Tulveron Krónikái
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Men echenim
sí derthiel ne chaered hen nu 'aladhath


 
Dhela folyó és környéke - Page 3 KaDiPE5
Dhela folyó és környéke - Page 3 KaDiPE5
Üdvöznk
dicső lovag szép a ruhád, szép a lovad
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Üdvözlünk Tulveron mágiával átszőtt világában!
Oldalunk középkori körülmények között játszódik, és ötvöződnek benne számtalan fantasy mű elemei.
Regisztráció előtt kérünk, mindenképpen olvasd el a Törvénykönyvünket és Világleírásunkat, melyek az oldalon való könnyebb kiigazodást szolgálják, illetőleg az alapok megismerését.
Oldalunk 2021.01.08-án nyitotta meg kapuit a nagyérdemű előtt.
Várunk sok szeretettel egy igazán nagy kalandra!

 

 
Dhela folyó és környéke

Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next
Utolsó Poszt Csüt. Júl. 28, 2022 11:27 am


echoes of the past
« taggeld; @Nîndaer • Zene; Juggler's curse »
Figyelmesen hallgattam. Valójában most először éreztem azt, hogy nem csak barátságtanul morog, hanem tanít a magyarázatával. Milyen igaz volt az, amit mondott. „Az értékeit mi adjuk a tárgyainknak.” Nyeltem egyet és bólintottam. Ami másnak egy papírfecni volt, nekem fontos levelek, amiket sosem hajítottam volna a tűzre, ám az az áldozat az újjászületésem érdekében kellett volna. Talán jobb is lett volna megtenni és levetkőzni a múltat, de annyira ragaszkodtam az emlékeimhez, mint az idősek, akinek már csak az maradt.
– Azt hiszem, értem… – Bólintottam, ahogy a bogyókról beszélt, amiket a tűzre szórt. Nálam semmi sem volt, csak a ruháim. Bár áldozat lett volna őket a tűzre vetni, mégsem tettem. Szürke társaságában aligha akartam anyaszült meztelenül mutatkozni.
– Nem. Már rég eljöttem Alorából, egy ideje Nulportban élek. – Feleltem egyszerűen és a lángokba néztem. – Csak átmenetileg. Most már nem kötődök helyekhez. – Folytattam, nem mintha köze lett volna hozzá, ám mégsem éreztem úgy, hogy titkolni akarok bármit is előle. Nem érdemelte meg, hiszen szemét volt korábban… de valahogy mégis közel éreztem magamhoz. Talán a származása tette, vagy hogy jobban ismerte apámat, mint én.
– Inkább a vérveszteség, de jól leszek… – sóhajtottam a sápadt szédelgésre, miközben az ujjamra pillantottam. Közben persze a kötést piszkáltam, mert a csípő érzés, amit a kenőcs okozott enyhülni kezdett. Ettől persze nem lettem ügyesebb és a kötés ugyanolyan elfuseráltra sikerült, amilyenre számítottam. Rajta volt az ujjamon, de csak idő kérdése volt, leesik-e onnan.
A gyöngyfülbevalómért nyúltam, ahogy ismét mellé keveredtem. Óvatosan csatoltam le a fülemből, hogy aztán egy mozdulattal a tűzre vessem. Szebbnek éreztem magam tőle, fontos volt nekem, mert ez is anyámé volt. Tökéletes áldozat volt, ahogy fájdalmas szívvel néztem utána.
– Tudok harcolni… – sóhajtottam. – De a mágiám nem hat a szörnyekre… – Mindegy volt igazából, hogy bizonygatom neki. Már elkönyvelt koloncnak, és nem tűnt olyannak, aki változtatna a véleményén. – Csak csinálj, amit szeretnél, követlek. – Nyeltem egyet és megráztam a fejemet, mielőtt újabb végtelen vitába bonyolódnánk bele. Nem az ő véleménye fogja meghatározni, milyen vagyok. El kellett engednem ezt a dolgot.
Szürke arcát figyeltem, ahogy felpattant, de nem követtem azonnal. Adtam megamnak egy pillanatot, hogy az erdő különös csendjére koncentráljak. Eddig a saját hangomtól nem igazán hallottam meg, de nem is erre figyeltem. A gondolataimat más kötötte le.
– Mennyire lehetnek közel? – kérdeztem és végül felálltam. Megigazítottam magamon a ruhámat és vártam, merre akar menni. Egy darabig követtem volna, ám biztonságosabb helyre érve, bizonyára Nulport felé vettem volna az irányt.




Nîndaer Kedvelte

Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1827
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom területe
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Dhela folyó és környéke - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Júl. 25, 2022 1:33 am

Echoes of the past
Folrandír & Nîndaer
Tradition is how the vitality of the past enriches the life of the present.

- Az értéket mi adjuk a tárgyainknak – felelem csöndesen, ezúttal mellőzve a barátságtalan élt a hangomból - mindössze a megszokott dünnyögéssel, szűken mért hangon okítom. - Ezek a bogyók valakinek semmit sem érnek, nekem viszont meglehet, a túlélést. Áldozat lemondani valamiről, ami a javunkat szolgálhatja – tekintek fel rá egy momentum erejéig, mielőtt eltenném a szütyőt, és nekilátnék a kardom letisztításának majd ápolásának. - Miért hagytad őket ott? - bár sejtem, hogy később megbánom, mégis rákérdezek az indokra, amiért a boszorkányok és bűvészmutatványosok szigetétől távol kóborol. - Egészen onnét jöttél élvezni az erdő magányát? - vonom meg az egyik szemöldökömet leheletnyire, ez alkalommal nem emelve fel rá a szemeimet. Éppen elég kizökkenést okoz az aurámba tolakodása, s a tény, mindenáron holmi sérülést vizionál a valómra. Ám a frusztráltságom dacára nem kerüli el a figyelmemet az alapvetően fehér bőrének sápadása, s az imbolygó mozgása. Már csak az hiányzik, hogy rajtam kössön ki a vacsorája…
- Nem kellene attól a karcolástól és hintésnyi linrooq-tól így kinézned – állapítom meg némi belső vívódást követően afelől, megéri-e tovább pátyolgatni a sihedert. - De ha mégis az kínoz, a kenőcsnek hatnia kell – tudatom vele, mialatt végre-valahára elkezdi bekötni a megvágott ujját. Vele párhuzamban én is végzek a pengém leápolásával, noha csak akkor tekintem teljesnek a műveletet, mihelyt az újabb adag, édeskés illatot árasztó ragacsot is rákentem. Csöndes morranással tudatom aztán vele, a helyezkedése még mindig túl közel esik a komfortzónámhoz.
- Amint láthatod. Egy sugát jöttem levadászni, erre béreltek fel – osztom meg vele rövidre fogottan az itt létem okát. - Ha kicsit figyelmesebb lennél, már azt is észrevehetted volna, hogy elnémult körülöttünk az erdő, avagy nemsokára tovább kell állnunk. Egy falkányi bestiával én sem veszem fel a harcot, miközben egy kolonc lóg a nyakamban – szusszanok fel halkan, s amennyiben eddig nem ejtett semmit a tűzre áldozat gyanánt, úgy több alkalma nem lesz rá, mivel felkelve a helyemről teszek róla, hogy itt létünk gyéren lobogó billogja egyhamar kialudjon.

Folrandír Ceilteach Kedvelte

Fejvadász vagyok
Nîndaer

I like muted sounds, the shroud of grey, and silence that comes with fog.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
525
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Dhela folyó és környéke - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Kedd Júl. 19, 2022 12:05 pm


echoes of the past
« taggeld;    @Nîndaer    •  Zene; Juggler's curse  »
Valószínűleg nem kellett volna magyarázkodnom Szürkének, aligha érdemelte meg a bizalmamat. Ian mellett megtanultam, hogy mindenki veszélyes, aki tud valamit az emberről, én mégis megnyíltam ennek a mogorva elfnek. Furcsa érzés volt olyan valaki iránt leheletnyi szimpátiát érezni, aki folyvást kicsavarta a gondolataimat és lehető legsötétebb megvilágításba helyezve mondta vissza azokat.
A bólintására kicsit összehúztam a szemeimet, úgy mértem végig rajta. Nem tudom, talán azt hittem, hogy van valami mondandó, ami még nem szakadt ki belőle, aztán majd most jól rám borítja az egészet.
Az ünneppel kapcsolatban nem volt ellenvetésem. Nem voltam tisztában a valódi hagyományokkal, a népem kulturájával. Ezért csendesen hallgattam mindazt, amit Laerionról és a szokásokról mond. Szürke szavait tanításnak vettem, ahogy megannyi dolgot a világon, ami legalább ilyen kellemetlenkedő. Csupán a felesleges kötekedését nem vettem jó néven, ám azért sem gyűlöltem meg. A gyűlölet unalmas és oktalan erőfeszítés volt amúgy is a szememben és ahogy már említettem, valóban szimpatizáltam vele.
Figyeltem a mozdulatot, ahogy az erszényt fejjel lefelé fordítva bogyókat szór bele.
- Nem igazán vannak értéktárgyaim... - sóhajtottam fel, ám aztán eszembe jutottak a levelek, amiket magam mögött hagytam a mágusok tornyainak kacifántos rejtekében. - Amit feláldoznék az néhány levél, ám mindegyiket El'Alorában hagytam, a legtöbb tárggyal együtt, ami valaha az enyémnek neveztem. - Igen. Azok a levelek határozott lemondást jelentettek volna, mégis az elégetésük az új életem szimbólumává vált volna.
Nem nyúltam a virágos csomagocskáért mégsem. Még enyhén szédültem a vérveszteségtől, másrészt kissé hányingerem is volt. Ezt a kellemetlenséget pedig csak az nyomta el, mikor felkeltem, hogy megnézzem Szürke elvileg nem létező sérüléseit.
- Nem kívánok neked semmit okozni. Kellemetlenséget pedig főleg nem... - nyeltem egyet válaszul. Nem azért, mert megviselt volna az ellenségeskedése, egyszerűen csak a hányinger újra jelezte a jelenlétét. - Csupán törődni próbálok veled. - Tettem hozzá, majd hátraléptem.
Megkaptam, amit akartam, amiért idejöttem. A hullócsillagot. Ennyit akartam a születésnapomra, se többet, se kevesebbet. Ahogy kigyönyörködtem magam, visszanéztem Szürkére.
- Köszönöm a kencsőt - sóhajtottam fel, majd megforgatva a szemeimet megint ügyetlenkedni kezdtem a gyolccsal. - S te idekint töltöd, magányosan Laerion ünnepét? - kérdeztem. Fel ajánlottam volna, hogy igyunk meg valamit... ami nekem gyógynövény tea lett volna, neki meg valami kellemes alkohol talán. Természetesen tudtam, hogy esze ágában sem lenne velem tartani.
A szavaim alapján úgy is vehette volna, hogy most távozom. Talán jobb is lett volna, de valahogy nem tudom. Az az érzésem támadt, maradnom kell még, így hát odahuppantam mellé,  az arcát figyelve.



Nîndaer Kedvelte

Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1827
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom területe
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Dhela folyó és környéke - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Júl. 17, 2022 3:34 pm

Echoes of the past
Folrandír & Nîndaer
Tradition is how the vitality of the past enriches the life of the present.

Megvan a magam véleménye arról, melyikünk látja tekeredetten a világot a nyers valósága helyett, hogy ki az, aki saját maga ellen beszél, ám egyet kell értsek vele; ő sem értené. Megérti majd idővel, ha elnövi gyermeteg vágyait és ábrándjait, ha eleget tapasztal a kíméletlenségből, ami a túlélést jelenti. Ha más nem, a halál groteszk momentumában... Ami pedig az anyját illeti, van ideje végül mázas köntösbe csavarni az iménti elkeseredettségét és siralmait, s ha alapvetően ezzel, semmint elhagyatott fiókát mímelő gondolataival kezdi, tán meg is érteném, hinnék is neki. Így viszont egy fél-lelkes, beletörődő bólintásnál többel nem adózok a témakörnek. Éppen elég a fél évre elegendő szókészletem rohamos elhasználása az ünnepség kapcsán.
- Feltételezem a városiak hitét vallod – pillantok rá, mialatt oldalra nyúlva közelebb húzom magamhoz a maradék szütyőnyi ernét. - Az áldozat nem azért áldozat, hogy jelképesen tegyünk valamit, hanem, hogy olyat kínáljunk az isteneknek, ami valóban lemondással jár. Laerion a nyár istene, s mint minden nagyobb istennek, áldozunk a napján – magyarázom csöndes, érces hangon, a tábortűz fölé emelve az erszényt, majd végül a szájával lefelé fordítva engedem alá a lángok féktelen nyelveinek a rendkívül hasznos bogyókat. - Ha nem jelentenek számodra semmit azok a szárított virágok, inkább tartsd meg – jegyzem meg kisebb szünetet követően, ami alatt a tudatomat és a szellememet egészében a hagyománynak szentelem. Általában bőséges termésért szokás fohászkodni, én ellenben – mint mindég – Aelneth üdvét kutatom.
Tán néhány pillanat erejéig a lényem is elcsitul az anyám emlékének és a megszokás nyugalmát kínáló rituálénak köszönhetően, éppen ezért hatványozottan borzolja fel az érzékeimet a siheder közeledése és akaratossága.
- Ha most lelkiismeret-furdalást kívánsz okozni, tudatnám veled, hogy nem sikerült, s jobb, ha nem is próbálod – tekintek rá barátságtalanul. - Másrészt nem az önzetlenség hírvivője másokra ráerőltetni az akaratodat, ha már hős lovagot óhajtasz mímelni – vonom meg leheletnyire a szemöldökeimet, mivel úgy látom, sorra teremti a helyzeteket, ahol végül kivívhatja magának a törődést vagy az elismerést, amit a családjától az elmondása szerint nem kapott meg. Arra persze fittyet sem hány, egyszer már figyelmeztettem arra, nem ildomos hozzám nyúlnia vagy a közelemet keresnie, s meglehet, ha tiszteletben tartaná mások határait, több szimpátiával szembesülne. Bosszús fújtatásomat elnyomva engedem vissza a kardomat, és fejezem be az ápolását, szándékkal figyelmen kívül hagyva néma követelőzését.
- Kösd be, nincs sok időd már rá – tudatom vele, továbbra sem engedve el a gerincemen futkosó baljós előérzetet, ami az erdő váratlan némaságából fakad.
Fejvadász vagyok
Nîndaer

I like muted sounds, the shroud of grey, and silence that comes with fog.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
525
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Dhela folyó és környéke - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Pént. Júl. 15, 2022 6:56 pm


echoes of the past
« taggeld; @Nîndaer • Zene; Juggler's curse »
– Végül is, ha kitekeredetten és egészen másképp akarod értelmezni az elhangzottakat, gondolhatod ezt. De nem, nem állítanám, hogy ismerlek. Annyit mondtam hasonlítasz mindaz alapján, amit eddig láttam a durván zárkózott természetedből – feleltem őszintén. Persze kifejthettem volna neki kacifántos szóvirágokkal mindazt, amit gondolok, de teljesen felesleges volt. Vagy kicsavarta volna, vagy egészen másképp értelmezi. – De hagyjuk is ezt. Úgysem értenéd. – Legyintettem és megtartottam magamnak a gondolatot, miszerint csak egy álca az a ridegség, amit magán visel. Azalatt megbújnak érzések, ám azokat úgy elfojtotta, hogy valószínűleg úgy véli, nem is léteznek. Érzések nélkül nem lehet az ember halandó… de talán a hosszú élet majd engem is ilyenné tesz, ha csak nem veszek oda korábban.
– Akkor nem ismerem meg, ám biztos vagyok benne, hogy a kutatással töltött idő alatt számos tapasztalatot szerzek majd, amit később hasznosíthatok. Egyszer beszéltem valakivel, aki arra buzdított ismerjek meg minél többet a világból, s ne mulandó élvezeteket kergessek csupán. Számomra ez is a világ megismerése. Tanulni vágyom. – Próbáltam neki elmagyarázni, mit is gondolok, ám olyan nehéz volt szavakba önteni. Így még senkinek sem mondtam, csak röviden, egy-két odavetett mondatként egy pörgősebb beszélgetés közepén.
Nem éreztem úgy, hogy éppen vele óhajtanám megosztani a születésnapom hírét. Nem volt gond Szürkével, a maga mogorva módján, bár nem hittem, hogy lenne rá mód, hogy kevésbé nézzen le. Elfogadtam ilyennek, nem gyógyíthattam meg a keserűségtől, ami benne uralkodott. Az nem az én dolgom, hanem valami kecses elfasszonyé – ahogyan Ian vélné, ő ugyanis mindennek megoldásában a testiséget látta.
– Isilmë istennő újjászületését. – Feleltem csendesen, ám az áldozásról valóban nem tudtam sokat. Szerettem ezt az ünnepet, mert gyönyörű volt… meg néha persze nagyon mocskos is, ha a népséget elkapja a szenvedély. Ezért sem vágytam a tömegbe. – Az áldozatról meg majd te kiokítasz, látszik, hogy sokat tudsz az ünnepről. – Tettem hozzá, nem óhajtottam vele tovább szájalni, elég volt az ujjam égő fájdalmát enyhíteni – sikertelenül. A kenőcstől, amit készített egyelőre úgy éreztem magam, mint aki menten szétrobbant a lüktető fájdalomtól.
Próbáltam én megmutatni neki, hogy milyen az, mikor a másik segít neki, de csak kardot rántott, meg fenyegetően nézett. Kezdet fárasztó lenni, így megforgatva a szemeimet sóhajtottam egyet. Hogy lehet valaki ennyire makacs és fafejű?
– Tudod mit, akkor rendezd az ábrázatomat vagy akármi, csak azért, mert foglalkoztam a testi épségeddel – leheltem magunk közé, majd ahogy találkozott a pillantásunk hátrébb is húzódtam. Mostanra biztos volt, hogy vagy nem ártana alaposan beinnia, vagy legalábbis elmennie egy bordélyba, talán akkor levetkőzné ezt a szürke köpenyt magáról. Biztos voltam benne, hogy akinek ilyen tekintete van, képes volna kellemesebb társaság is lenni.
– De abban egyetértek, hogy tényleg elég egy belőlem… – Sóhajtottam fel ismét, de ezúttal az égre néztem fel, kicsit hátat fordítva neki és a tűznek. És akkor ott villant el… ezüstösen, gyorsan, mintha ott sem lett volna igazán. Egy halk kis hümmögést hallattam, majd lehunyva a szemem kívántam. Egyszerűen csak azt, hogy megtaláljam az utamat és a sorsom végre forduljon jobbra, végre valaki szeressen feltételek nélkül. Csak egy hullócsillagot kértem a születésnapomra és lám legalább ezt megkaphattam.
– Milyen gyönyörű volt – dünnyögtem halkan, aztán visszapillantottam Szürke felé. Az ujjamat, ami még mindig nem volt bekötözve felé tartottam.




Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1827
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom területe
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Dhela folyó és környéke - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szer. Júl. 13, 2022 12:25 am

Echoes of the past
Folrandír & Nîndaer
Tradition is how the vitality of the past enriches the life of the present.

- Szóval már is ismersz engem? Bámulatos – jegyzem meg, nem különösebben véve megfeketedett szívemre a számomra semmitmondó feltételezését. - Úgy gondolod, eddig nem az igazat beszéltem - érdekfeszítő meglátás a nyers köntörfalazás-nélküliségem tükrében, bár az is talány, miféle érzéseket feltételez rólam. Még arra is ügyelni szoktam, hogy a valóban felbuggyanó érzelem-csökevények ne ütközzenek ki a lényemen, elvégre a kékek kötelékében nem engedhetem meg magamnak a megbotlás luxusát. Olybá tűnik szeretné hinni, hogy az előtte ücsörgő szörnyeteg tulajdonképpen egy meg nem értett tündér a csapott fülűek kedvelt meséiből.
- S ha soha nem jössz rá, soha nem ismered meg...? Eithro dhe nafaer (Szellemé válsz te magad is) – vonom meg a vállaimat, elvégre a legkevésbé izgat, miként teszi tönkre a saját életét. Tán egyszer rádöbben, hosszú létének értékes éveit pazarolta a semmire, netán az ábrándra, hogy a múltjától több, értékesebb lesz mint ami.
Egyébiránt úgy fest, egy dologban meghasonulunk, hiába engedi szabadon a könnyeit vagy vallja az érzelmek szabad megélését, méghozzá, hogy nem hajlandó egyenesen válaszolni a kérdéseimre, s olykor sehogy sem. Nos, nem bennem fogja meglelni a harapófogót, amely erőszakkal tépkedi ki belőle az igazság szilánkjait. Nem mond számomra semmit a sárkány csillagképe, azt meg végkép nem találgatnám, neki mit jelent, ezért hagyom, megtartsa magának az indokait vele kapcsolatban.
- Netán nem tudod, mit szokás áldozni? - szegezem neki vissza a kérdést, bár a napnál is világosabb, hogy elképzelése sincsen róla. - Azt legalább tudod, mit ünnepel ma a sokaság? - ez alkalommal szabadon hagyom legördülni a mellkasomról a sóhajomat, mintegy megadással aziránt, némi okítással tágítsam az elméjét, bosszant ugyanis a lehetősége annak, a fajtánk egy példánya embert mímelve csorbítsa az örökségünket.
Persze mint várható, hamarost és könnyedén zúzza össze a feléledő kezességemet. Nem különösebben értem a szemtelenkedése okát, elvégre a magam részéről a megszokott kifejezéstelenséggel és komolysággal intéztem hozzá a szavaimat, de nem is a talpalatnyi jó kedélye, ami megingatja a nyugalmamat. Felém lép, és megkísérel közelebb is hajolni, viszont a kettőnk közé emelt kardom tesz róla, hogy megtartsa a tisztes távolságát. Hacsak nem kívánja nyakon döfni magát a pengém frissen tisztogatott élével.
- Nem láttam el magamat mert nem sérültem meg. És nem, nem segítenék előbb egy ismeretlenen – közlöm vele hűvösen az igazságot, a feltételezéseivel szemben közel sem kendőzve az őszinteségemet. Az istenek és a szellemek egyszerűen nem faragtak önzetlennek vagy önfeláldozónak. - Elismétlem, nem sérültem meg, és most ülj vissza, ha nem akarod, hogy tovább rendezzem az ábrázatodat vagy a nyakad vonalát – vonom meg az egyik szemöldökömet kihívással, szigorúan szegezve a bőrének a kardomat. - Egy is elég belőled… - mormogom az orrom alatt, várva, hogy eleget tegyen a hideg szívvel intézett tanácsomnak.
Fejvadász vagyok
Nîndaer

I like muted sounds, the shroud of grey, and silence that comes with fog.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
525
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Dhela folyó és környéke - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Kedd Júl. 12, 2022 10:00 pm


echoes of the past
« taggeld;    @Nîndaer    •  Zene; Juggler's curse  »
Szürke bölcsebb volt nálam, bár nehezen tudtam elképzelni, hogy sokat tudna a kapcsolatokról. Az apa-fia kapcsolatokról is legfeljebb az apám révén, aki inkább foglalkozott más ivadékával, semmint a sajátjával. Próbáltam ennek a gondolatnak nem túl nagy jelentőséget tulajdonítani, ám meglehetősen nehéz volt. Kisfiú korom óta szomjaztam Aroloth szeretetét, amit sosem kaptam meg igazán.
– Ő olyan, mint te. Sosem adná ki az igazságot, mert akkor leleplezné az érzéseit. – Nyeltem egyet és felnéztem szürkére. Csuklya nélkül egészen más volt, mert az a nagy lepel túl sokat takart belőle, pedig szép szemei voltak, és azokban legalább csillogott valamennyi érzelem. Nem is értem, miért rejtegette.
– Az őseink meghatároznak minket. Ha tetszik, ha nem. – Vontam vállat, de nem akartam jobban belemenni. – Amíg nem ismerem a saját múltamat, a jelenben sem boldogulhatok. – Folytattam, próbálva őszintének lenni vele, ám meglehetősen nehezemre esett. Úgy éreztem, minden szavam mögött a rosszat kereste, pedig csak a saját igazamat mondtam. Talán a nagy elfbölcselők nem így gondolták és rosszallanák a nézeteimet, de én Folrandír Ceilteach vagyok végtére is, nem pedig valaki más, aki okosnak hiszi magát. Nem akartam én világot megváltani, egyszerűen csak meg akartam találni önmagamat.
– A sárkány. – Bólintottam a visszakérdezésre. Nyilván nem volt hihető, talán a tény is kicsalt, hogy ünnep van… ám én mégis csak el akartam kapni egy hullócsillagot az égbolton, hogy kívánhassak valamit. Nem tudtam sokat az évnek erről a szakáról, meglehet hiú ábránd volt, de ha már húsz esztendős lettem végre, akkor igenis szerettem volna kívánni valamit.
– Vannak nálam szárított virágok… azok jók áldozatnak? – kérdeztem vissza, bár egyelőre nem tudtam, mire gondol. Távol éltem a népemtől, az ottani szokásokról kevés képem maradt, s azok is meglehetősen haloványan. Azok a napok, amikor apám és Tin otthon voltak a játékról, a boldogságról szóltak. Ha pedig nem játszott velem a nővérem, úgy Aroloth nyomában voltam állandóan. Csak ők szakítottak ki a szürke hétköznapokból s minden ünnepnap így telt.
Előhúztam az övemre fűzött erszényt és letettem. Persze igyekeztem nem összetrutyizni vagy vérezni, így meglehetősen körülményes volt levenni onnan. Ezért amíg babráltam és ledobtam magunk közé a csomagot, megkérdeztem, nem sérült-e meg.
– Nem láttam, hogy elláttad volna magad, szóval… igen, azt gondolom, hogy előbb segítesz nekem. – Vágtam vissza kissé szemtelenül és utánozva a horkantását, én is felszegtem az államat. Nem bírtam sokáig, máris kis mosoly ült meg a szám sarkában, de igazából tudtam, hogy a humortalan szívét nem hatja meg különösebben a dolog. Régen volt dolgom ilyen savanyú alakkal, ám szerencséjére szimpatizáltam veled. – Hidd el, két kézzel ügyesebb vagyok, mint egyetlennel. – Tettem hozzá, nem mintha bizonygatni akartam volna. – Na, hadd nézzelek meg, biztosan megsérültél. – keltem fel, távol tartva magamtól a trutyis ujjamat, hogy közelebb lépjek. Reméltem, hogy nem taposom el a virágokat közben és odahajoltam az arcához.
– A fejed talán épnek tűnik… kivéve, ha kettőt látsz belőlem.




Nîndaer Kedvelte

Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1827
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom területe
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Dhela folyó és környéke - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Kedd Júl. 12, 2022 3:13 pm

Echoes of the past
Folrandír & Nîndaer
Tradition is how the vitality of the past enriches the life of the present.

- Talánokra alapozod a megítélését? - pillantok fel rá egy momentumra a munkálkodásomról, bár nem kellene meglepnie a siheder sekélyességének. Fogalma sincs, tulajdonképpen miért van itt és mi egyengette idáig, mégis egyszerűbb belesüppednie a kesergésébe s másokból sajnálatot szipolyozni, semmint fogódzkodót találnia, hogy valami kerekedjen is belőle. - Talán meg kellene kérdezned tőle. Vagy féled a kevésbé szörnyű igazságot? - billentem oldalra az államat leheletnyire. Meglehet, nem kellene ennyire szőrös-szívűen bánnom vele, ám nem hinném, hogy a pátyolgatás vagy együttérzést mímelő megértés előrébb vinné az életében. Az erdőben leselkedő szörnyetegek nem fogják a lelkét simítani, mielőtt átharapnák a torkát, netán pengét döfnének a belei közé. A sötétségben nem rejlik sajnálat, csupán elragad, ha a kénye úgy tartja.
- Te nem érted, hogy a múltban kizárólag a múlt bújik, nem a jelened. Mit tudsz egyáltalán az anyádról, amiért úgy hiszed, bármiben meghatározhat a sírból? - tekintek rá rezzenéstelen ábrázattal, az empátia és együttérzés témakörével mit sem törődve. Nevezze bárhogy, egyikre sincsen szükségem ahhoz, hogy létezzek a valóság szövetén. Kellően a realitáshoz köt a szurokszín festék, ami a bőrömet marja, éppúgy a pengém, aminek súlya nyugtatóan nehezedik a tenyeremen, mialatt kitartással tisztogatom le róla az alvadó szörnyvért. A kardolajjal közben nem fáradok különösebben, feltételezve az egyre csendesedő környezetünkből, hogy a mai éjjelen még lesz mit takarítani róla.
- A limlug? - kérdezek vissza színtelen hangon, feltételezve, komolyabb indoka is van arra, amiért a nyári égboltról kifejezetten a sárkány képét méricskélné az életét kockáztatva. Olykor-olykor közben felemelem a szemeimet a pengémről a kezeire, amelyek képtelen ügyetlenséggel igyekeznek a gazdájuk óhaja szerint tenni, de továbbra sem érzem a késztetést, hogy nemes lelkű bajtársként siessek a segítségére. Egyébként is, a legkevésbé fűlik a fogam hozzáérni. - Mi van nálad, amit áldozatként fel tudsz ajánlani? - terelem a témát az ünnepre, amelynek hagyományai előtt igaz, később terveztem fejet hajtani, de a tűz már előttem lobog s attól tartok, ennél jobb alkalmam nem lesz a nyár istenének kedvezni. Az egyelőre fel sem merül bennem lehetőségként, hogy elképzelése sincs az erdei népek tradícióiról.
- Veled ellentétben bennem van életösztön. Szerinted előbb segítettem volna neked, minthogy magamat lássam el? - nem hagyja el az orrgaratomat horkantás, és a vonásaimra sem kúsznak fel a lekezelés ráncai, pedig a lényem mélyre merült a hitetlenkedéssel keveredett szarkazmusban. - Nem mintha egyébiránt szükségem lenne a kétségbevonható tudományodra a gyógyításban – bökök az állammal a kezei felé, elvégre még magát sem tudja hatékonyan ellátni.
Fejvadász vagyok
Nîndaer

I like muted sounds, the shroud of grey, and silence that comes with fog.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
525
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Dhela folyó és környéke - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Júl. 10, 2022 11:41 am


echoes of the past
« taggeld;    @Nîndaer    •  Zene; Juggler's curse  »
Valahogy nem éreztem úgy, hogy meg akarnék nyílni Szürkének ennél jobban. Elsőre érdekesnek volt egy elf társaságába keveredni, ám aztán egyre inkább úgy éreztem, elítél, mert utat engedek az érzéseimnek s mert még túl fiatal vagyok olyan bölcsnek lenni, mert a népem. Épp csak a felnőtt lét küszöbén voltam.
- Elméleteim vannak rá, de sosem mondta le apám az igazságot - feleltem lesütött szemmel. Tudtam, hogy nagyjából bármilyen okból elküldhetett: túlságosan emlékeztetem anyámra, nem tud mit kezdeni velem, mert más képességeim vannak, mint neki. Lehetett volna sorolni még ezer meg ezer lehetőséget. Aroloth csendes volt s titkolózó. - Talán csak nem szeretett annyira, mint a testvéreimet.
Nyeltem egyet és megtöröltem az arcomat. Nem akartam gyengének látszani, habár ez már lényegtelen volt az előzményeket tekintve. Csak bámultam a lángokat, a romokat, elkerülve a tekintetét. Túl szívtelen volt ahhoz, hogy érthesse mindazt, amin átmentem.
- Félreétesz. Nem szellemeket után futkosok... anyám meghalt. Már elfogadtam. Egyszerűen csak tudnom kell ki volt ő, hogy tudjam, én ki vagyok. - Magyaráztam, bár nem tudtam, fel fogja-e. Nem hittem benne, hogy értheti milyen kérdések futnak végig rajta.
- Az nem sajnálat, hanem együttérzés... empátia... - forgattam meg a szemeimet. Valójában kedves volt ő, csak elrejtette a ridegség alá, amit maszkként, sőt egyenesen pajzsként viselt a világgal szemben. Nem ítéltem el ezért, csak átvettem a tálat, amit felém nyújtott ott a tábortűz mellett.
Fájdalmasan kiáltottam fel, természetesen teljesen ösztönösen káromkodva. Már megszoktam, hogy mindenféle nép vesz körbe, közöttük a legalpáribb alakok is. Hangosan kapkodva a levegőt próbáltam a csípős kínon túllépni, ám képtelen voltam magamnak bekötözni a sérülést. A szemeim ezúttal a fájdalomtól lettek a könnyesek.
- Ahh... - nyöszörögtem, de próbáltam összeszorítani a fogiamat, mert láttam rajta, hogy a kedvessége képtelen további tettekben is testet ölteni. - Jelen pillanatban nem érdekelnek az őseim... - ráztam meg a fejem. Már a szemeimet is összeszorítottam egy pillanatra.
- Csak... a csillagokat akartam megnézni. Hiányzott a halovány, ezüstös fény, mert Nulportban nem látszottak ennyire gyönyörűen, mint a... az erdőben... - közöltem, kapkodva a levegőt továbbra is, legszívesebben azt az izét letöröltem volna az ujjaimról, de sejtettem, hogy enélkül tényleg csak a vérem fog folyni és még rosszabb vége lesz.
Szerettem volna vele beszélgetni. Reméltem, hogy a szavak legalább elterelik a figyelmem a fájdalomról és össze tudom szedni annyira magam, hogy be tudjam kötni a sebeimet magamnak.
- Meg akartam lesni, hogy mennyire látható Limlug az égbolton. -  Meséltem neki tovább, hogy miért is vagyok itt. Közben ujjaim közé vettem a tiszta gyolcsot, remélve, hogy sikerül bekötözni magamnak. Nem tettem hozzá, hogy ez amolyan ünneplés volt. A huszadik születésnapomé. Nulportban megihattam volna egy sört, vagy Ian könyörgésére betérhettem volna egy bordélyba, de mindkettő ellenkezett a döntésekkel, amiket meghoztam. Így hát egy csillagképre fogtam, hogy erdőben vagyok. Hülyébben hangzott volna, hogy abban reménykedtem, elkapok egy hullócsillagot és kívánhatok valamit a születésnapomra talán. Bizonyára szentimentálisnak gondolt volna.
Ügyetlenül próbáltam egy kézzel ellátni a sebet az ujjamon. Persze még ott volt a többi, amiket esés közben szereztem és fogalmam sem volt, hogyan fogom kibírni az újabb csípős érzést.
- Te nem sérültél meg? - pillantottam rá végül csendesen. - Szívesen bekötöm a sebeidet.



Nîndaer Kedvelte

Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1827
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom területe
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Dhela folyó és környéke - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Pént. Júl. 08, 2022 2:42 pm

Echoes of the past
Folrandír & Nîndaer
Tradition is how the vitality of the past enriches the life of the present.

- Mindenki a saját sorsának kovácsa – mormogom az orrom alatt, noha bizton veszem, kitűnően hallja a szavaimat. - Tudod egyáltalán, miért küldtek el? - arra is a nyakamat tenném, hogy hamarost meg fogom bánni a kérdésemet, azonban egyre nyilvánvalóbbá válik a számomra, hogy az ezüst hajú legfeljebb küllemében siheder, egyébként egy elveszett gyermek, aki a felnőttek világát próbálja élni. Meglepő, amiért egyáltalán még életben van... Félreértés persze ne essék, a világért nem óhajtok a nyakamba egy hüppögő koloncot, ám a gyerekeket illetően még nekem sincs kőből a szívem. Ha mást nem, legalább csekély értelmet verek a fejébe, feltéve, amennyiben lehetséges és nem kong az a sötét ürességtől.
- Vagyis nem veszítettél el semmit, csak egy ábrándot kergetsz, ami indokot ad a kesergésedre. Ha szellemek után futkosol, hamar te is azzá válsz – osztom meg vele a véleményemet egy apró sóhajt követően, arról nem ejtve szót, engem mi tett olyanná, ami vagyok, főként, mert a döntés az én kezemben nyugodott. Higgye csak, hogy rémséges történések sora formált ilyenné, s sohasem lappangott a lelkemben a sötétség. Viszont legnagyobb elégedetlenségemre nem hajlandó ereszteni az illúziót a szavak világában.
- Veled ellentétben nekem nincs szükségem sajnálatra, s nincs is mibe taposnod – jelentem ki, mielőtt felé csúsztatnám a tálat. Meglehet, a szívemben fortyogó szörnyetegnek az állításommal ellentétben akad egy talpalatnyi része, mely nem mártózott szurokban, de a kijelentésem eleje makulátlan igazsággal gördült le a nyelvemről. Nem érzem a vágyat aziránt, hogy mások, főleg számomra idegenek pátyolgassanak és keseregjenek a sorsomon, ahhoz pedig, hogy megbántson, sokkal többre van szüksége, ugyanis nemes egyszerűséggel nem érdekel mások véleménye. És ebben megint csak különbözünk, elvégre rögvest az igazának bizonyítására siet a gyengeségével kapcsolatban.
Újfent hosszasan tartom rajta a szemeimet, tűnődve, vajon hol szakadt meg benne a valóság érzékelése, ám ez sem izgat olyannyira, hogy tovább forszírozzam a gondolatmenetet. Egyébként is inkább leköt, amiért az eddig a környéken neszező bogarak és egyéb állatok mintha elnémultak volna.
- Vigyázhatnál a szádra, főként az őseid emelte épület romjai között – bököm ki, s bár én sem vagyok szent, az isteneink még jelentenek számomra valamit. - S ha már itt tartunk, mit keresel idekint Laerion napján? - vonom meg leheletnyire a szemöldökömet, persze holtából éppen csak éledező érdeklődésemet egyhamar eltiporja a következő momentumban. Ismét kierőszakol belőlem egy elnyúló, rezzenéstelen és hűvös pillantássorozatot a kérésével, amire úgy döntök, inkább siket leszek. Helyette a holmijaim közül előkotrom a kardápoláshoz szükséges felszerelésemet, remélve, egy újabb ütközet előtt még lesz időm felkészíteni a bestiák ellen.
Fejvadász vagyok
Nîndaer

I like muted sounds, the shroud of grey, and silence that comes with fog.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
525
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Dhela folyó és környéke - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Csüt. Júl. 07, 2022 7:24 pm


echoes of the past
« taggeld;    @Nîndaer    •  Zene; Juggler's curse  »
Szürke továbbra sem volt barátságosabb a rom rideg kőfalainál, mégis legalább annyi mesét és titkot rejtegethetett a múltjában. Amúgy sem óhajtottam több szemrehányást tenni neki. Hosszú élete során nem sok szeretet kaphatott, talán az tette ilyen beteggé a lelkét. Majdnem biztos voltam benne, hogy ez a jövő vár rám is, ha szép lassan tényleg bezárkózom.
– Az ösztönöz a fejlődésbe, hogy porba tipornak és elküldenek otthonról? – Nyeltem egyet, nem értve, hogyan feltételezheti ezt. Nem fejlődtem, nem éreztem magam erősebbnek, még Alorából is kidobtak. Ez lenne az, amivel előrébb jutottam? Mivel ezt követően maximum hápogni voltam képes, nem folytattam. Nem volt értelme olyannal vitába keveredni, aki legalább olyan kevés kedvességet kapott az élettől, mint én.
A családomról szőt, meglehetősen tömör mondandója a gyér kis fényben csak tovább csalták elő belőlem azokat a bizonyos könnyeket. Nem érdekelt, hogy sós lé bemocskolja az arcomat, habár éppen előtte nem akartam gyengének tűnni. Nem ismertem, de ő ismerte és talán tisztelte is apámat, amitől hirtelen ugyanaz az őrült megfelelési kényszerem lett.  
– Pont azért hullatom a könnyeimet, mert esélyem sem volt megismerni, mit veszítettem… – feleltem rekedten és végig töröltem az arcomon. – Sajnálom, hogy nem tudod megérteni az érzéseimet. Bizonyára neked is szörnyű életed lehetett, ami ilyen keserűvé tett. – A hang nehezen jött ki a torkomon, ám ha egy kicsit is hajlandó volt rám figyelni azon kívül, hogy mindenért hülyének nézett, érezhette, hogy nem bántásból mondom a szavakat. Egyszerűen csak volt annyi érzékenység bennem, hogy lássam, nem magától lett olyan, amilyen. Az ilyen alakokat valahogy megölelni szerettem volna leginkább, hogy érezze, milyen… de a világ nem volt vidám és szép hely. Valószínűleg inkább vágta volna le a karjaimat, minthogy hagyja magát megérinteni egy suhanc elfnek.
– Goheno nin… (Ne haragudj…) – suttogtam és elvettem a tálkát, amit felém csúsztatott a kötszernek valóval. – Nem akartam a lelkedbe taposni… csak megállapítottam – folytattam a menetegtőzsét, aztán az ujjamon lévő sebet igyekeztem minél gyorsabban leápolni. Nehezen ment, mert még az előző, meglehetősen szerencsétlenre sikeredett kötést fájdalmas volt eltávolítani a nyílt sebről.
– Nem vagyok gyenge. – Közöltem egyszerűen. Megpróbáltam nem megsértődni a szavain, nem ismert. Pontosan tudtam persze, minek nézek ki kívülről, de attól még közepes varázsló voltam. Nem rossz, de nem is kimagaslóan jó, így hát gyengének sem lehetett nevezni. Az érzéseim a családdal kapcsolatban persze mindig is fájtak. Későn születtem, a testvéreimmel sosem volt igazán közeli a kapcsolatom, az apám pedig úgy tekintetett rám, mint egy koloncra… mégis mit kellett volna éreznem? A fájdalom sokszor adott erőt, hogy előre menjek, hogy bizonyítsak, de többé nem voltam gyenge. Nem. Ott volt bennem minden szükséges hatalom, csak meg kellett tanulnom alaposan uralni őket.
A pépesállagú valami csípősen került az ujjam végére. Azonnal összerándultam a fájdalomtól. Talán kicsit jobban megvágtam magam a kelleténél.
– Isilmë… csöcseire… – káromkodtam magam elé, úgy ahogy a kocsmákban annyiszor hallottam. Összerándultam még egyszer, a szemem is könnyes lett, de felé nyújtottam a kezemet, a pépes gyógyszerrel bekent ujjammal. – Kérlek, segíts bekötni.



Nîndaer Kedvelte

Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1827
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom területe
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Dhela folyó és környéke - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szer. Júl. 06, 2022 9:22 pm

Echoes of the past
Folrandír & Nîndaer
Tradition is how the vitality of the past enriches the life of the present.

- Jól tette – fejezem ki a véleményemet kivételesen nem a lényem sötétlő rengetegéből merítve. - Fejlődésre ösztönöz, továbbá… - megakadok egy momentumra, átgondolva, valóban bölcseletekkel szeretném-e fárasztani a hangszálaimat, ám végül úgy határozok, a mai éjszaka csendjének már egyébként sincs esélye. - továbbá akik elbizakodják magukat, hamar lelik a halálukat – feltételezem, ennél mélyebben húzódnak a sérelmei Aroloth-al szemben, azonban én nem vagyok a férfi gyermeke, s az érzelmeknek is rég híján vagyok ahhoz, hogy ne lássam át a tanító célzatait. Másrészt ha örökkön árnyékot akar húzni maga után, és annak sötétségében könnyek közt fuldokolni, úgy mondhatok bármit.
- Ezt mondtam, nem? - vonom meg az egyik szemöldökömet leheletnyire, ugyanis másodjára kérdez vissza olyasmire, amit nyíltan állítottam vagy összetéveszthetetlenül utaltam rá. Meglehet, nem csupán a születésekor ejtették a fejére… Halk suttogását közben figyelmen kívül hagyom, elvégre konkrét kérdés nélkül eszem ágában sincs esti mesét szőni a felmenőiről, és egyébként is lefoglalja az érdeklődésemet az erne módszeres szétzúzása. Nem tagadom, némi elégtételt s nyugalmat biztosít a procedúra.
- És emiatt ejtesz könnyeket? - pillantok fel rá, realizálva, hogy gyengesége ismét eluralkodott rajta. - Ha nem ismerted soha, nem is tudod igazán, mit veszítettél. Magadat siratod épp – állapítom meg minden puhatolózást vagy kedvességet mellőzve. Nem dolgom a lelki békéjének ápolása, viszont ha eddig nem állította neki senki, hogy az önsajnálat nem vezet semmire, úgy ez egyszer kivételt teszek az előzékenységemmel. Finoman megcsóválom aztán a fejemet, visszasüppesztve a szemeimet a tálra, melynek meglehetősen bűzös tartalmát összekeverem némi vízzel a kulacsból. Momentumok kérdése, és pépes állaga arról árulkodik, készen áll a használatra.
- Kend a sebeidre, aztán kösd be őket – csúsztatom mellé a tálkát, amit néhány tiszta gyolcs is követ. - Ami pedig az apádat illeti, feltételezem, nem te ölted meg az anyádat. A gyengeséged a te problémád, nem az övé – osztom meg vele kéretlen véleményemet. Nem állhatom azokat, akik ahelyett, hogy erőt véve magukon tennének valamit, inkább másokat hibáztatnak sanyarú sorsukért. Mindig akad sanyarúbb sors.

Folrandír Ceilteach Kedvelte

Fejvadász vagyok
Nîndaer

I like muted sounds, the shroud of grey, and silence that comes with fog.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
525
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Dhela folyó és környéke - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt
Ajánlott tartalom





Dhela folyó és környéke - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
 
Vissza az elejére 
3 / 5 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next
 Similar topics
-
» Hesson folyó és környéke
» Zynx folyó és környéke
» Gindra folyó és környéke
» Sahqon folyó és környéke
» Gindra folyó és környéke - 1021 Télközép hava - Aldrich & Calypso

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Tulveron Krónikái :: téktér :: Qerilyan Birodalom-
Ugrás: