Üdvözlünk Tulveron mágiával átszőtt világában! Oldalunk középkori körülmények között játszódik, és ötvöződnek benne számtalan fantasy mű elemei. Regisztráció előtt kérünk, mindenképpen olvasd el a Törvénykönyvünket és Világleírásunkat, melyek az oldalon való könnyebb kiigazodást szolgálják, illetőleg az alapok megismerését. Oldalunk 2021.01.08-án nyitotta meg kapuit a nagyérdemű előtt. Várunk sok szeretettel egy igazán nagy kalandra!
Ronan rosszallóan nézve nyúl a csomagjába, és ragad meg egy nagyobb zsák ulron-t, hogy aztán megemelje a nő előtt, mintha csak a lóvásáron tesztelné mennyit ér a portékaként felkínált csődör. -Tegyél csodát, és busásan megfizetünk. Aztán még bólint egyet. Valóban napok óta rohad az a seb. És csak reméli, hogy ennél többről nincs szó. Nem mintha ez nem lenne épp elég. -Ó, szóval nem hideg, vagy langyos, hanem forró tüzet szeretnél! Észben fogom tartani! Az utasítást viszont továbbra is követi. Olyan intenzitással vágja a rőzsét, hogy nehéz nem oda képzelni valakit a szerszám alá, aki felbosszantotta. Csak az a kérdés, ki lehetett ennyire bátor. Ahogy visszaért a vízzel, megkönnyebbülten sóhajt, és teszi a dolgát, ahogy Wynva parancsolja. Felforralja a vizet a serpenyőjéében, és széthasít pár zoknit kötésnek. Amilyen lyukat volt, másra úgysem volt már jó. Lám, mégsem volt hülyeség kidobni, és eddig cipelni. Egyedül akkor szólal meg, amikor a nő lábai csapdába ejtik a társát. Igaz akkor sem rögtön, egy pár másodpercig felvont szemöldökkel nézi ezt az...érdekes jelenetet. -Hmm? Ja igen, oké! Kevin szájának betömése után elkapja a kezeit, és fölé hajolva minden izmát megfeszítve fogja le őt, de továbbra is a tőrrel hadonászó boszorkára figyel. -Nagyon sokba fog kerülni ez neked...búcsúzz el a zsebpénzedtől, barátom...
Nem vagyok csodatévő. És a szaga alapján már napok óta rohad a sebe... - felelem érzelmektől mentes hangon, és ha ez mind nem lenne elég, még a vállaimat is kecsesen megvonom hozzá. Nem szokásom hagyni embereket meghalni, de ingyen nem dolgozom. Ezt mindig előre ki szoktam kötni. Nincs ingyen vacsora és kész. Hófehér is azonnal visszavált ugyan gyanakvóba, de ez nem fog megijeszteni, sem pedig eltántorítani. Vagyok, aki vagyok, és egy pár szépen csillogó tekintetért nem fogok ingyen dolgozni. Még a végén hírét vinné, hogy jótékonysági alapot nyitottam. Már csak az kéne! - Itt! Gyorsan, és jó forrót! Abból a fából is vágj! - egy satnya égerfa felé mutatok, ami köztudottan lassan ég, és jó sok, kellően forró parazsat hagy maga után. A sarkaimra ülve várakozom a vízre, miután előkészítettem a kosaramban talált növényeket használatra. A sérült férfi tiltakozására nem reagálok, míg Hófehér el nem tűnik a szemem elől. Utána a karjára simítom a tenyerem és halkan csittegek párat. Nem örülnék, ha a nagy hánykolódásban oldalba rúgna, vagy szétbarmolná a közben levetett köpenyemre készített füveket. - Siess, Előbb egy kis adag vizet rakj fel, hogy gyorsan felforrjon! van valami kisebb edényed? - ha nincs, az sem tragédia. Akkor az edik fatörzsről szedetek le vele egy nagyobb darab fahéjat, és majd azon keverem ki a gyógyhatású pépet, ami a korábban gyűjtött erne húsából, és némi kamillavirág forrázatból készül majd. Nem éppen ideális ez a környezet, de volt már rosszabb is. - Keress valami rongyokat, amiket kifőzhetünk kötésnek! - Igen, én is tudom, hogy sokat parancsolgatok, de nálam nincs semmi, hiszen nem készültem sebgyógyításra. - Ha megvagy, akkor gyere ide, tedd ezt a szájába, és fogd le! Jó erősen! - egy faágat tartok felé, aztán lovagló ülésben az eszméletlen férfi bokáira ülök és fölé hajolok. Egyik kezemmel a seb alatt nyomom le a lábát, hogy amennyire tudom, mozdulatlanul tartsam, a másikban kést tartok. Fel kell nyitnom a sebet, hogy ki tudjam tisztítani, és az bizony nem lesz valami kellemes.[/b]
-Ha megförmed nem fizetek! Arra magam is képes lettem volna! Kevin szinte felriad erre a heves reakcióra, de Ron visszanyomja őt a földre, és csitítgatja. Nem mondott semmit, amivel most foglalkoznia kéne. De tényleg. Ha viszont a gyanakvás ennyire népszerű itt, ő maga is él vele, és tekintetét végig a nőébe fúrja. Valaki egyszer azt mondta, ne a fegyverre figyeljünk, hanem arra, aki a kezében tartja, ha a fegyver mozdul, akkor már késő. Nem tudja, kitől hallotta, és azt sem, miből kéne látnia, ha ellene fordulna, de bízik benne, hogy észre venné. A kosarat átadja engedelmesen, de aztán visszakérdez. -Itt rakjak tüzet, vagy a forrásnál? Kevin újra magához tér, és bár szavakat nem tud formálni, Ron megérti, hogy épp tiltakozik az ellen, hogy egyedül hagyja őt a boszorkánnyal. Úgy tűnik ő még nem bízik benne feltétlen. Roppant kellemetlen. Legközelebb majd gondoljon erre, mielőtt lelöveti magát. Felkapja a baltát a hátizsákból, és látványosan sokkal jobban áll ez az utazószerszám a kezében, mint a fegyver. Gyorsan előkészíti a tüzet, aztán pedig mindkét kulacsot magához veszi, és a fazekat is, amiben a ragut szokta főzni, és csurig töltve cipeli azt vissza. Nagyon reméli, hogy tényleg itt találja még őket, de igazából nem emiatt aggódik. Miért nem akarnak itt éjszakázni...?
Talán, hogy elvegyem a pénzeteket, aztán... a barátod vagy megmarad, vagy nem. - vállat vonok és fürkészőn keresem a pillantását. Fura népek járnak az erdőben mostanság. Én pedig nem a bizalmamról vagyok híres. Soha nem is arról voltam. A férfi arcát látván azonban nem csűröm tovább a szavakat. - Tényleg én vagyok az. - jelentem ki végülis nem túl nagy lelkesedéssel, és még közelebb lépek, amikor a földbe szúrja a kardját. Segítek neki lefektetni a sérültet, és annak ellenére, hogy lebuktat, újra a zsebembe nyúlok és előhúzom a kést. - A gyanakvás életben tart. - csak lassan mozdulok, és ha nem állít meg, akkor levágom a kötést a sérült lábáról és óvatosan felhajtom az anyagot a gennyedző sebről. Az orrom eddig is tele volt ezzel a szaggal, de így, közvetlen közelről majdnem elszédülök az émelyítő, édeskés bűztől. Igyekszem a szájamon át venni a levegőt, de még ez sem segít. - Arrafelé, ahonnan jöttem, van egy tisztás, meg egy forrás. Rakj tüzet, aztán hozz vizet, amennyit tudsz! És add a kosaram! - utasítom mostmár szinte rá sem nézve Hófehérre. - Igyekezz, amennyire tudsz! Nem akarok itt éjszakázni! És ti sem. - teszem még hozzá szinte már csak az orrom alatt motyogva. A legtöbben a szellemektől félnek, de én inkább az emberek miatt aggódom. A nyílvessző ütötte seb semmi bíztatót nem ígér.
Hallgatja a nő csilingelő, boldogan szépségesen kárörvendő nevetgélését, és figyeli, ahogy rájuk mosolyog. Bizalomgerjesztő? Aligha. Ebben az erdőben senki idegen nem lenne az. Ráadásul rendezett, és tiszta...éles kontrasztban ővele. Ha tényleg ő a boszorkány, remekül álcázza magát. -Elhinném. Miért hazudnád éppen ezt? Kissé megadóan mondja ki ezeket. Tény, nem így képzelte el őt. És akkor sem erre számított volna, ha nem hallott volna legendákat eltűnt gyermekekről...olyan gyermekekről, akiket látszólag nem voltak szüleik, mert senki olyannal nem találkoztak, aki személyesen ismert volna bárkit, akinek ebben az erdőben veszett nyoma, és nem egy vadállat vagy egy rablóbanda volt a tettes. -Nem mondanám kiábrándítónak, ellenkezőleg. - Beszéd közben a földbe szúrja a kardját, és két kézzel fog rá a sebesültre, hogy elkezdje a fölre fektetni. Aggodalom ide vagy oda, ez a nő úgy tűnik hajlandó segíteni, és az istenek tudják, jobb ha Ronan inkább csak fohászkodik. Legalább addig sem csinál valamit, amivel ronthatna a helyzeten. -Viszont ha miattam matatsz azért a késért, nem lesz rá szükség. incs ebben semmi ítélkezés. Olyan gyakran látott hasonlót a fogadóban, hogy szinte már unalmas számára, amikor valaki az apró rejtett fegyver markolatában keresi bátorságát. Hogy kés után matat az csak tipp persze, de logikus lenne. Csak nem rejtett el egy kaszát a köpönyege alatt. A többire nem reagál. Megfordul a fejében, hogy felajánl neki egy különösen visszataszító sebhelyet, amit akár most is el tud neki intézni de...épp szívességet kérnek tőle. Sajátságos módja lenne ez ennek.
Nem örülök. Az idegen kardot szegez rám, igaz, csak egy pillanatra, de akkor is zavar, hogy nem tudom, mire számítsak. A betegből áradó szagok elnyomnak szinte minden mást, így aztán arra kell hagyatkoznom most, amit látok. - Eltévedni azok szoktak, akik nem találják meg, amit kerestek. - felelem kissé bizalmatlanul, és csak egy pillantást vetek az épp a szemeim előtt veszíti el az eszméletét. Vagy...elalszik állva? - Ha azt mondom, én vagyok, elhinnéd? - Meg kell küzdenem a zsigeri gyanakvással, amit az elfvér ébreszt bennem, de azért közelebb sétálok kicsit és tovább méregetem a két alakot. Valamiért mindenki olyan elvárásokkal érkezik hozzám, amikhez nem tudok felérni. Sem agyarat, sem zöld bőrt nem tudok villantani, de még röfogő hangokkal sem szolgálhatok. Nem bűzlöm egy mérföldről, és nincs sem három szemem, de még egy nyomorult bibircsókom sem. Hát milyen boszorkány vagyok én? A Hófehérke gondolkodása, mintha csak az én gondolataimra rezonálna. Elnevetem magam a bizonytalanságba torkolló szavakon és leteszem a kosaram, hogy közelebb lépve a köpenyem zsebében lapuló tőrre markoljak óvatosan. - Én kérek elnézést a kiábrándító megjelenésemért, de a szemfényed se elvenni, se visszaadni nem tudom. Legalábbis nem itt. A barátodnak viszont sürgős segítség kell. Jó leszek így, vagy szaladjak haza valami maskaráért, hogy kényelmesebben érezd magad? - A gúnyos hangvételem ellenére fél szemmel már a sérülést fixírozom, azon gondolkodva, mi minden van a kosaramban, amivel meg lehet oldani az azonnali ellátást. A kunyhó ugyanis tényleg túl messze van.
Ronan kis híján elejti Kevin-t, a rászáradt vértől sötétes színű kardját pedig az új jövevényre szegezi, legalább másfél szívdobbanásnyi időre, hogy aztán le is eressze azt. Látogatójuk egy nő. Parancsoló hangja ijesztő, és határozott, de a megjelenése...ha a király megengedné, hogy hazavihesse a saját súlyát a kincstárból aranyban, és hazafelé kérne egy pohár vizet a fogadóban, még visszajárót sem kapna mellé. "Messze a kunyhótól? Az istenek tegyék beléd Ron...mondtam, hogy fogalmad sincs, hol vagyunkkkkk...." Kevin elhaló, ittas emberre emlékeztető beszédét halk hortyogás váltja fel. Ronan közben értetlenül nézi a nőt, és persze hitetlenkedve. -Elképzelhető, hogy eltévedtünk. Elhúzza a száját ez a beismerés után, majd vet egy aggódó pillantást eszméletlen barátjára. Az egyetlenre, aki nem futott el...igaz ebben aligha volt választása. -Maga lenne Wynva...? A falusiak meséje alapján a boszorkának szemei felemásak. Egyik ököl méretű, a másik pedig a homloka közepén helyezkedik el, és hosszúkás alakú, mint egy kígyóé. Ennek a nőnek azonban még agyarai sincsenek, és bár a bőre színe kissé szokatlan, egyáltalán nem a rossz értelemben. Mégis....valamiért úgy érzi, az igazat hallja. A tény, hogy leggyakrabban ilyenkor szokott tévedni most nem jut eszébe. -Elég ebből a szemfényvesztésből hát, és mutasd az igazi arcod, Holtak erdejének hatalmas boszorkánya....és....kérlek segíts megmenteni a barátom...
Nem az ösvényt használják, hisz akkor már látnám őket. De nem is kell látnom, anélkül is meg tudom mondani, hogy ketten vannak, és egyiküknek sürgős segítségre van szüksége. Az én segítségemre. Sóhajtok egy nagyot, aztán letérek az ösvényről, hogy elébük vágjak. Eddig olyan szép volt ez a nap! Olyan kellemes és nyugalmas!
Most viszont úgy tűnik, ideje dolgoznom kicsit. Nem, mintha ellenemre lenne, hogy keressek néhány ulront. Az igazat megvallva az utóbbi időben szinte alig akadt olyan látogatóm, akitől pénzt kértem a szolgálataimért. Így is túl sokat halmoztam már fel. Veszélyesen sokat. Ideje lenne elkölteni! Úgyis rég jártam a piacon, talán illene már vennem néhány új ruhát...
Határozott léptekkel indulok meg a két utazó felé, és csak akkor torpanok meg, mikor megpillantom őket, s az egyikük a nevemen szólít. Gyanú ébred bennem. Messze vagyok a kunyhómtól, és ők sem épp arra tartanak. Vajon honnan tudták, hogy hol keressenek? Gyanakvón méregetem őket messziről, és ha ők nem állnak meg, magam elé tartom a tenyerem. - Ott álljatok meg! - kiáltom vissza határozott hangon. - Hogyan találtatok meg ilyen messzire a kunyhómtól? -
A holtak erdeje. Hosszas vándorlás után a csapat végre megérkezett. Vacogva, fáradtan, és lássuk be, városhoz szokott népekhez méltóan kissé elhanyagoltan, de végre itt vannak. Ez az utolsó akadály, az utolsó nehéznek tűnő terep - vagy legalábbis olyan föld az útban, aminek "halál" van a nevében - és onnantól gyakorlatilag csak oda kell sétálniuk a kincset rejtő barlanghoz. Ráadásul, ez az erdő sem tűnik olyan veszélyesnek. "Azért ne igyunk előre a kecske bőrére." -Medve... - Javítja ki Ronan Kevin-t, s közben azt kívánja, bár csak lenne egy lova, hogy ne ő legyen a legbüdösebb élőlény közel s távol. Kész szerencse, hogy nincs tényleg "ELf szaglása". "Mi a faszom az a medve?" A kissé felkészületlen csapatnem is sejti, mekkora csapdába sétál.
1 nappal később
Ronan nem érti, hogy van még talpon. Egyik kezében véres kardját, másikban pedig a félájult Kevint támogatva menetel előre, amilyen gyorsan csak tud ilyen körülmények közt. Társaik mind szétszéledtek, amikor a támadás elkezdődött, Kevin pedig kapott egy nyílvesszőt a térdébe. A sebe nem tűnt súlyosnak, még az után sem, hogy kitépte, mint egy igazi idióta, és bár azóta be is kötözték, és a vérzés is elállt, egyre gyengébb, és gyengébb lett. Kisebb csoda, hogy őket nem vadászták még le, igaz feltehetően a többiek után eredt a támadók nagyja, azt az egyet kivéve...
Legalább fél napja már, hogy nem látott egy üldözőt sem, mégsem mer megállni. Az erdőt övező legendák sokak bátorságát nyomják lefelé, hogy ott aztán meleg, sárga folyadék formájában távozzanak, így talán nem meglepő, hogy két bugrisért nem kockáztatták, hogy belépjenek Wynva, a boszorkány területére. Wynva, a rút veszedelem, balsorsok megjövendölője, és a méregkeverés orkvérű sámánja híres a környékbeli városkákban. Sokak szerint alapvetően semleges teremtés, amíg békén hagyják, sőt, ha szükség van rá, akár segít is, annak viszont megkéri az árát! Ezen a ponton valamiért mindenki nyelt egyet, aki róla beszélt, és inkább nem ment bele, mit ért ez alatt. A helyzet viszont majdnem olyan rút, mint a Kevin kötését barnásra szennyező gennyes valami. A városba cipelni reménytelen már. Itt kell, hogy valaki segítsen rajta, vagy meghal. Az ösvényhez érve két napja először érez újra reményt, amikor meglát valakit feléjük közeledni. -Wynva? A holtak erdejének ....sámánja?
A nap forrón tűz a ritkuló, és néhol már cserjévé silányuló fák közé, én pedig lassan tele is szedem a kosaramat mindenféle fűvel, gombával. Jócskán elkóboroltam a kunyhótól, de időnként jól esik felfedezni az erdőt, új lelőhelyeket találni, utat jelölni, és egyáltalán... nem otthon lenni. Beleszimatolok a levegőbe, és elmosolyodom. Na nem azért, mert annyira jó illatot érzek. Itt, közel a hegyekhez, nem is annyira nehéz Ernét találni, de mivel én gyakran használom, sosem árt új forrásokat felkutatni. Egy halkan csörgedező kis csermely mentén indulok a hegy irányába, hogy aztán a gyümölcsök mellett egy apró, hideg vizű forrást is leljek. A szüretelésben megfáradva hirtelen indíttatásból úgy döntök, úszom egyet, s csak azután indulok haza. Imádom a vizet, és ilyen meleg időben ez hozza az egyetlen igazi enyhülést. Hosszan lubickolok, hiszen senki sincs, aki megzavarhatna, és nincs is miért haza sietnem. Napozom is egy kicsit, hogy megszáradjak, és csak azután kelek újra útra, immára hazafelé. Már jócskán benne járunk a délutánban, mikor a tisztás szélére érve szimatot fogok. Valaki errefelé tart, és amíg azon gondolkozom, akarok-e találkozni vele, már a csörtetést is meghallom. Úgy döntök, nem törődöm vele, csak elindulok az általam ismert ösvényen hazafelé. Ha találkoznunk kell, hát legyen úgy! Nekem nincs mitől tartanom.
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Utolsó Poszt ∞ Csüt. Nov. 05, 2020 11:00 pm
Az erdő a nevét a mágusháború alatti pusztítás végett kapta. Állítólag a mai evirani nomád népek egy kisebb csoportja, idősek, gyerekek és nők a biztonságosnak remélt erdőbe menekültek a csatározások elharapódzásakor, de az egyik, addigra mindössze három főt számláló harcos mágusrend (Fekete Lovasok) utánuk eredt, és különböző kegyetlen módokon legyilkolták őket. Az erdő a történet ismerete nélkül átlagosnak és mindennaposnak tűnik, ám sokan számolnak be megmagyarázhatatlan üvöltésekről, sírásról és túlvilági patadobogásról, főként az éjszakai órákban.
Krónikás
Tulveron főkrónikása
Great stories happen to those who can tell them
❖ Ulron :
2128
❖ Tartózkodási hely :
Tulveron
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
