Tulveron Krónikái
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Men echenim
sí derthiel ne chaered hen nu 'aladhath


 
Ősi romok - Page 2 KaDiPE5
Ősi romok - Page 2 KaDiPE5
  • Bárdjai
Lelkes firkászok
Deedra Gindrian
52 Hozzászólások - 20%
Kalandmester
45 Hozzászólások - 18%
Naken Forerion
37 Hozzászólások - 15%
Krónikás
32 Hozzászólások - 13%
Folrandír Ceilteach
31 Hozzászólások - 12%
Ezaras Azildor
26 Hozzászólások - 10%
Llyris Tiell
11 Hozzászólások - 4%
Raghat
8 Hozzászólások - 3%
Neqhiret
8 Hozzászólások - 3%
Ahronit
5 Hozzászólások - 2%
A próba
Bátor kalandorok figyelem!
Esőzés havi Hőseink
Jutalmuk a próba függvényében
●●●●●●●●●●●●
Aktuális kétheti kihívás
Posztolj számodra tetszőleges bejegyzést a Karakteraplók topikba!
Üdvöznk
dicső lovag szép a ruhád, szép a lovad
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Üdvözlünk Tulveron mágiával átszőtt világában!
Oldalunk középkori körülmények között játszódik, és ötvöződnek benne számtalan fantasy mű elemei.
Regisztráció előtt kérünk, mindenképpen olvasd el a Törvénykönyvünket és Világleírásunkat, melyek az oldalon való könnyebb kiigazodást szolgálják, illetőleg az alapok megismerését.
Oldalunk 2021.01.08-án nyitotta meg kapuit a nagyérdemű előtt.
Várunk sok szeretettel egy igazán nagy kalandra!
ChatBox
Üzenj nekünk






Friss Krónikák
Ahol még nem száradt meg a tinta
Yesterday at 8:33 pm
• Utcák

Yesterday at 6:59 pm
• Szólánc

Vas. Nov. 27, 2022 7:33 pm
• Kockadobó

Bátor kalandorok
Oldalon settenkedő sötét árnyak

Nincs

●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 14 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 14 vendég :: 1 Bot

A legtöbb felhasználó (70 fő) Pént. Jan. 08, 2021 6:26 pm-kor volt itt.
Isilmë kegyeltjei
Fajok, nemek aránya
Faj
Férfi
Elf
0
2
Ember
8
8
Ork
0
1
Törpe
0
1
Najád
2
0
Vivern
2
4
Keverék
1
2
Kalendárium
oldalunk időszámítása


 

 
Ősi romok

Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
Utolsó Poszt Kedd Ápr. 12, 2022 9:23 pm
Accompanied by a Sorceress

@Veleris & Aldrich
Credit:
 
Veleris csak megerősítette azt, amit első ránézésre feltételeztem, hogy megúszta sérülés nélkül. Talán engem véltek pillanatnyilag a veszélyesebb ellenfélnek, bár lehet, épp a mágiája miatt kerülték el, nem tudhatom. Mindenesetre, megnyugtató, hogy nem esett baja.
Összerezzentem, ahogy megérintette oldalamon a sebet. Nem volt túl mély, de épp elég kellemetlenséget okozott, és a vérzés sem hagyott alább. Legalább a páncélom nem sérült.
Fejével az egyik hulla felé intett, aztán tekintete egy másik földön fekvőre fordult, mondván, az még életben van. Bizonyára sikerült elkábítania valami varázslattal.
- Hogy mi lesz a sorsa, azt még meglátjuk - feleltem. - Viszont értékes információkat szerezhetünk tőle, ha magához tér.
Ez azonban még várhat, hisz ahogy Veleris is mondta, egy darabig még nyugton lesz ott magának. Oldalam viszont minden egyes levegővételnél egyre kellemetlenebbül hasgatott, ezért kényszerű szükségét éreztem, hogy mielőbb kitisztítsuk és összeforrasszuk a sebet.
Ügyetlenül, fél kézzel kezdtem el lecsatolni a vértemet, ugyanis bal karom minden mozdítására csak erősebb lett a fájdalom.
- Tudnál segíteni? - pillantottam Velerisre.
Ám ahogy az egyik rögzítő csatot keresve a vértem alá nyúltam, villámcsapásként sújtott le rám a pánik, mikor ujjaim hiányát érezték annak, ami évek óta mindig ott lógott páncélom alatt. Kulcsomnak most nyoma se volt.
Szinte remegve buktam a földre, úgy kezdtem pásztázni a talajt, a sötétben reménytelenül keresve a kulcsot. Dulakodás közben veszíthettem el, valahol itt kell lennie!



Lovag vagyok
Aldrich Cornwell

Until I was forged into a sword sharp enough to cut my own destiny


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1126
❖ Tartózkodási hely :
Eviran
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Ősi romok - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Ápr. 04, 2022 9:51 am


Ősi titkok láza, acélnak vihara
@Aldrich Cornwell && Veleris
«  Szószám; ide • Zene; ide»
 
Ezüstös és rőtfényekben fekete szurokként terebélyesedik a kiontott vér a szikkadt földön, pettyezve néhány fűszálon. Szívem verése, akár a harci dobok az acél suhogása s halálhörgés mellett. Lélegzet visszafojtva figyelem, ki adja meg az utolsó kegyelemdöfést. Egy szekundumra, mintha megállna az idő némaságba borul a táj, s a szél zúgása akkor éri fülem, mikor tompa puffanással ér földet a nomád élettelen teste. Megkönnyebbült sóhaj gördül le mellkasomról s magam is sietős léptekkel indulok meg Ald felé s mérem fel állapotát. -  Kutyabajom… ami rólad nem mondható el – szükséges a pillanat, hogy benedvesítsem torkom, hangom reszketőségét is legyűrve rajta, megérintve oldalát, hol páncélja illesztésein keresztül utat tört magának az acél. – El kell látni a sebed – állapítom meg, s csak ezután felelek kérdésére. – Az ott, halott – intek fejemmel a tűz mellett üres tekintettel fekvőre. – Amaz még életben van. Ha nem zargatjuk még egy ideig aludni fog, mint egy csecsemő – fordulok a korábban szeme világát keresőre, s kire Isilme kegyéből álmot hintettem. – Miféle sorsot szánsz neki? – akad némi fogalmam s csak remélni merem magára vállalja a hóhér szerepét. Nem kenyerem a vérrontás, még ha szükséges is, legalábbis meg kell birkóznom a gondolattal. Csillapodó zaklatottságommal egyre inkább nő gyomrom émelygése. Be kell látnom, a mágustorony falai közt effélére nem készítettek fel, s a rideg valóság ismerete teljesen más értelmet nyer, ha saját bőrömön tapasztalom annak jeges leheletét. A kezemen, s arcomon lassan száradó vér érzete és gondolata a leginkább van jóhatással kedélyemre, de akad saját bajomnál égetőbb dolog is, még pedig a harcos s annak sebe. Kész szerencse, hogy indulásunk előtt felkerestem a füvesembert, s jó néhány ulronért gyógynövényeket s gyolcsot vásároltam tőle.


Vendég
Vendég
Anonymous




Ősi romok - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Pént. Ápr. 01, 2022 4:17 pm
Accompanied by a Sorceress

@Veleris & Aldrich
Credit:
 
Előbb ujjai közül kicsúszó buzogánya csengett a kövön, majd ernyedt teste hullott a földre, ahogy hörögve markolt átmetszett torkára.
Ekkor halottam meg Veleris kiáltását, melyről azonnal tudtam, mire figyelmeztet. Pördültem is, kardomat magam előtt, oldalra kitartva vártam ellenfelem támadását, ám ahogy csapásra emelte pengéjét, mozgása ingataggá vált, és a fegyver is bizonytalanul remegett meg a kezében. Kaptam az alkalmon, védekező állásomból támadást indítottam, kitartott kardomat felé lendítettem, végigszántottam a mellkasán, bőr vértje azonban felfogta azt. Az ütés erejétől így is megtántorodott, nem is tudott reagálni mozdulatomra. Következő vágásomat lentről kezdtem meg, a férfi üvöltve rogyott térdre, ahogy pengém védtelen combjába mart. Fürgén léptem közelebb, tőrömet habozás nélkül döftem a vállvértje és nyakvédője közötti résbe.
Lüktető sebem erősen nyilalt az oldalamba, meg kellett állnom egy pillanatra, hogy szusszanjak, ám korábban földre kerülő ellenfelem kihasználta lankadó figyelmemet. Látva bajtársai elestét újult erőre kapott, sérülése ellenére feltápászkodott a földről, fejszééért nyúlt, úgy rontott nekem. Kardommal hárítottam első támadását, mielőtt teljes testével nekem feszült volna. Pengém a baltája fokába akadt, ebben a közelségben pedig már képtelen voltam kiszabadítani. Balommal fogást váltottam a tőrön, azzal döftem felé, ám szabad kezével lefogta a karomat. Kiszállt belőlem az erő, ahogy újra oldalamba szökött a fájdalom, az egyetlen szerencsém az volt, hogy ő sem volt jobb állapotban. Dulakodásunk közepette azon voltam, hogy próbáljam eltaszítani magamtól, egyelőre azonban ő késztetett engem hátrálásra.
Hagytam földre zuhanni a kardomat, felszabadult kezemmel pedig fejszéje nyeléért kaptam, félrerántottam azt, majd hátra dőlve lendületet vettem, és minden erőmet beleadva fejeltem homlokon ellenfelemet. Beleszédült az ütés erejébe, hátratántorodott, én pedig csavartam egyet a baltán, kiszabadítva azt ujjai közül. Megforgattam, és felülről sújtottam le rá, nyakába állítva a pengét.
Kissé szédelegve, erőtlenül vettem fel a földről kardomat, még arcomon éreztem ellenségem vérét. Néhány üres pillanatot követően összeszedtem magam, körülnéztem, felmérve az esetleges további fenyegetést. Egyikük sem volt már talpon. Odasiettem Velerishez.
- Rendben vagy? - kérdeztem, miközben végigmértem.
Első ránézésre nem esett bántódása. Tekintetem a tőle nem messze fekvő nomádra vándorolt.
- Életben van még?


Lovag vagyok
Aldrich Cornwell

Until I was forged into a sword sharp enough to cut my own destiny


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1126
❖ Tartózkodási hely :
Eviran
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Ősi romok - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Márc. 20, 2022 10:45 pm


Ősi titkok láza, acélnak vihara
@Aldrich Cornwell && Veleris
«  Szószám; ide • Zene; ide»
 
Röpke pillanat, melyet a lelepleződés gondolatának szentelhetek, hisz bár ellenfelem szíve tenyerem alatt dobban utoljára, Aldrich helyzete korán sem volt rózsakertbe való. Bármelyik ujját is harapta fájt, így a legkisebb fájdalmat választva hárít, kitér és támadásba lendül. Míg a penge szövetet szakít és izmon hatol át, addig társa felocsúdva a döbbenetből lép oldalra a bika hevével előre lóduló harcos elől. Nem ma született bárány tapasztalatával rendelkezik, hogy ne ismerje fel újra a kínálkozó alkalmat. A rohamozó Ald lendületét kihasználva a háta mögé kerülve próbálja hátába mártani vérre szomjazó fegyverét. – Ald… - kiáltok, még mielőtt sikítva csapna le a penge. Csak reménykedem benne, hogy igém elég hamar kelti életre a levegőben vibráló erőt s most nem hagy cserben. Eközben ugyanis a tehetetlenségbe taszított támadónk is kezdi visszanyerni látását, s felbőszült oroszlánként engedi ki hangját az éjszakába, s haragja középpontjában én állok. S ha még ez nem lenne elég, a másik, kinek mellkasa vérben fürdik sem lehelte még ki teljesen a lelkét.
Aldrich, amennyiben kellő gyorsasággal méri fel a helyzetet, megmenekülhet a végzetesnek szánt csapástól. Míg a felém iramodó nomád rongybabaként csuklik össze a földön, addig a lovag ellenfelén némi zavaradottság lesz úrrá. Mozgása ingataggá válik, s kezében megremeg fegyvere. A harmadik látva társai helyzetét, felülkerekedik rajta a harci láz. Aldrichot véli veszélyesebb ellenfélnek így minden elővigyázatosságot a háta mögött hagyva ront a férfira.

#varázslat: Szendergés


Vendég
Vendég
Anonymous




Ősi romok - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Pént. Márc. 18, 2022 9:43 pm
Accompanied by a Sorceress

@Veleris & Aldrich
Credit:
 
Nem láttam tisztán mi történik körülöttem, csak a villanásokat érzékeltem Veleris irányából, bizonyára a mágiáját használta ellenük. Gyorsan mozdultam, miután pengémet a támadómba mártottam, ellöktem magamtól, és Holló felé vetettem magam. Késemet balomba vettem, jobbommal pedig előrántottam a kardot nyeregtáskámon pihenő hüvelyéből. Dalolt az acél, ahogy hosszú idő után újra szabadjára engedtem. Megpördültem, felmértem a helyzetet. Ketten harcképtelennek tűntek, másik kettő azonban felém közelített, sokkal hamarabb, mint vártam.
Szép summát kapunk a fejedért.
Hát valóban fejvadászok... Kár is volt találgatni, kinek a megbízásából jöhettek, csak egy lehetséges válasz volt mind közül. Ebben az esetben azonban sokkal nagyobb a baj, mint azzal korábban számolhattam. Ha már emberek is a Fekete Agyar szolgálatában állnak, az esélyeink kilátástalanabbá válnak. Míg az orkok fenyegetését messziről felismerjük, az emberek el tudnak vegyülni, közel tudnak férkőzni, kihasználva jóindulatunkat. Alapjaiban változtatja meg a játékot.
Még mielőtt bármit is mondhattam, vagy tehettem volna, felém mozdultak. Kettejük közül a buzogány túlságosan veszélyes lendítése vonta el jobban a figyelmemet, és emeltem hárítására a kardomat, így csak túl későn vettem észre a másiktól érkező támadást. Ahogy a buzogányt félreütöttem, egy penge szántott végig az oldalamon. Hangosan felhördültem, miközben kihátráltam. A buzogányos támadt újra, belépve elém, oldalról lendítve felém acéltüskés fegyverét. Mélyen hajoltam hátra, éreztem, ahogy a súlyos tömeg súrol, de lepattan a vértemről nyakam és vállam találkozásánál, ekkor vetettem meg a lábam és rontottam neki teljes testemmel, üvöltve taszítottam neki társának. Kardommal döftem, tőrömmel vágtam, kiserkenő vére az arcomra fröccsent, ahogy átmetszettem a torkát.
Éreztem, ahogy egyre jobban hasogat az oldalam, de még egy kicsit ki kellett bírnom. A másik még talpon volt, noha társa földrekerülésén megrökönyödött, rövid habozás után újra felém szúrt.


Lovag vagyok
Aldrich Cornwell

Until I was forged into a sword sharp enough to cut my own destiny


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1126
❖ Tartózkodási hely :
Eviran
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Ősi romok - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Pént. Márc. 18, 2022 12:23 am


Ősi titkok láza, acélnak vihara
@Aldrich Cornwell && Veleris
«  Szószám; ide • Zene; ide»
 
A sötétségből kiváló alakok ábrázata nem sok jót ígért s ettől felgyorsult a szívverésem, s bár Aldrich jelenléte meg kellett volna, hogy nyugtasson, ám csak hírből ismertem képességeit. A szívem mellett a sárkányom is ki akart törni ketrecéből, de míg az Orkölő éppen csak nem hívta meg őket vacsorára, rejtettem el tekintetem, s űztem vissza oda, ahová tartozott. Nem egyszerű portyázók voltak, nem vagyonunk érdekelték őket, hanem a lovag, s abban a pillanatban lettem benne biztos, hogy ma éjszaka a szikkadt földet vérrel áztatjuk fel. S legkevésbé sem akartam, virágba borítani a pusztaságot. Oldalamra függesztett tőröm markolatára siklott kezem, s olyan erősen szorítottam, hogy éreztem, ahogy elfehérednek rajta ujjaim. Az én fegyverem nem az acél volt, de mégis nyugtató volt a hideg fém érintése. Mint elitélt nyakán a hurok, úgy szűkült körülöttünk a kör. Óvatosan csúszott egyik lábam a másik után, követve Aldrichot, s mikor ujjai a csukómra fonódtak értettem meg – legalábbis sejtettem szándékát- Hollóhoz akart jutni, melyen borostyánköves kardja pihent. Pillanatok alatt gyorsultak fel az események. Mintha az istenek súgtak volna mindnyájunknak, egyszerre mozdult mindenki. A szikrázó fénygömböt, az egyik arcába vágtam- ez volt az a pillanat, mikor kihunyt a csillagokfénye -  annak mely még így is Aldrich és lova közé állhatot, ha nem elég gyors.  Artikulátlanul nyöszörgött, miközben az arcához kapott. Noha, nem a fájdalomtól inkább a döbbenettől, hogy pillanatokra szeme világa oda lett. Talán éppen elég időt hagyva a harcosnak. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy boszorkányságomat egy nomádot vonz, aki töretlenül szeli át a köztünk lévő métereket, kezében lévő fejszéjét csapásra emelve. Kezemet előre nyújtva ujjaimmal úgy pendítettem meg a láthatatlan erőháló húrjait, miként erdei szellemek hívnak lágy dallamot elő vízi hárfájukból. Bíztam benne, hogy ekként lesz, s az éjszaka ura megsegít, de az erő nem hallatja hangját ujjaim játékára. A fejsze élén szikrát vet a fejünk felett feszülő vászon ezüstgyöngyeinek fénye, rajtam pedig felülkerekedik a fenevad. Szárnyait széttárva szabadul ki belsőmből sűrű zöldellő ködpáraként, s a férfi görcsök közt vergődve rogy térdre. Szívem úgy ver, mint tűzvészt jelző harang, oly szapora és oly hangos. Suhogva hagyja el hüvelyét tőröm, s merítem mellkasába a rövid pengét újra és újra. Meleg vér fröccsen az arcomba, melyet hamar szárít oda a feltámadó szél. Zihálva vetek gyors pillantást a vállam fölött, tekintetemmel keresve Aldrichot. Kinek egyik ellenfele még látásának visszanyerésével van elfoglalva, míg a másik mellkasára hasított vágása ellenére is kardjába kapaszkodik, s szemében fájdalommal teli düh csillan. A másik kettő azonban mit sem foglalkozik társaik szenvedésével közelítik meg két oldalról. – Szép summát kapunk a fejedért – villantja ki sárga fogait az egyik, mielőtt megpergetve kézi buzogányát rontana rá, csapásra emelve azt. A másik bízva figyelmetlenségében mozdul jobbján célba véve szabadon hagyott oldalát.



Vendég
Vendég
Anonymous




Ősi romok - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Márc. 06, 2022 7:03 pm
Accompanied by a Sorceress

@Veleris & Aldrich
Credit:
 
Veleris érintésére és szavaira rögtön kinyílt a szemem, és egyik pillanatról a másikra átjárt a józan éberség, amit a közelgő veszély fenyegetése adhatott. Miközben ő fénygömböt küldött az égre, én talpra álltam és villámgyorsan felmértem a terepet. Veleris varázsfényének derengésében jól láttam az ezidáig észrevétlenül felénk osonó férfiakat. Öten lehettek, és zavarodottan pillantottak hol a fény forrására, hol pedig egymásra. Félkör alakzatban helyezkedtek el, látszólag arra törekedve, hogy zárják körülöttünk a teret. Mindegyiküknél fegyver volt, rövidkardok, fejszék, tőrök és buzogányok, amennyit ilyen távolságból ki tudtam szúrni.
A hosszúkésem nálam volt, kardomat azonban a nyeregtáskámon hagytam. Futólag Hollóra pillantottam, akit olyan tíz méterre, egy fánál kikötve hagytam. Ha kihasználnám pillanatnyi zavarukat és gyorsabban mozdulnék mint ők, megszerezhetném, mielőtt lerohannak minket. Így viszont biztosan nem kerüljük el a harcot, akarjanak bármit is. Persze, harcoltam már nagyobb túlerővel is, de azok orkok voltak. Ezektől az emberektől nem tudtam, mit remélhetek.
- Nem akarunk bajt - vetettem oda, abban bízva, hogy talán húzhatom kicsit az időt, vagy, hogy megtorpannak a nem várt helyzetben.
Egymás után egyenesedtek fel mind az öten, néhányuknak a kezében volt a fegyvere. Ezen a ponton már ostobaság lett volna azt hinni, hogy csak a tüzünknél kívántak melegedni. Egy fonott, fekete hajú férfi állt legelöl, arcán sebhely futott végig, ami bal szemében végződött. Óvatosan tett egy lépést előre, ép szemét újra és újra a fénygömbre emelve.
- Ó, hát persze, hogy nem. Ilyenkor, mikor egyedül vagy idekint a vadonban, talpnyalóid védelme nélkül, persze, hogy nem akarsz bajt - szólalt meg rekedtes hangon. - Messzire jöttél otthonról, orkok mészárosa.
Rezzenéstelen arccal bámultam, lassan oldalazva néhány lépést tettem jobbra, ezzel beállva Veleris elé, és kicsit közelebb kerülve lovamon lévő fegyveremhez. Öltözetük alapján ezek az emberek is valamiféle nomádok lehettek, de nem olyanok, mint a Romok klánja, vagy más, Dél-Eviranban előforduló népek. Mégis tudták, hogy ki vagyok. Talán követhettek minket már egy ideje, jól ismerhetik a terepet.
Sebhelyes vezetőjük szavaitól felbátorodva a többiek is megindultak, lassú léptekkel zárták a kört, mármár túlságosan is közel érve. Hátam mögött rámarkoltam az övemen függő kés markolatára, és vártam a megfelelő pillanatra. Bal kezemmel Veleris csuklóját fogtam, lassan húztam magammal, ahogy próbáltam tovább oldalazni, azonban egyre inkább úgy tűnt, hogy át kell jutnom néhányukon, hogy megszerezhessem a kardomat.
Az legalább előnyömre vált, hogy a mágiától még mindig tartottak. Akik ezen a vidéken éltek, nem igazán ismerték a varázslás művészetét, így szerintük aki ártatlan fénygömböt tud idézni, az könnyedén használhatja az erejét ártó szándékkal is. Sajnos én sem tudtam sokat a mágia mibenlétéről, legbelül azonban imádkoztam, hogy Veleris valóban képes legyen valami ilyesmire.
Mikor már túl közel értek, fürgén mozdultam be, kirántottam a tőrt, és a hozzám legközelebb álló felé suhintottam, mielőtt az egyáltalán felemelhette volna a fejszéjét. Pengém könnyedén vágott át a ruháján és mart a húsába, hosszú, mély vágást hagyva a mellkasán.
Egy pillanat műve volt az egész, azonban ezt követően mindannyian támadásba lendültek.


Svea Helmrid Kedvelte

Lovag vagyok
Aldrich Cornwell

Until I was forged into a sword sharp enough to cut my own destiny


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1126
❖ Tartózkodási hely :
Eviran
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Ősi romok - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Feb. 27, 2022 12:34 pm


Ősi titkok láza, acélnak vihara
@Aldrich Cornwell && Veleris
«  Szószám; ide • Zene; ide»
 
Néma bólintással veszem gondolatát, noha önmagunkkal vívott harc nem csak a férfiak kiváltsága. Mindenkinek rendeltek az istenek feladatot, kinek többet, kinek kevesebbet helyeztek a vállára, kinek egyenes utat, kinek rögökkel telit rendeltek. A választást hagyták meg számunkra, hogy mikor, örökké nem menekülhetünk előle. A vörös-narancs lángok ropogása, lágy lejtése kellemes dallam fülemnek, s látvány szememnek, melege, pedig a nyirkos hidegben jó eső érzés. Az út fáradalmai lassan, de rányomja bélyegét épp úgy nyelvemre, mint testemre. Messze még a cél, ahová tartunk, bőven lesz még időm szavakat hullatni. – Pihenj – mosolyodom el, miután mindketten befejeztük szerény vacsoránkat, s elcsomagolom maradékát. Míg ő megtalálja kényelmét, a nap melegét ontó, kemény földön, táskámból előveszem, azt a kormos fedélű könyvet, mely oly sokat jelent nekem. Az egyenletlen földre helyezem az időközben lélegzethez jutó tintatartót. Ajkaimmal benedvesítve tollam hegyét mártom bele. A közénk lopakodó természet hangjai elnyomják, a toll halk szavait a papíron, ahogy vékony testű cirkalmas betűket kezdek el formázni vele.

Az elmém frissességének végét, lapos pillantásaim, s szemem sarkába gyűlő nedvesség jelzi, ahogy szám elé teszem kezem, próbálba elfojtani a rám törő ásítást. Azonban mielőtt nyújtózkodásra adnám a fejem, valami furcsára leszek figyelmes. Csend. Mintha még a levegő is megfagyna, a tűz ropogása, szinte fület sértő ebben a némaságban. Egyedül a lovak ideges prüszkölése és pata dobbanása zavarja a hangosan konduló csendet. Elsüllyesztem táskám mélyére a naplóm, s az írófelszerelést. A legkevésbé sem rendelkezem a harcosok híres ösztöneivel, még is az áthatatlan sötét gyanakvással tölt el. Négykézláb ereszkedve mászok közelebb a férfihoz. – Psszt…Aldrich – érintem meg vállát, s rázom meg gyengéden, a legkevésbé sem akarnám, hogy berögződött harcos ösztöneitől felriadva engem terítsen két vállra egy karcsapással. – Azt hiszem, van itt valaki vagy valami – tágra nyílt szemekkel suttogom neki, amennyiben rám emeli fagyos két szemeit, s nem küld a homályba. Halk igét mormolok – szükségem van még rájuk, gyermeteg cipőben jár még mágiám – mire kezemben Aldrich által már a táborban is látott fénygömb duzzad, s indul meg lassú imbolygással az ég felé, bevilágítva körülöttünk a környéket. Öt alak emelkedik ki a földből, amint rájönnek, hogy itt létük tovább már nincs titokban. Felkörben kerítettek be bennünket, emberek ez minden bizonyos, s ha tippelnem kellene a környéken portyázó valamely kevésbé barátságosabb nomád törzs tagjai lehetnek. Egyelőre még barátságosnak mondható távolságból méregetnek minket, valószínűleg a semmiből jött fény az oka, melyet aligha ismerhetnek. A probléma az, hogy, amint rájönnek, hogy ártalmatlan gyanítom, visszatér a bátorságuk.

//#varázslat : Csillagfény//



Vendég
Vendég
Anonymous




Ősi romok - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Feb. 21, 2022 4:09 pm
Accompanied by a Sorceress

@Veleris & Aldrich
Credit:
 
Ráléptél egy útra, s az embereid követnek, s nem azért mert félnek tőled, hanem, mert szeretnek és tisztelnek. És mert nem maradt más, kit követhetnének. Otthonuk, békés életük rég oda, Eviranban egyre kevesebbeknek adatott meg a nyugalom kiváltsága. Veleris igazat beszélt, az embereim megbíznak bennem, mindazok ellenére, ami történt. Hiába cserbenhagytam őket, hiába vesztek oda annyian, ők nem hagytak magamra. Oldalamon egy maréknyi harcos maradt csupán, akikkel bármi is történjék, de végigcsinálom azt, amit elkezdtünk. A hegyek felé indulunk, megkeressük a Fekete Agyart, akkor is, ha minden egyes romot át kell kutatnunk hozzá. Nem rejtőzhet örökké.
A kételkedés, a legrövidebb út az áruláshoz. Önmagad elárulásához.
- A legnehezebb harc egy férfi számára mindközül az a háború, amit önmagával kell megvívnia - mondtam halkan.
A tűz melege jól esett, akárcsak a pihenés az egész napos lovaglás után. Hosszasan, lankadt figyelemmel meredtem a lángokba, tekintetem elveszett csóváik táncában. Gondolataim a hátrahagyott tábor felé vándoroltak, Flantra, Stianra és a többiekre, és Myllára, aki bizonyára rég nyugovóra tért már Wynva kunyhójában. Bár megfogadtam, soha nem hagyom hátra őket, most ismét nélkülük lovagoltam ki, egy idegen varázslónő kíséretében...
A családom. Látszólag elengedtem a fülem mellett Veleris megjegyzését, a szó azonban a szívemig hatolt. Vér szerint egyikük sem a rokonom, ez mégis sokkal többet jelent annál. Minket a bajtársiasság, az egymásra utalt lét, a kölcsönös bizalom tett egy klánná, egy családdá. Eviran földjén más törvények uralkodnak, mint odakint.
- Azt hiszem, mindig is tudtam, mit szántak nekem az istenek. Bár maga az út homályba vész még, a cél egyre tisztább. Ám amíg itt nem végzem be a sorsom, nem léphetek rá az útra - ismételtem önmagamat.
Az, hogy Wynva látomása felfedte előttem a kulcsok létét, biztosan jelent valamit. Ahogy az is, hogy előtte Glasha bukását láthatta. Azonban míg ez meg nem történik, atyám örökségének nyomán sem indulhatok el.
Biccentve fogadtam el a felkínált vacsorát, hagytam, hogy közelebb húzódjon a tűznél, majd nekiláttam a kihegyezett botokra tűzdelni a felvágott ételt. A tűz fölé tartva hagytam, hogy kissé átsüljön, felmelegedjen, majd késemmel lefejtve a nyársról, hozzáláttam elfogyasztásukhoz.
Veleris rangokról szóló gondolatmenetére csak halványan elmosolyodtam. Valóban privilégiumokkal jár a nemesi cím, ha valamit, ezt jól belémvertek gyermekkoromban. Itt Eviranban azonban más a helyzet. Ha egyszer odajutok, ki fogom használni minden ezzel járó előnyömet, addig viszont csak azzal boldogulhatok, amit magamnak harcoltam ki.
- Ezesetben, kezdheted majd te az őrködést - válaszoltam felajánlására. - Aztán pár óra múlva átveszem.
Tudtam, hogy kipihentebb lesz, ha az éjszaka második felében alszik, így nem kell rögtön, virrasztást követően útra kelnie reggel. Nekem ez már nem okoz gondot, gyakran vállaltam őrséget az utóbbi időkben, mikor még kénytelenek voltunk bizonytalan környéken töltenünk az estéket.


Lovag vagyok
Aldrich Cornwell

Until I was forged into a sword sharp enough to cut my own destiny


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1126
❖ Tartózkodási hely :
Eviran
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Ősi romok - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szomb. Feb. 19, 2022 11:02 pm


Ősi titkok láza, acélnak vihara
@Aldrich Cornwell && Veleris
«  Szószám; ide • Zene; ide»
 
- Hallottad, hogy azt mondtam, hogy egyszerű? – biccentem oldalra a fejem, a ritkán múló félmosollyal arcomon. – De ráléptél egy útra, s az embereid követnek, s nem azért mert félnek tőled, hanem, mert szeretnek és tisztelnek. Megbíznak benned. Ez már csak valami, jele annak, hogy benned van, hogy kicsit is jobbá tedd, ezt a zord világot – állítom meg egy percre Ragacsot, még mielőtt sebesebb haladásra ösztönözném. -  Ez áldozatokkal jár. Ez olyan dolog, amely ellen nem tehetsz, ezért nem szabad, hogy kételkedj magadban. A kételkedés, a legrövidebb út az áruláshoz. Önmagad elárulásához.
Mielőtt a nap végleg a horizont alá bukott volna, lángoló pusztasággá varázsolta a taját. A látvány kápráztatta a szemem, s cirógatta a lelkem. – Nem gondoltam volna, hogy családod is van – meghökkenésem csak egy pillanat erejéig szól, éppen egy levegővételnyi szünet. Meglepettségemnek alaptalan, hisz az embereknél nem meglepő a gyermekáldás, s szinte biztos vagyok benne, hogy kevesen tudnak ellenállni, a gleccser kék szemeknek, s a bajsza alatt felvillanó csalárd mosolynak. Bár balgaság, hagyni, prédaként kóborolni. Az éledező lángok kellemes meleget adnak, melyek úgy simogatnak, ahogy langyos nyárvégi szellő. Élesen villan tekintetem a mozdulatra, mely végig vonul mellkasán, a másikra, mely leplezni próbálta azt, csak elsomoyodtam, miközben egy hosszabb fadarabbal megpiszkáltam a tüzet, melyet legendáink szerint az istenek ajándékoztak őseinknek, melynek titkát megosztották az emberekkel. Apró szikrák csapnak fel, melyek hamar elhalnak az ég felé kapaszkodva. – Az utad ott ér véget, ahol szeretnéd, hogy véget érjen. Maradhatsz itt is vagy ráléphetsz arra, melyet nem mutat egy térkép sem, s magadnak kell felfedezni. Bármilyen döntést is hozol, elmozdít onnan, ahol vagy– halvány mosoly dereng fel arcomon, kékjei hidegében elmerülve. – Úgy beszélsz, mint aki tudja, milyen utat szántak neked az istenek, csak nem mersz rálépni – jegyzem meg, melyet a tűz ropogása mellett gyomrom morranása is megfakít. A feszítő érzés próbára teszi türelmem, így sokat nem gondolkodva állok fel, s letérdelve az elemózsiás táska mellé keresek benne valami fogamhoz valót. Megszagolva a rongyba és papírba csomagolt ételeket döntök a kolbász és cipő mellett. Legalább még most válogathassak, amíg van miből. – Gondolom, te is éhes vagy – nyújtok át neki is egy kiporciózott csomagot. Amennyiben éhsége hasonlatos és hajlandó velem elfogyasztani szerény vacsoránkat, közelebb hozzá telepedek le. – Erre talán nem, s nem is a rang avatja az embert előkelővé, hanem a jelleme, viszont nem szabad róla megfeledkezni, hogy privilégiummal jár – kényelmes mozdulatokkal bontom s hajtogatom ki a földön az élelmet, hogy hüvelyéből kihúzva tőrömet, karikázzam fel. – Nem kívánom, hogy csak te viseld az út oroszlán részét, szükséges a pihenés számodra is. Ha neked is megfelel az éjszaka egyik felében vállalom az őrködést. S hogy nagylelkűségemről biztosítsalak, megválaszthatod, melyik legyen az – csalfa mosoly dereng fel arcomon, mielőtt egy gondosan megalkotott falatot veszek számba.



Vendég
Vendég
Anonymous




Ősi romok - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szomb. Feb. 05, 2022 11:34 pm
Accompanied by a Sorceress

@Veleris & Aldrich
Credit:
 
Továbbra is érdeklődéssel hallgatta életem históriáját, amiről beszélni még mindig idegen érzés volt. Olykor halvány félmosoly kúszott az arcára, mintegy megerősítésként, miközben meséltem.
- Bölcs szavak - biccentettem, ahogy a jó vezetőről szóló gondolatmenetét fejtegette. - És valóban igaz, noha ez koránt sem ilyen egyszerű, és ezt csak akkor tanulja meg az ember, ha ő maga is vezető pozícióba kerül egyszer.
Volt idő, mikor teljes magabiztossággal mondtam volna magamat is ilyen vezérnek, főleg azok után, amiket Wodan kompániájában átéltem. Ám az utóbbi hetek elbizonytalanítottak. Nevezhetem-e magam még valaha e szedett-vedett klán vezetőjének azok után, hogy saját ostobaságomban sokukat veszni hagytam? Másokon próbáltam segíteni, és eközben elfelejtettem a sajátjaimat védeni, azokat, akik igazán fontosak voltak... Nem, aligha lehetek a vezetőjük. Ahhoz bizonyítanom kell, hogy érdemes vagyok, újra.
Veleris szavai zökkentettek ki komor gondolataimból. Talán kiült az arcomra a nyomasztó érzés, ami hirtelen elfogott, azonban menten el is hesegettem.
- A végzet megkerülhetetlen - válaszoltam. - Ha az istenek is úgy akarják, én minden egyes ajtón bekopogtatok majd.
Ám előbb azokról kell gondoskodnom, akik itt maradnak. Ha valóban magam mögött hagyom Evirant, ahogy azt Wynva látomása mutatta, Flant, Stian, Mylla, és a többiek nem tarthatnak velem. Semmiképp nem hagynám hátra őket egy olyan Eviranban, ahol még a Fekete Agyar uralkodik, és a fejvadászai rám fenik a késüket. Ha egyszer végzek vele, és beteljesítem a sorsomat, talán nyugodt szívvel kelek útra. Ebben az esetben pedig Veleris segítsége valóban sokat fog jelenteni.
Hamarosan leszállt a nap, a tiszta, felhőtlen égbolton pedig a csillagok, és a holdvilág fénye ragyogott fel. Tekintetemmel már megfelelő táborhelynek való pontot kerestem, mikor útitársam rákérdezett. Választásom a szekérút mentén, egy kisebb szikla tövére esett, ahol könnyedén találtam tüzifának valót.
- Ragacs nem eladó - csóváltam a fejem, miközben Veleris lenyergelte hátasát. - Bár Flant a gazdája, a kicsi Mylla még nála is inkább szívén viseli a sorsát. Nagyon megszerette ezt a jószágot - mondtam, mialatt ő is helyet foglalt.
Noha nap közben kellemes időnk volt, estére igencsak lehült a levegő, így jól esett a tűz közelsége. Egy letört faágból nyársat faragtam, hogy felmelegíthessem, kicsit jobban átsüthessem a húst, amit még a Romok klánjának táborából hoztam el.
Rövid hallgatásunkat Veleris hirtelen témaváltása törte meg. Szavait hallva elmosolyodtam, hát nem hagyja annyiban a témát. Újra felhangzottak a fejemben Wynva szavai, a kulcsok története, és az Őrzők találkozása. Ujjaim ösztönösen simítottak végig ingem alatt rejtőző kulcsomon, s mire észbekaptam, kissé szerencsétlenül igazítottam meg prémes köpenyemet a vállamon, ezzel álcázva mozdulatomat. Nem, mintha tartanom kellene Veleristől, vagy bármivel is lebukhatnék, mégis aggodalom fogott el.
- Az utam nem Eviranban kezdődött, hát nem is érhet véget itt, nem igaz? - feleltem habozásomat követően. - Ám, hogy hová visz az utam, csak az istenek tudhatják... Talán Nulportba. Vagy Caldenbe, Milheimbe... Arrafelé lehetnek még élő rokonaim.
Kíváncsisága nem hagyott alább, mégsem éreztem szemtelennek vagy tolakodónak. Egy mágus társasága izgalmas kiváltság volt, én pedig egyre jobban élveztem érdeklődését.
- Nemesi vér, igen - helyeseltem. - Apám báró volt. Errefelé azonban ez mit sem számít.


Lovag vagyok
Aldrich Cornwell

Until I was forged into a sword sharp enough to cut my own destiny


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1126
❖ Tartózkodási hely :
Eviran
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Ősi romok - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szomb. Jan. 29, 2022 1:29 am


Ősi titkok láza, acélnak vihara
@Aldrich Cornwell && Veleris
«  Szószám; ide • Zene; ide»
 
Csendben ám annál nagyobb érdeklődéssel hallgattam múltjának részleteit. Elmerültem a szavakban, melyektől lelki szemeim előtt cseperedett fel saját fantomjait leküzdve vált férfivá. Olykor félmosolyra húzva ajkaim kigúnyolva a sorsot, mely leginkább azok elé gördít akadályokat, kikre feladatot rótt ki, legyen az csak egy csapat összefogása, egy bosszú beteljesedése vagy akármi más. – Nem hagytad, hogy kétségek és a félelem uralja az életed, ez bátorságra vall – mosolygok rá bátorítólag. – A jó vezető magabiztos, határozott és gyors gondolkodású. nem rágódik sokat a kérdéseken, hiszi, hogy döntései jók. Tudja, mikor van az ideje a gondolkodásnak, mikor a cselekvésnek, az elmélkedésnek és a tovább lépésnek – pajkosan kacsintok rá, kiszélesítve a mosolyom, mielőtt gyorsabb tempóra ösztökélem Ragacsot. Nem a beszélgetés az melyre késztet, hanem a táj egyhangúsága, s izmaim elgémberedése a komótos ringatózásban. Csak egy futó pillantást vetek hátra vállam felett útitársamra, vajon megszaporázza hátasa lépteit, vagy csak egy nő szertelenségének gondolja, a hirtelen tempó váltást, melyet hamar felkap a szél. A táj nem változik, csupán a Nap állása, a megerőltető, majd könnyed vágtává szelídülő haladásunk alatt. A pompás állatot nem szándékozom teljes kimerülésig hajtani, így mire már a Nap alja eléri a horizontot, ismét könnyed sétával folytassunk utunk. Nem feledtem Eviran népének sorsát, melynek – úgy gondolom- Aldrich úgy épp úgy részese lett, mint az, aki ide született. – Soha nem fogod meg tudni, melyik ajtó fog megnyílni, ha nem kopogtatsz be mindegyiken – megszámlálhatatlan a lehetőség, csak élni kell vele. Nem kívánom neki megmondani, mit is tegyen, hisz ha úgy érzi más út lett kijelölve számára, úgy azt kell követnie. - Ha bármiben is a segítségedre lehetek… - bólintok felé kimérten. Bár attól tartok egyelőre Alorában nem járhatok el az ügyében, de a személyem felőli segítségről biztosíthatom. Az alkonyat színei élénken festik meg az ég alját, mely felett már halványan gyúlnak ki egymás után az égi lámpások, s a Hold is megmutatja sápadt orcáját. – Mikor táborozunk le? – hisz hamarosan teljesen ránk sötétedik, s bevallom, már szívesen nyújtóztatnám ki a tagjaim. Amennyiben hamarosan sort kerítünk rá, úgy megkönnyebbülve hagyom el a nyerget, s rázom ki tagjaim. Megszabadítom Ragacsot a nyeregtől s megsimítom a sörényét. – Pompás paripa, van gazdája? Megvenném, ha nem tartotok rá igényt – simítom végig utoljára, mielőtt helyet foglalnék vele szembe a tűz körül. Néhány percig az éledező parázsból felcsapó lángok táncába feledkezve élvezem a természet hangjainak, a tűz ropogásának, a szél lágy zúgásának, a tücsök hegedülésének.  – Azt mondtad, azt hiszed, úgy gondolod az utad, nem Eviranba ért véget. Mit gondolsz hova vezet az életed? – figyelmemet nem kerülte el a be nem fejezett mondat, mely bizonytalansággal volt kikövezve. Én pedig sárkány vagyok, s mágus, a legrosszabb párosítás, ami a kíváncsiságot illeti. Ahogy az sem kerülte el a figyelmem, hogy származására vonatkozó kérdésem elől is kitért egy jól sikerült oldal lépéssel, ahogy egy harcostól illik. – Nem válaszoltál a kérdésemre, nemes vér csörgedezik az ereidben? – ilyen az, aki szenvedélyesen kíváncsi, nem felejt és újra kérdez.






Vendég
Vendég
Anonymous




Ősi romok - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt
Ajánlott tartalom





Ősi romok - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
 
Vissza az elejére 
2 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
 Similar topics
-
» Romok klánja, 1020 nyara

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Tulveron Krónikái :: téktér :: Eviran-
Ugrás: