Üdvözlünk Tulveron mágiával átszőtt világában! Oldalunk középkori körülmények között játszódik, és ötvöződnek benne számtalan fantasy mű elemei. Regisztráció előtt kérünk, mindenképpen olvasd el a Törvénykönyvünket és Világleírásunkat, melyek az oldalon való könnyebb kiigazodást szolgálják, illetőleg az alapok megismerését. Oldalunk 2021.01.08-án nyitotta meg kapuit a nagyérdemű előtt. Várunk sok szeretettel egy igazán nagy kalandra!
Érdeklődve nézek Mylla után, aki már el is siet előre, hogy a szirmokat szórhassa a menyasszony előtt. Mivel sosem voltam ilyen eseményen nem tudom, hogy mire is számítsak. Viszont Aldrich elkezdi elmagyarázni nekem a dolgokat, így félig rá pillantva figyelem őt. -Mylla lenni nagyon boldog feladattól. -Mosolyodom el, ahogy visszapillantok a lányra, majd csendben állva Aldrich mellett hallgatom a nőt, ki a páros előtt áll. Arra rájövök, hogy ő vezeti a szertartást, de őszintén szólva túl sokat nem értek belőle. Sokan elsírják magukat, amiért csak meglepetten pislogok. Azt hittem, hogy ez egy vidám esemény, de ők mégis szomorúak. -Valami rossz történni? Sokan sírni, lenni szomorúak?-Pislogok Aldrich felé értetlenkedve. Nem akarom őt nagyon zavarni, és próbálok csendesen beszélni hozzá. Bár nem tudom, hogy ilyenkor mik a szabályok, de mivel mindenki csendben figyel, így úgy gondolom nem nagyon illő beszélgetni közben. -Összetartozni? Mint család?-Mi is összetartozunk a családommal, a fajommal. Bár most ott kellett őket hagynom a húgom miatt, de reményeim szerint hamar haza térhetek hozzájuk, hogy továbbra is oltalmazzam őket harcosként. Egy kicsit összerezzenek, mikor kiabálni kezdenek és közelebb is lépek Aldhoz, miközben kapkodom a tekintetem körbe, hogy mi is történhet. Viszont mikor észreveszem, hogy mind ez csak az öröm, a boldogság jele megnyugszom és az én arcomra is kiül a mosoly, majd utánzom őket. Követem őket az asztalok felé, de helyet nem foglalok. Nem tudom, hogy hova is szabad leülnöm, így próbálom megkeresni Aldrich, vagy éppen Mylla tekintetét, hogy segítsenek nekem.
- Köszönöm! - biccentettem Cate bókjára. - Te is nagyszerűen festesz - mértem végig. Mylla igazán szép, hozzá illő ruhát választott neki, noha feltűnt, hogy ő maga még nem szokott hozzá ehhez az ünnepi viselethez. Többször elkezdte kényelmetlenül piszkálni, igazgatni azt. De idővel majd jobb lesz. Mire elkezdődik a mulatság, már észre sem fogja venni. Aztán Mylla elsietett, hogy segítségére legyen Rosettnek, majd hamarosan kezdetét is vette az esküvő. - Mylla most a koszorúslány, azért kellett elrohannia - magyaráztam Cate-nek. - Nem tudom, mesélte-e, ez mit jelent, de ő segíti és kíséri most a menyasszonyt a szertartás alatt. Áh, és ő szórja a virágszirmokat előttük. Bár igazi, felkent papunk nem volt a klánban, Annora állt legközelebb az istenekhez, a családja papnőnek is szánta, mielőtt rajtuk ütöttek az orkok. Övé volt a megtiszteltetés, hogy levezényelje az efféle szertartásokat, amiket boldogan teljesített is. Ahogy hallgattam a szavait, és láttam a házaspár arcára kiülő őszinte örömöt, engem is melegség öntött el. Tekintetem találkozott Flantéval, akit azt hiszem, sokkal jobban meghatott az orra előtt lejátszódó jelenet. Mindig is tudtam, hogy a szíve mélyén ő is egy romantikus alkat. Miután Annora végigmondta a beszédjét, Stianék kezére rákerült a menyegzői szalag. - Három színből áll, vörös a termékenység, zöld a béke, arany a bőség szimbóluma, tulajdonképpen a jókívánságokat jelentik. Rajta pedig Áre és Isilme oltalmazó szemének jele. Az összetartozásukat fejezik ki azzal, hogy a kezükre kötik - mondtam halkan Cate-nek, miközben a klán örömteli üdvrivalgásban tört ki. Velük tapsoltam én is, miközben büszkén végigpillantottam mindannyiukon. - Akkor hát, kezdődhet a lakoma - kurjantottam el magam, kezemmel a már megterített asztalok felé intve, majd megkezdtük az átvonulást.
Aldrich Cornwell
Lovag vagyok
Until I was forged into a sword sharp enough to cut my own destiny
sak rápillantottam Catere, egy amolyan "minden rendben" tekintettel, hiszen már oda is értünk Aldhoz, és a világért se akartam, hogy szomorúnak lásson. Szélesen mosolyogtam rá, amikor megdicsérte a ruhám, nagyot pörögtem magam körül, hogy jól lássa a csodás szoknyát. - Természetesen készen, a gyűrűk is nálam vannak. Mit ne mondjak, Stiannak jó nagy ujja van - emeltem fel a kezemben a virágszirmokkal teli kosárkát, amelynek alján két ezüst karika is pihent. És ekkor, alig hallhatón zene csendült a háttérben. - Egek, ez a végszavam! - búcsúztam tőlük rögvest, ahogy a táborlakók sorra elkezdtek felsorakozni part, és a szallagos póznák két oldalán. Gyorsan szaladtam, hiszen Stian menyasszonya már bizonyosan elindult a sátrából. - Szia Flant! De csinos vagy, az a hajadon disznózsír? - jegyeztem meg, miközben elszaladtam mellettük. Stian vállát csak kicsit megsepregettem, és az inge zsebébe a koszorúmból beletűztem egy szál mezei kék virágot. - Na így már tökéletes férj vagy - mosolyogtam rá, majd már szaladtam is tovább, hogy éppen Rosett elé érjek. Gyönyörű volt. Vöröses szőke, hosszú haját befonták, díszekkel és virágokkal tűzték fel. Ruháját kagylók és gyöngyök ékesítették, fehérben és zöldben pompázott, és ahogy vonult, mintha maga lett volna a tavasz. Mármint, ha a tavasz nő lenne, akkor biztos úgy nézne ki, mint Rosett. - Nagyon szép menyasszony vagy - mosolyogtam rá, és megbűvölve érintettem meg a ruháját. - Te pedig a földkerekség legszebb koszorúslánya - simogatta meg az arcom. Elpirulva hajtottam le a fejem, majd ahogy a zene hangosodott, úgy indultunk meg mi is. Amikro beértünk az ünneplők körébe, akik már türelmetlenül vártak, elkezdtem szórni a szirmokat. Stian úgy mosolygott a túlvégen, mint egy tejbetök, sose láttam ilyen boldognak. Mögötte ott zúgott halkan a tenger, a felőle jövő szellő meglengette Rosett tincseit. Amikor elfogytak a szirmok, odaálltam Flant mellé, aki kezébe a színes szalagokat szorongatta. Az egyik vörös volt, a másik zöld, a harmadik pedig arany, mind összevarrva, egyként. Nem bírtam a kíváncsisággal, amíg a papnő az áldást mondta, odasúgtam neki. - Azok mire valók? Látszott, hogy feszeng, és csak nagyon halkan válaszolt. - Termékenység, béke, és gazdagság. Szimbolikus jókívánságok. - Mik azok a szemek rajta? - Árë és Isilmë oltalmazó szemei - felelte kúrtán. - De csend legyen kislány, és figyelj, rád várnak - bökött a pár felé, enyhén megtolva a hátam. Hehe igaz is, a gyűrűk Lesütött szemekkel, de mosolyogva adtam át őket, ezek is olyan jelentősnek tűntek. Majd visszahátráltam a férfi mellé. Feléjük néztem, és Flant szerint egy igazán megható pillanatnak lehettünk tanúi. Megfogták egymás kezét, a másik szemébe néztek, és Flant odaadta a szalagot is. Úgy kötötték össze a kezüket, a papnő beszélt és beszélt. Hallottam, hogy valaki elsírja magát a vendékek közül. Felnéztem Flantra, és mintha ő is elérzékenyült volna. - Te sírsz? - Nem, Myll, csak sós a szél... - húzta ki magát, majd ismét csendre intett. Tiszta nyálas volt az egész. És meg is puszilták egymás száját. Pfúj. Végülis szépnek szép szertartás volt, csak nem értem mire ez a sok ömlengés. Ezek a felnőttek már csak ilyenek.
