Tulveron Krónikái
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Men echenim
sí derthiel ne chaered hen nu 'aladhath


 
Llyris Tiell KaDiPE5
Llyris Tiell KaDiPE5
Üdvöznk
dicső lovag szép a ruhád, szép a lovad
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Üdvözlünk Tulveron mágiával átszőtt világában!
Oldalunk középkori körülmények között játszódik, és ötvöződnek benne számtalan fantasy mű elemei.
Regisztráció előtt kérünk, mindenképpen olvasd el a Törvénykönyvünket és Világleírásunkat, melyek az oldalon való könnyebb kiigazodást szolgálják, illetőleg az alapok megismerését.
Oldalunk 2021.01.08-án nyitotta meg kapuit a nagyérdemű előtt.
Várunk sok szeretettel egy igazán nagy kalandra!

 

 
Llyris Tiell

Go down 
Utolsó Poszt Kedd Nov. 08, 2022 8:10 pm

Kedves @Llyris Tiell, üdvözlünk Tulveronon! Ne felejtsd el felkeresni foglalóinkat, hogy utána te is felfedezhesd terebélyes világunkat!
Tulveron főkrónikása
Krónikás

Great stories happen to those who can tell them


❖ Ulron :
2128
❖ Tartózkodási hely :
Tulveron




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Llyris Tiell Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Kedd Nov. 08, 2022 5:54 pm

Llyris Tiell

Szép sorssá és törvénnyé válik, Minden, hogyha messziről nézik.

Születési hely
Tiel. Kisváros Caldenia területén, a Fard folyó szántóföldek felőli partján fekszik. Tiel a helyi földesúr, atyám kezében van s előtte az ő atyja kezében volt.

Születési idő
1002. Elmúlás hava 7. (21 esztendős)

Családi állapot
nőtlen

Családom
Atyám, kis városunk egyetlen nagyura, ki Valold néven látta meg a napvilágot éppen 65 esztendővel ezelőtt. Neve számos helyi hősmesének részese, melyet valószínűleg az ifjúkori lovagi tronák ihlettek, azokat ugyanis sorra nyert a vidéken.

Anyám, Olaka egy szomszédos falu elszegényedett elöljárójának egyetlen leánygyermeke. Nem éppen nemesi származású. Apám szerelemből vette el, imádta a szinte ezüstös szőke tincseket, a világos szempárt, melyben mindig kíváncsiság ült. Olaka pedig szerelméért öt gyermeket adott neki.

Irric bácsikám anyai ágon rokonunk. Iszákos, vén bolond, külső jegyeiben szinte tökéletesen megegyezett anyámmal. Párharcban szerzett sérülései miatt az egyik lába megnyomorodott s elveszített jobb kezét, így ápolásra szorulva atyám kastélyába költözött már igen fiatalon.

Eugan, aki élete 30. esztendejében jár, a legidősebb bátyám, egyben apám örököse is. Az ideje nagyrészét a város ügyeivel és persze mindenféle tiszteletteljes dologgal tölti. Valójában iszákos, akárcsak a nagybátyánk, s a feleségéhez is hűtlen, így gyermekük sem született még, hiába házasok öt esztendeje.

Elydis, a másodszülött bátyám, aki tizenkét esztendősen halt meg. Magas láz vitte el, ám anyám meg volt róla győződve, hogy egy helyi asszony, a város mellett élő gyógyító mérgezte meg. A szerencsétlent természetesen elintézték az estet után.

Iyana, az idősebbik húgom éppen az előző hónapban, 16 esztendősen került kiházasításra. Ikertestvére, Myla is hamarosan követi a sorban. Nincsen velük különösebben közeli kapcsolatom, míg mi tanultunk őket anyám hímezéssel kötötte le.

Foglalkozás
Nemesi sarjként leginkább apám munkáját segítem, más foglalkozásom nincsen. Ha időm engedi verseket és dalokat írok, ám leginkább csak magamnak.

Klánom
-

Ember
Tanonc (Fegyverforgatás)
Világi
Tom Glynn-Carney
Folrandír Ceilteach

Karakterem képessége
Hozzászólás szerkesztése Tumblr_inline_oe3t9sVKId1tw2m0e_250
Mint a legtöbb nemesi származású fiú, én magam is oktatásban részesültem. Történelmet, filozófiát vertek a fejembe éveken keresztül, melyből ami leginkább megmaradt az álmatagság és a hatalmas ásítások. Anyám nyomására vallási nevelést is kaptam, ám engem mindig is a földrajz és az olyan ismeretek érdekeltek, melyek világunkról szóltak. Legendák, mesék jártak a fejemben, melyek távol világokról meséltek, olyanokról, amiket én legfeljebb a térképen láthattam, hiszen a bátyám halála után még a széltől is óvtak, nemhogy távol engedjenek a falutól.
Az éjszakák csendesen teltek a kastélyban, ha nem fordultak meg vendégek vagy tartottak bálokat nálunk. Ilyenkor leginkább verseket írtam magamnak a szoba sötétjében egy égő gyertya halovány fényében. Kusza képek vándoroltak szemem elé, mintha csak őrület szállna meg, én pedig papírra vetettem.
Mindezek mellett lovagolni is tanultam, sőt időről-időre kardot is nyomtak a kezembe. Ez utóbbival meglehetősen nehezen boldogultam, habár szerettem a fémet érezni az ujjaim között. Hideg volt, erős, s mintha hatalmam lett volna tőle. Az egyetlen bökkenő az volt, hogy több harci szellem volt bennem mindig is, mint amennyi tehetségem a kardforgatáshoz. A gyakorlás. az maradt nekem életcélnak, legalábbis, ha megóhajtottam védeni magamat.

Karakterem felszerelése

Elsődleges fegyver: rövidkard

Másodlagos fegyver: dísztőr

Vért: bőrvért

Védekezés: egyszerű alkarvédő

Egyebek: -

Mindenkinek van egy története
Hozzászólás szerkesztése Tumblr_inline_oe40pqZBGU1tw2m0e_250
- Az istenekre, Enan! - nyögtem fel, ahogy testőröm szorosra húzta rajtam a bőrvértet. Nem voltam termetes sosem, alacsonyságom és soványságom ellenére mégis sikerült olyat rántania rajta, mintha legalábbis bele akarna fojtani a díszes ruhadarabba, amint még a családi címer is ott díszelgett. - Ez csak puccparádé a parasztoknak, nem gyilkolni megyek. - Jegyeztem meg egy hangos nyögéssel, ahogy az oldalamra szorítottam a kezemet. Borzalmasan fájt, amit csinált, na meg a bátyámmal töltött esti italozást is még éreztem a fejemben és a gyomromban lüktetni.
- Pont azért kéne megmutatnod, milyen fából faragtak. Tudod, hogy mivel kell elcsitítani a szóbeszédeket - magyaráztat Enan és hátrébb lépve tőlem végigsimított a szakállán. Úgy bámult meg, mint azok, akik összesúgtak a hátunk mögött a faluban.
- Attól még, mert szőke vagyok, nem lettem kevésbé apám fia - nyeltem egyet. Ujjaim finoman siklottak rá a kardra és kihúztam magamat. Valójában semmiben sem hasonlítottam az öregre, akárcsak a fivérem és a húgaim. Bár az öreg Valold fekete haja, fekete szeme, izmos, robosztus alkata volt, mi inkább hasonlítottunk anyánkra a szőke hajunkkal, kék szemünkkel, törékeny alkatunkkal. A falusiak között az a pletyka terjedt, hogy anyám tulajdon fivérének gyermekei vagyunk.
- Tudod, hogy nem csak erről van szó - suttogta, majd a vállamra emelte a palástot is, hogy a helyére tűzze. Enan létezése is persze a pletykák miatt volt. A városaik egyre sűrűbben vették a szájukra anyámat, aki már-már hisztérikusan állította, hogy az életünkre akarnak törni a félreértések miatt. A bátyám is, én is, a húgaink is testőröket kaptunk magunk mellé, miután második fivérünket, Elydist megmérgezték.

°°°

A város utcáin sürögtek-forogtak az emberek, mint Iavas ünnepén általában. A lányok és fiúk fején virágos koszorúk díszelegtek, ám én a tekintetemmel a bátyámat, Eugant kerestem,  aki bizonyára éppen a legédesebb borokat töltötte magába, miközben leányokat kergetett a legközelebbi kazal irányába. Iszákos bolond volt, élvezte az életet, mint mindannyian, s legalább annyira érdekelte a tanulás, mint engem és a húgaimat. Bár szívesen merültem el az irodalomban, a verselésben és a dalokban, melyekből nem egyet magam írtam és adtam elő, ezen kívül nem nagyon érdekeltek a tudományok.
- Nem akarsz inni valamit? - kérdeztem Enant a felé kacsingató lányok felé pillantva. Ki ne vette volna észre robosztus alkatát? A maga módján még jóképű is volt azzal a sebhellyel az arcán. - Ünnep van, neked is lazítanod kéne, én meg majd ünnepeltetem magam a tömeggel. - Biccentettem  felé engedékenyen.
- Nem. Az asszonyom határozottan megparancsolta, hogy csak a kimenő napjaimon hagyhatlak magadra. - Határozottan beszélt, én meg nem ellenkeztem egy pillanatra sem… pedig talán jobb lett volna mindkettőnknek.
Csendesen dúdolva indultam tovább, hagyva, hogy kövessen, akárcsak az utánam lebbenő nehéz, fekete  bársony palást. Enan volt az árnyékom egészen kiskorom óta, ő deresebb lett, én pedig majd’ felnőtt az együtt töltött évek alatt. Valójában, amennyire zavart tizenévesen, annyira szoktam meg a húszas éveim elejére a jelenlétét. Baráttá, igazi bizalmas vált.
Ahogy haladtunk az úton az ünneplők sorában, dallam simított végig a fülemen. Azonnal megtorpantam és lehunyva a szememet próbáltam magamba fogadni annak szépségét. Szerettem a zenét, volt benne valami egészen megnyugtató, főleg, ahogy kellemes, mély hanggal társultak a ritmusok. A kék szemeim felpattantak s szinte azonnal megindultam a zene irányába. Egy bárd játszott a lantján az egyik ház oldalának támaszkodva. Szomorú csatadal szavai hagyták el az ajkait… volt valami egészen varázslatos benne.
- Ó, uram, játszhatok valami vidámabbat - szólalt meg, mikor meglátott. Talán a bátyámnak hitt. A családom tehetős volt, ám túl apró halak voltunk a birodalom sűrű vizében, hogy engem bárki is “uramnak” nevezzen. A városban, apám után, csupán a bátyám kapta ezt a megszólítást.
- Csak énekelj. - Feleltem lelkesen és amint a húrok újra pendültek, ő pedig dalolni kezdett, minden helyreállt. Órákig el tudtam volna nézni vagy elhallgatni. Ha addig nem is, hát sokáig álltam ott, míg úgy nem dönttött, hogy kíméli a torkát egy rövidke időre.
- Velem tartasz egy borra, uram?- kérdezte és intett, hogy tartsak vele a bódékig. Enan egészen lemaradt, hagyta, hogy beszélgessek róla.
- Hogyan szólíhatlak, kedves bárd? - kérdeztem, amint egy leány a kezembe nyomott egy kupát.
- Roshen, uram. - Felelte és kecses ujjaival ő is megmarkolt egy kupát. Azonnal belekortyolt. - Te pedig a híres Eugan úr vagy, ha jól sejtem.
Csak megráztam a fejemet és belekortyoltam a borba én magam is. Kellemes, édes, drága ital volt. Ahogy leeresztettem a kezem, fejemmel a részegségtől tántorgó bátyámra mutatta. A felesége szeme láttára csorgatta a nyálát az egyik lányra.
- A bátyám, Eugan. Llyris vagyok, a középső fiú. - Magyaráztam el neki. - Talán nem vagyok olyan befolyásos társaság, mint ő, ám a zenét kettőnk közül én értékelem jobban és te, Roshen uram igen tehetségesnek tűnsz. Elmondod, hogyan szerzel ihletet a dalaidhoz?
Csak bólintott.
Láthatóan nem érdekelte, hogy nem Eugan vagyok. Ismét intett, ezúttal kicsit kijjebb a forgatagból. Ott már érezni lehetett a mezőkről áradó, átnedvesedett föld illatát. Tegnap esett, így minden frissesség ott ült a levegőben.
- Mit látsz? - kérdezte és körbe mutatott. Már szürkület volt, a hold fenn volt az égen, de a nap sem nyugodott még le egészen.
- Az eget. Kékesszürke, aranyló színeket… - magyaráztam csendesen, ő pedig a vállamra tette a kezét. Kicsit megszorította… ebből tudtam, hogy Enan nincs a közelünkben. Már odalépett volna, hogy lefejtse rólam azokat  az ujjakat. Talán a tömegben veszített minket szem elől.
- Ez adja az ihletet. Ez és a másik szemében visszatükröződő fények és árnyalatok, melyek annyira különböznek attól, amit odafent látsz. Egészen varázslatosak. - Éreztem, hogy közben engem néz, de nem mertem elszakítani a tekintetem az égtől. Valahogy féltem a tekintetét megpillantani. Ezért csak nyeltem egyet.
Megszólalni sem tudtam. Mégis mit mondhatnék ilyesmire? Egyáltalán mit jelentett, amit mondott.
- A fehér bőrön megülő fények is mások… - suttogott. A fülemen éreztem a leheletét, furcsán cirogatta a bőrömet. El akartam lépni, de akkor még erősebben szorította a vállamat, én pedig felé fordultam, mintha meg akarnám kérdezni mit művel. A tekintetünk találkozott, a levegő furcsán megváltozott közöttünk, mintha nem is ott állnék a Tiel határában.
Valaki felnevetett mögöttünk. Vihogó leányok voltak a faluból, egyszerű ruháikról felismertem őket. Azonnal kitéptem magam a szorító ujjak közül, tettem hátra két lépést.
- Nos, Roshen, majd később meghallgatnám a többi nótád is… - kezdtem rekedten, ám Enan feltűnt a távolba, a nevemet kiáltott. Nem fejeztem be a mondandót, amit igyekeztem összehozni, helyette úgy rohantam a testőrömhöz, mint riadt kisgyerek a szülei karjai közé.
- Minden rendben…? - kérdezte és óvatosan visszaterelt az ünneplők közé. Az éjszaka többször is elkaptam a bárd meleg, barna szemeinek pillantását.

°°°

Ahogy az éjszaka előrehaladt és a tiszta égbolton már csak a hold és a csillagok világítottak, a hangulat is megváltozott. A bátyám mind többször tűnt el szem elől, az apám pedig lóháton lovagolt ki az emberek közé, még ünnepélyesebbé téve az egészet. Anyámat csak akkor szúrtam ki, mikor Enann fülébe súgott valamit. A tekintetünk találkozott, ám ő szinte azonnal elkapta, hogy az éppen lóról leszálló apám felé siessen.
Valamit elrontottam. Éreztem a viselkedésén, abban ahogyan hozzám állt… oda is akartam lépni, hogy legalább kezet csókoljak neki, de megpillantottam a bárdot, éppen a vállai felett. Egy szál virággal a kezében intett felém, én pedig követtem, mint egy kiskutya. Hogy miért? Magam sem tudom, talán csak megint hallani akartam az éneklését.
A lábaim gyorsan szelték át a főteret, át a házak között, hogy végül egy épület istállója mellett pillantsam meg. Éppen az eget kémlelte, de amint megérkeztem, a tekintete rám szegeződött, kedves mosolyra húzódtak az ajkai.
- Hát eljöttél - közölte olyan hangsúllyal, mintha évek óta nem láttuk volna egymást… holott csak néhány órája ismertük meg a másikat. Csak bólintottam, de ahogy léptem volna közelebb hozzá, valami - egészen pontosan valaki - elsuhant mellettem. Vér, szúrás, szakadás hangja. Ennyit fogtam fel, mielőtt megláttam Enant. Épp a vértől csillogó tőrt húzta ki a bárd hasából, a testét pedig belökte az üres istállóba.
- Mit műveltél?! - kiáltottam Enanra, belekapaszkodtam a karjába és elhúztam volna. De nem tettem.- Csak énekelni akart nekem!
- Rólad akart énekelni, illetlen dolgokat. - A szavai egyenesen arculcsapásként értek… sőt jeges vízként, amit egy forró napon locsolnak váratlanul az ember képébe. - Az anyád nem tűrheti, hogy újabb pletykák keringjenek rólad. - Folytatta.
Keserűen nyeltem egyet.
Legszívesebben kirántottam volna a tőrt a kezéből, hogy a nyakának szegezzem. Csakhogy tudtam, sokkal gyengébb vagyok nála, könnyedén lefogadhatott volna, mielőtt mozdulni tudnék. Ráadásul így is minden esély meg volt, hogy a fülemnél fogva rángat vissza a kastélyig.
- Mi a fenéről beszélsz…? - háborogtam tovább. Ez volt az első, hogy Enan vádlón beszélt velem.

°°°

Hajnalban, az ágyamon ülve figyeltem anyámat, ahogy le-fel járkál a szobámba. Szépséges, sötétkék ruhája újra és újra végig simított a díszes szőnyegen. Tudtam, hogy mi a gondja, értettem én Enan szavait, ám valójában semmi rosszat nem tettem.
- Apád mindjárt jön. - Jelentette ki aztán, ahogy megállt és rám emelte könnyektől csillogó szemeit. Nem szerettem neki fájdalmat okozni, főleg, hogy amúgy is törékeny teremtés  volt. A bátyánk halála óta pedig őrülten féltette az egész családot. - A ma történteket nem hagyhatjuk szó nélkül.
Felpattantam az ágyamról és közelebb léptem hozzá. Végig simítottam a karjain, ahogy elé értem. Nem mertem megölelni, csak biztosítani akartam arról, hogy én tényleg nem tettem semmit.
- Ok nélkül öletted meg Enannal.
- Azok a lányok rólatok sutyorogtak… - mondta fojtott hangon, majd az ajkai elé kapva a kezét felzokogott. - Így is apád fülébe jutott! Ezért meg is bélyegezhetnek!
- Dehát csak ma láttam először… hogy hihetsz valami pletykának?! - kérdeztem értetlenül. Már éreztem, ahogy nő a gombóc a torkomban. Mondhattam akármit, az anyám már eldöntötte, mi a bűnöm, anélkül, hogy jelen lett volna.
- Anyám, én a fiad vagyok, miért ha… - kezdtem, de a szavaim folyamát félbeszakította az ajtó kivágódása. Apám heves léptekkel rontott felém, majd a torkomra kulcsolva ujjait egyenesen a falnak taszított.
- Nem elég neked, hogy van fedél a fejed felett, van mit enned?! - Emelt fel a hangját. Éreztem, hogy még a szomszédos szobákban, sőt akár odalent is hallatszik a vitánk zaja. - Mindened megvan, tisztelet, szeretet… erre szégyent hozol a nevünkre? - kérdezte vádlón. Persze választ nem várt. - Nocrin mesterhez fogsz menni. Majd mellette megtanulod, hogyan kell viselkednie egy magadfajta kölyöknek.
Nocrin mester. Apám idős tanítója volt, aki Ylore városában élt már hosszú évek óta. Szerette az akadémia közelségét… nem vágytam a vénember társaságára, ahogy a penész szagú otthonára sem. Csakhogy az én világom az a kényelem volt, amit ismertem. Túl kellett élnem a változást, hogy visszakapjam mindezt.

Ezaras Azildor Kedvelte

Világi vagyok
Llyris Tiell

Lombtalan lomb a mi lombunk, Virágölő a virágunk...


❖ Történetem : ❖ Ulron :
120
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom területe
❖ Szintem :
Tanonc (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Llyris Tiell Empty
Vissza az elejére Go down
 
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Tulveron Krónikái :: Isilmë kegyeltjei :: Tulveron kalandorai :: Ember-
Ugrás: