialatt a kőpadon mellettem elhelyezkedő szütyőmhöz nyúlok, hogy előszedjek belőle némi dióbelet. - Tessék, tudom, hogy ezért jöttél – nyújtom az előttem kanyarodó asztalon egyensúlyozó varjú felé, aki némi mímelt kérettetés után elfogadja a jutalomfalatot. Az olvasmányomat előzékenyen félretéve simítom meg óvatosan legújabb tanulótársam ékes, éjfekete tollait, aki az utóbbi hetek kitartó lekenyerezésének megfelelően mostanra egészen hozzászokott a társaságomhoz és az érintésemhez. Persze egy-egy elégedetlen csípés még így is kitelik tőle néha, ám a mai napon olybá tűnik a kedélye kiegyensúlyozott.
- Mit szólnál egy kis gyakorláshoz? A szellemem ma attól tartok, egyébként sem kívánja a rúnákat – kíváncsiskodok, újabb dió darabkával nyűgözve le a tollast, akinek soron következő károgása remélem, egyetértést hordoz magában. - Azonban jobban örülnék, ha ezúttal rám bíznád a dolgot. Csak semmi rosszalkodás – kötöm a „lelkére”, mielőtt mély sóhajt véve behunynám a szemeimet, s elmormolva a szükséges igét, a mágia óvatos nyúlványaival rákapaszkodnék a voltára. Nem először próbálkozom a varázslattal, mellyel eggyé válhatok a jószággal, de a tapasztalás furcsa és bizarr volta nem kíván szűnni; ezúttal is szédelgéssel telít el a látásom eltorzulása, a világ megnagyobbodása és megnyúlása, csakúgy a kölcsön-szárnyaim csapkodása, amelyeknek használatát legalább olyan megtanulni, mintha a fészkéből kikívánkozó fióka volnék. Nem én alakultam át, ugyanakkor rajta keresztül kell mozdulnom, cselekednem, léteznem, s nem tagadom, bőven van még mit elsajátítanom.
Viszont a szelek hátán szárnyalni semmihez sem fogható szépség. Akárha a lelkem repülne szabadon az ég derekán, pihesúlyú levélként sodródva puha örvényekkel s magasztos áramlatokkal, s noha szívesen hagynék még bámulatos pillanatokat a végeláthatatlan tenger gyönyörének vagy az alant elterülő épületek bájának, ez alkalommal mindkettőnk lénye máshova húz. Egy erkélyhez, ahol Durfar mesternek késő délutánonként előszeretettel szokása borozgatni, megalapozva a vacsoráját. Hetekkel ezelőtt kölcsönkért egy feljegyzést, amit ez alkalommal is az övébe tűrve hord magán, s nincs más tervem, mint néhány könnyed szárnycsapással visszaszerezni azt tőle. Varjú-társamnak azonban hamarost kiderül, erről egészen más elképzelése van, s ahelyett, hogy hatékony gyorsasággal elvégeznénk a dolgunkat, a mester asztalára reppen, köszöntés gyanánt finoman megcsípve az ujját.
- Már megint te, büdös madár?! Mégis mit tettem ellened? Hess! - minden erőmmel igyekszem megtartani a kontrollt, csakhogy a váratlan harchelyzet a tollas barátom akaratát erősíti, aki barátságtalan károgással kezd szárnycsapásokkal egybekötött táncba Durfar előtt, további csipkedésekkel, s végül a pohár bora felborításával honorálva az ízléstelen szavakat és fenyegető suhintásokat. - Esküszöm, sült madarat fogok belőled csinálni legközelebb! - harsan fel ismét a férfi hangja, és a momentumban, ahogy az asztaláról felröppenünk, alant ejtve a madár kellemetlen ajándékát, hagy el a kitartásom és szakad meg közöttünk a varázslat. Persze a varjú hamar visszatér hozzám a balkonra, ahol két hitetlen nevetés közepette megkínálom a maradék jutalommal.
- Ez cseppet sem volt szép tőled… Bár nem tagadom, az arckifejezése mindent megért és az italozást sem ártana visszafognia - simítom meg a fejét csöndesen kuncogva, amiért cserébe a jussom egy kedveskedő motyorgás a részéről. - Olyan vagy, akár egy bandita. Szerintem illő név lenne - tudatom vele megszelídülő mosollyal, hagyva aztán, hogy a csemegéjét felcsipkedve tovareppenjen a dolgára. Magam sem maradok tovább, belátva, hogy sem a rúnák tudományához, sem a feljegyzéshez nem fogok közelebb kerülni a mai délutánon, mely lassacskán egyébként is alkonyba fordul.

// #varázslat: Madártávlat //


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





In a dream,
I was standing someplace high up, a tower, or a mountain. The whole world was in darkness. Then came the flash of light just on the horizon within the clouds that marked the border between worlds.
˙˙˙



Varázsló vagyok
Ezaras Azildor

There is a crack in everything. That's how the light gets in.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
851
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

May it be light Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Jún. 27, 2022 8:34 pm
977 nyara, Yvro folyó menti falu

Szeretem az összes évszakot, ám a nyár az egyik legkedvesebb a szívemnek. Hosszúak és ragyogóak a nappalok, a néha lezúduló eső meleg, és azokban a pocsolyákban a legjobb játszani, ráadásul éjszaka hosszan lehet figyelni a csillagokat, mert későn hűl csak meg az idő. A mai délután is kellemesen forró, a szél pedig csiklandósan cirógatja a bőrünket. Csintalan, boldog mosollyal fordítom hát a fejemet a zsenge fűben mellettem heverő Balian felé, aki éppen annyira szereti kémlelni a felhőket és az ég urát, mint én magam vagy Atyánk.
- Balian, nézd! Megfogtam a Napot! - lelkes kiáltással rándítom vissza az arcomat a magas felé, egyik szememet behunyva, míg a másikkal hunyorítva a kinyújtott ujjaim között fel-felvillanó napsugaraknak köszönhetően. Atyánk szerint Árë gömbje hatalmas, óriási, nagyobb, mint az esti mesénk titánjai vagy a föld, amin állunk, most mégis egészen kicsinynek hat, olyannak, amit ha óvatosan fogok a kezeim közé, megférne a tenyeremben.
- Nem lehet megfogni a Napot, Zaza… - szólal meg tudálékosan, éppen olyan hangon, mint ahogy Atyánktól szoktuk hallani számtalanszor, amikor megint el szükséges magyaráznia valamit, amit már előtte ezerszer a fejünkbe vert. Szerintünk még nem jött rá, hogy szándékosan játszunk értetlent, csakhogy ismét elmeséljen egy izgalmas történetet, és addig is hallhassuk a hangját.
- De Atyánk meg tudja! - kélek vitára a fivéremmel, amire halkan felsóhajt, és eltekintve felé látom, hogy még a szemeit is megforgatja. Már szívnám a mellkasomba a levegőt, hogy folytassam az érveim sorolását, ám nem marad rá időm, mert még azelőtt lendületet vesz és feltápászkodik a fekhelyünkről, hogy egyetlen nyikkanást hallathatnék.
- Nem, ő sem tudja. Inkább játsszunk harcolósat, unalmas egész nap a felhőket nézegetni – veti fel az ötletet, amire sohasem tudok nemet mondani. Leengedve a kezemet, magam is felkelek a földről, újdonsült izgatottságot dédelgetve a gyomromban.
- Milyen varázsló leszel? - tör fel belőlem a kíváncsiság, egyre gyarapodó lelkesedéssel, hiszen ez az egyik kedvenc játékom; ilyenkor úgy csinálhatok, mintha atyánk lennék, aki bámulatos varázslatokat képes véghezvinni, és fontos helye van a szigeten, aminek égig érő tornyait mindeddig csupán egyszer láthattam. El is kezdek egy megfelelő méretű bot után nézni, bámészkodás közben a házunk udvarával szemközt lévő fogadó felé is elpillantva, melynek a külsejét épp a Mama díszítgeti. Széles mosollyal integetek felé, s egy momentumra eszembe jut, hogy lassan a faluban ünnepség lesz, vagyis nagyon sok húsos pitét fog készíteni a vendégeknek, mi pedig tele ehetjük magunkat vele, de hamar elterelődik a figyelmem az ínycsiklandozó falatok ígéretéről a fivérem válaszára.
- Én lovag leszek, nem akarok varázsló lenni – közli Balian, aminek hallatán egy szekundumra mintha a szívem elfelejtene dobbanni, és az arcomra megszeppent kifejezés ül, afféle, akárha lilába fordult volna a bőrszíne vagy szarvakat növesztett volna szőke fürtjei közé.
- Igaziból? - kúszik le a nyelvemről a kérdés, minek után nagyon furcsa ábrázattal néz vissza rám. Mint aki komolyan is gondolta, amit mondott.
- Igaziból – bólint határozottan, én pedig elbizonytalanodok. Hogyhogy nem akar varázsló lenni? A faluban mindenki azt mondja, hogy olyan ügyesek leszünk, ha felnövünk, mint Atyánk, és Mama szerint is biztosan örököltük a képességeit. - A lovagok is hasznosak, tudnak harcolni és megmentik a bajba jutottakat! A varázslóknak is segíthetnek, és a varázslók is nekik – magyarázza, hirtelen felkapva a földről egy botot, amivel úgy kezd hadonászni, mintha kard lenne a kezében, és olyan lelkesedéssel, hogy egykettőre visszaköltözik a számra egy nagy mosoly.
- Hát jó, de ígérd meg, hogy együtt maradunk mindig. Csak akkor lehetsz lovag – húzom ki magamat határozottan, kinyújtva felé a kisujjamat az eskü megköttetésére.
- Rendben, megígérem, hogy nem hagyjuk el egymást soha. Te pedig ígérd meg, hogy nem szólsz senkinek – bólintásomra egymásba fonja az ujjainkat, és az alkunk végén mindketten elkuncogjuk magunkat. Könnyeden feledem a pillanatnyi bizonytalanságot, és magam is felszedve egy botot a fűből, iramodok meg Balian oldalán a tóparton tollászkodó kacsák irányába. Fennhangon kiabálom a kizárólag kettőnk által ismert nyelven a varázsigéket, míg ő a levegőt csapkodja, hogy megmenthessük hápogó barátainkat a láthatatlan, gonosz sárkánytól, aki mind egy szálig be akarja kebelezni őket.

#kihívás2


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





In a dream,
I was standing someplace high up, a tower, or a mountain. The whole world was in darkness. Then came the flash of light just on the horizon within the clouds that marked the border between worlds.
˙˙˙



Varázsló vagyok
Ezaras Azildor

There is a crack in everything. That's how the light gets in.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
851
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

May it be light Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Csüt. Jún. 23, 2022 6:18 pm
Az ulronjaimban megkarcsúsodva térek vissza a szobám jól ismert falai közé, ahol kivételesen a rendezettség felé billent a mérleg nyelve, már amennyire egy hóbortos varázsló ismerheti eme fogalom mélységeit. Persze hamarost teszek róla, hogy az íróasztalomon sorrendben várakozó feljegyzések egy léha mozdulattal egyetlen kusza kupacba tömörüljenek, és a helyüket átvegye az üveg bor, a félig teli erszényem, illetve az érintetlen levélpapírok. A felfelé megtett lépcsőfokoktól megfáradva roskadok le aztán a székemre, s kínos iróniával sújt le rám a felismerés, momentumokra megpihentetve a szemfedőimet most már valóban egy apóra hasonlítok. Elkeseredettség vagy bosszússág helyett azonban mindössze egy szórakozott mosoly kapaszkodik fel a vonásaimra, mielőtt összeszedve magamat kiegyenesíteném a hátamat, és egy papírért nyúlnék, hogy kísérő levelet fogalmazhassak meg a küldeményem mellé.
Pusztán az első tollvonást követően hasít végig az elmémen ama csekély információ, egyik najád sem képes az írott szó megértésére. Apró sóhajjal kezdek hát el kutatni a fiókjaimban, míg végül találok egy elnyűtt, használaton kívüli, ám még alkalmasítható tekercstartót, melyek alján egy főnix lenyomata, míg a tetején a napkorongé díszeleg. Azután a papírokat - szám szerint három darabot - feltekerve helyezem el benne ideiglenes nyugalomra, s remélni merem, amennyiben Calylenia nem is lesz képes ráismerni az eszközre, a nála gyakorlottabb Arnav számára már nem fogja furcsaság tárgyát képezni a henger alakú bőrtok. Legvégső esetben pedig rádöbbennek a felnyitásával, hogy az ígért tűzlevélpapírok rejteznek a mélyén.

Végül, minekután a nap-üdvözlőmet fél-lelkesedéssel, sebtében elfogyasztottam, újfent útnak indulok a tornyok falai között, igyekezve a soron következő tanácsülésre. Természetest, mielőtt betérnék a terembe, a folyosók labirintusát szelve az első szembe jövő szolgálóhoz lépek, és a tekercstartót a tenger tejfelhajú gyermekének szobájába küldetem vele az ígéretem szerint.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





In a dream,
I was standing someplace high up, a tower, or a mountain. The whole world was in darkness. Then came the flash of light just on the horizon within the clouds that marked the border between worlds.
˙˙˙



Varázsló vagyok
Ezaras Azildor

There is a crack in everything. That's how the light gets in.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
851
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

May it be light Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Márc. 27, 2022 7:47 pm
Mély levegővétellel szippantom magamba a tavasz első, langyos szellőinek szárnyán lengedező virágillatot, mely az apránként lemenő nap sugarainak melengetésében egészen gazdag tömörséggel simítgatja az érzékeimet. Sötétszín köpenyemet igazítva hordozom végig pillantásomat az elhagyatott, egykori ceremóniaterasz nyújtotta lehengerlő kilátáson a tornyokra, amelyeknek narancsos, barackszínt kölcsönöz az égbolt egyetlen, ragyogó ura. A magasban ringatózó bárányfelhők hasára hasonló káprázatot nyaldosnak a fénypászmák, s egy momentumra elfog a vágyakozás aziránt, gyakorlás helyett inkább csak leüljek az egyik törött pillérre, engedve tudatomat a fellegek szépségének hátára felfeküdni. Ámde kompániámnak efelől más a véleménye.
- Azildor mester? Kívánja folytatni? - szólal meg a jó Gondnok néhány méter távolságból, kérdését pedig megadó sóhajjal válaszolom meg. Egy-két órája már bizton rabolom az idejét, s rendkívül faragatlan volna tőlem, ha még ennél is többet ragadnék el tőle, hogy aztán a semmibe veszejtsem értékes perceit. Tisztában vagyok vele, segítőkészsége így is több mint ami elvárható volna, elvégre a mágiát gyakorolni közel sem az ő reszortjuk a sziget hóbortos varázslóival. Viszont kevés, akire rábíznám a kavicsdobálás nemes feladatát, hisz Rhysand maga is nyakig merül az okulás fellegvárában temérdek, ajánlott kötet társaságában, s egyébként is különös volna, amennyiben a mestere kérné a gyakorlatának felügyeletére. Minden bizonnyal ennek is elérkezik majd az ideje, de egyelőre az elsajátítandó tudás éppen elég feladat a számára.
- Máris-máris, csupán egy fél szekundum – biztosítom a férfit koncentrációm viszonylagos töretlenségéről, majd sokadjára kántálva az igét és görbítve ujjaimat a szükséges mód az energia összpontosítására, emelek magam köré a mágia hatalmából szőtt pajzsot. - Ne fogd vissza magad, kérlek, az iménti dobás képtelenül gyenge volt, és- Aú! - mint eddig szinte minden alkalommal, ezúttal is könnyedén suhan át a felém hajított kődarab az energiamezőn, csakhogy kivételesen célt is ér a homlokom szélén. Sűrű morgolódások közepette a bajszom alatt tapogatom meg a bőrömet, amelyről halovány vérpamacsok ragadnak az ujjbegyeimre.
- Sajnálom, Tanácsos, nem volt szándékos! - kiált felém Gondnok, melyre elnézéssel legyintek, s egy újabb intéssel buzdítom a gyakorlás folytatására. Igaz, a teraszra vezető ajtóból szinte abban a pillanatban felém szól az egyik szolgáló, és megingott koncentrációmban végkép esélyem sem akad a következő kavics elkerülésére, ami ez alkalommal a felkaromnak csapódik.
- Árë szerelmére, Gondnok, nem engem kell eltalálni! – szisszenek fel a nyűgösség határán, megdörzsölve a sajgó végtagomat, s csak ezt követően fordulok a szolgálóhoz, aki némi megszeppentséggel pillog hol rám, hol pedig a tornyok gondozójára.
- Lassan érkezik a vacsora a szobába, Tanácsos. És a fiatalúr is vár már magára – közli udvariasan, és egy apró főhajtás végett távozik is. Így elment volna az idő? Egyik kezemmel a szakállamat simítva, másikkal egy léha mozzanattal szétfoszlatva a pajzsot lépek a lejárat irányába. Nem tesz elégedetté a fejlődés mai üteme, egy kavicsnál elvégre nagyobb és veszedelmesebb dolgokat kellene távol tartania a pajzsnak, ám bármennyire is hajtson a csökönyösségem a határok feszegetésére, egyrészt szánom a jobbomon ácsorgó férfit, másrészt a világért nem váratnám meg egyetlen Kóbor lelkemet. Újabb megadó szusszanás gördül le a mellkasomról.
- Gondnok, páratlan gyakorlótársnak bizonyultál, noha a célzásod pontosságán van mit csorbítani. Holnap ugyanitt – paskolom meg a vállát természetes könnyelműséggel, és még azelőtt, hogy ellenkezni támadna értekezése, sietősen lódulok meg a lépcsők irányába.

// #varázslat: Kupola //


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





In a dream,
I was standing someplace high up, a tower, or a mountain. The whole world was in darkness. Then came the flash of light just on the horizon within the clouds that marked the border between worlds.
˙˙˙



Varázsló vagyok
Ezaras Azildor

There is a crack in everything. That's how the light gets in.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
851
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

May it be light Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Pént. Márc. 04, 2022 11:47 pm
A felkelő nap aranyló fényében sejtelmes fodrokat vet a tenger, amint fáradhatatlan hullámaival ostromolva a part fakó homokját, méltóságteljes szikláit, csitítja el a szellemet lágy, soha nem szűnő morajlásával. A szemfedőim mögé zárt világban sirályok egyensúlyoznak szélesre tárt szárnyaikkal a szél szilaj hátán, sivításuk játékos ének a víz hömpölygésének aláfestésében, míg az ég ragyogó ura a nyári hónapok erejét elkölcsönözve melengeti a lábaim alatt nyugvó szirt köveit, kopár növényeit. Az ujjaim között pihenő virág zsönge szirmai gyengéden simítják a bőrömet, míg a fagyos levegőben olykor táncra kélő tincseim rakoncátlanul, akár egy csalfa szerető, csiklandozzák a tarkómat. Nem ruházom fel őket névvel, illattal s gyönyörű mosollyal, koncentrációmat helyette a mellkasomat kellemesen feszítő légvételeimnek szentelem, melyek a hosszú órák óta tartó próbálkozásaimban kínálnak segítő jobbot. A meditáció zárásaként egy utolsó, mély sóhajt engedek fátyolos ködpamacsként tovaandalogni, majd szemeimet felnyitva tekintek alá a kövekről lecsapódó vízpárától homályos partra. A tél utolsó, vad napjai bizton veszem, nem csupán az ujjaimon, hanem az arcomon és az orromon is pirosra csípték a bőrömet, ám bízom benne, hogy a természet ismerős nyugalma hathatósabb társnak bizonyul az újdonsült varázslatok elsajátításában, mint a tornyok túl sok emléket rejtő falai. Apró szusszanással emelem hát meg a virágot, és csöndes igét kántálva hagyom, hogy átjárja testemet a mágia láthatatlan ereje, az elérni kívánt cél erőteljes gondolatfonala. A képzelet ereje elengedhetetlen komponens, amelyben elébb meg szükséges ismerni az eszközt, amellyel dolgozunk. Ezúttal nem a bőrömmel, hanem a tudatommal tapogatom végig a szemérmes, lilás szirmokat, melyek kicsiny porzókat ölelnek körbe, az alattuk bujdosó csészeleveleket, amik puha szőrrel fedett kocsányban és szárban teljesednek ki, egy-két kósza levelet egyensúlyozva magukon. Elképzelem, amint minden egyes apró szegmentuma az óhajomnak hódolva rezzen, s hagyom kicsúszni a kezemből, fel, fel a levegőbe.
Az eredmény elégedetté tesz, noha a tanoncaim tekintetében levegőt pazarló szemfényvesztő volnék, ha megelégednék korlátaim kényelmével. Pillantásommal változatlan a semlant, s leginkább szirmait fixírozva suttogok a szélbe egy újabb igét, mely színüket hivatott megváltoztatni. Viszont legelső választásommal ellentétben egy sokkal szívesebben mustrált szín tolakodik a gondolataim közé, s mire felocsúdhatnék, már a földön hever koncentrációm tárgya. Sietősen kapok utána, mielőtt elragadná tőlem a sós fergeteg. Csalódottság mégsem lobban a mellkasomban, türelemmel mosolyodok el, megforgatva elgémberedett ujjaim között a növényt.
- Ha látnál most, atyám… akár egy gyermek, ismét úgy tanulom a mágiát – sutyorgom szelíd megadással, gondoskodó tekintetemet az árva virágszálon függesztve. Valószínűleg nem lenne megelégedve, elvégre sohasem engedett volna a fény útjáról kitekinteni, de valóban olyan szörnyű volna a változás? Eltűnődötten simítom végig ujjaimat a selymes szirmokon, mielőtt beletörődötten sóhajtanék egyet. - Kedvelnéd őt is, még ha sziporkázó elméje dacára nem is a Fény oltalma alá született – horkantok fel csöndesen, majd bolondos töprengésemet a fejem leheletnyi ingatásával űzve el emelem vissza magam elé a semlant. - S valószínűleg most kólintanál fejbe, amiért megint ábrándozok – mosolyodok el, aztán újabb, mély levegőt szippantva magamba veselkedek neki újra a gyakorlásnak.

// #varázslat: Lebegtetés, Színvarázs //


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





In a dream,
I was standing someplace high up, a tower, or a mountain. The whole world was in darkness. Then came the flash of light just on the horizon within the clouds that marked the border between worlds.
˙˙˙



Varázsló vagyok
Ezaras Azildor

There is a crack in everything. That's how the light gets in.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
851
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

May it be light Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Kedd Feb. 22, 2022 1:21 am
In Light there is Dark, and in Dark there is Light

Metsző hűvösséget magával hordozó, súlyos légáramlatok tépázzák éjszín köpenyemet, miként tudatomra ébredvén egy kopár szirt nyúlánk kiszögelléséről tekintek alá a feneketlen mélységbe érő tájra. Sűrű, feketéllő füsttömeg andalog a csupasz, barátságtalan hegyvonulatok között, borzongató, túlvilági sziszegéssel kúszva egyre feljebb és feljebb az ég felé, melynek egészét a sötétség mélyen szántó leple takarja. Lassan tekergőző mérges kígyó módjára kapaszkodik fel az elmém lankájára a gondolat; a teremtett világ egészét a káosz kérlelhetetlen üressége fedi, bekebelezvén mindent, mi az élet gyönyörét hirdethetné. Aggodalommal szedődik ráncokba a homlokom, amiként lényemre egy túlzottan jól ismert, bénító érzet telepedik, de akárha az univerzum megérezné a szívembe gyökerező kétségbeesést, vakító szikrát lobbant a horizont egyenes vonalán, mely a fellegek között üde villanásokkal hasítva képez határt a lét s az elmúlás megkérdőjelezhetetlen síkján. Megolvad a lelkem a remény ragyogásának tanúbizonysága alatt, és szinte alá is csordul bordáim öleléséből, ahogy a szél egy jól ismert hangot légszárnyain egyensúlyozva, suttogja felém a nevemet.
Érdeklődéssel simítom pillantásomat oldalvást, követve a lágy duruzsolást egy csupasz mező mélyzöld szegmentumára, amit éppen csak érintget a fény halovány pászmája. Rhysand áll ott, sötétbarna, kusza tincseit éppoly hevességgel tépi a csillapíthatatlan vihar, mint a köpenyemet, a sajátomra felkapaszkodó mosolykezdemény azonban fagyott kétellyel találkozik az ábrázatán. Ritmustalan, hirtelen mozzanat vonja magára megingó figyelmemet a szemem sarkából, s perifériámba abban a szekundumban egy aranyló szitakötő kúszik, amelynek látványa legalább annyira elbizonytalanít, mint Kóborom elérhetetlen távolsága és melengető vonásainak hiánya. Ám a gondolatokat nem hagyja megérni a tudatomban a lényemet fojtogató világ, a vállamon puha kopogtatást érzek, noszogatásának behódolva pedig tanakodás nélkül fordulok, hogy aztán atyám elnéző mosolyával szembesülhessek. Mutatóujja szájára csúszik, s bár csitításának suttogó hangját elrabolja tőlem a szél, mégis tudom, hogy némaságot kíván tőlem, amint szabad tenyerét kitárva kínálja fel számomra a kecses rovart. Féltő óvatossággal emelném el tőle, viszont a sziporkázó teremtés aláhullik kezeink között, éles csattanással törve ezernyi szilánkra, akárha hús-vér létforma helyett mindvégig hűvös üvegként tetszelgett volna.
A döbbenet érzetében fürdőzve kapom a tekintetemet a lábaim elé, ahol a szikla érdes felülete helyett immáron a hálószobám jól ismert padlózata és egy darabjaira hullt üvegcse fogad. Álom lett volna, melyben a hold fényét követve kódorogtam? Zavarodottságomat kísérve mély sóhaj gördül le a mellkasomról, miközben lehajolok a szilánkokért, csakhogy azok akár az üvegpipa a belsejére kúszó pernyével terhes füsttől, úgy feketednek el a szemeim láttára, hogy azt követően felengedve magukból a sötétséget egyengessenek annak formát. Felegyenesedve tántorodok hátra, szembesülve a materializálódott rémképpel, az éjmágussal, aki egy momentumot sem enged a felocsúdásnak; határozottsággal fogja közre a fejemet nyúlánk ujjaival.
- Nem láthatsz… - éteri suttogásként sikamlik a füleimbe fenyegető hangja, s csúsznak óhatatlan behunyt szemfedőimre hüvelykujjai, amelyek kínzó nyomással kívánják beteljesíteni gazdáik óhaját. S mikor a fájdalom már égetővé válik, akkor éri a tüdőmet heves légáramlat, elűzve a közelemből az elme bizarr játékát.

Újfent a szobám kövének látványa fogad, a darabjaira tört üvegcsét pihentetve magán. Arcomba gyönge, hűvös szellő fúj, s amint feltekintek, értem meg az okát, ugyanis az ablakkal szemközt ácsorogva ért az ébredés. A mágia fénye az íriszeimen táncolva tükröződik vissza az üvegen, melynek képével elkomorodva nézek farkasszemet. Elképzelésem sincs, mi történhetett, és a bizonyosság hiányában kételyek, feszengő érzetek tajtékzó hullámai zubognak a nyakamba, mihelyt hátra lépve igyekszem eltávolodni a betűző Hold ragyogásától. Éles, csípős fájdalom hasít a talpamba, ahogyan egy szilánknak sikeredik alá gördülnie, mégsem foglalkozok vele, ellenben céltudattal járom végig a szobát, hogy minden függönyt behúzhassak az ablakok előtt, csapdába ejtve az éjjeli órákat megélő gyertyalángok fényét.
Nedves hajamat túrva rogyok le az íróasztalomhoz aztán, nem kísértve a sorsomat az ágy közelségének felkeresésével. Pennát ragadva kotrom elő a rendetlenség mélyéről a naplómat, felvésve az álom minden egyes részletét, noha gondolataim időről-időre elkalandoznak a jelen problémáira. Tudatom csekély szeletkéi a könyvtárban járnak az alkímiával foglalatoskodó olvasmányok között. Nem sokkal később én magam is, bűnös lélekként kölcsönözve utólagos engedéllyel a számomra releváns köteteket, melyek bizton veszem, képesek lesznek lekötni az elmémet az éjszaka maradékára.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





In a dream,
I was standing someplace high up, a tower, or a mountain. The whole world was in darkness. Then came the flash of light just on the horizon within the clouds that marked the border between worlds.
˙˙˙



Varázsló vagyok
Ezaras Azildor

There is a crack in everything. That's how the light gets in.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
851
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

May it be light Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Feb. 21, 2022 10:05 pm
◈◈◈


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





In a dream,
I was standing someplace high up, a tower, or a mountain. The whole world was in darkness. Then came the flash of light just on the horizon within the clouds that marked the border between worlds.
˙˙˙



Varázsló vagyok
Ezaras Azildor

There is a crack in everything. That's how the light gets in.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
851
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

May it be light Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt
Ajánlott tartalom





May it be light Empty
Vissza az elejére Go down
 
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Tulveron Krónikái :: Egyéb síkok :: Csöndes kalandok-
Ugrás: