Tulveron Krónikái
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Men echenim
sí derthiel ne chaered hen nu 'aladhath


 
Vahriinvol KaDiPE5
Vahriinvol KaDiPE5
Üdvöznk
dicső lovag szép a ruhád, szép a lovad
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Üdvözlünk Tulveron mágiával átszőtt világában!
Oldalunk középkori körülmények között játszódik, és ötvöződnek benne számtalan fantasy mű elemei.
Regisztráció előtt kérünk, mindenképpen olvasd el a Törvénykönyvünket és Világleírásunkat, melyek az oldalon való könnyebb kiigazodást szolgálják, illetőleg az alapok megismerését.
Oldalunk 2021.01.08-án nyitotta meg kapuit a nagyérdemű előtt.
Várunk sok szeretettel egy igazán nagy kalandra!

 

 
Vahriinvol

Go down 
Utolsó Poszt Szomb. Nov. 12, 2022 9:38 pm

Kedves @Vahriinvol, üdvözlünk Tulveronon! Ne felejtsd el felkeresni foglalóinkat, hogy utána te is felfedezhesd terebélyes világunkat!

Vahriinvol Kedvelte

Tulveron főkrónikása
Krónikás

Great stories happen to those who can tell them


❖ Ulron :
2128
❖ Tartózkodási hely :
Tulveron




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Vahriinvol Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Kedd Nov. 01, 2022 4:59 pm

Vahriinvol


Születési hely
Thalyron-Birodalom, Thar-syll városa az Ezüst-tenger közelében. A település egykor észak őrzőjeként volt ismeretes, ahol az akkoriban híres-neves Fekete lovagok biztosították a birodalom háborítatlanságát és békéjét. A nagy háborúkat követően azonban a várost a császár utasítására lerombolták, míg a lovagokat száműzték.

Születési idő
913, Télközép hava 18. napja (109 éves)

Családi állapot
nőtlen

Család
Atyja (†Morofel) és anyja (†Suraanrii) jégfúvó vivernek voltak, Thar-syll város és környékének uralkodói hercegi és hercegnői rangon. Anyja a szabadmágiát is magas szinten űzte, amivel sokak tiszteletét sikerült kivívnia. Ugyanakkor mindketten sokat tettek azért, hogy a jégfúvókra rossz szemmel nézzenek a birodalomban.
Egyetlen fivére volt (†Alodus), akit grófként, a vidék örököseként tartottak számon.

Közvetlen családját árulásért ítélték el, annak rendje és módja szerint pedig az életükkel fizettek. Rajtuk kívül egy szem gyermekkel büszkélkedhet, aki tizennyolcadik életévét töltve egyre több fejfájást okoz az apjának. A gyermek anyjával egy összezördülés miatt nem tartja a kapcsolatot.

Családjához fűződnek még a Fekete lovagok, akiket rendszerint Thar-syll uralkodóinak sokadik gyermekei vezettek. Az északi vidék biztonságát és az aktuális császár érdekét hűen védték, ám ennek ellenére a szülei árulásával őket is száműzték, megfosztották rangjuktól.

Végül, de nem utolsó sorban szót érdemel Lirodus, a jégsárkány, akit a Kontinensválasztó-hegyláncolaton átkelve mentett meg vérszomjas kincsvadászoktól. Azóta hű társa, már amennyire egy sárkány szeszélyéből kitelik.

Foglalkozás
Fekete éj rendjének vezetője, paplovag (magát Fekete lovagnak nevezi)

Klán
Fekete éj rendje: hitük középpontjában a Káosz/Tahrovin áll, cselekedeteiket az ő nevében végzik. Hisznek abban, hogy a Káosz méregzöld tüze megtisztítja a világot, ezért azon fáradoznak, hogy minél inkább elősegítsék ezt; szörnyek gyűjtésével, a velük való kísérletezéssel, a hitük terjesztésével, és olykor az ellenük szegülők feláldozásával vagy egyszerű likvidálásával. Cserébe úgy tartják, az ítélet órájában soha nem látott hatalomra tehetnek szert. A rend paplovagjainak egy része egykori Fekete lovag, s amiként ők, úgy a további tagok sem kizárólag vivernek.
Vahriinvol azonban nem csupán a hite miatt akar káoszt szítani; Qerilyan meggyengítésével és egy esetleges háború megalapozásával kívánja visszanyerni szülőföldje elismerését, és hátrahagyott rangját.

