Üdvözlünk Tulveron mágiával átszőtt világában! Oldalunk középkori körülmények között játszódik, és ötvöződnek benne számtalan fantasy mű elemei. Regisztráció előtt kérünk, mindenképpen olvasd el a Törvénykönyvünket és Világleírásunkat, melyek az oldalon való könnyebb kiigazodást szolgálják, illetőleg az alapok megismerését. Oldalunk 2021.01.08-án nyitotta meg kapuit a nagyérdemű előtt. Várunk sok szeretettel egy igazán nagy kalandra!
Nem hiszem el, hogy tényleg ezt csinálom... Meredten bámultam a nőre, de késő volt. Kimondtam a szavakat, már nem visszakozhattam. Talán magamnak sem vallottam be, de igen is ezt akartam. Elegem volt már abból, hogy hosszú éveken át egy kísértetet űztem, és hiába forgattam fel Evirant széltében és hosszában, kardom hiába küldte orkok százait a másvilágra, egyikük sem vezetett el a Fekete Agyarhoz. Még csak nyomára sem bukkantam. Soha nem adtam fel. Akkor sem, mikor létszámunk megcsappant, és egészen a tengerig szorítottak vissza. Most viszont, talán kezdtem kétségbe esni. A táborhelyünk elpusztult, bajtársainkat, szeretteinket vágták le az orkok. Menekülni kényszerültünk, egy másik klán fészkében kellett meghúznunk magunkat. Harcosaink száma megfogyatkozott, és tán csak az istenek tudják, valaha visszanyerhetjük-e hajdani erőnket, hogy újra vadászatra induljunk. Nem is tudom, merre indulhatnék... Ha tovább folytatom ezt, ha hagyom, hogy megmaradt embereim kövessenek céltalan bolyongásomban, ők is mind odavesznek. Flant, Stianék... Mylla... Meg kell találnom Glashát, hogy elvarrjam ezt a szálat. Mindörökre. Gondolataimból Wynva hangja rántott ki. Első szavait hallva csak cinkosan elmosolyodtam, azonban, ahogy folytatta, újra elkomorodtam. Igen, Mylla részletesen beszámolt mindenről. Wynvához léptem, övemről leakasztottam egy bőr erszényt, és a kezébe adtam. - 50 ulron van benne, jelenleg ennyivel tudok szolgálni - mondtam halkan. Röviden elhallgattam, mielőtt folytattam - Ha elég, vezess az oltárodhoz. Az áldozatról gondoskodok - ujjaim az oldalamon lógó tőrömre siklottak.
Aldrich Cornwell
Lovag vagyok
Until I was forged into a sword sharp enough to cut my own destiny
Ez könnyen ment. Erre gondolok először, mikor Aldrich elfogadja a felé nyújtott kezemet, én pedig határozottan megszorítom, mielőtt Mylla felé fordulnék. - Akkor megegyeztünk. Mindenki mindennel tisztában van, én pedig megszerezhetem végre a rabszolgatartó jelzőt is a többi mellé. - Arcom komoly, ahogy a szavakat kimondom, de a szemeim azért huncutul csillannak, amikor Myllára pillantok. Még mindig rendkívül szórakoztat, hogy mások milyen agyrémeket találnak ki velem kapcsolatban, bár azt hiszem, most épp a jóhíremet erősítem azzal, hogy meglehetősen kedvesen bánok Myllával és a védelmezőjével is. - Tudom én, alig várod, hogy kifoszthasd a málna-, meg az áfonyabokrot! - tódítom vigyorogva, és még Mylla után is fordulok, mielőtt újra a férfire vetném a pillantásom. Várok egy-két pillanatot, hátha még mondana valamit, vagy épp csak elköszönne, és, mint kiderül, jól is teszem. Úgy tűnik, nem könnyen vette rá magát, hogy kimondja a szavakat. Férfiember. Nem hisz ám el csak úgy, mindenfélét. És nem is szereti, ha azt gondolják róla, hogy megtenné. Mégis kimondja a szavakat. Nem gondoltam volna. Ezek szerint neki is van valami rendezetlen ügye, ami nyomasztja. Találgathatnék is, de azt hiszem, nem lesz rá szükség. Felvonom a szemöldököm, és aprócska vigyor kúszik az ajkaimra. - Te is eltöltenél egy-két hetet az erdei boszorka kunyhójában? - Legyintek egyet és megrázom a fejem, mielőtt még válaszolnia kellene. - Ha hajlandó vagy megfizetni az árát, nincs akadálya. Mylla elmondta, hogyan működik? - vetek egy pillantást arrafelé, ahol a kövekből összetákolt oltár áll, melyen még most is ott szárad a tegnapi nyúl vére.
- Ó ne aggódj, hallgatni fog rád - mosolyodtam el. - Viselkedni fog, mivel nem leszek itt. Ha mégsem tenné, a büntit rád bízom. Rendben, két hét - biccentettem, majd megfogtam a kezét. Aztán Myllához fordultam, akinek a lelkesedése továbbra sem hagyott alább. Csak remélni tudom, hogy ez kitart majd végig ez alatt a két hét alatt. - Flant miatt ne aggódj, a klán szakácsaitól biztosan ragad rá majd valami. Aztán dudorászva elsietett a kunyhó felé, hogy lecsapjon az említett gyümölcsökre. A kis éhenkórász, pedig mondtam, hogy csomagoljon útravalót magának. Ahogy magunkra hagyott minket Wynvával, ismét a gondolataimba révedtem. Tekintetem elidőzött a nőn. Ki vagy te, Wynva? Az lennél, akinek mondod magad? Valóban láthatod a jövőt? Régóta tudom, az én sorsom az, hogy ráleljek Glashára, a Fekete Agyarra, és elégtételt vegyek a sok szenvedésért és fájdalomért, mindazért amitől egykor megfosztott. A sors megkerülhetetlen, Glashát pedig utol kell, hogy érje a végzete. Mi van, ha épp ez a nő lehetne a segítségemre mindebben? Ennyi év után talán végre a nyomára akadhatnék... A segítség sokszor nem várt helyről érkezik. - Wynva - hallottam egysze csak a saját hangomat. - Ami azt illeti, a tegnapi óta eléggé furdalja az oldalamat a kíváncsiság... Mi lenne, ha én is kérnék egy jóslatot? Aldrich, mégis mi a francot művelsz?
Aldrich Cornwell
Lovag vagyok
Until I was forged into a sword sharp enough to cut my own destiny
- "Valami hasznosat is" - ismételtem el szemforgatva és nyelvet nyújtva Aldrichot. Hát persze... De ezután némán hallgattam, amíg a "felnőttek" beszélgettek, és mindeközben a Wynva által felkínált gyümölcs körül forogtak a gondolataim. A két hét hallatán viszont ismételten feléjük fordítottam a tekintetem. - Igen, így egyeztünk meg - bólintottam, és amennyiben megtörtént Alddal a kézfogás én is lelkesen megráztam a nő kacsóját. - De két hét az nagyon hosszú idő. Meglehet, le fogtok fogyni, és Flant megtudja, hogy nem is olyan jó szakács - néztem Aldrichra egy kissé szomorúan. - De majd te figyelsz rá, ugye? És vidd vissza neki Ragacsot. És Ragacsra is figyelj. Flant mindig elhanyagolja. - Egyébként szívesen maradok - pillantottam Wynvára, majd ismételten a ház irányába. - És akkor meglesem magamnak azokat a gyümölcsöket, mindjárt jövök - jegyeztem meg, hogy Aldrich véletlenül se távozzon ölelés nélkül. Én magam pedig elindultam a kunyhó felé, egy ideig magukra hagyva őket. Befelé menet pedig dúdolgattam, szökdécseltem, izgatott voltam. Végre valami új! Vár rám a túlpart, gályám siklik lásd...
Felemelem a kezem, és intek egyet Mylláék felé, aztán elmosolyodom. Maradt még egy kis gyümölcs, és kenyér is, igaz, mást nem szívesen kínálnék már az utóbbival. Visszabiccentek a férfinek, és közelebb lépek hozzájuk, hogy megbeszéljük a Myllával kötött alkunk részleteit. Nem mondom, ahhoz képest, amire számítottam, Mylla igencsak lelkesnek tűnik. Nem áll szándékomban lelohasztani ezt, de munkát azért szánok neki, épp eleget, hogy este már fáradtan ne legyen kedve elkóborolni. - Tudtam, hogy visszajössz, csak azt nem, hogy mikor. - mondom a kisleánynak még mindig egy apró félmosollyal az ajkamon. Nem tehetek róla, ez a gyermek valahogy előcsalja belőlem a mosolyt, akár akarom, akár nem. Elég hozzá egy elnyújtott hangú csókolomozás... szörnyű vagyok! Öregszem! A rendes népek ilyen korban már többszörös szülők. Talán tényleg igaz a mondás, miszerint mindenki arra vágyik legjobban, ami sosem lehet az övé. Erre a gondolatra kicsit megrázom magam. Miket képzelgek? Mintha nem is én lennék. Hisz mindenem megvan, amit csak akarok. Telhetetlen banya! Aztán megint Myllára pillantok és megrázom a fejem. - Csak ne olyan hevesen! Lesz alkalmad bemutatni a főző tudásod, de előbb menj, a konyhában találsz még egy kis gyümölcsöt. - mutatok magam mögé, miközben Aldrichra pillantok. - Ne aggódj, elég sok a tennivaló ebben az időszakban, lesz mit csinálnia. - felelem határozottan, és ha a férfi szétnéz a tisztáson, láthatja is, hogy sok-sok különböző méretű és alakú üveg, és agyagedényke hever kosarakba gyűjtve, mosásra várva, egy nagyobb terítőn többféle fű és virág van kipakolva száradni, és azt a régi hálót is előbányásztam a tárolóból, amit tegnap Mylla juttatott eszembe. Annak javítása is a leányra vár, mivel én nemigen értek hozzá. Ahogy Mylla visszatér a konyhából, el is mondom, hogyan gondoltam ki a fizetségem. - Felelősséget csak addig vállalok a leány épségéért, amíg hallgat rám. - itt Myllára pillantok és várom, hogy bólintson vagy jelezze, hogy ezt tudja-e vállalni. - Az erdő nem biztonságos éjjel, sokszor még nappal sem, én pedig nem vállalkozom semmiféle öngyilkos mentőakcióra. Ezt tudnotok kell. - összefonom a karjaimat a mellem előtt és még hozzáteszem: - Mához két hétre jár le a szolgálat, akkor hazaviheted. Ételt, szállást tőlem kap addig. Megegyezhetünk ebben? - kérdezem határozottan mindkettőjüktől, s kezet nyújtok Aldrichnak, majd ha elfogadja, akkor Myllának is. Nem igazán törődöm vele, mit szokás és mit nem szokás a városi népek között. Az alku az alku. A kézfogás pedig annak pecsétje.
Számos gondolat kavargott a fejemben, ahogy megközelítettük Wynva kunyhóját. Nem tűnt ártó szándékúnak, Myllára is vigyázott. Bizonyára itthagyhatom még két hétre bármi gond nélkül, legalább tanul valamit a munkáról, na meg arról, hogy következményei vannak, ha felelőtlenül adósságba keveri magát. Mikor megérkeztünk, a nő az udvaron üldögélt, az ablak alatti lócán, az ebédjét fogyasztva. - Nem mondom, finom illatok lengik körbe a kunyhót - válaszoltam, miközben leszálltam Holló hátáról, majd kikötöttem őt a kerítésnél. - Jó étvágyat! - biccentettem. A tegnap este történtek jártak a fejemben, újra felderengtek bennem Flant szavai. A története a sámánról, és a jóslatról. Igaz lenne? Talán Wynvát is kegyébe fogadták a szellemek és ugyanígy láthatja a jövőt? Eviranszerte számos kontárral találkozni, akik kétértelmű jövendőmondással szédítik a falusi népeket, akik persze bedőlnek nekik, sőt fizetnek is, amíg azt hallják, amit szeretnének. Tegnap éjjel még ezt a nőt is ilyennek gondoltam, azonban valami mégis elbizonytalanított. Egy kósza megérzés csupán, semmi több. Talán a végére járhatnék. Mylla szavai zökkentettek ki a gondolataimból. Ahhoz képest, hogy ő is alig aludt valamit, meglepően kipihentnek és lelkesnek tűnt, mint mindig. Azt hiszem, élvezni fogja az itt eltöltött időt. Legalábbis, az elején még biztosan. Ha szerencsénk van, tanul is valami használhatót. - Aztán ne hagyd lustálkodni a kishölgyet - pillantottam Wynvára, miközben Mylla mellé léptem. - Ráfér, hogy csináljon valami hasznosat is.
Aldrich Cornwell
Lovag vagyok
Until I was forged into a sword sharp enough to cut my own destiny
- Csóóóókolom! - integettem mosolyogva messziről a nőnek még a nyeregből. Ragacs prüszkölt a reggeli párától, míg mi csendben beügettünk az udvarra. - Látod mondtam, hogy visszajövök - mosolyogtam még mindig, lecsúszva a lóról. - És ezúttal engedélyem is van - tettem hozzá valamivel halkabban, Aldrichra sandítva, és ajkamon még mindig ott ült a halvány mosoly. Csak jó nap lesz ez, végre egy kis önállóság. Búcsúzként majd jól megszorongatom Aldrichot, azt beossza egy hétig, és nem lesz probléma. - Na, akkor ma mit fogunk csinálni? - néztem lelkesen Wynvára. - Füvet gyűjtünk? Gombát? Édesanyám megtanított gombászni, talán még emlékszem is valamire. Egyébként főzni is tudok nem mellékesen. Mármint ne értsd félre, az a nyúlpörkölt tegnap nagyon finom volt, csak tudod Flant mellett rászoktam, hogy mindig titokban javítom fel a kondérban rotyogó dolgokat - magyaráztam, ismételten fecsegve.
Mylla Eroltsdottir
Világi vagyok
A szeretet a léleknek, mint virágnak az eső: nélkülözhetetlen.
Nem szokásom túl sokat aggódni olyan dolgokon, amelyek alakulására nincs ráhatásom. Nem tudom, hogy miért, de biztos vagyok benne, hogy Mylla vissza fog jönni. Tisztességes, romlatlan gyermeknek tűnik, a védelmezője pedig kemény, de becsületes férfinek. Igaz, a látszat sokszor csal, én pedig a tegnapi hangulatomat feledve sem kezdek azon tépelődni, vajon betartatik-e az ígéret, amit a leány adott. A Romok klánja jónéhány órás lovaglás innen. Talán még javában alszik a kis kóbori lélek. Miközben a kunyhó körül teszek-veszek, s igyekszem nem messze kóborolni hazulról, nehogy elkerüljük egymást, van időm elmerengni. Fura dolog a bizalom. Sosem adtam senkinek sem csak úgy, és azt hittem, soha nem is lennék képes rá. Mylla azonban igencsak megnehezíti a dolgom. Nehéz egy gyermekre gyanakodni, így hát minden bizalmatlanságom Aldrich felé irányul. Biztosan ő az oka, hogy a nap már magasan jár, ők mégsincsenek még sehol. Elhessegetem a rossz gondolatokat, és egy rozoga széket húzok a napra, hogy lábaimat feltéve egy tuskóra kicsit megnapoztassam világosabb testrészeimet. A köpenytől már rég megszabadultam, mikor kisütött a nap. Ruhám ujjait feltűröm, a szoknyarészt pedig térd fölé hajtva dőlök hátra csukott szemmel a székben. Egy dalt kezdek előbb csak dúdolni, aztán, ahogy egyre mélyebbre ások emlékeimben, a szöveget is énekelni kezdem. Megvan már vagy két esztendeje, hogy a városban jártamban betértem egy fogadóba, ahol mindenki ezt a nótát követelte újra és újra szerencsétlen énekestől. Még ma is megdobban a szívem, kezd, ha csak arra a mámoros éjszakára gondolok. Most azonban nem engedem meg magamnak, hogy elmerüljek az emlékeimben. Talán egy órácskát, ha pihengetek, aztán feltápászkodom, és nekilátok valami ehetőt varázsolni néhány bogyós gyümölcsből, meg a maradék kenyérből, ami már... nos, több napja pihen a vászonzsákban, amiben a vénasszony hozta, mint azt meg merném számolni. A vajazás és egy kis tűzön pirítás szerencsére csodákat művel vele, úgyhogy ma sem maradok éhen. Mire Aldrich és Mylla megérkezik, már javában falatozom az ablak alatt álló kis lócán ülve. - Ti aztán tudjátok, mikor kell érkezni! Talán a szaglásotok vezetett idáig? - kérdezem egy félmosolyt ültetve az arcomra, ahogy leteszem a gyümölcsös tálat, és az utolsó falat kenyeret a számba tömve leszórom a ruhámra hullott morzsákat a földre.
Már csaknem pirkadt, mire visszaértünk a Romok Klánjának táborába. Az őrök felkapták a fejüket közeledtünkre, de amint felismertek minket a fáklya fényében, utat nyitottak nekünk. Nekiálltam leszerszámozni a lovamat, adtam neki friss vizet és abrakot, közben fél füllel végighallgattam, ahogy Mylla megkapja Flanttól is a maga fejmosását. Örüljön, hogy tényleg nem lett belőle fenekelés. Mielőtt elindultam, Flant sokkal dühösebb volt. Valahol örülök, hogy ő is lehiggadt, kicsit én is kezdtem elfogadni a helyzetet, talán Myllának tényleg szüksége volt erre. Noha visszaúton elég fáradt és szótlan voltam, talán mindkettőnknek jót tett az a kis hallgatás. Miután végeztem a lovammal, odaléptem hozzájuk. - Most pedig eredj aludni, ne feledd, holnap még dolgod van, mielőtt vissza indulnánk Wynvához - simítottam meg Mylla fejét, majd miután elsietett, nagyot sóhajtva ültem le Flanthoz, a pislákoló tábortűz mellé. Övtáskámból előszedtem a pipámat, megtömködtem dohánnyal, majd rágyújtottam. - Az erdő közepén találtam rá, képes volt odáig elbaktatni egyedül... És egyikünk sem vette észre, órákon át - mondtam, inkább magamnak, gondterhelten szippantva egyet a pipából. Közben Flant is rágyújtott. - Mondd csak Flant - szólaltam meg rövid hallgatás után. - Tényleg dajkamesének tartod a jövendőmondást? - Az ilyenek általában kontárok, akik megkopasztják a babonás parasztokat... habár... - Igen? - Hajdan mikor bajtársaimmal még a füves pusztát jártam, egy nomád klánnál kaptunk menedéket éjszakára. Volt egy sámánjuk, afféle varázslónő, vagy boszorka... A klán előljárói azt mondták, belelát a jövőbe, de csak addig, míg megőrzi a tisztaságát. Nem mondom, voltunk páran akik szívesen megszabadítottuk volna e képessége terhétől - nevette el magát. - Flant! - szóltam rá. Nem volt kedvem a pajzán tréfálkozáshoz, a történet viszont annál jobban érdekelt. - Szóval kiváncsiak voltunk, hát megkértük ezt a boszit, hogy jósoljon nekünk. A szavai elég ködösek voltak, évekig nem is tulajdonítottam jelentőséget nekik. Aztán megértettem - komolyodott el, kissé lesütve a szemeit. - Az a nő előre figyelmeztetett, hogy kapzsiságunk orkok csapdájába csal majd minket. Beszélt a gályáról is, és... rólad is, Aldrich. Elmondta, hogy egy messzi északról jött herceg fogja a kiutat és az új esélyt jelenteni számunkra. - De hisz nem vagyok herceg - csóváltam a fejem. - Az ő nyelvükön minden nemest, vagy vezetőt hercegnek hívnak... - nézett újra rám, és láttam rajta, hogy teljesen őszintén beszél. - Szóval nem, tudod, hogy nem hiszek az ilyen hókusz-pókuszokban, sem a szellemekben. Nem a mi isteneinktől való dolgok ezek. Ez a jósnő azonban újra és újra eszembe jut. Tényleg láthatta a jövőt - bámult kissé elmerengve a parázsló tűzbe. - Persze ez nem jelenti azt, hogy ez az erdei boszi is képes rá - mosolyodott el, kizökkentve magát eddigi komorságából. - Hallottam róla ezt-azt a táborban, járnak hozzá innen is falusiak olykor. Na de mesélj nekem erről a bosziról. Hogy is hívták, Wynva? Legalább csinos? Mert akkor lehet inkább én kísérném el a kis Myllát holnap. - Az - nevettem el magam. - Téged viszont biztosan gyíkká változtatna a pofátlanságod miatt, úgyhogy mindenkinek jobb, ha itt maradsz. Egy darabig kint ültem a pislákoló tűznél, míg az teljesen ki nem aludt. Flant már hangosan horkolt, ahogy hátát egy farönknek vetette, nekem azonban nem jött álom a szememre. Flant történetén merengtem, és mindazon, amit Myllától hallottam. Jóslatot kapott tőle, egy olyat, amire szüksége volt. Ami meghatározhatja az útját, a sorsát, a helyét a nagyvilágban. A végzet minden. Lassan felkelt a nap, a Romok népe is ébredezett, nekiláttak reggeli teendőiknek. Kissé kábán ültem be az ivóba, remélve, hogy Myllát valaki felébreszti majd. Lesz még dolga, mielőtt útra kelünk, nem hagyom, hogy félmunkát adjon ki a keze közül, és úgy fogjon neki valami másnak. Reggelire sült kolbászt és paradicsomot ettem némi tojással, és hideg, frissen csapolt sört ittam hozzá. Igazán jól esett, fel is ébresztett kissé. Nem nagyon mozdultam ki a fogadóból, de valahogy eltelt a délelőtt, mire útnak tudtunk indulni. Mire felnyergeltem a lovamat, pakoltam egy kis útravalót, már Mylla is készen állt, sokkal kipihentebbnenk is tűnt, mint én. A Wynva kunyhójához vezető út már sokkal vidámabb hangulatban telt, mint a tegnap este, én sem haragudtam a kicsi lányra, és úgy látszott, ő is alább hagyott a durcázással. Őszintén szólva furcsa lesz két hétig otthagyni valaki másnál, talán hiányozni is fog... De mindenképp jót tesz majd neki. Megtanulja, hogy a szavainak és a döntéseinek súlya van. Jóval hamarabb elment így az idő, mire a ligetben végre kibontakozott előttünk a már jól ismert kis kunyhó. Így nappal sokkal barátságosabbnak és biztonságosabbnak tűnt az egész környék.
Aldrich Cornwell
Lovag vagyok
Until I was forged into a sword sharp enough to cut my own destiny
Magamban duzzogtam Ragacs hátán, amíg a sötét erdőben léptettünk. Szorosan Aldrich mellett mentem, de nem szóltam hozzá. Akkor is megérte. Wynva meg kedves volt, és remélhetőleg Flant nem fog elfenekelni. Ám amikor beértünk a táborba ez a remény kezdett szertefoszlani. - Füvet gyűjteni, mi? - kérdezte sértődötten Flant, aki már mellkasa előtt összevont kezekkel várt rám. - Bocsánat - sütöttem le a szemem, majd leszálltam Ragacsról. - Legalább elmondhattad volna, hová mész! - Már Aldrich leszidott, de csak nyugodtan - sóhajtottam fel. - Még szép! Én is le foglak, hiszen az én lovamat vitted el! Kislány, ilyet nem csinálunk. Az az erdő veszélyes hely, tele gonosz dolgokkal... Innentől már nem igazán figyeltem rá, hanem elkezdtem leszerszámozni Ragacsot. Megkaptam mára a hegyibeszédet, de azért próbáltam úgy tenni, mint aki figyel rá és nagyon lesújtva érzi magát. - Ha még egyszer ilyet csinálsz esküszöm fakanállal foglak elverni! - emelte fel fenyegetően az ujját. Erre már odafigyeltem. - Hát de Flant. Ha fakanállal versz el, mivel főzöd majd a finom ételeket? - a kegyes hazugság is hazugság, és az istenek már így is vernek. Nem mindegy? - Ne hízelegj nekem te ördögfióka! Fene. De legalább megpróbáltam. - Nézd, Flant - álltam meg előtte és felnéztem rá. Borzas volt, kicsit már a szakállára is ráfért volna egy nyírás. De valahogy kedveltem őt. - A jövőm miatt mentem el. És többé kevésbé választ kaptam a kérdéseimre. Már tudom, merre tartok, viszont az megígérhetem, hogy ezalatt az út alatt soha többet nem viszem el az engedélyed nélkül Ragacsot. Bocsánatot kérek. Viszont hoztam egy nyulat pörköltnek - adtam oda neki az először fogott, döglött állatot a nyeregtáskából. Flant felnevetett. - Az ég áldjon meg - borzolta össze a hajam a nagy tenyerével. - A jóslás dajkamese... - Nem. Wynva szerint nagy harcos leszek - mondtam csillogó szemekkel. - Wynva? - Nem érdekes - legyintettem.- Itt a nyúl. Holnap elviszem Ragacsot. Aldrich tud róla. Szóval jóéjt. Vagyis inkább igyatok Alddal valamit, azt hiszem, most ő is haragszik rám - biggyesztettem le az ajkam. Azzal megöleltem, és örültem, hogy sikerült kibeszélnem magam az esetleges fenekelés alól.
Másnap reggel valóban elvittem Ragacsot, ám ekkor teljesen törvényes módon. Megvártam, amíg Aldrich is összeszedi magát, viszont már egyáltalán nem nehezteltem rá. Reméltem, ez fordítva is igaz. Meg hát láthatta, hogy tényleg semmi bajom. Az erdő sokkal barátságosabbnak tűnt napfényben, mint a múlt éjjel. Már lassan megjegyeztem az utat a kunyhóig, így a tájékozódás nem okozott gondot. Reméltem, hogy azért nem fog mindig dajkaként a nyakamra járni és ellenőrizni, az kicsit zavaró. Viszont néha talán jöhetne, hamar elkezdem hiányolni. Áh! Nincs jó megoldás...
Mylla Eroltsdottir
Világi vagyok
A szeretet a léleknek, mint virágnak az eső: nélkülözhetetlen.
Úgy tűnik, Mylla szívesen vitatkozna, legalábbis a jóslat tekintetében, de azt hiszem, jobban teszi, ha nem. Nem érdemes tovább feszegetni a húrokat. Valószínűleg a katona is jóval nyitottabb lesz, ha már kavarog benne ennyi érzés. Csak egy futó mosolyt vetek a kislányra, ahogy elköszön, és ugyanezt kapja Aldrich is, az ígéretét hallva. - Ne siessétek el, nem szeretek korán kelni. - jelentem ki semleges hangszínen, aztán a kunyhó ajtajában állva figyelem, ahogy a lovaikon bebaktatnak a sűrű erdőbe, mielőtt magamra zárom az ajtókat, eloltok minden fényforrást, és a kunyhó vaksötét nyugalmában térek nyugovóra.
Másnap akaratom ellenére korán ébredek, és akármily jól tartják kívül a nap betolakodó sugarait a vastag sötétítők, sehogy sem sikerül visszaaludnom. Egész éjjel fura rosszul aludtam, fura álmok gyötörtek, és nyugtalanító képek zavarták az álmom. Most azonban, ébredés után kicsit nehezemre esik felidézni őket, így nem is erőltetem. Inkább összeszedek néhány tiszta ruhát és elsétálok a zúgóhoz egy frissítő fürdő reményében. A hideg víz elűzi a nyugtalanító gondolatokat és kitisztítja a fejem, bár ez is egy meleg nyári napnak ígérkezik, így tudom, nem sokáig tart majd az érzés. Visszamegyek hát a kunyhóhoz, hogy dolgozzam is egy keveset. A kiszárított csalán- és fekete ribiszke leveleiből, meg némi kamillavirágból finom töretet készítek, hiszen nemsokára ismét újhold lesz. Ez pedig annyit jelent: a csúzos Broganné férje hamarosan felbukkan, én pedig egy jó adag szárított húsért cserébe elhallgattatom az asszonya örökös jajveszékelését. Már alig várom, hogy újra hozzájussak egy kis sózott disznóhoz!
