Tulveron Krónikái
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Men echenim
sí derthiel ne chaered hen nu 'aladhath


 
Silmë - Szabaderdő KaDiPE5
Silmë - Szabaderdő KaDiPE5
  • Bárdjai
Lelkes firkászok
Deedra Gindrian
16 Hozzászólások - 42%
Folrandír Ceilteach
6 Hozzászólások - 16%
Naken Forerion
6 Hozzászólások - 16%
Kalandmester
5 Hozzászólások - 13%
Krónikás
2 Hozzászólások - 5%
Edeyra Rolar
1 Témanyitás - 3%
Nasir Al-Qasim
1 Témanyitás - 3%
Ian Gray
1 Témanyitás - 3%
A próba
Bátor kalandorok figyelem!
Esőzés havi Hőseink
Jutalmuk a próba függvényében
●●●●●●●●●●●●
Aktuális kétheti kihívás
Posztolj számodra tetszőleges bejegyzést a Karakteraplók topikba!
Üdvöznk
dicső lovag szép a ruhád, szép a lovad
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Üdvözlünk Tulveron mágiával átszőtt világában!
Oldalunk középkori körülmények között játszódik, és ötvöződnek benne számtalan fantasy mű elemei.
Regisztráció előtt kérünk, mindenképpen olvasd el a Törvénykönyvünket és Világleírásunkat, melyek az oldalon való könnyebb kiigazodást szolgálják, illetőleg az alapok megismerését.
Oldalunk 2021.01.08-án nyitotta meg kapuit a nagyérdemű előtt.
Várunk sok szeretettel egy igazán nagy kalandra!
ChatBox
Üzenj nekünk






Friss Krónikák
Ahol még nem száradt meg a tinta
Yesterday at 9:21 pm
• Utcák

Bátor kalandorok
Oldalon settenkedő sötét árnyak

Ezaras Azildor

●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 18 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 17 vendég :: 1 Bot

A legtöbb felhasználó (70 fő) Pént. Jan. 08, 2021 6:26 pm-kor volt itt.
Isilmë kegyeltjei
Fajok, nemek aránya
Faj
Férfi
Elf
0
2
Ember
8
8
Ork
0
1
Törpe
0
1
Najád
2
0
Vivern
2
4
Keverék
1
2
Kalendárium
oldalunk időszámítása


 

 
Silmë - Szabaderdő

Go down 
Utolsó Poszt Csüt. Nov. 24, 2022 9:37 am


witches of the forest
« taggeld;   @Raghat •  Zene; House of the Dragon  »
Az erdőben most nem mozogtam komfortosan. Egészen más voltam már, mint gyerekként. Amikor először jártam Täwaren erdején kívül, városban, minden zajtól összerezzentem, mert annyira idegen volt. Azonban, a fáktól, madaraktól és vadállatoktól távol töltött évek megváltoztattak. Megszoktam a kényelmet és szépséget, melyet a mágustornyok jelentettek. Szerettem öltözködni, mosakodni. A városi élet magával ragadott és most visszaszokni ugyanebbe a puritán életmódba egyszerűen lehetetlennek látszott, habár az igényeim napról napra csökkentek. Még a hideg tavakban való fürdés sem zavart meg.
- Vadászol... - bólintottam a megjegyzésére. A tekintetem a késre vándorolt, amit éppen megtisztított a vértől. Még csak meg sem rezdült a gyomrom. Ian mellett láttam már cifrább dolgokat is, sőt egy gyilkosságnál is segédkeztem, ha tettlegesen nem is, de a hallásomat latba vetettem az áldozatunk becserkészésénél.
Végeztem a ruhám leporolásával és még egyszer végig néztem rajta. Magas volt, széles vállú, többszöröse volt az én testméretemnek minden izmával és erejével együtt.  Már majdnem normálisnak tűntem, talán még felnőttesnek is. De akkor jött az a hang és ahogy máskor Ianhez, úgy most hozzá is közelebb léptem, megkapaszkodva a széles alkarba. Még a körmeimet is kicsit a bőrébe vájtam. Apám most mennyire szégyellné, hogy a fia vagyok. Kész szerencse volt, hogy nem lát.
- Ó... - dünnyögtem. Hát igen, egy visongó állat kellemesebb volt, mint az erdei boszorkányok, akikkel az idősebb elfek riogattak minket. Persze nem csak velük, voltak erdei szellemek is, akikkel tisztelettel kellett bánni. Nem is volt kizárt, hogy előbb-utóbb egyet magamra haragítok, ha így folytatom a viselkedést a fák között. Az erdők népének tagjához képest, városi elfként viselkedtem.
- Druidák? Hmm, egyet sem ismerek. - Állapítottam meg, de egyelőre még nem engedtem el a karját. - A népem innen északra, Täwaren fás vidékén él. Ott más hiedelmek élnek - Magyaráztam aztán, hátha így érti, miért emlegettem boszorkányokat. Ha valaki eltűnt a fák között, mindenki úgy vélte az erdőt irányító erők így állnak bosszút. Nevezhettük őket boszorkányoknak, szellemeknek, lelkeknek.
Végül elléptem tőle és kicsit megcirógattam a kezét, ahol belemartam. Kicsit viseltes lett a bőre talán, annak ellenére, hogy nem is növesztettem hatalmas karmokat. Az nem lett volna praktikus amúgy sem, amikor a világot járom Ian mellett. Megindultam visszafelé, az erdő belsejének irányába, hogy neki álljak rözsét gyűjteni az esti tűznek.
- Fát kell gyűjtenem. - Tettem hozzá, ha esetleg követett volna. - Mondd csak Raghat, sok elfet ismersz? - kérdeztem. Egy kicsit reménykedtem, hogy összefutott apámmal a fák között.



Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
2365
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom területe
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Silmë - Szabaderdő Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szomb. Nov. 19, 2022 11:46 pm
Az ork illem kicsit más, mint az embereké. Megszakítani egy szertartást, főleg, ha ez egy vadászati, vagy szellemi szertartás, oly hatalmas “illetlenségnek” számít, hogy oylan, mintha a király szemébe köpnél. Normál körülményekben Raghat-nak fegyvert kellett volna rántania és megölni az illetőt, aki belehrohant. Majd megbocsájtás érdekében felajánlani az illető testét és lelkét a szellemeknek és bizonyos helyzetekben akár enni is a húsából. De ez nem a törzse és ezt tudta, Raghat. Más szabályok vannak és azoknak kell megfelelni. Arról nem is beszélve, hogy Raghat-nak nehezére esne megölni valakit anélkül, hogy ismerné. Így, mikor megfordult Raghat és látta a “kicsi” elfet, aki ténylegesen gyereknek nézett ki sehogy nem tudott volna kezet emelni rá. És ez a törzsre is igaz lett volna. E szituációban, ha a “tiszteletlen” személy egy gyerek akkor nem jár érte halál. Kis szidás az biztos, de a gyerekekkel nem bántak ilyen rosszul.
Mikor az elf megkérdezte, mit is keres az ork egy erdőben, lenézett a ksére, amjd a szarvasra.
- Vadászok. - mondta, majd előhalászva egy rongyot oldaltáskájából, letörölte a vért a késéről és hüvelybe tette. Észre veszi az elf idegességét, de nem reagál rá semmit. Azt gondolja tőle fél az elf, ami nem lenne újdonság. Eleinte mindenki fél Raghat-tól, aki először találkozik vele. De egy idő után rászoktak jönni, hogy Raghat egy rendes gyerek.
Raghat pontosan hallotta a sikítást az erdő mélyebb pontjából, érezte is ahogy az elf körme belevág húsába, de nem reagált semmit. Csak állt és fülelt tovább.
- Az erdő sikolyok állatoktól van, amiket éppen egy másik állat ejt el. Mondhatni halál sikoly is. De találkoztam már olyan álalttal, ami így beszél a társaival. Az egyik ilyen visíto álalt egy madár volt... - mondja a fiúnak, hátha megnyukszik tőle, hogy csak a termsézet csinálja a maga dolgát.
- Nem találkoztam még boszorkányokkal az erdőben. Ha csak nem a druidákra gondolsz. Ők szeretnek az erdőben lofrálni....de lehet, hogy most kivételensen tévedek... - nézett a fiúra. Neki van betevője mára és talán a hétre is, nincs oka az erdőben maradni. De ha a fiú beljebb akar menni, talán vele emgy. Ismeri az elfek öregedésit és látszik is a fiún, hogy még egy gyerek. Nem szívesen hagyna egy gyereket magára egy ilyen helyen.

Folrandír Ceilteach Kedvelte

Fejvadász vagyok
Raghat

Noone is born as a monster.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
128
❖ Szintem :
Kezdő (Fegyverforgatás; Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Silmë - Szabaderdő Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Nov. 14, 2022 8:16 pm


witches of the forest
« taggeld;   @Raghat •  Zene; House of the Dragon  »
Hosszan fújtam ki a levegőt, ahogy ez előttem álló termetes orkot mértem végig. Bár közel sem jártam be a világ minden vidékét, hozzá hasonló teremtést láttam Ylore városában is, amikor még a mágustorkony lakójaként látogattam az akadémiára, hogy Durfar mester kívánságát teljesítsem. Nem lepett meg a fajtája, inkább csak a sokk és a kezében tartott véres tőr volt az, ami kissé letaglózott.
Úgy éreztem, órákig tart, míg meg tudok szólalni, ott ülve a hideg, avaros talajon. Nem igazán erre számítottam, ahogy a korábban érkező hangok természetellenességére sem tudott felkészíteni eddigi életem egyetlen tapasztalata sem. Még mindig kicsit reszkettem, részben a hűvöstől, részben a hirtelen fordult, váratlan eseményektől.
Végül nyeltem egyet, ahogy nagy nehezen kiböktem a nevemet.
– Örülök, Raghat… – feleltem és megpróbáltam felkelni a földről, ám ehhez meg kellett kapaszkodnom benne. Kissé nehezen, felnyögve a zúzódásoktól kászálódtam lábra. Kicsit leporoltam a fenekemre tapadt koszt.
– Ő… mi járatban erre…? – kérdeztem, még mindig nem jobban megnézve magamnak a körülményt, amibe belecseppentem. Pont elég volt nekem a véres látvány. Nagyot nyelve végül, de kihúztam magam, hogy felnézzek a szemébe.
A termetessége még mindig meglepett, ám nem tartottam tőle jobban ennyi miatt. Nálam nagyjából mindenki nagyobb volt, hiába nőttem egy félfejnyit az elmúlt esztendőben. Egyedül a nővéremet hagytam le a növekedésben.
Az ork azonban sokkal erősebb és nagyobb volt nálam. Nem emberi vagy elf mértékekkel számítva. Ha éppen ellenséges szándékkal lépett az erdőbe, akkor szét is téphetett volna. De nem hittem róla ilyesmit, inkább füleltem, hátha meglelem a korábbi hangokat, amiket a szél felém sodort. Sokszor hallottam, hogy boszorkányok lakják az erdőt s hogy a sötét erdőben egy gonosz, vajákos lélek lakik. Ez amolyan tudott dolog volt az elfek között, mi, gyerekek pedig egyenesen arra vártunk, hogy majd elrabol minket. Apám nem egyszer riogatott azzal, hogyha nem fogadok szót, akkor a banya elcsal magához és felfal, ahogy előttem annyi gyereket.
Ha mondott is valamit a figyelmem magával ragadta egy sikoly, ami felcsendült valahonnan az erdő mélyéről. Aztán a szél dallamos énekhangot hozott magával. Rémülten kapaszkodtam meg az ork karjában.
– Te is hallottad? – kérdeztem rekedten. Az ujjaim kicsit belemartak a bőrébe. Sosem voltam gyáva, de ijedős annál inkább. Kellett egy-két perc, míg átlendültem az ellenkezőjébe és meg akartam nézni mi van arra. – A népem úgy tartja, hogy a fák között boszorkányok élnek. – Tettem hozzá.



Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
2365
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom területe
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Silmë - Szabaderdő Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Pént. Nov. 11, 2022 7:42 pm
Ahogy a tél közeledik egyre kevesebb állat merészkedik ki búvóhelyeikről.  Ez azzal jár, hogy a vadászat is nehezebb lesz. És egy túl méretezett, zöld orknak így még nehezebb. Eddig bőre egyéolvadt a környezettel, ám ahogy az első hó is leesik, egyre nehezebb dolga lesz. Teste ki fog tűnni és egyszerű lesz kiszúrni őt. Szerencsére nem ez az első tele egy ilyen helyen. Egy utolsó vadászatot végre hajt, majd visszavonul a zsoldos létbe és megbízásokkal keresi betevőjét, kereskedve a többi lénnyel.
A hirtelen összetákolt íjjat szorosan feszítette ki, pontosan célozva zsákmányára. Tudja, hogy a hirtelen összeötlött fegyver nem pontos és könynen mellé lőhet. De ez nem rettenti el és próbálja becélozni az állat szívét. A hatalmas agancsokkal rendelkező szarvas mit sem sejt, hogy a halál már a hátsójában van. Egy utolsó pattanássa az íjnak elhangzik és a szarvas fájdalmas visítással terül el a földre. Küzdő szelleme nem adja fel és megpróbál elfutni. De a nyíl túl mélyre és rossz helyen találta el. Ömlő vére végig festi a megmaradt fűket, hogy pár szökkenés múlva összeomoljék. Az ork lassan és nyugodt léptekkel közelít áldozatáshoz. Végig néz a még ficánkoló testen, majd lehajol hozzá. Kését előhúzva egy gyors mozdulattal véget vet az álalt szenvedéseinek. Ahogy elhalkul ismét az erdő, Raghat kihúzza a húsból a nyilat és lehajtott fejjel, tiszteletet ad zsákmányának. Habár barbár népség volt a törzse, tisztelet és becsület volt bennük. Az elejtet zsákmányoknak kétszer adtak tiszteletett. A halál utáni pillanatokban, megtisztelve a zsákmányt és megköszönve a küzdelmet. Majd a táborban, mikor a shámánok tiszteletüket adják a lénynek, miközben felszolgálják a törzsnek, kérve a szellemeket, hogy az elfogyasztott hús és vér erőt adjon nekik és a zsákmány ereje és ügyessége óvja a törzset.
Ahogy Raghat tiszteletét adta a szarvasnak érezte, hogy valami belerohan. Nem fájt neki, nem sérült meg, de érezte. Nem tudta eldönteni, hogy most megakarják táamdni, vagy most mi van. Felállt és megfordult kezében a véres tőrrel és az illetőre nézett. Látta a földön ülő elfet, aki szívbajt kaphatott az ork láttán. Raghat nem szólt semmit és csak lebámult rá. Arcán vörös festék volt, mintákat kirajzolva. Hogy az msot vér, vagy bogólé az más kérdés. Hosszú fehér hajáról csöpögött a vér, a tőrt el nem eresztve. Raghat azt próbálta eldönteni, mit akar az elf. Bántani? Megölni? Ellopni a zsákmányát?
Az elf bemutatkozására hangosan kifújta a levegőt orrán. Nem váalszolt egyből, inkább szemügyre vette a férfit. Vézna volt, gyönge, ahogy egy ork nevezné. De megtanulta nem alábecsülni a kicsiket. Szívósak és fürgék tudnak lenni.
- Raghat. - szólalt meg végül. Ennyi illem még belé is szórult. Főleg azok után, hogy a falubeli asszonyok szeretik őt megnevelni illetlensége miatt.

Folrandír Ceilteach Kedvelte

Fejvadász vagyok
Raghat

Noone is born as a monster.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
128
❖ Szintem :
Kezdő (Fegyverforgatás; Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Silmë - Szabaderdő Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szer. Nov. 09, 2022 7:50 pm


witches of the forest
« taggeld;   @Raghat •  Zene; House of the Dragon  »
Persze. Persze, hogy elmegyek fát gyűjteni, hogy legyen elég az esti tűzhöz, hogy túléljük az egyre hűvösebb estéke, ahogy a sötét erdő felé megyünk. Igen. Így helyeseltem volna Iannek, ám ehelyett lassú léptekkel sétáltam, némán bele az erődbe, annyit vetve oda, hogy: „Gondoskodj a vacsoráról, én meg hozom a tűzifát.”  Nem voltak mélyebb beszélgetéseink… főleg azért, mert kicsit bűntudatom volt, hogy Ian ilyen nagy bajba keverem.
A hideg szinte a csontomig hatolt. Csak még jobban összehúztam magamon a kabátomat, remélve, hogy a ráerősített prém most még inkább megvéd a hidegtől. Még Nulportban vettem, azzal a szándékkal, hogy egy tehetséges szabóval a kabátomat béleltetem ki vele, ám erre nem volt időm, így hát csak ráterítettem a vállamra séta közben. Olyan volt, mint egy hatalmas sál, de a szép fekete anyag tökéletesen melegített. A kezemet elrejtő bőrkesztyűkhöz pedig egyenesen illett is. Már nem voltak ékszereim, gyűrűk sem díszítették az ujjaimat. Egész egyszerűen csak én voltam… abban a valómban, amiben eljöttem annak idején az Täwaren erdejéből.
Felkaptam az első faágat. Felkaptam a második faágat, majd mentem tovább előre… csakhogy a szélben, mintha valami hang hallatszott volna. Talán valaki énekelt s idáig vonzotta az erdő fái között végig siető szellő. Nem foglalkoztam vele, mintha nem is hallanám. A következő széllökéssel azonban még ijesztőbb dallamok érkeztek. Megijedtem, összerezzentem és gyorsabbra véve a lépteimet egészen elbandukoltam a fák között.
Úgy éreztem figyelnek. Nem akartam újra bajba keveredni, éppen elég volt, hogy Iannel kishíján lenyilaztak minket a tulajdon fajtársaim. Gyorsabbra vettem még inkább a tempót, ám a következő lépésnél száraz faágra tapostam. A hangtól pedig annyira megijedtem, hogy rohanni kezdtem, egészen addig, míg valami nagy, hatalmas sziklaszerűségbe nem ütköztem bele. Egyenesen lepattantam róla, fenékre estem és nem volt bennem több erő, minthogy felnézzek.
Azt hittem tényleg egy kőfal lesz… de nem. Egy ork volt. Hús és vér, amilyet még nem láttam igazán közelről és mivel nem is voltam erre felkészülve, felkiáltottam rémületembe.
– Isilmë szerelmére! – Kaptam a mellkasomhoz, még mindig a földön ülve. Az ágakat persze már útközben elejtettem, így a maradék kettő, ami kisiklott az ujjaim közül már jóformán fel sem tűnt.
A kettőnk között lévő méretbeli különbségek szembeötlők voltak. Magasságra is talán a kétszeresem volt, na de széltében. A karja is szélesebb volt nálam. A szívem majd ki akart szakadni a mellkasomból.
– Ö… bocsánat… Folrandír vagyok… – próbálkoztam meg egy bemutatkozással, de talpra állni még nem voltam képes.




Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
2365
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom területe
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Silmë - Szabaderdő Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szomb. Nov. 20, 2021 9:51 pm

Szabad a játéktér

❖❖❖

Tulveron főkrónikása
Krónikás

Great stories happen to those who can tell them


❖ Ulron :
2901
❖ Tartózkodási hely :
Tulveron




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Silmë - Szabaderdő Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szer. Feb. 24, 2021 5:11 pm




Aroloth & Tindómiel


Oh mond meddig tart! Meddig még, hogy elveszítsek mindent mi egykoron fontos volt? Miért nem tudok úgy szeretni, ismerkedni, hogy ne keverjem éleveszélybe az adott egyént. Hogy tudnám megvédeni Folrandírt, hogy ne legyek terhe Grohiik-nak, Nymeznek és Cinegének? Hogy tehetném büszkévé nemzőm, ki sok mindent megélt, köztük szerelmének és fiának elvesztését. Furcsa, hogy arra van szó, hogy elveszítik hitvesüket, özvegyként hívatkoznak rá. Arra viszont nincs szó, hogy gyermeket veszítsen el illető. Nekem nincs, még korai lenne, mégis... át tudom érezni apám fájdalmát.
Ahogy a tűzre pakolok pár ágat és szárított zsályát kis táskámból fekete ürmöt veszek elő. A kapcám leszedem és az elhasználódottat a tűzbe dobom. Kicsit átsímítom talpam, majd mezítelen lábbal öntök vizet a nyúl paprikásra, mi szép lassan kezdi elforrni a levét. Megrázva a fejem apámra emelem tekintetem és a sérült vállamhoz érek.
-Ne haragudj, elgondolkodtam. Meg tudnád ismételni? - szegem le fejem elszégyenlve magam, hogy az egyik legfontosabb személyre nem tudok elegendő figyelmet szentelni. Buta vagyok, borzalmas elf, csapnivaló testvér és senkinek sem kellő nő.


Jegyzet:Megérkezett!

Zene: Zenecím


Vándor vagyok
Tindómiel Ceilteach

A sötétség azzá válik, amivé hordozója kívánja, aminek lennie kell


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1184
❖ Tartózkodási hely :
Bárhol (is)
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Kezdő (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Silmë - Szabaderdő Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Csüt. Nov. 05, 2020 10:49 pm

A Silmë erdőség, a Fard folyón (Venge és Leerya felé) túleső részét szokták Szabaderdőnek hívni, ugyanis amíg a túlparti rész sokak számára tiltott, addig ezen az oldalon egyetlen vadelf sem akarja átlyuggatni a gyanútlanul tévelygők koponyáját, tehát szabadon lehet benne közlekedni, bolyongani, átutazni.
Az élővilága meglehetősen összetett, gazdag, éppen ezért kedvelt vadászterület is egyben. Vékonyka patakok, csermelyek szövik át a vidékét, melyek megannyi fáradt kalandor szomját oltották már az évszázadok alatt.
Tulveron főkrónikása
Krónikás

Great stories happen to those who can tell them


❖ Ulron :
2901
❖ Tartózkodási hely :
Tulveron




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Silmë - Szabaderdő Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt
Ajánlott tartalom





Silmë - Szabaderdő Empty
Vissza az elejére Go down
 
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Silmë - Sötét erdő
» 1173. Elmúlás hava, Silmë erdeje

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Tulveron Krónikái :: téktér :: Qerilyan Birodalom-
Ugrás: