Üdvözlünk Tulveron mágiával átszőtt világában! Oldalunk középkori körülmények között játszódik, és ötvöződnek benne számtalan fantasy mű elemei. Regisztráció előtt kérünk, mindenképpen olvasd el a Törvénykönyvünket és Világleírásunkat, melyek az oldalon való könnyebb kiigazodást szolgálják, illetőleg az alapok megismerését. Oldalunk 2021.01.08-án nyitotta meg kapuit a nagyérdemű előtt. Várunk sok szeretettel egy igazán nagy kalandra!
Újra, és újra esélyt ad sernek, hátha idővel beérik annak íze, de minduntalan csalódnia kell. Ez bizony nem a szárnyas Csikó, ahol ilyen borzalmat csak ágytálban találna a vendég, és azt kiöntenék, nem felszolgálnák... -Estét... - Szól karcos hangján, de a látszat ellenére azért örül, hogy látja a bárdot. -A te jóvoltadból? hát, remélem a rólam írt dalod nem ilyen népszerű... A kupáért nyúl, és beleszagol, mielőtt óvatosan kortyolna az ajándékból. Elengedi a füle mellett azt, hogy időben ért ide. Nem érzi jogosnak, hogy ezt felrója neki, hisz ő maga is fél órája ért ide, és nem tegnapelőtt. Az igazat megvallva, kicsit aggódott, hogy már nem lesz itt. -Ha víziszonyod van, ne nézz a kupámba. A "ser"-t el is tolja maga elől, amilyen messzire csak lehet. Le is billen az asztalról, és a földre zuhan, tartalma kiömlik a padlóra, és eltűnik a járódeszkák rései közt, az edény azonban ott marad, és még csak nem is magányos, többedmagával heverészik lábaiknál, ami szerencse. Ki tudja, mikor fogja valaki megtalálni őket, vagy mióta hever ott a többi. -Felteszem, azért nem hoztad szóba, hova lettek a többiek, mert arra vársz, magamtól fedem ezt fel. Nos, hazamentek. A többség legalábbis. Várakozón emeli rá a tekintetét, mint aki nem biztos benne érdemes-e tovább beszélnie, mert társasága most fog elszaladni, ha eddig még nem tette. Rajta tartva a tekintetét issza ki a számára idegen ital maradékát, és fejjel lefelé leteszi a poharát. -Köszönöm, ez nem volt szóval. Szóval, meg akarod még találni Hagen Crara kincstárát? Mindenki másnak inába szállt a bátorsága, nem hibáztatlak, ah inkább te is meggondolod magad.
Vendég
Vendég
Utolsó Poszt ∞ Hétf. Júl. 12, 2021 8:05 pm
A fényesség nyomában
Ronan & Rilrion
“Treasure hunts make much better stories when there’s treasure at the end.
Megfáradt, kiábrándult sóhajjal tekintek végig a kikötő szomszédságában leledző taverna hálókkal díszített, nyüzsgő valóján. Az ajtó túloldaláról az estére összeverődött tömeg zsivaja tisztán kihallik, s amiként egy velem utazó teketóriázás nélkül tépi fel a fogadó ajtaját, a gyertyafények megvilágításában tanúbizonyságot is nyer az épület túlzott zsúfoltsága. Éppen erre van szükségem egy újabb, bosszús hajóút után… Viszont lássuk be, közel s távol nem ismerek más helyet a megpihenésre, illetve Ronannal és a kompániájával is ide beszéltem meg találkozót. Csupán remélhetem, hogy nem ültettek fel, s amennyiben késtem is pár napot a víz kiszámíthatatlansága végett, megvártak az útnak eredéssel. Nos, egyféleképpen tudhatom csak meg… Ismét szusszanva egy hatalmasat, illetőleg a holmimat rejtő táskám szíjjába kapaszkodva belépek a fogadó ajtaján, ahol a kinti szürkület dacára már szép számmal akadnak az ivászatuk és estéjük végét járó kocsmatöltelékek. A kimerült, zsémbes voltamnak tökéletes tápanyagul szolgálna a jelenlétük, mihelyt azonban meghallom, hogy egy nemrég komponált egyszerű, az árnylovagok ihlette dalomat kornyikálják fülsértő hamissággal, rögvest felderül az ábrázatom. Befelé lépkedve csatlakozok az énekléshez, ám szégyen szemre az ivásra való vágyakozásom az ide vezető utamat elfelejtendő erősebbnek bizonyul, mint a dalnok valóm, így hát a söntéshez érve elhallgatok, vagy pontosabban fogalmazva a számat két ruvda megrendelésének szentelem a nótázás rovására. Amíg pedig az ital kimérésére várakozok, a pultra könyökölve s kifelé fordulva elsősorban szabad asztal, másodsorban a borostyánszemű és társasága után kutatok a tekintetemmel. Megvallom, némiképp meglep, hogy kisvártatva észre is veszem a fehér üstököt egy félreeső asztalnál ücsörögni, de nem fecsérlem az időt a szemeim törölgetésével és nagyobb pislantásokkal a látvány igazolásához, hanem felnyalábolom az idő közben megtöltött kupákat, és széles mosollyal Ronanhoz igyekszek. - Szép estét, kedves úti társ! - köszöntöm töretlen lelkesedéssel a sarokban gubbasztó férfit. - Olyan képet vágsz, mintha bármelyik pillanatban elvihetne téged az a midulos, amiről olyan boldogan dalolnak a népek. Nem mellékesen az én jóvoltamból – emelem meg az orromat büszkeséggel. - Bár azok után, hogy sert rendeltél, nem is csodálom. Szörnyű, amit itt mérnek, no de cseppet se félj, készültem itallal! Igaz, a két kör ruvdát a saját lelki nyugalmamnak szenteltem, azonban barátian megosztom Ronannal a szerzeményemet. Még azelőtt elé csúsztatom a kupát, hogy a táskámat a lóca alá egyengetném, a saját hátsómat pedig fehérke mellé helyezném. - Phew, ha tudnád, mit meg nem tettem azért, hogy ideérjek időben… Remélem a kalandozásunk közben nem kell vizet látnom vagy átkelnem rajta, mert bizton szörnyet fogok halni – közlöm teátrálisan, és kifejezendő a borzongásomat, rögvest le is húzom a saját italomat.
Ahronit
Bárd vagyok
Our deepest fears are like Dragons guarding our deepest Treasures
"...ha valaki képes elkapni és másnap reggelig magánál tartani, úgy a bogár átalakul a szépséges hölggyé, aki aztán örök hűséget fogad a szerencsés flótásnak." Szemeit forgatva csukja össze az Aviran-i legendák, és elbeszélések kódexét. Megtalálni a szépséges lányt, ki a vadonban él...micsoda badarság. El is teszi gyorsan, és komoly ábrázatot erőltet magára, amikor a csapos immár felé fordul. -Bocsásson meg jó uram, remélem nem várattam meg nagyon. -Ugyan, hová gondol? - Mormogja, és elveszi a korsót, majd azzal a kezében megpróbál egy félreeső asztalt keresni egy kevésbé megvilágított sarokban, mielőtt a vendégsereg ismét rákezdene a...
♪A lélekevőnek semmi neve, Este jön de nincsen mese. Felfalja a lelkedet, Csontod marad teneked!♫
Hiába próbál észrevétlenül a vendégek közt elsuhanni, nem olyan könnyű feladat ez. Többen is úgy néznek rá, mintha a dal róla szólna, vagy legalábbis ő lenne az intő példa, miért kell vigyázni eme szörnnyel. Egy idő után ő is beszáll, és próbálja a tömeggel együtt énekelni a dalt, bár nem igazán tudja a szöveget:
Szórjál sót az ablakba, A lélekfalót kint tartja. Vassal üsd a kupáját, Kergesd el a csúnyáját!
Dalolás közben tenyerét a kupa tetején tartja, mert sokan valóban sót szórnak közben...remélhetőleg. A dal végére kanalaikkal is ütik kupáikat az emberek, a kergesd el a csúnyáját részt pedig négyszer ismétlik rosszul összehangolt kórusban, eddigre viszont eddigra már sikerül megtalálnia az asztalt, ahol maga lehet. A sarokba húzódva lerogy, és kortyol egyet, aztán fintorogva eltolja a kupát. Reméli nem kell sokat várnia Rilrion-ra. A történtek után kissé gyanakvóbb lett, és szégyen vagy sem, rémeket lát. Tele a fogadó minden faj képviselőjével. Orkok, elfek, még keverékek is akadnak, és mindenkiről el tudná hinni, hogy rávadászik, és a naplóra.
Az evirani, Qerilyan birodalom határához eső kikötő egyetlen fogadója, ahol a megfáradt utazóknak egy kiadós ebéd vagy vacsora után lehetőségük akad a pihenésre is. Olcsó hely, ám a megspórolt ulronokat szűkös szobákban és vizezett serben mérik. A fogadó vendégsereglete is egészen változatos, megfordulnak erre a birodalomból érkező kereskedők, tehetősebb rokonlátogatók, éppúgy a pusztaságból származó alakok, akik nem kényesek sem az udvariasságra, sem mások nyugalmára. A fogadó neve egy helyi legendához kötődik egyébként. Úgy tartják, hogy a kikötő környéki lápos vidéken él az Arany bogár, amely tulajdonképpen egy rovar bőrébe bújt, álomszép hajadon. A bogár maga az elbeszélések szerint átlagos, és egyedül akkor lehet felismerni, mikor Laer ünnepén aranylóan feldereng a sötétben. Azt mondják, ha valaki képes elkapni és másnap reggelig magánál tartani, úgy a bogár átalakul a szépséges hölggyé, aki aztán örök hűséget fogad a szerencsés flótásnak.
Krónikás
Tulveron főkrónikása
Great stories happen to those who can tell them
❖ Ulron :
2128
❖ Tartózkodási hely :
Tulveron
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Megfáradt, kiábrándult sóhajjal tekintek végig a kikötő szomszédságában leledző taverna hálókkal díszített, nyüzsgő valóján. Az ajtó túloldaláról az estére összeverődött tömeg zsivaja tisztán kihallik, s amiként egy velem utazó teketóriázás nélkül tépi fel a fogadó ajtaját, a gyertyafények megvilágításában tanúbizonyságot is nyer az épület túlzott zsúfoltsága. Éppen erre van szükségem egy újabb, bosszús hajóút után… Viszont lássuk be, közel s távol nem ismerek más helyet a megpihenésre, illetve Ronannal és a kompániájával is ide beszéltem meg találkozót. Csupán remélhetem, hogy nem ültettek fel, s amennyiben késtem is pár napot a víz kiszámíthatatlansága végett, megvártak az útnak eredéssel. Nos, egyféleképpen tudhatom csak meg…
