- Te sem vagy jobb időként – forgatom meg a szemeimet a „kedves” beszólására. Amióta nem tudjuk merre tovább tehetetlenségünkben, egyre többet vitázunk össze szinte bárhol, aminek fixen az lesz a vége, hogy felfigyelnek ránk az őrök és akkor aztán lesz min ténylegesen veszekednünk. - Az egész háza tele van őrökkel éjjel és nappal. Elég sok helyre törtünk be már, de higgy nekem, oda te nem jutsz be – legalábbis az utolsó emlékeim erről szólnak. Még Hawke idejében jártam a nőnél utoljára, aztán… nem tudom mi történt. Nem sokkal később léptem le tőle és a Veszett Szukáról, hogy megmentsem őt. A fél karomat odaadnám, hogy végre újra azon a hajón legyek. Rögtön megoldódna minden gondunk Hawke kezei alatt. - Szerinted én akarok? – villan a szemem a húgomra. – A faszt. De előbb vágom el a saját torkomat, mintsem ne azt csináljam, ami éltet. És nem tudom elhinni, hogy te mindent feladnál – lépek egyet közelebb hozzá, a hangom a mondat végére lecsendesedik. Egy kis ideig farkasszemet nézek vele, aztán legyintek és megrázva a fejemet újra nekitámaszkodom az ablaknak. - Nulport legbefolyásosabb nője – mondom halkan. Az ablak szélét kapirnyászom a körmömmel. – Ő eltudná simítani a dolgokat az őrökkel – ha valaha is eljutnánk oda. De Hawke nélkül ez sem fog menni. Egyáltalán nem emlékszik rám a nő, hiszen lassan tíz éve volt, hogy utoljára látott. Az arcunkkal pedig tele van plakátolva a városban, biztos, hogy az lenne az első dolga, hogy felkaroljon minket az őreivel és egyenest visznek a cellába. A nyitott ajtón keresztül is hallatszódik az Ethuil ünnepi mulatság kint a parton, mi pedig ide vagyunk szorulva az Albatroszba. Tudom, hogy Corine szívesen ment volna, mert én is. Buli, pia, csajok, minden, ami szem-szájnak ingere, csak azok a tetves őrök ne köröznének a helyszínen. Halkan sóhajtok fel, de a fülemben zúg a mögöttünk szórakozó részeg bűnbanda. Aztán valami egetrengető robaj hallatszik kintről, és a mulatozó zene nemhogy elnémul mögöttem, de a kinti zsivajt is felváltják a kiáltások. Én pedig rátapadok az ablakra az ismerős hangra. Ágyúdörej. - Ilyen nem létezik, basszameg – tátom el a számat az ablakon át elém táruló látványra. Elkerekedik a szemem, és csak pislogok, mert nem tudom elhinni, hogy igazi, amit látok. A büdös kurva életbe, ez az a hajó. Bárhol felismerném. Karon ragadom Corine-t. – Jól jegyezd meg ezt az éjszakát, mert most menekültünk meg – szinte kiáltom az arcába, és kifelé mutatok a szabad kezemmel. – Hölgyem, bemutatom Önnek a Veszett Szukát! Aztán magammal rántom a lányt, ha hagyja. Nem érdekelnek az őrök, nem érdekel, hogy sokan vannak. Most, vagy soha. Fel kell jutnunk az elsők között a hajóra és nem mehet el nélkülünk. Nagyon remélem, hogy még mindig Hawke vezeti, mert ha nem… na ott gondjaink lesznek. De ha igen, az istenekre, de régen láttam. Fel fog ismerni vajon? Mindegy is, ez az egyetlen esélyünk most, és ha ez sikerül, akkor a lehető legnagyobb szerencsénket kaptuk meg.
//Szedd a lábad!!! //
Ned Hawke Kedvelte
Cailen Sephiran
Zsivány vagyok
Life's pretty good, and why wouldn’t it be? I'm a pirate, after all.
