Az Edellynnel való tárgyalás egész jól ment. Persze, bárki aki hallotta volna, biztosan cáfolná, én azonban jól ismertem a nőt. Soha nem mutatná ki sem az elismerését, sem az elégedettségét. Bár a megállapodásunk elkönyvelhető sikernek, ostoba lennék ezúttal könnyelműen állni a helyzethez. Úriemberként nyitottam ajtót a távozóknak, majd kísértem vissza őket csónakukhoz. Már ez alatt tanúja voltam fél szemmel annak a felfordulsának, ami valamivel odébb zajlott a felső fedélzetünkön, de addig nem voltam hajlandó foglalkozni vele, míg vendégeink el nem hagyják a hajót. Aztán majd utánajárok, kit kell megkorbácsoltatni. Ahogy a probléma forrásához sétáltam, elkerekedett a szemem. Gyors léptekkel törtem utat magamnak az összegyűlt kisebb tömegben. Néhányak kezében már fegyver volt. Tizenhétéves forma takonypóc volt mikor legutóbb láttam. Azóta sok év eltelt, markáns férfivá érett, a tekintetéből mégis azon nyomban felismertem. - Mi a fészkes fenét keresel te itt? - tört ki belőlem. - Sephiran, magyarázatot! Egyértelmű parancsszó volt, sem pedig alkudozás. Ahogy körbenéztem, egy másik ismeretlen alakot találtam a társaságában. Egy fiatal nőt, ami Cailent nem is volna meglepő, ám ez a lány durva, matrózokéhoz hasonlatos ruhát viselt, és ahogy látom, fegyver is volt nála, míg az embereim térdre nem kényszerítették. Őt nem láttam még, de a vonásai egészen ismerősek voltak.
Mondtam már, hogy a bátyám egy szerencsétlen, idióta… Nah inkább nem is folytatom tovább. Értem én, hogy bosszút akar állni és ki akarja ontani annak a szajhának az életét, kinek köszönhetően börtönbe dugták (bár ezt sose mondtam neki, de megérdemelte és kellett is neki, hogy észhez térjen végre…). Én sem kedvelem őt, sőt az eleje óta nemkedveltem, de az idióta bátyám miatt kénytelen voltam elviselni a jelenlétét. Bezzeg, ha én hoztam volna haza egy férfit… Ejj… Nem igazán izgat a kis viaskodásuk, az sokkal inkább, hogy miután csatlakozom gyertyatartóként a kis romatikájukhoz megjelenik másik két gyertyatartó, akiket úgy tűnik nagyon is érdekel, hogy mi folyik kettejük között. Biztosan rég nem voltak bordélyházban és ezért azt gondolják láthatnak valami kis izgalmat, de nem a véres fajtából… Bár belőlük még ezt is kinézem. Első reakcióm az lenne, hogy előrántom én is a kardom, de az csak azt erősítené meg bennük, hogy ellenségek vagyunk és jobb, ha minél előbb végeznek velünk. Így testvéremhez hasonlóan én is felemelem a kezeimet mutatva nekik, hogy nem fogok semmit bennük. -Ugyan fiúk… Csak azok ketten rég nem látták egymást. A némber elcsavarta az idióta bátyám fejét, az meg bedőlt a szoknya alatt rejtőző csapdának. Azt jól át is verte… Tudjátok hogy van ez... Szóval ez amolyan boldogságos viszontlátás a részükről. Nyilván esze ágában sem volt elmetszeni a rib… a nő nyakát.-Mondom határozottan és a bátyámra pillantok gyilkos tekintettel. Ez most mind neki köszönhető. -A kapitány régi jó barátja. Mondják itt van a hajón?-A hangom kedves, bár gyűlölöm ezt, de most az életünk a tét.
