Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Utolsó Poszt ∞ Kedd Szept. 14, 2021 10:05 pm
Ystrid Braggart
“She is a thief. And a thief is not an honest person.
Születési hely
Zetvyn, Qerilyan Birodalom
Születési idő
973. Forróság hava (48 éves)
Családi állapot
Vénlány
Családom
Egyetlen fia, akit akkor még Elian-ként nevezett, de az új családja más nevet adott neki kis korában, így nem tudja hol lakik, vagy, hogy él-e egyáltalán.
Foglalkozás
Korábban bába, manapság Fogadós
Klánom
-
Ember
Tolvajlás(Haladó) || Alkímia (Tanonc)
Zsivány (Alvilági)
Caitriona Balfe
Thora Haleye
Idézetek egy 1101. évi újságból
Mindnyájan tudjuk, hogy Ystrid Braggart fénykorában igazi lókötőnek számított, és professzionálisan űzte munkásságát, amiről anno soha senki nem gondolta volna, hogy képes volt az ilyen színtű turpisságokra. Az alábbi idézetek 1051.-ben íródtak, a hölgy halálának évében, amikor is felkereste őt egy híres író az utolsó napjaiban, hogy lejegyezze kicsit sem unalmas élettörténetét. Ezen részleteket osztjuk meg most, a néhai Ystrid halálának 50. évfordulóján.
Kaela Celtigar
(…) Ystrid Braggart a publikum előtt több dologról is híres volt. Az egyik főbb természetesen a Ylore külső településén, de mégis a városhoz egészen közel felépített átlagosnak mondható fogadója, ahol legfőképp a városba még be nem engedett, vagy jutott vándorok kértek szállást éjszakára, de az se számított ritkaságnak, hogy magából Ylore-ból jöttek ki az emberek hozzá egy-egy jóízűen elfogyasztott serre, a messzeföldön híres többfajta búzából készült édessüteményéről nem is beszélve. A másik persze a végletekig kedves, gondoskodó természete és kisugárzása, amivel várta és elhalmozta vendégeit, és amivel senki az életben nem gondolta volna róla, hogy kiváló tolvaj képességével több, mint több évtizede fosztotta meg saját vevőit egy-két ulrontól. (…) (…) Mégis annyian szerették őt, hogy volt már példa arra, hogy magas beosztású nagyurak és hölgyek jöttek el hozzá szobát bérelni a városban lévő fogadók helyett, ami miatt Ystrid a tavernában két szobát fényűzőre alakított át, hogy megfeleljen a felső tízezer igényeinek is. Ezen ott töltött éjszakák árán rengeteg kapcsolatra tett szert a felsőbb körökben is, amire a legtöbbször bátran is támaszkodott, főleg, ha néha egyszer-egyszer szorult helyzetbe került, illetve maguk a nagyfejesek is rendszerinti titkos vásárlói voltak már a fogadósasszonynak. (…) Ezeknek a kapcsolatoknak által olyan információk birtokába jutott, amivel akár befolyásosabb embereket is a földig tudott volna rombolni, de ezt őt egyáltalán nem érdekelte, sokkal inkább ezen hírek kincsekkel teli mögöttes tartalmaira figyelt fel, azzal legalább tudott is kezdeni valamit. (…) (…) Még a fogadó előtti életben bábaként kereste kenyerét, és több tucat gyermeket hozott a világra, amiről tudása, saját bevallása szerint a mai napig nem fakult. (…) Neki is van egy fia, de babakorában tovább kellett adnia egy akkor még tehetősebb családnak, oly szegény volt. Tettét azóta is szörnyen bánja, és bármit megadna, ha fia még időben tudomást szerezne róla, és felkeresné, mert habár most már ez a gyermek ifjú férfivá cseperedett, ha bármi szüksége lenne, már minden oldalról vállvetve tudná támogatni felgyűlt vagyonával, és végre bocsánatot kérhetne a történtekért. (…) (…) A negyvenes éveiben feltűnő érdeklődést mutatott az alkímia iránt, de főképp a méregkeverés kultúrájáról. Bár anno még nevetségesen amatőr szinten állt benne, azért néha már sikerült elkészítenie egy-egy toxint, amitől volt, hogy már a szagától ő maga is ágynak esett napokra. Akkor rájött, hogy óvatosabban kell hozzá állnia az egészhez, különben a saját életével fizet. (…) (…) Ha barátokra lelt, rá minden tekintetben lehetett számítani, de ő is ugyanilyen szintű elhivatottságot várt el a másik személy iránt, és természetesen annak diszkrécióját, ha véletlen kiderült volna a második élete.
