Hivatalos karakter ajánló

Tulveron Krónikái :: Aktív keresések

Egészen normális gyermekkorod is lehetett volna, ha atyád, az Ylore külterületeit igazgató gróf nem haragított volna magára valakit, akinek egészen érdekes fogalmai voltak a bosszúállásról. A Napkór elixírt neki szánta a revansot kívánó mester alkimista, ám a tíz éve esett mulatság hevében oda sem figyelt senki a virgonc gyermekre (rád), aki olyan lelkesedéssel kortyolta be a bornak álcázott mérget, hogy mire bárki felocsúdhatott volna, már késő volt... A kotyvalék rögtön másnap kifejtette a hatását, és azóta is kísérti az életedet. (Bár az nem tudvalévő, hogy bájital okozta az átkot).

Nem elég, hogy nappal nem léphetsz az utcára, szégyenében és kétségbeesésében még az atyád is kitagadott a családból, legalábbis egy félreeső kúriában őrizet téged, nehogy fény derüljön a család csúfos titkára. Arra, hogy az Ylorei vérszipolyként elhíresült rémség, ki éjszakánként a gyanútlanul kóválygó emberek vérét veszi nem más, mint az egyetlen fia.
Persze te sem kívánnál így élni, de minekután rákaptál a vér ízére és rádöbbentél, hogy a nappali kínok enyhítésének kulcsa sem más, mint az éltető nedű, már nehéz leállni és visszakucorodni a kúria sötét homályába.

A családod természetesen kétségbeesetten kerestette a gyógyírt, mindhiába, ugyanis olybá tűnik, a városi alkimisták nem hajlandóak beismerni az egyik legkiemelkedőbb mesterük rémtettét, de az sem kizárt, hogy osztják a nézeteit. Vajon továbbállsz, és más városokban kutatsz gyógyír után, vagy belekényelmesedsz a rettegésbe, mit a szóbeszédek váltanak ki a köznépekből? Talán azért fontolgatod a költözést, mert kezd a talpad alatt forróvá válni a talaj, s félő, a felháborodott népek egyszer Árnylovagot kiáltanak?

Gyerekkorod óta érezted az elszegényedett falvatokban a néped leplezett megvetését a családod irányába, amit sokáig nem tudtál hovatenni. Atyád dolgos bányász volt, az anyád pedig minden erejét és kitartását arra áldozta, hogy a nélkülőzés kellős közepette se szenvedjetek hiányt semmiből. Nem voltatok különb egyik ház lakóinál sem, mégis ott lengedezett a levegőben az akkor még indokolatlannak ható ellenségesség. Aztán elég idős lettél ahhoz, hogy az atyád beavasson a családod sötét titkaiba...

Az ükapád rúnamágus volt, és noha ez már önmagában elegendő a törpék között, hogy ferde szemmel nézzenek a másikra, ő ennél szörnyűségesebb tettekkel vívta ki maga ellen a haragot. A mágusháború egyik jelentős alakja volt, akinek az elméjét teljesen megfeketítette a hatalomvágy. A kezdetekben a falvatok népeit áldozta, használta kísérleti nyúlként, majd továbbállt, amikor rájött, hogy a hegyekben kuksolva nem fog előrébb jutni az életben.
Aztán mint sokan másokat, őt is máglyahalálra ítélték, s úgy tűnt, vele együtt elszállt a vérvonalatakból a mágia. Persze a gyanakvás nem csitult az áldozatok leszármazottainak szívében, és bizony nem alaptalanul...

Senki sem gondolta volna, hogy bőven a serdülőkor alkonyán fog előfurakodni belőled a varázserő, ám így esett. A családod öt évig képes volt eltitkolni a dolgot, de huszonhárom évesen véletlen felfedted magadat, és az életed romokba hullt. Az atyád önkezűen vetve véget életének vezekelt a vérvonalát fertőző átokért, az anyád pedig egyszerűen világgá ment.
Te is követted a példáját, ugyanis tudtad; az egykor otthonodnak hitt faluban többé már semmi jó nem várhat rád. Azóta járod a kontinens földjeit kutatva, miként tudhatnád kiírtani magadból az átoknak hitt áldást, pedig a hatalmad akár a javadat is szolgálhatná. Persze hogyan is gondolhatnál erre az ükapád árnyékában...

Az igazi családodról mit sem tudsz, amióta az eszedet tudod, az ylorei papnők között cseperedtél. Pusztán annyit meséltek el neked, hogy a templom ajtaja előtt találtak rád csecsemőként, azonban a származásodról semmit sem hajlandóak elárulni. Noha olykor úgy érzed, többet tudnak, mint amit elmondanak... Neked meggyőződésed, hogy vajmiféle nemes ember fattya lehettél, akinek nem volt szüksége egy újabb törvényenkívüli porontyra, pedig ha tudnád, mennyire messze állsz az igazságtól...

