Tulveron Krónikái
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Men echenim
sí derthiel ne chaered hen nu 'aladhath


 
Melluna Liget KaDiPE5
Melluna Liget KaDiPE5
  • Bárdjai
Lelkes firkászok
Deedra Gindrian
16 Hozzászólások - 42%
Folrandír Ceilteach
6 Hozzászólások - 16%
Naken Forerion
6 Hozzászólások - 16%
Kalandmester
5 Hozzászólások - 13%
Krónikás
2 Hozzászólások - 5%
Ian Gray
1 Témanyitás - 3%
Edeyra Rolar
1 Témanyitás - 3%
Nasir Al-Qasim
1 Témanyitás - 3%
A próba
Bátor kalandorok figyelem!
Esőzés havi Hőseink
Jutalmuk a próba függvényében
●●●●●●●●●●●●
Aktuális kétheti kihívás
Posztolj számodra tetszőleges bejegyzést a Karakteraplók topikba!
Üdvöznk
dicső lovag szép a ruhád, szép a lovad
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Üdvözlünk Tulveron mágiával átszőtt világában!
Oldalunk középkori körülmények között játszódik, és ötvöződnek benne számtalan fantasy mű elemei.
Regisztráció előtt kérünk, mindenképpen olvasd el a Törvénykönyvünket és Világleírásunkat, melyek az oldalon való könnyebb kiigazodást szolgálják, illetőleg az alapok megismerését.
Oldalunk 2021.01.08-án nyitotta meg kapuit a nagyérdemű előtt.
Várunk sok szeretettel egy igazán nagy kalandra!
ChatBox
Üzenj nekünk






Friss Krónikák
Ahol még nem száradt meg a tinta
Yesterday at 9:21 pm
• Utcák

Bátor kalandorok
Oldalon settenkedő sötét árnyak

Ahronit, Nasir Al-Qasim

●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 22 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 20 vendég

A legtöbb felhasználó (70 fő) Pént. Jan. 08, 2021 6:26 pm-kor volt itt.
Isilmë kegyeltjei
Fajok, nemek aránya
Faj
Férfi
Elf
0
2
Ember
8
8
Ork
0
1
Törpe
0
1
Najád
2
0
Vivern
2
4
Keverék
1
2
Kalendárium
oldalunk időszámítása


 

 
Melluna Liget

Go down 
Utolsó Poszt Vas. Nov. 27, 2022 5:35 pm
Szelek szárnyán, rímek hátán
Neqhiret & Llyris
« taggeld;  @Neqhiret  •  Zene; Dragon • credit; »
A
tekintem a mellém ülő fiatal nőn pihent meg, ám a szavaim elakadtak. Nem szerettem, ha megzavarnak, kiváltképpen verselés közben. Zavarba hozott saját szerencsétlenségem a művészetnek ezen a terén... ráadásul a bárd halála azon a bizonyos éjszakán csak tovább mélyített az ihlet teljes hiányát. Csupán bánat és fájdalom maradt, amiért miattam folyt vére és veszett oda. Kellett egy pillanat, hogy felfogjam, mit beszél.
- Szépségem... - nyögtem ki rekedten arra, amit mondott. - Nem a vége. Csupán annak a szakaszának befejező szava... - Dünnyögtem kicsit morcosan. Nem voltam hozzászokva, hogy a köznépből valaki csak így megszólít, hiszen odahaza, Tiel városkájában legfeljebb hajbókoltak előttem, mert Enan amúgy is elhessegette őket. Roshennel is ezt tette volna, ha nem találok rá lehetőséget, hogy kettesben vele, megszökjek az orra elől. Hű testőr volt, de talán túlzottan is védett, kiváltképpen azon az estén.
A hogy folytatódik kérdésre a mellkasomhoz kaptam. Kissé színpadiasra is sikerült, de túl intim volt ez ahhoz, hogy csak úgy megosszam vele, s valójában még a folytatást sem találtam ki.
- Öhm... - köszörültem meg a torkomat és egy intéssel jeleztem, hogy nem kívánom folytatni a versről való társalgást. Talán észrevette és azért tért át a szabadkozásra. Már leült, nem mindegy. Yloréban senki sem kérdezte meg nemes vagyok-e. Apám aligha volt a helyi elit része, habár ezt a várost legalább annyira becsülte, mint Caldent magát.
- Már nem szabad, mivel leültél, hölgyem. - Feleltem talán kicsit szellemesebben is, mint kellett volna. Én tényleg próbáltam komoly lenni és azt adni, amit apám várt tőlem... ráadásul félő volt, hogy akárkit is engedek közel magamhoz, majd megbélyegez és meggyilkolja. Bár tény, hogy Roshen, a bárd lenyűgözött, de az csak pillanatnyi csodálat volt. Lenyűgözött a tehetsége és a csillogás, ami a szemében ült. - De amúgy sem űznélek el, hiszen alig van szabad hely. Szép idő van, a szerelmesek kijöttek, hogy a fák között megbúvó bokrokban padon bújjanak meg a kíváncsi szemek elől.
Vállat vontam. A fejem még mindig kicsit lüktetett a fájdalomtól, így ahogyan a nap felé pillantottam, azonnal le is hunytam a szemeimet. Orrnyergemet két ujjam közé csíptem, rászorítottam, ahogy a dadám tanította odahaza, hátha enyhít a fájdalmon. Nem. Nem változott semmi.
- Ne haragudj, az éjszaka egy kicsit sokat ittam... - szólaltam meg, nem mintha magyarázkodnom kellett volna egy idegennek. Nem sok közbe volt hozzá. - Téged mi szél hozott a ligetbe? - Próbáltam csevegőbbre fogni a dolgot, hátha akkor elterelem a figyelmet a fájdalomról és kicsit helyre billen a közérzetem. Félő volt, hogy ilyen kínok mellett még el is hányom magam, hiszen a gyomrom is kavarogni kezdett.
- Én magam az aranyló fény miatt jöttem ki. Nézd csak, ahogy átsüt a lombkoronák között... csodaszép. - Mutattam a szemközti fákra. Kíváncsi voltam ő is úgy látja-e a vidéket, mint én. Bár fogalmam sem volt, ki ő és miért van itt. - Llyris Tiell vagyok mellesleg. - Böktem oda. Talán életem legkönnyedebb bemutatkozása volt ez, hiszen ahhoz szoktam, hogy pukedliznek előttem vagy én magam hajtok fejet nemesemberek előtt bálokon és lóversenyeken, amihez éppen atyámnak kedve támadt.



Világi vagyok
Llyris Tiell

Lombtalan lomb a mi lombunk, Virágölő a virágunk...


❖ Történetem : ❖ Ulron :
43
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom területe
❖ Szintem :
Tanonc (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Melluna Liget Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Pént. Nov. 25, 2022 11:01 am


Szelek szárnyán, rímek hátán
A költészet a lírai lelkek prózája.
Kezemben a szarvacska már nem gőzölög melegen a kezemben, elorozta tőle a hűvös szellő, héja azonban még így is puhán roppan ujjaim alatt, ahogy letörök belőle egy darabkát. Lendületesen indulok meg a pad felé, mely innen, magányosan csak rám vár. Csak közelebb érve, ahogy a ködfoltot elűzi a pajkos szél, hátán bronzszín leveleket hordozva ér a meglepetés; akad már vendége. Legyen hát, nem tűnik veszélyesnek a fakó hajú ifjú, kinek orcáját, talán csak az őszi pára teszi ily sápadttá. Bár motyog magában, de nem affélét, mely megrémiszthetné, az ártatlan leányokat. Noha, ez a jelző, rám legkevésbé igaz. - ...szépségem. Vagy szívem? - választom, hát társamul a szőke fiút, s ülök le mellé. - A vers... ez a vége, nem? - halvány mosollyal fordulok felé, hümmögésére. Nem ismerős a sor, pedig megfordult kezem alatt néhány szerzemény, persze ez nem jelenti azt, hogy ne lenne a világon afféle költemény, melynek sorait ne ismerném. - Szépen cseng, kissé melankolikus, de tetszetős. Ki írta? - vonom fel kíváncsian szemöldököm, s rejtem el ajkaim közt a letört darabkának utolsó felét. Megkövetelheti az életem, hogy mogorva szótlanság ölelő karjába simuljak, ám ritkán kék és vörös fátylak mögött is csend honol, feladat s kötelezettség nem nyomja vállam. Ritka pillanat, mikor fellélegezhetek. Hisz csak egy idegen, kinek se szárnya, se pedig pikkelye nincsen. - Hogy folytatódik? - vezetem vissza rá kékjeimet, amint lenyeltem a falatot. S ha netán, még mindig furcsálló tekintettel mered rám, összevont szemöldökkel pattanok fel a finomra csiszolt padról, mintha legalább darázs csípett volna a hátsómba. - Jaj, elnézést meg se kérdeztem, hogy leülhettek- e! Szabad lesz? - sokat nem várok a válaszra - bármi is legyen az-, visszahelyezkedem a faragott szakállszárítóra.  
-

« taggeld;  @Llyris Tiell •  Zene; ide • credit; »

Llyris Tiell Kedvelte

Paplovag vagyok
Neqhiret

Nincsen hit kétely nélkül, mert a kétely nélküli hit az fanatizmus.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
36
❖ Tartózkodási hely :
Querilyan Birodalom
❖ Szintem :
Kezdő (Elementáris mágia; Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Melluna Liget Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Csüt. Nov. 24, 2022 10:14 am
Szelek szárnyán, rímek hátán
Neqhiret & Llyris
« taggeld;  @Neqhiret  •  Zene; Dragon • credit; »
E
lég hideg volt már kint ahhoz, hogy a köpenyemre a mester egyetlen szolgálója a fekete prémet. Szőke, ezüstös hajammal olyan erős volt a kontrasztot mutatott, kicsit talán sápasztott is, még is kellemes volt az utcára lépve, ahogy az őszi napsugarak az arcomat simították. Már elmúlt dél, ám én eddig szunyókáltam az esti tivornya után, így az idős mester hiába is perlekedett velem, nem voltam hajlandó előkerülni eddig. Amikor meg felkeltem csak pergament, tintát és pennát vettem magamhoz, aztán elindultam kifelé.
Reméltem, hogy a Melluna liget őszi képe elegendő lesz ahhoz, hogy kicsit csillapítsa a hányingert és a szédülést. A Yloréban töltött idő egészen más oldalamat hozta ki. Talán mert még mindig újra és újra felidéztem, ahogy mellettem a bárd, az egyetlen ember, aki kicsit is érdeklődött irántam, meghal. Egyetlen szúrás kellett, semmi több és a vére beszennyezte az istállók melletti szénakazalt. Még pusztán rágondolni is undorral töltött el. Éreztem, ahogy a gyomrom lüktet a fájdalomtól és máris ki tudná adni azt, ami kínozz. Mély levegőt vettem, lépteim csendesen haladtak tovább a poros úton egészen a liget felé.
A fák, bokrok és sárguló virágok képe szinte aranyozottan fogadott a sápatag napfényben. Még egy kis köd is aláereszkedett, amitől aztán csak még inkább úgy éreztem: írnom kell. Szinte éreztem, ahogy dallamok keringőznek bennem, de olyan megfoghatatlanul, hogy hozzá tartozó szavak még nem kívánkoztak ki. Ahogy kis ösvényen végig sétáltam, magamban kerestem a szavakat: aranyló. Ez jutott először eszembe a napfény és sárga levelek játékban. Talán el is rebegtem, ahogy lehuppantam egy kőpadra.
Szinte azonnal éreztem, milyen hideg. Kicsit mocorogtam, magam alá dolgoztam a köpenyem anyagát, aztán elnéztem a távolba és csendesen motyogtam: - Mint aranyló fény az őszi ködben, mosolyod oly' melengető szé... - kezdtem, ám valami mozgást látva a szemem sarkából, úgy érzékeltem, mintha csak lehuppant volna mellém valaki.
Oldalra fordítva a fejem, vettem szemügyre az érkezőt. Más üres pad nem volt, hiszen az egyiken szerelmesek turbékoltak, mert ők megtehették, míg egy másikon apró kislány énekelt az édesanyjának, aki vacogva ücsörgött vékonyka ruhájába.
- Hm... - néztem végig a jövevényen, egyelőre nem szólva komolyabban a jelenlétéért, ám a motyogást egyelőre beszüntettem.



Neqhiret Kedvelte

Világi vagyok
Llyris Tiell

Lombtalan lomb a mi lombunk, Virágölő a virágunk...


❖ Történetem : ❖ Ulron :
43
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom területe
❖ Szintem :
Tanonc (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Melluna Liget Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Nov. 21, 2022 6:18 pm


Szelek szárnyán, rímek hátán
A költészet a lírai lelkek prózája.
- Levegő - mély lélegzet a hűvös idő zamatából. Szabadulni a könyvtár vaskos falai, az ódon illatú tekercsek közül nem mindig felemelő érzés. Azonban a mai nap, mintha mindenki megörült volna. “ Hozd ide azt! Tedd ide emezt! Ez még, miért nincs kész!? “ Hát mi vagyok én? Rabszolga vagy tintamanó talán? Nem, egy “egyszerű” könyvkötő s másoló vagyok, aki jelenleg, azt se tudja merre állnak szoknyájának fodrai. És a nap még csak alig hagyta el delelőjét- s mindenki más dagadtra ette magát- , noha ereje aligha simítja már az emberek arcát. A tél makacsul ragaszkodik ideiglenes hatalmához, s éles karmával mar bele az ősz aranyos hátába. De most még, ha haloványan is, de szikrázik és máris jobb kedve lesz az embernek. Még egy utolsó haszontalan kísérletet teszek, a tintafolt eltüntetésére kezemen, de reménytelen küldetés, s ahogy meglátom ruhám ujját kékleni, keletlenül sóhajtok fel. Súlyos ulronokat fogok otthagyni ismét a mosónőnél. Én teszem gazdaggá, nincs kétségem felőle. Elrejtve a könyvet vállvetőm belsejében, s fázósan húzom összébb magamon, s lépek a piacra vezető útra. Egy pillanatra megfordul fejemben, hogy visszakucorodok a könyvház egyik meleg szobájába, de ma biztos nem lenne egy perc nyugtom sem, hiába a megérdemelt ebédszünet. Reggel még azt terveztem, vadpörkölttel fogok jól lakni a fogadóban, később már egy forró levessel is beértem volna, mostanra... a hátam közepére sem kívánom a zsibongó emberek sisere hadát. Fűszeres vajjal sült, duci kifli... mmm, az lesz ám a nekem való. Szaporán koppan az utcaköveken csizmám sarka, hogy minél hamarabb az öreg pék boltjához érjek.  

A kalapács csattanása, a fogatkerekek huppanása, az asszonyok pletykálkodása már csak kellemetlen zümmögés a faragott kőhíd túloldalán. Pár lépés és a természet hangjait csak a ropogós kifli csücsök morzsolása zavarja meg. Véremből fakadóan nem vagyok vak s süket a természet szépségére, sajátos zenéjére. Ugyan, nem ápolok afféle kapcsolatot vele, mint a könnyűléptűek, ám megtalálom benne a magam nyugalmát. Miként sokan mások is. Különös csücske ez a városnak, ékköve, még annak ellenére is, hogy Ylore falait, karcsú tornyait, a könnyedség öleli át, az elfek cirádás díszítései, melyekben visszaköszön a természet. De ha akart, ha nem az itt élő szépek s vele együtt a város is behódolt az örökké rohanó, s olykor csak rombolni tudó embereknek. Az évszázadok alatt, nem lett más, mint egy hangyaboly. Régi önmagukból nem sok maradt; gőg és a meghittség utáni vágyakozás. Ennek példája a liget, hol vöröhenyes falevelek susognak a talpam alatt, s őszi rózsák hullatják utolsó szirmaikat a pázsitra. A tó felett ködpamacsok ficánkolnak, miként egy evező gyűrűket kelt a víz felszínére. Akad még bátor, ki még csónakban ringatózva akarja meghódítani szíve választottja szívét. Igaz, csak addig még bele nem pottyannak. Minden bizonnyal, akkor a kedves mosoly odafagy az arcukra. Itt talán még a nap is másként süt, nem takarja el orcáját a kéményekből felszálló füst. Mókus szalad riadtan a fára, ahogy átvágok az avar lepte füvön, kitérve jól öltözött úrhölgyek útjából. Recsegve kiabál utánam, hogy tűnjek el a portájáról, nem acsarkodom ilyen veszedelmes ellenféllel. Nem sajnálom, a ruhám- mely már így is mosásra szorul - ; a könyvtár nem kívánja meg, a szigorú öltözetet, melyet egyéb iránt hordok, s egyetlen kiegészítője a kardhüvely, s a mellszíjra erősített tőr.  Ezeket mellőzve, a prémes köpenyegem alatt könnyű esésű ruha rejtőzik. Visszatérve az ösvényre pásztázom a környéket, ha még a tó mellett szabad padot nem is találok, de legalább ne legyek veréb egy turbékoló gerle pár mellett.  
-

« taggeld;  @Llyris Tiell •  Zene; ide • credit; »

Folrandír Ceilteach Kedvelte

Paplovag vagyok
Neqhiret

Nincsen hit kétely nélkül, mert a kétely nélküli hit az fanatizmus.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
36
❖ Tartózkodási hely :
Querilyan Birodalom
❖ Szintem :
Kezdő (Elementáris mágia; Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Melluna Liget Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Nov. 21, 2022 2:21 pm

A liget még a város szívéhez közel, de elég távol terül el a maga színes pompájával, nyugalmával azoknak, akik ki akarnak szakadni a Ylore örökön pezsgő életéből. Kanyargós ösvények vezetik át az ideérkezőt, rózsák, leanderek, rózsaszín pampafűk, ibolyaszín kökörcsinek közt. Íves hidak hajlanak a kristálytiszta patak felett, mely a tó türkiz vizét táplálja, hattyú családoknak adva otthont. Szomorú fűz, akácok alatt pihenhet meg, egy- egy padon vagy a kövér, zöldellő pázsiton. Csúcsos pavilonok nyújtanak árnyékot, a nyár forrósága ellen, vagy menedéket az ősz ködös leheletétől.  
Tulveron főkrónikása
Krónikás

Great stories happen to those who can tell them


❖ Ulron :
2901
❖ Tartózkodási hely :
Tulveron




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Melluna Liget Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt
Ajánlott tartalom





Melluna Liget Empty
Vissza az elejére Go down
 
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Tulveron Krónikái :: téktér :: Qerilyan Birodalom :: Ylore-
Ugrás: