Tulveron Krónikái
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Men echenim
sí derthiel ne chaered hen nu 'aladhath


 
Dhela folyó és környéke - Page 2 KaDiPE5
Dhela folyó és környéke - Page 2 KaDiPE5
Üdvöznk
dicső lovag szép a ruhád, szép a lovad
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Üdvözlünk Tulveron mágiával átszőtt világában!
Oldalunk középkori körülmények között játszódik, és ötvöződnek benne számtalan fantasy mű elemei.
Regisztráció előtt kérünk, mindenképpen olvasd el a Törvénykönyvünket és Világleírásunkat, melyek az oldalon való könnyebb kiigazodást szolgálják, illetőleg az alapok megismerését.
Oldalunk 2021.01.08-án nyitotta meg kapuit a nagyérdemű előtt.
Várunk sok szeretettel egy igazán nagy kalandra!

 

 
Dhela folyó és környéke

Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next
Utolsó Poszt Szer. Aug. 31, 2022 7:21 pm


echoes of the past
« taggeld;    @Nîndaer    •  Zene; Juggler's curse  »
Nem tudom, mi borított el annyira. Szürke nem viselkedett szimpatikusan, kedves se próbált lenni, sőt annak igazából szöges ellentéte… mégis, ahogy apámról beszélt, kötődést éreztem. Pontosan nem tudtam volna megfogalmazni, mi féle alapokon nyugodott ez az érzés, meg akartam menteni őt. A kezembe szorongatott nagyobb faággal kétszer mentem bele, hogy engedje végre szabadulni. Minden erőmet bevetettem, hogy legalább fájdalmat okozzak a furcsa, még Szürke számára is ismeretlen teretménynek. Ujjaim erősen szorongatták a hirtelen született fegyvert, ám még mindig lihegtem a kíntól, hogy ilyen erőteljesen mozdultam. Éppen ez volt a vesztem, nem figyeltem és talán egy csáp találta el az oldalamat, vagy a nyelve, de még ruhán keresztül is borzalmasan fájt.  
Hörögve néztem végig, ahogy Szürke egyetlen csapással teríti le a szörnyet. Ránézve a hold fényében, mintha sikeres lett volna a lefejezési szándék, minden esetre véres bűz töltötte meg az orromat és ez még a szenvedésem közepette is némileg megnyugtatott.
– Hű… – ennyit tudtam odadünnyögni, az oldalamra szorított kezemmel ácsorogva. Aztán már csak azt éreztem, ahogy újdonsült társam megragad és húz a romok között valamerre.  Még odaböktem volna, hogy mennyire lenyűgözött az ereje, de képtelen voltam meg szólalni egyelőre… ráadásul Szürke zavarában biztosan csak valami mogorva választ tudott volna adni, amire éppen nem voltam vevő.
– Kutyabajom. – Feleltem még mindig elhaló hangon. A mondat végére némi fulladást éreztem, bizonyára az ütés hatására keletkezett némi légszomjom vagy éppen még mindig nem hevertem ki a támadásomat.
Megpróbáltam hát összeszedni magam és a húzás nélkül is, saját ösztöneimet követve kerülgettem az oszlopokat és a rom más maradványait. Nem akartam Szürke terhére lenni, hiszen már kifejetette, hogy valójában koloncnak tart… és megértettem. Valójában Iannek is valami olyasmi lehettem, ám ő sosem panaszkodott, inkább csak nem hagyott bizonyos helyzetekben érvényesülni, én pedig mind jobban lázadtam ellene. De éppen ezen keserűérzések okán lepett meg annyira, hogy elismerte a szívósságomat… sőt, lényegében megköszönte, amit érte tettem.
– Egy barátért bármit. – Feleltem csendesen. Akármilyen rossz is a viszonyom apámmal, fontos volt az életemben. Az ő barátja pedig az enyém is volt. Szürke mogorvasága ellenére is egyre kíváncsibb voltam rá, ennek azonban tényleg kár lett volna komolyabb hangot adni. – Köszönöm, azt örömmel venném… de rád is rád férne egy kis pihenés, egy olyan helyen, ahol kisebb a szörnypopuláció… – magyaráztam, némileg dünnyögve. Furcsa érzés fogott el. Talán megérzés, talán valami más. Ezért már odáig el sem jutottam, hogy felajánljak neki egy italt és egy komolyabb beszélgetést… ugyanis, mire szóra nyitottam volna az ajkaimat, a lábunk alatt mozdult a talaj. Azonnal Szürkébe kapaszkodtam, hogy megpróbáljak talpon maradni, ám ennek sikerességéhez nem sok reményt fűztem.



Nîndaer Kedvelte

Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1827
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom területe
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Dhela folyó és környéke - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Csüt. Aug. 25, 2022 2:15 pm

Echoes of the past
Folrandír & Nîndaer
Tradition is how the vitality of the past enriches the life of the present.

Folrandírról felém szökken a rémség figyelme, s mivel a jóérzés határánál közelebb állok hozzá, könnyedén siklik túl a védelmemen az egyik csápja, ami ahelyett, hogy a mellettünk húzódó falnak taszítana, a torkomra csavarodik. S bármennyire is gyakorlott legyek a bestiákkal való küzdelemben, a levegőm útjának hirtelen és fájdalmas elakadása még engem is megtorpanásra késztet… Pedig a kardom ott szorul az ujjaim között nem vágyva másra, minthogy lenyisszantsa a fogságba esésem billogját. Ugyanakkor a siheder bizonyságát teszi annak, korábbi szavai nem a fénytelen éjszaka ürességének szóltak, hanem valóban tartogat magában meglepetéseket, sőt, harci szellemet is annak érdekében, hogy felvegye a küzdelmet azzal, amivel még én is alig tudom.
Nem látok rá arra, mit művel pontosan, mindössze a hangját és a neszezését hallom, illetve az első nekifutásánál érzem, hogy egy momentumra a szörnyeteg szorítása alább hagy. Végérvényesen viszont Folrandír második támadásánál hajlandó elereszteni, s hogy ennek, vagy az elfúló hangon megfogalmazott tanácsának köszönhető, de a csápos figyelme ismét rá szegeződik. Nem tagadom, néhány kósza pillanatra szükségem van ahhoz, hogy a tüdőmet megtölthessem levegővel anélkül, hogy köhögésbe és fulladásba torkollana a procedúra, ám amint egy kicsit is határozottabbnak érzem a lábaimat a talajon, meglendítem a kardomat a dög felé. Ami ez alkalommal nem téveszt célt.
Az ezüsttel kevert acél megküzdve a hús, a csontok és a szövetek ellenállásával, kis híján teljes egészében lenyesi a rém fejét a helyéről, gazdája pedig megakadva esetleges támadásában, terül el a földön, gazdagon burjánzó vérpatakokat eresztve a talajnak. Fogalmam sincs, hogy átmeneti-e az állapota, vagy valóban helyesen érzett-e rá a siheder a megölésének módjára, mindenesetre nem érzem magamban a kíváncsiságot duzzadni, hogy kivárjam, hátha nincsen szerencsénk.
- Gyere, amíg esetleg össze nem szedi magát – lépek át az egyik elernyedt csáp felett, s ha Folrandírnak nem akaródzana felocsúdni a szituációból, karon ragadom, és úgy húzom magammal az elejtett holmim felé. A kardomat bosszúsan visszacsúsztatom a hüvelyébe, némán átkozódva a rám váró takarítás okán, majd a csomagomból kihalászok egy elnyűtt ruhadarabot, amit igyekszem a haladási irányunkkal ellentétesen, a lehető legmesszebb hajítani. Ha netán a szaglása is kifinomult a dögnek, úgy kövessen téves nyomot. - Ha megsérültél, később tudjuk ellátni – szegezem neki csöndesen a megállapítást, ami nem a megszokott rosszindulatomból fakad, mindössze tudatni kívánom vele, egy ideig még ki kell tartania. És amennyiben nem vesz mást a fejébe, intek neki a fejemmel, hogy kövessen a romok között.
Az eredeti útvonalunkról letérve próbálok minél bonyodalmasabban haladni, jobbra, majd balra kerülve az elénk keveredő oszlopokat, szobrokat, falrészleteket, majd, amikor már úgy érzem, kellően messzire jutottunk a remélhetőleges tetemtől, állok meg rendezni a torkom kellemetlen szorításából fakadó nehézkes légzésemet.
- Meg kell hagynom neked, Folrandír, valóban szívósabb vagy annál, mint aminek tűnsz – intézem felé a jócskán becsomagolt köszönetet és elismerést, amiért különösebb harci tudás és szörnyismeret nélkül a küzdelem mellett határozott. - Visszajuttatlak egy biztonságos településre – ajánlom fel már csak azért is, mert nekem is komolyabb felkészülésre van szükségem a Dhela folyó környéki erdő helyzetének orvoslására. Mielőtt azonban még útnak erednénk, megtámasztom a tenyeremmel a mellettem emelkedő falrészletet, s mintha nyers humorukat élő isteneink kizárólag erre vártak volna, abban a momentumban moccan meg a lábunk alatt a talaj.

Folrandír Ceilteach Kedvelte

Fejvadász vagyok
Nîndaer

I like muted sounds, the shroud of grey, and silence that comes with fog.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
525
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Dhela folyó és környéke - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szomb. Aug. 20, 2022 12:01 pm


echoes of the past
« taggeld;    @Nîndaer    •  Zene; Juggler's curse  »
Tudtam, hogy elnyerem a lény figyelmét, ám reméltem, hogy ez Szürkének némileg segítséget nyújt a küzdelemben. Hogy mennyivel jobban élveztem, míg beszélgetni próbáltam vele a romok biztonságában. Persze jól esett volna végre kijutni az erődből, hogy visszamenjek Ianhez és elrejtőzzek a védelmében. Bár sok mindenre képes voltam egyedül, mégis csak apám helyett apám volt, biztonságban éreztem magam vele.
Először a falnak csapódott a csápos szörnyeteg, ám a hangom bizonyosan nagyobb segítség volt neki, merre is keressen. Szürkének így némileg megfelelően fordult ahhoz, hogy hátba támadhassa. A csápok levágása nem tűnt elégnek… mintha a fájdalom ellenére nem is okozott volna neki gondot. Talán a fejét kellett volna lenyesnie, ám arra nekem nem sok esélyem volt. Ráadásul éreztem, hogy a testem és az elmém is mind jobban fárad. Ilyen intenzív harcban talán még sosem volt részem. Egyre inkább halványult a varázslat hatása.
Csak az mentett meg attól, hogy ténylegesen rám leljen, hogy Szürke megsebezte. A hátán, mert ahogy elfordult tőlem, láttam a vérben úszó sérülést. Lefejezés… attól csak meghalna… másképp mégis hogyan lehetne valami ellen küzdeni, amiről még ő sem tudja, hogy micsoda. Ő, aki a szörnyek szakértőjének tűnik.
Varázsolni nem mertem, a kimerültség miatt veszélyes lett volna. Ha elájulok, vagy rosszul leszek, csak újabb kolonc leszek Szürke számára és nem, nem szerettem volna ezúttal megkockáztatni. A tekintetem egy hosszabb faágon akadt meg. Nem voltam nagy harcos továbbra sem, de reméltem, hogy akkora fájdalmat tudok okozni a szörnyetegnek, hogy legalább Szürke megpróbálhassa lefejezni.
Ahogy felkaptam az ágat és nagyjából előre szegeztem, az élesebb, megtört részét, ellökve magam a romos résztől, neki rohantam. Reméltem, hogy egyenesen a hátán tátongó sebbe döföm bele, amitől esetleg megbénul vagy megzavarodik egy pillanatra. Ehelyett kicsit odébb találtam el és éppen csak a meghorzsoltam a bőrét, nem volt bennem elég erő ahhoz, hogy egy nagyobbacska, vastagabb ággal, amit éppen csak meg tudtam tartani, át tudjam döfni a testét. Talán még ez sem volt elég ahhoz, hogy magamra vonjam a figyelmét. Látszólag elég szívós volt hozzá, hogy kibírja.
Másodjára is megpróbáltam, ám ekkor már akkora indulattal bennem, mintha legalábbis valami családtagomat védeném. De megint nem találtam el a sebet, inkább csak taszítottam egy egész kicsit rajta Szürke felé.
- A fejét... - lihegtem kimerülten, tudva, hogy erre már csak felém fordul a teremtmény.



Nîndaer Kedvelte

Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1827
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom területe
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Dhela folyó és környéke - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szer. Aug. 17, 2022 2:58 pm

Echoes of the past
Folrandír & Nîndaer
Tradition is how the vitality of the past enriches the life of the present.

Amíg egy szusszanásra megállapodok és felmérem a lehetőségeinket, egy kő reppen el az orrom előtt a szörnyeteg irányába, amire mintegy elégedetlen hörrenést hallat a bestia. A figyelmét pedig határozottan megnyerte Folrandír, mivel a fejét forgatva kezdi méricskélni a romok sötétjét, nem különösebben foglalkozva a lenyesett csápjaival. És mihelyt megszólal a bűvészmutatványos, rögvest nekiront a rémség, egy momentumra sem tékozolva az időt további hallgatózással vagy várakozással. Minden bizonnyal éppen olyan éles érzékekkel rendelkezik, mint mi, ha nem jobbal…
Ennek ellenére a falnak csapódik, noha megmaradt csápjaival és nyelvével vadul tapogatja a környezetét, hátha horogra akad a zsákmánya. Ami jó eséllyel meg fog történni, amennyiben terepet hagyunk neki a kutakodásra. Mély levegőt szívva hát a mellkasomba, lépteimre kifejezetten ügyelve közelítem meg a háta mögét, és bár a nyúlványainak levágása határozottan nem tetszett neki – miért is tetszene –, ez alkalommal hatékonyabb célpontot keresek magamnak a nyaka magasságában. A kardomat valamivel fentebbről, oldal irányban lendítem meg, de a lefejezésére most sem kerül sor, helyette a hátának egy részét sikerül megvágnom. Ezzel együtt ismét felkeltem az érdeklődését, és ha meg is találta Folrandírt, elfordul tőle, vérző hátát neki mutatva.

Folrandír Ceilteach Kedvelte

Fejvadász vagyok
Nîndaer

I like muted sounds, the shroud of grey, and silence that comes with fog.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
525
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Dhela folyó és környéke - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Aug. 15, 2022 6:48 pm


echoes of the past
« taggeld;    @Nîndaer    •  Zene; Juggler's curse  »
- Fogalmad sincs?! - Csattantam fel. Szürke volt az egyetlen reményem ugyanis, hogy legalább valamit megtudjak a felénk közeledő rémségről. Nem voltam nagy harcos, így minden információ nagy segítség lett volna legalább ahhoz, hogy túléljem. Először azt hittem, csak szórakozik velem, de gyorsan eszembe jutott, nem, ő nem az a fajta. A gyomrom görcsbe rándult, ahogy tudatosult bennem, akár itt is hagyhatom. Megdörzsöltem a bőrt a gyomrom felett, azt kívántam bár ihatnék egy kis cickafark teát, ám ez aligha volt megfelelő helyzet rá.
Sokféle könyv akadt a kezemben El’Alorában, amikor inventáriumot készítettem Durfar mester szeméyles gyűjteményéből, ám nem volt olyan bestia, mely ehhez hasonló lett volna bármely ábrán vagy leírásban. Nem volt a szakterületem, nem jegyeztem meg minden apró részletet, ám analfabéta sem voltam, így amit olvastam, azt némileg eszembe véstem, legalább amolyan “erről már hallottam” szinten. De nem ez a teremtmény teljesen idegen volt. Nővérem leírásai sem említettek hasonlót.
Én kerültem hát terítékre, így nem volt más megoldás, muszáj voltam varázsolni. Nekem nem volt kardom, mint Szürkének, hogy megvédjem magam… legfeljebb fejjel rohanhattam volna a teremtménynek, ám ahhoz túlságosan is féltem. Ahogy elmormogtam a megfelelő varázslatot, testem beolvadt a környező árnyékokba és azokban mozogva leltem némi menedéket, ám nem voltam olyan gyáva, hogy a magam életét mentsem kizárólag. Megkockáztattam, hogy a lepel lekerül rólam és újra a szörnyeteg látóterébe kerülök. Nem fogom hagyni apám pártfogoltját itt veszni. Nem vagyok szívtelen.
A teremtmény csápjait érő csapásokra visított fel, ezt meg tudtam figyelni, ám a koncentrációm hamar elvesztettem. A hatalmas nyelv volt az, amitől igazán megrettentem… semmihez sem hasonlított, amit korábban láttam. Szürke persze ügyesen kerülgette és sújtott le rá, aztán  a nyelv egyenesen felém lendült, éppen csak annyi lélekjelenlétem volt, hogy leguggoljak az árnyékok között, elkerülve a sebzést. Aztán hirtelen mozdulattal felé hajítottam a kezemben szorongatott éles követ. Valami hangot hallatott a teremtmény, bizonyára ha fájdalmat nem is, de meglepettséget érzett az őt eltaláló kőtől.
- A csápjait… arra visít a legjobban… - ennyit tudtam a hirtelen mozdulatoktól lihegve odabökni.
Fogalmam sem volt, hogy eltalálom-e egyáltalán, mert a következő mozdulataimmal megint köveket szedtem. Talán már sejthette, mert lehetek, így odébb léptem, benne maradva az árnyékban egyelőre, onnan hajítottam hát felé a többit. Esélyem megölni nem volt, de legalább némi pihenőt adni Szürkének igen. Ennyit tehettem érte, ha már nem hagytam magára.

#kihívás1




Nîndaer Kedvelte

Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1827
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom területe
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Dhela folyó és környéke - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Aug. 15, 2022 5:06 pm

Echoes of the past
Folrandír & Nîndaer
Tradition is how the vitality of the past enriches the life of the present.

Elfogadom, miszerint nincs más lehetősége, ugyanakkor azzal nem értek egyet, hogy a tapasztalat pótolhatná egy képzett mester tudását. Lehet karddal is hadonászni megfelelő okítás nélkül, ám annak soha sincsen jó vége. De minekután korábban sem felelt arra, miért kellett elhagynia a varázstudók szigetét, annyiban hagyom a téma körbejárását. Való igaz, makacs vagyok; makacsan ragaszkodom a felesleges szócséplés elkerüléséhez, bár kelletlen el szükséges ismernem, Folrandír többet hallott beszélni röpke ismertségünk alatt, mint egy-néhány tagja a sólymoknak, akikkel jóformán együtt élek.
- Ha te mondod… - hagyom rá ezúttal a kijelentését a szívósságáról, noha tény és való, valahogyan túlélte eddig is ahhoz, hogy most az oldalamon sétálva cincálja az idegeimet. És kisvártatva meg is érthetem, miként sikeredett ezt véghezvinnie a nekünk rontó ismeretlen szörny vonatkozásában.
- Fogalmam sincs… - szűröm a fogaim között a hasonlóképp fojtott hangú feleletemet a kérdésére, viszont ennél több időnk nem marad a helyzetünk felmérésére, mivel a bestia késlekedés nélkül nekünk iramodik. A nekem címzett támadását a kezdeti döbbenetem dacára sikeredik elhárítanom az egyik csápja levágásával, arra azonban nem számítok, hogy újfent átlibbenve a fejünk felett ezúttal a sihedernek veselkedik neki. Aki kisebb elképedésemre és elbizonytalanodásomra egyszerűen köddé válik előttem, nyílt terepet adva a lendületét vett rémségnek.
Ha lenne rá időm, és nem számolnék a legrosszabbal mások indítékait s viselkedését illetően, határozott mérget fortyogtatnék a bensőmben, amiért kényelmesen kivonta magát a küzdelemből, de egy beazonosíthatatlan fertelemmel szemközt állva nem épp e körött keringenek a gondolataim. Afelől igaz, megnyugszom; nem lesz az utamban a harc folyamán, ám a felszívódásának módja csupán a jó szerencsén múlik, hogy nem az én rovásomra történik. Ugyanis még sikerül idejében kifordulnom a szörnyeteg támadása elől egy oszlop mögé, amit aztán megkerülve gondolkodás nélkül sújtok le rá újfent. A fejét, pontosabban a nyakát célzom meg, de a pengém útjába kerülő újabb csáp megmenekíti a reményeim szerint végzetes csapásomtól. Megint csak felvisít, és fordultában nem a karmaival, nem is a nyúlványaival, hanem a nyelvével ront nekem. Az imént véghezvitt vízszintes vágásból nem marad lehetőségem fordítani a kardomon és azzal blokkolni a bizarr támadását, ezért ismételten a kitéréssel védekezek, visszakeveredve a kiindulási helyemre. A lény nyelve közben a mögöttem lévő falrészletnek csapódik, valahol ott, ahol a sihedert láttam eltűnni.

Folrandír Ceilteach Kedvelte

Fejvadász vagyok
Nîndaer

I like muted sounds, the shroud of grey, and silence that comes with fog.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
525
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Dhela folyó és környéke - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Aug. 14, 2022 5:38 pm


echoes of the past
« taggeld;    @Nîndaer    •  Zene; Juggler's curse  »
Furcsa volt Szürkének arról beszélni, hogy tanító nélkül maradtam, miután Alorába nem térhettem vissza többé. Eleinte persze Azizit vádoltam ezért, de már nem érdekelt. Így alakult és ez volt az új életem, volt időm megszokni a dolgot. Ha jobb életem nem is lesz, mint amilyet Alorában élhettem volna, izgalmasabb mindenképpen. Tudtam persze, hogy ez is csak addig áll fenn, míg Iannel vagyok. Ha őt elveszítem, magamat is el fogom előbb-utóbb. Nincs másom, nincs támaszom, hiába van nővérem és apám, ők más vidékeket járnak és talán már nem is hoz többé minket össze a sors.
- Magamtól. - Feleltem a kérdésére őszintén. Nem hittem, hogy leszek valaha olyan képzett, mint egy El’Alora mágustornyai között nevelkedett varázsló, ám a valósághoz talán többet konyítok, ha néhány évet idekint töltök a világban. - A tapasztalat is legalább olyan jó tanítómester, mint a könyvtárban rejlő könyvek. Alorába nem mehetek vissza, így ha nincs is igazam, ez a lehetőségem van.
A romokat magunk mögött hagyva szinte csupasznak éreztem magam. Az a nyugalom, ami ott uralkodott körbeölelt s meg is feledkeztem róla, hogy a néma erdő, milyen veszélyes éjszaka. Hiába terítette fölénk csillagos takaróját a hold, gyönyörű volt, ám megóvni nem tudott.
- Makacs vagy. - Sóhajtottam egyet, de már csak mosolyogtam a viselkedésén. Kezdtem hozzászokni a stílusához és egyre kevésbé zavart. Akármennyire is érdekelt, mit temetett a ridegsége mögé, nem óhajtottam többé kézzel beletúrni az intim ügyeibe… jó, talán később, amikor megint kíváncsi leszek. Szürke érdekes alak volt, mint egy láda, amit nem tudunk kinyitni, még is sejtjük, kincseket rejt. A külseje is tetszetősebb volt, mint a csuklya alapján gondoltam volna. - Szívósabb vagyok, mint hiszed. - Tettem hozzá, nem mintha meg akartam volna győzni. Nem volt rá szükség.
A zaj megzavarta társalgásunkat, épp csak annyi időm volt, hogy felkapjak egy tapinásra élesebbnek tűnő követ. Valami nagy, termetes lény lehetett az a zajok alapján és ahogy Szürke is mondta, nem suga. Először medvének gondoltam, vagy valami hasonló, ismerősebb dolognak. Azonban az újabb teremtmény valami számomra teljesen ismeretlen dolog volt. A külseje bizarr volt, csápokkal, vastagnak tűnő bőrrel. A puszta látványától is úgy éreztem, máris megfagy a vér az ereimben, nem tudok mozdulni, ha csak a társam nem taszít hátrébb.
- Ez mi a fene…? - kérdeztem fojtott hangon, eddigre már valamennyire összeszedtem magam. Abban sem voltam biztos, hogy Szürke meghallja a nagy koncentrációban. Nála ott volt a kardja, ám én korábban egyetlen fegyveremet veszítettem el. A földről felszedtem ugyan azt az élésebb követ, ám ezzel nem sok esélyem lehetett, hogy átszúrjam a bőrét.
A visítására fogtam csak fel igazán, hogy milyen veszélyes ez a helyzet... és valahogy mögénk került, ám az elmém leblokkolt, annyit tudtam, minél gyorsabban cselekednem kell. Igazi fegyverem nem volt, így az elbújás maradt. Halk mormogással kísérve mondtam ki a megfelelő varázslatot és tűntem el a minket körülvevő sötétségben. Csak reméltem, hogy ez elegendő lesz, hogy a teremtmény megzavarodjon és ezúttal hatásosan megússzam a támadását. Ha ez még sem jött be, hát előrébb ütöttem a kővel, mintha abban reménykednék, hogy azzal megfogszhatom az egyik csáptól.

// #varázslat: Árnylepel //



Nîndaer Kedvelte

Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1827
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom területe
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Dhela folyó és környéke - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szer. Aug. 10, 2022 1:23 pm

Echoes of the past
Folrandír & Nîndaer
Tradition is how the vitality of the past enriches the life of the present. #harc

Nem érzek késztetést aziránt, hogy a pártját vagy éppen az alorai mágusokét fogjam, noha az a legkevésbé sem lep meg; a Fehér-sziget biztonságában nem elsősorban a túlélésre tanítanak. Nem jártam még ott sohasem, viszont az elbeszélések alapján kevés aggódni valója van annak, aki a tornyokban él és cseperedik.
- Mégis a véredben akad valami, ami keveseknek. Hogyan fogsz fejlődni, ha nincsenek tanítóid? - vitatom kivételesen egészen szelíden a kérdéskört, hogy hova is illik a harcra kevésbé edzett siheder. A boszorkányság pártolója ettől még nem leszek, ellenben úgy gondolom, akiben megadatik a lehetőség, és egy harchelyzetben előbb jut eszébe a trükkjeivel előhozakodni, mint pengét rántani, annak egyelőre nem idekint van a helye.
Közben útnak eredünk a romok között, melyeknek otthonos békéjét belátom, kissé nehezemre esik hátrahagyni. Akad benne valami, ami nyugalmat áraszt és Aelnethre emlékeztet, ám abban a momentumban akár a torkomat is metszhetném, mihelyt valaha engednék a szentimentalizmusnak. Vagy ha komolyan fontolóra venném a „mi lett volna ha” kérdések megválaszolását…
- Nincs min gondolkodni – vonom meg a vállaimat hanyag mód. - S nem is gondoltam másként. Ha nem is bosszantana a jelenléted, két napot adnék neked az oldalamon, mielőtt szétmarcangolna valami rémség – osztom meg vele a legőszintébb véleményemet. Még ha hozzá is lennék szokva mások társaságához, és nem viszketne a bőröm a gondolattól, hogy huzamosabb ideig valaki a magányomat rombolja, akkor sem adnék neki túl sok időt idekint, a természetben.
Igaz, a következő percekben afelől is kétségeim támadnak, hogy én túlélem-e egyáltalán az éjszakát a váratlan meglepetések tükrében.
- Határozottan nem suga… - sutyorgom vissza, s bár a szavaimat kellőképpen halkan szűrtem, a feltételezett lény mélyről jövő morranása mintha csak válaszként érkezne a megjegyzéseinkre. Összehúzott szemhéjakkal igyekszem felmérni legalább az alakját és a nagyságát, de bármennyire is próbálkozzak, egyszerűen nem tudom kivenni a sötétben. Ellenben én is lassan megindulok hátrafelé, ügyelve arra, ne tapossak a mögöttem haladóra, csakhogy a második lépésünknél az egyelőre ismeretlen látogatónk tesz róla, hogy ne araszolhassunk túlzottan messzire tőle. A fejünk felett egyensúlyozva a romok tetején a mi irányunkba lódul meg, de ahelyett, hogy ránk vetné magát vagy közvetlenül előttünk érne földet, úgy dönt, hogy inkább mögöttünk landol egy újabb, az előbbinél hangosabb morranás kíséretében. Vele együtt fordulok, odébb tessékelve a sihedert, s egyúttal felmérve, mivel állunk szemben, de talán évtizedek óta először döbbenek rá, hogy a csápokkal rendelkező, termetes létforma láttán elképzelésem sem akad… Arra pedig nem jut időm, hogy ezt a csekély információt megosszam a kényszer-társammal is, mivel a szürkés bőrű szörnyeteg annak rendje és módja szerint nekünk iramodik.
Sikerül időben előhúznom a kardomat, és igaz, meglep, hogy a karmok és agyarak helyett elsősorban a csápjaival támad, viszont az első csapását sikeresen hárítom a sokadik-karja lenyisszantásával. Élénk visításával fejezi ki a nem tetszését, noha túlzottan nem tántorodik el. Helyette a maradék csápjait használva átegyensúlyozza magát fölöttünk, hogy ez alkalommal is hátulról támadhasson csak épp a sihederre.

Folrandír Ceilteach Kedvelte

Fejvadász vagyok
Nîndaer

I like muted sounds, the shroud of grey, and silence that comes with fog.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
525
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Dhela folyó és környéke - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Aug. 07, 2022 7:27 pm


echoes of the past
« taggeld;    @Nîndaer    •  Zene; Juggler's curse  »
Tudtam, hogy észreveszi a sérüléseimet a tűz fényében. Nem voltak vészesek, kisebb horzsolások mindkét térdemen, amit az esés közben szereztem. Már akkor is fájt, ám nem foglalkoztam vele különösebben, de éreztem, hogy még mindig csípősen húzódik, ahogy a vér ki-ki serken. Ahogy a maradék kenőcs felé bökött, ujjaimat ismét belemártottam, hogy ezeket a sebeket is ellássam. Finoman, vékonyan kentem, éppen csak morranva egyet a csípésre. Az ujjamon lévő mélyebb vágást követően ez nem tűnt vészesnek.  
A beszélgetés a mágustornyokra terelődött. Talán túl sarkosan fogalmaztam, hiszen az én mesterem Durfar volt, rajta kívül még voltak bőségesen. Durfar viszont sosem tett ki engem éles helyzetnek, vagy legalábbis olyannak, amit nem ő kontrollált. Ezért az első komolyabb harcom akkoriban volt, amikor Azizi lényegében megtiltotta, hogy visszatérjek. Nem nehezteltem már rá ezért. Sokat tanultam magamról, a világról és a varázslásról. Az ott a múlt volt.
– Ha nem is szórakozásból, de nem készített fel mind arra, ami idekint van – sóhajtottam egyet mondandóm végén. – Ám semmi jogom bírálni Alora mágusait. Egyszerűen én nem illek közéjük. – Megköszörültem a torkomat, mielőtt még valami olyat mondanék, ami indulatból született. Éppen tanultam az érzéseimet kezelni. Túl sokat engedtem meg amúgy is Szürkével szemben csupán azért, mert szívmelengető volt egy másik elf látványa, még ha morgós medvének is álcázza magát.
Lépés közben éreztem, ahogy a térdemen húzódó seb már nem égett úgy a fájdalomtól. Talán tényleg hatott a kenőcs, talán csak elvonta a figyelmemet a csevegés, amit próbáltam érdekesebb vizekre terelni. Megint engedtem a kíváncsiságomnak, ahelyett, hogy megfogadtam volna Ian tanácsát és tartózkodóbban viselkedek. Egyszerűen nem akart menni.
– De hát… el sem gondolkodtál rajta… – Sóhajtottam fel a válaszra. Nem számított persze, mert nem akartam belőle semmit sem kihúzni… egyszerűen csak érdekelt volna az igazi Szürke, aki ezek alatt a rongyok alatt rejtőzik.
– Ám, ne aggódj. Hamarosan a lassító, sebesült körülményeket magad mögött hagyhatod. Vissza fogok térni oda, ahonnan érkeztem. – folytattam, ahogy a csendben haladtunk előre. Ezúttal nem foglalkoztam az erdő csendjével, mert túlzottan is egyértelművé vált az elmúlt percekben, ám ez nem tartott sokáig. Halovány zaj érkezett, olyan amilyet csupán nagyobb testek mozgása válthatott ki.
Közvetlenül Szürke mögött torpantam meg. A mennyezet felé bámultam, mint ő, majd a tekintetem szépen végig vándorolt a romos falfelületen, az oszlopok maradványai között, mintha csak azt várnám, az egyik mögül kidugja valami a fejét.
– Valami nagy… – suttogtam én is olyan halkan, hogy éppen csak egy elf füle hallhassa meg ilyen közelről. Óvatosan, hangtalanul tettem hátra egy lépést. Újabb zaj érkezett mindeközben, s nekem fegyverem már nem akadt. Így nem volt más választásom, mint abban bízni, hogy varázserőm valamilyen módon kamatoztathatom mégis csak, ha támadás érne minket.
Szinte hallottam, ahogy a szívem ver a mellkasomba. Hangos volt, erőteljes, annyira, hogy még a kezeim is beleremegtek, ahogy újabb néma lépést tettem hátra. Nem nagyot, nem feltűnőt, de eleget ahhoz, hogy a „Kezdj lassan hátrálni…” parancsba beleférjen.



Nîndaer Kedvelte

Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1827
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom területe
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Dhela folyó és környéke - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szer. Aug. 03, 2022 10:12 am

Echoes of the past
Folrandír & Nîndaer
Tradition is how the vitality of the past enriches the life of the present.

Összehúzott szemhéjakkal pillantok a térdein megcsillanó horzsolásokra, amelyeknek a nyomait eddig csalfán fedte a sötét nadrágja és az éjszaka homálya. A tál felé bökök az állammal, némán tanácsolva; a maradék kenőcsöt is hasznosítsa a rendeltetése szerint, hisz az összeset bizonyosan nem használta el az ujjára. Aztán attól függően, miként tesz, teszem el az edényt vagy kaparom egy üres üvegcsébe a maradék gyógyírt, mielőtt tábort bontanánk és útnak erednénk a romok mohás, nedves falai között.
- Játék? Szórakozásból boszorkánykodtok és tanultok bűvésztrükköket? - szemöldökeim egyike óhatatlan kunkorodik a homlokom magasába, mert bár megértem, hogy nem kifejezetten ebben a fényben kívánta megvilágítani a véleményét, azért kétségtelenül meglep, hogy gyakorlati, hasznos tudást ezek szerint nem okítanak a Fehér-szigeten. Nehéz ezt elhinnem, ám ha nem túloz, úgy újabb rétege rakódik a lényemre a Veleris iránt érzett tartózkodásomnak. Elvégre, ha magától csűri úgy a boszorkányságát, még annál is veszedelmesebb ellen, mint eddig sejtettem. Bosszússágomra válik a gyomrom akaratlan összeugrása és az ezzel párhuzamban feléledő elismerésem, ugyanis egyik érzet sem tesz az előnyömre. Annál inkább gyengítenek…
- Kérdeztél – mormogom csöndesen, sejtve, egyébiránt is megfogalmazza majd a kíváncsisága mibenlétét. Közben körültekintéssel haladok a meglehetősen nehézkes látási viszonyok között, bár javunkra válik, hogy ez alkalommal nem nehezíti a tájékozódásunkat és a gyér, ezüstös fényszálak beszűrődését bárminemű szűkös járat. De még így is kis híján megakadok, amint elhangzik az újabb kérdése. - Ugyanezt – jutok végül konklúzióra, noha nem különösebben feszítettem a tudatomat az őszinteségem meglelésére. Elsősorban, mert jószerivel napokat ölelne fel erre rádöbbenni, vagy még annál is többet, másodsorban pedig mert nem látom értelmét efféle sületlenségeken morfondírozni. Harmadsorban nem tartozik senkire. - Csak lassító, sebesült körülmények nélkül – teszem hozzá az epés megjegyzést, amit meglehet, tovább is szőnék, ha néhány méterre tőlünk nem csapná meg a füleimet az erdő némaságához viszonyított különös zaj a romok magasából. Minden bizonnyal, ha nap közben haladnánk, látnánk magunk előtt a porzó kövekről aláhulló finom szemcséket, így viszont csak sejthetem, hogy a neszezés oka vajmi súlyosabb létforma, melynek talpai alatt megadta magát az évezredek óta ácsingózó épület elnyűtt szerkezete. Rögvest megakadok, a kardomat gondolkodás nélkül helyezve kézügybe, s elnémulva fürkészem a lyukacsos mennyezetet, magányosan álló falakat vagy oszlopokat, hátha előtűnik a hang forrása.
- Feltételezem, te is hallottad… - sutyorgom szinte némám a sihedernek, akinek a füleiben bízva mérem a szavaimat. - Kezdj lassan hátrálni… - adom ki az ukázt, téve hátrafelé egy apró, hangtalan lépést.
Fejvadász vagyok
Nîndaer

I like muted sounds, the shroud of grey, and silence that comes with fog.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
525
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Dhela folyó és környéke - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Júl. 31, 2022 6:07 pm


echoes of the past
« taggeld;    @Nîndaer    •  Zene; Juggler's curse  »
Bár teljesen bizonyos nem lehetettem abban, mit ért „magunkfajta” alatt – hiszen többször is a tudtomra adta, nem tart magával egyenrangúnak –, egyetértően bólintottam. Az elmúlt időszak eseménye nem csak azt tanították meg, hogy tárgyakhoz és helyekhez nem szabad kötődni, de emberekhez sem. Ez alól egyedül Ian volt a kivétel, aki még akkor is ott volt, mikor a legnagyobb hülyét csináltam magamból, vagy amikor minden fájt. Apa volt a szememben, sokkal inkább, mint Aroloth valaha.
A szédelgés erősödött, de próbáltam küzdeni ellene. Nem akartam még sápadtabb és még gyengébb lenni Szürke mellett, aki amúgy sem tartott éppen sokra, pedig én már kezdtem engedni a társaságában.
– Csak néhány horzsolás. – Mutattam a szakadt nadrágomra. Mindkét térde lyukas lett az esés miatt, alatta pedig vérző sebek tátongtak. Nem mélyek, éppen csak enyhe csípés jelezte a jelenlétüket. Ennyihez már bőven hozzászoktam az Alorán kívül töltött idők alatt. Bizonyára felizgattam magam, vagy keveset ettem, ittam. Bármelyik lehetséges volt. Nem számított, tudtam, hogy ennyitől még nem esek össze, csupán időre volt szükségem, hogy összeszedjem magam.
A fülbevaló, mely egykor anyámé volt tűzre került. Furcsa módon nem is fájt az elvesztése, inkább egyfajta megkönnyebbülés érzés járt át, mintha a hatalmas csomagot pakoltam volna le a földre, amit már hosszú ideje cipelek a hátamon. Éreztem, ahogy minden porcikám felfrissül. Így lehunytam a szemeimet Szürke szavaira. Magamban fogalmaztam meg egy rövidke fohászt a nyár istenének, akiről – nevén kívül – aligha tudtam bármit is. A fohászom tárgya persze egyetlen barátom volt, Ian. Azt szerettem volna, ha megtalálja a boldogságát, legyen az asszony, egy munka, bármi.
Mire végeztem, Szürke elfojtotta a lángokat, így ismét sötétség vett körbe minket. Felkeltem hát a földről, leporoltam a ruháimat, nem mintha ez segített volna az állapotukon. Hosszú ideje ez volt az egyik legintenzívebb estém. Ahogy kinyújtottam lábaimat megszédültem, de éppen csak a karomat nyújtottam oldalra, hogy visszanyerjem az egyensúlyomat. Tudtam, hogyha véletlenül megérinteném, hogy támaszom legyen, csak megint előveszi a karját, hogy fenyegessen.
„Amit kell.” A szavai olyan hidegek voltak, mint korábban, mégis újra arcul csapott a felismerés, mennyire szomorú ez. Nem tettem ezúttal szóvá, csak bólintottam csendesen, akkor tegye azt. Bár szívesen kérdeztem volna rá, hogy kedvtelésből, mit csinálna, egyelőre elnapoltam a dolgot. Valószínűleg azt sem tudja, mit szeretne.
– Talán. Hosszú ideig nem gyakoroltam éles helyzetekben a mágiát… Alora falai között ez csak játék volt. Fogalmam sincs, hogy más szörnyekre hat-e vagy éppen miként. – Bólintottam. Hát igen, azelőtt, hogy kikerültem az „életbe” – ahogyan Ian mondaná –, legfeljebb arra használtam a mágiámat, hogy másokat boldoggá tegyek. Rilrionnak csillagfénnyel, de másoknak is leginkább azzal villogtattam meg a képességeimet. Az elég látványos és szép volt. Az egyik ünnepségen meg elszenderítettem egy iszákost, aki meg akart verni.
Csendesebbre vettem a hangom. Próbáltam az erdő éjszakai csendjére koncentrálni. Nem hallottam semmit… semmiféle zajt. Se madarakat, se vadállatokat és éppen ez volt az ijesztő a helyzetben.
– Kérdezhetek valamit? – halkan beszéltem, ahogy elindultunk kifelé a romok közül. Ujjaimmal néha-néha megérintettem a lepusztult építmény falait. Szerettem a régi dolgokat, amik ismeretlen történeteket őriztek és úgy ki akartam volna őket csomózni, megérinteni, mintha csak itt ülve a némaságba egyszer csak megérthetné ezt a hangtalan dallamot. – Ha úgy tehetnél, ahogyan szeretnél, mit csinálnál? – Nem vártam meg a válaszát, csak feltettem a kérdést.



Ezaras Azildor Kedvelte

Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1827
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom területe
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Dhela folyó és környéke - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szomb. Júl. 30, 2022 1:52 pm

Echoes of the past
Folrandír & Nîndaer
Tradition is how the vitality of the past enriches the life of the present.

Legmerészebb álmaimban sem hittem volna, hogy egyszer úgy alakul a sorsom fonala, valaki mellett kifejezetten szószátyárnak hassak, ám a lényegi kérdéseimet illetően a siheder sorra tesz róla, hogy így érezzek. Az idő a jelen helyzetben kevésbé érdekfeszítő a számomra, mint a miért, azonban annyira még senki iránt sem tanúsítottam elköteleződést, hogy megismételjem magamat, s meglehet, újfent pazaroljam a szavaimat.
- Ostobaság is bármihez kötődni a magunkfajtának – jegyzem meg csöndesen, eleresztve a kényszert, hogy mindemellett finoman megvonjam a vállaimat is - fakó hangom úgy vélem, éppen eléggé kifejezi a nemtörődömségemet. Ami a vérveszteségét illeti, is inkább gördül végig a lényemen az értetlenség, semmint az aggodalom, ugyanis az ujjbegynyi vágás képtelenség, hogy ilyen állapotba sodorja. Véreztem már eleget a harcok során ahhoz, hogy tisztában legyek vele, ennél többet kell hullajtani az életünkből a kótyagossá váláshoz. Vélhetően a riadalom és a váratlan események nagyobb hatással vannak rá, csakúgy az élelem hiánya, elvégre elég ránézni, hogy tudjam; a madarak étvágyával bír.
- Máshol nem sérültél meg...? - teszem fel a kérdést akkora lelkesedéssel, akárha a bőrömet nyúznák, ám úgy sejtem, egy ideig még a társaságomban fogom tudni, s megnyugtatna, ha nem egy esetleges harc kellős közepette támadna kénye eldőlni, akár egy zsák krumpli, mert nem vetett ügyet kellőképpen az állapotára.
Közben, mielőtt még eloltanám a tüzet, ráveti a füléből kiakasztott éket. Néhány kitartott momentumig csendben figyelem a felcsapó, majd elcsituló lángokat, aztán egy apró sóhajt követően ismét megszólalok. - Az áldozatért cserébe fohászkodhatsz valamiért a nyár istenéhez. Magadban – tudatom vele, hagyva még egy kis időt neki, amennyiben tartaná a szokást, s csak eztán kelek fel a helyemről, hogy elfojtsam a rögtönzött táborunk éltetőjét. Végül a pengémet visszahelyezem az oldalamon nyugvó kardhüvelybe, és a holmijaimat is összerendezem, hogy mihamarabb tovább állhassunk.
- Azt fogom csinálni, amit kell – forgatom meg a szemeimet, ezúttal megadva magamat a kényszernek. Fogalmam sincs mikor csináltam legutoljára bármit puszta kedvtelésből vagy mert szeretném, de ha szokásom is volna, a szörnyek levadászását egy idegen társaságában akkor sem lehetne ide sorolni. - Máskülönben, ezt a kijelentést egyetlen alkalomra alapozod? Meglehet, pusztán a sugák immunisak a bűvésztrükkjeidre – tekintek rá egy kósza szekundumra, a vállamra csapva szerény tulajdonaim nyughelyét. Kevés, amit tudok a varázslatokról, viszont afelől semmi kétségem; mindeddig ő sem ismerte az esetleges korlátait. - Túl könnyen jutsz konklúziókra – osztom meg vele kéretlen véleményemet, majd megdermedve néhány másodperc erejéig csöndben hallgatózok az erdő neszei felől. - Egyelőre még nem hallani őket. Ha szerencséd van, az éjszaka maradékában már egyel sem fogsz találkozni – mormogom, aztán különösebb bejelentés nélkül elindulok a romok között az érkezési irányunkkal ellentétesen.

Folrandír Ceilteach Kedvelte

Fejvadász vagyok
Nîndaer

I like muted sounds, the shroud of grey, and silence that comes with fog.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
525
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Dhela folyó és környéke - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt
Ajánlott tartalom





Dhela folyó és környéke - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
 
Vissza az elejére 
2 / 5 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next
 Similar topics
-
» Hesson folyó és környéke
» Zynx folyó és környéke
» Gindra folyó és környéke
» Sahqon folyó és környéke
» Gindra folyó és környéke - 1021 Télközép hava - Aldrich & Calypso

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Tulveron Krónikái :: téktér :: Qerilyan Birodalom-
Ugrás: