Tulveron Krónikái
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Men echenim
sí derthiel ne chaered hen nu 'aladhath


 
Gyakorlótér KaDiPE5
Gyakorlótér KaDiPE5
Üdvöznk
dicső lovag szép a ruhád, szép a lovad
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Üdvözlünk Tulveron mágiával átszőtt világában!
Oldalunk középkori körülmények között játszódik, és ötvöződnek benne számtalan fantasy mű elemei.
Regisztráció előtt kérünk, mindenképpen olvasd el a Törvénykönyvünket és Világleírásunkat, melyek az oldalon való könnyebb kiigazodást szolgálják, illetőleg az alapok megismerését.
Oldalunk 2021.01.08-án nyitotta meg kapuit a nagyérdemű előtt.
Várunk sok szeretettel egy igazán nagy kalandra!

 

 
Gyakorlótér

Go down 
Utolsó Poszt Pént. Okt. 28, 2022 8:58 pm

Szabad a játéktér

❖❖❖

Tulveron főkrónikása
Krónikás

Great stories happen to those who can tell them


❖ Ulron :
2128
❖ Tartózkodási hely :
Tulveron




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Gyakorlótér Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Okt. 24, 2022 8:45 pm

Let's Go Crazy
Lepke & Szürke
The butterfly counts not months but moments, and has time enough.

Egy kósza pillanatra elpillantok felé, magam is csekély mértékben megvonva a szemöldökeimet.
- Vannak – jelentem ki tömören, ám sejtve, hogy karcsú feleletemmel nem érné be, folytatom a beszédet. - Az én közösségemben azonban nem voltak. Nem volt rájuk szükségünk – osztom meg vele a satnya információt, arra nem térve ki, mindennek az oka elsősorban a felmenőim és társaik által vallott, röhejes nézeteik voltak az emberek kapcsán. Noha kötve hiszem, néhány bűvészmutatványossal az oldalukon megmenekültek volna a Sólymok karmai elől…
- Emlékeim szerint a családod árnylovagokból állt. Feltételezem, hasonló bo-… készségekkel. Nem jegyeztek fel semmit a szörnyek és a mágia kapcsán? - nem mutatom különösebb jelét az érdeklődésemnek, ennek dacára viszont fúrja az oldalamat a kíváncsiság egy másik, hasonszőrű család szokásai és feljegyzései iránt. Talán nem a varázslataik haszna mozgat meg, de jelenleg jó indokként kínálkozik. S cserébe attól tartok, magam sem hallgathatok a kérdései felől.
- A halál és a holtak istene. Ő kíséri át a lelkeket a túlvilágra. Isilmë segítője, ha úgy tetszik – magyarázom közönyösen, bár a látszat ellenére megfeketedett szívemen viselem a hitemet. Nem minden istenség és nem minden felmenőm érdemli meg a hűségemet, de azért akadnak, akik felé elszámolással és kötelességgel tartozok. - Rhîwiel a párja, a tél, és egyúttal a mágia istennője – teszem hozzá némi homlokráncolás kíséretében, ám jobbnak tartom még a gondolat csíráját is kigyomlálni a tudatomból, semmint, hogy párhuzamokat kezdjek vonni.
- Egyedül. Habár előtte egy csapat suga bukkant fel. Néhányan megmaradtak, aztán eliszkoltak, talán megérezték ennek a szörnynek a közelségét és fenyegetését – tűnődök el, mielőtt újfent felkeresném az örökkön kutakodó, bölcsességről árulkodó pillantását. - Mire gondolsz?
Ha valamit megtanultam Lepke mellett, hogy a látszat ellenére sohasem tesz fel oktalan kérdéseket, legfeljebb megtartja magának a következtetéseit, amiért én lennék az utolsó, aki szemrehányást tehetne. Az esetek zömében egyébként sem érzek kényszert a faggatózásra vagy a meghallgatására, ezúttal azonban afféle témát boncolgatunk, mely a legközelebb áll a valómhoz.

- Tény és való, ha más nem, figyelemelterelőként hasznodat fogjuk venni – mormogom az orrom alatt, leginkább, hogy elrejtsem feltörekedni kívánó, fátyolos mosolyomat. - És nem is – mellékelem a replikát, különösebb magyarázat nélkül. Azt von le belőle következtetésnek, amit kíván. Addig is előremegyek, az ajtó kinyitását viszont meghagyom a váratlan buzgóságára talált Lepkének.
- Persze, hogy nyitva – tekintek rá értetlenül, aztán folytatom a sétát befelé, a reggeli köd szürkeségét idéző épületbe, ahova az alacsonyan kapaszkodó nap fénye még közel sem ért el. Ismerem a járást, ezért különösebb megakadás nélkül lépkednék tovább, ha nem támolyogna elő egy kérészéltű. Kurta biccentéssel viszonozom a köszöntését, és rezzenéstelen arccal hallgatom végig a segítőkészségéről árulkodó monológját. Sohasem értettem, mi célt szolgál az embereknél hasztalan információkkal fárasztani a szájukat, de már megtanultam, hogy nincs értelme okokat kutatni a képtelen viselkedésük mögött.
- Ismerjük a járást – szegezem neki tömören és hűvösen, majd meg sem érdeklődve, miféle harci tudomány iránt érdeklődik Veleris, fordulok le a teremhez, ahol a gyakorlófegyvereket találjuk. Akadnak fából készült kardok, tőrök, egyéb penge imitációk, de sorakoznak tompított élű acélok is szép számmal. A gyakorlópáncélokat egy újabb helyiségben rendezik, ám itt is fellelhető néhány mellény az ütések tompítására és a súlyok megszokására. - Válassz kedvedre pengét, csak ne fát. És a mellényekből is keress egyet, ami jó rád, mielőtt még azzal vádolnál, hogy szívesen ütlegellek – az ujjaimat összefonva a hátam mögött, hetyke szemöldökvonással pihentetem meg rajta a szemeimet.
Fejvadász vagyok
Nîndaer