Már mindenhogyan elképzeltem hogyan járulok majd Hawke elé. Igyekeztem a hajóig nem ezen morfondírozni, de az apró kis hang csak úgy kiáltozott végig a fejemben. Örömmel vegyes izgatottság lett úrrá rajtam, egy remény, amely felgyúlt, mint a legfénylőbb csillag az égen, s kúszott a magasba pontosan úgy, miként a hajó hullámzott be Nulport kikötőjébe. Túl szép volt, hogy igaz legyen… Megrándul az arcom rögtön abban a pillanatban, amint Shani ujjai rámarkolnak a nadrágomra. A kurva életbe, de pontosan tudja még hátulról is, hogy merre nyúljon. Szövegel, mint mindig és ugyanolyan stílusban, mint amikor utoljára váltunk el. Semmit sem változott ez a söpredék szajha az évek alatt, és ezt a legelső mozdulatával és mondatával be is bizonyította. Pontosan oda illik, ahová az utóbbi időben gondoltam. A legkoszosabb vöröslámpásház utcavégi sarkára. Érzem, ahogyan a csípőjét nekem nyomja, én pedig nem tudom eldönteni, hogy felizguljak ettől, mint valami elbaszott kanos állat, vagy elküldjem őt még Mynzashnál is melegebb éghajlatra. A történelem, melyet évekkel ezelőtt ketten írtunk, s annak következményéből fakadóan, a másodikat választom - Menj a büdös picsába – suttogom a fülébe egy erős szisszenést követően. Mit akar most ezzel elérni? Érzi a vesztét, és megpróbálja elbagatizálni? Nem tudom felfogni mit játszódik le jelenleg abban az apró kis ördögien gonosz agyában. - Ahhoz képest, hogy játszod itt az agyadat, és próbálod menteni a menthetőt, valahogy eddig háromszor kerültél kontaktusba a farkammal mind fizikailag, mind elméletben. Kicsit beteges vagy, nem gondolod? – kérdezem vissza tőle azonnal, s a tőr az ujjaim között még inkább megfeszül a torkán. Felém fordítja az arcát, ettől pedig megemelkedik az állam, hogy az arcunk a jelenlegi helyzetben a lehető legtávolabb kerüljön egymástól. Undorodom tőle minden tekintetben, és ha a húgom nem kúrja el az egészet, a kérdésem lett volna a végszó arra, hogy itt és most örökre lezárhassam a múltam legelbaszottabb részét. De hála Corine-nak, ez a könnyfakasztóan csodás tervem abban a pillanatban meghiúsul, amint felfigyelek arra a nem várt eshetőségre, hogy a húgom köré záródik két legénységi tag, akik a lány hangjára figyeltek fel. - Mindig megúszod, nem igaz? Mint egy kis patkány, aki menekül a süllyedő hajóról, valahogy mindig ki tudod magad vágni a szitukból – sziszegem a fogaim között, és egy hirtelen mozdulattal elengedem a torkáról a fegyvert, majd egy erős lökéssel magam elé taszajtom őt. – Na, ez történik, ha valakihez önzetlen szeretet köt. Még a legnagyobb álmaidat is félreteszed, hogy őt megmentsd. Csakhogy tudd, milyen ez, ha már a lelked helyén egy összeaszalódott fadarab van. A két férfi felé fordulok kissé felemelt kezekkel, és végig mutatom nekik rájuk meredve, ahogy elteszem vissza az övembe a tőrt. – Mielőtt bármi meggondolatlant tennétek, elsőre leszögezném, hogy a Kapitányhoz jöttünk – igyekszem kimagyarázni magam a helyzetből. Az igazat mondom, tényleg emiatt jöttünk. Az, hogy útközben egy köztes cél is felugrott a lelki szemeim előtt, az már egy impulzív döntés volt, ami után, ha véghez vihettem volna, egy átkozott lélekkel kevesebb lenne a hajón. De a húgom a mindenem, és nem ér annyit ez a ribanc, hogy az életét kockáztassam érte.
Cailen Sephiran
Zsivány vagyok
Life's pretty good, and why wouldn’t it be? I'm a pirate, after all.
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Utolsó Poszt ∞ Pént. Május 20, 2022 12:42 am
A nagy találkozás
Mindig izgatottan várom, hogy új helyeket ismerjek meg. Szeretem, ha a városiaknak még foglamuk sincs, ki is az a Shani Masrani, és ha jól csinálom, valószínűleg soha nem is lesz. Nulport nem teljesen ismeretlen számomra , bár mondhatni, csak átutaztam rajta egyszer régen. Az, hogy üres kézzel érkeztem, de nem úgy távoztam, már egy másik téma; olyan régen volt már, hogy a franc se emlékszik rá, hogy egy feltörekvő kereskedőtől lenyúlta élete üzletét valami füstös ringyó. Kellett neki félrekacsingatni.
Nagy a nyüzsgés a hajón, és mindenki készenlétben van, hiszen - meglepő módon - itt sem látnak épp szívesen minket, ráadásul a kapi még valami kikerázott némbert is a hajóra invitált. Meg kell hagyni, van stílusa a nőnek, de a tekintetétől még a hideg is kiráz. Meg kell tanulnom azt a nézést...
Szívesen ellógnék kicsit, hogy szétnézzek a mulatságon, de ez most nem az az este, amikor próbára akarnám tenni a kapitány jóindulatát. Talán majd máskor, pedig nagyon mulatnék már egy jót. És egy kis zsebpénz se ártana a holnapi piacoláshoz. Mindenki ki van hegyezve a kikötőre, de én inkább az öböl másik vége felé pillogok. Rühellem azt a böhöm hajót a seggünkben. Szívesen megkínálnám őket egy kis puskaporral, de persze nem én vagyok itt a főnök. Még. Ahh! Ekkora picsaságot! Mihez is kezdenék én a kapitányi székkel? Kurvára kényelmetlen egy bútordarab, pedig csak egy pillanatra tettem bele a seggem.
Annyira lefoglalnak a gondolataim, hogy már csak későn veszem észre a mögém lopakodó vizes alakot. Felszisszenek, ahogy magához szorít, de nem a bőrömhöz nyomott penge, hanem a vizes ruhák érintése miatt. Azonnal felismerem a hangot, és egy pillanatra megmerevedik a testem. A tőrömért indult kezem is leeresztem, és magam mögé nyúlva markolok Cailen Sephiran vizes nadrágjába. Összekapom magam és gúnyos hangon felelek, ha már kérdést intéztek hozzám. - Még annál is nagyobb. Kivéve, ha az apukám kérdezi, mert akkor jókislány voltam, apuci. - Nincs más választásom vele együtt lépkedek hátrafelé, és közben pillantásommal a legénység többi tagját keresem. Nem fogok segítségért kiáltani. Az nem tenne jót a híremnek. - Mindig is szeretted hátulról, ha jól emlékszem. Vagy az nem te voltál? - óvatosan mozdítok csak a csípőmön néhányat, aztán ha ő nem, én újra megszólalok. - Áh, Cailen! - úgy teszek, mint akit tényleg most csapott pofán a felismerés és kissé komolyabbra veszem a hangom. - Már messziről kiszúrtunk titeket. A fiúknak parancsa van, hogy azonnal öljék meg Hencegnőt, ha csak megkarcolsz a kis bökőddel. Vagy a naggyal. - hazudom, mintha csak könyvből olvasnám. Igazából kb senkinek sem adhatok parancsot a hajón, de a Kapi tényleg meghagyta, hogy senkit se engedjünk a fedélzetre. Így aztán, mivel Cori tényleg elmaradhatatlan tettestársa az én egyetlen szívszerelmemnek, nem is lőttem nagyon mellé. Elmosolyodom és amennyire tudom, Cailen fel fordítom az arcom. - Figyelj csak! - Corit két matróz közelíti két oldalról, kivont karddal, késsel. Mivel a húgi nem hülye és nem is öngyilkos hajlamú, eléggé patt helyzetnek tűnik így elsőre a szitu. - Tudtam, hogy hiányozni fogok.. - sóhajtok elégedetten, szándékosan a kés pengéjének feszítve a nyakam.
Felkapja a vizet, de engem sem kell félteni. Értem, amit ő mond, de a jelek szerint neki aztán nem fontos a szabadsága. Nem fogja fel, hogy szorul a hurok a nyakunk körül. Mégis inkább választaná a börtönt, mint a szabadságot. -Én meg azt nem tudom elhinni, hogy inkább eldobod az életed. Nem azért jöttem el otthon, nem azért üzentem érted, hogy egy újabb börtönbe kerüljek, vagy eldobjam az életemet. Szerinted én ilyen életre vágytam Cailen? -Kislányként megvoltak az álmaim. Elképzeltem, hogy hozzá megyek egy helyes férfihoz, akivel beköltözünk egy gyönyörű házba és boldogan élünk. Igen úgy, mint a mesékben. De e helyett el kellett menekülnöm otthonról, mert egy undorító alakhoz akartak hozzá adni a szüleim és most… A tolvajok életét éljük. Nem mondom azt, hogy mind az, amin keresztül mentem vele nem élveztem, de az is hazugság lenne, ha azt mondanám nem vágyom a kislánykori álmaimra. -És utána? Elsimítaná… De mégis mit csinálnánk utána? Nincs hajónk. Nincs legénységünk. Ha elmegy a híre, hogy csak úgy leléptünk szerinted melyik hajó fogadna be minket? Tovább kell innen mennünk Cailen….-Nem akarok vele összeveszni és nem is akarom őt itt hagyni, de ha ennyire makacs lehet most jött el az ideje annak, hogy az útjaink szétváljanak… Az ágyúdörejre én is felkapom a tekintetem, de a hangja nekem nem ismerős. Akezem a kardom markolatára helyezem, majd a bátyámat figyelem, aki olyan izgatott lett, mint azok a lányok, akik most kapták meg az első báli ruhájukat. Viszont ahogy kimondja azt a nevet rögtön leesik, hogy miről is beszél. Állandóan csak a Veszett Szukáról és az ő kapitányáról tudott olvadozni. Folyton hangoztattam neki, hogy akkor miért nem vette el a hajót vagy a kapitányt? Nah majd most eljön ennek is az ideje.
***
Sietős léptekkel követem a bátyámat. Bár őt nem izgatja a tömeg, az katonaság, én azért nem felejtem el őket is szemmel tartani a nagy rohanásban. Nem lenne túl szerencsés, ha a célba érés előtt kapnának el minket. Végig mérem magamnak azt a nőt, akiről nem régiben beszélt nekem Cailen. Egy fintor kúszik az arcomra. Nem szimpatikus nekem. Az a mozgás, az a tekintet… De nincs sok időm felmérni őt. Nekünk is fel kell jutnunk arra a hajóra és ha nem akarjuk ezt az egész távot leúszni akkor kénytelenek vagyunk csórni egy csónakot. Végül is ebben a káoszban nem is lesz olyan nehéz. -Hogy mi? Ez most komoly?-Puffogok egy sort. Nem a vízzel van a bajom, de rohadtul nem számítottam arra, hogy most csurom vizesen fogunk a hajó fedélzetére lépni. Kurvára nincs hozzá kedvem, de jelenleg túl nagy választásom nincsen. Cailen után én is beleugroma vízbe, majd próbálom őt követni, bár a sötétben elég nehéz, de végül én is megérzem a hajó alját, ahol felfelé kezdek el úszni. -Remek.-Lehet neki vicces, de én cseppet sem örülök az újabb hírnek. Nem értem a bátyámat. Ha annyira jóban volt a Szuka kapitányával akkor most miért kell úgy lopakodnunk, mint akik el akarják kötni ezt a fránya hajót? Csak ő utána kezdek el én is mászni felfelé. Nem egy könnyű mutatvány, megküzdöm érte rendesen, de végül nekem is sikerül felkapaszkodnom. Ám mire mellé érhetnék ő már tovább is vírhazik, mint akit seggen csíptek. -Cailen! Elment az eszed? Mind a kettőnket meg akarsz öletni?-Felfogtam én, hogy ki az, akit elkapott. Legszívesebben én is elvágnám a torkát, de jelenleg csak betolakodók vagyunk ezen a hajón.
A csuklyámat az arcomba húzom, és úgy igyekszem átjutni a kikötőben, ahol most még inkább özönlenek ki az őrök az öbölbe beérkezett hajóra és annak kicsit sem hagyományos köszöntőjére. Úgy tűnik, a hajó tövében már errefelé ringatózik egy csónak, gondolom az őrség előfutára. Vajon a lövést az odaérkezés után adták le vagy ahogy ismerem Hawke-ot, legszívesebben rájuk lőtt volna érkezésükben. Néha hátra-hátra pillantok, annak reményében, hogy Corine szorosan mögöttem van-e. A lehető legközelebb telepszem le a dokkok legszélén ácsingózó hordók mellett, és türelmesen várok. A hajó messze van a dokkoktól, de csónak nem sokkal később beérkezik, az egyik katona pedig kiugrik belőle, és rögtön az ünnepségre veszi az irányt. Percek telnek el, az én idegeim pedig pattanásig feszülnek. Mi lesz már? Nem is kell sok idő, de a dokk tövében felbukkan a nő, aki az elmúlt fél órában téma volt köztem és a húgom között. – Az ott Edellyn – suttogom neki. Vajon el volt ez tervezve? Mintha a nő már tudta volna, hogy a Szuka az öbölbe fog érni az éjszaka, annyira nyugodt és határozott léptekkel sétál el mellettünk, és vele be a csónakba. Visszafojtott levegővel várom, hogy eleveznek mellettünk, és csak ezután veszek nagyobb lélegzetet. El kell kössünk egy csónakot sürgősen. Össze-vissza kapom a fejemet egy üres után, amikor a kikötő végében szemet szúr egy szerény halászcsónak. Teljes csöndben mutatom Corine-nak az irányt, s mikor már jól távol vannak tőlünk a katonák, kiugrom a hordók mögül, és határozott lépésekkel indulok meg a kikötő túlsó felébe. Az őrök annyira le vannak foglalva a Szukával, hogy mi könnyűszerrel vágjuk át magunkat a nyílt terepen, ráadásul vaksötét van. Alig néhány lámpás világít falak és házak mentén. Ahogy a csónakhoz érünk, a lábammal rúgom be a víz felszínére, megvárom míg Corine bemászik, majd én is térdig gázolva a vízben egy utolsó lökést adva neki beugrom mellé. Kihámozom a lapátokat az aljából és nekiállok az evezésnek. Egy bő ötven méterre állítom meg a csónakot, és egy nagyot nyelve fordulok a húgom felé. - Innen úsznunk kell, és sajnos a víz alatt, ha nem akarunk feltűnést - rakom félre a lapátokat, és felegyenesedek a csónakban. Még utoljára ránézek a Corinra, aztán kacsintok egyet és belevetem magam a fekete hullámokba. Lehet, hogy a brigg nem egy fregatt vagy galleon méretű hajó, de a feneke bőven a víz alatt lebeg, így reménykedem, hogy a vaksötétben ki tudom tapogatni az alját. Természetesen el is számolom magam, és fejjel érkezem neki a fának, megilletődöttségemre buborékok szöknek ki a számból. Légszomjjal küzdve bukok ki a víz felszínére, és nagyon remélem, hogy Corine is már mellettem tapossa a vizet. – Még mindig rohadék – kacagok fel halkan a hajó mellé érve amennyire csak tudok. - Tele van a hajó pengehálóval, nézd – bökök a fejemmel a Szuka méretes oldalára. – Az orrnál fogunk tudni csak felmászni – rázom meg a fejemet és ezzel együtt a vizet szerteszét az ázott tincseimről. Felkapaszkodok a legelső használható és nem pengékkel teli fadarabra a hajó orránál, majd jobban meglendítve magam feljebb küzdöm magam, hogy el tudjam kapni az orrdíszt. Egy ideig ott lógok, mint valami lajhár az ágon, aztán erőt veszek magamon és nekiindulok a következő akadálynak. Folyamatosan haladok felfele, néha viszont lenézek az oldalam mentén, hogy a lány még mindig követ-e. S bár végül elérem a fedélzet szintjét, nem lendítem magam át a korláton, hanem két oszlop mögül sandítok fel. Csupa víz vagyok, itt kint a nyílt vízen a szél is rendesen fúj, de egy tapodtat sem mozdulok. Valószínűleg a nő már beszél a kapitánnyal, én pedig inkább kint várnám meg, hogy meglássam őt. Ha nem Hawke az, akkor így még lesz időnk kitalálni valami plusz tervet, ha meg igen, akkor imádkozom, hogy felismerjen még ennyi év távlatából is. S ennek a tervnek a gondolata rögtön füstbe megy, amint meglátom az ismerős alakot a fedélzet túloldalán. Görcsbe rándul a gyomrom a látványára, ösztönösen rántom elő a tőrömet a tartójából. Nem így terveztem Hawke vagy bármelyik másik kapitány elé állni, de ez túlságosan is kedvező lehetőség ahhoz, hogy ne hagyjam ki. Még azt is feladom, hogy nem jutunk fel erre a hajóra, de azt a némbert most ki fogom nyírni a picsába. A belsőmben elöntött dühvel, teljesen kussban a tőrt markolva lendítem át magam a korláton, és határozottan átsétálok a fedélzet túloldalára. A kapitány embereinek nagy része vagy a hajó belsejében áll az ágyúknál vagy fent, de mind a túloldalon Nulport felé fordulva. Amint a háta mögé lépek, szabad karommal átkarolom a mellkasánál fogva a másikat pedig el sem mondható örömmel szorítom a torkának. – Még mindig akkora rühes kurva vagy, mint nyolc évvel ezelőtt, mondd csak? – suttogom a fülébe, és elkezdem hátrafelé húzni. Ha másképp moccan meg, mint ahogyan én kívánom, tuti beledöföm a tőrt a nyakába. – Meglepetés.
Aldrich Cornwell and Ezaras Azildor Kedvelték
Cailen Sephiran
Zsivány vagyok
Life's pretty good, and why wouldn’t it be? I'm a pirate, after all.
Mondtam már, hogy a bátyám egy szerencsétlen, idióta… Nah inkább nem is folytatom tovább. Értem én, hogy bosszút akar állni és ki akarja ontani annak a szajhának az életét, kinek köszönhetően börtönbe dugták (bár ezt sose mondtam neki, de megérdemelte és kellett is neki, hogy észhez térjen végre…). Én sem kedvelem őt, sőt az eleje óta nemkedveltem, de az idióta bátyám miatt kénytelen voltam elviselni a jelenlétét. Bezzeg, ha én hoztam volna haza egy férfit… Ejj…
Mindig izgatottan várom, hogy új helyeket ismerjek meg. Szeretem, ha a városiaknak még foglamuk sincs, ki is az a Shani Masrani, és ha jól csinálom, valószínűleg soha nem is lesz. Nulport nem teljesen ismeretlen számomra , bár mondhatni, csak átutaztam rajta egyszer régen. Az, hogy üres kézzel érkeztem, de nem úgy távoztam, már egy másik téma; olyan régen volt már, hogy a franc se emlékszik rá, hogy egy feltörekvő kereskedőtől lenyúlta élete üzletét valami füstös ringyó. Kellett neki félrekacsingatni. 