Calypso Kedvelte
Mylla Eroltsdottir
Világi vagyok
A szeretet a léleknek, mint virágnak az eső: nélkülözhetetlen.
A kérdésére hangja megváltozik, már nem cseng olyan vidáman, mint korábban. Csak ebből jövök rá, hogy valami rosszat tettem, de már nem tudom visszacsinálni. Viszont ha nem akar róla beszélni nem is fogom erőltetni a dolgot. Csendben hallgatom őt, ahogy elkezd mesélni. A koszorúmat átveszem és felhelyezem a fejemre. Egy apró mosoly kúszik arcomra, ahogy ismét végig nézek rajta. Nagyon jól áll neki a ruha és az a koszorú csak még szebbé varázsolja őt. Már csak az a mosoly hiányzik, amit sikerült nekem eltűntetnem az arcáról. Nem akartam elszomorítani őt. Miközben hallgatom őt végig nézek a táboron, ami mostanra már teljesen fel van díszítve. Sokkal vidámabbnak, színesebbnek néz ki így az egész. Több ilyen ünnepséget is rendezhetnének. Elkapom pillanatot mikor letörli arcáról a könnyet. Nem is értem miért szégyelli azokat, de összeszorul a szívem tőle. -Sajnálni, hogy felhozni ezt. Nem akarni elszomorítani téged.-Nézek le rá őszinte tekintettel. Én is veszítettem el sok családtagot, de én az embereknek köszönhetően. Sosem könnyű egy szerettünktől elbúcsúzni, főleg nem egy gyereknek. Megfogja a kezem én meg kicsit szorítok a fogásomon éreztetve vele, hogy bízhat bennem is. -Biztonságban lenni itt és látni nagyon szeretni téged, mindenki. Szomorú elveszíteni szülőket, de új család segíteni feldolgozni fájdalmat.-Nem igazán tudom, hogy egy gyereknek ilyenkor mit is lehetne mondani, de igyekszem kicsit megvígasztani őt. Azt viszont nem tudom, hogy ezzel sikerül e, vagy csak rontok a helyzeten. Aldrichhoz érve egy mosoly kúszik az arcomra. -Te nézni ki máshogy... Tisztábban. Nézni ki jól.-Szavaimmal cseppet sem áll szándékomban megbántani őt. Erre az alkalomra mindenki rendbe szedte magát, mindenki sokkal elegánsabbnak néz ki. Mintha teljesen máshol lennénk. Mylla kezét csak akkor engedem el, ha ő kezdeményezi azt. Közben másik kezemmel piszkálni kezdem a ruhámat. Még csak most vettem fel, de az alja máris sáros lett kicsit.
Mindent elrendeztem, hogy tökéletes legyen ez a nap. Hisz Stian cimborám, és szíve választottja ezt érdemlik. Egyhangú, szürke táborunk most virágkoszorúkkal és színes szalagokkal díszítve várta a nagy eseményt, egy kis mulatságot a télvíz idei komorságban. Rájuk is fért, hisz túl régóta vesztelgetünk már itt, a tengerparton, várva a tavaszt, hogy akkor áttörhessünk a mocsári orkok vonalain. Természetesen nem hagytam őrség nélkül a tábort, noha sokkal sűrűbb váltásokban strázsáltak, hogy mindenki kivehesse a részét valamennyire az ünnepségből. Ahogy végignéztem a tábor közepén összegyűlt embereken, halvány mosoly kúszott az arcomra. Emlékszem a napokra, mikor egyszerű zsoldoskompánia voltunk csak. Aztán csatlakoztak hozzánk civilek is. Falusiak, felszabadított rabszolgák, mindenki, akinek nem volt hová mennie. És többé váltunk, olyanok lettünk, mint egy igazi evirani klán.
Stian a sátrában végezte az utolsó simításokat, már csak Flantra várt, akit apja híján kísérőjévé választott. Flantot azonban szemmel láthatóan jobban feszélyezte ez a büszke feladat. Mellettem állt, ingének gallérját igazgatta, folyton előrecsúszó köpenyét újra és újra a válla mögé csapta. Mikor mindenki összegyűlt, úgy ítéltem, lassan akár el is kezdhetjük. Átadtam Flantnak a szalagot, amire szükség lesz a szertartáshoz, majd vállát megveregetve Stian után küldtem. Ekkor pillantottam meg Myllát és Catet. Intettem nekik, hogy jöjjenek közelebb. - Áh, hát itt vagytok! - szólítottam meg őket. - De szépek a koszorúítok! Nemsokára elkezdjük. Mylla, remélem készen állsz a virágszirmokkal - kacsintottam alig észrevehetően.
Mylla Eroltsdottir Kedvelte
Aldrich Cornwell
Lovag vagyok
Until I was forged into a sword sharp enough to cut my own destiny
assan, de biztosan kifelé ballagtunk a sátrak közül, amikre szintén szalagok kerültek. Fenséges illatok terjengtek a levegőben, a pocakom meg is kordult, hiszen azon a szedre lepécsen kívül nem sokat ettem ma. Cate kérdésére viszont okvetlenül is elkomorodtam. - Nem, nem itt születtem - mondtam halkan, és cipőmmel arrébb rúgtam egy kavicsot. Néha még mindig a sírás fojtogatott, ha anyámra, apámra és a falunkra gondoltam. Csak Ald azt mondta, sírni gyengeség. Így leginkább akkor sírtam, amikor senki nem látott. - Egy halászfaluban éltem a folyómentén - emeltem rá a tekintetem, amíg befordultunk ahhoz a sátorhoz, amiben a virágokat készítették elő. A kosáron egyből felismertem Cate koszorúját, odanyújtottam neki, majd felvettem a magamét is. No meg a szirmos kosárkát, azt a világért se hagynám itt. - Egészen addig, amíg fel nem dúlták az orkok - ezúttal már nem a földre, hanem a kezembe lógatott kosárkára meredtem. - Semmi se maradt belőle, csak hamu, és csontok - elejtettem egy könnycseppet, de gyorsan le is töröltem a ruhám ujjával, nehogy valaki meglássa. Kiértünk oda, ahol a póznákon a tengeri szél színes szalagokat és a virágfüzéreket lengetett. Az ünneplők már megterítették a hosszú asztalokat, és megláttam Aldrichot, ezúttal kifésült hajjal, egészen tiszta prémben. Éppen Flanttal beszélgetett, feléjük indultunk. - Tudod... Ald nem az igazi apukám - mondtam halkan, miközben közeledtünk. Nem hallhatta ezt más, csak Cate, s talán a szél, mi táncolva vitte tovább a szavakat. Megint majdnem sírtam, hiszen felrémlett előttem apám arca, amely mindig égett volt a naptól, tekintete mégis szelíd. Megfogtam Cate kezét, és felsóhajtottam, előre néztem, Aldra -, hisz nem köt minket vér. Viszont minden más igen. Nála jobb pótapukát nem is kívánhatnék, ők a családom. Az új családom, akik szeretnek. És ahogy mondtad, ez mindennél fontosabb.
Calypso Kedvelte
Mylla Eroltsdottir
Világi vagyok
A szeretet a léleknek, mint virágnak az eső: nélkülözhetetlen.
Érdeklődve halgatom őt, majd elgondolkozom szavain. Úgy érzem, hogy ő is átélt valami hasonlót, pedig azt hittem ő mindig is itt élt velük. -Te nem itt születni? Lenni máshol korábban?-Kérdezem tőle ártatlanul mit sem gondolva arról, hogy esetleg valami olyan témába nyúlok bele, ami régi sebeket tép fel. -Szeretet lenni fontos. Ezzel mutatni meg mennyire fontos neked másik, a család.-De sokszor a szeretet viszont csak a bajt hozza. Ha elveszítjük szeretteinket hamar elveszítjük a józan eszünket is és nem marad más csak a kielégítetlen bosszú, ami őrült dolgokra készteti az embert. -Rendben. Bár lehet ők kidobni már azt. Nem lenni túl szép.-Nekem tetszett, de azon sem lepődnék meg, ha végül ők eldobták volna, hisz az övéik mellett az enyém igazán szétcsapott volt. De az sem baj, ha nem lesz meg. Nekem már ez is egy teljesen furcsa és kissé idegen a számomra. Felállok a helyemről, majd egy mosollyal arcomon indulok el utána. Ahogy körbe nézek látom már sokkal nagyonn a nyugalom. Már nem rohangászik mindenki fel-alá. Talán már minden készen áll az ünnepségre. Kicsit izgatott vagyok a dologtól. Nem tudom mégis mire számítsak. Nekik ez iszonyatosan fontos és láttam mennyit dolgoztak ezért. Így biztosan csodálatos élmény lesz.
eült, és én elkezdtem fésülni a csodás, csokoládé barna haját. Szerettem mások haját birizgálni, Wynváét is mindig csavargattam, fontam, amíg nála voltam. Ragacs sörényét és farkát is be szoktam fonni. Amikor a kedvességről és az új helyről mesélt, kicsit felismertem benne azt az önmagam, aki akkor voltam, amikor Alddal találkoztunk. - Tudod - mondtam halkan - nagyon is értem, mit érzel. Egy új hely mindig ijesztő, és az új emberek sokszor ridegek - szontyolodtam el, hiszen elsőre engem se kedvelt mindenki. Valaki most se kedvel, és csak az éhes, haszontalan kölyköt látja bennem. Gyorsan végeztem a hajával, belekötöttem a szalagot, már csak a koszorú hiányzott. - Én kedves vagyok azokkal, akik megérdemlik. Szeretem azokat, akik maguk is képesek szeretni - igazítottam meg a masnit, majd felkeltem mögüle, és lesöpörtem a ruhámat. - Igazából már minden megvan. Keressük meg Aldrichot, gondolom, lassan kezdődik a ceremónia - magyaráztam. - Ó! És a koszorúdat is megkeressük, amit készítettél. Majd azt is a hajadba rakod - mosolygok rá, majd elindulok kifelé a sátorból, visszapillantva rá, hogy kövessen.
Mylla Eroltsdottir
Világi vagyok
A szeretet a léleknek, mint virágnak az eső: nélkülözhetetlen.
-Oh persze.-Mosolyodom el és keresek is egy helyet ahová leülhetnék úgy, hogy elérje a hajam. Ahogy fésülni kezd behunyom szemem. Kellemes érzés árasztja el testemben. Nem tudom leírni, hogy mi az. Korábban ilyet nem éreztem, de az biztos, hogy a boldogság is ott van mellette. Jól érezem magam itt közöttük. Mintha egy második családom lenne. Nem hittem volna, hogy ilyen hamar ilyen nagy segítségre lelek. Sokat tanultam eddig tőlük és még fogok is. De mind e mellett bűntudatom is van. Már rég tovább kellett volna állnom. Már így is túl sok időt töltöttem el itt. Talán az esküvő után tényleg indulnom kellene. -Köszönöm Mylla, hogy lenni velem ilyen kedves. Nehéz megszokni új helyet.-Nem mozdítom meg a fejem, csak ha már szól, hogy készen vagyok. -Kell csinálni valamit még? Vagy mindjárt kezdődni esküvő?-Nézek rá érdeklődve. A tükörbe újra belenézek, hogy megnézzem újra magam, a hajamat és elmosolyodom. Teljesen más vagyok. Ha a valós énemet látnák nem hiszem, hogy hagynák, hogy a közelükben legyek. Én nem szégyellem azt a külsőmet. Az is én vagyok… Sőt az vagyok én, az a valós énem. Ez itt csak … egy álca, egy jelmez, amiben igaz jól érzem magam, de a valós énem mindig is fontosabb lesz a számomra.
mikor megölelt, én is átkaroltam őt. Bár még alig értem a mellkasáig, szorosan fontam magamhoz. Szerettem az ölelést, ilyenkor az embert olyan melengető érzés járta át, amitől egyből jobb kedve lett. És Calynak egész jó illata volt, nem úgy, mint Flantnak. - Már csak a hajadat kell befonnom - toltam el magamtól, és a kezembe vettem az egyik, sötétkék szalagot. - Leülnél kérlek? Sajnos nem érlek fel - görbítettem le enyhén az ajkam. Vajon mikor leszek olyan magas, mint Ald? Mikor nem kell majd segítséget kérnem, ha le akarok venni bármit is a fáról, vagy a felső polcról? Őszintén reméltem, hogy minél előbb. A saját hajamat pár csavarással befontam, és egyszerűen rákötöttem a szalagot a végére. A másikkal babrálva vártam, hogy Cate helyetfoglaljon. Aldnak a hajába biztos, nem kell ilyen. Pedig neki is befonnám szívesen, csak hát, sose engedi.
Mylla Eroltsdottir
Világi vagyok
A szeretet a léleknek, mint virágnak az eső: nélkülözhetetlen.
Hagyom, hogy segítsen nekem, majd picit én is igazítok az ingen, majd jön a szoknya és végül az a fura valami. Meglepődőm mikor összehúzza rajtam. Kicsit szorosnak is érzem, de nem szólok. Biztosan ilyennek kell lennie. Ahogy a tükörbe nézek meglepetten pislogok vissza magamra. Mintha nem is én lennék. Mintha egy teljesen más valaki állna itt. Végig mérek magamon, végig simítok az anyagon, majd fordulok egyet. Fura ez az egész nekem. -Köszönöm. Te is lenni nagyon szép. -Mosolyodom el, majd továbbra is az én ruhámat piszkálom. -Furcsa lenni, de tetszeni. Alig ismerni fel magam tükörben.-Nem sokszor láttam magam, amióta a szárazföldön vagyok. Először az idős hölgy mutatta meg nekem az emberi arcomat. Sokáig néztem és próbáltam felfogni. Láttam magam benne, de mégis annyira más. -Köszönöm neked segítség.-Oda sétálok hozzá, majd gyengéden megölelem őt. Igazából csak náluk láttam ezt a gesztust, de arra jöttem rá, hogy szeretni szokták. Így bízom benne, hogy neki ez jól fog esni.
mikor fordítva vette fel a blúzt, kicsit értetlenül pislogtam rá. Aztán újra és újra emlékeztettem magam, hogy a sellők nem hordanak ilyet. Butus Mylla. Eligazítottam rajta, lehúztam a vállain, már amennyire felértem. - Nem baj, ha nagy, sajnos akitől kértem kicsit - lehalkítottam a hangom, hiszen nem akartam csúnyát mondani - szeret enni. - De a fűző majd megfogja -legyintettem, és segítettem neki begombolni a szoknyát, majd belebújtattam a fűzőbe is, és meghúztam, úgy, ahogy az idősebb hölgyektől láttam. - Így már mindjárt más - bólintottam elégedetten, csípőre rakott kézzel végigmérve. Megfordultam, és az egyik ládán lévő tükördarabért nyúltam. Felé tartottam, és hátráltam pár lépést, hogy láthassa magát. - Szerintem csodaszép vagy, Cate - mosolyogtam rá. Már csak a haja volt hátra, vagyis pontosabban a hajunk, amiknek már készítettem ki szalagokat. Miközben magát nézte, én azon gondolkodtam, hogy is kéne befonni neki. Biztos, hogy tűzök bele virágokat, csak nem túl sokat, és túl keveset se. Esetleg koszorút is rakhatnék rá, hiszen font egyet magának. Igen, ez biztos jó lesz, se nem túl sok, se nem túl kevés.
Mylla Eroltsdottir
Világi vagyok
A szeretet a léleknek, mint virágnak az eső: nélkülözhetetlen.
Érdeklődve nézek Mylla után, aki már el is siet előre, hogy a szirmokat szórhassa a menyasszony előtt. Mivel sosem voltam ilyen eseményen nem tudom, hogy mire is számítsak. Viszont Aldrich elkezdi elmagyarázni nekem a dolgokat, így félig rá pillantva figyelem őt.
- Köszönöm! - biccentettem Cate bókjára. - Te is nagyszerűen festesz - mértem végig.
A kérdésére hangja megváltozik, már nem cseng olyan vidáman, mint korábban. Csak ebből jövök rá, hogy valami rosszat tettem, de már nem tudom visszacsinálni. Viszont ha nem akar róla beszélni nem is fogom erőltetni a dolgot.