A fogadó termének zajongása rögtön elapadt, ahogy a színpadon a kellemes látvánnyal megáldott leány dalra fakadt. Hideg, zord, Isilmë havi este volt, Ystrid Braggart fogadójának tetejét pedig már erősen belepte a hó és kint is drasztikusan havazott. Senki sem számított rá, hogy a holnapi Amanar ünnepét a fogadóba zárva fogják tölteni, hála a kíméletlen időjárási viszontagságoknak. A taverna belseje már egy hónapja fel volt díszítve a közelgő ünnepre. Színes díszek lógtak a plafonról, az oszlopokat szalagok ölelték körbe még az asztalokra is ünnepi terítőket tettek. A fal mentén két nagyobb tálalóasztal állt, az egyik még üresen, várva a holnap esti vacsoratálakat, a másikon több tucat apró szalmából készült baba feküdt, hogy a következő holdfénynél meggyújtsák őket. A Braggart Fogadó ilyentájt mindig nagy népszerűségnek örvendett, messze híres volt az ünnepek alatti felkészüléseiről, és természetesen, nem utolsó sorban az ünnep helyben végigszórakozásáról, amiről a tulajdonos asszony mindig személyesen gondoskodott. Ystrid egy tálcával a kezében sürgött-forgott a vendégek között, bőségesen ajánlgatva házi desszertjét, amit nemrég vett ki a kemencéből. Teltház volt, amely egyet jelentett számára, sok pénzt. Fülig érő szájjal sétálgatott az asztaloknál, amikor észrevette egyik törzsvendégét, aki szokásos módon már egyáltalán nem volt szomjas. Az asztalához lépett és letette a tetejére a frissen gőzölgő süteményekkel teli tálcát. - Hát nem csodaszép a hangja, Ugo? – hajolt le Ystrid átkarolva a vállát a már ittas férfinak, aki észre se vette, hogy alig egy szekundummal később már pár csengő ulronnal szegényebb volt. A nő diadalittas mosollyal húzódott el a sűrűn bólogató férfitól, kezében szorosan elrejtve az elejtett zsákmányát, majd a pult mögé sietett a közben az asztalról újra felkapott tálcával. Ahogy a dallam körbejárta a termet, és mindenki örömteli pillantásokat vetett az éneklő leányra, hirtelen a kinyílt fogadó ajtajának csapódása törte meg azt egy pillanatra, amin egy meglehetősen komor képű férfi lépett be. Kint mögötte egyre sűrűbben havazott, és a szél is feltámadt. Ystrid szúrós pillantásokat vetett az újonnan érkezett vendégre, majd egy momentum erejéig hátraintett a fejével, hogy kövesse. A nő kisomfordált a pultból, a mellette lévő ajtóhoz botorkált és a lehető legcsendesebben belibbent rajra, remélve, hogy senki nem vette észre. Nem sokkal később a férfi is követte. Óvatosan becsukta maga mögött az ajtót, majd a nő felé fordult. Egyetlen gyertya világította be az apró raktárhelyiséget, ami tele volt pakolva nyersanyagokkal. - Megszerezte? - Igen. - A munkaadóm csak a hibátlan áruért fizet. - Jöjjön nézze meg maga. De legyen szíves segíteni, nem vagyok már friss darab – szólalt meg erőltetett mosollyal Ystrid, és a több zsáknyi lisztre mutatott. A férfi alig hallhatóan morgott, de szó nélkül nekiállt félrepakolni a zsákokat, nem sokkal később pedig felbukkant egy rejtekajtó észrevehetetlenül belesimulva a deszkapadlókba. Egyedül az az apró kilincs és annak zárja mutatta a hollétét, ami most megcsillant a gyertyafényben előbukkanásában. A nő tüstént egy vaskos kulcsot vett elő, majd betolta a lyukba, az pedig alig hallhatóan kattant. Eltolta a tolózárat, és a rejtekhely ajtaja nyikorogva kitárult. - Csak előre – invitálta Ystrid a férfit a mélybe. Az idegen felhorkantott, és megindult lefelé az ajtó tövébe emelt létrán. Lent még annyi fény se volt, mint fent. A nő megemelte a gyertyát az ajtó melletti hordóról, leadta a férfinak, majd ő is lemászott. Amint földet értek a lábai, visszavette a gyertyát és körbevilágított. Az eléjük táruló pince szinte olyan nagy lehetett első látomásra, mint maga a felettük álló fogadó, de a falba vájt alagutakat figyelve még annál is nagyobb, és tele volt olyan holmival, amit alapjáraton egy civil ember életében nem szerezne meg, legalábbis csak ha kőgazdag. Büszke mosoly terült el Ystrid arcára, majd megindult. A terem túlsó sarkába kísérte a férfit, és az ott álló hordók egyikéről leemelt egy apró tarisznyát. Átnyújtotta az idegennek, mire ő azon nyomban kinyitotta azt. Ystrid közelebb húzta a gyertyafényt, hogy a férfi jobban láthasson. A tarisznya mélyén több tucat drágakő csillogott, némelyik oly ritkának számított, hogy egymagában egy vagyont ért. - Szép munka – bólintott a férfi, ezután lecsatolt egy apró bőrzsákot az övéről, és a nő kinyújtott tenyerébe nyomta. Ystrid megrázta, de már az első lendítésre tudta, hogy több száz ulron csörgedezik benne. - Köszönöm – mosolyodott el. – És mondja meg a felettesének, hogy ha bármire szüksége van még, Ystridre számíthat. A nő megvárta míg a vevő eltette a kabátjába az árut, majd feltessékelte a pincéből. Ystrid fent visszazárta a rejtekajtót, és kikísérte a férfit egészen a bejáratig, de előtte odafüttyentett a pultosnak, hogy pakolnivaló akadt számára a raktárban, ő maga pedig felkapott egy süteményt a pult alatt heverő apró tálcáról. - Ezt az útra – mosolygott sejtelmesen a nő, és átnyújtotta az ajtónál a férfinak. Az idegen egy pillanatig értetlenül nézett, aztán esetlenül is, de elvette a tenyeréből. – És ha most megbocsájt, a vendégek várnak rám, további szép estét. Ystrid sarkon fordult és eltűnt a közben vastapssal felállott, éljenző embertömeg között, a férfi pedig kilépett a fogadóból becsukva maga mögött az ajtót. A nő immáron a raktárban állt a pultos mellett, csípőre tett kezekkel. A középkorú férfi a lisztes zsákok pakolása közben érdeklődni kezdett az iménti üzlet lebonyolítása iránt, mire Ystrid felkacagott. - Nagyon gazdagok leszünk, Bron. És ez csak a kezdet.
Ahronit and Svea Helmrid Kedvelték
Ystrid Braggart
Zsivány vagyok
She is a thief. And a thief is not an honest person.
