Üdvözlünk Tulveron mágiával átszőtt világában! Oldalunk középkori körülmények között játszódik, és ötvöződnek benne számtalan fantasy mű elemei. Regisztráció előtt kérünk, mindenképpen olvasd el a Törvénykönyvünket és Világleírásunkat, melyek az oldalon való könnyebb kiigazodást szolgálják, illetőleg az alapok megismerését. Oldalunk 2021.01.08-án nyitotta meg kapuit a nagyérdemű előtt. Várunk sok szeretettel egy igazán nagy kalandra!
Épp alkarjába törli a verítéket a homlokából, mikor meghallja, hogy hozzá szólnak. Felkapja az utolsó darab nagyobb ágat, és másfelé dobja, mint amerre Wynva-t látja a szeme sarkából. Nem néz felé, de azért picit vigyorog a kérdésre, és a nőnek hátat fordítva markolja fel a megmaradt leveleket. -Ha nemet mondasz, még nagyobb lyukat vágok a tetőre. Most már a fa sem lesz útban hozzá. Felveszi a fűrészt, és megemeli a feje mellett, majd megtorpan, és vár, mit mond erre a boszorkány. Akármit is mond, hozzálát a letört keresztlécek lefűrészeléséhez. Sok dolga lesz még itt, az egészen biztos. -Tegnap ugye említettem, hogy a szállás mellé kosztot is kérünk? - Kérdezi hangosan, a reggeli szél süvítésére azonban meg kell kapaszkodnia. A létrája már nem áll ilyen stabil lábakon. Bénán puffanva dől el, és egy oldalpillantással nyugtázza csak, hogy nem vágott agyon senkit.
Megelégszem azzal, amit mond. Ha egy kicsit ért hozzá, akkor jó. Én még annyit sem, úgyhogy máris előnyben van. Nem nézek rá, akár felöltözött már, akár nem. - Reggelig átgondolom az ajánlatot. - Na nem, mintha lenne miből válogatni, egyszerűen csak nem tudom elképzelni, hogy napokig táborozzon itt két ember. A házamban! Soha senki nem aludt még ebben a viskóban rajtam és Brynán kívül, aki megtehette, hogy elsétáljon a közeli városig. Persze, ha úgy vesszük, egyikük ki van ütve órák óta... Talán így már sikerülhet megbékélnem a rám váró megpróbáltatásokkal. De erre még tényleg aludnom kell egyet. Feltrappolok a lépcsőn és lecserélem a vizes ruhát egy szárazra. Bebújok a takaró alá, és mintha visszapörgette volna valaki az idő kerekét, ismét forgolódom és gondolkodom. Csak jóval később jut eszembe, hogy nem támasztottam ki az ajtót, de addigra már annyira fáradt vagyok, hogy elnyom végre az álom. Csupa ostobaságot álmodom, viharról, széttört bájitalokról, és fehér hajú hősökről, akik egész farönköket cipelnek a vállukon, át a fél erdőn. Milyen rémesen eredeti!
Legfeljebb néhány órát alhattam, mert a nap még alacsonyan jár, mikor kezemben egy kisebb üsttel kilépek a viskó ajtaján. Szemügyre veszem Hófehért, és megrázom a fejem. - És ha nem fogadom el az ajánlatot visszarakod az ágakat oda, ahol találtad? - szólítom meg hangosan a jómunkásembert, hogy biztosan meghallja.
Egy pillanatra levegőt is elfelejt venni, ahogy Wynva ráförmed, és közli, hogy néz ki. Nagyokat pislog, és kezét felemelve, mutatóujját kinyújtja készül visszavágni ezért, valami olyan frappáns szónoklattal, ami már ott van a nyelve hegyén, de végül nem teszi inkább. Nincs kedve kioktatni a nőt a városi élet büdös valóságáról. -Egy picit értek hozzá igen. Ha itt maradhatunk addig, amíg ez a mamlasz legalább bottal tud sétálni, nekem az elég. A kezét nyújtaná de...nos...ez elmarad, és inkább másfelé néz. A helyi falvak legendái szerint kővé kellett volna dermednie ettől a látványtól. Na nem úgy! a lényeg, hogy komolyan kezd gyanakodni, hogy tényleg nem teljesen megbízhatóak a forrásaik. -Jó éjt. Leül az asztalhoz, amikor magára marad, és belefúj a kupába. Párszor megégeti a nyelvét, amíg próbálkozik, de aztán csak sikerül iható hőmérsékletűre fújnia. Ahogy elfogyott visszafekszik, ezúttal viszont kiteríti végre a hálózsákot is. "Meghaltunk...?" Az erőtlen hang közvetlen mellőle jön. Halkan felel csak, le sem véve a szemét a plafonról. -Még nem. De most aludj. Sóhajt, amikor már a mondata vége előtt meghallja a horkolását.
Másnap már kora reggel a tetőn van egy fűrésszel, és a leszakadt ágat darabolja, hogy könnyebben ki tudja szedni onnan. Nem dolgozik valami hangosan, igaz fürgén sem, de azért halad. Közel sem olyan veszélyes a lyuk, mint elsőre gondolta. Ezt talán tényleg meg fogja tudni csinálni pár nap alatt egymaga is.
Csak ciccentek egyet a válaszára. Költői kérdésnek szántam csupán, de legalább már ezt is tudom. Újabb információ Hófehérről, miközben még a nevét sem kérdeztem. Dühít az állandó nyugalma, főleg most, hogy bennem forr a tehetetlen indulat. Nagy a kísértés, hogy rajta vezessem le, de annál azért még egy félork is civilizáltabb. Bryna elmondása szerint legalábbis mindenképpen. Nem, mintha találkoztam volna már akár egyetlen fajtársammal is.
- Nem. Úgy nézel ki, mint aki könnyelműen ítélkezik és lesajnálja azt, aki egy ilyen helyen él. - Még mindig nagyon jól szórakozik. Dühítően jól. Sokkal jobban kedveltem, mikor még nem tudta, hogyan vágjon vissza a szavaimra. Hogy a franc essen bele! És akkor, ha mindez nem lenne elég, még a segítségét is felajánlja. Vajon szánakozásból teszi? Azt hiszi, hogy nélküle hajléktalan lennék? Vagy, így akar a történet hősévé válni? Hiába fixírozom, nem tudok olvasni benne. Legalábbis egyelőre. Hosszasan gondolkodom, s míg így teszek, a teavíz is buggyan egyet. - Értesz az ilyesmihez? Mert akkor megfizetem a munkádat. Csak nevezd meg az árat! - Kicsit meglep, hogy nyíltan közli, gyakorlatilag én is meztelen vagyok őelőtte. Csak egy pillanatra tágulnak ki a pupilláim a rádöbbenéstől, aztán viszont úgy teszek, mintha nem is hozna zavarba az állítása. - Hát nézz máshová! - Felállok, s neki hátat fordítva lehúzom a tűzről a vizet. citromfüvet szórok bele majd meglötykölöm kicsit. Két fabögrét veszek elő, feltöltve őket a forró teával, s az egyiket neki adom, gondosan ügyelve rá, hogy takarjam, amit takarni kell magamból. - Reggel megbeszéljük a részleteket. Jó éjt! -
Újra halkan nevet, amíg Wynva megtörölközik, és a kissé szakadt hátizsákra néz. Menne tartja az egész életét, és a hátán hordja, mint egy csiga a házát, és néha úgy érzi, nagyjából olyan gyorsan is haladnak a céljuk felé. És ebben a tekintetben nem is számíthat pozitív változásra egy darabig. -Iránytű... - Ismeri be kelletlenül. akart venni egyet még a "kalózok városában", de amire odaért, teljesen kiment a fejéből. -Úgy nézek ki, mint aki palotában született? - Kérdez vissza felvont szemöldökkel. Nem ellenséges, inkább csodálkozik, és szórakoztatónak tartja, hogy akár így is lehet értelmezni a boszorka morgolódását. Ahogy azt is, hogy ránézésre az erdei remete vagyonosabb nála...még. -Kétlem, hogy ma este összedőlne. Legfeljebb beázik, de azon tudnék segíteni. Pár napi munka lenne csak...addigra talán Kevin is lábra tud állni. Nagyjából. Letekint magára, mint aki nem volt eddig tisztában vele, hogy festhet. Egy nagyobb, nedves tincset ami elől a vállára tapadt hátra igazít, de közben olyan arcot vág, mint aki nem tudja, hogyan mondjon el valamit, és most először direkt nem Wynva felé néz. -Ha már így szóba került...a hálóinged...nedvesen kissé átlátszó, és a bőrödhöz tapadva...nem sok szükségem van a fantáziámra... Azt megállapította, hogy ha igaz egyáltalán a mese az orkok szarupáncéljáról, és tüskéiről, meg villás farkukról, Wyn ezek közül egyiket sem örökölte. Mintha számítana, most már elfordul, és lehajol egy tiszta ingért.
Nem vagyok büszke rá, hogy elvesztettem a fejem. Igaz, csak egy pillanat volt az egész, de ennek most szem és fültanúja is lett, és ráadásul tudom, hogy szórakoztató műsornak tartja. A megjegyzésére csak egy olyan nézést kap, amitől a kunyhóba menekült legyek is holtan hullanának le a plafonról.
Hangosan fújtatok, ahogy a tehetetlenség miatt érzett érzett dühömet próbálom kezelhető szintre nyomni. Hófehérre nézek, ahogy a törülközőjét nyújtja felém, én pedig kelletlenül érte nyúlok és magamhoz szorítom. - Van olyan, ami a te táskádban nem található meg? - Én tényleg próbálkozom. El akarom engedni a fülem mellett a megjegyzését, amit a kunyhómra tesz. Van benne igazság. Tényleg elég rozzant egy viskó, de ez az otthonom. Ő pedig épp a vendégszeretetem élvezi benne. - Nem mindenki születik aranypalotákba francos tündérkerttel, Hófehér. Különben még mindig választhatod az erdőt, ha félsz, hogy a fejedre dől ez a viskó. - felhúzom az orrom, és a kezébe nyomom a törölközőjét. Csapkodva-csörömpölve kezdek gyújtóst dugdosni a kályhába, hogy legyen mégis valami tea, ha már itt vagyunk. Hátra sem nézek a férfire, úgy válaszolok. - Egyedül. És jól is van így. - Leülök az asztalhoz és az ujjaimmal kopogtatva a lapját várom, hogy felforrjon a víz. - Nem vennél fel valamit? - kérdezem hirtelen, mikor rájövök, hogy ez a férfi túl nagy helyet foglal el a konyha kis teréből és így gyakorlatilag nem tudok nem rá nézni.
Aggodalomra semmi ok. A házigazda jól hallhatóan majd kicsattan. Változatlanul szemmel tartja őt, és már szóra nyílna a szája, amikor elsiklik mellette, mint valami kísértet. A kezében tartott inget visszadobja a táskára, és a további öltözés helyett követi őt ki az udvarra. Már, ah egy ilyen háznál van értelme udvarról beszélni egyáltalán. Odakint igyekszik a nő közelében maradni, és ő is megnézi magának a károkat, majd a vihart túlkiabálva szól nevetve: -Nem tudtam, hogy költő is vagy! Egyáltalán nem biztos benne, hogy szavait nem nyomta el a szél, vagy egyáltalán tudomásul vette e Wynva a jelenlétét, szem elől azonban ez után sem akarja veszteni. Meg idekint állni sem az igazi. Épp elég tiszta már. Odabent megkeresi a törülközőjét, és jól átdörzsöli a haját, majd a nő felé nyújt egy másik, szárazabb példányt. -Félek, ha ez így megy tovább, alig lesz különbség. Behúzódik mellé a konyhába, ha másért nem, azért, hogy messzebb legyenek a még mindig hortyogó Kevin-től. Na nem azért, mert fél, hogy felébresztenék. Egy medvetámadásra sem riadna fel, akkor sem, amikor a fenevad már a lábait kezdi emészteni, viszont onnan nem látná Wyn-t. -Egymagad élsz itt?
