Üdvözlünk Tulveron mágiával átszőtt világában! Oldalunk középkori körülmények között játszódik, és ötvöződnek benne számtalan fantasy mű elemei. Regisztráció előtt kérünk, mindenképpen olvasd el a Törvénykönyvünket és Világleírásunkat, melyek az oldalon való könnyebb kiigazodást szolgálják, illetőleg az alapok megismerését. Oldalunk 2021.01.08-án nyitotta meg kapuit a nagyérdemű előtt. Várunk sok szeretettel egy igazán nagy kalandra!
Sok emlékemet törölte a fájdalom, s néha csupán álmaimban látom vissza szeretett családom. Azonban van az a nyár, ami örök emlék marad. Miért? Egészen addig nem hittem a mágiában, mármint nem a létezésében, hanem nem értettem mire jó az, s minek is kell ez nekem. Családom persze nélkülözhetetlennek vélte, s használta. Ez azon a napon sem volt másképpen, nem életet mentett csak elvarázsolt. És talán azért is él bennem élénken az a nap, mert együtt voltunk. Szüleim vérmesek voltak, s gyakorta vesztek össze, ám aznap minden oly csodás volt.
Alig lehettem hat esztendős amikor ez történt, így lehet csak gyermeki elmém színezi ki azt a napot, azonban csodás volt. Mind lementünk a közeli kis patakhoz, és fürödtünk. Anyukám gyümölcsöket hozott, és azt uzsonnáztunk, apukám pedig kergetett, s fröcskölt engem. Kacagásom messze elhallatszott. Vidám, s csilingelő kacagás, amire csak egy gondtalan gyermek képes. Emlékszem elkapott minket a friss zápor, ami alig tartott néhány percig, még is kellemesen hűsített.
Este pedig úgy döntöttünk ott alszunk, apukám tüzet rakott, és lefeküdtünk a fűre. Meséltek nekem a csillagokról. A sárkány volt a kedvencem természetesen. Megtanultam akkor, hogy kilenc csillagból áll (Tagopia, Iota, Vadius, Deol, Becania, Abtan, Lelox, Helitas, Kenrax). Anyám elmesélte, hogy utolsó valódi sárkány Ovvednir az értelmetlen háború halála helyett a csillagok között lelt örök nyugalomra. Mondanom se kell utána mindig csak ezt a történetet akartam hallgatni elalvás elött, és csak ezeket a csillagokat akartam sorolni.
Könnycsepp gördül le arcomon, ahogyan leteszem az íróeszközt. Egy darab könnycsepp, s nem több. Nem azért, mert nem akarnék többet hullatni, hanem mert tudom azt, hogy nem tehetem. Felemelem a papírt, s a gyertya fölé tartom azt, ami lángra kap. Keserű szempár követi nyomon a legszebb történetem fájdalmas semmivé vállását.
Újabb rémálmok gyötörnek. Izzadtan forgolódom az ágyamban, ahogyan az álom felém kerekedik. Az erdőben vagyok, s futok, ahogyan a lábaim bírják. Soha nem voltam jó futó, soha nem az a gyerek voltam, akit bevettek a fogócskába, mert a legjobb volt. Mindig azért vettek engem be, mert tudták, hogy én leszek az első, akit elkaphatnak, és majd én rohangálhatok utánuk hosszú órákon át. Ám itt más volt, valami láthatatlan képzeletbeli erő, mint ha mozgatta volna a lábam, s húzott volna.
Tudtam, hogy futnom kell, ha megállok elkapnak, és akkor én is meghalok, ahogyan a szüleim. Szívem a torkomban volt, a takarómba martam, s úgy vitt tovább az álom. Furcsa ez, amikor tudjuk, hogy álmodunk, de nem tudunk felkelni, és csak visz tovább minket minden.
Ekkor zihálva ébredtem fel. - Mi a baj? – Kérdezte a tegnap összeszedett kis fiúcska, már a nevét se tudom. - Te minek aludtál itt? – Kérdeztem vissza, s talpammal a hideg kőre léptem. A fiú nem válaszol, csak mezítelen testére igazítja a takarót. Felállok, s egy pohár vízért indulok. - Gyere vissza megnyugtatlak. – Mondja. Iszom, s ivás közben ér a mondata, és kerek szemekkel bámulok vissza rá. - Valami csecsemőnek nézel? – Kérdeztem vissza, majd befejeztem a kortyot, s a végén kiittam a vizet. - Mehetsz, végeztél. Felejthető voltál. – Mondom, majd megvonja vállait. Végre sikerült egy olyat összeszednem, aki nem az érzelmeire nem tudok hatni. Elég kellemetlen volt, amikor a múltkor egyik elsírta magát. Felöltözik, s távozni készül, de még megtorpan, hátha meggondolom magam, s ekkor sóhajtva állok fel, s tessékelem ki, cipőjét pedig utána dobom. Becsukott ajtónál még mélázok egyet. Kell valami bájital, vagy valami, ami ezeket a rémálmokat előzi. A végén, visszafeküdtem aludni, s reméltem azt, hogy az álmok mára eleget gyötörtek.