De nem tudod, éppen ezért az elfek jóságának és befogadásának köszönhetően a templom kötelékében léptél a nyomdokaiba, és váltál papnővé az évek folyamán. Kivételes tehetséged van a gyógyításhoz, s úgy hiszed, ez az istenek adta utad, elvégre még a kínok között haldoklók lelkére is képes vagy nyugalmat hozni gyengéd énekeddel. Akadnak persze, akik nem nézik jó szemmel, hogy a méltóságteljes papnők között egy fakó emberleány éldegél, ám ez ritkán szokott meghatni téged. Állhatatos és céltudatos vagy, bár a komolyabb konfrontációkat igyekszel kerülni, ugyanis valamilyen oknál fogva a sebesüléseid nehézkesen gyógyulnak.

Hajdanán az északi törzs vezetője volt az anyád, s tekintve, az apád sem volt számára egy átlagos hím a sok közül (vélhetően kitűnő stratégiai érzéke okán, semmint gyengéd románcuk miatt), jóformán ketten uralkodtak a fagyos vizekben. Ez persze Alumara felbukkanásával és a törzsek egyesítésével megváltozott, s dacára annak, te már az új világrendbe születtél, a szüleid összetartása és egykori uralkodó pozíciója alaposan rányomta a bélyegét lázadó személyiségedre.

Sohasem voltál képes beletörődni az alárendeltségedbe, mely az egyesült törzsek kötelékében alapvetés a hímeknél, és azután, hogy rádöbbentél, a szárazföldön mekkora szabadság birtoklója lehetsz, a felszín megszállottjává váltál. Félreértés ne essék, a világért nem válnál emberré, gyenge, esendő röpke éltűvé. Szeretsz az a vérmes najád lenni, aki vagy, erős és rettenthetetlen, ennek az értékét viszont kizárólag odafent érezheted igazán.

Kedveled a nők rajongását, mások megfélemlítését, a hatalmat, amit a nálad gyengébekkel szemben fitogtathatsz. Gyakorta ábrándozol arról, milyen is volna köztük uralkodni, vagy inkább felforgatni a víz alatti uradalom társadalmi berendezkedését. Az sem kizárt, a felszínen kutatsz szövetségesek után a királynő ellen, bár a sajátjaitok közt is akad, ki egyre elégedetlenebb az emberekkel szemben táplált elnézése végett...

Te magad nem gyűlölöd az embereket vagy a többi fajt, de ha ez kell a többiek bizalmának elnyeréséhez? Te leszel a megharagosabb mind között.
Te magad a najádokat sem gyűlölöd, de ha odafent ez szükséges a szövetségeid megkötéséhez? Te leszel a leghangosabb mind között.

Igen fiatal vagy még a sajátjaid között, ám ez nem jelenti azt, hogy ne lennél tele tettvággyal és ambícióval. A Silmë - Sötéterdei elfek közé tartozol, akik híresek a kifacsart vendégszeretetükről, vagyis, hogy ha a fajtájukon kívül eső közelíti meg a területüket hívatlanul, azt jóformán szó nélkül átlyuggatják egy nyíllal.
Te is ebben a szellemben nőttél fel; elutasítod az isteneket, ellenben a természetben feltétlenül hiszel, rühelled a másfajúakat (legfőképpen az embereket és az orkokat), illetve szembrebbenés nélkül képes volnál kioltani bárki életét, aki rossz helyre emelte a virgácsait. Ugyan a harc tudományával (íjászattal) még éppen, hogy csak ismerkedsz, viszont a mágiához kitűnő érzéked van, mely természetest leginkább a természet közeléhez húz téged.

Az erdőhőz fűződő szoros kapocsod ellenére azonban az utóbbi időben gyakran járod a környező területeket, s meglehet, nemsokára sokkal távolabb is elmerészkedsz, ugyanis az egyik hívatlan betolakodó a te figyelmetlenségednek köszönhetően elmenekült. A büszkeségeden csorba esett, amit haladéktalanul orvosolnod szükséges, ám az sem kizárt, hogy valamivel felkeltette az érdeklődésedet ez az idegen.

Vajon a haragod és megvetésed a világ többi népe iránt végleg megmarad, vagy talán ez az ismeretlen felnyitja a szemed és bebizonyítja, hogy nem minden másfajú egyformán büdös? Akkor talán hajlandó leszel belátni, nem minden fekete és fehér, vagy a tapasztalataidat félretéve kiállsz majd a népedért?

Az élet, mint sokakhoz, hozzád sem volt kegyes. A sivatagos birodalom egyik ork klánjában láttad meg a napvilágot a rájuk jellemző szürkés bőrrel, életerősen és egészségesen. Csakhogy amint cseperedni kezdtél, a küllemed azzal együtt változott, és kezdtél egészen emberi vonásokat mutatni. Erre a nagy tudósok azt mondanák, hogy az egyik ékes példája vagy annak, miként fognak egyszer az orkok is alkalmazkodni az ember uralta világhoz, de míg a nagy tudósok ezt ámulattal kísérik figyelemmel, addig a sajátjaid úgy ítélték, nem vagy alkalmas arra, hogy köztük élj tovább, ezért az agyaraidat erőszakkal lefűrészelték, téged pedig kitagadtak maguk közül.

Szívós jellemed és fizikumod viszont neked szolgált, sikerült túlélned, és egy karavánhoz verődve Nulportig meg sem álltál. Az évek során mindenféle társaságokhoz verődtél, igyekezted kiművelni magadat ebben abban, de végül az alkímia és a fegyverforgatás ízére kaptál rá, melyek egyébként kitűnő alapként szolgáltak újdonsült karrieredhez, avagy a fejvadász mesterséghez.

Nem tartozol semmiféle céh-hez vagy klánhoz, magányos farkasként teljesíted a rád bízott küldetéseket, amelyek után ritkán szoktak elégedetlenkedni a megbízóid. Nem hiába van úgy, hogyha bárki meghallja Borgan, a kegyetlen nevét, rögvest iszkolásba kezd.

Te a szellemek igazi fintora voltál a családod számára. Az anyád egy emberférfitől esett meg, amit a klánja ugyan nem nézett jó szemmel, de végül elfogadták a tényt, hogy egy kis keveréket kell majd felnevelniük a sajátjaik között. Csakhogy miután megszülettél, sokak megdöbbenésére a legkevésbé sem hasonlítottál az édesanyádra, amit a Nagy szellem átkának, büntetésének értékeltek az anyád félrelépése miatt, így annak rendje és módja szerint a sorsodra hagytak az evirani erdők valamelyikében.
Egy idősödő, régimódi asszony vett magához, aki konyított némit az alkímiához és a boszorkánykodáshoz, ezért a gyermekkorodat átszőtték a mindenféle növények átható aromái, a különböző főzetek édeskés vagy éppen savanyú párlatai, csakúgy az állati összetevők olykor rettentes bűzei.

Magad is sámán lettél, méghozzá nem is akármilyen. Sokan az Erdei asszonyként, Erdei boszorkaként ismernek, kit a Holtak erdejében lehet utolérni és ohh, felajánlás nélkül színe elé sem szabad keveredni! Nem tartozol egyetlen klánhoz sem, függetlenségedhez foggal-körömmel ragaszkodsz, éppúgy a fizetségedhez, mit egy-egy felkérés okán méltán vársz el a hozzád fordulóktól. Olykor egy borjú, máskor egy fül, sosem lehet nálad tudni... Az emberek viszont mindennek ellenére is bíznak benned, hiszen kitűnő szimatod van a betegségek felismeréséhez, egyesek úgy tartják, még az érzéseikben, gondolataikban is képes vagy olvasni, hát még véráldozatok során a jövőben jósolni!

Meglehet, hogy az alkímia mellett a mágia ösvényére is ráléptél, azonban sikered legfőbb kulcsa az anyádtól megörökölt kitűnő szimatod.

A Skavrah-sziget szülötte vagy, amely egykor a bűnözők szigeteként híresült el (bővebben a városok, tájegységek leírásánál). A sziget faji összetétele változatos, ám valamiként úgy alakult, hogy a méregfúvó vivernek váltak ott a sajátjaik között egyeduralkodóvá. A magas, mohás hegyekbe vették be magukat annak idején, ahol templomot is emeltek Tahrovin, a Káosz isten tiszteletére. S hogy ez miért fontos? Mert te is itt nevelkedtél, miután a szüleid egy komolyabb belviszály során életüket veszítették.
A sziget ugyan független, ám a Vörös kígyók keze ide is elér, rád pedig, minekután a mágia és a harc iránt is érdeklődésedet mutattad, hamar felfigyeltek. Kiképeztek téged az isten figyelő szemei alatt, de nem akármilyen informátornak vagy harcosnak, ó nem... Egyenest a Kék sólymok rend beépített lovagjává avanzsáltak téged, mihelyt készen álltál a bevetésre, hogy a tűz legszorosabb közelségéből ismerhesd ki az ellen lépéseit.

Hivatalosan tehát a Kék sólymok rend paplovagja vagy, ennek folytán nem egyszer be is kell mocskolnod a kezedet, gyakorlatilag viszont a Vörös kígyókat szolgálod. Azonban a kettősügynökök dolga sohasem egyszerű, főleg, ha nem is volt választásod abban, mivé legyen az életed... Egyik fél sem bízhat benned igazán, és te bízol magadban? Érzel-e fájdalmat, ha a sajátjaidat kaszabolod hidegvérrel, vagy a bajtársaiddá lett Sólymok közül kell valakit szép csendben elárulnod?


*A karakter neve a következőt jelenti: a mágia fagyos üressége
Változtatható, illetve tanácsos mellé álnevet is választani