Kovácsműhely

Tulveron Krónikái :: Calden

Míg Wynva a kulcsok egyik őrzője után nyomoz, Ronan a kovácsmesterekhez tér be. Míg új páncélján az utolsó simításokat végzik, az udvarban lévő gyakorlótéren múlatja az időt. Kapóra jön, hogy egyébként is szívesen megütne valamit. Tudja jól, hogy minden bizonnyal inkább a várost kéne félteni tőle, mint fordítva, de mégis.
Vág,vág,hárít,hárít, szúr, rúg, vág! Szinte már fárasztó, hogy ezúttal lábon állva kell töltenie az egész edzést, de nem bánja. Jó érzés elképzelni, hogy ezúttal örök nemezise, a gyakorlóbábú az, ki reszket a gondolattól, hogy kiálljon vele. Hangos reccsenéssel törik le az egyik fegyvert imitáló fanyél, majd egy újabb vágás, és a fejet helyettesítő zsák is lehullik a szalmába.
-Emlékszel, múltkor azt mondtam Öt év és elsőrangú kezdő leszel? - Szól hozzá az öreg mester.
-Emlékszem. Még most is ezt mondod?
-Ó igen. De a szemedbe már semmiképpen. Gyere, nézd meg, hogy illik rád. Mellesleg, nem ártana neked egy új fegyver is, az a rozsdás vacak helyett, nem?
Vállat von, és követi a mestert. A vért szíjai szorosan feszülnek a testére, de mikor végre sikerül rendesen megigazítani őket, olyan, mintha ráöntötték volna. Valósággal sebezhetetlennek érzi magát. Ahogy próbálgatja, milyen mozogni ebben, feltűnik neki egy kard a polcon. A mester a kezébe veszi, és a kardlapon apró szikrák, és villámok cikáznak. Másnak sárgásra festené ez a tekintetét. Ron-nak csak illik a szeme színéhez.
-Azt is elviszem!

/#Vásárlás: Perae vért, Villám kard *-*/
 

Utamat folytattam, próbáltam a lányt megtalálni, de közben végig egy hang azt súgta, hogy nem lenne bátorsága visszajönni. Őt is keresik, és bizonyosan nem hinnék el, ha azt mondaná, hogy ő csak egy áldozat.
Bár nem tudhatom azt, hogy mik járhatnak egy ember fejében, ám abban reménykedem, jó emberismerős vagyok. Mondjuk Aikennel azért rendesen mellé találtam, de lássuk be a lelkét nem ismertem félre.
Annyi lehetősége lett volna arra, hogy kiraboljon, vagy olyat tegyen, mik nem illőek egy hölggyel, ám nem tette.
Lassan a falmentén hallattam, sok sérültet láttam, és sok embert kik inkább az otthonokba zárkóztak, a félelmet még jól lehetett érezni a levegőben.  Aki tudott már otthon volt. Szédültem, de bizonyosan már csak az éhség, hiszen a fejemen a vér már megalvadt. Néhány kisebb zúzódás, és karcolás volt rajtam. Nem adhattam át magam a félelmemnek, meg kellett találnom Thorát.

Már jó ideje bolyongtam, s még a házhoz is elmentem, ahol lakott, ám nem leltem. Az őrséget igyekeztem kikerülni. Karkötőmet megsimogattam, miközben azt járt a fejemben, hogy még is hol lehet ez a lány? Remélem nem esett baja. Sétálás közben a kovácsműhelynél találtam magamat.
Láttam, ahogyan még nyitva a bolt, s akarva akaratlanul is beléptem a boltba.
- Igen? – Pillantott rám a férfi.
- Bocsásson meg, én csak.. - Szabatkozom.
- Hm… Van amikor én sem tudok ellenállni egy süteményesnek, értelek. Csodás tör. – Veszi észre a nem rég vásárolt tőröm.
- Ezek szerint ott voltál. – mondja csendesen. Bólintok.
- Mit adhatok? – Kérdezi, majd megtámaszkodik. Nyeltem egyet, olyan volt az egész, mint ha a szívem vezetett volna, hiszen az eszem biztosan nem. Nem itt kellene lennem.
- Egy Perae vértet kérnék. – Már kedvesebb vagyok, mint a piacon. Előveszem a pénzt, s látom már kevés maradt, ám éppen meg tudom venni.
- Istenek áldják meg, s haza utadon legyen szolgálatodban. – Mondja, majd átveszem. Tovább kell menned, ez annyira felesleges megálló volt Deedra!




// #vásárlás: Perae vért (400 ulron) //

Ron megszédülve kapaszkodik meg a mögötte lévő faoszlopba, és köp egyet, pirosabbra színezve a szalmát lábai alatt. Meg sem tudná számlálni, hányadik alkalommal ismétlődik ez a mozdulatsor, ám ezért a fejére mért ütések is tartoznak némi felelőséggel. Ritkán látott méreggel tekint ellenfelére, és vár, hogy a háta forduljon felé, aztán mint egy elpattant rugó próbálja meglepni, és lesújtani rá a karddal. Természetesen, a meglepetés ereje mit sem ér egy fából, és fémkerekekből készített gyakorlóbábú ellen, ám ezúttal a nemes harcos ösztön vezérli, nem holmi józan ész.
Az első suhintása betalál, ezúttal viszont sikerül lehajolnia a balról érkező kar elől, és újabb találatot bevinni, majd a harmadik csapást is elhárítani a kardjával. "Csak ennyit tudsz??" Üvölt rá, és újabb találatot visz be, majd újabbat, a hatodik csapása viszont mellé megy, és ezúttal hanyatt fekve találja magát a szalmában, és újfent hallja azt az elfojtott hangot, ami fájón kuncogásra emlékezteti.
-Őstehetség vagy Ron! És már egészen kezdesz belejönni.  
Elfogadja a segítő kezet, és nagy nehezen talpra áll. Gyilkos pillantása Kevin, és a gyakorlóbáb közt villog, de aztán az oldalára fog, és lemondón sóhajt.
-Csak azért mondod ezt, mert imádod nézni ahogy szenvedek.
-Nem mondtam, hogy nem, de komolyan. Ha én szalmabáb lennék, nem kötekednék veled.
-Mára akkor is elég lesz...

Több méteren át felemásak a lépései, míg végre rendesen összeszedi magát, és sikerül rendesen felegyenesednie. A reccsenés a hátában ijesztően hangzik, de utána úgy érzi magát, mint aki ujjá született. Még az utcán is a szalmát porolgatja magából, mikor észreveszi, hogy saját készítésű alkarvédője több helyen is elszakadt, aztán az út másik oldalán lévő kovácsmester cégérére pillant, és méregetni kezdi a magánál hordott tárcát. Miért is ne.
Régóta...nagyon régóta nézegeti már a sárkánypikkelyes alkarvédőt, és eddig úgy érezte, nem érdemel meg ilyen felszerelést, de most tényleg hasznát vehetik. Gyorsan be is tér, mielőtt meggondolná magát...megint.
-150 Ulront kérek.


#vásárlás: sárkánypikkelyes alkarvédő

Ahogyan beléptünk a boltba Aiken barátiasan üdvözölte annak tulajdonosát, a feltételezésem szerint kovácsmestert. Tán rosszul gondolom, de halkan köszöntem egyet, hiszen jobban belemerültem a kardok és más egyebekbe. Elvarázsoltak, szinte éreztem a hívő szavukat. Örültem, hogy eddig nem vertem el nagyobb dolgokra apámtól lopott pénzem, hiszen bizonyos vagyok, hogy most sikeresen elverem azt.
Végig lépkedtem hát, s mindegyiket alaposam-megcsodáltam. Aiken elbeszélgetett, majd maga elé tessékelt, én pedig alaposan megfigyeltem őket. Hát hölgynek nem mondanám magam, azonban értem miért így fejezte ki magát. Azonnal megfogott egy kard, amit le is emeltem, és csillogó szemekkel a pultra helyeztem. Aztán, mint egy kisgyermek az édesség boltban lépkedem tova, és egy alkarvédőt is beszereztem, azt is a rövidkard mellé helyeztem. Majd megakadt a szemem egy Dísztőrön. Csodás volt abszolút illeszkedett a tenyerembe, olyan volt, mintha azt nekem kovácsolták volna.
Elhelyezem finomat a többi mellé, majd az erszényemben turkálok.
- Ezeket szeretném. – Mondom lelkesen mosollyal, a férfi rájuk pillant, majd csak annyit mond.
- 240 ulront kérek. – Feleli. Kikeresem a kért összeget, majd a markába teszem.
- Nos, meg is volnánk. – Mondom lelkesen Aikenre pillantva.
- A viszontlátásra! – Mondom, majd kifele indulok. Nem tudom Aiken utánam jön-e, de még rengeteg a dolgunk. Kinn megállok, s felszerelkezem, elhelyezem a frissen vásárolt dolgokat, visszakötöm az erszényem, és jól esően sóhajtok egyet.


#vásárlás: sárkánypikkelyes alkarvédő, Dísztőr, Rövidkard

Miután elfogyasztottuk a reggelit, magunkra kanyarítottuk útiköpenyünket, és belevetettük magunkat a reggeli városi forgatagba. Rég nem jártam Caldenben, de azért még jól emlékeztem, mit merre találok. Futólag a kovácsműhelyekkel is képben voltam, ismertem egy öreg, féllábú törpöt, aki jó mestermunkákat ad ki a kezei közül, megfizethető áron. Valószínűleg találnánk nála valami Deedrának való fegyvert is.
A műhelye felé közeledve már messziről hallottuk az üllőn csapódó kalapácsok, és a fújtatók hangját. Néhány kovácsinas kardok és fejszék pengéit finomította épp.
- A vén Frain mester! - köszöntöttem nagy vigyorral az öreg törpöt, ahogy megláttam a köszörűkő mögött. Felhúzta kopasz homlokára a védőszemüvegét, elgondolkodva bámult rám. Felteszem fogalma sincs róla ki vagyok, ami persze érthető, elég rég nem fordultam meg errefelé, neki pedig bizonyára rengeteg vásárlója volt azóta.
- Jó reggelt - dörmögte, félretéve a félkész fokost, amivel eddig foglalatoskodott. - Miben segíthetek?
- Én magam egy számszeríjat szeretnék - mondtam. - Afféle egyszerű, de hatékony fajtát, amivel a magamfajta szerencsétlen utazó is boldogul.
- Számszeríjat? Gyere - majd átvezetett a műhely másik végébe, ahol néhány íj és számszeríj volt felakasztva a falra. Messze nem volt belőlük annyi, mint kardokból, buzogányokból, vagy harci kalapácsokból, de azért talált az öreg egy nekem valót. Ki is próbáltam az udvaron egy felállított szalmabábon, és elég jónak ítéltem.
- Még valami?
- Ami azt illeti, igen - mondtam, ahogy megpillantottam a páncélok között egy díszes, sárkány motívumos alkarvédőt. - Azt ott.
Felpróbáltam az említett páncéldarabot, és elraktam a számszeríjat, egy tegeznyi hozzá tartozó nyílvesszővel, majd leszámoltam érte az ulronokat.
- És ha már itt vagyunk, a hölgynek is szeretnénk valami hozzá illő fegyvert - tessékeltem magam elé finoman Deedrát, hogy nézzen szét a kiállított fegyverek között.  


#vásárlás: számszeríj, sárkánypikkelyes alkarvédő