Vivern (jégfúvó)
Kezdő (Fegyverforgatás; Szabadmágia)
Paplovag
Matt Smith
Ahronit

Karakterem képessége
Hozzászólás szerkesztése Tumblr_inline_oe3t9sVKId1tw2m0e_250
Vivernek között húsz esztendő ahhoz sem elég, hogy pehely nőjön az állunkon, én pedig ennyi idős voltam, amikor a megszokott életemből kiragadtak, fogságba ejtettek, és hatvan dögunalmas évre bebörtönöztek. A Fekete lovagok vezérét kellett volna váltanom a sorban, amint eljött az időm, de olyan fiatalon alig néhány alapállást sikerült legfeljebb elsajátítanom.
A fogságom ideje alatt viszont temérdek időm volt tanulmányozni mások viselkedését, rájönni arra, mivel tudom lekenyerezni őket, és hogyan lehetek rájuk hatással. S bár a nehezebbik úton sajátítottam el, előbb-utóbb azt is beláttam; nem lesz belőlem szabadulóművész. Hosszú ideig tartott, mire végre engedtek a ponyvaregényeken túleső olvasmányokat is magamba szippantani, noha szigorral figyelték, nehogy bármi, a mágiával kapcsolatos elém keveredjen. Tilos volt az anyám örökségével foglalkoznom, bárminemű varázslatot tanulmányoznom, s mivel sikerült meggyőzniük megannyi logikus érvvel, sokáig szófogadóan kerültem én magam is a boszorkányságot.
Nem szenvedtem hiányt semmiben, de a szabadság érzetét semmiért sem cserélném el, főként, hogy igen rögös úton jutottam hozzá. Az azt követő éveimet a világ megismerésével, a történtek megértésével, és a harci tudásom nehézkes (nem egyszerű valamirevaló oktatót találni ulronok híján) fejlesztésével töltöttem. Mostanra elmondhatom, hogy magabiztossággal forgatom a kardot, tudom, hogyan mozogjak a lemezvértemben, és ha oldalba csapnak a gyakorló karddal, már nem rogyok össze, mint egy szerencsétlen rongybaba. Ellenérzéseim dacára a mágiával is elkezdtem ismerkedni, de ebbe a tudományba beleásni magamat még több kihívással járt, mint a fegyverforgatáséba. Szerencsémre megismertem egy szabadmágust, aki a szárnyai alá vett, így az alapvető varázslatok elvégzése már nem okoz nehézséget vagy problémát.

Karakterem felszerelése

Elsődleges fegyver: Hosszúkard
Másodlagos fegyver: Tőr
Vért: Lemezvért
Védekezés: Nincs
Egyebek: Nincs

Mindenkinek van egy története
Hozzászólás szerkesztése Tumblr_inline_oe40pqZBGU1tw2m0e_250

942. Thalyron Birodalom, Északi hegyek, ismeretlen Tahrovin templom

Avalê nan fëa, avalê nan isil, tuve nín yacië. Axo, hrón, súlë. Oialë lyenya. Axo, hrón, súlë. Ni iquis alyë, entulessë ana me.
(Lelkek úrnője, a Hold úrnője, fogadd el a felajánlásom. Csont, hús, lélegzet. A tiéd örökké. Csont, hús, lélegzet. Fohászkodom érted, térj vissza közénk!)

Keserű lélegzet feszíti a mellkasomat, amint magamhoz térek. Mintha a tüske-félsziget kicsinyített mása robbant volna benne ezer meg egy szilánkra; szúr, éget és a végletekig feszít. Biztos vagyok benne, hogy rémunalomban leélt életem végjátékát szenvedem éppen, amíg mezítelen mellkasomhoz riasztóan hűvös tenyerek nem érnek. S csak akkor, amikor erőszakkal visszanyomnak, jövök rá, hogy lefordulni készültem valahonnan. Narancsos fénynyalábok úsznak a látóterembe, majd néhány hangfoszlány is apránként átszűrődik a dobhártyáimat feszítő, dübörgő lüktetésen. Mostanra zihálva, hideg verítékben úszva vetem oldalra a fejemet, ami kíméletlenül koccan az alattam elterülő, egyenetlen felületű kőzetnek. Mégsem a kisebb fájdalom, hanem az emelvény párján nyugvó test köti le a figyelmemet. Elködösödött tekintete riadalommal tapadt rám az elmúlás pillanatában, amelynek oka egyértelműen a nyakát mélyen és ívesen átszelő, széles vágás. Kezeit és lábait vaskos kötések rögzítették, minden bizonnyal, hogy véletlenül se menekülhessen a végzete elől, a gyomorforgató felfedezés végett pedig ösztönnel mozdítom meg a sajátjaimat is, némi megnyugvással konstatálva a szabadságomat.
- Gjok*… - nyögök fel a sivatagot megszégyenítő, porzó torokkal, mire egy sötétbőrű elf és a családom egykori barátja hajol fölém. Rémesen festenek alulról.
- Azt hiszem sikerült… - szólal meg a hegyesfülű nő, némi bizonytalansággal pillantva a férfire, ám a tekintete hamar visszatalál hozzám. - Mire emlékszik? - szegezi nekem a kérdést, ami akárha parancsszó lenne az elmémet eltorlaszoló gát leomlására; szinte rögvest megözönlenek az emlékeim…

✥✥✥

- Gyerünk, ugorj a hajóra! - Alunov kétségbeesett hangja még az éjszakai, jeges viharon is áthatol, amint a menekülőhajónkon imbolyogva, egyik kezével a korlátot szorítva, másikkal pedig felém nyúlva biztat az utolsó mozdulat megtételére. Könnyű azt mondani, miközben az üldözőink éppen a kardjukat tervezik a seggembe szúrni... Az orrom alatt szitkozódva blokkolom kölcsön pengémmel az egyikük támadását, míg a rá következőt igyekszem a keskeny stégről lerúgni. Abból nem esznek, hogy visszakerüljek a fogságba, és egyelőre meghalni sem terveznék... Ezért hát még egyszer felmérve a tajtékzó hullámokon lovagló vitorlást, összeszedem minden erőmet, és elrugaszkodom az utolsó, nedves deszkáról. Az egyik istenekverte viszont elkapja a lábamat, és bár fogást igazán nem tud találni rajtam, a közjátéka elég ahhoz, hogy a hajó padlója helyett arccal essek az Ezüst-tenger otthonosan dermesztő vizébe.
A kardot hamar hagyom a mélybe süllyedni, de amilyen könnyeden eresztem azt, a pánikomat annál nehezebben küzdöm le. Sohasem tanultam meg igazán jól úszni, és a vihar vetette hullámok a sötétben szinte teljesen megfosztanak az irányérzékemtől. Hol felbukva, hol ismét alámerülve kapálózok, próbálva fenntartani a súlyomat, amit a vértem is kíméletlenül húz. Néha mintha hallanám a családunk jó barátja, Alunov hangját a hullámokon áttörni, de a kiáltozása lassacskán az anyám szelíd szólítgatásába simul. Megnyugtat a szavainak csilingelése, s mintha a világ összes problémája egyszerre szűnne meg, végtelen békesség pihen meg a lelkemen…
A jeges sötétség, akár a születésem előtti világ, szeretően ölel magához.

Noha a néma szépség nem tart örökké…

A távolból mintha egy sárkány mélyen dörrenő üvöltését kapná fel a szél, a feketeséget pedig apránként felváltja egy zöldes jelenés. A következő szekundumban egy számomra ismeretlen, romos tér közepén találom magamat, amely felett egy éjfekete, az egész égboltot eltakaró veszedelem hasít el hatalmas, szélvihart gerjesztő szárnycsapásaival. Hunyorogva és az egyik karomat óvón a homlokom elé emelve tekintek fel rá; törmelék, hajszálak, por és a ráismerés érzete csapódik az arcomnak.
Tahrovin. Fogalmam sincs, honnét tudom, de a zsigereimben érzem, hogy az ő smaragdzöld tüze emészti épp a hitetlenek és az ellenünk tevők földjeit. A sikolyok és a különösen festő harcosok masírozása eltörpül a döbbenetem s az ámulatom egyvelegében, mihelyt a terebélyes sárkány-isten a nyelvünkön hozzám szól.
- Graag yol do volbur fen prahk lein. Inaak niin. Ahrk meyzalok hei.**
- Fos dreh hi seik?*** - kiáltok vissza, azonban felelet nem érkezik, de még ha érkezne is, meghallani már vélhetően nem tudnám. A mindent elemésztő tűz pontosan előttem lobban új erőre, mielőtt viszont magába olvaszthatna, egészen máshol találom magamat…

✥✥✥

A vadul tajtékzó hullámok és az égő hús szagát magában hordozó világ ragaszkodással kapaszkodik a lényemre a jelenben; belekúsznak az orromba, mint a legerősebb dohány füstje, émelygéssel telítik el a gyomromat, marják a bőrömet és kiszakítják belőlem a lélegzetet. Megrándulnak a hasizmaim, de némi nyál és a sós víz keverékén kívül több nem hagyja hátra a testemet. Kitartott momentumok zihálását követőn, bosszús fújtatással törlöm meg a kézhátammal a számat, mereven bámulva a szemközt nyugvó holttestet, aki minden bizonnyal helyet cserélt velem Tahrovin fellegvárában. Szerencsétlen bolond.
- Meghaltam… - jelentem ki elgyengülten, zavarodottan, miközben homlokráncolva az elfnek szegezem a pillantásomat. - Visszahoztál… mégis miért? - kérdezem reszelős hangon, lassacskán felülve és elhessegetve őket az arcomból. Hideg van, dermesztő hideg. Ha valakinek az ereiben nem a jégsárkányok fagyos vére dobbanna, hamar kihűlne, én azonban kedves ismerősként fogadom az érzetet, amiről úgy hittem, többé már soha sem fogom megtapasztalni.
- Az anyádnak fogadalmat tettem, hogy meg foglak óvni – a papnő helyett Alunov szólal meg. Na igen, az anyám, akibe ő és még sokan mások is fülig bolondultak. - A mágusháborúnál engem is megmentettek a szüleid, amikor Qerilyan fejvadászai a varázslókat irtották. Talán nem tudod, de amikor elérték Thar-syllt is a kopók, alkut kötöttek velük; kiadták a mágusokat, azokat, akik nem voltak vivernek, de… a sajátjaikat sem kímélték, kizárólag a jégfúvókat, mint engem. Az anyád állapotos volt veled, úgy gondolta, így védheti meg egyedül a családját – magyarázza nehézkesen, amelynek fényében kezdem megérteni, miért is lettünk kikiáltva hazaárulóknak és szívtelen kutyáknak. Kellemetlen fejlemények. - Húsz évig titokban maradt az egyezség, amit azzal magyaráztak, hogy a túlélőknek egyszerűen csak sikerült elrejtőzniük. De aztán valamelyiknek megoldódott a nyelve, a többit pedig már tudod – mély sóhaj szakad fel a mellkasomból, miközben ültömben a halántékomat masszírozom. Hatvan évvel ezelőtt meglehet, elöntötte volna a lelkemet a jégvirágait bontó megvetés a szüleimmel szemben, amiért sohasem avattak be a titkukba, így viszont a kitartással rétegződő utálatom és haragom a minket bűnbaknak kikiáltó birodalom ellen gyarapodik. Árulásra kényszerítették a családomat, akiket aztán az uralkodónk jogos mérge söpört el Thalyron fagyos földjeiről szeretett városunkkal egyetemben…
Baljóslatú, sötét áradat morajlik végig bennem, amely bár úgy hiszem, mindig is a bensőmben kavargott, most mintha erejére talált volna a Káosz áldása alatt.
- Amíg… nem itt voltam, volt egy látomásom – szólalok meg kisvártatva, beletúrva csutakos hajamba. - Tahrovin szólt hozzám, ebben biztos vagyok. Láttam a zöld tüzét, ami elemésztette a világot, a hitetleneket… - a szemeimet magam elé süllyesztve osztom meg velük a tapasztalásomat, egyetlen árva rezzenés nélkül. Tudatni kívánom Alonuvval, hogy kivételesen nem lódítok a magam szórakozására, bár a vallásunkat, az istenekkel kapcsolatos meggyőződésünket ritkán állítottam a humor színpadjára.  - Arra kért, vezessem az érdemeseket, hogy felemelkedhessenek. Hogy felemelkedhessünk – folytatom a beszédet, amit egy-két kitartott momentumig mélyen ülő csend követ.
- A Káoszt akarod szolgálni? Nem ilyen utat szántam neked, és a nyakamat tenném rá, hogy a szüleid sem.
- A sárkányok a káosz megtestesítői. Az ő vérükből vagyunk valóak, és mindünk közül a legnagyobb jelölte ki az utamat – vonom meg az egyik szemöldökömet kihívással, óvatosan lerugaszkodva a kőemelvényről. - Minket tettek felelőssé a világ népei a Káoszért… Adjuk meg nekik hát, amit szeretnének.


* B*ssza meg
** A káosz zöld tüze fogja megtisztítani a világot. Vezesd őket. És emelkedjetek fel.
*** Hogyan érted?

Deedra Gindrian, Folrandír Ceilteach and Svea Helmrid Kedvelték

Paplovag vagyok
Vahriinvol

Great stories happen to those who can tell them


❖ Történetem : ❖ Ulron :
100
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom
❖ Szintem :
Kezdő (Fegyverforgatás; Szabadmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Vahriinvol Empty
Vissza az elejére Go down
 
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Tulveron Krónikái :: Isilmë kegyeltjei :: Tulveron kalandorai :: Vivern-
Ugrás: