Tulveron Krónikái
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Men echenim
sí derthiel ne chaered hen nu 'aladhath


 
So this is... - Page 4 KaDiPE5
So this is... - Page 4 KaDiPE5
Üdvöznk
dicső lovag szép a ruhád, szép a lovad
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Üdvözlünk Tulveron mágiával átszőtt világában!
Oldalunk középkori körülmények között játszódik, és ötvöződnek benne számtalan fantasy mű elemei.
Regisztráció előtt kérünk, mindenképpen olvasd el a Törvénykönyvünket és Világleírásunkat, melyek az oldalon való könnyebb kiigazodást szolgálják, illetőleg az alapok megismerését.
Oldalunk 2021.01.08-án nyitotta meg kapuit a nagyérdemű előtt.
Várunk sok szeretettel egy igazán nagy kalandra!

 

 
So this is...

Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4
Utolsó Poszt Vas. Május 01, 2022 10:01 pm

Egy közös nap
« to;  @Folrandír Ceilteach  • Szószám; ide »
Nem értem miért kell szépnek lennie a városnak. Hasznosnak kell lennie, inkább, olyannak, amiben megvan minden. Az, hogy hogyan néz ki, már mellékes nekem.
- Én ilyet sosem mondtam – rázom meg a fejem azonnal. Vagy igen? Nem, nem emlékszem még hasonlóra sem, valahogy mégis ezt szűri le a szavaimból. - Ezzel csupán annyit mondok, nem kell szépnek lennie. Amúgy is büdös, már ott bukik el eleve – de ezzel sem finnyáskodom, egyszerű tényként közlöm, mintha csak annyit kellene, hogy süt a nap. Nem áll esőre, olyan semleges az idő, mint általában, a sétához pedig ez nagyon is tökéletes lesz. Kivéve, ha belefutunk valami olyan alakba, vagy többe, de ezt inkább nem is mondtam, egyszerűen sétáltam tovább. Szavaira felnevetem, majd lenézek magamra. Nekem még mindig jó így, nem is értem miért mondja. Vagyis de, értem, pontosan azért mondom a szavakat, hogy ezzel is kicsit piszkáljam.
- Annyira? Tiszta vagyok – mutatom a kezeim is, hogy mennyire. Mivel nem tapogattam meg semmit, így valóban azok. - Te ezek szerint még mindig koszt látsz. Furcsa a szemed – mutogatok is a saját szemeim felé, mintha tudnia kellene, mire gondolok. Nem veszem észre a feszengését, vagy bármi mást, amit érez, így csak beszélek és lépdelek mellette, mint ahogy azt kell.
- Pedig még fürdő is van. Ki érti ezt – csóválom a fejem vigyorogva, mintha érdekelne az, ki mennyire koszos. Az ő dolguk, nekem csak addig kellenek, ha kellenek, ameddig dolog van velük. Utána meg lehetnek bőven mocskosak még, majd nézi az, akinek kell. Elhaladunk az imaház mellett, de egyikünket sem köti le jobban, így visszapillantok rá és szavait hallgatom. Én nevetek, akkor is, amikor ő a saját szájára csap. Amúgy se értem miért teszi, talán káromolta az isteneket, talán csak odamászott valami bogár.
- Mindent értek. Mindenki máshol keresi a boldogságot, ez nem új. Tegyék. Valahogy az ima nem megoldás a bajaimra – vonok vállat. Ma sem fogok imákat mormolni, nem is ismerek egyet sem, a mieink mindig is némák voltak, ha születtek. Lassan közel lehet a piac, ahogy az emberek száma növekszik meg és gyűlik egy kupacba, mintha muszáj lenne. Bizonyára az is, az illatok alapján erre megint kellemesebb, mint máshol a városban. Addig is ellátom információkkal, amennyivel lehet, meg amennyire el tudom úgy adni, mintha normális emberekről lenne szó. Egész jól sikerült.
- Az – morgok, de nem neki szánom. Inkább saját magam tehetetlensége és lassúsága az, ahogy haladok és teszem amit kell. Ezzel nem tudok mit csinálni persze, attól még azonban bosszant és lehetne jobb is a helyzet.
- Igen. Kicsi varázslás, kicsi harc, ilyen teljesen sokféle. Azért is indultunk mi, nem azok akik csak vannak – mégse ér semmit, ha nem vagyok velük. Bár tudom, vannak közte olyanok, akik jártak már idefent és tudják a dolgokat, azonban vagyok annyira büszke magamra, hogy ismerjem, én kicsit jobban elmerültem ebben. Volt rá időm, mondtam is nekik, csak éppen mást hozott a sors. Nem kell ide ima, csak egy jó irány.
- Nem tudom, azt nekem nem mondták meg – állok meg vele az árusnál és nézegetem mit ad el. Gyümölcsök. - Csak azt, hogy el kell értük menni – fejezem be, de ahogy ráfognék egy almára, az árus néz rám. Dehogy veszek én bármit is, elhúzom a kezem és nézek tovább mindenfelé. Van rongy, még több ennivaló, kacatok, egészen nagy piac ez. Kedvem lenne árulni megint, könnyebb időszak volt az.
- Édes? Ilyet még nem ettem – veszek el belőle és bekapom. Nyammogva rajta cuppogok kicsit, ahogy a méz és az egész olyan furcsán ragadós és igen, édes. Túl édes, de lenyelem. - Jó ez. Minek kellene nekik sütemény? Így is sokan akkorák, nézd meg – mutatok valami kövérebb ember felé, aki éppen ugyan úgy valami ehetőt vásárol. - Gazdagok ezek, akkor is. Aki ekkorára hízik, nagyon – engedem le a kezem és lépdelek tovább. - És hogy segítenél?


Folrandír Ceilteach Kedvelte

Barbár vagyok
Arnav

Great stories happen to those who can tell them


❖ Történetem : ❖ Ulron :
310
❖ Szintem :
Kezdő (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

So this is... - Page 4 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Május 01, 2022 1:30 pm


so this is
« taggeld; @Arnav • Zene; The golden one »
Megforgattam a szemem, ahogy kissé mogorván reagált. Értem, értem várnia kellett és még enni sem kapott – vagy legyen akármi más a baja. Azért elindultam előre, nehogy letépje a fejemet vagy legalábbis elvágja az ujját a késsel való hadonászás miatt.
– Nem szereted a szép dolgokat úgy érzem. – Jegyeztem meg némileg gúnyosan, bár nem akartam vele azt éreztetni, hogy furcsának találom. Az volt, határozottan az, de ő volt az első hosszú idő óta, aki valamiféle érzést ki tudott belőlem váltani. Tetszett, láttam a testét is és egymás mellett voltunk az ágyba. Bizalmat szavaztam neki pusztán ezért a bizsergésért, pedig aztán elvághatta volna a torkom, miután még a táskámba is belenyúlt. Tudhatta, hogy bőséggel van ulronom egy földönfutó erdei elfhez képest.
– Annyira már nem vagy koszos, hogy meg akarjon rajtam kívül bárki is fürdetni Nulportban. – Emlékeztettem, hogy legalább egy egészen kicsit megmosakodott. Bár tény, hogy nem vitte túlzásba és a koszt is én törölgettem le az arcáról, mintha valami gyerek lenne. Lassan sétálgattam, a gyomorgörcs még bőven dolgozott, mert mindig ezt éreztem Rilrion közelében és most az ő közelében is… nagyon kelleni fog valaki a huszadik születésnapomra. Egyre inkább hajlottam rá, hogy Ian keressen valakit és essünk túl rajta. Nem akartam többé ilyet érezni. Sebezhetővé és síróssá tett, én viszont erős akartam lenni.
– Itt még azon is egy hetes koszréteg van, aki előkelőnek számít. – Tettem hozzá és az imaházra pillantottam. Nem nagyon érdekelt az a hely, de ha már szóvá tette, hát megnéztem magamnak. Nem vittem mostanában túlzásba a vallásos énemet, csak a hold istennőjét csodáltam időről időre, kiről úgy gondoltam erőmet adta. – Csak egy ház, ahova bemehet, akinek lelki gondja van és ha kijön boldogabb lesz… vagy nem. Valaki erre vágyik, hogy imát mormoljon, más meg arra, hogy keféljen egyet… – Erre a számra csaptam. Máris úgy beszéltem, mint Ian, pedig tényleg csak néhány hete, talán hónapja boldogítottuk egymást. Nagyobb hatással volt rám, mint a tulajdon apám. A szavaimból meg alaposan kihallatszott, merre kanyarognak mostanság a gondolataim. Hát nem, nem a fennkölt tudományos témák irányába és ez aligha fog változni.
– Így valóban nehéz lehet. – Ismertem el, ahogy meghallottam, miféle kutatásban is van. A piac zaja pedig végre hallatszott a távolból. – A rokonaid értenek valamihez? Varázslók, harcosok, mint te? – Faggattam, hátha ez valamilyen támpontot adhat merre lehetnek. Aztán persze a barátok kérdése más. Ha tudja, hogy fogságba estek, esetleg azt tudja, merre, csak a kérdés, hova hurcolták őket.
– És a barátaid… ők mit követtek el? – Kérdeztem, miközben amúgy el is értük a piac szélét, én pedig az első árusnál megálltam. – Egy marék mézbe mártott almát kérek. – Mondtam a kofának, aki fogatlan mosollyal jutalmazta a kérésem. Benyúltam a táskámba, hogy kivegyek néhány ulront, majd a kezébe nyomva fizessek. Azonban mielőtt az érméket megleltem volna kezembe akadt korábbi vásárlásom egyik gyöngyszeme, egy ajándék, melyet nővéremnek szántam, ám nem illett igazán hozzá, így úgy döntöttem mást adok majd neki születésnapjára. Végül nem foglalkoztam vele, csak az ulront adtam át, hogy aztán átvegyem az apró kosárba pakolt édességet. Egy almaszirmot azonnal a számba vettem.
– Kérsz? Ez finom, édes. – Nyújtottam felé a kosarat. – Nem olyan, mint az alorai sütemények, de itt nem is vásárolnak olyan gazdag emberek, hogy mandulát és cukrot érdemes legyen beszerezni. – Tettem hozzá, finoman csámcsogva az édességen.




Arnav Kedvelte

Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1827
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom területe
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

So this is... - Page 4 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Május 01, 2022 11:46 am

Egy közös nap
« to;  @Folrandír Ceilteach • Szószám; ide »
Már réges-rég készen vagyok mindennel, mire eljut oda, hogy öltözik. Unottan, körmeimet tisztogatva egy késsel ülök és várom, hogy valami legyen belőle. Sose értettem ezt, mivel nem eszi a retek, nincs kosz a füle mögött sem, illatozik, erre még a ruhát kell simogatni, meg az arcát. Felpillantok, amikor a kiskörmömhöz érek, majd cisszenek egyet és folytatom tovább. Az a része tetszett a dolognak, hogy megmutatja mi merre. A térképpel sem boldogultam, hát akkor egy várossal is nehezen, kisebbekben jártam eddig, főként ott halászok és kereskedők jártak. Itt erre mindenféle népek vannak, vegyesen, bár bizonyára feltalálnám magam egy idő után és meglenne minden, túl sokat vacakolnék és keveregnék. Bizonyára megtalálnám a társaságom is, jót és rosszat, igazából nem félek. Csak minél előbb akarok elérni a célig, ha lehetséges. Az idő telik, mindenhol, fent és lent is, nem mindegy azonban mostanság, hogy mennyi telik. A kitagadottak mellett ott vannak az elragadottak is, azok, akikre igencsak figyelni kellene, hiszen életük hamar véget fog érni, ha én minden időmet azzal töltöm, hogy valakivel csinálok valamit, nem fognak többé élni és a tengert látni.
- Nekem mindegy, hogy szép vagy csúnya, nem azért érdekel – emelem fel megint a fejem. Megfújom az ujjam, hogy a körmöm alól kibányászott akármit leszedjem róla, majd a kés visszakerül a helyére. Én is kész vagyok ezzel, majd felállok és elindulok utána. Nem akartam egy szobában ücsörögni, eleve egyedül akartam elindulni, míg ő fetrengett, de eldöntötte, hogy jön. Így, késve, de el is indulunk. Kiérve pillantok körbe, a városnak van egy szaga, de nem annyira vészes.
- Az imaház nem érdekel, meg a grófok sem. Azok nem szeretik az én fajtámat, nekik koszos vagyok. De ők nem akarnak megfürdetni – vigyorgok egy sort felé, nem tudom, hogy érti-e vagy emlékszik-e rá akármennyire. A lakónegyedek bizonyára olyanok, mint ez, marad a piac, amilyet pedig már láttam és ismertem. Itt cseréltek gazdát a dolgok, én is sokszor jártam rajtuk és adtam el és vettem ami kellett. Az kell nekünk, remélem ő is erre gondol és arra is tart. Nem mondom azonban, csak a kissé lassú lépéseivel veszem fel a tempót. Jóval gyorsabban járok, pedig nekem ez nem velem született dolog, de sejtem, még annyira nincs jól, hogy siesse. No meg, most nemigen van mit kiadnia a gyomrából.
- Igen. Még mindig keresem – bólintok egyet, hogy ez így is van. Ezek szerint megvannak a dolgok a fejében valamelyest. Neki azok kellemetlenebbek, mint nekem, én egyszerűen csináltam majd csináltam tovább minden mást. Nem ráncigáltam vagy tettem bármit is, így aztán, okom nincs rosszul érezni magam. Amúgy sem szoktam. Oldalra pillantva látom meg a fürdőházat, amit csak onnan tudok beazonosítani, hogy gőz mászik ki belőle és finoman ugyan, de itt, a város szagát elnyomják az illatok. Csak sejtem, miféle alakok vannak benne így fintorogva fordítom el a fejem, mintha attól tartanék, menten átlátszó lesz a fal és olyan alakokat látok meg, akiket még ruhában sem csodálnék.
- Minek emelnek házat az imának? Bárhol lehet – szólalok meg, amikor odaérünk és azt is megcsodálhatom. Mindegy. Nem nekem való, tekintve, hogy az isteneiket nem ismerem nagyon. Hallottam neveket, de, hagyjuk. Ki se tudnám mondani.
- Ó, a segítség jó. Bár nem tudom ismersz-e olyan arcokat – pillantok immáron ismét felé. Megrágom magamban a szavakat, nehogy azt mondjam, amit nem kellene. - A családom, barátaim keresem. Az előbbiek elszórva vannak valahol, nem ismerik a tájakat. A barátaim pedig… fogságba kerültek. Kicsit nehezen viselkednek szépen – vigyorgok itt egy sort. Finom szó arra, hogy megeszik a tengerbe hullókat és támadnak. - De egyiküket sem tudom, hol kezdjem el keresni. Gondoltam arra, hogy talán a kereskedők, hajósok meg a senkiháziak majd tudnak valamit. Ha meg nem, akkor megyek addig, ameddig nem találok valamit – ha ebben akar segíteni, ám legyen. De amilyen finom és puha, nem hiszem, hogy valamelyik arcok közül ismerne párat. Meglepni azonban lehet meg tud.


Folrandír Ceilteach Kedvelte

Barbár vagyok
Arnav

Great stories happen to those who can tell them


❖ Történetem : ❖ Ulron :
310
❖ Szintem :
Kezdő (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

So this is... - Page 4 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Május 01, 2022 7:50 am


so this is
« taggeld;   @Arnav   •  Zene; The golden one  »
Épp elég időt tollászkodtam a tükör előtt, hogy egy kicsivel kevésbé legyek sápadt, mint találkozásunk első napján. Az italozás túl jól is sikeredet, hogy ily’ sokáig nyomorította meg a testemet. Még éreztem néni furcsa, belső zsibbadtságot. Meglehet persze a túl sok érzelem is eltompított. Már nem tudtam, pontosan mi váltja ki belőlem ezt a gyengeséget, de Ari közelében folyamatosan betegnek éreztem magam. Ha nem épp ezek az érzések gyötörtek, hát a gyomrom kavargott, pedig azért volt alkalmam bőven megszokni a társaságot.
Még éreztem az arcomon azt a két pontot, ahol kicsit megütögettem magam a tenyeremmel, hogy némi színt csaljak a sápatag bőrre. Nem tudtam, hogy mindez elegendő lehet-e hosszú távon, ott a tükör előtt legalábbis tűrhetővé tette a helyzetet… és ha már mellém szegődött Ari, hát meg kellett neki mutatnom a várost.
– Nem lesz szép. Nulport egy kifejezetten csúnya város – jegyeztem meg, ahogy kilépve a Korallból megigazítottam a táskát a vállamon. Ezúttal nem voltam megpakolva könyvekkel, csak némi ulronnal, meg azzal a néhány aprósággal, amiket legutóbbi látogatásomkor a piacon vásároltam. – Ha arra megyünk – böktem a fejemmel az fürdőház irányába – akkor az egyik lakónegyed és a grófi kúria felé lyukadunk ki. Ha meg amarra, akkor a piac s az imahely esik közelebbre. – Magyaráztam és ez utóbbi irányába indultam meg. A piac határozottabban érdekesebb volt, mint egy hatalmas kőrakás. Ráadásul ott kapható volt mindenféle mézbe forgatott gyümölcs, ami legalább annyira édes volt, mint az alorából hiányolt sütemények, így reménykedtem, hogy azok legalább egy leheletnyivel inkább képesek lesznek helyreigazítani a lelkivilágomat, mint a tükör előtti bíbelődés.
Lábaim lassan sétáltak végig abba az irányba. A gyengeséget még éreztem, de ennek próbáltam kifelé nem sokat mutatni mindebből. Vannak dolgok, amiket az első éjszakánkon elrontottam. Túl sokat adtam magamból, az igazi énemből. Hagytam, hogy az érzéseim egy irányba vigyenek, pedig megígértem magamnak, hogy többé nem leszek sebezhető. Pont eléggé fájt mindaz, ami nem történt meg egy éve. Nem kellett volna felesleges vágyakat követnem. De Ari… ő kihozta belőlem. Látta a lyukat a falon, amin hónapok óta dolgoztam.
– Amikor azon az éjszakán beszélgettünk azt mondtad valakiket keresel valamilyen információ miatt. – Magyaráztam, csakhogy felvegyem a beszélgetés fonalát. Nem haladtunk gyorsan, főleg miattam, így hát bőven megnézhette magának az imahelyet s a fürdőházat, míg piacig jutottunk.
Reméltem, hogy kifejti, amit felvetettem. Így addig is, míg beszélt, volt alkalmam megigazítani magamon vörös szegélyes fekete kabátomat. Természetesen nem híztam semennyit, egyszerűen csak túl szorosnak és fullasztónak éreztem úgy amúgy is. Képtelen voltam legalább türhetően viselkedni a társaságában.
Ahogy haladtunk, eszembe jutott, hogy a piacon majd almát is kell vennem. Az istállóban ugyanis ott várt Szamóca, hogy a szokásos látogatásomat megtegyem s ellássam egy kis almával. Már napok óta ott raboskodott, pedig megérdemelte volna, hogy odakint ügessen a zöldellő természetben.
- Segítek... ha szükséges... - köszörültem meg a torkom. Beszélni próbáltam, addig sem éreztem a szükséget, hogy megbámuljam, vagy megérintsem a kezét, pedig annyira közel álltam hozzá, hogy a kisujjaink kissé egymáshoz súrolódtak.



Arnav Kedvelte

Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1827
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom területe
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

So this is... - Page 4 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Május 01, 2022 7:49 am
***
Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1827
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom területe
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

So this is... - Page 4 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt
Ajánlott tartalom





So this is... - Page 4 Empty
Vissza az elejére Go down
 
Vissza az elejére 
4 / 4 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Tulveron Krónikái :: Egyéb síkok :: Múlt :: Lezárt múlt-
Ugrás: