Bergfinn, vagy beceneveden csak
Finn, az utóbbi öt évben jócskán kikupálódtál. Még szinte tökmag voltál, mikor végignézted, ahogy Svea kiválik a csonka családból és elhagyja a klánt; nem sokat értettél a nővéreid csendes-agresszív viszályából, így, mikor tizenkét évesen hirtelen döntés elé kényszerültél, hogy követed-e Sveát az ismeretlenbe, vagy maradsz a biztonságot adó klánban az idősebbik nővéred vezetésével, a hosszú tétovázásod nem a megfontoltságod tükrözte. Azt gondoltad, ha eléggé elnyújtod a pillanatot, sosem kell választanod. Hiszen ugyanúgy szereted mindkettejüket.
Ha őszinte akarsz lenni - márpedig miért ne lennél őszinte, ami a szíveden, az a fene nagy szádon -, így öt év elteltével már belátod, hogy Svea után kellett volna futnod, amíg még hallottad a távolodó paták dobogását. Csakhogy beleválasztottál a rangidős nővéred basáskodásába, hallgathattad, mennyire őt illeti meg az örökség, de szerencsére elegen sugdosták az ellenkezőjét, az igazságot ahhoz, hogy világossá váljon a fejed lágyának: a család nem szent a számára.
Most viszont titokban, az éj leple alatt lovagoltál ki, hogy magad mögött hagyd az Evirani-hegységet és Svea nyomába eredj a pusztaságon át az erdő sűrűjébe, a Hárpiák táborába. Csupán a sejtéseid visznek előre, ám azok mindennél erősebbek; mint az emlékek, ahol még tisztán emlékszel az együtt elkövetett csínyekre, egymás ugratására, na meg Svea hangjára, mikor régen Tökmagnak hívott.
És ha őszinte akarsz lenni, ezek baromira hiányoznak.
Pelyhedző arcú, megemberesedett öcsi, gyere hamar, hogy a csalitosban való kergetőzéseket orkvadászatra cseréljük! Az előtöriben a nővérek szála hangsúlyos, azonban helyed van benne neked is! A play by szeretném, ha maradna. :3
u.i.: avik és gifek 