Nem szokásom idegeneket engedni éjszakára a kunyhómba. Főleg két férfit egyszerre. Az talán enyhít kicsit a dolgon, hogy az egyik továbbra is eszméletlen, míg a másiknak már korábban is lett volna alkalma ... nos bármire, mégis csak azzal volt elfoglalva, hogy a szavaimra visszavágjon. Még most is, mikor már félig alszik, képtelene szó nélkül hagyni a kéretlen dicséretet. Ráhagyom, és felsétálok az emeletre. Az ajtót azért belülről kitámasztom, mielőtt ágyba bújok, hiszen a jóindulat talán időnként még engem is megkörnyékez, de a bizalom valahogy sohasem. Nehezen alszom el, és nyugtalanul forgolódom még jó ideig, mielőtt elnyom az álom.
Az éktelen robaj ver fel álmomból, és hozza rám a frászt. Elképzelésem sincs, mi történhetett, de Hófehér hangja rögtön gyanakvást ébreszt bennem. Vajon mi történt odalent, míg én az ajtóm magamra zárva szundikáltam? Kipattanok az ágyból, és úgy, ahogy vagyok, hosszú, fehér hálóruhámban trappolok le a lépcsőn. - Ez meg mi a kénköves káosz volt? - Hófehér tekintetét fixírozom, de mivel ő sem úgy tűnik, mintha a helyzet magaslatán volna, inkább ellépek előle és vetek egy pillantást a sérültre. Semmi. Feltépem a kunyhó ajtaját, és kimegyek az esőbe. A Hold arcát sűrű felhők takarják, hajamat pedig nedves tincsekben fújja az arcomba a szél, de így is elég egyértelmű a helyzet. A kis műhelyemhez sietek, melynek a tetejét teljesen beszakította a rádőlt fa. - Hogy az a megveszekedett kénkőporos ördöghalképű sugabubus tossza szájba a..... - dühösen toppantok egyet a lábaim alatt felgyűlt tócsában, és nagy levegőt véve visszatrappolok a kunyhóba. Hangos csörömpölés közepette felteszek egy adag teavizet a kályhára, amiben be sincs gyújtva természetesen. - Én mondtam, hogy nem éjszakáznék odakint. - szólalok meg kénytelen-kelletlen, ha Hófehér esetleg igényelné a társaságom.
Felegyenesedik, mint aki egy zsák szőlőt cipel csupán, szőlő nélkül, és próbál egy magabiztos, szinte már öntelt vigyort villantani a boszorkányra. Lemaradni ő? Egy fogadóban nőtt fel. Az idióták cipelése neki már meg sem kottyan. De legalábbis próbál nagyon úgy tenni, mint aki számára ez kissé sem fárasztó.
-Megegyeztünk. - Feleli halkan, miután lefektette Kevin-t a hálózsákra, aztán kezet is a legkönnyebben betartható alkura, amit valaha kötött. Egy sámlira tetejére sem tudná követni a boszorkát, nemhogy az emeletre. Most, hogy végre megállt minden porcikája pihenésért kiált, akkor is, ha előtte varanggyá varázsolják. Hálózsákon, puha ágyban, kint a földön, vagy egy lapulevélen, de aludnia kell, sürgősen. És majdnem el is alszik, nyitott szemmel, mikor meghallja a "Hófehér" becenevet. -Jobbára piszok inkább, mint szerencsés. - Tekintetével követi őt, amíg felsétál, és csak aztán dől hanyatt, a hálózsákra, amit elfelejtett kikészíteni magának. Vagy úgy is fogalmazhatnánk, hogy a padlóra heveredik le, anélkül, hogy ezt felfogná, vagy igazán bármi mást. Jóformán azonnal elnyomja az álom.
Órákkal később tér csak magához, ha addig senki sem próbálja leborotválnia bőrt, és a húst a nyakcsigolyáiról. Először azt hiszi, az idegen hely miatt, de aztán meghallja a hajnali eső kopogását odakint. Lassan ül fel, és tapogatja ki a padlót. Kevin hangos horkolásából egyértelmű, hogy életben van, így vele nem foglalkozik. Megpróbál minél halkabban kibotorkálni a házból. Úgy tippeli, még legalább egy óra van pirkadatig, így tuti nem fog zavarni senkit. Mosdó szivacsát, és szappanját szorongatva áll ki az esőbe, és veti le a küszöbnél a ruháit egyesével. Jó alaposan átdörzsöli magát, és figyeli, ahogy sötét színű víz csobog le róla, ahogy megszabadul a több hetes lerakódott kosztól. Több horzsolás is borítja testét, kisebb csoda, hogy nem kapott el valamit ő maga is. Épp a váltás, valamivel tisztább nadrágját húzza magára, amikor dörögni is kezd az ég, és a szél is felerősödik. Egyik reccsenés követi a másikat, és inkább rövidre fogja ezt a zuhanyt. Pont becsukja az ajtót, mikor hatalmas robajjal adja meg magát az egyik közeli fa, és lobkoronájának nagyját Wynva házának tetejére dobja. Gyorsan ellenőrzi, él e még barátja, aztán az emeletre kiált. -Egyben vagy még?
Nem vagyok doktor. De kívánni azt tudnék most... - ez utóbbi mondatot inkább már csak az orrom alatt morgom, és eldöntöm, hogy mostmár tényleg befejeztem. Nem tudom, milyen személyiség Hófehér, de látom rajta, hogy kezd tényleg elege lenni belőlem. Ha nem lenne szüksége rám, talán már elküldött volna a Káosz birodalomba sátánkecskét fejni. Vagy valami rosszabb. A kezelés engem is eléggé lefárasztott, de eszemben sincs idekint maradni éjjelre. Gyors mozdulatokkal szedem össze a dolgaimat, és köpenyemet magamra kanyarintva készülök a távozásra. A férfi szavaira megtorpanok. - Nem mondanám jó ötletnek. - bólintom határozottan, de aztán az eszméletlenre pillantok és megrázom a fejem. - Nem, mintha sok választásotok lenne. Hacsak nem hozod el a hátadon, vagy hagyod itt...- folytatom kissé bizonytalanul, mikor látom, hogy ő is szedelőzködni kezd. Meglepetten kapok a pénzzel teli erszény után, és a súlyát próbálgatom, majd bele is nézek. Elgondolkodom. Igencsak elismerésre méltó, hogy a nyakában akarja végig cipelni ezt a behemótot a fél erdőn, de nem hiszem, hogy menni fog. Igazából már az is meglepett, hogy ilyen könnyedén felkapta, még annak ellenére is, hogy milyen kovács testalkata van. Bólintok egyet és elfintorodom. - Ne nagyon maradj le! -
Már egészen sötét van, mire a kunyhóhoz érünk. Szerencsére a hold adott elég fényt ahhoz, hogy biztonságban hazaérjünk. A kunyhóba lépve megállok és beengedem alkalmi vendégeimet. - Az alsó szinten maradtok, én fent alszom. Reggel kicserélem a kötést, és elkészítem a főzetet, aztán távoztok. Megegyeztünk? - kérdezem a férfit, miután leparkolta a még mindig eszméletlen társát. Ha erre rábólint, és elfogadja a felé nyújtott kezem, akkor megrázom, aztán elindulok a felső szintre vezető lépcsőn, aminek a közepéről még visszafordulok. - Hófehér! - ha még hallja, akkor némi hezitálás után folytatom. - Piszok szerencsés a barátod. - mondom neki nagy komolyan, de kifejteni már nem fogom, hogy ez nem a saját magam, hanem az ő méltatása akart lenni.
-Parancsod számomra kívánság doktor! Látszik, hogy sokat gondolkodottvalami frappáns visszavágáson, és az is, hogy nem igazán sikerült neki. És ez végtelenül idegesíti. Valamiért képtelen gondolkodni. Hogy miért? Az alváshiány, a fáradtság, a meleg, a legendásan ijesztő boszorkány, aki testközelben egészen....más. Talán mindez együtt. A hosszas kezelés után megkönnyebbülten ül le a földre, és néz végig a sérülten. Továbbra is elég halott színe, és szaga van, de lélegzik. Életben van, és valahogy érzi, hogy most már nem olyan nagy a gond, mint volt. Azt csak reméli, hogy Kevin is így érzi. -Azt mondtad, nem érdemes itt éjszakázni. - Jelenti ki teljes magabiztossággal, és bármennyire fáradt is, azonnal elkezdi összepakolni ő is a cuccait. Majd ahogy a táska a hátára kerül, óvatosan felkapja Kevint is, és őt cipelve fordul a boszorkány felé. Hogy könnyítsen a súlyon, elveszi a társa erszényét, és a nőhöz dobja azt, persze csak óvatosan. -Nyilvánvaló, hogy egyedül úgysem találunk oda. Ennyi pénz elég a kezelésért, és a szállásért ma éjszakára? Szívesen alszik a padlón.... Ha Wynra elindul, követi, és minden súly ellenére könnyedén tart lépést vele. Hiába, ha valaki külsőre olyan kecses mint egy ogre, abba szorul némi erő is többnyire. Bár, azt nagyon reméli, hogy nincsenek messze, mert igaz ami igaz, már az utolsó tartalékait éli fel.
Nem így értettem. De valóban nem dolgozom ingyen. - hagyom rá végül a dolgot, hiszen nem most van itt az ideje, hogy elkezdjem ecsetelni, hogy csodákra tényleg nem vagyok képes. Hacsak nem a jóslást tartják annak. Bár számomra az is csupán egy rituálé, melynek kézzel fogható (vagy inkább szemmel látható) eredménye van. Most viszont tényleg csak annyit tudok tenni, hogy kitisztítom a sebet. Ha a vérét is megmérgezte már a fertőzés, akkor nem tehetek sokat, főleg ezekkel a z eszközökkel. De úgy látom, azért annyira még nincs nagy baj. A seb viszont tényleg ronda. az alatta gyűlő bűzös váladék rózsa alakban nyomja szét a húst, ahonnan a nyílhegyet kirángatták. - Nagyon forrót! szóval ne csak rőzsét, de égert is vágj, Agyhadnagy! - Nem borzolom tovább a kedélyeket, hiszen már látom is, hogy kissé kihúztam a gyufát. Eszembe véstem már korán, hogy nem érdemes túlfeszíteni a húrt olyanoknál, akikről nem tudjuk, mire képesek. Most emlékeztetnem kell magam a régi tanulságokra, hogy bölcsen hallgassak inkább, amíg Hófehér teszi, amit kell. És tényleg, mindent a kezembe ad, mindent elkövet, hogy a barátját megmentsem. a serpenyőben leforrázom a kamillát egy kevéske vízzel, s hozzámócsingolom az erne meghámozott húsát. Fintorogva teszem félre, hogy kéznél legyen, amikor kell, aztán nekiláthatok végre a sebtisztításnak. Szerencsére éles a pengém, és gyors a kezem járása. Nem hezitálok sokat, kivágom a fertőzött húst, aztán tüzes pengével égetem ki a sebet, végül tiszta kötéssel takarom le azt. Nem vagyok boldog attól, hogy mindezt hosszú, elfojtott ordítás és vergődés övezi. A tüzet elolttatom, amint csak lehet, aztán pedig összeszedem a dolgaimat, míg a beteg ernyedten hortyog a földön. - Ha magához tér, gyertek el a kunyhómba. Lecserélem a kötését, és adok neki egy főzetet, ami megakadályozza, hogy újabb lob alakuljon ki. - szólítom meg hosszú csönd után Hófehért.[/b]