I like muted sounds, the shroud of grey, and silence that comes with fog.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
525
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Gyakorlótér Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Okt. 17, 2022 2:22 pm


LET'S GO CRAZY
 @Nîndaer  && Veleris
«  Szószám; ide • Zene; ide»
 
Talán életedben egyszer valóban meglepődnél – rövid válaszom alatt leheletnyire vonom vállam. Mit lehet olyannal kezdeni, aki süket a gyarapodás lehetőségére? Azzal, aki inkább okul a saját hibájából, mint a felkínált segítségből. A maró bosszúságot gőzölgő leheletpárával engedem el, még mielőtt belülről robbanok fel, mint egy pöfeteg. - Az elf közösségekben nincsennek varázslók, sámánok vagy egyéb... bűvészek? – leheletnyire vonom fel szemöldököm, mielőtt pontosít, keserű magot ültetve lelkembe. - Ah, az más – elhaló szavakba torkollik a ráébredés, mi szerint nem ellenszenve, hanem pont a tapasztalás hozta meg számára a felismerést. A néma elismerés kelletlenül telepedik vállamra, jelenleg aligha tudok bármi mentséget is felhozni a varázstudomány védelmében. Legalábbis olyat, amellyel némi megértést csikarhatok ki belőle. A szándék hamar szertefoszlik; szélmalomharc, nem lenne más, aki, mióta csak az eszét tudja acéllal vívja harcait, kemény ragaszkodással bízik a markolatban. Kövér esőcseppként gördülne le róla, bármiféle szó. S ha teljesen őszinte akarok lenni, én magam is elismertem gyengeségem, mikor pénzt kínáltam kíséretéért. Csökönyöségből fakadó mozdulatára elfojtott mosoly göndörödik számsarkába; könnyedén húzom vissza az elutasított anyagot s bújtatom el ujjaim közt. Figyelmem mégsem ezzel ragadja magához leginkább. A bestia jellegzetességei kevésbé üdtő, de annál hasznosabb érdekesség. - Fernor? - bukik ki ajkamon, megfeledkezve magamról egy pillanatra. Olvastam róla, hogy a szépek népe a kétistenhit látszólagos fenntartója, ám mellette más egyéb istenekhez is imádkoznak. Ám a részletekben nem mélyültem l túlzottan. Már a tényt is képmutatásnak véltem. Ennek ellenére nem vagyok süket az újra. Enyhén megrázva fejem térek vissza eredeti témánk ösvényére, sokkal fontosabb megállapítást boncolgatva. - Mint egy túlméretezett suga. Egyedül volt? - rászegezve tekintetem pásztázom éles kontúrokkal rajzolt vonásait, hideg tekintetét sötétítő mázolmányt szeme alatt. Nem tudom igazán miféle választ várok. Csupán egy fejselő gondolat telepedett meg elmém zugában, melyet meglehet vasmarokkal fog porrá zúzni.  

Megállom, hogy ne kapjam elő táskám melyéről hagyatékom. Néha megtorpanva ugyan, de kapkodva lábaimat érem be és követem az ismeretlenbe. Nem is oly sokára pedig, kiderül, hogy a lehetőséggel azonnal is élhetek. Bár a felállás szerint más választásom nem is igen akadna. - A kérdés jogos - adok neki igazat. - Ámbár nem mondhatod, figyelemelterelésnek nem lenne rossz – mosolyodom el önfeledten, szinte már -már büszkén, páratlan meglátásomra.  - Na jó, a szörny az más kategória - sóhajtok megadóan, miként ellépve, hagy rálátást a város ködbe vezető sikátoraira.  - Azt hittem, ti elfek soha, nem siettek sehová - fordulok utána, nézve a lépcsőn felfelé baktató alakját. Megragadva szoknyám indulok meg utána, még azt hiányzik, hogy a nagy sietségben orra bukja. Igaz leginkább saját észszerűtlenül ésszerű gondolataim miatt, de úgy lehet soha, nem “futottam” senki után. Az utolsó lépcsőfoknál érem utol, s hogy ne gondolja túlságosan ellene vagyok hirtelen fogant ötletének, rásimítom ujjaimat a hatalmas kilincsre, hangyányit remélve csak, hogy zárva van. - Nyitva - állapítom meg kissé döbbenten, ahogy az ajtó engedelmesen adja meg magát és nyílik résnyire. - Remek. Fáradjunk beljebb - mímelt örömmel tárom ki magunk előtt a kétszárnyú ajtó egyik oldalát. Ki lenne boldog kételyeket ébresztő Szürke mellett, aki még a levegőt is sajnálja tőlem, most pedig még nyíló rózsaként tárul fel előtte a lehetőség, hogy kárt tegyen, még ha csak aprócskát is. A folyosó félhomályba burkolódzik; a lőrésszerű ablakokon, még a korai fény sem szökik be, csupán a falakra erősített fáklyatartókban lobbog néhány, s gyúl egyre több az előttünk lődörgő emberi sziluett keze által. - Szép hajnalt az úrnak ...és a hölgynek! - szól még az álmosság morzsáit magában hordozó hang, a jobb sarokban lévő ajtótlan szobából. Gazdája egy élete derekán lévő ősz szakállú férfi, meglehet veterán katona, legalábbis fizikumából ítélve. - Korán támadt kedvük, a gyakorláshoz, de soha jobb idő a test megmozgatásához - ropogtatja ki derekát, ahogy kilép. - Menjenek csak nyugodtan, amennyiben segítségre lenne szükségük, állok rendelkezésükre - azzal már fordul is vissza.  

A folyosó kopár, akár a sivatag, csak itt ott világít meg egy Ylorei címert a táncoló fáklya fénye vagy simít végig egy acélos pengén. Soha se jártam efféle helyen ezért bátortalanul lépkedek a fényesre koptatott kőpadlón. Egy bal fordulónál tábla jelzi a páncél - és fegyverbemutatótermet az íjász- és gyakorlóteret.  




Vendég
Vendég
Anonymous




Gyakorlótér Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szomb. Okt. 08, 2022 7:50 pm

Let's Go Crazy
Lepke & Szürke
The butterfly counts not months but moments, and has time enough.

Leheletnyi, komótos mozzanattal vonom össze a szemöldökeimet Lepke meglátására, annyira azonban nem hajt a vágy az igazam bizonyítására, hogy szóra méltassam számomra hibásnak vélt következtetését. Noha tény és való, a bűvészmutatványok felületes megismerése sem mozgatja meg a lényemet.
- Meglepne, ha bármi hasznosat tudnál sorolni – jelentem ki fakó hangon, ami nem Veleris lényének, mindössze a varázslatokkal szemben érzett véleményemnek szól. Minden bizonnyal akad egy-két kósza momentum hosszú létünk alatt, miként hasznot hoz a láthatatlan erő manipulálása, ám láttam, amit láttam. Csupán a rá következő szavai okán döbbenek rá, ő történetesen nem.
- Pontosítok, nem különbül volt hatással a szörnyekre a bűvészkedése – felelem tömören, bár megeshet a félreértést is az szüli, közel sem mérem bőséggel a szavaimat. De ezen akkor sem tudnék változtatni, ha cserébe másnapra mindegyik kék-dögvész feje egy tömegsírba kerülne. Elsötétedő pillantással fordítom aztán a fejemet az irányába, miként felém nyújtja a kendőjét, és meglehet, a lényemre hulló fekete felleg könnyeden oszlik, helyébe egy sokkalta kényelmetlenebb érzet költözik. Szívdobbanás, nem több, amíg kis híján a kezemet nyújtom a finom kelméért, de végül visszarántva az ujjaimat, törlöm dacosan a ruhám ujjába az orromat.
- Sikerült – bököm ki csöppnyi morcossággal, amiért kénytelen vagyok némán belátni igazát. Magam is a tapasztalást tanácsoltam az elfnek a folyónál, ugyanakkor könnyebb elfogadnom, hogy megbízhatatlan a hatalmuk. - Egy csápos dög. Megannyi volt neki belőle, a szájából pedig messzire lőtte a nyelvét. Fernor tudja, mire képes vele, ha eltalál – dünnyögöm, felidézve a közel sem kellemes emlékeimet. - A fejét viszont nem szívleli elveszíteni, legalábbis remélem, nem támad fel hosszú álmából – nem lenne elképzelhetetlen, a Káosz szülte rémek hiszen temérdek formában mutatkoznak, olykor egészen hajmeresztő képességek és sajátosságok birtokában. - A hallása is kiélezettnek tűnt, amiként a látása. Könnyedén mozgott a falakon, a magasból aláugorva, akár egy csápos, túlméretezett suga – osztom meg vele a tapasztalataimat, miközben lassacskán - ő hol lemaradva -, elérünk a gyakorlótér épületéhez. Megszokásból támaszkodok a tenyereimmel a kardom gombjára, csekély szemöldökvonással fogadva Lepke megjegyzését az önteltségemről. Nem óhajtom szerénységemről biztosítani.
- Most, itt vagyunk – tudatom vele egészen nyugodtan. - Ezt kérdeznéd az ellenedtől is? Az eléd vetődő szörnytől? - kedves szörny uram, igazán korai ez a nap a halálhoz – tehetném hozzá, de megkímélem a gúnyolódásomtól. - Odabent kapsz bizton felszerelést, noha emlékeim szerint anélkül élted túl a sötét birodalmat is. Gyere, nem érek rá egész nap – tudatom vele, jelző értékkel megindulva a bejárathoz vezető lépcsősorokon, elnyomva magamban egy egészen csekély, szinte a létezésében is megkérdőjelezhető mosolykezdeményt.
Fejvadász vagyok
Nîndaer

I like muted sounds, the shroud of grey, and silence that comes with fog.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
525
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Gyakorlótér Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szer. Okt. 05, 2022 12:44 am


LET'S GO CRAZY
 @Nîndaer  && Veleris
«  Szószám; ide • Zene; ide»
 
Egy halk morranás, semmi több. Ezen pillatokban eltöprengek vajon, hogy lehet még életben. Vajon, hogy nem verték agyon még egy kocsmában? Persze, a választ azonnal megkapom, amint az oldalára pillantok. Hathatós indok, hogy ne tartsak neki néhány illemórát. Végtére is, idővel már olyan természetes lesz, ahogy a napot űzi a hold.
Követem a ködpamacsos piactéren át, nem törődve lépteink hova továbbjával. Azon a pillanaton könnyen átlendülök, mely látszólag, csak bennem okoz némi megrökönyödést, a helyzet azonban még derűt is hoz a komor hajnalba. Válaszolok is, úgy, miként az illik, teljes őszinteséggel, a forró pitét majszolva. A sütemény kellemesen savanykás íze sem képes azonban elfojtani az övét. Újabb szinte felesleges mozdulattal simítom fülem mögé a szám és az édesség közé keveredő hajtincsemet, éppen elég időt hagyva neki, hogy belém fojthassa a szót. Újra és újra, akárhányszor szétnyílik ajkam. Kétség ahhoz azonban nem férhet, hogy ejt le oly morzsákat nyelvéről, melyre leheletnyire összeszűkül szemem. Mindamellett, hogy félelmetes, miként érez rá lényem egyik sarkalatos pontjára, s végül csak sikerül addig beszélnie, hogy nem csak fürtöm simul vállamra, hanem könnyen szított sértettség is végig gördül lelkemen. Nem hagy mást maga után, mint egy halk, beletörődő sóhajt, s rendezem gondolataimat. Azt sikerült elérnie, hogy a teremtés történetet magam mögött hagyva, ne okítsam arról, amelyet maga is bevall, hogy az égvilágon semmit sem tud a mágiáról. Főleg nem az enyémről. – Attól tartok számodra minden boszorkányság, amit nem ismersz. Ez nem feltételezés, hanem tény. Majd egyszer, ha komolyan érdekel, beavatlak – ahogy a fegyverek ellen megvan a hatásos védelem, úgy akadnak olyanok is, mely a mágiától véd. De miért rontanám vele az esélyeimet, amig ő maga nem kérdezi. – Azért mert összehozott a sors egy olyannal, aki csak használja a mágiát, de nem érti, s nem lát túl önmagán, ne engem okolj.  S legfőképpen ne vegyél vele egykalap alá – könnyed vállrándítással adózok szerencsétlensége oltárán, s hogy kikérjem magamnak a feltételezést is, büszke pillantással nyújtom felé a szalvétát. – Maradt az orrodon – ha elveszi, ha nem elfogyasztom az utolsó falatot. Nem bizonygatom számára, ha szükséges mágiám kettőnk érdekében fogom használni, s nem csak önös érdekből. – De ahogy nem minden penge képes átvágni egy szörny bőrét, úgy nem minden varázslat hat azokra, s te mondtad az imént, nem láttál még ez idáig, olyan teremtményt. Minden tapasztalás dolga – szögezem le végül rávilágítva, hogy nem várhat el csodákat az ismeretlennel szemben.  – Itt vagy, így feltételezem sikerült vele végezni – kíváncsiskodva vonom fel szemöldököm, arca rezdüléseit figyelve. – Miféle szörny volt? – puhatolózom, izgatottságomat elrejtve a mozdulatban, mellyel az édes íz martalékát tüntetem el ujjamról. Valószínűleg anélkül is visszahúzódik, ha hamarabb pillantom meg az árnyékfák karomban végződő ágait a fejfák felett. Csakis ő tehet róla, hogy baljós érzeteim támadnak. Míg én biztos vagyok abban, hogy ígéretem biztos alapokon áll, az ő részéről kétségek gyötörnek. Engem célok mozgatnak, ám az ő céljai eléréséhez lehetek akár a kézzel fogható eszköz is. Megtorpanásom csak egy lépéssel engedi magam elé, s hogy eloszlassam esetleges képzelgését, elsimítom vállamon köpenyem kámzsáját, s visszasietek mellé, s követem az árkádok alatt, hisz oly annyira nem figyeltem az utat, hogy nehéz eldönteni vele veszélyesebb a pirkadat vagy nélküle. Pillantására nem vágok ártatlan ábrázatot és pilláimat se rebegtettem meg csupán belülről repdessek akár a pillangó; hasónló feleletben reménykedtem. Azonban én bizton veszem, hibádzik nálam valami, amikor olyantól várom a segítséget, kitől közben rettegek, hogy mikor vágja el a torkom. – Azért ennyire ne légy öntelt – vetek rá egy pillantást, majd mit sem sejtve emelem az épületre a tekintetem. – Most? – kerekednek ki a szemeim a gyakorlótér fölé magasodó épület láttán. – Nincs ehhez túl korán vagy inkább későn? – tekintve, hogy az éjszaka nagyrészét felesleges várakozással töltöttük. – Egyébiránt nem igazán vagyok az alkalomhoz öltözve. Nem kellene ehhez valami… nem is tudom valami védőfelszerelés?



Vendég
Vendég
Anonymous




Gyakorlótér Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Kedd Okt. 04, 2022 5:55 pm

Let's Go Crazy
Lepke & Szürke
The butterfly counts not months but moments, and has time enough.

Füleim kiélezett figyelemmel követik nyomon az olykor-olykor lemaradó vagy odébb kóborló Lepke lépteit, s néha annak is szánok fáradalmas momentumokat, hogy a tekintetemmel felkeressem alakját. Éppen így esik, miként az egyik apróbb, kővirágokkal és liánokkal ékesített szökőkút vizét érinti. Hunyorgó és csekély értetlenséggel, elismeréssel keveredett pillantásomat viszont hamar elkapom, amint megszólalok és ő is visszarendezi a sorait mellém. Már fogalmaznám is a feleletemet az emlékeztetés ügyében afelől, igazán nem volt miért panaszkodnia legutóbb sem, a körülmények számára kényelmetlen dacára, de az elénk vetődő mélynövésű mindkettőnkbe a szót fagyasztja.
Szerencsére nem időzünk túl sokáig a társaságában, s noha Veleris példáján magam is eltűnődök a sütemények betárazásán, végül ellenállok a kísértésnek. Köszönetére mindenesetre, bárkinek is szóljon, halk morgással felelek.
- A mágiád kiszámíthatatlan boszorkányság – jelentem ki két falat között, részemről teljes mértékben alátámasztott indokot adva a meglátásomnak. De miként szerencsés napja van, és nem merülök kifejezetten ellenséges érzetek óceánjában sem, úgy kiegészítést is kínálok mellé. - Nemrégiben egy bűvésztrükkössel találkoztam össze a szörnyektől nyüzsgő, éjszakai erdőben. Végső soron, hacsak önmaga mentését nem vesszük figyelembe, nem a mutatványai segítettek mindkettőnket túlélni – osztom meg vele csöndesen szűrt hangon a röpke esetet, mely a nyár pirkadatán esett. Azóta többször is visszatértem a folyó környékére, megbizonyosodva az ismeretlen lény végzete felől és a sugák kiirtásáról, ám nem állíthatnám, hogy nyugodt lélekkel kerülnék újfent a csápossal szembe. - S mielőtt elmésen megkérdőjeleznéd a hozzáértésemet, eddig soha nem látott szörnyeteggel kellett megvívnunk – fejezem be a megterhelő beszédet, fáradtságomat a maradék pite elpusztításával orvosolva. Porcukros ujjaimat hanyag mód a köpenyembe törlöm, miközben a piacot hátrahagyva a kültelepülés irányába fordulnánk.
Hosszú sétánk alatt elhaladunk a temető mellett, és a városrészeket elválasztó hatalmas boltívek alatt átbújva lassacskán elérünk a célállomásunkra is. Megtorpanva mellette, megvont szemöldökökkel tekintek Lepkére, akárha elméje épségét kérdőjelezném épp meg.
- Itt áll melletted. Hacsak nem félted az irhádat, hajlandó vagyok megtanítani téged az alapokra – jegyzem meg, fejemmel a számunkra releváns épület felé bökve.
Fejvadász vagyok
Nîndaer

I like muted sounds, the shroud of grey, and silence that comes with fog.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
525
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Gyakorlótér Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Okt. 03, 2022 7:56 pm


LET'S GO CRAZY
 @Nîndaer  && Veleris
«  Szószám; ide • Zene; ide»
 
Lépteim nem oly nesztelenek, mint az övé, halkan koppan csizmám sarka az utca köveken, a szendergő város csendjében szoknyám suhogása szélviharként hat. A felkelő nap első sugara halk suttogással suhan végig a házak cserepes tetején, nevetve zörgeti meg az ablakok üvegét, hirdetve az új napot. Kuncogva reppen tova, életre keltve az árnyakat. Kedvesen simítja szobrok körvonalát csillogást hozva szemükbe kósza pillanatra, hogy aztán álmosan nyújtózzon el a nedves macskaköveken. Sokan úgy hiszik, a napkorong emelkedésével meleget hoz, ám a természet csodája, hogy ilyenkor a leghűvösebb az idő. Fázósan húzom össze magamon köpenyem, s hogy kámzsáját nem hajtom fejemre, egyetlen oka van. Szürke, akinek ábrázata mindig és mindenkor ugyanolyan, akivel éppúgy tarthatok a világvégére, mint a sarki henteshez. Az a Szürke, aki még az éjszaka legsötétebb órájában is csuklya mögé rejti fagyos vonásait; most mégis ki tudja miféle indíttatásból fedetlen fővel bandukol mellettem. Nem mintha sokat számítana számára, ám mégis megtisztelem, hogy hasonlóan teszek, még ha a pára, ennél is jobban csigákba rendezi fürtjeim. Zavar és a kisértés ott csücsül a vállamon; kíváncsiságom kiapaszthatatlan kút, s leginkább akkor esik meg velem a szótlanság, ha Isilme birodalmát járom, s egyébként sincs mellettem senki.  Most mégis határaimat feszegetve fogom be a szám; az eltelt órák csendességében, az elkövetkezendő pár, már meg se kottyan. Igaz, remélem, céltalan lépteink nem tartanak addig, s a következő elágazónál elválnak útjaink. Így leginkább én is az utca adta látnivalókat mustrálom vagy éppen csak minden második macskakőre lépve keltek fodrokat a lágyan csobogó aprócska szökőkút vizén. A kínos csendet mégis csak Nindaer töri meg. Lerázva ujjaimról a vizet térek vissza mellé kicsiny kitérőmből, s megfeledkezve magamról bukik ki belőlem a kérdés. Arra a kérdésemre ugyan nem kapok választ, hogy miért is fontos számára képzetlenségem a fegyverekhez, azonban kisebb meglepetésként ér a válasz hozzáértésének eredetéről. Már hogy egyáltalán választ kaptam s nem egy kést a torkomba. Emésztenem kell. Egy szívdobbanás erejéig megfordul fejemben, hogy a bolondját járatja velem, de a világvége és a hentes közt leheletnyi határ sem húzódik. „Tudod te azt nagyon jól” arckifejezéssel pillantok rá, noha aligha látja, oly hamar keres magának jobb látnivalót. – Ne kelljen, hogy emlékeztesselek… - a szinte semmiből előugró törpe belém akasztja a szót illatozó süteményeivel. Köszöntésére finoman megmozgatom a nevezet részt, s halk kuncogást fojtok el magamban, csak ajkam szélében rügyezik halovány mosoly az elkenődött smink említésére. Könnyed sóhaj gördül le mellkasomról, amiért nem változik a piac gyilkosság színterévé. Nem mintha Szürke eddig tapasztalt vérmérséklete, bármire is engedhetne következtetni, ha nem tudnám, azt, amit tudok. Mert az kívülről olyan, mint az arca, halott. Más különben, lehet akár olyan is akár a vaj. Ha már ilyen „kedvesen kér”, s mert a vacsora elmaradt, elfogadom a meghívást és elemelek egy áfonyást a tálcáról, mellé húzva egy aprócska szalvétát. Lefizetve ugyanazt az összeget, kérek még egy- egy darabot mindkettőből és süllyesztem el a táskámban. – Köszönöm – fújom le a porcukrot a tetejéről a vékony tésztának, miután magunk mögött hagytuk a boldog törpét és harapok a pitébe. Köpjek vagy nyeljek nem is tudom, így inkább gyors mozdulattal tüntetem el szám sarkából a leheletnyi lekvárt, s törlöm meg a szám. Nem a következtetése az mely megdöbbent, inkább a helyzet, miszerint ezt egy almás és áfonyás pite elfogyazttása közben teszi. – Nos…- köszörülöm meg kissé a torkom. – én eddig abban a hitben voltam, hogy te forgatod a kardot és én mellé adom a mágiám – végtére is leszámítva a kékekhez fűződő viszonyát, más esetben inkább  fegyvertáncoltatás okán akartam magam mellé. Mindamellett, hogy valóban hajlandóságot érzek a fegyverforgatásra, előfordult már, hogy szükségem volt rá, s ha bizony a mágia cserben hagyott volna, most nem beszélgetnénk. S bármennyire is nehéz bevallani, nem hagynám magára a szükségben. – De igazad van – harapok egy újabbat a süteményből, s míg forgatom a számban, addig gondolataimban a következő szavakat. – Keresni fogok valakit, akitől megtanulhatom biztosabban a fegyverforgatást – nem mintha, olyan nagy lenne az ismeretségem e téren, s egy valamire való oktató, ha akad is Yloreban, vagyonokat fog elkérni érte. És hát feltételezésem szerint, nem is egy-két napot vesz igénybe a dolog. – Esetleg nem tudsz ajánlani valakit? – pillantok sandán félre rá, elvégre ki más lenne kézenfekvőbb, mint Nindaer.


Vendég
Vendég
Anonymous




Gyakorlótér Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szer. Szept. 21, 2022 9:40 pm

Let's Go Crazy
Lepke & Szürke
The butterfly counts not months but moments, and has time enough.

Halk morranással felelek Eyra késlekedésének esetleges okára, mert bár el kell ismernem, nem lenne elképzelhetetlen a magyarázat, mégsem dédelgetek feketéllő lényem mélyén megértést vagy türelemmel keveredett nyugalmat. Anélkül sem állhatom a röpkelétűeket, hogy lépten-nyomon az orrom alá dörgölnék hiányosságaikat, a féltestvéremmel szemben pedig élesebb bírálattal élek. Félrészt egy véren osztozunk, elvárnám tőle, hogy olykor ennek szellemében is cselekedjen. De talán hiába a vér, ha a neveltetése messze kerüli a népünk hagyományait.
Útnak eredek hát Ylore makulátlan, ködfátyolos utcáin, s hallva Lepke némiképp megkésett, sietős lépteit, afelől sincs kétségem, hogy követ egyelőre céltalan sétámban. Pillantásom leplezett érdeklődéssel siklik végig a szobrokon, különböző épületeken, miközben hüvelykujjammal a megégett, heges csuklómat piszkálom. Az utcák még egészen néptelenek, nem szokása ugyanis a fajtámnak az emberekhez hasonló kapkodással és rohamvással kezdeni a napot, ám a városban élő másfajúak azért itt-ott már képviseltetik magukat az íves árkádok, lugasok alatt. Egészen elcsendesül az imént még háborgó bensőm, noha a váratlan, éles macska vinnyogásra megrezzennek a szemhéjaim. Nem szívlelem a fülbántóan hangos dolgokat, így meglehet, ez az oka, amiért csevegéssel igyekszem tompítani az inger erősségét.
- Nem, valóban nem okoz gondot – értek egyet vele könnyed vonásokkal, aprót bólintva a megállapítás mellé. Kérdése ugyanakkor, melyre nem különösebben számítottam, leheletnyi ráncokat idéz a homlokomra... De még mindig túlzottan bosszantanak a négylábú szőrgombócok ahhoz, hogy ne hallassam csekély mód szűrt hangomat. - Otthon… A Sötéterdőben, az anyámtól és néhány hozzáértő mestertől a szomszédos közösségekből – válaszolok kurtán, arra viszont én sem tudok felelni, miért fontos ez. Vagyis tudnék, ám ilyen mélységekben egyelőre nem tárulkoznék ki Lepke előtt, aki így is örülhet, hogy ép nyakkal és fejjel jár az oldalamon. Az utóbbi megjegyzése mégis, kis híján szórakozott mosolyt csal rezzenéstelen képemre.
- Ugyan, Lepke, miféle esztelenség járhatna? - tekintek rá egy kósza momentumra, mielőtt a piac közeléhez érve egy süteményeket árusító törpe ugrana elénk.
- Szép reggelt a fitos orrú kisasszonynak és az úrnak! Elkenődött a sminkje, uram – bök felém az egyik hurkás ujjával, minekután azonban feleletre nem méltatom, megvonja a vállait, és a nyakába akasztott tálcát megemelve szólal meg újra. - Frissen sült áfonyás és almás lepény, a legfinomabb szerte a birodalomban, ezt állíthatom! Maguk pedig épp úgya festenek, hogy reggelire jó kedélyt csalna az arcukra, vegyenek hát! - noszogat minket, megakasztva a beszélgetésünk fonalát, habár… El kell ismernem, régen esett a kurta vacsorám, és az édesen illatozó sütemény elgyengülésre csábít. Mogorva arckifejezéssel tekintek Velerisre, majd némán előszedve a megkért ulronokat, magamnak egy almásat választok. Utána a fejemmel a tálca felé bökök, hogy magának is emeljen el egyet a boszorka. Csak azt követően, hogy a mélynövésű hátrahagyott bennünket, indulok tovább és folytatom a korábbi gondolatmenetemet.
- Arra a konklúzióra jutottam, hogy mindkettőnk épsége érdekében a jövőbeli utunkon, mielőtt egy esetleges harcban engem tűznél kardélre, elbírnál némi… okítást – mormogom, sietősen lefoglalva a számat a gőzölgő finomsággal.
Fejvadász vagyok
Nîndaer

I like muted sounds, the shroud of grey, and silence that comes with fog.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
525
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Gyakorlótér Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szomb. Szept. 17, 2022 5:03 pm


LET'S GO CRAZY
 @Nîndaer  && Veleris
«  Szószám; ide • Zene; ide»
 
Újra bizonyosságot nyert, a csend még nesztelenebb Szürke társaságában. Olykor azért vetettem rá egy pillantást él e még. Élt. Ha szóltam is volna, inkább elhessegettem a gondolatot, s merültem el szoknyám ráncainak egyengetésében, csizmám orrának fixírozásában vagy halk ütemet játszottam sarkával. Morranására, mely talán nem is nekem szólt, jobbnak láttam hamar felhagyni ezzel, s csak bokámat forgattam ide- oda. Megvallom el is szenderedtem, a kőtámlára könyökölve, de mellette nem oly nyugodt az „élet”, belső harangom vészjóslón kongva rázott vissza az ébrenlétbe.
Elnehezülve a várakozásban kelek fel a pad széléről, megmozgatva tagjaim. Körülöttünk lusta árnyak hajolnak át a felszálló köd testén. Csillagszárnyakon suhan az első tiszta napsugár, permete pillogva zuhan a csúcsban végződő ablakokra, mint megsebzett madár kitépett tolla. A csönd érverése lassan elcsitul, s az első hajnali rigó is csatlakozik hozzánk. Tisztes távolságból méricskél minket, a két idegent, majd mivel kellően unalmasnak találja ábrázatunk, ugrál tova harmattal szórt fűszálak közé, reggeliért kutatva. Megtudom érteni, az órák alatt meglehetősen életunttá válhattak vonásaim. Pille sóhaj szakad mellkasomról, ahogy újra ráemelem tekintetem. A sedendum haldokló fényében különös látvány a tenyerében levelet dédelgető gyilkosgép elf. Sokáig azonban nincs időm elmerengeni a természet s népét összekötő fonálon, hirtelen adja ki útját. Hűs szellő kap alá, bukfencezve gördül tova a lábunk előtt fennakadva végül a kőfaragók keze munkáját magánviselő pad lábánál. Vannak dologok melyeket türelemmel viselek vállamon, a várakozás azonban nem tartozik közéjük. A kényszer erős zubbony, mely szorosan tartja bennem az elégedetlenkedés hangját. Reina sem vetette még papírra gyöngybetűit, mellyel tudatná sikerrel járt. Egyetlen bizodalmam Nindaerben s társában volt. Előbbi azonban vajmi keveset tehet a késlekedésről; mindhiába okolnám érte, megtépázva gyönge lábakon álló egyezségünk. S szükségem van rá. – Meglehet feltartóztatják – mímelt könnyedséggel fojtom el magamban az egyetértést, s vonom meg vállam. A cserepeken játszódó fény és árnyék színdarabjáról engedem rá pillantásom, nem várva mást, mint egy sóhajt, melyet újabb megjósolhatatlan bámészkodás követ. Már éppen beletörődve feledkezem bele lomha gyapjas felhők táncába, mire eljutnak tudattomig szavai.  Léptei akár a fény, nesztelenül siklik a kitaposott ösvényen, melyet nem fedtek súlyos kőkockákkal, így tartva fent a látszatott a park érintetlenségéről. Amilyen csodálatos népe kiváltsága épp oly bosszantó is. Hogy jár csak imbolygó köpenye, s hogy itt hagyott távolodó alakja jelzi. – Akár egy kísértet – morgolódok orrom alatt, s sietve kapom fel a padon heverő táskám. Sietős léptekkel vetem magam a nyomába, s csak mellé érve lassítom lépteim. Arra, hogy miért követem, magam sem tudom a választ, talán úgy vélem, ha már az illető maga nem tette tiszteletét, netalán mi járulunk elé. Rápillantva várnék némi magyarázatot, ám ahogy nem érkezik, mégis rajta felejtem a tekintetem. Szokatlan fedetlen fővel látni, s megeshet, még nem is akadt rá példa. Nem tart tovább, míg gomolygó leheletem szerte foszlatja a szél. Mivel túl sok izgalmat nem rejt magában a séta, nem tudom hova, így inkább a labor szomszédságában lévő kis ház ablaka mögül fellobbanó gyertyalángot figyelem. Mintha csak erre vártak volna a tetőn, a párkányos és lócán lustálkodó macskák, egyszerre kezdenek hangos virnyákolásba. S mintha erre várt volna Nindaer is. Nincs mit titkolnom, képzetlenségem a fegyverek terén bárkinek kiszúrja a szemét, nem kell ehhez elfnek lenni.– Kacérkodom a gondolattal, de ez idáig más ismeretek megszerzése kötötte le az időmet. Ellentétben veled, kinek nem okoz gondot elmetszeni egy torkot – felelek könnyedén, ha már jobb téma nem akad. – Hol tanultad a harc művészetét? És miért is fontos ez? – az ártatlan csevejben, csak felfénylik egy szikra. Összevont szemöldökkel sandítok rá, mégis csak szokatlan kérdés. Ha nem lennék kellően büszke, még távolabb is húzódnék tőle. – Attól még orrba tudlak verni, ha valami esztelenség járna a fejedben – figyelmeztetem, nem emlegetve fel azt a pillanatot, mikor más módszerrel sikerült lefegyvereznem.



Vendég
Vendég
Anonymous




Gyakorlótér Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Kedd Szept. 13, 2022 10:43 pm

Let's Go Crazy
Lepke & Szürke
The butterfly counts not months but moments, and has time enough.

Pillantásom kifejezéstelenül siklik végig a laboratórium magasba nyúló, fehér ívekbe hajló épületének előkertjén, melynek gazdagon rügyező zöldjét a hold zenitje óta a közelben kanyargó folyóról felszálló, pamacsokban andalgó köd vigyázza. A padon ücsörögve vagy éppen a tiszta utcakövet koptatva váltak a szekundumok percekké, s a percek órákká Lepke oldalán, akivel nem először „élvezhetjük” közösen a hűvösben való tétlenkedés örömét. Korán ébredő dalosmadarak köszöntik velünk a hajnalhasadtát, melynek kósza, szórt fénye még bágyadtan kúszik felénk a párában.
Apró sóhajjal engedek a tenyeremre hullani egy levelet a mellettünk terebélyesedő sedendum fáról, majd jobb dolgom nem lévén az orromhoz emelve szimatolok bele harmattól üde illatába. Elpillantva viszont Veleris felé a szemem sarkából hamarost realizálom túlzott elkényelmesedésemet, így léha közönyt mímelve eresztem tovább a talajnak a zöld vándort.
Alapvetően idegenkedem a városoktól, hiszen a természet otthonosságához semmi sem fogható, ellenben Ylore békéje ismerős nyugalommal simul a valómra, főleg Nulport és környéke után. Meglehet, ennek köszönhető az is; a józan észen túlmutatott a türelmem Eyra iránt, aki valószínűleg nem fog ma már felbukkanni. Nincsen okom szégyenre, elvégre a leány viselkedéséért nem felelhetek, mégis tudom, mindketten hasznosabban is el tudtuk volna tölteni az éjszakát.
- Kérészlétűek, semmit nem lehet rájuk bízni – morranok fel csöndesen, visszatalálva a lomha, fekete szörnyeteghez, ami a mellkasomban rejtezik. - Menjünk, értelmetlen rá várni - a padról felkelve húznám a fejemre a csuklyámat, ám az utolsó momentumban meggondolom magamat, hiszen kora hajnalban még nem lesz élettől duzzadó a város, s máskülönben is, a többség éppen olyan hegyes füleket visel magán, mint jómagam. Az arcom elfedése nélkül indulok hát neki az alkimista labor környékéről elvezető útszakasznak, és ha Lepke sem tartózkodik a követésemtől, némi sétát követően újfent megszólalok.
- Észrevettem, hogy nem konyítasz sokat a harchoz – jelentem ki színtelen hangon, ujjaimat összekulcsolva a hátam mögött. - Tanultál valaha küzdeni? - érdeklődök, kilépve a város tudományos részlegére, elhaladva az aktuális királynő magasba nyúló szobra mellett. Magam is tisztában vagyok vele, hogy a fajtám szívleli a művészeteket, de emlékeim szerint nem láttam még települést, ahol ennyi szobor ékesítette volna a tisztaságtól ragyogó utcákat.
Fejvadász vagyok
Nîndaer

I like muted sounds, the shroud of grey, and silence that comes with fog.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
525
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Gyakorlótér Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Kedd Szept. 13, 2022 10:37 pm

Az elegáns ívekbe hajló gyakorlótér a piactól nem messze található, és bárki számára látogatható, aki szeretné fejleszteni a harci tudását, netán szinten tartani azt. Az elfek hisznek a becsületben, így valódi fegyver használata sem tiltott, bár a kölcsönbe vehető gyakorlóeszközök éle tompítva van. Aki mégis a biztonságra esküszne, természetesen számtalan méretű, súlyozású és kivitelezésű, fából készült fegyver áll a rendelkezésére, melyeket egy partnerrel vagy a szalmabábuk változatos felhozatalán lehet próbára tenni.
A gyakorlótér udvarral is rendelkezik, ahol az íjászathoz és egyéb dobófegyverek kipróbálásához alkalmatos céltáblák sorakoznak.
Tulveron főkrónikása
Krónikás

Great stories happen to those who can tell them


❖ Ulron :
2128
❖ Tartózkodási hely :
Tulveron




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Gyakorlótér Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt
Ajánlott tartalom





Gyakorlótér Empty
Vissza az elejére Go down
 
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Gyakorlótér
» Gyakorlótér

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Tulveron Krónikái :: téktér :: Qerilyan Birodalom :: Ylore-
Ugrás: