Tulveron Krónikái
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Men echenim
sí derthiel ne chaered hen nu 'aladhath


 
Nibalil-Völgy KaDiPE5
Nibalil-Völgy KaDiPE5
Üdvöznk
dicső lovag szép a ruhád, szép a lovad
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Üdvözlünk Tulveron mágiával átszőtt világában!
Oldalunk középkori körülmények között játszódik, és ötvöződnek benne számtalan fantasy mű elemei.
Regisztráció előtt kérünk, mindenképpen olvasd el a Törvénykönyvünket és Világleírásunkat, melyek az oldalon való könnyebb kiigazodást szolgálják, illetőleg az alapok megismerését.
Oldalunk 2021.01.08-án nyitotta meg kapuit a nagyérdemű előtt.
Várunk sok szeretettel egy igazán nagy kalandra!

 

 
Nibalil-Völgy

Go down 
Utolsó Poszt Szomb. Dec. 17, 2022 2:51 pm

Szabad a játéktér

❖❖❖

Tulveron főkrónikása
Krónikás

Great stories happen to those who can tell them


❖ Ulron :
2128
❖ Tartózkodási hely :
Tulveron




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Nibalil-Völgy Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Pént. Dec. 16, 2022 4:53 pm
MYNZASHI  ZSIVÁNYOK
«  szószám: 241 • Öltözet • Credit: »
O
lyan, mint ha magam előtt látnám őt, tán a képzeletem játssza, le még utoljára látom, ahogyan anyám mosollyal nyúlik felém, hogy karjait körém fonja, ám ekkor olyan, mint ha az emlék egy őszi elhullott falevélként emelkedne meg a szél által, s válna semmivé.
Lehunyom a szemem, jobb szememből pedig kibuggyan egy darab sós könnycsepp.
Üresnek érzem magam és már nem is tudom mi volt, ami ezt a könnycseppet alkotta, miféle fájdalom vagy emlék. Letörlöm azt, koszos kezemmel, elkenve, s kissé lemosva a port orcámról, vagy tán jobban összekenve azt.
Hirtelen oly, mintha nem érezném magam biztonságba, mintha egy darab öröm elszállt volna belőlem.
Mit tettem? Fogalmazódik meg bennem a kérdés, de ekkor a tudós szavai és a lecsillapodó szél rántanak ki engem elmémből, oda kapom pillantásom.
Kissé még az érzés hatása alatt állok, ahogyan a férfi felolvassa a tenni valót. Hallgatom Naken szavait, úgy veszem ki abból, hogy nemigen kötődik hozzá.
- Nos..- Kezdek bele. Ugyan neve nincs, de valóban van neki története és ragaszkodom hozzá.
- Azzal a férfival vettem, akit először szerettem. – Mondtam el nekik.
Nem emlékszem Naken tudja e, de ha nem hát most megismerheti ezt az énemet is.
- És, ha nem én vagyok az alkalmas, akkor? – kezdek egy kérdésbe.
- Meghalunk? – Kérdeztem össze vont szemöldökkel.
- Legyen. – Mondom és, ha a férfi is úgy ítéli, akkor igyekszem felolvasni azt, ha megmutatja. Amennyiben így tesz, felolvasom.
Még jó, hogy meg tanultam olvasni, bár bizonyosan dadogásom elkerülhetetlen lesz.


Kalandmester Kedvelte

Világi vagyok
Deedra Gindrian

Every great warrior must learn to endure and overcome the adversities of life.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1598
❖ Tartózkodási hely :
Ω Nulport
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Nibalil-Völgy Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Pént. Dec. 16, 2022 12:20 pm


Mynzashi zsiványok
« taggeld; @Deedra Gindrian  »
A forgószél csillapodni kezdett, bennem pedig olyan furcsa üresség érzés ült… és az a tompa fejfájás, ami hirtelen nem is tudtam, miből született. Nem foglalkoztam a fizikai tünetekkel, tekintetem azonnal Jalmra, illetve a kezében szorongatott tekercsre vándorolt.
Sikerült. Képtelenség volt ez nem felfogni, hiszen a tudós még ki is mondta hangosan. Csak elégedetten bólintottam. Azt mondják, hogyha az ember meg akar szerezni valamit, egy számára fontos dolgot gyakran fel kell áldoznia. Hát mi feláldoztunk. Bár már nem tudtam volna felidézni milyen emléket osztottam meg, valamiféle üresség ott maradt.
– Akkor gondolom nem nekem kéne kimondani. – Mosolyodtam el. Az agancsos tőrrel engem akartak megölni. Számomra inkább volt túsz, mint valami szeretett darab. Csupán azért ragaszkodtam hozzá, mert erőt adott a ténye, hogy megszereztem attól, aki az életemre tört vele. Na meg kellően csicsás is volt az ízlésemnek.
– Engem ezzel megölni akartak… – böktem a tőröm felé. – Az ujjaim meg nem mondanám fegyvernek, inkább csak munkaeszköznek… habár imádom őket. – Mosolyodtam el nagy elégedetten, de aztán a tekintetem a lányra vándorolt. Nem tudtam, mennyire számított nagy harcosnak, de a történtek szerint az ilyen nők mindig egy hűséges fegyverrel az oldalunkon küzdöttek.
– Szerintem erre te vagy a legalkalmasabb… fogadjunk még neve is van a kardodnak – mondtam neki, hátha akkor hajlandó lesz ő bevállalni a varázsige felolvasását. Jelen pillanatban ő volt a legalkalmasabb, hiszen sem én, sem Jalm nem voltunk igazi harcosok. Utóbbiról legalábbis eddig nem derűlt ki.



Deedra Gindrian and Kalandmester Kedvelték

Zsivány vagyok
Naken Forerion

Anger makes you stupid. Stupid gets you killed.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
559
❖ Tartózkodási hely :
Ylore és környéke
❖ Szintem :
Haladó (Tolvajlás); Tanonc (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Nibalil-Völgy Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szer. Dec. 14, 2022 8:34 pm

Mynzashi Zsiványok
A forgószél némaságába csordogáló hang nem reagál a megjegyzéseikre, rideg varázslatként fonja magát köréjük, s csupán akkor távozik, miként ki magában, ki hangosan idézi fel az emléket, amelyet feláldoz a titkok oltárán.

Naken a szirmaikat hullajtó barackfák között sétál az egyetlen lélekkel, akit igazán a családjának tekintett. Ártatlan, kedves emlék, melynek éleit már amúgy is elsimították az évek, ám, amiként lassacskán a gondolat és a történetfoszlány végére ér, úgy halványodik tovább a megsemmisülésbe. Eleinte a levegőben ringatózó szirmok foszlanak semmivé, majd az égbolton lustán kúszó felhők, aztán az érzés, ahogy a vállába üt Lazen, s végül ők ketten is köddé válnak, feloldódva a mágia kíméletlenségében. Persze az érzést, amely a testvérévé tette, nem rabolja el tőle a tekercs, hisz mindig is vele volt, mindössze már nem tudja mihez kapcsolni a ráismerés pillanatát.

Deedra is megválik egy szeretett emlékétől. Apró gyermek volt még, mikor az édesanyját elragadták tőle az istenek, így túlzottan sok emléke nincsen róla, mindössze egy kósza foszlány, igaz, ahhoz minden szeretet, kedvesség, kötődés és gyermeki ragaszkodás fűzte az eviranit. Homályos a környezet, talán nyár lehetett, hiszen a nap szikrázóan ragyog a barna fonatot viselő nő mögött. Hunyorognia kell a kicsi leánynak, hogy felnézhessen az édesanyjára, aki melengető mosolyával nyúl felé, hogy talán az ölelésébe vonhassa. Röpke momentum, ami hasonló sietséggel borul sötétségbe Deedra tudatában, mindörökre elveszejtve a mosolyt, ami biztonságot, pótolhatatlan örömet jelentett a számára.

Jalm sem marad ki a feláldozásból, habár ő nem mondja ki hangosan, mitől is szabadult meg a kutatása és Mynzash titkainak javára. Csupán arra eszmélnek, hogy a forgószél hirtelenjében elcsillapodik, nem hagyva mást hátra, mint tompa, éppen csak érezhető fejfájást. Illetőleg a tekercset, amelyen kékes derengéssel fénylik fel az eddig rejtett írás.
- Sikerült! - szólal meg a tudós örömtelien, hisz azon kívül, hogy tudja, áldoznia kellett valamit, nem emlékszik már, micsodát, ezért különösebben meg sem hatja az eset. - Az áll rajta, hogy az igét pusztán az mondhatja ki, akit, idézem „Fegyveréhez hűség és szeretet köti, mint anyát a gyermekéhez” – olvassa fel a szöveget, a végére egymásnak vonva a szemöldökeit. - Végül is érthető, Zunmonah neve azt jelenti, hogy a fegyverek anyja. Méltán fontos volt neki, hogy az alkotásait becsülettel forgassák, és csak hasonló gondolkodású juthasson be – töpreng félhangosan Jalm, mielőtt felemelné rájuk a szemeit, kérdő tekintettel várva, hátha valamelyikükre illik a leírás.

« Zene; Desert Night • credit; »

Deedra Gindrian and Naken Forerion Kedvelték

Tulveron főkrónikása
Kalandmester

Great stories happen to those who can tell them


❖ Ulron :
153
❖ Tartózkodási hely :
Tulveron
❖ Szintem :
Mester




Nibalil-Völgy Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szer. Dec. 14, 2022 1:58 pm
MYNZASHI  ZSIVÁNYOK
«  szószám: 488 • Öltözet • Credit: »
M
int megtudtam, tán nem is olyan drága az ára. Jó, azért tán nem telne rá egyből, de ha majdan én magam is megtanulom, hogyan is kell a zsebeket kiforgatni, tán beszerezhetek egyet Gesztenye mellé.

Leráztam a maradék sivatagi homokot is, majd még egyet köptem. Csak úgy kikorgott a fogam alatt a homok. Hogy lehet ezt bírni? Gondoltam meg őrzöm a maradék nőiességemet is, ha még akad egyáltalán effélém és igyekeztem nem a fenekemből is kirázni azt. Úgy érzem amarra is van, valami nagyon szúr.
Kissé megrázkódtam, mint valami kutya, ám nem sok volt ez a mozdulat, hiszen minden hamar történt.
Mikor megjegyeztem az amulettet, nos igen. Nem is vártam mást, mint kételkedsz ezzel kapcsolatban. Magam sem vagyok biztos, hogy igaz-e, csupán abban bízom, hogy egy mágus hagyatéka, így tán van némi ereje, s tán segíteni is akart.
Nem túlbíztató szavak hagyják el a férfi ajkait, amire elfintorodom.
- Ha valamiben meg kell halni. – Sóhajtok fel.
Figyelem a mozdulatait, és összeszorított fogakkal imádkozom az istenekhez, hogy minden rendben legyen.
Mikor kinyitásra kerül a sor, abban a szent minutumban a medál el kezd világítani, amire jómagam kissé hunyorgok.
Hatalmas szél támad, s úgy érzem eljött a vég, főleg amikor az jobban rá kezd.

Minden oly hamar történik, hogy csak becsuktam a szemem és motyogtam a még apám által tanított gyerekmondókát, miért azt? Nem tudom, ima nem jutott oly hamar az eszembe. Csak akkor nyitom ki a szemem, amikor is egy suttogó hang szólal meg.
- Kezd egyre jobban rémisztő lenni. – Suttogom nagyon halkan.
Naken kissé ingerült lett, vagy tán csak a szemem csal. Talán nem akart vagy megválni egy  kedves emléktől, vagy csak elárulni azt, s ezzel sebezhetőnek látszani. Ám, most én jöttem.
Mit jelenthet ez? Merjek megszólalni megint?
- Édesanyám egyetlen megmaradt emléke, mosolya. – Jól tettem, hogy ezt feláldoztam? Akkor most valóban elfeledem? Nem tudom, hogy ezt kell tennem, ám megtettem, hogy próbálkozhassak. Ez az egyetlen, amire emlékszem, mint mozgó valami, hiszen a képét apám örzi, így talán örökre nem feledem el azt.

Kalandmester Kedvelte

Világi vagyok
Deedra Gindrian

Every great warrior must learn to endure and overcome the adversities of life.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1598
❖ Tartózkodási hely :
Ω Nulport
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Nibalil-Völgy Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szer. Dec. 14, 2022 8:54 am


Mynzashi zsiványok
« taggeld; @Deedra Gindrian  »
A medálra pillantottam, amit Deedra Jalmnak ajánlott fel. Nem gondoltam volna, hogy több lesz valamiféle bóvlinál, amit a civakodó árusok tartottak maguknál, ám Jalm úgy vélte, hasznos lehet. Míg ezt megcsevegték én a falba vésett mintákat bámultam meg. Volt bennük valami ismeretlenül varázslatos, hiszen én ilyen kalandban még sosem vettem részt.
Jalm a csuklója köré tekerte a láncot, mielőtt a tekercset kiszedte volna a tartójából. Nyeltem egyet, feszülten várva, mi fog most következni. Az amulett felvillant, megrepedt, majd olyan erővel tört darabokra, hogy még egy lépést hátráltam is. Hiába, a szél feltámadt, a homokot fel-felkapta, ami végig csiklandozott az orromon. Azonban, hiába emlékeztetett a homokvihar arra, amit Rhys mágiája közben láttam, sőt egyenesen tapasztaltam, hiszen szándékosan belesétáltam, más volt. Nagyon is más. Egyrészről láttam Deedrát és Jalmot is, másrészről olyan furcsa csend volt…
Aztán suttogás.
Beleborzongtam a hang lágy orgánumába. Egyszerre volt vészjósló és megnyugtató… de a szavak. Keserűséget ébresztettek bennem. Kedves emléket akart, mintha egy tolvajnak annyi lenne. Valójában nem sok akadt és azok is Lazenhez kötődtek.
– Most komoly… – kezdtem magam elé mormogva a szavakat. Nem tudtam, hogy erre most elég-e gondolni vagy csak kimondani. Nem mintha számított volna, hogy Deedra hallja vagy Jalm. Annyit egyikük sem tudott rólam, hogy vissza tudjanak élni. Az zavar, hogy nem tudtam meg akarok-e szabadulni az egyetlen barátomról megmaradt emlékemtől… de élni akartam még, ahogy bejutni is a fal mögötti részre.
– Jó! – Kiáltottam fel kicsit indulatosan, mintha az ismeretlen hangnak azt mondanám, „nesze.” – Tavasz volt, Ylore falain kívül jártunk a fák között Lazen barátommal. Nem csináltunk semmit, csak sétáltunk csendben egymás mellett és akkor, életemben először úgy éreztem, van egy testvérem, valaki akihez tartozom. – Suttogtam a szavakat, nem tudtam mások hallják-e, de a kép ott cikázott a fejemben, ahogy elnéztem a távolba a fák között, Laz meg a vállamba boxol és azzal szinte egy időben el is kapott, ahogy megbotlottam az ütéstől. Nem voltam több nyolc esztendősnél, sokat jelentett, hogy mellettem van. Egyszerre volt a bátyám és a barátom. Akkor ott tudtam: ez a család. A felismerés volt a lényeg, nem maga az esemény, ami akkor történt, de annál közelebb sosem éreztem magam senkihez… és most ez sem marad az enyém.



Kalandmester Kedvelte

Zsivány vagyok
Naken Forerion

Anger makes you stupid. Stupid gets you killed.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
559
❖ Tartózkodási hely :
Ylore és környéke
❖ Szintem :
Haladó (Tolvajlás); Tanonc (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Nibalil-Völgy Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Dec. 11, 2022 4:43 pm

Mynzashi Zsiványok
Deedra megjegyzésére habár nem egyetértőn, de elmosolyodik Jalm. A maga részéről változatlan iszonyodik a magasságtól, viszont azt nem vitatja, megvan a maga csodája annak, ha az ember madarakat mímel.
- Körülbelül egy jó állapotú, telivér hátas árába kerülnek. Ugyanakkor ha jól tudom, a sivatagos vidékeken kívül nem maradnak meg – magyarázza, miközben előszedi a fáklyát és meggyújtja azt. Csupán azt követően nyújtja át az eviraninak, hogy Naken átadja számára a tekercstartóban megbúvó értéket.
- Való igaz. A sivatag tele van veszéllyel, ahogyan az utca is tele van veszéllyel. Ám egy mágikus tekercs tükrében nem kockáztatnék egy egész életre szóló átkot – jegyzi meg, még mielőtt Deedra közbeszúrná a saját meglátását. Jalm némi kétkedéssel fogadja el az amulettet, de alapos mustrát követően hümmögve kezd bólogatni.
- Köszönöm, ez hasznunkra lehet… - pillant fel a leányra. - Nos, nem kívánom, hogy maguk vigyék vásárra a bőrüket, így hát remélem a legjobbakat – szusszan fel beletörődően, majd a csuklójára kötve az ékszert, kiszedi a tartójából a tekercset. Forgatja jobbra, forgatja balra, tapogatja, lapogatja, viszont a puszta érintésétől nem történik semmi. Ezen felbátorodva kioldja hát a kötést, és kitekeri a pergament. Amennyiben nem lenne nála a medál, vélhetően észre sem vennének semmit - csak mikor már késő -, viszont a jelenlétében egyértelmű, hogy nem egy ártalmatlan eszközt forgat a kezei között a férfi. Amint elkezd kitekeredni a papír, a csiszolt ásványamulett először vakítóan felvillan, aztán egyszerűen darabjaira törik... A tudós némi megrökönyödéssel pillog a kezén csüngő láncra, illetve a pergamenre, noha megszólalni nem marad ideje, ugyanis hirtelenjében feltámad körülöttük a szél.
Eleinte egészen enyhén, majd egyre kifejezettebben kezd süvíteni a homokot felkapó légáramlat, amely veszedelmes tölcsérként fogja őket közre. Hasonlít az alorai varázsló által keltett porfelhőre, ám Naken a tudója, annak a belsejében semmit sem lehetett látni, míg a jelen helyzetben tökéletesen rálátnak egymásra. Viszont metsző csend telepedik közéjük, mintha a körülöttük emelkedő forgószél látomás, semmint a valóság volna. Egyetlen halk, földöntúli hang szökik pusztán a némaságba, belekúszva a fülükbe, majd rácsimpaszkodva az elmetekervényeikre, ahol egyetlen kérést fogalmaz csupán meg alaktalan gazdája.
- A titkomat felfedem, ha egy kedves emlékedet elfeleded – suttogja a különleges, inkább nőies orgánum, nyilvánvaló díjat kérve a tekercs titkainak felfedéséért cserébe.

« Zene; Desert Night • credit; »

Folrandír Ceilteach Kedvelte

Tulveron főkrónikása
Kalandmester

Great stories happen to those who can tell them


❖ Ulron :
153
❖ Tartózkodási hely :
Tulveron
❖ Szintem :
Mester




Nibalil-Völgy Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Dec. 11, 2022 4:07 pm
MYNZASHI  ZSIVÁNYOK
«  szószám: 488 • Öltözet • Credit: »
A
hogyan megemlítettem Rhysandot, Naken arca kissé eltorzult.
- Igazad van. – Mondtam neki, hiszen láthatólag megviselte, ám jó magam is így gondolom, hogy mikor ő úgy látta egyszer csak kámforrá vált, ám  az is lehetséges, hogy valakik elszólították.
- A medál érdekesebb, mint… - Pillantok rá, majd elmosolyodom. Nem folytatom a mondatot, a hülye fejével, hiszen minek is. Ennyi szót érdemelt.
Ám, ha valóban így van, akkor ez a medál hatalmas segítségünkre lesz és végül is, eddig életben tartott minket.

Meghagytam a lehetőséget, hogy Naken elmondhassa hogyan is sikerült mindent véghezvinnie. Tán a mágus bácsi, vagy tudós, jobban fogja szavakban kifejezni a csodálatát, ahogyan nekem is kellett volna. Ez inkább jellemi hibám, mint sem az ő minősítése.
Ám már érkezte is a kedves szavak. Valóban, én is büszke voltam.
Végig pillantok rajta ismét, és amennyiben az állat engedi, megpróbálom megérinteni, hogy megsimogassam, mind ezt óvatosan.
- Gyerünk. – Csillant fel a szemem. Nagyon hiányzik gesztenye, de mindig biztatom magam, hogy jó helyen hagytam.
Felpattantam, olyan érdekes és más volt. Kapaszkodtam, ahogyan bírtam. Lovagolnánk?
Ahogyan a gondolatok megfogalmazódtak bennem, már is a levegőben voltunk, és a szám fülig ért.
Annyira mosolyogtam, mint még soha sem. Egyik kezemet felemeltem a másikkal kapaszkodtam, és éreztem, ahogyan a szellő át táncol az ujjai m között, oda lent pedig minden olyan kisebbnek látszott.
Mindig is akartam tudni, hogy milyen lehet egy madárnak, soha sem akarok leszállni innen. Kell nekem egy ilyen állat gesztenyével remekül kijönnek majd.

Falakhoz érve, sikerül kilépnünk egy legyintéssel. Bizonyosan befolyásos ember, ha tudná azt, hogy meg akarják öletni, és milyen szerencséje volt velünk.
Hirtelen hallom a hangját, hogy kapaszkodjunk.
- JUHÉÉÉ!! – Szökik ki egy boldog, gyermeki jókedv.

Olyan furcsa volt, hogy ami sok időbe telt ide fele, az valószínűleg alig lesz érezhető ezekkel a lényekkel.
Figyelek a szavakra, a tanításokra, hiszen később jól jöhetnek az információk. Egy lényre hívja fel a figyelmünket. Meg annyi érdekes dolog rejlik ezen a vidéken. Ekkor érzem csak igazán, hogy Tulveronból mily keveset is láttam.

Nem tudom pontosan mennyit is voltunk úton, de minden percét élveztem. Nem akartam, hogy vége legyen, de az állatoknak is bizonyosan, ahogyan nekünk is pihennünk kell.
Ám lassan ereszkedni kezdünk, számomra oly hamar ért véget a móka.
A homok természetesen nem kímélt, így kénytelen voltam az arcom eltakarni, ám mikor leszállunk, s a kendőt elveszem magam elöl, szempilláimon, a homok vastagon ült meg, és persze köpnöm is kellett, hiszen a szám is tele volt. Cseppet sem nőies mozdulat volt ez.

- Kár, én nagyon élveztem. – Mondtam a férfinak.
- Sokba kerülnek az ilyen állatok? – Érdeklődtem, miközben amennyiben átadja a fáklyát, hogy megfoghassam, ha nem úgy csak figyelek.
Egyiket meg is gyújtja és a falakon táncoló tűz fénye azonnal meg is mutat nekünk a sötétségben megbújt jeleket.
- Ártalom? – Kérdeztem, majd azonnal eszembe jutott.
- A medál. – Mondtam, s letéptem a nyakamból és oda nyújtottam a mágusnak.
- Úgy tudom ez védelmet ad. – Mondtam reménykedve, hogy igaz az, amit mondtak az árusok.


Kalandmester Kedvelte

Világi vagyok
Deedra Gindrian

Every great warrior must learn to endure and overcome the adversities of life.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1598
❖ Tartózkodási hely :
Ω Nulport
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Nibalil-Völgy Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Dec. 11, 2022 2:48 pm


Mynzashi zsiványok
« taggeld; @Deedra Gindrian  »
Diinwa. Nos a lények neve már önmagában lenyűgöző volt, ám én a saját példányomra gondoltam. Valahogy személyesebbé akartam tenni ezt az utat... hiszen egy magam fajta tolvajnak mégis mennyi esélye van, hogy varázslatost teremtmények hátán szelje át a sivatagot - s ha nem is a teljeset, hát egy részét bizonyosan.
- Sebaj. Elnevezem magam majd, ha kicsit jobban megismerem - szólaltam meg aztán. Pillantásom nem tévedt többé Jalmra, csak magamnak jegyeztem meg inkább. A kíváncsiskodása amúgy is csak a tekercs megszerzésének részleteire terjedt ki... bár Deedrához képest már is lelkesebb volt ezen a téren. Nem avattam be persze részletesen, mert milyen tolvaj fedné fel a titkait? Talán másnak eszébe sem jutna felfeszegetni a padlódeszkát a mágikus kör mentén. De hát mit is lehet mondani? Valamiben még a magamfajta semmirekellő is tud jó lenni.
Az úttól azért kicsit tartottam. A magassággal nem volt különösebben gondom, bár volt olyan mélység, amibe már nem szívesen tekintetettem le, azonban sosem lovagoltam. Elméletben összeraktam fejben, miképpen is kell csinálni, ezért mikor a diinwa hátára kerültem, Jalmot utánozva a nyelvemmel csettintettem neki. Ez tűnt az indulásra való felszólításnak.
Kellett egy kis idő, hogy megszokjam, addigra már Qiesa távolinak tűnt, a diinwák gyorsabban szelték a szelet, s a gyomrom elfelejtett tovább görcsbe rándulni az alattunk elterülő magassában. Tényleg nem volt ilyen lehetőség még egy az életben... bár különös, de elszomorított, hogy ezután vissza kell majd térnem az átlagos hétköznapjaimhoz. Hogy lehetne az ember ilyen kaland után ylore-i tolvaj ismét? Lepillantottam hát a homokdűnékre, talán most nézhetem utoljára ilyen messzeségből őket... tekintetem lustán kereste a lentről érkező, csendes hangok forrását. Homokféreg. Már a neve alapján sem szívesen találkoztam volna vele. Akadtak volna kérdéseim, ám most inkább tovább élveztem azt a szabadságot, amit a levegőben töltött idő jelentett. Egészen más volt, mint a földön járni.
A repülés sem tarthatott örökké, valamiféle völgyhöz értünk el s Jalmot követve ereszkedni kezdtünk. Ahogy a tudós leszállt a diinwáról, én is követtem és a viszonylag sima, sziklafalrészre pillantottam. A vak is látta, hogy ott valami nem stimmel, valami más. A fáklyája fénykörébe lépve néztem meg a véseteket, amik a felületet tagolták.
- Minden kincsszerzés jár valamilyen áldozattal. Aligha ússzuk meg sérülés nélkül  - jegyeztem meg és leakasztottam az övemről a tekercset, hogyha Jalm úgy akarta, elvehette az ujjaim közül. Sajnos más módon nem tudtam hozzá szólni ehhez, én másképp dolgoztam, nem voltam tudós, mágiát sem használtam. Tolvajként megtanultam, hogyha egy ajtó nem enged, akkor keresni kell ablakot, ha pedig nincs ablak, akkor rést, ahol beférek, ha pedig nincs rés, akkor be kell törni az ablakot vagy az ajtót. Nem találkoztam olyan hellyel, ahova nem jutottam be. Persze a többi fiúval könnyebb volt, mert mindig volt egy erős, aki megoldotta a bejutást, én meg csak követtem. Egyedül egészen más volt, több gondolkodással járt.



Kalandmester Kedvelte

Zsivány vagyok
Naken Forerion

Anger makes you stupid. Stupid gets you killed.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
559
❖ Tartózkodási hely :
Ylore és környéke
❖ Szintem :
Haladó (Tolvajlás); Tanonc (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Nibalil-Völgy Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Csüt. Dec. 08, 2022 7:22 pm

Mynzashi Zsiványok
- Ó, csakugyan? És hogya- ne is törődjenek velem, napestig kíváncsiskodnék, rossz szokás – legyint egyet félbeszakítva a kérdését, miután felszabadult legalább az egyik keze. - A legfontosabb, hogy megvan a tekercs. Minden elismerésem, biztosan nem lehetett egyszerű megszerezni – biccent feléjük őszinte hálával, mielőtt egy nagy szusszanással a kantárját rángató jószágra vetné megfáradt szemeit. - Diinwa a nevük, de hogy ők rendelkeznek-e sajáttal, nem adta a tudomásomra az istállómester – vonja meg a vállait. - Nos, remélem jól bírják a magasságot, mert bár gyorsabb lesz az utunk, de afféle, amilyenben jó eséllyel még nem volt részük. Kezes állatok, nem makacskodnak, ám az égen akár a hóbortos madarak – horkant egyet, mielőtt csettintene egyet a nyelvével a saját diinwajának, hogy maradjon nyugton, amíg nyeregbe száll. Mindössze akkor utasítja indulásra, ha már Deedra és Naken is ki-ki a maga hátasára helyezkedett.
- Mintha csak lovagolnának! - adja a tudtukra a jó tanácsát, majd néhány bátortalanabb mozdulatot követően a levegőbe emelkednek mind a hárman, fel, majd még feljebb, egészen addig, amíg az alant nyüzsgő városi polgárok nem hatnak többnek, mint egyszerű játékbabáknak.

Az idő közben felgyúló fáklyák tengernyi fénypontként cikáznak alattuk a haladásuk közben, ami addig egészen ráérős tempójú, amíg el nem érik a város falát. Nem tudhatják, ám napközben Jalm elintézte, hogy engedélyt kapjanak a szárnyasok hátán távozni és esetleg visszatérni, mivel ekként a kapukat és az esetleges ellenőrzéseket megkerülik. Kellemetlen is volna, ha bárki bereppenhetne Qieseába egy diinwa hátán…
Egy intés hát a tudós részéről, egy intés a falakon őrködőktől, és a röpke lelassulást követően elhaladhatnak a magasba nyúló falak felett, amelyek jótékony lepelként ölelik körbe a sivatag legtündöklőbb ékkövét.
- Kapaszkodjanak, nekiiramodunk! - kiált nekik hátra, aztán megsürgetve a maga hátasát, az eddiginél jóval nagyobb lendülettel reppen tova a sötétedő égbolton. A maga részéről nem is koncentrál másra, mindössze az úti céljukra, elvégre nem bírja a magasságot, azonban ha Deedra és Naken alátekintenek olykor-olykor, különféle érdekességekkel szembesülhetnek.

Az út elején, miután a városon kívüli kisebb településeket is elhagyták, végeláthatatlan homoktenger tárul a szemeik elé. Lágyan fodrozódó, narancsos-lila fényben fürdőző dűnék, melyek akár az óceán kék fodrai, szinte hullámzanak a szél noszogatására. Békésnek és szelídnek hat a táj a magasból, ám, miként a nap utolsó fényei megbújnak a horizont mögött, a szürke homályban furcsa mozgásra lehetnek figyelmesek a homokban. Eleinte mintha egy óriás húzna láthatatlan csíkot a sercegő szemcséken, aztán kisvártatva, hirtelen tör fel a talajból egy lény, amely küllemében akár egy féreg, csak éppen olyan méretben, ami meghaladja a józan észt. A homok zúdulásának hangja bizarr mód csöndesen, halkan szökik fel hozzájuk, amint ez a komótos jelenség méltóságteljesen sikamlik tova, hogy néhány száz métert követően ismét alámerüljön a buckáknak.
- Na-sah, vagyis homokféreg! - szólal meg Jalm, bár elsápadásából kitűnik, nem esett jól neki alátekinteni a mélybe. - Rendkívül veszedelmes lény! - teszi hozzá, de aztán ismét csendbe burkolózik.

Hosszan, kivételesen hosszan repülnek, legalább egy, ha nem két órát, mire a dűnék látványát lassacskán felváltja a szikláké. Nem csak emitt-amott fordulnak elő, mint a karavánúton a városba menet, hanem egy egész rendszert, völgyet képeznek egymással. Persze a talajt változatlanul homok fedi, és bizonyos részein érdekes fák tűzdelik, amelyek körött csillámló felhő lengedezik. No nem konstans, időről-időre pöffenti magából elő a növény, s ha kicsit is figyeltek anno a karavántagok elbeszéléseire, tudhatják, hogy Taraddal van dolguk, amit jobb elkerülniük.

A völgyben még legalább két fertályórát repülnek, mire lassacskán ereszkedve a sötétben elérnek egy viszonylag sima falrészlethez, amin bizony még a magasból sem láttak túl.
- Megérkeztünk – jelenti ki a tudós, leszállva a hátasáról, amit egy tetszőleges, kisebb sziklához köt ki, hogy ne kóboroljon el. Ezt követően fáklyát húz elő a málhájából, szám szerint kettőt, de egyelőre csak az egyiket gyújtja meg, hogy a falhoz sétálva töredéknyi részét bevilágíthassa az előttük emelkedő, rúnákkal és különféle vésetekkel teli kapunak. - Ha minden igaz, ennek a nyitja a tekercsen megbúvó varázsige. Már csak az a kérdés, miként nyissuk fel úgy, hogy ne érjen minket ártalom – tűnődik félhangosan. Láthatóan idáig nem gondolta végig a tervet, meglehet azért, mert nem hitte, hogy a két újonnan hozzászegődő valóban meg is tudja majd szerezni az értéket, aminek a birtokában jóformán lélekszakadva sietett a kapuhoz.

« Zene; Desert Night • credit; »

Folrandír Ceilteach Kedvelte

Tulveron főkrónikása
Kalandmester

Great stories happen to those who can tell them


❖ Ulron :
153
❖ Tartózkodási hely :
Tulveron
❖ Szintem :
Mester




Nibalil-Völgy Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Csüt. Júl. 07, 2022 3:44 pm

A völgy kősziklái frissítő árnyékot kínálhatnak a perzselő napsütéssel szemben, azonban nem árt óvakodni a közelükben, ugyanis az áskáló bevros előszeretettel képez vájatokat a környékükön, amelyek a legkisebb terhelésre is beomlanak. Mindazon felül, hogy nehéz belőlük szabadulni, arra is mérget lehet venni, hogy rövides időn belül a rémség is feltűnik az elemózsiájáért. S ha mindez nem lenne elég, éjszakánként a tarad fára sem árt ügyelni, amely szorgosan pöffködi magából hallucinogén pollenjeit.
Tulveron főkrónikása
Krónikás

Great stories happen to those who can tell them


❖ Ulron :
2128
❖ Tartózkodási hely :
Tulveron




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Nibalil-Völgy Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt
Ajánlott tartalom





Nibalil-Völgy Empty
Vissza az elejére Go down
 
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Tulveron Krónikái :: téktér :: Mynzash-
Ugrás: