Tulveron Krónikái
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Men echenim
sí derthiel ne chaered hen nu 'aladhath


 
Boziik hahnu, vul soven ahrk vorey stories KaDiPE5
Boziik hahnu, vul soven ahrk vorey stories KaDiPE5
Üdvöznk
dicső lovag szép a ruhád, szép a lovad
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Üdvözlünk Tulveron mágiával átszőtt világában!
Oldalunk középkori körülmények között játszódik, és ötvöződnek benne számtalan fantasy mű elemei.
Regisztráció előtt kérünk, mindenképpen olvasd el a Törvénykönyvünket és Világleírásunkat, melyek az oldalon való könnyebb kiigazodást szolgálják, illetőleg az alapok megismerését.
Oldalunk 2021.01.08-án nyitotta meg kapuit a nagyérdemű előtt.
Várunk sok szeretettel egy igazán nagy kalandra!

 

 
Boziik hahnu, vul soven ahrk vorey stories

Go down 
Utolsó Poszt Vas. Jan. 01, 2023 9:58 pm

Bíbor nap

Az utolsó sátor is felállításra került, s a nap díszként villant meg csúcsán, mielőtt az éjszaka dermesztő csöndje takarta be a tábort. Mindenki tudta és tette a dolgát. Széthajoltak a fűszálak talpam alatt, ahogy sajátom felé vettem az irányt. Megvan a helyem a ranglétrán, s az nem a legalsó, s így megvan a privilégiumom, hogy nem kell osztoznom a legénység többi tagjával. A sátor lebeny hangosan csattant a hátam mögött, s mintha csak egy másik világba léptem volna, simult lényemre az ismerős közeg. A tűzrakó tálban szelíden nyújtózkodtak a lángok a csúcsfelé, de kitartásuk hiábavalónak bizonyul, úgy tűnik ma éjszaka sem érik el céljukat. Ellenben kellemes meleget ontott magából. A nyár már a küszöbön áll, de az éjszakák hűvösek, noha a sivatagi éjszakák után, barátságosnak is nevezhetem, s szinte megváltás két lábon a talajon állni, a hónapos hajóút után. Magamba szívom a füstölők illatát, s könnyed mozdulattal oldom meg köpenyem, mely nesztelen rendeződik halomba a földön. Bár még jócskán van idő, míg elérjük Calden falait a fegyverrel, mely mynzashi feltalálókat dicséri, s a császárok megannyi ulront adtak ki érte. Csak az istenek tudják, miféle háborúra készülnek, de amint tudomást szereztem róla, azonnal üzentem az illetékeseknek. A válasz nem váratott magára sokáig: “Nem kerülhet a császárok kezébe. Folyamatos tájékoztatást kérünk.”  S ezzel elindult a gépezet, melybe, hacsak egy porszem is kerül... S már így is felütötte a fejét a gyanú, hogy kém férkőzött sorainkba. Hát se megszégyenülve nem akarok állni a kígyók feje előtt, ahogyan a fejemet sem akarom elveszejteni még. Kényelmetlenül dörzsöltem meg a nyakam, s ahelyett, hogy arcomról lemosnám az út porát, az összetekert földabroszt egy határozott mozdulattal gördítettem ki. Tudtam, hogy ebben a pillanatban néhány sátorral arrébb a száznagy is ugyanezt teszi, ugyanarra készül amire én. Levelet fog írni, megadva helyzetünk, ami nem messze Nulportól egy kisebb tengerparti kikötőnél van jelenleg. Okos döntés volt, hisz a nulporti zsiványok, olyanra vethetnek szemet, mely valljuk be, nem az ő súlycsoportjuk. Durva számításokat végez, mennyi idő alatt érjük el a helyet, ahol átadásra kerül a szállítmány. Még az előtt kell megtörténnie az rajtaütésnek. Az Ilasea mellékágát követve fogjuk elérni a folyót, a két elágazás közt veszélyes lenne átkelni a súlyos rakománnyal, megsüllyedne az ingoványos talajon, s híresztelések szerint veszélyes banditák vették be oda magukat. Leerya előtt érdemes lefordulni, azt mondják akad a nulporti és ylorei határ mellett egy a háború alatt használt “titkos” kereskedelmi út. A mai időkben elvétve, ha használják. Az elvezett Calden határáig a Dhelához. - Becslésem szerint, három hét - mormogom magam elé, s bánom már, hogy nem figyeltem jobban térképészet órán. Sebtében kapok elő egy tűzlevélpapírt s rovom rá a betűket, az útiránnyal s számításaimmal, s csak remélni merem, hogy eléggé sikerült kiismerni a száznagy gondolkodását, s nem tévedek. Megérdemlek egy kupa bort.  
***

- Fod krein viin, Fod faal Iilah mahlov hi, Fod faal Lom washes shun, Fod faal Gol carries hi...
/ Mikor a Nap felragyog, Mikor a Hold felkarol, Mikor a Víz tisztára mos, Mikor a Föld magán hordoz.../
Szapora és hangos levegővétel. Rossz előérzetem támad, hisz nem az enyém az bizonyos. Óvatosan fogok rá a mellettem pihenő kardom markolatára, hátra pillantva a vállam felett. - Moloch... mit keresel itt? - vihar fellegek árnyékolják be tekintetem, s vonásaim. Fogalmam sincs mikor érkezett, de a döbbenet az arcán, arról árulkodik éppen eleget hallott. Olyan lassan emelkedek fel, akár a vadász, hogy meg ne rémissze a bokorban lapuló nyulat. - Én csak szólni akartam... hogy készen van... mi ez? - miközben beszélt én a bejárat felé oldalaztam, ő pedig ösztönösen távolodott el tőle s tőlem, közben pedig az asztalon heverő levelet próbálta megfejteni. Aligha járt sikerrel a semmire nem hasonlító vonalakkal. Azonban ahhoz nem kellett sokat töprengenie a hallottak s immár a látottak alapján, hogy jelenleg egyikünk helyzete sem túl rózsás. Hát nem a legélesebb fejsze, de az ösztöneit bárki megirigyelhette volna. - Pont az, aminek gondolod - megadóan sóhajtok fel. Mi mást mondhatnék? Ilyen helyzetbe ritkán vág az esze az embernek úgy, mint a beretva. - Nem is tagadod? - Nem. Lenne értelme? - vonom meg a vállam. Még magam is meglepődőm, milyen könnyedre sikerül a mozdulat, pedig szívem olyan hevesen ver, mintha ki akarna szakadni a helyéről. Hol rám, hol az asztalra veti szürke tekintetét, melyben vadul izzik a már csak parazsat őrizgető tartó hunyorgó fényei. Szinte látom, ahogy homloka mögött forognak a kerekek. Tudta, hogy bizonyíték nélkül, aligha hinnék el szavát; biztos vagyok benne, hogy felhajtott már pár kupával. Meggondolásra intve csóváltam meg a fejem. A sorsát nem kerülhette el akkor sem, de bizonyosan kevesebb kellemetlenséggel járt volna. Legalábbis annál biztosan, ami ezután következett. Arra is rájöhetett, hogy a bejáraton nem távozhat harc nélkül, ezért a tőrjét kirántva ugrik az asztal felé ujjai közé gyűrve a levelet. Felelőtlenségem miatt, most szívhatom a fogam, de esküszöm, ha megérem a következő alkalmat, sokkal körültekintőbb leszek. Megkerülve próbál kitörni, azonban előre sejtve tőrét lépek ki s szúrok előre, bízva abban, hogy belerohan a pengémbe. De azok a fránya ösztönei... idejében tér ki oldalra, nem számolva a háromlábon álló tűzrakó tálra, melyből - megütközve benne- könnyed szajhaként borul a földre, lángra lobbantva mindent mi éghető. Riadtan ugrunk hátra mindketten, kötéltáncosok ügyességével lábujjhegyen egyensúlyozva a kiömlő parácsló széngombócok közt. De a sors éppúgy kacsint rám, miként a mielőbb írta alá halálos ítéletem. Görcsös ujjai lazán engedik útjára áruló soraim, egyenesen a futótűzként terjedő hőségbe. - Köszönöm - vigyorodok rá, az egyre magasabbra csapó tűzfal mögül. - Merénylő! - kiáltok torkom szakadtából mialatt saját testemen ejtek sebet kardommal, s hátrálok ki az enyésző anyag közül.  
***


Ha bár Moloch távozott a “hátsó kijáraton” s bevetette magát az erdőbe, jobban nem is alakulhatott volna az eset. Órákon át keresték a fák közt, de sehol sem találták. A nyomai ugyan a közeli kisvárosba vezettek, s látták is vélni a friss élelmet felvevők a városban tartózkodó vándorcirkusz tagjai közt, de kerülték a feltűnést. Napok óta rostokolunk itt; gyökeret eresztett a parancsnok gondolatai közt a “suttogás”, miszerint Moloch az áruló. Nagyobb ostobaságot nem is követhetett volna el, minthogy felveszi a nyúlcipőt, ezzel is magára terelve a gyanút. S én éppoly eszement lettem volna, ha nem ütöm a forró vasat. Ha vannak is percek mikor felbugyog bensőmben a szánalom, hamar el is kergetem. Oda lett a sátram s osztoznom kell a legénységgel, nem beszélve az éppen hogy személyessé vált holmiimról, s ha már itt tartunk, nem volnék igazi kilyuggatva, s bár csodásabb díszt aligha kaphatna egy bitó, mint én, nem vonzz a gondolata.  

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy tudjam hol keressem a férfit, akit az egész küldetéssel bíztak meg. Nem vagyok, a személyes kedvence, azonban elég érett ahhoz, hogy ezen felül emelkedve enged bepillantást életének apró részleteibe. A szikláról kitűnő rálátás nyílt a városra, az onnan kivezető útra. Felkaptatva az emelkedőre, állok meg néhány méterre a férfitól. Ez alatt a pár nap alatt ráncai megkétszereződtek, kialvatlan, s figyelmetlen. - Uram... - Mi van már megint! - förmed rám, belém fojtva a szót. Pillanatokig csak hallgatok, láthatatlanul vibrál a levegőben a kétség, a döntés súly húzza a vállát. A mindig egyenes hát, meggörnyed alatta. Ajkamba harapok, hisz magam is sokat gyötrődök a gondolattól. - Mondd – hangja akár a sóhaj jut el fülemig, s kénytelen vagyok visszafordulni, pedig már majdnem magára hagytam. - Ki kell adnunk a parancsot – lapos pillantással néztem le a távolodó szekerekre. - Minél tovább késlekedünk, kicsúszik a kezeink közül s értesülései az egész feladat vesztét okozzák! - noha aligha lenne bármi hatással a mostani ügyem sikerességére, hisz a levél már elért - mellesleg pont Moloch, aki továbbította - az illetékesekhez, de az életemre, s annak fő feladatára veszélyt jelentett. Elég, ha csak szárba szökken valaki fejében a vád, még ha hihetetlennek tűnik is. - Más megoldást kell találnunk. Nők és gyerekek vannak azon a szekéren. - Leginkább félvérek. S később talán százszor ennyien fognak odaveszni – kimondom a varázsszavakat. Legalábbis bízom benne. - A legtöbbjük. Kell lennie más megoldásnak, s meg is fogom találni - elhalkul a hangja, s tovább mered maga elé a magaslatról. - Ártatlanok is vannak ott, nem adok parancsot a kivégzésükre - közelebb lép és kihúzza magát. Egy szívdobbanás, ennyi ideig állom a tekintetét és lehajtom fejem. - Értesz. Helyes – azzal visszafordult. A tőr váratlanul éri a bordái közt. A gőzőlgő hamu alatt találtam rá, mikor valami használhatót kerestem a romok közt. Hangtalanul sikolt segítségért, de csak habzó vér bugyog ajkai közül. Nem ilyen halált álmodott meg magának, nem ilyet, ahol tusájának nincs tanúja, csak az ég s néhány fűszál. Még egy utolsót szorít karomon, hiszem, hogy egy szebb világba távozott. Sutyorgó imát kap fel a szél, s óvatosan a földre helyezem. A barnak üresen kémlelik az eget, nem zavarja már a nap fénye, s én visszafojtom magamban a késztetést, hogy lezárjam szemhéját. - Sajnálom - suttogom, s mellé ejtem a bizonyítékot. Véres kesztyűm, elrejtem köpönyegem alatt, s letörlöm a szemem alá gördülő harmatot.  Szükségem van néhány pillanatra, hogy lábaim meginduljanak velem a balliszták felé.

« taggeld; @neve •  Zene; ide • credit; »
Paplovag vagyok
Neqhiret

Nincsen hit kétely nélkül, mert a kétely nélküli hit az fanatizmus.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
160
❖ Tartózkodási hely :
Querilyan Birodalom
❖ Szintem :
Kezdő (Elementáris mágia; Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Boziik hahnu, vul soven ahrk vorey stories Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szomb. Dec. 10, 2022 12:31 am
Spoiler:
Paplovag vagyok
Neqhiret

Nincsen hit kétely nélkül, mert a kétely nélküli hit az fanatizmus.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
160
❖ Tartózkodási hely :
Querilyan Birodalom
❖ Szintem :
Kezdő (Elementáris mágia; Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Boziik hahnu, vul soven ahrk vorey stories Empty
Vissza az elejére Go down
 
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Tulveron Krónikái :: Egyéb síkok :: Csöndes kalandok-
Ugrás: