Tulveron Krónikái
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Men echenim
sí derthiel ne chaered hen nu 'aladhath


 
Átalakított pince KaDiPE5
Átalakított pince KaDiPE5
Üdvöznk
dicső lovag szép a ruhád, szép a lovad
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Üdvözlünk Tulveron mágiával átszőtt világában!
Oldalunk középkori körülmények között játszódik, és ötvöződnek benne számtalan fantasy mű elemei.
Regisztráció előtt kérünk, mindenképpen olvasd el a Törvénykönyvünket és Világleírásunkat, melyek az oldalon való könnyebb kiigazodást szolgálják, illetőleg az alapok megismerését.
Oldalunk 2021.01.08-án nyitotta meg kapuit a nagyérdemű előtt.
Várunk sok szeretettel egy igazán nagy kalandra!

 

 
Átalakított pince

Go down 
Utolsó Poszt Vas. Szept. 04, 2022 5:37 pm

Szabad a játéktér

❖❖❖

Tulveron főkrónikása
Krónikás

Great stories happen to those who can tell them


❖ Ulron :
2128
❖ Tartózkodási hely :
Tulveron




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Átalakított pince Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szomb. Jún. 18, 2022 6:11 pm


újra együtt
« taggeld;   @Tindómiel Ceilteach  •  Zene; Remembrance  »
Ahogy beléptem a pince átalakított helyiségébe, éreztem, hogy több szempár is rám tapad, ám engem valójában csak egy tekintetet érdekelt. Az pedig Tindómielé volt. Talán a nővérem volt az egyetlen igazán biztos pont az életemben, azóta legfeljebb Ianre üthettem volna rá ezt a címet, de tudtam. Az nem tartós.
– Titeket is jó látni… – dünnyögtem. Ugyan elfogadtam a kézfogást és mindenkinek odabiccentettem, mégis azonnal visszavándorolt a tekintetem a nővéremre. Bleid üdvözlése közben is így tettem. Nem éreztem magam amúgy sem közéjük tartozónak igazán… én már másik Folrandír voltam. Nem az, akit a családom, az ismerősök vagy akárki a múltból ismert. Szinte éreztem, mennyire kilógok ebből a díszes társaságról.
Tin lerúgta magáról közben a plédeket, a prémet és mindent, ami melegen tartotta a sérült testét, majd kivillantak a sérülései. Beleborzongtam a véraláfutások látványába, a mocskos anyag pedig, ami testét jórészt fedte, nem tűnt elégségesnek. Azt kívántam, bár azonnal gyógyítót hoztam volna magammal, aki értő kezei között a gyógyulás útjára tereli. Túl régóta leveleztünk ahhoz, hogy ezek a sérülések természetesek legyenek.
A tekintetem egy hímzett pléden akadt meg, aztán közelebb léptem hozzá.
– Téged is jó látni nővérkém. – Mondtam halkan, ahogy odaültem mellé, figyeltem, ahogy helyezkedik, de nem szólta rá. Nem akartam számonkérni, hogy minek mocorog, miért nem vigyáz rendesen magára. Egyszerűen ő már csak ilyen volt… egy pillanatig tartott az érzés, majd kibukott belőlem az aggódalom. Nem engedhettem, hogy baja essen. Bár távolabb éreztem tőle magam, mint valaha, tényleg biztos pont volt az életemben.
– Ismerlek már… megoldanád, hogy kimenj és még rosszabb állapotba kerülj. – Feleltem és végig túrtam az ezüstös tincseimet. Megmosakodtam, megmostam a hajamat, hogy ne úgy érkezzek a nővérem elé, mintha egy zsoldos segédje lennék… pedig az voltam. Még kellett egy pillanat, hogy a nagy vallomáshoz összeszedjem a gondolataimat. Tudtam, hogy Tin szeret és elfogad olyannak, amilyen vagyok, de a kicsapás még az ő szemében is egészen elvetemült bűn lehetett. Ő is csak azt akarta, hogy keressem meg a saját utamat. Megtaláltam, majd kitiltottak róla.
– Hát ő… megvagyok. – Ennyit tudtam kipréselni magamből. Még kellett egy kis idő, hogy úgy normálisan érezzem magamat. Tényleg össze kellett szednem magamat, hogy rázúdítsam azt, ami velem van, történik és történni fog. – De inkább te mesélj. Hogy halad a gyógyulásod? Szerezzek neked gyógyítót? – faggattam, csakhogy eltereljem magamról a témát.
Elmondhattam volna persze azonnal, hogy zsoldosokkal barátkozom, megöltem valakit pénzért, vagy legalábbis részt vettem benne… na és persze, megismerkedtem valakivel, akit szerettem, vagy szeretni véltem, de elment és én nem fogok utána rohanni. Elfogadtam, hogy azt a pár nap boldogságot érdemeltem. Megtapasztaltam és jó volt. Most viszont nincs előttem más, csak mindaz, amit Iannel terveztünk közösen. Ennek a beszélgetésnek viszont még nem volt itt az ideje... nem azonnal.




Tindómiel Ceilteach Kedvelte

Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1827
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom területe
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Átalakított pince Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szomb. Jún. 11, 2022 3:52 pm

Újra együtt
Legendák és hősök halni születnek
A káromkodást követően ahogy belépsz és megszólalsz, mind a három szempár rád szegeződik. Látod, hogy Bleid szóra nyitná a száját, mit vissza is csuk.
-Jó újra látni Folrandír! - köszönt az ősz vivern egy fejbiccentés mellett, miközben Tin vállát nyomja le, mintha csak tőrt takarna kezében és azzal szegezné le a lányt.
-Drógó ögy öcsém! Dö jó újra látni! - lépked eléd a törp majd kezet nyújt neked, majd int a másiknak. -Györö tö, vön morgó! Hagyjuk böszölni őket. - Bleid még megforgatja szemeit, makd feláll és üdvözől téged, ahogy azt bajtársak szokták, már ha engeded neki. Kinyujtja feléd jobb kezét, hogy ráfoghass karja belső felére és ölelésbe vonhassátok egymást. Ők tiszteletben tartják a vér fontosságát, így magatokra hagynak a meleg pincében. Tin még fészkelődik kicsit, próbál oldalára fordulni, hogy jobban rád láthasson. A prémek közt alig látszik belőle valami, de ahogy letornázza magáról a plédet, nem visel inget vagy felső ruhadarabot. Csupán kötés fedi kebleit, mely áthalad a vállán és a nyakán. Karjain kék-zöld-lila foltok játszanak átmenetet, mintha egy festő nem vigyázott volna, és lefröcskölte volna. Egy tárgyon talán jobban megakad a szemed. Egy apró, hímzett pléden, mibe talán egy csecsemő fért volna el kényelmesen.
-Jó látni Folrandír! - köszönt egy kedves mosollyal ahogy kényelmesebb pozícióba helyezkedett.
-Ezt úgy mondod, mintha lenne bármi más választásom... - játékos él hallatszik hangjában, nem kihívás, nem veszélyeztetés. -Na de! Ülj ide, mesélj! Hogy vagy? Hogy érzed magad? - kacag egy kicsit, de elhallgat egy fájdalmas sziszenés véget vet a boldogság hangjának.

Ne haragudj a megvárattatásért  Átalakított pince 1f625

Folrandír Ceilteach Kedvelte

Vándor vagyok
Tindómiel Ceilteach

A sötétség azzá válik, amivé hordozója kívánja, aminek lennie kell


❖ Történetem : ❖ Ulron :
487
❖ Tartózkodási hely :
Bárhol (is)
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Kezdő (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Átalakított pince Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Kedd Május 17, 2022 7:29 pm


újra együtt
« taggeld;   @Tindómiel Ceilteach  •  Zene; Remembrance  »
Óvatosan hajtottam félbe a kis papírfecnit, amit a Korall egyik asztala mellett ülve csúsztattak elém. Azonnal letettem a kezemben szorongatott kis poharat, amiben a szokásos gyógyteám gőzölgött. Most nem érdekelt a mézes illat sem, nem éreztem úgy, hogy azonnal bele kell kortyolnom az édes ízbe… mert ezt Bleid írta. Láttam már korábban a kézírását, még az aláírás meglesése előtt tudtam, hogy ő volt a levél szerzője.
Végig olvastam a sorokat. Nem érdekelt a tartalmuk, helyette megint összehajtottam a lapot, ellenőrizve a rajta lévő feliratot. „ A Nagyinál vagyunk” Pontosan tudtam, mire gondol ez alatt. A humanoid lény alatt pedig bizonyára a nővéremet értette, akinek utolsó levelére még válaszolni sem tudtam.
Nem gondolkodtam. Felpattanttam s hevességemmel felborítottam a teámat is, ami azonnal szétterült az asztalon. A forró lötty engem nem ért el, így továbbra sem véve róla tudomást, megindultam a megfelelő irányba, átvágva a városon. A kúriánál holttesteket pakoltak… szószerint pakoltak, mintha csak valamiféle terhek lettek volna, de akármilyen ismerős vörös tincseket láttam, tudtam: nem Tin az. Nem volt olyan rossz állapotban, hiszen még levelet is tudott írni, ráadásul a mi családunk igazi túlélő volt.
Az épület komor falai közé lépve nem voltak zajok, nem volt zsibongás, csak komor csend. Láttam azt a hölgyet, akit csak Nagyiként emlegettek, de rövid biccentés után tovább siettem, sejtettem, hogy merre keressem a nővéremet. Még a lépcsősor felé sem értem el, máris ismerős hang csapta meg a fülemet. Kemény, nevelő szavak voltak azok.
Tindómiel… nem lepett meg, hogy makacskodott, pedig éppen előttem nem volt szükséges erősnek mutatnia magát. Miért is kellett volna? Nálam gyengébb akkor sem lehetett volna, ha az egyik végtagját veszíti el. De mindketten megszenvedjük azt, amit meg kell, hogy erősebbek legyünk, ám néha engedni kell ezeknek a fájdalmaknak, kínzó érzéseknek hozzá. Csendesen léptem ház közelebb, hogy az ajtón keresztül jutva végre megpillantsam a vörös tincseket.
– Drága nővérkém, ha neked nincs erőd hozzám jönni, hát én jövök hozzád. – Közöltem magamhoz képest hidegebb hangon. Tudtam, hogy megváltoztam. Tudtam, hogy felnőttesebb lettem, magasabb, talán vállasabb is, de ugyanolyan sovány. Ráadásul nem is a szokásos köpenyemet viseltem. Fekete nadrág, fekete csizma, fekete, vörös szegélyes kabát és egyszerű ing volt rajtam, amik erőteljes kontrasztot mutattak az ezüstös tincseimmel. Már nem az a Folrandír voltam, akit öleléssel búcsúztatott és ez a változás napról napra csak mélyülni látszott.
– Nem keménykedhetsz tovább. Mostantól az első, hogy meggyógyulsz. Addig nem hagyhatod el ezt a házat. – Jelentettem ki és furcsa módon apám szigorát hallottam kicsengeni a szavaim mögül.



Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1827
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom területe
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Átalakított pince Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Május 15, 2022 5:53 pm

Újra együtt
Legendák és hősök halni születnek
Nem sokkal napnyugta után kaphattad meg az összehajtogatott papírt, min csak annyi szerepelt "A Nagyinál vagyunk". Miként széthajtottad egy fecni is kiesett belőle, amin ismerős kézírást fedezel fel, noha úgy gondolod, hogy újra kéne tanítanod írni a nagyra nőtt morcos gyíkot.

"Folrandír!
Emlékeim szerint, mik lehet megcsalnak, nem viseled jól a humanoid lények szenvedésének a látványát. Sok víz lefolyt a folyókon, mióta utoljára találkoztunk, de ha még mindig gyenge gyomorral rendelkezel, csak saját belátásod szerint gyere meglátogatni minket. A pincében rendeztük be magunknak a szállásunk, innen nem fog tudni Tin (túl) nagy hülyeséget csinálni.
Féltő bátyád,
Bleid"

Ha pedig nyakadba veszed a lábaid a számodra is jól ismert kúriához érve két sötétbe öltözött alakot látsz, ahogy szekérre pakolnak lepedőbe bugyolált dolgokat. Talán nem kel sok, hogy realizáld magadban a tartalmukat. Az egyiket ahogy megemelik vörös, enyhén hullámos fürt bukik elő a lepedő takarásából ahogy felhelyezik a társai mellé. Még ha sokkol is a látvány, s aggódás, kellemetlen nyomasztás lesz úrrá szíveden, valahol belül tudod, hogy nem ő az. A két idegen megállva a kocsi mellett imádságra kulcsolják kezüket. Az egyikük a szent fényhez, a nagy úrnőhöz esedezik békéért, míg a másik ork nyelven búcsúzik. Ahogy befejezik, intenek egyet, hogy a kocsis elindulhat, utolsó útjára szállítva a harcosokat.
Megszoktad már, hogy zajjal teli az öreg hölgy lakása, háza, de most... most mintha csak a keserűség ülepedne meg benne. Belépve az ajtón sem vár dalolászás, víg italozás. Csend s némi piszmogás, mit bent találsz. Egy erős, izmolt férfi mond hangos köszönetet a Nagyinak, hogy újra meleget és fedelet biztosít a kimerült harcosoknak. Egyöntetűen korsók emelkednek és koppannak az asztalokon és a Nagyi is csak bíztatni tudja a jelenlévőket, hogy mihamarabb lábra tudjanak állni és elvégezzék a dolguk, mire életüket szentelték.
-Mert a ti munkátoknak hála tudok nyugodtan aludni és nektek köszönhetem idős kori elfoglaltságom. - meg simítja a mellette álló gyermek fejét, ki kötszerrel és vízzel rohan az egyik asztalhoz. Ha még pihenteted a feketébe öltözötteken a tekinteted többek arcán látsz fájdalmat, sötét karikákat szemeik alatt, kötéseket átívelni nyakukon, karjaikon, mellkasukon. Ha pedig tovább sietsz a lépcsőhöz, mi a nővéred és barátaid szállásához vezet, senki nem állja utad. Csupán feléig jutsz, mikor már hallod a nevelő szavakat.
-Tin, maradj fekve! Csak ledobod magadról a borogatásokat és a sebed sem heged.
-Ögaza van. Pihönnöd kőnö.
-De Folrandír...
-Tudom, hogy látni akarod és nem akarsz gyengének mutatkozni, de semmivel sem lesz jobb, ha felszaggatod a sebed azzal, hogy fészkelődsz. Az ezt követő mondatokat szíved szerint nem hallanád meg. Sosem hallottad olyan hosszan és mívesen káromkodni a nővéred, mint most s a végén egy tompa puffanást hallasz. Ismered, valószínűleg padlóba ütött, de ha csak ennyi tellett...


Folrandír Ceilteach Kedvelte

Vándor vagyok
Tindómiel Ceilteach

A sötétség azzá válik, amivé hordozója kívánja, aminek lennie kell


❖ Történetem : ❖ Ulron :
487
❖ Tartózkodási hely :
Bárhol (is)
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Kezdő (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Átalakított pince Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Csüt. Május 12, 2022 3:55 pm

Hogy minél több tér ki legyen használva a pince is vendégvárásra alkalmassá lett kialakítva. Leginkább a későn érkezők szokták használni, vagy az összeszokott csapatok, akik nem akarják a szobákat foglalni legyen az szűkösség elkerülése vagy illem miatt. Ágy ugyan nincs benne, de szőnyegek és bőrök le vannak terítve a hálózsákoknak.
Tulveron főkrónikása
Krónikás

Great stories happen to those who can tell them


❖ Ulron :
2128
❖ Tartózkodási hely :
Tulveron




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Átalakított pince Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt
Ajánlott tartalom





Átalakított pince Empty
Vissza az elejére Go down
 
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Tulveron Krónikái :: téktér :: Qerilyan Birodalom :: Nulport :: Árnylovagok toborzó irodája-
Ugrás: