Tulveron Krónikái
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Men echenim
sí derthiel ne chaered hen nu 'aladhath


 
Karaván út KaDiPE5
Karaván út KaDiPE5
Üdvöznk
dicső lovag szép a ruhád, szép a lovad
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Üdvözlünk Tulveron mágiával átszőtt világában!
Oldalunk középkori körülmények között játszódik, és ötvöződnek benne számtalan fantasy mű elemei.
Regisztráció előtt kérünk, mindenképpen olvasd el a Törvénykönyvünket és Világleírásunkat, melyek az oldalon való könnyebb kiigazodást szolgálják, illetőleg az alapok megismerését.
Oldalunk 2021.01.08-án nyitotta meg kapuit a nagyérdemű előtt.
Várunk sok szeretettel egy igazán nagy kalandra!

 

 
Karaván út

Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
Utolsó Poszt Hétf. Okt. 03, 2022 9:06 pm

Szabad a játéktér

❖❖❖

Tulveron főkrónikása
Krónikás

Great stories happen to those who can tell them


❖ Ulron :
2128
❖ Tartózkodási hely :
Tulveron




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Karaván út Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Okt. 03, 2022 7:50 pm


Mynzashi Zsiványok
Megvallom, talán kicsit élveztem, hogy fegyver lehetett a kezemben. Volt benne valami, amitől az ember szinte hatalmasnak érezte magát… még egy olyan gyámoltalan lélek is, aki napokig tartó okítás ellenére is, csupán az alapokat tudta elsajátítani. S talán nem is ez volt a fénypontja az utazásnak. Az ételeket, az illatokat jobban élveztem.
A különös érdeklődésnek bizonyára az lehetett az oka, hogy nem sűrűn jutottam mindez idáig ételhez. Ha mégis, akkor azt vagy elloptam, vagy éppen az utolsó ulronomból költöttem rá. A fűszerek erős illata valahogy egészen különleges hatással bírt rám, kicsit mintha mesevilágba kerültem volna.
– Ha szereted is a hasad, aligha kerekedik oly’ feltűnően, mint Fiziam barátunké. – Feleltem némi vigyorral, ám ahogy az én alkatom került szóba, csak nyeltem egyet. Fogalmam sem volt, varázsló társunk honnan jött, mit élt át, de nem hittem, hogy tudja, milyen az utcán élni. Már pedig én ott éltem. – Sosem jutott elég étel az asztalra. Ha pedig mégis, a fivéreim megették a jórészét. Minthogy én voltam a sok gyerek között a legkisebb termetű, könnyen félre is löktek. – Sóhajtottam fel. – Ám, amikor ételhez jutok, akkor én is szeretem a hasam, legalább annyira, mint te.
Miért beszéltem magamról? Fogalmam sem volt, hiszen nem ismertem régóta… és barátnak sem neveztem volna Lazenen kívül mást. Mégis beszéltem, mintha bepiáltam volna. A fűszerezésre próbáltam inkább koncentrálni, ám csak akkor álltam meg, mikor azt Rhys is szóvá tette. Mégis mi baj lehetne belőle? Deedra szavai kicsit elterelték persze rólam a figyelmet.
– És ha asszonnyá tesz egy derék férfiember? Csak főznél a kedvéért, nem igaz? Bár bevallom, nem sok vonzóbbat tudok elképzelni, mint egy kardforgató nő. – Feleltem úgy, mintha akkora tapasztalatom lett volna. Valójában az érzések és testiség terén meglehetősen gyengécske múlttal rendelkeztem. A magamfajtának sem ideje, sem lehetősége nem volt az ilyesmire… a bordélyházakat lakó leányok és ifjak pedig ingyen nem állnak szóba senkivel.
Szinte szomorú volt, hogy egy ismerkedős estét beárnyékolt a másnapi rosszullét. Különös betegségnek tűnt, ami végig sietett a karavánunk minden tagján. Természetesen nem akartam magamra vállalni mindezt, sőt amikor nem éppen rajtam volt a sor… nos a „futásban,” egészen mókásnak találtam.
– Nem tudom miről beszélsz. – Vigyorogtam Rhysre, ahogy elégedetten fenyegette a csodás kezeimet némi csapkodással.

***
A napok teltek s múltak, a forróság szinte megszokottá vált, akárcsak a hideg éjszakákat, ám egy valami még meg tudott lepni ebben a kopárságban – és nem, nem a hasmenés, amit bizonyára az étel körüli mesterkedésem okozott. Hanem Raab. Raab, aki ezúttal megengedte, hogy egy-egy „kincset” válaszunk magunknak a szerzeményből. Azt hittem, majd kapzsi lesz és meg akarja tartani magának mindezt. Fegyverek… gyógyitalok voltak bőven, ám engem az alkarvédők fogtak meg. Harcolni nem tudok jól, ám a védekezésben az segítségemre lehetett volna. Így hát erre esett a választásom.
Aztán jött az az álom. Az a nagyon furcsa álom, aminek mintha nem lett volna helye a korábban megszokott kuszaképek után. Túl valóságos volt, túlzottan is életszerű. Bár sokszor álmodtam a támadómról, de most más volt. A nő és a lovag mellett egy férfi is állt, ám az ő arca kivehetetlen volt a homályban. Az az érzésem volt, mintha a látásommal nem lenne valami rendben, ám nem volt időm megdörzsölni, mert nekem rontottak. Próbáltam ellen állni, próbáltam szabadulni a rám nehezedős súlytól, a penge lecsapott és a páncélos arca megváltozott. Először nem ismertem fel, csak amikor a szempár csillogása, a vonások jobban kirajzolódtak. Valami olyasmit dünnyögtem, hogy „Laz…,” aztán hirtelen összerándultam és már csak a felkelő nap fénye maradt.

***
A városhoz érve, bizonyára nem én voltam az egyetlen, aki neheztelt még a munkaadónkra. Mégsem tettem szóvá, csak biccentettem felé a szavaira. Nekem nem volt kedvem szókoszorút kötni, mint a varázslónak. Átvettem a pénzem és örültem az életnek, amit megtarthattam minden kellemetlenség ellenére.
Épp csak elkaptam a kis jelenetet Rhys és az egyik asszony között. Már majdnem irigykedni kezdtem, mikor az én tenyerembe is puha kis csomag landolt. Ha el tudtam kapni a fátyolos hölgy kezét, úgy ott csókoltam hálám jeléül.
– Nem hallottam semmit. – Feleltem játékos vigyorral a képemen a varázsló megjegyzésére. – Inkább hódoló, mint barát. – Büszkélkedtem Deedrának, nem mintha valójában bármely asszony szívét is megdobogtattam volna. Egyszerűen csak élveztem a társaságukat, hiszen sokkal életrevalóbbak voltak az uruknál.
Még egy pillantást vetettem a távolodókra. Nem bántam, hogy megszabadultam Raabtól, na meg az egész pereputtyától… habár az asszonyok talán megkedveltek. Bizonyára jól kellett volna, hogy essen ez a szívemnek, de engem máris a város foglalkoztatott, amibe belépni készültünk.
– Ha a szagod nehezen is, a társaságod szívesen viselem. – Feleltem Rhysnek. Ismeretlen terep volt ez, kár lett volna különválni. Deedra is hasonlóan vélekedett és még mosolygott is, ami szokatlan volt, ám bájosan állt neki.
– Én inkább megmosakodnék. Bár nem vagyok kényes természet, de a homok mindenhol… szó szerint mindenhol ott van, ahol nem kéne. Mit szólnátok, ha keresnénk egy fürdőházat és utána ennénk pár falatot? – kérdeztem. Bár nem számoltam meg a kapott ulron mennyiséget, reméltem, hogy ennyit még megtehetek úgy, hogy maradjon is valami.

Deedra Gindrian and Ezaras Azildor Kedvelték

Zsivány vagyok
Naken Forerion

Anger makes you stupid. Stupid gets you killed.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
559
❖ Tartózkodási hely :
Ylore és környéke
❖ Szintem :
Haladó (Tolvajlás); Tanonc (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Karaván út Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Okt. 03, 2022 6:53 pm
MYNZASHI  ZSIVÁNYOK
Mindenki
«  szószám: 899  • Öltözet • Credit: »
T
alán olyan volt, mintha szavaim kissé megdöbbentették volna, vagy tán én értettem félre, ám azokat komolyan gondoltam.
- Ugyan. – Legyintettem a furcsa hasonlatra. Van benne igazság, ám én nem így láttam a küzdelmét.
Majd arra is fényderült, hogy honnan is származik.
- Még nem jártam arra, mondjuk más fele sem. Nulport az egyetlen hely, ahova megvetettem a lábam majdnem két esztendeje, vagy több-kevesebb.. nem is tudom már. – Zavarodtam össze. Ám ez nem számított, hiszen világot akartam látni mindig is, ám a klánom egy helyre szólít, bár Aiken nélkül a klán mit sem ér.
Következő kijelentésére felnevettem, lehet napszúrást kezdtem kapni. Elég volt ennyi válasz, hiszen ecsetelni tudnám csak ezt, hogy vannak kik nem, s vannak olyanok is, akik igen, ám ez mit sem számít. Minden, amit tudok Nulportban tanultam meg.
- Harci sebek, büszkén fogom viselni őket, de köszönöm. – Fejeztem ki a gondolataim.
Halvány mosoly jelent meg az arcomon. Nem akartam többet hálálkodni, de reméltem tudta, hogy ez egy újabb köszönöm volt. Szavai pedig igaznak hangzottak. Majd a fiúhoz is kérdést intéz.

❖  ❖  ❖

Naken a hölgyekkel ismerkedik, és segít nekik. Magam nem bátran, hiszen nem voltam egy igazi hölgy bármennyire is szerették volna ezt otthon.
Soha nem értettem a főzéshez, vagy olyan dolgokhoz, ami egy asszonynak tudnia kellett volna. Gyermeket is akartam volna, de az számomra nem élet, hogy otthon üljek és majd a férjem teheti azt, amit én akarok. Jó kedélyű nevetések, és intő szavak is elhangoztak.
Ám engem sem hagytak ki, s még amennyiben maradt bor és jutott is nekem aznap, akkor a kortyolásom után válaszolok.
- Noooh.. – Rázom meg a fejem, s mosolyodom el.
- Én inkább a kardot, mint a fakanalat forgatom, ha bár tán atyám máshogyan akarta volna ezt. – Mondtam és ezzel szerintem mindent elmondtam, amit kellett.
Ám az étel nem olyan lett, mint vártam, tán a fiú tet bele valamit, ám a bokrok árnyékát mindenki, közöttük én is kerestem.

Naken végén belement, hogy pár jó tanáccsal elássam, és a kardommal és az ő kis pengéjével is gyakorolt. Reméltem semmilyen sérülése nem szakad fel, ha akad-e még, vagy nem okoz magában kárt. Ám, egészen bele tanult a dolgokban.
- Az soha nem árt, ám a kiszámíthatatlanság jobb. – Próbáltam még pár tanáccsal ellátni őt.
Meg kell mondjam feketébb kellemes volt az izmaim mozgatása, és kisebb okítás. Átadhattam azt, amit én tanultam. Természetesen én jobban meg lettem hajtva, akár egy szamár, ám kellemes volt elterelni a gondolataim.
Harmadnap a cseppet sem finom igyekezetem a meggyőződésre elérkezett. A férfi láthatóan nem volt boldog szavaimra, miért is lett volna, igazakat beszéltem, ami ugye nem neki való.
- Elnézést éppen fájdalmaim voltak. – A védelmükért, de ezt nem teszem hozzá, bár így sem voltam kedves, szóval bizonyosan lemondhatok a javakról.
Ám ekkor pakolni kezd. sarló, pajzs, hosszúkard és egy egy alkarvédő és még valami ital féle.
Megfontolva veszem szemügyre ezeket. Egyet adott csak, hát valóban én se tettem volna másképpen.
Tenyérbe mászó dolgaimat Nulport ragasztotta rám, s már rég elfeledtem milyen is volt az a Deedra, aki még apja helyére készült.
Úgy döntöttem, hogy a hosszúkardot választom, hiszen talán ez az, ami igazán jól jöhet nekem a későbbiekben, így elvettem azt, és magaménak tudom mostantól.


❖  ❖  ❖

Nem múlnak olyan hamar a napok, ahogyan azt szeretném, már nem számolom és nem is tudom hányadik napja rójuk a sivatagot, ám az utolsó este is elérkezik.
Álmaim különösek voltak. Megszoktam, hogy azok és zihálva kelek fel, hiszen emlékeimben folyamatosan a vérbe fagyott Aiken lebeg, ám ez más volt.
Ismeretlen alak, és egy különös lény költözik most álmaim bugyraiba, amit soha nem láttam ez előtt.
Hatása olyan faragott alakként látszik az, s világító szemei bele martak a lelkem legmélyebb részébe is.
Harcos pengén valami megcsillan, majd utána káosz és földindulás veszi kezdetét. Minden a porba hull, és egy tőz emészt el mindent.
Ismét zihálva kelek fel, s inkább úgy döntök, már nem alszom vissza.

❖  ❖  ❖

Ahogyan haladtunk hirtelen, mint ha délibábot látnék. Egy város képe csillan fel, és mivel már hittem ilyet ez előtt, rá kérdeztem valósak e.
Nem sietve, éppen kellemes tempóban igyekeztünk annak irányába, s már megértem miért kellett ezeknek segítő kezek.
Ám máskor tevét kellene vennem, vagy valami más ehhez hasonló állatot, ha akad.
” Megérkeztünk”, mondta Raab és megáll a menet.
Soha nem láttam ehhez hasonló épületeket, és még ugyan nem léptünk be így is megvizsgáltam a falakat. Hát ezért váltak ki Evirantól, hogy különféle úri dolgokba bújtassák magukat. Nekünk megfelel a fa árnyéka.
„Együtt” hát nem volt elég? Még is miért maradnék velük, hiszen nekem meg kell találnom az apámat.
- Rendben. – Mondtam a végén. Megkaptam hát a jutalmam, s nem voltam rest megszámolni. Negyven ulron volt benne, elégedett voltam.
Ám már nem igen emlékszem, hogy mennyiben is állapodtunk meg. Nem vágytam másra, mint arra, hogy én ebből a pénzből egyek, és fürödjek és információkat gyűjtsek.
- Viszlát. – Mondtam. Az egyik asszony a fiúknak ad valamit. Rhysand csókkal is megköszöni azt, erre el kell mosolyodnom.
- Látom barátot szereztetek. – Mondtam összekulcsolt kézzel, és mosollyal.
- Uh! – Jutnak eszembe a bokorban eltöltött emlékek, a mágus szavaira.
Aggódtam apámért, de nagyon éhes voltam.
- Nem, de van más választásunk? – Mosolyom nem lankadt és megvontam a vállam. Vicceltem természetesen, egészen jól megszoktam már a képüket. És a vicce is egészen kellemes volt, most már biztos. Napszúrást kaptam.
- Lehet itt valamit enni? – Kérdeztem.
- S talán beszélhetnénk közben erről arról, ha van még erőtök. – Mondtam, úgy gondolom ideje lenne beavatnom őket, és a segítségüket kérni.

Ezaras Azildor and Naken Forerion Kedvelték

Világi vagyok
Deedra Gindrian

Every great warrior must learn to endure and overcome the adversities of life.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1598
❖ Tartózkodási hely :
Ω Nulport
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Karaván út Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Okt. 02, 2022 1:45 am
Mynzashi zsiványok
Tagadom, ha azt mondom nem elég a homok halk sercenése a talpam alatt, s hogy ennél nagyobb zajra vágytam még gondolataim mellett. ahogyan azt sem, hogy az indulástól eltelt idő után csupán kedvességből kínáltam a mellettem csoszogó yloreit. Addig is csendben volt. Végül mégis csak megkapaszkodik az ismerős dallam valahol a gondolataimban. Végül azon kapom magam, hogy halkan, csak egészen halkan bekapcsolódom én is. Soha máskor nem kellett annyiszor elénekelnem, mint miután Orell atyától húgomnak csentem orvosságnak vélt szert. A templom körüli feladatok elvégzése közben, nem volt nagyobb kín számomra és a közeli hallgatóság számára sem. Irigyeltem akkor azt a rókát, nagyon is. Mostanra azonban csak kellemes emlék.
Az asszonyi virgoncság üdítő szertelen lelkemnek, s megvallom, nem vagyok rideg a női kacajnak, s kellemnek se, noha utóbbit gondosan takarja a réteges öltözet. A jóindulatot nem használnám ki, s no, leginkább, mert a hely szívemben már foglalt sem engednék a csábításnak, de egy óvatos, pajkos kacsintással, egy kedves mosollyal szívesen fenntartom az izgatott hangulatot, ezzel is teret engedve Nakenak. Kérdésére azonban halkan felnevetek. – Ha annak nem is, de, mint látszik, szeretem a hasam – paskolom meg az említett testrészt, akár a tenger partjain döcögő fókabébi. -  S úgy veszem észre, s a huncut asszonyságok igazán jól főzhetnek, elnézve munkaadónak kerekedik elől hátul – pillantok a fehérnépre széles mosollyal, s Raabra, remélvén, hogy neheztelése mellett, azért még érti a tréfát, s nem orrol meg még jobban. – Elemben veled, aki inkább csak kever s kavar, de nem eszik, legalábbis nem eleget. De talán, ebben a pár napban ráncba szednek a sivatag csillagszemű boszorkányai – mosolygok továbbra is jó kedéllyel. – Ámbár, nem mondom, hogy valótlan mit állítasz. Miként a főzésben, úgy az alkímiában is fontosak az arányok… S ha már, bármi is légyen az a kezedben, nem lesz már abból elég? – vonom fel egy pillanatra a szemöldököm. Bár nagyon úgy fest, tudja, mit csinál, így ráhagyom. – Az arányok és a sorrend, ahogy a pörkölthöz előbb a hagymát pirítod le, s nem a húst, úgy igaz ez bájitalokra is. Teljesen más lesz a végeredmény. Az előbbinél a hús nem veszi át eléggé a zamatát, utóbbinál meg… örülhetsz, ha nem mérgezed le magad – teszek pontot a téma végére, habár kedves számomra, meglehet, csak egyedül vagyok vele. – Deedra, te, hogy állsz a főzéssel? – kérdezem a lányt, nem kihagyva a beszélgetésből. Bár másnap már egészen máshogy gondolom- ráfért volna még egykis okítás -, mikor is az ylorei kreálmánya kétszer csíp, s naponta többször is melegváltásban gondoskodunk a föld tápanyagban való gazdagságáról a jövő évre. – Ha még egyszer felügyelet nélkül sündörögsz a bogrács körül, ráverek a kezedre.
Az elkövetkezendő öt évre méregtelenítve, pár kilótól megszabadulva nagyobb örömöt lelek a környezet adta ajándékoknak, s gyűjtöm be azokat kísérőink segítségével. Kissé duzzogva ugyan, de engedek a józanésznek és magam mögött hagyom a tarad fákat, főleg mivel biztosítanak arról, hogy a városban is lesz még alkalmam találkozni velük. Az este részeiben, míg nem Nakent figyelem, kezem ügyében egy fakanállal, bőszen lejegyzetelem az elhangzottakat.
Megkönnyebbült sóhaj száll fel mellkasomról Fizaim szavai hallatán, soraim nem hazudtak Lidércemnek, ahogy asszonya szavai sem, jó ember, hű a nyakában lógó medálhoz. A zaklatott sebes folyó, csendesedve nyugalmat hoz csordogálásával. Hálás vagyok Raabnak, amiért, ha röpke percek erejéig, de élményt ad a tevegelés megismerésével. Különös érzés, ahogy imbolyogva áll lábra alattam, akár egy lágyan ringatózó csónak. Kapaszkodok is szerencsétlen jószágba, ott ahol csak tudok. Komótos baktatása különös érzés – ölemnek is, féltem is, amit lábam közt dédelgetek – nem olyan, mint Ábránd hátán.
Vezetőnk szavai kemények, miként Deedra szavai is azok voltak. Ha Naken a védelmére is kel, részemről nem számíthat védelemre. Egyet kell értsek szavaival, bár egészen más célból éreztem hasznosságát a lények kifosztását, azonban sem egyik, sem másik mellett nem hozok fel érveket, bölcsebbnek tartom hallgatást. Inkább a kíváncsiság, mint a haszonszerzés viszi lábaim a felhalmozott „kincsekhez”. Végig nézve a fegyvereken, egyikre se tartok igényt, némi kíváncsiság inkább a fiolák iránt lobban fel, de azok közül bármelyiket fellelem a piacokon, s már a magam része rajtam csüng. Ha esetleg kérdezik társaim mibenlétüket, szívesen elmondom nekik, kivéve egyét, mely nem csak számomra ismeretlen, hanem még a karavántagoknak is. S már már magam mögött is hagynám a portékákat, de ez nem hagy számomra nyugtot. Vonakodva, küzdve a becsületemmel mégis elsüllyesztem a tarisznyába, egy biccentéssel megköszönve Fizaimnak nagylelkűségét.
A perzselő homokot, a nap tüzét bőrömön, a monoton menetelést feledteti velem a jótársaság, a vékonyodó harag s sértettség. Az utolsó hűvös éjszaka, hűvös álmot hoz, úgy süvít akár a hódarát kavaró északi szél. Hófehér lehelete, azonban skarlát színben gomolyog, zárt ajtó, s ablakok mögül, majd, sebesen repít ismerős helyeken át, melyek ahogy jönnek, oly gyorsan vonulnak a homályba, az égen vitorlázó sárkányoktól. Különös álom, melytől még ébredésem pillanatában is zaklatottság uralkodik rajtam. Megrázva fejem próbálom elűzni fejemből a képeket. Nem szokatlanok számomra a nyomasztó álmok, de más magyarázatot jelenleg nem találok rá, mint a fáradság, az út, melynek vége már a látóhatárt karcolja. Az út melyen szó eset szülőhazám melegéről, a szigetről, hol Alora áll, ahol sárkány sziluettje húzott a fejem felett, s melyen különös kincsek gazdája lettem.
A kirajzolódó város láttán kevés jobb dologra tudok gondolni, mint egy forró fürdőre és puha ágyra, de közelebb érve megállapítom, hogy nem csak a nép, de építészete is különös. S a habcsók alakú tetőkről, egészen kellemes emlékek űzik el a páragőzét szemem elől. Közelebb érve persze a város távoli gyönyörű látványát, itt is bepiszkolja a szegénység lehelete. – A részemről a szerencse, hogy megismerhettelek Raab Fizaim. A történtek ellenére nem lehetek elég hálás, amiért a karavánod mellé fogadtál – nyújtom felé kezem, s amennyiben elfogadja, szorítok rá kezére. Azt hiszem, a bő egy hét alatt megkedveltem az öreget. – Legyen szerencsés és hosszú, boldog életed, Khaziiri vigyázza lépteitek – búcsúzom tőlük átvéve a szütyőt. A halk toppogásra fordulok csak vissza, s meglepetten tekintek a feleségre, s az újabb kis erszényre. Noha, még fogalmam sincs, mi van benne, mielőtt elszelelne, nyomok puha csókot fátyolos arcára köszönet képpen. – Remélem hallottad, nem úgy, mint a legutóbb – vigyorodok az yloreire, miután megnéztem tartalmát. – Úgy tűnik magunkra maradtunk – dörzsölöm meg portól szutykos nyakam. – Számomra, nem okozz gondot eltölteni még néhány órát, s szívesen fogadom meg Raab tanácsát. Ti hogy vagytok vele, bírjátok, még a szagom? – vigyorra szélesedik szám. – Bár ez a teveillatú parfüm, amit ti is használtok, igazán izgató.




Vendég
Vendég
Anonymous




Karaván út Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szomb. Okt. 01, 2022 5:26 pm

Mynzashi Zsiványok
Az első nap viszontagságaihoz képest nem csoda, ha a sivatag szeszélye előbb-utóbb megszokott, apró bosszússágnak tűnik csupán a kísérők számára. A menetrend hisz minden alkalommal ugyanaz; út közben a bőrüket perzselő napsütés a társuk, míg éjszaka a csontig hatoló hideg. Mialatt napközben lágyan fodrozódó dűnék, a forróságban hullámzó délibábok követik lépteiket, úgy a hold uradalmában általában kisebb-nagyobb sziklák és a csillagok fénye óvják őket. Monotonnak is lehetne nevezni a vidék egyhangúságát, de felszabadulva a korábbi harc és ellenségeskedés nyomasztó terhe alól, mindhárman találnak maguknak elfoglaltságot és örömöt a kényszer szülte, közös útban.

Naken a harcművészetekkel ismerkedik, s bár egyértelmű, hogy a kard sohasem lesz fegyvere, illetve a tőr is inkább végszükség a bajban, némi alapismerettel csakugyan gyarapodik az evirani leány jóvoltából. Ám szokás mondani, a jóból is megárt a sok, ezért hát nem meglepő, ha az estéket már nem az elméleti tudásának duzzasztásával, hanem valami egészen mással tölti. Az asszonyok nem veszik rossz néven a segítséget, sőt, a szokatlan felállás révén kifejezetten szórakozásukat lelik az ylorei sündörgésében, és a feltételezésekkel szemben Fizaim sem bánja, ha ebben találja meg a hasznát az egyik bérence. Más kérdés, hogy amíg mindössze a ragut kavargatja, vagy az alapanyagokat segít felaprítani, túl sok kalamajkát nem tud okozni, de a pikáns, alattomos fűszerek mérése már nagyobb hozzáértést igényel. Vélhetően a fátyolba bújt hölgyek segítenének is neki, ám az idő közben hozzájuk csatlakozó ifjú varázsló kellően felborzolja a kedélyüket ahhoz, hogy inkább susmorogjanak egymás között a két férfi vonásairól, semmint aktívan odafigyeljenek a vacsora elkészítésére. Így eshet meg, hogy a következő nap túl sokat senki sem tud haladni, mivel sűrűn kell megállniuk, felváltva keresve a bokrok, félreeső sziklák takarását.

Rhysand sem tétlenkedik a napok java részében, habár kimeríthetetlen kíváncsisága nem mindég kerül kielégítésre. Példának okáért az Örökkévaló kezénél nem lel másra, mint amit a szemei is látnak. Viszont a karavántagokhoz intézett kérdései, kérései nem maradnak felelet nélkül, így kap sót a tartósításhoz, illetőleg azt is megtudhatja, hogy általában véve a kikötőtől, amit egy napja hagytak hátra, még három nap az út a városig. Amely során különféle növényekkel is megismerkedhet, s ha kívánja, az egyik kereskedő szívesen meg is osztja vele a tudását, miként érdemes leszedni, tárolni és felhasználni az olykor veszélyesebb fajtákat is. Kerül hát hozzá némi dulcis, miays, lithla, zsibbasztó verla és irilis is. Egyedül a tarad, amihez egyik jóérzésű karavántag sem engedi, bár arról biztosítják, a városban is fog még találkozni a fával.
Az eltelt napok végére talán neki sikerül a legközelebb kerülni a kísérendő lelkekhez, ha nem számítjuk Naken sikerét az asszonyoknál, éppen ezért Fizaim sem viseltet vele szemben ellenségesen.
- Mondhatnék bármit, ifjú varázsló, a maguk népe nem értheti, miként élünk itt. De ellenérzésektől nem kell tartania a részemről. Társainak sem, megvető pillantásaik dacára – jegyzi meg, és szavai billogjaként azt is megengedi, hogy egy keveset tevegeljen Rhysand, mielőtt rájuk esteledne. Amikor is megesik az összezörrenés a kígyóval, helyi nevén a sivatagi veszedelemmel. Sikeredik elhárítania a veszélyt, nem csupán Arthust, hanem a tábor épségét is biztosítva, cserébe pedig gazdagabb lesz egy újabb mintával, emlékkel az útról.

Deedra az ideje zömében Naken okításával köti le magát, illetőleg a szerény csapatuk kötelékének erősítésével. Noha az ylorei nem egy született harcos, a leánynak is jól esik a gyakorlás, az izmainak átmozgatása, egyszerűen a megszokott életmódjának, napirendjének felidézése. Viszont akad más is, ami szöget üt a kobakjában, méghozzá a gyíklényektől összegyűjtött holmik kérdésköre. Napokkal ezelőtt nem vette hajlandóságát ahhoz, hogy maga kutasson értékek után, éppen ezért Raab eleinte nem úgy fest, mint aki szívesen osztozkodna a zsákmányukon. Ezen az sem segít, hogy Deedra kedves, diplomatikus megközelítés helyett jóformán jogot formál az egyébként vígan hátrahagyott fegyverekre, tárgyakra, s ennyi nap után is felelőssé teszi a gyávaságáért vagy önbecsüléséért a vezetőjüket. Szíve szerint a sértések és a tenyérbemászó mosoly után inkább egy pofonnal honorálná a lány arcátlanságát, de figyelembe veszi, hogy valóban megdolgoztak a jussukért, és máskülönben ténylegesen magukkal tolna ki. Illetőleg az idő közben odasomfordáló Naken és Rhysand is meggyőzi afelől, hagyja őket válogatni.
- Mindent nem adok oda, a varázslón kívül senkit nem érdekelt volna, ha ott is hagyjuk mindezt. Egyetlen dolgot hát választhatnak a hálám jeléül. A mágus is – mondja, majd a bebugyolált, táskákba vagy zsákokba rejtett holmikat kipakolják egy szőnyegre. Akad köztük egy sarló, egy pajzs, egy hosszúkard és egy-egy alkarvédő, illetőleg bájitaloknak kinéző üvegcsék. Háromra ezek közül Rhysand ráismerhet; egy ellenállás italra, egy vakító szérumra és egy gyógyitalra. A negyedik azonban teljesen ismeretlen mindannyiuk számára, még a karavántagok sem láttak ehhez hasonlót. Az üvegben kékes-zöldes, olykor lilás, folyékony örvény gomolyog, egy momentumra sem ülepedve le vagy állapodva meg. Ezek közül választhatnak hát egyet.

Ekként telnek-múlnak a napjaik, az elsőt leszámítva még öt. Az utolsó viszonylag eseménytelenül csordogál a sivatag homokszemcséi között, talán, mert a végletekig elfáradt mindenki, vagy mert az előző éjszaka különös álmok hulltak a kalandorok elméjére...

Spoiler:

A horizontot közelíti a napkorong, miként végre-valahára megérkeznek Qiesea határába, noha már egy ideje láthatóak voltak a város körvonalai; a hatalmas kőfal, amely körbeöleli a sivatag színével vetekedő épületeit, az aranyfényű kupolák, amelyek akár a habcsók, gömbölyded formájuk ellenére csúcsban végződnek és az őrtornyok, melyek mintha az égbe óhajtanának nyúlni. A csakugyan terebélyes, déli kapu közelében is akadnak romosabb házak, szedett-vedett standok, mondhatni egy kisebb település éli az életét a falak innenső oldalán.
- Nos, megérkeztünk – állítja meg hirtelen Raab a menetet. - Nekünk még van elintézni való dolgunk itt, de a kapun túl Qiesea várja magukat. Ha tehetik, ne álljanak meg a külvárosban, nem a legjobb vagy biztonságosabb környék. Jobb is, ha addig együtt maradnak – osztja meg velük a tanácsát, aztán int a fiának, aki értve a jelzésből, három szütyőt túr elő az egyik teve oldalán függő táskából. - A nézeteltéréseink dacára hálás vagyok, amiért ilyen rátermett kísérőim lehettek az úton. Akadt némi ulron a gyíklényeknél, elosztottuk igazságosan – jegyzi meg, újfent intve az ifjabbiknak, aki átnyújtja számukra a fizetségüket. Naken összesen 55 ulront számolhat majd benne, Deedra 40-et, míg Rhysand 25-öt. - Vigyázzanak magukra, és remélem, megtalálják a számításukat a sivatag ékkövében – búcsúzik el tőlük, kezet fogva mindhármukkal, s ha nincs más, aminek szükséges elhangoznia, úgy lassacskán lefordulnak az egyik utcácskába. Az egyik feleség marad csupán le, sietősen a tolvaj és Rhysand kezébe nyomva egy-egy másik, puha szütyőt. - Nem szabad belőle sokat – suttogja, aztán már fordul is el, hogy sebtében utolérje a többieket. A hátrahagyott ajándék pedig nem más, mint az egyik élénksárga színű, pikáns fűszerük.

« Térkép linkje •  Zene; Desert Guard • credit; »

Deedra Gindrian and Naken Forerion Kedvelték

Tulveron főkrónikása
Kalandmester

Great stories happen to those who can tell them


❖ Ulron :
153
❖ Tartózkodási hely :
Tulveron
❖ Szintem :
Mester




Karaván út Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szomb. Okt. 01, 2022 8:33 am


Mynzashi Zsiványok
Talán a baj kicsit összehozott minket ott a homokos, forró tájon. Miként a sebem ellátta Rhys, hálával adóztam neki, ahogy Deedrának is az ajánlatért, mely túlzottan is önzetlennek hatott egy magamfajta senki számára. Lazen volt az egyetlen, akivel, aki mellett fejlődtem, más nem kívánt különösebben velem foglalkozni. Forerion asszonyság persze tőle telhetően igyekezett tisztán tartani, amikor tudott enni is adott, de kedves különösebben sosem volt.
Az útnak induláskor, még kissé bicegve, a varázslóval tartottam hátul. Nem beszélgettem vele, hisz mindketten fáradtak voltunk. Inkább csak halk dúdolással próbáltam magam ritmusban tartani, hogy a lépések közötti enyhe fájdalomról még csak tudomást se vegyek. Csak egy egyszerű dallam volt, amit az utcagyerekek énekeltek odahaza. "Éhes volt a róka, Elment a tyúkólba" - valahogy így kezdődött. Aztán persze el-elhallgattam, ahogy a felém nyújtott vízből kortyoltam.

***

A sivatag száraz forrósága, mintha napról napra megszokottabbá vált volna. Az izzadás már-már normális lett. Ahogy a testem a klímához szokott, valahogy aktívabbá, érdeklődőbbé is váltam, így hát lelkesedéssel vetettem bele magam a tanulásba. Másokkal távolságtartó voltam továbbra is a karavánban a történtek óta, de Deedra és Rhys társasága egészen más hatással volt rám. Lényegében életemben talán nem először, ám hosszú idő után, nem éreztem magam egészen magányosnak.
- Ha jól értem a gyorsaság is számít akkor- bólintottam Deedra szavaira. Nem, mintha nagy kardforgatónak készülnék, ráadásul a tőröm is jóval rövidebb annál, ami elforgat. Mindenesetre elővettem azt és csak úgy a levegő felé hadonászni kezdtem különböző irányokból. Reméltem, hogy elég gyorsan ahhoz, hogy lenyűgözzem. A tempóval nem volt gondom, ám egy kar megemelése is már jóval több energiabefektetést igényelt, mint amihez szokva voltam. Mégsem ellenkeztem, ha Deedra engedte, akkor megpróbáltam a kardjával ugyanezt végig csinálni. Első próbálkozásra még az egyensúlyomat is nehéz volt megtalálni a fegyver súlya alatt, ám a mozdulatok gyakorlásával ez kissé javult. Nem ámítottam magam, hogy a fegyver mestere leszek, ám egy támadásnál mégis csak hasznosabb tudni, hol és miképpen fogjam meg.
Estére az asszonyokhoz szegődtem. Raab persze ezt nyilván nem nézte jó szemmel, ám a főzésben szívesen segédkeztem. Az érdeklődési köröm jórészt kitette az étkezés, ezért figyeltem őket, ahogy fűszerezik az ételeiket. Erős illatok szálltak, az ételeknek pedig még a színe is más volt, mint odahaza.

***
Újabb nap, újabb tikkasztó meleg következett, ám az okítóm nem pihent meg. Hagytam Deedrának magam, mert úgy tűnt élvezi, én pedig szívesen foglaltam le magam azokban az órákban, amikor megpihentünk. Határozottan jobban éreztem magam, mint a gyíkos eset után. A gyakorlás bizonyára jót tett, vagy legalábbis én úgy éreztem, hogy jó hatással van rám.
A levegővel harcoltam jó részt, még akkor is, amikor Deedra és Rhys a közelben beszélgettek a származási helyükről. Nekem fogalmam sincs, hogy honnan jöttem, anyám ki volt, vagy az apám. Csak annyit tudtam, hogy Ylore volt a hely, ahol rám találtak. A varázsló kérdése azonban megtalált, én pedig leengedtem a kardot, hogy feléjük forduljak.
- Azt mondanám, talán az életben maradáshoz. - Vontam vállat és elvigyorodtam. Tény, hogy annyi mindent vészeltem már át sérülten vagy anélkül, bátran nevezhettem magamat professzionálisnak ezen a téren. - Na meg, bárhová be tudok mászni. - Kacsintottam rájuk. A termetemből kifolyólag talán érették, hogy mire célozgatok, ám sosem nyögtem volna ki, mivel is próbálom azt a bizonyos életben maradást elérni. Ha azt mondanám, hogy tolvaj vagyok, azonnal magamra hagynának a sivatagban.
A vacsorakészítésnél ismét jelen voltam. Ezúttal, ha engedték, magam fűszereztem az ételt meg, remélve, hogy elleshetek néhány fogást. Ki tudja, ha egy vagyont lopok el egyszer valami gőgös nemes úrtól, akkor saját fogadom lesz. Odahaza ez az ízvilág meglepő kuriózumnak számítana. A sürgés-forgás közepette persze láttam, ahogy Rhys megkörnyékezte Fiziamot. Hát ő tudja, én továbbra is távol maradtam tőle. A meglepetés csak akkor ért, mikor varázsló barátunk is csatlakozott az asszonyok közé.
- Te is felcsapnál szakácsnak? - nevettem rá. - Bár nem csoda, hisz jól bánsz a fakanállal, ha főzeteket készítesz. - Jegyeztem meg és az elkészült ételből épp kimertem egy adagot egy tálba, hogy felé nyújtsam azt. A másik tálat megtöltve Deedra felé siettem, közben konstatálva magamban, hogy itt tényleg nem készült semmi teveürülékből.
A napok változóan teltek, én pedig mind jobban elmélyedtem a harctudás és a konyhaművészet kontrasztos elegyébe. Hogy tanultam-e belőle tényleg valamit? Hát az idő és az út hátralévő szakasza lesz a megmondója, mindenesetre addigra már túlzottan is egyhangúnak éreztem a sivatag kopárságát. A tevék simogatása, a történetek hallgatása persze lefoglalt, de én a forgatagban éltem igazán, ahol bárki erszényét le lehet úgy akasztani az övéről, hogy még észre sem veszi. Itt viszont, rajtunk kívül alig-alig akadt más. Talán csak Deedra és Raab beszélgetése rángatott ki ebből a monotonitásból, én is szívesen vetettem volna egy pillantást a begyűjtött tárgyakra. Közelebb araszoltam hát hozzájuk.

Dobás: 5 (-.-)


Deedra Gindrian and Kalandmester Kedvelték

Zsivány vagyok
Naken Forerion

Anger makes you stupid. Stupid gets you killed.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
559
❖ Tartózkodási hely :
Ylore és környéke
❖ Szintem :
Haladó (Tolvajlás); Tanonc (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Karaván út Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Pént. Szept. 30, 2022 11:00 pm
Mynzashi zsiványok
Az ylorei feleletét halványbiccentéssel fogadom. Nem én mérem számára az időt, hanem Raab Fizaim , s hogy azt mire fordítja, nem az én tisztem megmondani. Ahogy az evirani felé is egy javaslatot tettem, saját épségünk megőrzése érdekében. A fáradság – mely engem is éppen úgy gyötör- a vérző sebek – melyek az én testem is ékesítik – mind-mind jelei annak, hogy nem vagyunk sérthetetlenek. Hárman voltak, s viseljük nyomait, nem tudhatjuk, elkerülnek e bennünket vagy sem a bestiák, lesz e hasonló szerencsénk, mint most. Irigylem, ha ismeri a jövőt. Mindenesetre, míg ők pihennek, számomra hasznosan töltöm el az időt, az önsajnálattal nem fogok sokra menni, ha újabb küzdelemre kerülne a sor. Visszatérve meg is kapom a választ. Elfogadom. – Örülök, hogy jobban vagytok -  egyéb iránt az ebédet csendesen fogyasztom, az árnyékot adó szikla tövében. Némi enyhülést ad az egyre forrósodó levegőben. Társaimat nem hagyom figyelmen kívül, ám tekintetem sűrűbben kalandozik el a fölénk magasodó sziklákon. Mire felvertük a tábort, s elfogytak a szavak, s mindenki nyugovóra tért, túl sötét s hideg volt, hogy összekoppanó fogaim dallamán, a ropogó tűz táncán bármi másra is koncentrálni tudjak. Nem tagadom, ha Raab különös meséjét nem hallom, nem lenne számomra több ez a hely, annál, aminek látszik; táborhely. Így két falat között fixírozom szürke felületét, majd mikor már a tábor lebontásával foglalatoskodnak csak akkor járom körbe egyiket, másikat, ujjaimmal szél- és homokmarta barázdákat tapintva. Fizaim indulásra felszólító szavára hagytam abba a vizsgálódást, s komótos léptekkel indultam meg a dromedárok után, az yloreival az oldalamon.
A távolban domborodó homok dűnék, fodrozódva lebegnek a föld felett. A nap emelkedésével egyre több gyöngy születik hátamon, életük rövid, gerincem görbületét nem érve válnak semmivé. Fejemet s arcomat óvja a kölcsön kapott sál, de testem többi tagját fedő könnyed anyagon át is éget a nap tüze. Távolodva a semmibe egyre inkább érzem, hogy a harctól felpezsdült vérem, lenyugszik s tagjaim elnehezednek. Ám kitartóan rúgom magam előtt az aranyport, a táj egyhangúságát figyelve. Magam az út során keveset szólok, ha Naken kérdez, úgy válaszolok, más különben csak a vizestömlőt nyújtom át neki egy- egy alkalommal a gondolataimat megtartva magamnak. A vacsorát hasonló szótlanságban töltöm, hallgatva az emberek történeteit, ha akadnak egyáltalán és nem verte béklyóba nyelvüket a véresen induló hajnal, s a sértettség íze. Egyedül némi sót kérek, hogy, ha még nem veszett kárba a lenyesett darab, valamennyire tartósítsam. A rám eső őrködést sem töltöm csupán vacogással, essen az az éj bármely szakára. A papír halk surrogását elnyomja a rőzse recsegése, miként a karcos hangot, melyet a bellis toll kelt annak érdes felületén. Kevés lenne az éj, hogy mindent, mi kavarog bennem leírjak; utolsó kanyarulattal firkantom rá a nevem, s vetem a narancsos lángok közé.

Az ébresztő korai, akárcsak tegnap, s mint majd lesz, addig a napig, míg el nem érjük a várost. Hogy mikor is lesz az, még mindig nem tudom, így megérdeklődöm a karaván egyik tagjától szedelőzködésünk közben. A kedvem határozottan jobb, mint előző nap, s ez remélhetőleg ki is tart. Elsőként meglep Deedra okító szavai Naken felé, ám egy halvány mosollyal nyugtázom, miként az ylorei próbálkozását is, amennyiben beadja derekát a lány unszolására. Míg bandukolásunk közepette ők a penge forgatását gyakorolják – ha gyakorolják-, magam újfent a hullámzó dűnéket vizslatom. Akad azért növény, ha még kevés is, mely megterem a homokos talajban. Ott van például a dulcis,- melyet sohasem kóstoltam, a szegény negyedben ritkán potyog az égből - de íze úgy hiszem, nem érhet fel Lidércem csókjával, de ha már itt vagyok, talán szerencsével járok, vagy éppen lilhla, mely igénytelenségének köszönhetően, akár a környéken is megtelepedhetett. Mire éppen kigondoltam, érkezik az evirani lány és „ébreszt fel” kellemes hangja. Nem tagadom, újfent rácsodolkozom. – Köszönöm – húzom el arcom elől a vékony anyagot. – A kutya is megvédi magát, ha megtámadják – viszonzom mosolyát, mivel talán egy harcos szájából, ez bóknak is tekinthető. – Északi vér csörgedezik ereimben, Milheimben születtem – felelem, ámbár csak féligazság hagyja el ajkaim, hogy másik felem mely táj népének vérmérsékletét hordozza, még sejtelmem sincs. – Nálatok, minden nő ennyire tüzes? – most rajtam a sor, hogy egy mosolyt küldjek felé, mely halk kacagásba hajlik, amint a főzetekre térünk rá. – Akadnak krémek melyek segítenek a hegek halványításában, a garan pedig a hegesedést segíti. Ha gondolod a városban, segíthetek a piacon. feltételezem ott is van. Hát, ha az embernek húgai vannak, hamarabb adják a kezébe a fakanalt, mint a fakardot. Rendes tőled, hogy a szárnyaid alá vetted – követem pillantását Naken felé. – Valóban az, ha teheti az ember, kihasználja a lehetőségeit. De minden tiszteletem a tiéd, nem egyszerű a kardforgatás sem. Művészet, ha úgy tetszik, s mindig is irigykedtem a magad fajta művész lelkekre –  szavaim nem üres bókok, valóban ámulattal voltam harcosok és lovagok iránt. Több, mint ide-oda csapkodni egy csatabárddal. – Naken, te mihez értesz igazán? – szólítom meg az yloreit, ha már így csendes barátkozásba kezdtünk.
A nap hátra lévő részében míg a pihenőnket meg nem ejtjük beszélgetéssel egybe kötve vagy anélkül, de továbbra is a felbukkanó növényeket figyelem, s ha olykor látok egy ismeretet vagy ismeretlent úgy abból begyűjtök néhány darabot. S míg az asszonyok az étel előkészítésével foglalatoskodnak, torkom megköszörülve keresem fel Fizaimot. – Lehetne arról szó, hogy egy olyan púpost megüljek és tevegeljek rajta itt néhány kört? – intek fejemmel a tevék felé. Tisztában vagyok azzal, hogy kellemes szájízt nem hagyott benne viselkedésem. – Nem egyezik a véleményünk, ám úgy vélem a kompromisszummal, mely megszületett nem járt rosszul senki. Sebek nélkül, épségben kerültél ki az összetűzésből, s ha az úton még kellemetlenséggel szembesülnénk, továbbra se tagadom meg a segítségem s így nekem sem kellett feleslegesen vért rontani – csak a magm nevében beszélek, hisz csak sejthetem társaim véleményét biztos nem vagyok benne. – S ha téged nem is, engem zavar a kínos csend a tábortűznél – küldök felé egy barátságos félmosolyt, számítva rá, hogy mogorván elutasít. Amennyiben nem így tesz és még a dromedárt is megülhetem, boldog perceim lesznek. Az esti tábor verésig is hasonlóan foglalom el magam, nem feledkezve meg az esetlegesen ránk leselkedő veszélyről. A táborverésnél szó nélkül segédkezem, s ha már az evirani lány felhozta a keverőkanalat, hát az asszonyok körül sündörgök, mint egy neveletlen kölyök, megízlelve és megszagolva minden fűszert, s alapanyagot s nagy lelkesedéssel kavarom a rotyogó ételt. Talán jól is lakok a vacsoraidőig, de amennyire az elsimított helyzet engedi, kérem Raabot vagy embereit, hogy meséljenek az itteni kultúráról, helyi legendákról, családjaikról. Őrködésem alatt pedig, lejegyzetelem a tapasztaltakat, mind a gyíklényekről, s készítek nagyolt rajzolt róluk.
Az elkövetkezendő napok alatt, napközben is tovább folytatom a gyűjtögetést, s már nem csak éjszaka, de nappal is szóval tartom a karaván tagjait. Hol egy ismeretlen növény, hangról érdeklődök, hol pedig csak a különös neszekről az Örökkévaló keze körül. Egyszer – egyszer még egy kígyó befogásával is megpróbálkozom azért segítséget kértem, mégis csak az itteniek jobban értenek az ilyenekhez. Például azzal, mely egy éjszaka nagy riadalmat kelt az emberek között, mikor Loptur vaskos ruhája alól bújik ki, sziszegve fejezte ki nem tetszését, amiért zargatják. Noha, az asszonyok még csak előszőr kuncogva térdelnek az ájult férfi felett,- merthogy azért Raab ügyelt arra, nehogy gerincferdülése legyen, és leemeltette a púposról éjszakára-  gondolván, nagyon csibész fickó lehet a harcos. Hát volt, meglepetés, mikor kikandikálva csörgette meg a farkát az idegen.  A mérgére fájt a fogam. S hamár Loptur, én is vetek rá néhány pillantást a napokban. Valamint, nem kerüli el a figyelmem, hogy a lány megkörnyékezve Fizaimot érdeklődik a begyűjtött holmik után. Amennyiben megmutatja neki, magam is odaoldalgok kíváncsiskodni.




Dobás: 19
Vendég
Vendég
Anonymous




Karaván út Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Pént. Szept. 30, 2022 1:24 pm
MYNZASHI  ZSIVÁNYOK
Mindenki
«  szószám: 795  • Öltözet • Credit: »
M
ég mielőtt elindult keresgélni a mágus válaszoltál a kérdésemre, felettébb terjedelmes szavakkal.
Végig hallgattam azokat, és mert nem vagyok kellemes beszélgetés partner most nem tudtam mit mondjak. Nem tudom mennyire akarok ebbe belefolyni, vagy nem.
- Rendben, átgondolom. - Mondtam ezt halk szavakkal.

Feleségnek furcsán reagált a szavaimra, mit nem is értettem. Itt a nőkhöz nem lehet szólni? Vagy miféle hely ez? Borzalom…
Majdan válasz érkezik a kérdésemre, ami egyszerre ad örömet, és kételyt is. Hiszen örülök, hogy pihenhetek, ám apámért aggódom.
Mikor kettesben maradtunk Nakent kérdeztem hogy létéről.
“túlélem” feleli, és erre elhúztam kissé a szám. Együtt éreztem vele, hiszen biztos nehéz lehet mindenféle harci tudás nélkül túlélni, már mint azt hiszem harci tudás nélkül.
Ám a következő kijelentése gondolataimat igazolta.
- Nos… - Kezdek bele.
- Azt hiszem igen. - Fejezem be a mondatot. Elneveti magát, majd mikor Rhysand visszatért őt is megkérdeztem afelől.
Mikor visszatér azonnal megint azzal kezd el faggatni hogyan döntöttem. Hagyjon már békén! Miért tisztem nekem foglalkozni azzal? Istenekre.
- Még kissé kifújom magam. - Feleltem felettébb diplomatikusan, nincs kedvem a gondolataim kifejezésére. Hogy nem lehet fáradt? HIszen maga is küzdött elég rendesen.
Válaszol a hogy létét illetően, én pedig fújok egyet.
- Fáj mindenem. - Mondtam egy mosollyal.
- De felőlem indulhatunk. - Mindenképpen oda kellene érnem már a városba. Bár tisztában vagyok azzal, hogy sajnos, vagy éppen nem sajnos - hiszen az egészségem a tét - még nem fogunk nekivágni az útnak.

Raab, végre megjegyeztem a nevét elindulásra szólít fel minket. Feltápászkodtam megkapaszkodva a kardomban, majd el teszem azt. Kis vizet kérek és amennyiben kapok, akkor kicsit, hogy ne pocsékoljam azt öntök a kezembe, és mosom le a vért, ami még a gyíké volt.
- akkor gyerünk. - Mondtam.



❖  ❖  ❖


Éreztem, hogy az erőm vissza kezd térni az éjszakát követően. Számomra kellemes tempóban haladtunk és mentünk tovább így. Volt időm gondolkodni, volt időm a rémálmokra is, mik éjjel értek.
Elsőnap még nem igen szóltam senkihez, gondolataimban elmerülve lépdeltem.

A második nap már igyekeztem ha Naken is engedte kisebb leckékkel elátni, néhány tippel. Hogy érdemes a kardot tartani, hogyan suhintsunk, olyan dolgok amiket magam is tanultam a mesterektől, többek között Lucastól. Amennyiben engedte, úgy ezeket a szavakat mondtam.
- Mindig érdemes úgy lecsapni, hogy ne számítson rá, változatosan. Figyeld a tekintetét, hiszen vannak emberek, akik eláruják akaratlan magukat. Néha egy egy jól elkapott pillantás életet ment, hiszen tudni fogod mit vett célba az ellenfél. - intéztem fele tanító szavaim.



Próbáltam kedvesebben hozzájuk állni.
Mikor úgy éreztem eleget beszéltem Nakennel, s néha a kezébe adtam a kardom is, hogy néha néha mozdulatok gyakorlását is gyakorolhassa, ha persze akarja, volt időm néhány kedvesebb szót Rhysand fele is intézni.
- Remekül küzdöttél. - Kezdtem bele, és amennyiben tudom folytatom.
- Bár tán nem a kenyered a harc, azonban a vadság benned. Nem lehet, hogy Evirani vagy? - Mosolyodva kérdeztem.
- És még egyszer köszönöm a főzetet, remekül forgatott a fakanalat? - Kérdeztem a végén, fogalmam sincs mivel, mikkel készítik ezeket.
- Jobban érzem magam az ital, sokat segített, bár a sebe biztosan nem most múlnak el, s tán egy életre velem maradnak majd a kalandunk. - Mondtam, majd rá pillantottam Nakenre is, amennyiben a közelben volt, hogy megnézzem minden rendben vele. Amennyiben elvette a fegyvert, reméltem nem vágja le a lábát vagy hasonló károk.
Ismerkedjen vele, ha nem is olyan szinten, de rezze meg a súlyát, hiszen ezek nem könnyű, de hasznos dolgok.
Vissza pillantottam Rhysandra, amennyiben ott volt a közelemben és még annyit hozzá tettem az eddigiekhez.
- Nem kenyerem a mágia, de úgy tűnik abban sem vagy rest, és elég hazsnos is lehet az effajta dolog. - Mondtam.
Tán még alkalmam lenne a mágiára, vagy ezzel születnem kellene? Soha nem mélyedtem el ebben eléggé, hogy tudjam.

❖  ❖  ❖


Harmadik nap azonban elgondolkodtam. Mivel tudnék hozzá járni a karavánhoz. Vadásszak? Mivel? Karddal? Nem értek az íjászathoz, így nem lenne érdemes neki veselkednem a nyilazgassak, és nem is tudom mit tudnék.
Tábortűz gyújtásban? Nos, arra remek mágia emberünk van. Inkább a Nulportban szerzett lényem kerekedik felül, hogy talán hasznom lehetne inkább.
Sajnáltam, hogy számomra kimaradt a lehetőség, hogy szerezhessek magamnak valamit, amit talán megtartanék, vagy eladnék.
így jutottam arra az elhatározásra, hogy talán nagyobb sikerrel bevetem a megy győzésem és ráveszem őket, hogy osszák meg azt.
Odamentem a vezetőhöz.
- Láttam azt, hogy begyűjtötték zsákmányt. - Kezdtem bele.
- Úgy érzem velünk is megoszthatják ezeket a javakat. Még is csak láthatja magunkon viseljük a kellemetlen hatásokat, amik majdnem az életünkbe kerültek. És ezek csupán pár csapással ki kerülhetőek lehettek volna. - Folytattam és utaltam a pár egyszerű korbácsütésre, szavaim néha a lábam elé figyelve, néha pedig a tekintetét keresve.
- Maguknak egy kard vagy egy pajzs, egy dárda csak pénz, ám nekem eszköz arra, hogy megvédjem a csinos kis fenekület. - Mosolyodtam el. Biztos vagyok benne, hogy vannak olyan dolgok, amik igazán különlegesek lehetnek. Egy másik faj készítette, így nem a megszokottat képviselik. Szavaimat igyekeztem meggyőzve mondani, mindent megtettem annak érdekében, hogy magam is részese lehessek a javaknak.



// #bónusz : Meggyőzés//

Folrandír Ceilteach and Kalandmester Kedvelték

Világi vagyok
Deedra Gindrian

Every great warrior must learn to endure and overcome the adversities of life.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1598
❖ Tartózkodási hely :
Ω Nulport
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Karaván út Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Csüt. Szept. 29, 2022 9:27 pm

Mynzashi Zsiványok
A feleség mintha kicsit megütközne azon, hogy megszólítják, ám végül ő is elsandít a férje felé, aki maga is szorgosan vesz részt az ebédrevalók összeállításában és a karavántagok megnyugtatásában.
- Nem… Raabnak a látszat ellenére vajból van a szíve, bár olykor hirtelen, akár a sivatagi homokvihar – sutyorogja csöndesen mindössze Rhysand füleinek, miközben elkezdi leápolni az ifjút. Több szót nem is ejt a férjéről vagy bármi másról, ellenben mosollyal fogadja a varázsló bohóckodását a kötözés alkalmával. Miután pedig útjára engedte a gyíktetemeket megvizsgálni, összeszedi maga után a maradék gyolcsot és fertőtlenítőt, hogy zsákba pakolhassa őket, hisz az utóbbinak kifejezetten nem tesz jót a napfény vagy a meleg. Ekkor éri Deedra kérdése.
- Miként tegnap, koradélután – feleli halkan, majd egy apró biccentést követően hátrahagyja a társaságukat, legalábbis, amíg az ebéddel eléjük nem járul.

S amíg Naken és Deedra a pihenés, feltöltődés mellett teszik le a voksukat, Rhysand kitartással méricskéli, vizsgálgatja az élettelen gyíklényt. Való igaz, kívülről nem sok, amiből rájöhet a tűzzel szembeni ellenállóságuk nyitjára, bár a masszív, már-már kérges pikkelyek, és az alattuk húzódó kifejezetten nedves réteg némi válasszal szolgálhat a lenyisszantásuk alkalmával. Ugyanis a kérése nem marad felelet nélkül, kap a kezébe az egyik kereskedőtől kölcsönbe nyúzókést és fogót is. Ekként a varázsló - a korábbi tapasztalatai miatt gond nélkül - némi gyíklény bőrrel, pikkelyekkel és néhány hegyes foggal lehet gazdagabb. A tetem pofájában sűrűn ülnek az apró, éles fogak, van hát miből válogatni. Egyébként azon kívül, amit már korábban is megfigyelhetett rajtuk, túl sok érdekesség nem kapja meg a figyelmét. A bestia végtagjai ruganyosak, izmosak és szálkásak, a lábai és a kezei is karmokban végződnek, a farka pedig tapasztalatból tudhatja, irtózatosat tud csapni.

Visszatér aztán a többiekhez, akik békés, baráti beszélgetéssel ütik el az időt. Naken kínjai egyre csillapodnak az idő múlásával, s amint arra gondol, milyen rendkívül hasznosak ezek az italok, pépek és egyéb kotyvalékok, talán most döbben rá igazán, mennyire áldásos is az alkímia tudománya. Tanoncként valamennyit talán már hallott róla, és bár meglehet, a fegyverforgatásban nem kiemelkedő, eltűnődik, hogy mégis csak inkább a növényeknek kellene szentelnie később a figyelmét. Közben Deedra az apja miatt aggódik, nem hiába, elvégre egy kósza levélnél több nyoma nincsen. Mégsem avatja be egyelőre a többieket a részletekbe, amiként az ifjabbik Fizaimnál sem kísérel meg jó pontokat gyűjteni a közös együttműködés oltárán. Végtére, a mai napon eleget adózott a diplomáciai érzékének.
Effajta gondolatok közepette éri hát őket Raab hangja, aki indulásra szólítja fel a karavánt. Ideje folytatni a küzdelmekkel teljes napot, hogy a szükségesnél ne kelljen tovább a sivatag viszontagságait „élvezniük”, noha az előttük álló út hossza nagyban függ attól, hogy a felmerülő akadályokat miként ugorják meg.

« Térkép linkje •  Zene; Desert Guard • credit; »

Deedra Gindrian and Naken Forerion Kedvelték

Tulveron főkrónikása
Kalandmester

Great stories happen to those who can tell them


❖ Ulron :
153
❖ Tartózkodási hely :
Tulveron
❖ Szintem :
Mester




Karaván út Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Csüt. Szept. 29, 2022 5:36 pm


Mynzashi Zsiványok
A gyógyital hatása lehetett, hogy némi megkönnyebbülés uralkodott el rajtam. A fájdalom enyhülni látszott és az ápolás is csodát tett. Mégsem mozdultam az áldozataink felé. Ha egyáltalán áldozatainknak nevezhettem, hiszen igencsak keveset tettem azért, hogy meghaljanak. Nem volt persze bennem annyi becsület, hogy a halottak kifosztása gondot okozzon. Nem ez lett volna az első, de a sérülésem és a kimerültség arra késztetett, hogy maradjak a hátsómon.
- Csak adj egy kis időt nekem, Rhys - feleltem kissé fáradtan. Tényleg minden porcikámban ott ültek meg a harc nyomai. - Ilyen remek ellátást követően aligha hagynám el magam. - Tettem hozzá. Még egy vigyort is megengedtem magamnak, aztán figyeltem, ahogy visszasétál a halott teremtményekhez.
- Kösz - dünnyögtem, ahogy megjelent Fiziam egyik asszonya étellel. Ha más nem, legalább alaposan megtöltöttem a hasam az elmúlt út során, más jó aligha sült ki ebből az egészből. De ez vagyok én, mindig csak a bajt hozom a fejemre. A bor gyorsabban fogyott. Szinte azonnal lehúztam egy kortyot belőle.
- Túlélem - biccentettem Deedra felé. Kedves volt tőle, hogy egyáltalán érdeklődött. Keveseket foglalkoztat a hogylétem. - Ó... - lepett meg a folytatás. Enyhén szólva is zavarba jöttem. Lazen barátomon kívül senki sem akart velem ily' mértékben foglalkozni. Ő is csak bunyózni tanított. Most pedig, valamiféle zsoldos lehet valahol. - Szóval rájöttél, hogy nem vagyok nagy harcos. - Nevettem el magam, majd rá is kacsintottam. Szemfüles volt, na. - Hálás lennék érte.
Közben, ahogy elszakítottam Deedra arcától a tekintetemet, ismét Rhys-t figyeltem, amint a homokban, a nap egyre perzselőbb forrósága alatt a bestiák körül tevékenykedik. Nyilván talált valamit, hallottam a hangját, láttam a ténykedését. Kicsit irigyeltem, hogy volt ennyi ereje. Ki tudja, miféle kincset őriznek ezek a lények. Talán a fegyvereik is kisebb vagyont érnek. Nem ismertem a helyi dolgokat. Igazából a világról alkotott ismeretem elég felszínes volt.
Hamarosan visszatért közénk. Deedra azonnal a hogyléte felől érdeklődött. Nem csoda. A varázsló is bőven kapott a támadásból.
- Megmaradunk mind. - állapítottam meg a válaszát hallva. Aztán még figyeltem a beszélgetésüket, ha még társalogtak. Tényleg pihennem kellett. Testileg, mentálisan, mindenhogyan.
Én részemről az út hátralévő részében a szükségesnél többet nem akartam Raab társaságában tölteni. Így, ha megindultunk, hát mentem tovább, szépen, lassan a karaván végén a varázsló mellett.

Deedra Gindrian and Kalandmester Kedvelték

Zsivány vagyok
Naken Forerion

Anger makes you stupid. Stupid gets you killed.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
559
❖ Tartózkodási hely :
Ylore és környéke
❖ Szintem :
Haladó (Tolvajlás); Tanonc (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Karaván út Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szer. Szept. 28, 2022 10:47 am
Mynzashi zsiványok
Naken feleletére összeráncolom homlokom, s végül biccentek. Örülök, hogy egyetértünk. Mindketten készségesen elfogadják a felkínált segítségét, s bár Deedra nem segít a sebeim ellátásában, egy köszönöm, még is csak elhagyja a száját, nem úgy, mint az yloreinak. Elgondolkodtató, hogy megéri e a fáradozás, legyen szó egyikről vagy másikról.  Ennél többet nem tehetek, azért, hogy megsérült csak magát okolhatja, alakulhatott volna másképp is a dolog.A sajnálattal  pedig kitörölhetem a .... Az ifjú feleség érkezésére azonban elhallgatok. Kérdő pillantással nézek rá, elsőre nem is igazán tudom eldönteni mit is szeretne. Furcsállom, hogy egy mukot se szól, talán néma. – Nem lesz belőle gond? – sandítok Fizaim felé. Raab szemszögéből nézve, érthető sértettsége, s azon se lepődnék meg, ha az út további részében tényleg csak a legszükségesebb dologokkal látna el bennünket. Azt is csak, mert másra nem igazán számíthat, mint hármunk védelmére. De a legszükségesebbek közé, talán nem tartozik bele feleségének ápoló kezei. Ellenben jól jön a segítség, így hát, ha továbbra is fennáll a szándék az ifjú arában, olykor felszisszenve tűröm az alkohol maró érzését hátamon, majd forgok a gyolcs alatt, némi vidámságot hozva – vélhetően csak magamnak - ,a nyomasztó hangulatban. Közben azért kelletlenül veszem tudomásul mellkasom s gyomrom körül színeződő zúzódások nyomait. Ha kérdeznék, azt mondanám, úgy érzem magam, mint akin egy egész egy ménes milheimi melegvérű robogott át. Talán ez még kellemetlenebb, mint a hátamon húzódó seb. – Köszönöm – halvány mosolyt küldök felé, néhány pillanatig figyelve, míg úgy vélem hallótávolságon kívül került. Csak ezután válaszolok Deedra kérdésére, Naken válaszát követően. – Talán. Egyrészt – bólintok végül az ylorei szavaira. – Másrészt pedig, mert harcos vagy nálad van a kard. Minden bizonyára, pont nem neked kell elmagyaráznom, ha újabb harcra kerül a sor, nem három társával fog visszatérni. A te szádból talán mindez hitelesebben hangzik, többet láttál s tapasztaltál már a küzdelmek terén. Jobb mindenre felkészülni, még akkor is, ha Kaukzouk ígérete arra mutat, hogy a mi épségünk, akként biztosítja, hogy utunk alatt már nem találkozunk vele. De akkor az istenek irgalmazzanak Fizaimnak – hosszan magyarázom a lánynak elképzeléseimet. Hogy ezek után miként dönt, az már rajta áll. - És mert kevésbé kérdőjelezted meg az apja becsületét - teszem még mielőtt Nakenre függesztem pillantásom. – Ahogy gondolod, aggódnod azonban felesleges, rendelkezned a vagyonodról nem most kell. Kellemetlen, de nem halálos a sérülésed, minél tovább hagyod el magad, annál rosszabb. Kétlem, hogy Fizaim alád rakja bármelyik tevéjét  – vonom meg vállam. – Szedd össze magad! – egy baráti vállveregetés kíséretében állok fel, s sétálok a tetemhez, ha mást nem kívánnak szólni.

Néhány pillanatig csak állok a bestia felett. Amennyiben ember lenne, valószínűleg nem lennék ilyen nyugodt a közelében, ámbár azt mondják, az élőktől jobban kell félni. És igaz, ez a gyík aligha vesz már levegőt a kardjára se lesz szüksége. Ha ember volna, akkor sem lenne ez másképp. De nem az, nem is tekintek rá máshogy, mint azokra a hüllőkre, melyeket a laboratórium sötét és levegőtlen termében vágtam fel, s feszítettem ki. Felemelve a kardot meglepve tapasztalom, mennyivel könnyebb, mint a csatabárd, melyet a húsába mélyesztettem. A pikkelyekkel bevont markolat igazán különlegessé teszi, s bevallom számomra igazán tetszetőssé. Bravúrokat nem hajtok vele végre, csupán csak egyet – kettőt suhintok vele a levegőbe. Miután kiéltem gyermeki vágyaimat ledérdelek a gyík mellé, s a nyakában függő amulettet veszem szemügyre, s tépem is le a nyakából. Hogy egyben maradt az csoda, de felettébb elgondolkodtató. Vajmi keveset értek hozzájuk, ám effélét minden piacon kapni lehet, s hatása se titok senki számára. De hogy valóban igazi e vagy csak hamisítvány, szakavatott szemek tudják csak megmondani. Ettől függetlenül a nyakamba akasztom, azt az öt ulront pedig a zsebembe süllyesztem, melyet az szütyőjében találok. Megpaskolva a mellkasát köszönöm meg neki, a hozzájárulást a hazajutásomhoz. S ha már… ilyen jóban lettünk, kicsit tüzetesebben megvizsgálom, vajon mi lehet az oka, hogy a bőre ennyire ellenálló a tűzzel szemben. Vélhetően eszközök híján vajmi kevés dologra fog fény derülni, így egy ötlettől vezérelve kiálltok oda Raabnak vagy bármelyik közelemben tevékenykedő emberének. – Akad bármiféle fogótok? De szívesen vennék egy nyúzó kést is és némi bőrdarabot – ez utóbbi kettő csak akad, a kígyót is valahogy meg kell nyúzni, gondolom legalábbis, hogy valamiképpen megtisztították a múltkori vacsorát. – Megfizetem – teszem még hozzá, amennyiben rosszalló pillantást kapok a pimaszságomért a történtek után. Ha megkapom, néhány bőrdarabot fejtek le a bestiáról, mellé külön pikkelyeket, amennyiben azok engednek az akaratomnak. A pofázmányába is belenézek, s ha akadnak fogai és legfőképpen szerszám, abból is kölcsön veszek párat, úgyse lesz már rá szüksége. Percekig, talán egy fél órát is eltöltök a társaságában, míg végül úgy döntök, az övet is leakasztom róla; felcsatolva magamra helyezem vissza a hüvelybe a kardot. Egy utolsó pillantást vetve rá memorizálom, a lényegesnek tűnő dolgokat, ha akadnak. Majd egy alkalmasabb pillanatban feljegyzem őket.  

Dolgom végeztével térek vissza a többiek közé, s fogyasztom el a már kikészített ebédet. – Mire jutottál? – kérdezem a lányt, akár a döntését illetően vagy, ha már azt meghozta, az eredmény illetően. Nem igazán az kötötte le ez idáig a figyelmem ők mivel foglalták el magukat az eltelt időben. – Köszönöm jól, és ti? – felelem a lány kérdésére, majd végig nézve rajtuk érdeklődök én is, hogy létük felől.

Ha más nem marad hátra csak az indulás, úgy én nem vagyok ellene. Nem tudom miként, és hogy döntenek a társaim, de én a magam részéről a karaván végét választom. Nem lesz kellemes a teveürüléket kerülgetni, de annál jobban belátom a környéket, ha netalán, újabb csapás érne minket


Vendég
Vendég
Anonymous




Karaván út Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szer. Szept. 28, 2022 10:17 am
MYNZASHI  ZSIVÁNYOK
Mindenki
«  szószám: 288  • Öltözet • Credit: »
N
em tudtam és nem is akartam titkolni a fájdalmaim, amit az ital következtében éreztem.
Belemarkoltam a földbe, összeszorítottam a fogam, és tudom azt, hogy ki kell bírnom, ha jobban akarok lenni. E nélkül valószínüleg elfertőződött volna.
Ám a fájdalom kellemes elmúlással, és hamar ér véget szerencsémre, amit hangtalan, de nem mozdulatlanul tűrtem.

Kissé megmerevedtem, s mire felocsúdtam jutott el a tudatomig a kihagyott kérés.
Sajnálkozó pillantást vetettem, de már jött a segítség.

Nem akartam feleslegesen terhelni maga, örültem annak, hogy helyettem gyűjtögetnek.
Nem elkapkodva haladnak, s jó magam pedig élvezem a pihenés édes ízét.
Ám mire úgy döntenék, hogy magam is csatlakozom a “vadászathoz” és össze gyűjteném az erőm, felbuzdulva a szép holmikon, egyik feleség érkezik szótlan hozzánk étellel.
Elveszem azt kedves mosollyal. Ő semmiről nem tehet, miért is lennék vele kegyetlen?
- Köszönjük. - Fogalmaztam többes számban. Nem tudom mennyit tudok enni, de a bort azonnal megkóstoltam. Jót fog tenni a szeszes ital, remélhetőleg. Haraptam egy falatot és fájóan, de lenyeltem. Kiabálás sem tett jót a torkomnak, ám ilyenkor nem gondolkodik az ember.
- Mikor haladhatunk tovább? - Kérdeztem bárkitől aki válaszol, vagy közelemben van. Miattam nem kell aggódni, ugyanis jól bírok minden megpróbáltatást. Összeszedem a maradék erőm is, ha kell és elindulok. Bár reménykedem benne, hogy picit még várunk, ám fogy az időm.
Remélem apámat életben találom, de az sem segít rajta, ha itt nyomban meghalok.
- Hogy érzed magad? - Kérdeztem Nakent. Nem mondanám, hogy megkedveltem őket, de már nem zavar a jelenlétük, ami remek jel. Ám bár harcban legközelebb elásom egy lyukba a fiút. Inkább volt útban, a végén még meghal.
- Ha még össze sodor az élet, szívesen tanítanálak harcra. - Mondtam neki felajánlva.
Remélem addig visszatér a mágus is, és amennyiben így lesz és csatlakozik tőle is megkérdezem azt, hogyan is érzi magát. Amennyiben nem így lesz Nakennel beszélgetek tovább.




Ezaras Azildor and Naken Forerion Kedvelték

Világi vagyok
Deedra Gindrian

Every great warrior must learn to endure and overcome the adversities of life.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1598
❖ Tartózkodási hely :
Ω Nulport
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Karaván út Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt
Ajánlott tartalom





Karaván út Empty
Vissza az elejére Go down
 
Vissza az elejére 
1 / 9 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Tulveron Krónikái :: téktér :: Mynzash-
Ugrás: