Ian Gray

Tulveron Krónikái :: Ember

Előnyben részesíti a gyorsaságot, mozgékonyságot a puszta erővel szemben. A harcstílusát is erre alapozza, amit sok mindennek lehet nevezni, de becsületesnek nem. Felhasználja a környezetét, ha kell, akkor a másik szemeibe köp, vagy port dob az arcába. A száját is szereti járatni, hátha fel tudja annyira idegesíteni az ellenfelét, hogy az hibát kövessen el. Nem feltétlen lenne szüksége rá, hiszen azóta forgat kardot, amióta elbírt egyet, de így tanították, ehhez tartja magát.
Kiismeri magát az erdőkben és valamennyire ért a nyomkövetéshez is, de nem hívná magát nyomkövetőnek, az alapokkal tisztában van és semmi több, ahogy a nővények közül is felismer párat, melyik az, amelyik hasznos és melyik az, amelyiktől rájön a cifrafosás.
Nem igazán erőssége a lojalitás és a becsület, de ha megfizetik, akkor nincs rá panasz, megteszi, amit meg kell. Egészen addig, még azok megmaradnak a megbeszéltek és az észszerűség közt marad. Nem vállalja túl magát, és főleg nem kockáztatja az életét valami hülyeség miatt. Nem rest felhívni a megbízója figyelmét arra, ha valamit nagyon el akar cseszni és a nyelvét se fogja vissza, ha a helyzet megkívánja.
Írni, olvasni és még számolni is tud, csak ne vigyék túlzásba, nem lesz belőle tudós vagy valami hasonló. Ismeri az alapokat, elégedjenek meg ennyivel. Megvan a magához való esze, és abban is van gyakorlata, hogy mikor akarnak hazudni neki, ezért se olyan egyszerű éppen manipulálni. Túl erős a túlélési ösztöne ahhoz, hogy csak úgy rálehessen venni bármire is.
A kocsmákban érzi a legjobban magát, ahol hasonszőrű torokmetszőkkel lehet, de azért bizalmába egyiket se fogadja, nem ment el az esze, tudja jól, hogy mennek a dolgok a becsületsüllyesztőkben. Este még együtt részegednek le, másnap pedig átvágott torokkal és üres zsebekkel fog egy csatornában feküdni.
Röviden összefoglalva, egy olyan ember, aki tisztában van azzal, hogy milyen világban él, és megtanulta, hogyan és éljen túl benne.

❖ Elsődleges fegyver: Egy darab hosszúkard

❖ Másodlagos fegyver: Egy darab tőr

❖ Vért: Egyszerű vért: bőrvért

❖ Védekezés: Egyszerű alkarvédő

❖ Egyebek: Fabot, ha akad a közelben

Vidáman pattogott a parázs a kocsma kandallójában, elég meleggel megtöltve az ivót, a plafonról logó csilláron félig már elégett gyertyák égtek, valamelyik sarokban egy bárd énekelt olyan hamisan, hogy azzal ölni lehetett volna. De senki se foglalkozott vele, igazából csak egy kellemetlen háttérzaj volt, semmi több. Egy ilyen helytől egyébként se várhatták el, hogy majd valami híres, és tehetséges vándorénekes fog betérni. Hisz nem is annyira régen, néhány perccel ezelőtt, a padlón ott feküdt egy idióta, most pedig csak egy éppen száradásnak indult vértfolt árulkodik arról, hogy valami történt. Ilyen hely volt ez, ahol azok költötték el az érméiket, akik nem éppen tisztességesen vagy becsületes munkával szerezték meg azokat. S itt mulatta az idejét Ian is, ölében egy olcsó szajha vihorászott és kérdezgetett mindenféle ostobaságról.
- Azt kérdezed, hogyan is evett ide a fene? A lábaimon, mind minden más…- körbenézett a helyiségben, a bent lévőkön és megrántotta a vállát. – Becsületes úriembert, akik most itt vannak.- lehet a szajhának ez új volt, mert még hangosabban nevetett, sajnos, mert még erősebben lehetett érezni a szájából áradó, olcsó alkohol szagát, és látni engedte a fogait is, amik olyanok voltak, mint a csillagok, távol egymástól. Lehet jobb lesz, ha a szájába nem fog semmit se rakni.
- Az érdekel, hogy merre is születtem? Fogalmam sincs, nem mondták meg, az anyám elfoglalt volt azzal, hogy minden nap részegre igya magát, még végül sikerült annyira berúgnia, hogy arccal előre egy lóitatóba esett. Szerencsétlen lovak, azt a vizet kellett inniuk utána.- jóízűen elnevette magát és ivott a borából, ami olyan savanyú volt, hogy menten összerántotta a farpofáit.- Áh, ha tippelnem kéne, ebben a borban is van egy kis ló, leginkább lóhúgy. Nah, de hol tartottam? Áh igen, az apám meg… a maga módján rendes ember volt, ha olyan kedve volt, akkor ha sikerült „adományt” szerezni, akkor nem mindig ölte meg az „adományozókat”. Sőt, néha csak az egyik fülüket vágta le. Most mond meg, nem csupaszív?- elvigyorodott.- Persze amint tudta, engem is munkára fogott, előszőr csak őrszem voltam, és ahogy cseperedtem, úgy kaptam egyre több és nagyobb munkát, egészen addig, még én is gyűjtöttem az „adományokat”. Az első alkalom után az apám félrehívott, és elmondta, hogy ebben a világban a becsület a gazdagok ajándéka, és a marháké, még a magunkfajtának a betyárbecsület jutott, vagy valami ilyesmi.- kortyolt még egy párat.- Ami annyit tesz, hogy a bandát nem csesszük át, legalábbis nem túl mohón, és van osztozás is. Szép és jó, de egy este nem bírta a hólyagom és amikor elmentem könnyíteni, láttam, hogy az a drága, kedves jó apám kicsit nagyobb erszényt tölt meg, mint amekkorát illene. Nos, ebből arra következtettem, hogy bizony szabad a vásár. Még másnap elmentem a legközelebbi városba, és feladtam az apámat, na meg a többieket is, szép kis summa volt a fejükre kiírva. Mit ne mondjak, még majdnem rosszul is éreztem volna magam, ha nem ismertem volna mindet, ha nem a főnök fia lettem volna, már rég eladtak volna valami perverz szarházinak. Az apám is csak azért nem hagyta, mert lehet tényleg a fia voltam, egy kutya se hagyja magára a kölykeit, habár… részegen emlegette, hogy minden faluban és városban hagyott egy fattyút maga után, de ennyi csak az apa és fia kapcsolatunk. Leszámítva azt az egy alkalmat, amikor valami bölcsességet akart a fejembe verni. De tudom jól, mélyen, abban az arany szívében, ami középen teli volt jó meleg fossal, mélyen büszke volt rám azért, mert ezt tettem, kihasználtam az alkalmat, és egy kisebb vagyonra tettem szert.- szélesen elvigyorodott és kiitta kupájának a tartalmát.- Hogy mi lett a vagyonnal? Már másnap elvertem az utolsó garasig. Ha nem is úgy éltem, mint egy király, de mint egy báró az már biztos. Legjobb nők, legfinomabb borok, de elég volt egy rossz kockadobás, és oda is lett. Könnyen jött könnyen ment.- hümmögve vonta meg a vállait, jelezve, hogy; ez van.- Sajnos hamar munkát kellett találnom, kötelet pedig nem akartam a nyakam köré, sok mindenhez pedig nem értettem, de szerencsére mindig vannak olyanok, akik fizetnek azért, hogy nekik ölj vagy éppen vigyázz a seggükre. Miért mondom el ezt neked? Azért kedvesem, mert olyan részeg vagy, hogy arra se fogsz emlékezni, hogy még hányan fogják ma a magjukat neked adni. De megnyugodhatsz, mert én nem leszek köztük, van egy olyan érzésem, hogy ha mégis, akkor reggelre le is esne a farkam. Jobban járnék, ha egy trágyadombot akarnék meghágni, az is tisztább lehet nálad. Na hess-hess-hess, keres mást, ahogy én is keresek valami drágább és valamivel kellemesebb illatú nőt magamnak. Már ha akad itt olyan, báááár ahogy elnézem, ma csak alvás lesz, egyedül… vagy még az se, vagy tetűvel vagy bolhával lesz teli a matrac, de ha szerencsém van, akkor mindkettővel.- felállította a nőszemélyt az öléből, hosszú az éjszaka és hátha szerencséje lesz, talán tényleg nem kell a tetvekkel osztozkodnia.