-Te aztán igazán felnőtt módjára tudsz viselkedni kedves bátyám. Néha esküszöm úgy érzem, hogy egy gyerekre kell vigyáznom. Bár velük könnyebb, sokkal könnyebb, mert nem olyan önfejűek, mint te.-Szar a helyzetünk ez tény, ki kell találnunk valamit minél hamarabb, különben lehet hamarosan a rácsok mögül nézhetjük a tengerünket. -Ebben az állapotban? Miért mégis hol van az a nő? Van két lábunk, el tudunk menni hozzá. Ha meg túl messze lenne, csórunk két lovat. Elvégre ebben elég profik vagyunk.-Én nem látom olyan negatívan a dolgokat, mint ő. Van hová menekülnünk. Igaz északot nem ismerjük, fogalmunk sincs, hogy mi van ott, de talán pont azért lenne ott lehetőségünk. Igen… lehet, hogy nem tudnánk vízre szállni, de mégis mi a fontosabb? A szabadságunk, vagy a tenger? -Én inkább ott fagyoskodom, minthogy rácsok mögött rohadjak meg, vagy egy hurkot tegyenek a nyakam köré. Rohadtul nem akarok még meghalni Cailen… De jelenleg elég közel állunk ehhez. Ha elkapnak szerinted mit művelnek majd velünk? Azt elhiheted, hogy nem éppen lovaggá fognak minket ütni.-Mondom most már én is kissé feszülten neki. Utálom, ha úgy bánik velem, mint egy kislánnyal. Igen, anno meg kellett mentenie és azóta jó párszor, de ne felejtse el azt se, hogy ő is került bajba, amiből én húztam ki. -Mégis ki a franc az az Edellyn?-Soha nem hallottam a nevét, főlegnem tőle. Így nem igazán értem, hogy miért is ő lenne számunkra a megoldás.
Corine gúnyolódásán a következő pöckölés megáll az ujjamban és szúrós szemekkel nézek fel rá. Egy pillanatig tartom ezt az állapotot, majd rögtön ki is figurázom sipító hangon visszamondva ugyanazt, amit ő, ide-oda rázva a fejemet. – Tudom a nevét, de az most kurvára mindegy, mert sose jutunk el hozzá ebben az állapotban – horkantok fel és összefont karokkal a mellkasomon vágódom hátra a szék támlájára. Kényelmetlen az ülés, és úgy az egész szituáció, így ezután állok fel inkább és lépek az ablakhoz, hogy lássam az egyetlen dolgot, amit szeretek. - S mégis mi a bús faszt keresnénk északon? – háborodom fel az ötletére egy másodpercre széttárt karokkal. Belegondolt, hogy fent semmi se fog ránk várni? Nem hiszem el, hogy nem hiányzik neki annyira a víz közelsége, hogy még ezt is feladná csupán pár év nyugodt, de fagyos életért fent a picsában. Mert biztos, hogy egy-két év után én magam ölném meg magam, ha tovább kellene ott maradnunk. Azt mondja nem az egyedüli feladatom, hogy megoldjam a helyzetet. Jól esne, amit mond, de sajnos pontosan de, csak enyém. Egész életemben én vigyáztam rá, és amióta eljöttünk otthonról csak én tartom életben, ha szorulna a hurok. A városi őrségről viszont igaza van, valóban már kívülről-belülről ismerjük, én pedig már annál közelebbről megismerkedtem a cellájuk nyirkos bűzével. – Akkor annak a hajó kapitányának esküdnék örök hűséget – élesen fújom ki a levegőt az orrlyukaimon keresztül. Karommal szemmagasságban megtámaszkodom az ablakon, homlokomat pedig nekinyomom. Lehunyom a szemeimet, hogy átgondolhassam a helyzetet. – Talán mégis Edellynnel kellene próbálkoznunk – sandítok végül oldalra a húgomra.
Cailen Sephiran
Zsivány vagyok
Life's pretty good, and why wouldn’t it be? I'm a pirate, after all.
Kiiszom a korsómból a maradék sört, majd leteszem azt a pultra. Csendben hallgatom őt. Szemeimet rá emelem és a tekintetét fürkészem. Nem áll jól a szénánk, de voltunk már hasonlóan rossz helyzetben. Eddig mindig megoldottuk. Bízom benne, hogy most sem lesz másképp. Viszont nekem is kezd elegem lenni a bujdosásból, a menekülésből. Szerettem tartozni valahová. -Akkor felesleges arra a nőre gondolnod, hacsak esetleg a becses nevét nem tudod. Bár te nem erről vagy híres.-Mondom kissé gúnyolódva neki, de ha rám néz egy mosolyt villantok felé. Csak szívom a vérét szokásomhoz hívem. -Mondom … húzzunk el innen a picsába. Menjünk Északra. Ott nem ismerik az arcunk, a nevünk. Nem kellene minden pillanatban attól félnünk, hogy vajon a sarkon túl hány katona vár ránk.-Állok fel én is é sétálok mellé. Nem fogok kiabálni. Bár itt biztonságban vagyunk, és senkit sem érdekelnek a gondjaink. Nem kell, hogy mások tudjanak arról miről is folyik kettőnk között a társalgás. -Nem neked kell egyedül megoldanod ezt Cailen.Hányszor mondjam még neked, hogy nem vagyok már az a kislány… Ismerjük ezt a várost, szinte mindent tudunk már az őrségről. Könnyen elhúzhatnánk a csíkot. Én is vágyom vissza a tengerre, de jelenleg erre nincs lehetőségünk. Ha csak holnap nem jelenik meg a semmiből egy kalózhajó, ahová valamilyen csoda folytán még fel is engednek minket. -De ne hiszem, hogy ekkora nagy szerencsénk lenne. Túl sokszor állt mellénk az. Néha másnak is meg kell hagyni.
- Tudom, mire gondolsz – hangom fanyar módon tölti be a csendet, mely ránk telepedett az utóbbi pár percben. A legszívesebben azt mondanám neki, hogy van tervem, de sajnos nincs. Semmi ötletem. Már lassan hetekről beszélhetünk, hogy Blakemoore végre elhagyta a nulporti kikötőt, minket hátrahagyva. Szuper, egy gonddal kevesebb, most már csak az egész város őrsége az ellenségünk. Tétlenségemben megvakarom a halántékom szélét, a szemembe zúgott tincseket pedig ujjaimmal fésülöm hátra. A kupával játszadozom. Ürességében megpöckölve feldöntöm, majd visszahelyezem az eredeti állapotba, és újra megpöckölöm. – Egyre nehezebb rejtve maradni – sóhajtok fel. Az, hogy állig húzott csuklyával lépünk ki nap, mint nap szinte bárhonnan, már rutinnak számít. Bármerre járok, folyamat tépem le a körözési plakátokat, de lassan már ez sem segít rajtunk. Kezdek kétségbeesni, de ezt még a halálos ágyamon se merném közölni a húgommal, mert a végén még azt hinné, elgyengültem. Pedig nem, inkább csak kezdek belefáradni az állandó bujdosásba. – Van egy nő – motyogom magam elé inkább, mintsem Corine-nak. – Aki talán tudna segíteni. De őhozzá egyetlen ember tudott volna minket eljuttatni, őt pedig már lassan fél éve elmosta a tenger – elfintorodom a halálra. A halál egyenlő az ürességgel. Ha elmész a világról, megszűnsz örökre létezni, és minden, amit tettél a homályba réved. Talán, ezért is tettem azt, amit az elmúlt években. Akarom, hogy emlékezzenek rám az emberek. És ha ezt csak a rosszabb énem előhozásával tudom elérni, akkor hát legyen így. Felpattanok az asztaltól, és az ablakhoz lépek. Gyönyörű, felhőmentes esténk van, szinte kivágyódom a tengerre, csak nincs hova. Soha nincs hova. Ez a nomád életmód, hogy nem mondhatod azt, hogy igenis tartozol valahová, rosszabb helyzetben fel tud emészteni. De a húgom miatt nem tehetem. Mindig kihúzott a mélyről, és csak és ő miatta van kedvem minden reggel felkelni. Az ablakon át figyelem a kikötőt, a hullámzó, alvó hajókat, az öböl gyönyörű az éjszakában sötétlő kékjét. – Megfogom oldani, ne aggódj – mondom hangosan ki, bár inkább magamat nyugtatom ezzel, mintsem őt. Valaminek lennie kell, valaminek történnie kell, különben örökre itt ragadunk.
Cailen Sephiran
Zsivány vagyok
Life's pretty good, and why wouldn’t it be? I'm a pirate, after all.
//
-Te aztán igazán felnőtt módjára tudsz viselkedni kedves bátyám. Néha esküszöm úgy érzem, hogy egy gyerekre kell vigyáznom. Bár velük könnyebb, sokkal könnyebb, mert nem olyan önfejűek, mint te.-Szar a helyzetünk ez tény, ki kell találnunk valamit minél hamarabb, különben lehet hamarosan a rácsok mögül nézhetjük a tengerünket.
