Tulveron Krónikái
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Men echenim
sí derthiel ne chaered hen nu 'aladhath


 
Neqhiret KaDiPE5
Neqhiret KaDiPE5
  • Bárdjai
Lelkes firkászok
Deedra Gindrian
16 Hozzászólások - 42%
Naken Forerion
6 Hozzászólások - 16%
Folrandír Ceilteach
6 Hozzászólások - 16%
Kalandmester
5 Hozzászólások - 13%
Krónikás
2 Hozzászólások - 5%
Edeyra Rolar
1 Témanyitás - 3%
Nasir Al-Qasim
1 Témanyitás - 3%
Ian Gray
1 Témanyitás - 3%
A próba
Bátor kalandorok figyelem!
Esőzés havi Hőseink
Jutalmuk a próba függvényében
●●●●●●●●●●●●
Aktuális kétheti kihívás
Posztolj számodra tetszőleges bejegyzést a Karakteraplók topikba!
Üdvöznk
dicső lovag szép a ruhád, szép a lovad
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Üdvözlünk Tulveron mágiával átszőtt világában!
Oldalunk középkori körülmények között játszódik, és ötvöződnek benne számtalan fantasy mű elemei.
Regisztráció előtt kérünk, mindenképpen olvasd el a Törvénykönyvünket és Világleírásunkat, melyek az oldalon való könnyebb kiigazodást szolgálják, illetőleg az alapok megismerését.
Oldalunk 2021.01.08-án nyitotta meg kapuit a nagyérdemű előtt.
Várunk sok szeretettel egy igazán nagy kalandra!
ChatBox
Üzenj nekünk






Friss Krónikák
Ahol még nem száradt meg a tinta
Yesterday at 9:21 pm
• Utcák

Bátor kalandorok
Oldalon settenkedő sötét árnyak

Ahronit

●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 16 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 15 vendég

A legtöbb felhasználó (70 fő) Pént. Jan. 08, 2021 6:26 pm-kor volt itt.
Isilmë kegyeltjei
Fajok, nemek aránya
Faj
Férfi
Elf
0
2
Ember
8
8
Ork
0
1
Törpe
0
1
Najád
2
0
Vivern
2
4
Keverék
1
2
Kalendárium
oldalunk időszámítása


 

 
Neqhiret

Go down 
Utolsó Poszt Kedd Nov. 15, 2022 11:56 pm

Kedves @Neqhiret, üdvözlünk Tulveronon! Ne felejtsd el felkeresni foglalóinkat, hogy utána te is felfedezhesd terebélyes világunkat!
Tulveron főkrónikása
Krónikás

Great stories happen to those who can tell them


❖ Ulron :
2901
❖ Tartózkodási hely :
Tulveron




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Neqhiret Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szomb. Nov. 12, 2022 10:50 pm

Neqhiret /Linarra Lysanor/

Amikor az vagy, ami nem vagy, akkor ami te vagy, az nem te vagy.

Születési hely
Skavrah-sziget

Születési idő
953.Ébredés havának 21. napja

Családi állapot
hajadon

Családom
Apám Ralinor, anyám Amisra a Skavrah – sziget szülöttei, egykori rablók, kegyvesztettek gyermeki. Később azonban családjaik, befolyásos tanácsnokok lettek, mely ezekután apáról fiúra, s leányra szállt. Nem őrzi emléküket kopjafa, csak két hátrahagyott gyermek. Az utolsó lázadáskor hű hívei maradtak a hatalmon lévő helytartónak. Apámat elfogása után árulásért nyilvánosan akasztották fel, míg anyámat a tenger mélyére vetették.

Foglalkozás
Szüleim halállával megpecsételődött a sorsom, miként fivéremé is. Tharovin templomában neveltek kegyelemből, míg farkát körém fonta a Vörös Kígyó, s képeztek figyelő szárnyai alatt, hogy legyek füle, s szeme a Kék Sólymok közt. S míg feladat nem ér, hogy elrejtőzzek addig is könyvkötőként ténykedem.  

Klánom
Vörös kígyók, Kék sólymok

Vivern /méregfúvó/
Elemetáris mágia /kezdő/; Fegyerforgatás/kezdő/
Paplovag
Emilia Clarke
Neqhiret

Karakterem képessége
Hozzászólás szerkesztése Tumblr_inline_oe3t9sVKId1tw2m0e_250
Kiképzésem hosszú volt, akár a kétségbeesett sikoly tömlöcök mélyén és göröngyös, mint az ösvény a hágók között. De nem én választottam, az ébredést a szakadó hajnallal, a térdepelést rideg köveken a Sárkányisten előtt, a némaságot éveken át. Ahogy nem kértem, a napokig tartó menetelést csontig maró hidegben, a combomnak verődő acélt, s a vér melegét a kezemen. Adták. Dacoltam, mikor elért a kor; szabad akartam lenni, akár bárányos felhők felett vitorlázó, villámokkal szembe néző őseim. Hagyták. S elhittem, hogy az életem az enyém. Illúzió volt csupán, fényből szőt színes képzelgés, aztán jött a törlesztés, lelkemet s testemet gyötrő fantom. Végül idővel beláttam, meg kell békélnem a sorssal s élvezni azt, ami adatott. Elfogadtam, hogy Tahrovin felkent szolgája legyek, s eszköze. Akaratát tisztán “suttogta” nevelőim fülébe, s zászlóhordozója lettem vörös és kék lobogóknak.  

Valótlant állítok, ha azt mondom nem kaptam kitüntető figyelmet. Kellő időt szántak elmém s testem pallérozására. Gyermek éveim alatt számtalan történet s mese fültanúja voltam; színes történelmünk alapjait csepegtették bőröm alá, elhintve bennem a hit s kötelezettség magjait. Sajátom, később pediglen emberek s elfek nézeteit kellett magamévá tennem, akár csak a közös nyelvet; szépek népének dallamosan csengő nyelvezete, azonban hagy némi kivetni valót maga után.  Szüleim révén, már az első szívdobbanásomban, s lélegzetvételemben sisteregget az erő, mely átjárja Tulveron egét, földjeit s hegyeit, melytől tündököl a Nap, a Hold s a csillagok. Az erő mellyel immár szólítom a szelet, kérem a vizet, megmozdítom a földet, s izzítom a tüzet. Őszre jött a tél, s a tavasz sokadjára borította rózsaszín virágba cseresznyefa ligetet, mikorra kitanultam a könyvkötészet csínyát bínyát. S hogy megannyi mostoha fivérrel vert meg a sors, jobban vonzott az acél, mint a hímzőtű forgatása. A felcsillanó lehetőség gyeplőjét megragadva, kezdték el feni az életlen fringiát.  

Karakterem felszerelése



Elsődleges fegyver: hullámos kard

Másodlagos fegyver: tőr

Vért: bőrvértl

Védekezés: egyszerű alkarvédő

Egyebek: ostor

Mindenkinek van egy története
Hozzászólás szerkesztése Tumblr_inline_oe40pqZBGU1tw2m0e_250
A templomkert árnyékcsipkés padján, két hatalmas ölelkező somfa alatt, hajlik ujjaim közt a recsegős papírlap.   Mögöttem s előttem fogazott sziklák, s hegyek versengve kapaszkodnak az ég felé, s a Sikolyok hágója közt halványan dereng fel a Munax öböl fekete vize. A hegynyereg közt melynek őrei büszkén állnak, csak vihar tépázza ormait, mely csók lehelte éggel egybenőtt.  Tavasz van, elmélkedésre, nyugodt gondolatokra serkentő idő. A nap szikrázóan süt odafent, de meleget még nem sokat ad. Szél űzi el az erejét, az, amelyik cafrangos fellegeket zavar pásztorkutyamódjára az égen; itt pedig a somfáról tépi le gyönge virágait, s gyúrt azokból rózsás halmokat. Illatuk anyám emlékét őrizi, míg szilárdságuk apámnak ad halhatatlanságot. Még fivéremmel ültettük őket, idekerülésem harmadik évében. Alig múltam nyolcéves. Magam választottam ki a helyet, ástam ki a földet, s gondoztam őket cserjekorukban.  Maradványa vagyok egy háborúnak, mely könyörtelenül elvett, s kegyesen adott életet. Az akkor férfikorba lépő Kerokh – ki még mostan is tanácsnokai körében kormányozza a szigetet- kijelentette, hogy az akkori helytartó méltatlanná vált a császártól kapott hivatalára. Semmiben sem különbözött a helytartói házak burjánzó dinasztiáktól. A családi háborúkat emberemlékezet óta elméletben vívták; Kerokh volt az első, akibe elég mersz szorult ahhoz, hogy tudását rendeltetésszerűen, mások tényleges elveszejtésére és a hatalom megragadására, használja. Még ha ez nagybátyja, ellenségei, s támogatói vérébe is került. Paktumot ajánlott megannyi száműzött előkelőségnek. S azok átlátták, hogy semmi esélyük korábbi pozíciójuk visszaszerzésére, hogy saját mércéjük szerint csak perceik maradtak a létezésre, és ellenvetés nélkül sorakoztak fel a fakó hajú, égő tekintetű ifjú mögé. Ő pedig esküvel fogadta, hogy támogatásukért cserébe dicsőségben, megbecsülésben, javakban élhetik le életüket. Az erőviszonyok látszólag kiegyensúlyozottak voltak, de a második év végén az egykori seregvezér sorsdöntő vereséget szenvedett. Máig tisztázatlan segítség érkezett a bitorló számára, s a Sikolyok hágóján megvetéssel szúrta sziklák közé kardját. A hegynyereg büszke őrei így látták dicső harcosok rút bukását, s visszhangozzak halálsikolyok éles csengését. S elkezdődött a tisztogatás, akik vezetői módszerei vagy térnyerése ellen szót emeltek, az öbök fenekén végezték, vagy akarat nélküli bábokként kerültek elő a tömlöcök földmélyi tekervényeiből. S mire oszlani kezdett a belháború füstje, a lakosság nem csupán vallotta, hitte is, hogy megmenekülését Kerokh elhivatottságának köszönheti. Nyílt lázadástól nem kellett tartania, s hogy könyörületességéről is számot adjon, a régi tanácsfő pártfogói nevét már csak ködös emlékezet őrzi, leszármazottiak esélyt kaptak szolgálatában. Kinek, kinek milyen feladatot szántak, van, akit már messze sodort a kötelezettség, s van, akinek most jött el az ideje, hogy maga mögött hagyja a biztonságot nyújtó falakat, kijelölt útra lépve, egy magasztos célért. Jószerivel csomagom már a kikötő felé döcög, karcsú hajó várja érkezésem, hogy az alkony első vörös sugarával hófehér vitorlát bontsanak a matrózok, mely egy másik élet felé repít. Gondolataimból halkan susogó anyag riaszt. Wenderius. Tahrovin templomának főpapja, kinek olykor se lehet komorságot látni vonásain. Most mégis, mintha éveket öregedett volna. Némán, türelmesen várakozik a lépcső tetején, s tudom, hogy indulnom kell. Gyengéden simítok végig a törzseken, miként térdre ereszkedem előttüük.. Ruhám szegélye nesztelen kavarja fel a vörhenyes szirmokat, s halkan utolsó fohászomat suttogom el: - Méltó kihívás előtt állok, mely elé te állítottál uram, s átvágva minden törvényt és szabályt, itt állok, készen. Tudom, minden evilági híved s s talán evilágibbak rossz szemmel nézik jöttömet, hogy a te nevedben mit teszek. Ne elgyengülöm kezem, ne engedd elmémet hamis útra térni és ha netán az iszonyat lelkem épségét is venné, hadd vigye csak, de de helyetted más urat ne szolgálhasson sohasem! Papd vagyok és lovagod. Harcosod vagyok, eszközöd vagyok, sorsmutató pálcád, s könyvjelződ vagyok eljövendő korok nemzedékeinek szemében. Hadd legyek azzá, amivé rendeltettél. Dacolnom kell idegen föld, idegen kultúra, idegen seregével. Ha kevés vagyok hozzá, inkább felejtsenek el, minthogy bukásom krónikáját zengjék az ajkak. Hamarosan indul a vitorlás, amely a partra visz és feladatomhoz közelebb. Legyen pergamentartóm száraz, legyen tintám mindig nedves, legyen lúdtollam hegyes és lankadatlanul éles. Érzem, elmémet feltöltötte a beléd vetett hitem. Köszönöm, hogy te el nem hagysz, köszönöm, hogy nevedben cselekedhetek.

 ***

Mentem, együtt a többiekkel, egy voltam közülük én is. Égszínkék köpenyünket haragosan csapkodta a szél, acéljainkon szikrát vetett a nap utolsó előtti sugara. Némák voltunk, akár a holtak, s mire leszállt az éj néhány száz méterre a véstekkel ékített kapu előtt álltunk. Intettek, s többed magammal léptem ki a sorból, megbontva az egységet. Egy pillant alatt újra rendeződött az alakzat; volt ki a helyünkre álljon.  
Kisérőim nyomába szegődve kúsztam a földön, centiről centire közelebb kerülve feladatom végrehajtásához. Nem gondoltam semmire, ajkamba harapva figyeltem az előttem haladó, imbolygó tegezét.  Az őrök csizmatalpa alatt sercegett a kavicsos föld, s távolról a falu egyetlen kocsmájából hozott némi zsivajt a szél. Pendült az ideg, s a vesszők halk susogással indultak útnak. Nesztelen halál robogott mögöttük, nem hagyva maguk után mást csak üres tekinteteket. Kezem részeges tánca, narancsos, fényes kígyókat szült; egyik ujjamról a másikra tekeregtek, míg egyetlen hatalmas gömbé olvadtak össze. Az egyre magasabbra csapó lángok fényt s káoszt hoztak az éjszakába. Elővettük a fegyvereinket, és öltünk, öltünk, öltünk, megöltünk mindenkit. A falu felvigyázóit, gyerekeket és öregeket, férfiakat és nőket, embereket s elfeket, viverneket. Szótlanul, pontosan, akár egy gépezet, és mire elvonult a tébolyult vihar, nem maradt túlélője szégyenünknek és tettünknek...

Mindennek már tíz hosszú éve. - Hozz még bort! - szóltam csendben, s a frissen kötött könyv borítóján simítok végig. Hóborította erdőkre gondolok, tőzegmoha puhaságára, rőzsetűz kesernyés füstjére, míg körülöttem fojtott beszélgetés morajlik a tespedt melegben. Szerettem volna, az ablakhoz hajolni, kisgyerek módjára, foltot törölni a párás üvegre, fürkészni a dolgok után siető embereket, mégsem mozdulok, a tányéromat bámulom inkább.  
Megpróbáltam pihenni, de hiába. Felkavartak az emlékek, azt hittem rég eltemettem őket. De nem, csupán nem gondoltam rájuk. Az évek alatt megannyi bűnt követtem el, hol ezt, hol azt szolgálva, de hitemet hűen szem előtt tartva. Kevésszer rezdült ajkam vonala közben, s alig dereng fel némelyik. De ez más volt, mint az első csók. Puhán omlik vállamra emléke, s talán még íze, illata és színe is van. Ennek bizonyosan, Zamata s színe, keserű epe. . Magam mögött hagytam a templomot, orromban a füstölők szagával s kezemben az üzenetet rejtő könyvvel. Ylore házai a maguk sajátos pompában hajoltak felém, kéményeikből, kanyargó füstkígyó kapaszkodott az ég felé. Néhány éve helyezték át székhelyem a caldeni erődből, Ylore karcsú csúcsai, faragott oszlopai közé. A sors fintora. A könyvtár szertelen könyvkötőjeként sok mindenkivel találkozom. Üzeneteket hozok- viszek, találkozókat szervezek, menedéket nyújtok, viseljen magán vöröset vagy kéket. De ha szükséges, ha hívnak magamra öltöm, az égszín köpenyt.
Egy ideig üres tekintettel bámultam egy tavacskát a ligetben, a szürke, havazást ígérő eget, majd fogtam magam s elballagtam a fogadóig és most itt ülök magányosan, a falra aggatott fényes réztányérokból saját kifacsart tükörképem mered rám: seszínű hajam keretezi vonásaimat, a legszebb korban, kék szemem azonban éppoly használtnak, elnyűttnek tűnik, mint tíz évvel ezelőtt.
 
Szél kapaszkodott a levelüket vesztett fák ágaiba, egy pillanatra kikukkantott a tisztásra, végig söprött a darabokra zúzott ládák roncsain, a szekér romjain, elidőzött a vérbefagyott testek felett, majd ismét neki lódult, átbucskázott a fák felett, elsuhant a hegyoldal sziklái mellett és szabadon csapott le a hömpölygő tengerre.  
Vörös sziklák őrizték a csendet. Elgyötörten dőltem egy kormos házfalnak, pengémen karmazsin élet csordult alá. Kitartóan küzdöttek, az utolsó leheletükig, nem számított egykor volt harcos vagy földműves volt. Végig tekintettem a falu romjain, a vértől feketéllő földön, a katonákon, kik megadták a kegyelemdöfést, kik külön hordták sajátját halottjainkat a lakosokétól. Bűnösök? Ártatlanok? Magam sem tudtam megmondani, ki-ki saját istene előtt ad róla számot. Mégis, lehunyva szemem mormoltam el egy fohászt lelkükért, ahogy fellobbantak a máglya lángjai, s sajátomért.  
Lassan hajnalodott, s valami megmozdult az egyik avarkupac alatt. Csak a dúlás nyomai látszanak. Nem botorkálhat itt senki: alapos munkát végeztünk. Hunyorogva közelítettem a megsárgult levelek halmához. - Dein stiildus /Maradj csendben/ – na ilyet se láttam még, vontam fel szemöldököm. - Derin stiildus~ Ez beszélni is tud?~  fordult meg a gondolat a fejemben. Féltem, hogy valami hatalmas ugrik ki belőle, de csak halkan rázkódott tovább. Óvatosan kotortam félre a múlás hordalékját. Tejfelszőke gyermek szipogott alatta, apja óvó karjaiba. A rettegés sosem látott méreteket öltött a szemeikben. De még mielőtt szólhattam volna, a vézna férfi egy vasvillát emelt ki az avarból, s felém döfött vele. Sikerült hátra ugrani a halálos szúrás elől, mely a szívemet vette célba, azonban hegye végig marta addigra vértől mocskos páncélon. - Gir wah rah! Dreh ni wahl honaat.../ Hallgas az istenekre! Ne lármáz! /  - meglepetését kihasználva ütöttem ki kezéből a “fegyvert”. Zavartan pillantott végig rajtam, s ahogy ráeszmélt egy tőről fakadnak őseink, olyan megvetéssel nézett rám, hogy azóta se senki. - Itt meg mi folyik Linarra? - szólt az ismerős hang mögöttem. Egy újonc volt, alig érte meg a tizennyolcadik nyarát. - Miért nem végzel velük? - tétován tekintettem hátra a vállam felett, s vissza a véremből valóra. - Úgy láttom, megártott neked a harc, elgyengültél. De akkor majd én végzek velük - hallottam a kard karcos susogását, miként szabadul börtönéből. Ahelyett, hogy erősítésért kiáltott volna, bizonyítani akart. - Ne! - pördültem, s egy szempillantás alatt kerültem a katona s vivernek közé, kitartva magam elé kardom. - Elegek testét emészti már a tűz, hagy menjenek – próbáltam hatni rá. Sikertelenül. - Az ostobák érdeme a megérdemelt halál - mondta ezt ő. Nehéz volt eldönteni, hogy a fogán vagy az acélján tükröződik jobban az ébredező napfény. - Gyere... - cirógattam ujjammal a hideg levegőt. Bárányként engedelmeskedett, nem forgatta még túl jól a kardot, s hogy erről pont nekem kellett tanúbizonyságot adnia... nem szívleltem. Dühvel s reménnyel állt a kékek soraiba, hitte, ha megjárja a létrát, lehet belőle valaki. Végig szaladt a pengéje a kézfejemen. Véremtől elmaszatolódottak a meztelen acélon a fejselő napkarima színei. Mivel önszántából nem akarta becsukni a száját, jobbnak láttam segíteni neki; a jobbomban szorított karddal lendültem előre, de a ballomra erősített alkarvédőnek szántam a főszerepet. Véres maszlag lett pökhendi vigyorából, de csak egy kicsit tántorodott meg. Azzal vetette el a sulykot, mikor kitárulkozott és én ugrottam, ő pedig komótosan ellépett, s az ívben lendülő pengével felhasította ruhámat ujjnyira a vállam alatt. Ócska trükk, én meg egy ökör, hogy bedőltem neki. Megszívtam a fogam, de a fájdalom nem hagyott alább. Magsra emelt karddal léptem felé, hogy hárítsak. A pengék hangosan pendülve találkoztak, karja bikát megszégyenítő erővel tartott ellent az enyémnek. Éreztem leheletét az arcomon, talán még motyogott is valamit. Térdkalácsom a gyomorszájába vágódott. Levegőért kapkodott, de csak markolatgombot kapott helyette. Orra csúnyán reccsent, s alig kellett lendíteni a lábamon, hogy földre kerüljön. Ott pedig kiszolgáltatva várta a kardom hozta enyhülést.  
- Bújjatok vissza! Hamarosan elmegyünk - s így is volt, a csapat hamarosan hátatfordított a kunyhók néma halmának, csak határában ropogott névtelenek máglyája.

Tíz éve már, s azóta sok víz lefolyt a  Hessonon. Olykor összefújja a szirmokat a szél, s pont így esett ez öt évvel ezelőtt. Nem szóltunk csak némán néztük egymást, örökkötelékbe forrasztott minket az a nap. Közeledő léptek. - Linarra Lyssanor? - kérdezi a fiatal, magas, tejfelszín hajú fiú. - A könyvkötő, a … - itt elhallgat. Furcsán ismerős vonásai voltak. - Apámról van szó - szomorúságtól komor arccal pillant rám. - Myard fia vagyok - Találkozóm van vele – kedves mosolyt küldök a fiú felé. - Mostanában, ha nem tévedek - vontam meg enyhén, ha vállam. - Apám nem jöhet - mondta, és elfehéredő ujjakkal markolta ruháját. - Csak én jöttem. Helyette – hallgattam. - Apámat, ma éjjel meggyilkolták.

Krónikás and Nasir Al-Qasim Kedvelték

Paplovag vagyok
Neqhiret

Nincsen hit kétely nélkül, mert a kétely nélküli hit az fanatizmus.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
36
❖ Tartózkodási hely :
Querilyan Birodalom
❖ Szintem :
Kezdő (Elementáris mágia; Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Neqhiret Empty
Vissza az elejére Go down
 
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Tulveron Krónikái :: Isilmë kegyeltjei :: Tulveron kalandorai :: Vivern-
Ugrás: