Tulveron Krónikái
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Men echenim
sí derthiel ne chaered hen nu 'aladhath


 
Harden Rells KaDiPE5
Harden Rells KaDiPE5
Üdvöznk
dicső lovag szép a ruhád, szép a lovad
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Üdvözlünk Tulveron mágiával átszőtt világában!
Oldalunk középkori körülmények között játszódik, és ötvöződnek benne számtalan fantasy mű elemei.
Regisztráció előtt kérünk, mindenképpen olvasd el a Törvénykönyvünket és Világleírásunkat, melyek az oldalon való könnyebb kiigazodást szolgálják, illetőleg az alapok megismerését.
Oldalunk 2021.01.08-án nyitotta meg kapuit a nagyérdemű előtt.
Várunk sok szeretettel egy igazán nagy kalandra!

 

 
Harden Rells

Go down 
Utolsó Poszt Szer. Okt. 05, 2022 1:22 pm

Kedves  @Harden Rells , üdvözlünk Tulveronon! Ne felejtsd el felkeresni foglalóinkat, hogy utána te is felfedezhesd terebélyes világunkat!

Harden Rells Kedvelte

Tulveron főkrónikása
Krónikás

Great stories happen to those who can tell them


❖ Ulron :
2128
❖ Tartózkodási hely :
Tulveron




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Harden Rells Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Kedd Okt. 04, 2022 11:42 pm

Harden Rells

the Gods will never let you mind your own business

Születési hely
Qerilyan Birodalom, Calden városa

Születési idő
987. Remény havának 9. napja (36 éves)

Családi állapot
hajadon

Családom
Utcagyerek, szülei egyszerű munkás emberek akik Calden városában próbáltak megélhetést találni. Apja katona volt, ritkán volt otthon, mire a tizenhármat betöltötte pedig csatában meg is halt. Hét testvér közül ő a legidősebb, bár a mai napra már csak ő és két húga vannak életben. Anyját egy évtizede betegség vitte el, húgai a mai napig Caldenben élnek férjeikkel és gyerekeikkel. Ritkán találkoznak.

Foglalkozás
uzsorás

Klánom
-

ember
kezdő
harcos
Ryan Corr
Harden Rells

Karakterem képessége
Hozzászólás szerkesztése Tumblr_inline_oe3t9sVKId1tw2m0e_250
Jó katona, még jobb harcos - legalább is ez elmondható volt róla négy évvel ezelőttig. Apja nyomdokaiba lépve a megélhetés reményében zsoldosnak állt már akkor, mikor szakálla épp csak elkezdett serkenni. Magassága és robosztus felépítése félelmetes ellenféllé tette a csatamezőn, kétkezes hosszúkardjával ledönthetetlen volt talpáról... Vagy inkább annak hitte magát, mert hiába a valóban kiemelkedő képesség, ha az ember legyőzhetetlennek tartja önmagát akkor előbb vagy utóbb lezuhan képzeletbeli trónjáról. Egyszer csalódott saját képességeiben: egy komor, őszi napon mikor jobb kezével együtt a zsoldos pályafutását is elvesztette. Mindenki azt mondta, hogy szerencséje volt, hogy csak ennyit vesztett és nem az egész életét, de Rells soha nem szerencsének élte meg a vele történteket - minden értelemben el kellett, hogy búcsúzzon attól az élettől, amit egészen addig élt és ez mély nyomokat hagyott szívében.

Kompetens harcos a mai napig, már abban az értelemben, hogy önmaga védelmére képes - de ahogy egy törött szárnyú pillangó sem tud repülni, úgy egy félkezű katona se tud érdemben háborúzni. Uzsorás lett hát Nulportban, ahol nagy termete és sokszor hűvös jelleme még hiányosságai ellenére is egy félelmetes behajtóvá teszik.

Karakterem felszerelése

Elsődleges fegyver: rövidkard

Másodlagos fegyver: tőr

Vért: brigantin

Védekezés: egyszerű alkarvédő

Egyebek: -

Mindenkinek van egy története
Hozzászólás szerkesztése Tumblr_inline_oe40pqZBGU1tw2m0e_250

Nehézkesen nyitom fel szemem, de azonnal hunyorogva vissza is csukom; Szinte minden tagomba belenyilaló fájdalomtól nyögve görnyedek össze.
- Istenemre, ne mozogjon! – hallatszik egy aggodalmas és számomra ismeretlen női hang. Valahogy egyszerre tűnik távolinak és közelinek, ahogy fejem egyik pontjából a másikba visszhangzik. Végtelennek tűnő tizedmásodpercek telnek el, míg nem egy kéz éri a jobb felkarom, egy másik pedig a mellkasom visszatartva attól, hogy felüljek.
Először az előreburoló rézszőke tincseket látom meg ahogy újból erőt veszek magamon és kinyitom a szemem, de mikor szabad kezemmel el akarom tolni a visszatartó lányt, az egyszerűen nem mozdul. Nem érzem egy ujjam sem, se a csuklóm nem tudom mozgatni, se mást...
Hirtelen jön a felismerés, hogy nem volt mit mozgatnom könyökömtől lefele. A korábbi csatának emlékei rohamszerűen térnek be gondolataimba, eszembe jut, ahogy egyik másodpercben még lóháton ülök, majd egy csapás ér és.... Semmi. Itt ébredek.
- Már azt hittük soha nem tér magához... – sóhajt fel a lány megkönnyebbülten, hátam támasztva segít felülni. Egy szót sem szólok. Egy szót sem tudok szólni. A fejem lesz az új csatamező, egymással küzdő gondolatok rántanak egyre csak mélyebbre és mélyebbre, egészen addig ahol már semmi más sincs, csak üresség. Csak nézem bal kezem csonkját, minden erőmmel próbálva mozgatni a már nem létező tagot, de hiába, nincs minek mozdulnia.
- Uram? – néz a rézszőke lány az arcomba, aggodalommal a tekintetében. Elszakítom a szemeim a kezemtől, vagy inkább a helyéről és a kék szempárba meredek: aprót bólintok. Nevetni lett volna inkább kedvem keserűségemben. Elvégre nem voltam senki kéz nélkül, csak egy hasznavehetetlen katona a régmúltból.

---

A félig nyitott ablakon még finoman bekúszik a kora őszi hideg levegő, mely már nem olyan finoman, hanem inkább felkelést követelően végigfut csupasz hátamon. Mordulva egyet, de még csukott szemmel ösztönösen takaróm után nyúlok, de hiába kapom el szélét, az nem mozdul a helyéről. Ekkor nyitom csak ki a szemem. A szobában világosabb van, mint arra először számítok: a nap már félig felkelt, bevilágítva a délkeleti tájolású házfalat. Ahogy a fejem egy hirtelenebb mozdulattal fordítani próbálom takaróm nehezékének vélt irányába, belenyilal a fájdalom halántékomba, ami emlékeztet a tegnap esti két és fél üveg borra, amit csak magam fogyasztottam el.
Ami pedig a takarót illeti, nem egy, hanem két személy is húzza magára, engem a hidegben hagyva. Megfogom a dunyha felém eső sarkát és egy nem túl elegáns mozdulattal, de legalább jó erősen lerántom a fiatal nőről és férfiról is – eddig mélyen aludtak, de erre már ők is felriadtak.
- Na jól van, akkor lehet hazamenni – szólalok meg, mielőtt bármelyiküknek lehetősége lenne felszólalni. Egy pillanatra látom még a meglepettséget arcukon (elvégre ki örülne egy ilyen ébresztőnek?), de hamar elfordulok, hogy a szoba általános rendetlenségéből előkeressem a ruháik, amikben vélem tegnap hajnalban érkeztek hozzám.
Szótlanul öltöznek mindketten. Az ablakom mellé helyezett székembe ülök, rágyújtok egy gyógyfüves, sodort bagóra míg várom, hogy elkészülnek. Nem fordítom többet rájuk a figyelmem: a gondolataim már a nap többi részén járnak, tervezek, elmélkedek, hogy a hét prioritásai hogyan teljesülhetnek.
- Harde—
- Rells – javítom ki a nőt, mikor meg próbál szólítani, de ezzel belé is fogom a szót. Kifújom a füstöt, míg ő és a férfi egyszerre egymásra tekintenek. A férfi magas, erős, már-már daliás építésű: a bőre sötétbarna a naptól, eredeti barna haját szinte szőkére szívta a fény. Éles arcvonásait egy vöröses szakáll keretezi. A nő pedig apró termetű, de karcsú, vállán egészen tarkójától pikkelyek csillannak meg – ez a félvérűségből fakadó hozadéka volt a legfigyelemreméltóbb tulajdonsága, mert arca és minden más tulajdonsága teljesen átlagos volt.
- Akkor ezt megbeszéltük. Köszöntem a látogatás – nyitok ajtót, majd eltűnnek a reggel kezdődő forgatagában.

---


Hunyorítva nézek le rá, ahogy valamit a vámról meg kalózokról magyaráz. Hosszú percek óta hallgatom méreggel átfűtött szavait. Thorfar apró kezeivel jobbra meg balra mutat, kört rajzol maga előtt a levegőben, lábával még torpant is egyet a drámai hatás teljességéhez. Jó, hogy a vörös feje nem robbant fel az idegtől, amit magában folyamatosan generált.
- Szóval ez van Rells! Nem én tehetek róla. Mire ideértem a kalózok már lelopták a felét a cuccnak – nem akarok belekötni a gondolatmenetbe, de egészen biztos vagyok abban, hogy a kalózok egy ujjal se nyúltak a „cucchoz”. Thorfar hajóján - akarom mondani a hajón amit vett, de egyébként a lábát se tette fel rá soha, mert bérbe adta a kereskedési jogot valami emberformának -, egy darab karcolás sem volt ami árulkodott volna arról, hogy bárki célpontnak nézte ki a vizeken. A fene esne bele, azt is meg mertem volna kockáztatni, hogy olyan fényes és tiszta volt a bármelyik része, hogy enni lehetett volna róla.
- Ez akkor sem annyi, amennyit beszéltük – mondom neki megrázva az erszényt ép kezemben. – Tudod jól, hogy nekem is tejelnem kell.
- Tudom-tudom! De nem lehetne egy nap haladékot kérni?
A haladék gondolatára is összefut a szemöldököm homlokom közepére. A törpe is érzékeli a kérése merészségét és inkább kabátja zsebeiben kezd matatni.
- A kur... Fenébe is, hogy miért uzsorás lettél te anyaszomorító!
A zsebeiben végül megtalálja az összeget amit keresett, ami fogat villantó mosolyt csal arcomra. – Igazán öröm veled üzletelni Thorfar! Este a fogadóban?
- Most vetted el a pénzem amit elihattam volna és még van képed megkérdezni? – a törp tömzsi kezeit keresztbe rakja mellkasa előtt, szemöldökét úgy ráncolva össze, hogy azzal egyértelműen engem utánoz. – Hát hogy a fenébe ne, cimbora! De a dagadt főnököd állja az első kört.

---

Az emeleten a Bíró már várt. Persze csak névben volt „bíró”, egyébként pedig köze sem volt a szakmához. Egy felbecsülhetetlenül drága tölgyfaasztala mögött gubbaszt, akárcsak egy bagoly, mint mindig mikor nála járok. És sajnos túl sokat járok itt. A fény profilból éri, minden csúnya arcvonását kiemelve, miközben a sima fafelületen tologat egy kupacnyi ezüstpénzt. Másik kezével ütemesen dobol a falapon.
A zsákot, amit eddig cipelek hanyagul ledobom a tölgyfaasztalra orra elé, nem is figyelve arra mit dönt fel a súly. A Bíró arcán egy ronda, de elégedett vigyor fut végig. Egy darabig még mozdulatlanul ül, kopasz feje csillog a napfényben. A hájtól nem látszódik hol kezdődik az álla, vagy a nyaka, hurkás ujjai leginkább a virslikre hasonlítanak. Rám is mondták, hogy nagydarab ember vagyok, de a Bíró egyenesen egy hordónak született.
- Ha jól emlékszem nem azt mondtam, hogy a fejét hozd ide, hanem azt, hogy a pénzét - a csúfos vigyor újból a Bíró arcára kúszik - Eddig mindig teljesítetted a megbízást, pontosan úgy ahogy a megbízó azt kérte. Ezért így már csak a fele jár a dolgoknak Rells.
Végig simít kopasz és zsíros fején, majd eltolja magától a véres zsákot. Kezeit összekulcsolja a hasán és folyton könnyező szemeivel bizalmatlanul méreget.
Hidegen nézek rá. Az évek alatt megtanultam, hogy jobb csendben lenni és egy szó nélkül teljesíteni a parancsokat, mint kifogásokat keresni. Nem volt sokáig csend, a Bíró szerette hallani saját hangját.
- Volt valami probléma a tranzakció folyamán?
- Ha nem lett volna probléma akkor most nem egy fej lenne a zsákba.
- És a tartozása legalább meglett, vagy csak úgy levágtad a fejét?
Köpenyem alá nyúlok és a véres zsák mellé egy érmékkel teli erszényt is elé dobok. A nagydarab férfi mohón nyúl utána, ujjai egyből számolni kezdik a pénzt ahogy kiborítja eddigi pihenőhelyéről. – Van még valami, vagy mehetek? – teszem fel a kérdést inkább most, mint soha, mert kezd elviselhetetlenné válni a kövér férfi jelenléte.
- Ennyire nem szereted a társaságom? Most rosszul fogok aludni - válaszol a Bíró és tölgyfa asztala fiókjából egy felhívást húz elő. Felém nyújtja. - A Főnök ezt küldi neked. Valami olyasmit is hangoztatott, hogy ha nem teljesíted ne számítsd a jóindulatára semmilyen formában... És gondolom tisztában vagy azzal, hogy ez mit jelent. Nekem nem kötötte az orromra.

Krónikás, Deedra Gindrian and Folrandír Ceilteach Kedvelték

Harcos vagyok
Harden Rells

Great stories happen to those who can tell them


❖ Történetem : ❖ Ulron :
0
❖ Tartózkodási hely :
Nulport
❖ Szintem :
Kezdő (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Harden Rells Empty
Vissza az elejére Go down
 
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Tulveron Krónikái :: Isilmë kegyeltjei :: Tulveron kalandorai :: Ember-
Ugrás: