Tulveron Krónikái
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Men echenim
sí derthiel ne chaered hen nu 'aladhath


 
Nyugati part - Page 2 KaDiPE5
Nyugati part - Page 2 KaDiPE5
Üdvöznk
dicső lovag szép a ruhád, szép a lovad
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Üdvözlünk Tulveron mágiával átszőtt világában!
Oldalunk középkori körülmények között játszódik, és ötvöződnek benne számtalan fantasy mű elemei.
Regisztráció előtt kérünk, mindenképpen olvasd el a Törvénykönyvünket és Világleírásunkat, melyek az oldalon való könnyebb kiigazodást szolgálják, illetőleg az alapok megismerését.
Oldalunk 2021.01.08-án nyitotta meg kapuit a nagyérdemű előtt.
Várunk sok szeretettel egy igazán nagy kalandra!

 

 
Nyugati part

Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Utolsó Poszt Szer. Szept. 07, 2022 11:37 pm
Alassëa Nosta
Lapos oldalpillantással lopok lelket csillapító szépségből, melytől napokra fosztottak az istenek. S rájöjjek korábbi megállapításom, nem volt csalóka délibáb. Arcának szelíd keménysége, állkapcsának határozott kanyarulata, mélyen ülő szemei, mely maga a bölcsek köve. Fényviszonytól függően váltakozik, így hol szívet lassító mélységekben örvénylő zöldjével, hol pedig vért izzító tavasz üde pázsitjával tekint rám s a világra. Könyvekbe rajzolt sárkányok vonásai, ily élesek s büszkék. Visszaemelem tekintetem az égre, ahol a két csillag pislákolva küzd a hajnallal. De sorsuk megmásíthatatlan, mióta ketté osztották az égi birodalmat. Érzem a pillanatnyi változást, mely, mint lehelet könnyű szárnyak rezegteti meg a kettőnket összekötő láthatatlan fonalat. Kérdésem nem érzem sértésnek, s nem tetszését sem igazán értem, hisz ö maga int mindig türelemre. Nem forszírozom az ügyet, hisz oly apróság, mely eltörpül a lassan lobbanó égbolt bíbor tüze mellett, mely felébreszti a pirkadó csöndet és halkan megdobban a természet szíve. Csupán derekamat karóló alkarján simítok végig, hogy ujjaiba kapaszkodva lefejtsem kezét, s fejére apró csókot lehelhessek bocsánatkérésem jeléül. Hosszú ujjait nem eresztve hallgatom a történetet, mely újabb értelmetlen gyűlölködésről szól, s melynek megannyi pontján csírázik egy – egy kérdés. Kezdve azzal, miféle népek akarták kardélre hányni a mágusok apraja- nagyját? Vajon, miért nem segített senki Eithrielnek? A hű szívnek, miféle mentsége akadhat ugyan, hogy a halál karmai közé lökte szerelmét?  - Az kinek emberhű szobra a csarnokban magasodik, az kinek miniatűr másával, szinte minden közösségi teremeben szembe néz, míg Eithriel csak egy kertben kapott helyet, hogy koptassa eső, kimarja bőrét a szélhordta föld, s égese rózsáit a napakerék? Sovány vigasz lehet a varázslónőnek a megbánás, kicsit túlkésőn érkezett, még ha mit felépített, immár oltalmat nyújt számunkra – felvonom szemöldököm a túlzottnak vélt elismerésre. – Mi a tanúsága a történetüknek? Persze, azon kívül, hogy illik tudni. Az hogy, nem kifizetődő az önfeláldozás? Nem jár érte más, csak egy árnyékos lugas és az elfeledés – értem, hogy az önfeláldozás szívből jövő tett, a varázslónő és a harmadik isten részéről, az utókor számára biztosított szebb jövő … S mert Lidércem oktalanul, nem szokott történeteket elhúzni a zsebéből, bármennyire is hallgatnám szívesen a végtelenségig. – Mi lett az emberekkel? Vagy mindig is ekkora volt a város? Romokat nem láttam a környékén – meglepne, ha egy maréknyi ember próbálta volna elűzni az ide vetődött varázslókat. Bár mintha, akadna a szigeten más település is. Jobban belegondolva, egyszer sem tanulmányoztam a sziget térképét. Bár a bő egy hét alatt, a sóvárgás mindig ott rejtőzött lényemben, míg akadt dolgom s a cél lebegett a szemem előtt kordában tudtam tartani. Dolgom végezve, a semmittevésben azonban napról- napra egyre jobban marcangolt, s ha ő maga nem kér a pihenésre, azóta is két végén égetném a gyertyát. Így hát puha csókkal homlokán üdvözlöm, fürdőzve szuszogásának s a tenger hullámzásnak együttes dallamában. – Nem bánom legközelebb csúcsában meghagyom, hogy kedvedre tekergethesd – mosolygom csalfán. – Szomorú hír. Nem mondom, hogy megszokott gúnyád nem áll jól neked, de a fehér jobban kiemeli szemednek zsenge tölgylevél színét, a könnyed anyag, pedig sejtelmesen takar minden egyéb mást… – somolyogva húzom végig ujjam az aranyszín hímzésen. – nem úgy, mint vastag köpönyeged – s még mielőtt ajkam cserepesre száradna, ragadok el életéből néhány pillanatot, megízlelve, oly régóta óhajtott mézízű rózsaszirmos ajkát. – Mellesleg miért tagadod meg tőlem a látványt? – huncut a szólam mellyel a szavakat ejtem, még azelőtt, hogy gyanúval kevert meglepettséggel mérne végig, s felelétre hasonló értetlenkedés tükröződne arcomról. Kissé meg kell erőltetnem magam, de hiába kutatok elmém homályos zegzugaiba nem rémlik közelgő utazásról ejtett szó. –Hová is készülsz?  Nem tagadom, kissé még kótyagos a fejem …- hajtom is le az említett tagot s öt ujjal dörzsölöm meg bőrét. – de távozásod napja s indoka rémlene – hagyom abba kobakom vakarását s felvont szemöldökkel nézek fel rá. Egy ideje már összefolynak a napok, s már korábban abbahagytam a hónapok követését, s ha nem érezném a forróságot, azt sem tudnám, hogy nyár van. Azt viszont tudom, ha távozásáról szó esett volna, nem vesztegetem az órákat, s napokat tunyulással. A felismeréssel hirtelen nem is igazán tudok mit kezdeni. Figyelmessége és törődése az egekbe emel, míg a tudat, hogy már lassan egy éve – vagy már több is annál – távol vagyok otthonomtól szárnyamat szegi. Nem vitatható, hogy kárpótolva lettem- nem mellesleg vele is – mégis könnyebb lenne a lelkem, ha távozásom nem lett volna oly váratlan. Halogattam a penna kézbe vételét, hisz igazán nem is tudom, mit írhatnék, ám ha végére akarok járni a dolognak, meg kell fogadnom Lidércem tanácsát s galambot kell küldjek Orell atyának, s vele üzenhetek anyámnak s húgaimnak. De a legkevésbé sem akarom komorságommal megölni e csodásnak ígérkező napot, s kedvét szegni, hisz oly hamar képes szíve át venni az én szívem ritmusát, s oly hamar tud velem együtt lélegezni… Felhúzom orrom érintésére s néhány pillanatig az apró ráncok nyoma ott is marad orrnyergemen, hisz fintorba csap át a gondolatra. – A fehérrel nincs bajom, de ez a fazon… a mynzashi stílus jobban a kedvemre van. De hamarabb csattogok át anyaszült meztelenül a tornyokon, mint egy efféle hálóköntösbe – Lidércem szelídségéhez valóban illik eme kelme, de hogy én egy nyaknál kivágott zsákban?  - Igazán nem kellett volna fáradnod, elég lett volna egy „Istenek éltessenek!” – mikor éppen nincs itt az ideje, illékony, mint a füst és csúszik ki kezeim közül. – Lidérc megállj! – nyúlok utána sebtében s ragadom meg derekánál fogva, amennyiben nem tekergődzik ki mozdulatom elől. Magamhoz szorítva emelem el a talajtól, s megannyi hirtelen elnagyolt csókkal csapok le nyakának oldalaira akár a támadó kobra. – Remek gondolat volt… - eresztem vissza a süppedő homokba s fordítom magam felé szorosan magamhoz szorítva. – de előbb tápláld a húst tested melegével – cirógatom meg tarkójának puha bőrét. – a lelkemet dulcisízű csókoddal…- futva harapok lágyívű ajkába. – míg szellemem… azt hagyjuk, a közeledben nehéz gondolkodnom – egy pillanatra színlelt elgondolkodással pillantok a bárányfelhős égre, s vissza rá. Ráérősen hajolok felé, előszőr kóstolót véve ajkának melegéből, mint aki fél, hogy változott valamit a legutóbbi óta. Könnyen válik rabjává az ember az eufóriának, s nincs ez nálam sem másképp. Elég is a fátyolos csók, hogy többet és többet akarjak. Hosszan csókolom, szelíd szenvedéllyel, mely pillanatról pillanatra növi ki magát háborgó vággyá bársonyos hajába túrva, ruganyos fenekét markolva. Tarthatna örökké a pillanat, de ez hiú ábránd, így – bár kelletlen – eresztem szerény eleségem felé, míg én azt általa hozott ételeket veszem szemügyre könyökömre támaszkodva, elnyúlva a takarón. – Kedveskedni akartam számodra egy kis édességgel, de a te igyekezetedet nehezen múlja felül – szakítok le pár szőlőszemet az egyik fürtről, s míg az egyiket a számba dobom a többit a markomba veszem. – Neriyrával jártam minap a piacon, mynzashi édesség. Igaz kissé hiányos, bevallom dézsmáltam belőle, s a kisasszony is kapott belőle – pillantok fel rá, miközben egy újabb szemet tüntetek el a számban. Egyet gondolva azonban a kosarat húzom magamhoz közelebb, már amennyiben nem vernek a kezemre érte, s túrom fel annak tartalmát, újabb finomság után kutatva. – Mellesleg bátor dolog volt hozzám irányítanod, nem vagyok mestere az alkímiának- jelentem ki összeráncolva homlokom s némiképp megrovó tekintetett küldök felé. Akár sikerül birtokba fenni a garabolyt, akár elorozzák előlem és kilopni kényszerülök belőle az asztrolábiumot, megkaparintva emelem kissé meg. – Erre miért is van szükségünk?

Vendég
Vendég
Anonymous




Nyugati part - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szer. Aug. 31, 2022 5:28 pm
Alassëa Nosta

« @Rhysand Earhgaze • credit: »
Pillantásom kitartással kapaszkodik a kékesen derengő csillag fényére, mely az égbolt derülésével egyre haloványabban pulzál a világűr szövetén. Akárha utolsó akkordjait mutatná, s ha egynémely merész elképzelésű tudós nem feltételezi helytelenül, úgy nem több mint a múlt billogja, amit tapasztalhatunk belőle. Eljut a tudatomig közben Rhysand kérdése, azonban momentumokba telik, mire képes vagyok visszaegyengetni a koncentrációmat a történetre.
- Természetesen nem – szólalok meg változatlan csöndességgel, a szemöldökeimet leheletnyire összevonva a feltételezésre. - Volt idő, amikor a Fehér-szigeten ki nem állhatták a varázstudókat. Eithriel elkötelezetten védte őket, míg a társa inkább csendben élt volna, s ez az ellentét egy idő után elmarta őket egymástól – oldalra biccentett fejjel süppesztem a tekintetemet a lágyan ringatózó hullámokra, amelyeknek csintalan fodrai kitartóan cirógatják a lábaimat. - Történt aztán, hogy a szigetet megtámadták, és a varázslónő jóformán egymaga verte vissza a csapásokat bámulatos képességeinek birtokában, bizonyítandó a varázstudók hasznát. Ámde ennek az ára súlyos volt, felhasználta minden erejét, s bár a támadók zöme megsemmisült, egy élelmes katona észrevette gyengeségét, és a szívébe eresztette végzetes nyilát – apró szusszanással akasztom meg utoljára a mesélést, mielőtt végső soraihoz érnék. - Egykori szerelme, akinek szíve mindvégig Eithrielé maradt, majd' megtört a gyászban és a szégyenben, amiért nem tartott ki mellette, ezért hát eltökélte, hogy folytatja a varázslónő harcát. Küzdött, míg a sziget elfogadóvá nem vált, küzdött, amíg Eithriel áldozatáról nem hallott mindenki, s küzdött, amíg le nem helyezték a mágia egyik fellegvárának alapkövét. Eithriel történetesen Alorand mester kedvese volt – pillantok kóboromra úgy sejtve, hogy a név nem ismeretlen a számára, de ha mégis magyarázatra szorulna, nem hallgatom el előle az információt. Közben elengedem, magam is szemközt fordulva vele, lélek-frissítő csókját követőn megcirógatva frissen vágott tincseit.
- Kedveltem hosszúan is. Akként a borostád – mosolyodok el, mielőtt sebtében végignéznék a merőben egyszerű viseletemen. - Úgyszintén, köszönöm. Ehhez pedig ne szokj különösképpen – ingatom meg a fejemet szórakozottan, utalva a fehér színre, amely éppúgy hordozza magában az örömöt mint a bánatot. Mégsem tűnődök túlzottan sokáig az emlékeken, amelyek a kaftánhoz kötnek, legfőképpen, mert egészen ledermedek Rhysand kérdése hallatán. Éppen csak összehúzott szemhéjakkal vezetem rá vissza a szemeimet, óvatosan elemelve a fejemet, hogy alaposabb mustra alá vethessem esetleges csalfaságát.
- Kész szerencse, hogy az asztrolábium szerint még egy hetünk van az utazásig, attól tartok még nem ragadott magához elég szorosan a jelen – apró, elnéző mosollyal simítom meg a nyakát. Dühített a meggondolatlansága, hogy a meggyőződésemben nem bízva hajtotta magát vélhetően kedvelt tudományának segéderejével, de amikor megláttam a szemei alatt mélyülő karikákat és a kárt, amit magában okozott, mindössze arról tudtam biztosítani, ideje bőséggel adatik a pihenésre Regorin állapota révén. Mostanra csupán elszomorít a tény, hogy még mindég nem nyerte vissza teljesen önmagát. - A születésed napjának alkalmáért öltöttem ünnepi gúnyát, természetesen. S amennyiben az értesüléseim helyesek, nemsokára a beavatásodra is felvehetem. Amire máskülönben neked is fehérben kell érkezned – csúsztatom le róla a tenyeremet, finoman megkoppintva az orrát mutatóujjam begyével, majd ellépek a pléd felé. - Készültem néhány aprósággal, ám a kedved szerint töltjük a napot, ha mindezt nem tartod túlzásnak...? - némi elbizonytalanodással fogalmazom meg az érdeklődésemet, hisz nem tudhatom, van-e egyáltalán kedve és ereje ünnepelni. - Hoztam reggelinek valót, táplálékot testnek, léleknek és szellemnek, noha ismerve édes szádat, inkább a süteményt kellene ajánlanom – horkantok fel, ujjaimmal méltóságteljesen a lefedett tálcára mutatva. - Mit hoztál? - kíváncsiskodok, felemelve a zacskót, aminek rejtelmébe addig nem ütöm az orromat, míg nem bólint, hogy szabad.
Varázsló vagyok
Ezaras Azildor

There is a crack in everything. That's how the light gets in.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
580
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Nyugati part - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Pént. Aug. 26, 2022 11:19 am
Alassëa Nosta
A nap éppen csak feszíti horizontális szárnyait az égbolton, űzve maga előtt az éjszaka sötétjét. Árnyékfelhők incselkednek éledő erejével, s andalogva kúsznak tova eltakarva egy- egy csillagot. A korai ébresztőt magam kértem, de mire a szolgáló az ajtóm elé csoszogott, a tükör előtt álltam, sima arcélemet simítva.  A penge sercenve szabadított meg durva arcszőrzetemtől, ahogy az olló egy nyisszantással küldte padlóra göndörödő fürtjeim.  Még a bájital harmatcseppjei szaladnak szét ereimben, s éjjeleimet éber álom kíséri. Ugyan még arcomon ott ülnek az erőltetett napok árnyai, s fáradtnak is érzem magam, kevés olyan dolog akadhatott volna a mai nap, mely megakadályozott volna, hogy ruhám magamra öltsem, s a Nyugati partot a sziklák felől ne érjem el. Megpihenve a part csücskébe istenek által formált sziklás öbölben, üres fejjel, gondolatok nélkül figyelem, a habzó hűs kéket. Évszaktól független, sosem nyugvó haraggal nyaldossa itt a sziget szürke árnyalatait örző szikláit. A két égi lassan vánszorogva gördül az égen, átadva egyik a másiknak a helyet, s a közeli világítótorony messzire nyúló fénye megfakul a sötét vízen. Ekkor a langyos szellővel érkező reggel illatával indulok el, a békésebb homokos part felé.  Ődöngve érkezem, sietségre nem látok okot; a hajnal fényei még csak álmosan nyújtózkodnak a távoli horizonton. A puha pamlag nem csak engem vetett ki magából. Hiába húzott magára más ruhát, Lidércem száz közül megismerném, elárulja járása, s komótos pepecselése a magával vitt holmikkal. Némiképp azonban döbbenve tapasztalom a változást, s ha eddig messzire kerültek a gondolatok, most gomolyogva kúsznak elmémre. Nem számítottam többre, mint egy kellemes sétára a parton, lábnyomunkat hagyva a nedves homokban, míg felébrednek a sirályok s albatroszok, míg Áre utolsó sugara, kiemelkedik az éjszakából, elnyomva az utolsó csillag ezüstjét. Netalán lábára hajtva fejem, lophatok magamnak még néhány órát a nyugalom szigetén. Ám úgy tűnik Lidércem más tervekkel szőtte át a reggel óráit, s szemlátomást úgy tűnik sokat jelent számára máskülönben nem öltött volna magára fehér vászont. Kissé szégyenlem magam, amiért kevésbé ünnepélyes formában jelenek meg, s hogy a két zacskó édességen kívül mással nem készültem. S hiába töröm a fejem, miféle jeles napra ébredtünk, bevallom még az is nehezemre esik, hogy rájöjjek, miféle dátumot is írunk. Az idő múlását jelző határok elmosódtak megszűntek létezni s bevallom élveztem.  Bár azon se lepődnék meg, ha afféle ünnep virradt, mely a varázslók sajátja s az egyszerű népek, mit sem sejtenek róla. Visszafordulni késő lenne, hogy ráncba szedjem magam, hisz azzal biztosítom kései érkezésem a találkozóra, még ha most korainak is találok lenni. Nem érne annyit az egész, jutok dűlőre és inkább egy fa árnyékában meghúzódva figyelem Ezarast, meghagyva számára a készüléssel járó örömöt s bosszankodást. Somolyogva követem pillantásommal, miként helyezi egyik helyről a másikra, míg meg nem találja számukra a tökéletes helyet, majd merül el a táj nyugalmába. Nem sokáig váratom. Könnyed léptekkel indulok meg az emelkedőn, hol a pázsit ritkulása, a föld porhanya jelzi a tenger közelségét. Kellemetlenül folyik sarumba az aprószemcsés homok, így még mielőtt közelebb lépve hozzá emelem az égre a tekintetem, bújok ki cipőmből, s ejtem a pokrócra a zacskókat. Viszonozva csókját, homokára hintem üdvözlésem, még mielőtt tekintetemmel követném, kezének mozdulatát. – Gyönyörű – jegyzem meg halkan, eltitkolva előle a tényt, Ylore falai közt bőven akadt a csillagászattal foglalkozó könyv, miként az ő általa kiszabott kötelezők közt is. Figyelmem jobban megkapja a félig se elregélt mese, mely talán, mint oly sok minden nem véletlen pereg le ajkáról. – Ennyi lenne a története? – mérem szűkösen kíváncsiságom, nem lovalva bele magam a folytatásba, hisz próbálkozásaim –tudásom bővítésére- számtalanszor fulladtak kudarcba. Nem neheztelek rá emiatt, az időt saját mércéjével méri, nem sejtve, hogy nem akarok a nyomdokaiba lépni, megelégszem a nekem szánt idővel. – Köszönöm, jól – szembe fordulva vele, hintek újabb csókot homlokára. – És te? Jól áll neked a fehér szín, gyakrabban kellene hordanod – mosollyal arcomon döntöm fejének fejem, s csak miután válaszolt, sandítok a kiterített pléd felé. – Van valami külön alkalom e változásnak vagy csak meguntad a megszokottat?

Vendég
Vendég
Anonymous




Nyugati part - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Aug. 21, 2022 3:41 pm
Alassëa Nosta

« @Rhysand Earhgaze • credit: »
A perceket türelemmel számolva süppesztem a nedves homokba mezítelen lábaimat ott, ahol a tenger mindössze lágy, puhatolózó hullámaival mossa a partot. Érdeklődésem könnyeden téved el az égbolt páratlan festményén, melyre az istenek mályvaszínnel és kobaltkékkel mázoltak méltóságteljes fellegeket, engedve, hogy a pitymallat homályában a legfényesebben ragyogó csillagok még büszkén ékeskedhessenek. Hűvös a víz, ellenben a lágyan ringatózó szellő langyos érintéseivel simogatja végig a bőrömet lenge, fehér kaftánom alatt, amit kizárólag az alkalom ünnepélyessége végett öltöttem magamra. Anyám szerint tisztaságban szükséges ünnepelni éppúgy a halált, mint az életet, és sokan Alorában sem vélekednek erről másképp.
A hátrahagyott álommorzsáktól nehézkes szemeimet behunyva nyomok el magamban egy ásítást, feltűrve a ruha hosszú ujjait a könyökömig, s addig is számot vetek arról, mindent magammal hoztam-e, amit elterveztem. Nem fordulok ugyan hátra, ám a mögöttem elnyúló terebélyes pokrócon lelki szemeimmel puhatolom végig a konyháról elkölcsönzött kosarat, benne a borral, két kupával és a reggelire való gyümölcsökkel, pogácsával, a bársonyerszényt, mely Kóborom ajándékát őrzi hűséggel s a jótékonyan lefedett tálcát, melynek tartalma talán, ami a legnagyobb aggodalmat rügyezteti a mellkasomban. Egy asztrolábiumot és néhány könyvet is magammal hoztam, amennyiben az egész napot a part nyugalmának szentelnénk, habár az eltöltéséről akadnak további elképzeléseim.
S éppen csak leengedem az elmémről a lepedő látványát, amikor az elvenemnek jól ismert hullám dörgölőzik. Nem a lábaimat mosó fodroké, hanem Rhysand lényének szépségéé, amit bárhol, bármennyi közül felismernék. Halovány mosollyal és leplezett izgatottsággal igazgatom meg az ujjaimon a tudatőrzőt és a kristálygyűrűt, majd törzsemet nyújtóztatva fordulok hozzá hátra. Rakoncátlan tincseinek, fenyőmézszín tükreinek és csalafinta vonásainak látványában bármennyit is fürdőzzék a tekintetem, minduntalan megtelik a mellkasom, mihelyt újfent a szemeim elé kúsznak, elvégre akként, amiként ezen a különleges hajnalon simul rajta a levendula selymességét idéző fényáradat, kicsiny az esély, hogy máskor látni fogom. Meghagyok hát néhány momentumot a mosolygó pillantásomnak és neki, amennyiben van mit lepakolnia a pokrócra, majd kezemet nyújtom felé, hogy jöjjön közelebb.
- Gyere, még látszik az égen a Helitas – ha nem fűti más óhaj, minthogy mellém lépdeljen, a derekára karolok, és az oldalamhoz vonva hintek csókot a fürtjei közé. Nem különben szippantom magamba összetéveszthetetlen illatát is, amibe az utóbbi időben egyre többet kucorodik a gyógynövények üde zamata. - Nézd, ott fent, a Limlug képében, közel a vezércsillaghoz – szabad kezemet megemelve mutatok a csillag felé, amely a többitől eltérően halovány kék színnel tündököl az ég derekán. - A szigeten az Őrző vagy Eithriel csillagának is nevezzük. Ő a varázslónő, akinek a szobra a titkok kertjét ékesíti elfeledetten kortalan szépségével – magyarázom csöndesen, akárha avatatlan füleknek illetlen titkokat rebegnék, bár a korai ébredés inkább, ami kissé még karcossá, nehézkessé teszi a hangomat. - Egykoron, mikor a tornyok egyetlen köve sem emelkedett még a sziget földjéből, ő volt, aki a mágia szószólójaként ténykedett, s védte, őrizte a varázstudókat a népek támadásaitól, kik úgy hitték, pusztítást, nem többet hoz a mágia. Egy nagy hatalmú, bár sokáig közönyös mágus szíve hölgye volt máskülönben – tekintek vissza rá elmosolyodva, ujjaimmal cirógatva oldalát. - Hogy aludtál?
Varázsló vagyok
Ezaras Azildor

There is a crack in everything. That's how the light gets in.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
580
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Nyugati part - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Aug. 21, 2022 12:39 am

A Fehér-sziget partjai zömével zordak, éles kövekkel és szirtekkel tűzdeltek, azonban nyugaton akad egy kisebb szakasz, ahol finomszemű homok csiklandozza az arra tévedő talpát. A terület régebben a Megmérettetés partjaként volt ismeretes, ám, hogy nevét miről kaphatta, arról már csak kevesen tudnának regélni.
Tulveron főkrónikása
Krónikás

Great stories happen to those who can tell them


❖ Ulron :
2128
❖ Tartózkodási hely :
Tulveron




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Nyugati part - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt
Ajánlott tartalom





Nyugati part - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
 
Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2
 Similar topics
-
» Ivy & Evelyn - Part I.
» Druida part

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Tulveron Krónikái :: téktér :: Fehér-tenger :: El' Alora-
Ugrás: