Söntés

Tulveron Krónikái :: Calden :: Szárnyas Csikó fogadó

Általában terhes számomra a vendégek élettörténetét hallgatni, de valamiért a törpe egyáltalán nem zavart. Szinte már szórakoztatott is. Ennek persze biztos köze volt a kurta termetéhez is, mihez szemem nincs teljesen hozzászokva. Mókásnak találtam, ahogy magabiztossága felért a legdaliásabb lovagokéhoz is.
– Ne bánja egy percig sem. Még rengeteg ideje van a kalandozásra. – bájos mosolyom - mint királynak a korona – úgy vált a tartozékommá. Egyre kevésbé kellett erőlködni, de persze még mindig a jóravaló asszony maszkját viseltem. A kedves fogadósét, aki minden vendégnek szívesen lát…
– Ennek szívből örülök. – valóban kedvemre való volt, hogy ilyen remek megítélése van a fogadónknak, és messziről jött utazókhoz is eljutott a híre. Talán még sem olyan rossz, ha a nevem egy jól menő vendégváróval cseng össze. Íriszeimbe vidám csillogás költözött, és nem lankadt azonnal akkor sem, mikor az uram szóba került. Elmém viszont azonnal jelezte, hogy eljött a bánat ideje.  Mosolyom erőszakkal olvasztottam le, hogy a bánat árnyai az ábrázatomra költözhessenek.
– Az uram? Sajnos ő már nincs az élők között. A sors kegyetlensége miatt már nem tarthat a karjaiban. Evégett is viselek fekete öltözetet. – éreztem, hogy ’bánatomnak’ ennél jóval hevesebbnek kéne lennie, hiszen még nem telt el sok idő a férjem távozása óta. Fejem lehajtottam, és feszes testtartásomon is engedtem, mintha a fájdalom súlyával küszködnék.  Kezeimet a pult egyik rekeszébe rejtettem, majd jobbom körmeit erőm teljével belemélyesztettem balomba. A fájdalom élesen hasított a kezembe, de jó pár pillanatnak el kellett telnie ahhoz, hogy a kín egy kósza könnycseppet is eredményezzen. A mozdulatot oly ügyesen rejtettem el, hogy senki nem vehette észre a turpisságot.  Azonban a színjáték miatt, nem reagáltam azonnal, mikor a törpe egy újabb korsó sert kért. Jó néhány pillanatba beletelt, mire ’összeszedtem’ magam.
– Oh elnézését kérem, mindjárt hozom is. Még oly friss a gyász, hogy nem vagyok teljesen ura az érzelmeimnek. – azzal el is siettem, hogy egy újabb korsó habzó sert hozhassak a törp úrnak. Nem felejtettem el egyetlen kicsordult könnycseppemet széles mozdulattal letörölni, úgy, hogy azt a vendégem is jól láthassa. Egy gyászoló asszony fájdalmánál nincs kínzóbb. Legalábbis a mendemondák szerint…

Természetesen hízelgő volt számomra, hogy a törp úr hódolatát fejezte ki a szépségem iránt, de tekintve, hogy nem egy vagyonos földesurat láttam magam előtt, ennél több érzés nem fogalmazódott meg bennem. Szóvá tette az egyértelműt, pusztán ennyiről szólt a történet. A szerénység viszont minden rendes asszony ismérve, így hiába voltam híján eme tulajdonságnak, nem voltam rest mímelni azt a bókok hallatán.
– Akkor minden bizonnyal még nem utazott eleget. Azt hallottam, hogy a déli leányok szépségének nincsen párja. - legalábbis sok ifjú kalandor áradozik az egzotikus, vad szépségekről, és a hálószobában nyújtott teljesítményükről, de én sosem értettem igazán, hogy miért vannak ezek a hölgyek olyan nagy hatással a férfiakra. A kócos haj, és az ápolatlan külső a nincstelen földművesek ismérve és nem az úrinőké. Nem tudom hát, hogy a férfiak miért vonzódnak a déli leányokhoz. Az én világomban az illem és a kellem mindennél fontosabb, így amikor az otthonomban fogadok vendéget, akkor például azt is meg követelem, hogy rendesen viseltessék magukat az emberek. A fogadóban viszont elnézőbbnek kell lennem, és a vendég akarata szerint cselekedni, így amikor a törp úr egy hatalmas böfögéssel ‘méltatta’ néném főztjét, elrejtettem a megrökönyödést, és csak egy kedves mosolyt varázsoltam az arcomra.
– Nem kell szabadkoznia. Igyekszünk olyan környezetet teremteni, hogy itt mindenki otthon érezhesse magát, és ehhez az is hozzátartozik, hogy étkezés közben a vendég hangot ad az elégedettségének. - kínosan ügyeltem rá, hogy ábrázatom a szavaimnak megfelelő érzéseket közvetítse, és a valóságot mélyen elrejtsem magamban. Az én uradalmamban, még az istállófiúktól sem tűröm az ilyesfajta viselkedést, de a söntés egy egészen más hely. Nem véletlenül akartam tőle világ életemben távol maradni. A sors azonban más lapokat osztott nekem. Az utat, amelyen járni akartam persze még így sem kell elhagynom, csak ez így most olyan, mintha letértem volna egy kis tisztásra, pihenésképp. Ki tudja, talán éppen ezen az ösvényen fogok valami olyasmit találni, ami a későbbiekben szükséges lesz, illetve az sem árt, ha a vagyonom nem csak egy forrásból származik. Ezért fontos, hogy a fogadónak a bevételét is megtartsam és ideális esetben akár növeljem is azt. A kérdés, hogy miként. A törpe szavai hallatán, bele is hasított az elmémbe egy ötlet.
– Igazán? Ha nem haragszik meg a kíváncsiskodásért, mégis milyen történeteket hallott erről a helyről? - az érdeklődést már nem csak mímeltem, valóban sikerült egy számomra is érdekes témához érkeznünk. A vendégek visszajelzései nagyon fontosak ahhoz, hogy a szolgáltatásaink színvonalát emelni tudjuk, de őszinte véleményt ritkán szoktak megfogalmazni az ide tévedők. Talán a törp hallott valamit, ami eddig elkerülte a figyelmemet, így epekedve vártam a válaszát.

A törp úr, aki betévedt a fogadóba kissé másnak tűnt, mint azok, akiket korábban láttam, vagy akikről anyám történeteket mesélt. Többnyire hangos, és erősen modortalan alakoknak írta le őket, de ez a törp inkább csendesnek, és végtelenül udvariasnak tűnt. Nem más ez, mint egy újabb bizonyíték, hogy ösztöneink ellenében cselekedve ugyan, de nem szabad külső alapján megítélni a világunk lakóit. Jó magam vagyok az élő példája, hogy egy jóravalónak tűnő, nemes asszonynak is lehetnek sötét szándékai, még ha képes is ezt tökéletesen elrejteni. Kedves mosolyom mögött bármi meglapulhat, és az emberek annyira tudatlanok, hogy ezt sosem veszik észre. A megtévesztés eme formája ráadásul az érdekeimen kívül a szórakoztatásomat is szolgálja. Ezen jeles alkalommal is örömöm egy része abból fakadt, hogy a törp úrnak fogalma sem volt, hogy kivel van dolga.
– Mindent a vendégnek. Akkor hozom is a kívánt italokat. – mosolyogtam továbbra is bájosan. Az asztalra rakott ulronokért viszont nem nyúltam még. Majd, ha teljesítettem a rendelést akkor magamhoz veszem a jussom, addig nem. Apró gesztus, a törp úrnak talán fel sem tűnt, de én még ezen a kissé már omladozó helyen is igyekeztem ügyelni az illemre. Sosem tudhatjuk, hogy ki figyel minket, vagy milyen vándorokat sodor be az élet a fogadóba, így nem lankadhat a figyelmünk egy percre sem. A maszkom, amit a külvilág előtt viselek mindig sértetlen kell legyen. Mielőtt viszont elindultam volna az italokért, előtte megkérdeztem az urat, hogy az étvágyát is szeretné-e csillapítani, és mivel helyeslő választ kaptam először a konyha felé vettem az irányt. Szüleim és néném is tapasztaltak a vendég ellátásban, így nekik nem okozott gondot egyszerre kihozni az ételt és az italt a vándoroknak, de jó magam még éppen, hogy csak tanultam a mesterséget. Így mire visszatértem a pulthoz még csak a finom, még mindig langyos húsos pite volt a kezemben. Nem szóltam a törpéhez, csak továbbra is bájos ábrázattal fordultam vissza, hogy ezúttal az italokkal szolgálhassam ki őt. Szerencsére bőséges készletünk volt mindenből, így nem okozott gondot a szomjas utazók ellátása. Néhány percen belül a gőzölgő étel mellé lekerült a két ital is. Viszont ez már az a pillanat volt, amikor a fizetséget is be kellett gyűjteni, és persze nem voltam rest megszámolni a jussomat. Eggyel több ulront kaptam, mint amennyi járt volna, és isten a tanúm, gondolkoztam rajta, hogy ezt szóvá is teszem, de ezt a pillanatot választotta az úr arra, hogy a szépségemnek hódoljon. Ajkaim jobb oldala még feljebb kúszott, és végül inkább eltettem minden érmét.
– Oh, ugyan… Biztosan találkozott már nálam sokkal csinosabb és fiatalabb hölggyel. – egy aprót legyintettem is, mintha tényleg kételkednék a szépségemben, de csak mert így diktálja az illem. Valójában tisztában vagyok vele, hogy az asszony évek sem koptatták el teljesen a bájaimat, és a férfiak ennek gyakran hangot adnak. Különösen akkor sikerül felkeltenem az érdeklődésüket, mikor nyilvánvalóvá válik számukra, hogy a gyász időszak miatt az udvarlásuk nem érhet célt. A préda húsa akkor a legédesebb, ha a vadász képtelen elejteni azt.
– Mi hozta önt a szerény hajlékomba kedves uram? – szóltam érdeklődést mímelve. Kezeimet letettem a pultra és kissé előre is hajoltam. Kebleim így még szembe tűnőbbek lehettek, de ahogy azt édesanyám mondta, és ahogy azt én is korábban hangoztattam, mindent a vendégnek…

A tükörből saját arcmásom nézett vissza rám. Evelyn egyik kiváló minőségű kencéjét simítottam fel az arcomra, és ellenőriztem, hogy mindenhova jutott-e belőle. A fekete ruházat melyet gyászom végett viselek bőrömet még sápadtabbnak mutatja, mint amilyen valójában, így elkel a mesterséges pír az arcomra. A nap már órák óta a horizont alatt nyugszik, és csak a gyertya fénye nyújt világosságot, de egy hölgynek akkor is csinosnak kell lennie, ha szépségét nem világítja meg a napsugár. Bár egy évig még biztosan feketébe kell öltöznöm, de sosem lehet tudni, mikor toppan be a fogadóba következő, magas rangú hódolóm. Bár a vagyonos urak inkább a szomszédos Fekete Hollóban szokták álomra hajtani a fejüket, de előfordult már, hogy azok, akik nem ismerik a városunkat, a szüleim fogadóját választották. Illetve most már az én fogadóm… Még mindig nehéz elhinni… Reménykedtem benne, hogy az én erős édesapám, és a még keményebb fából faragott édesanyám legyűri a kórt, ami a testüket sújtotta, de nem így történt. A legjobb gyógyítók sem voltak képesek más vidékre zavarni a halált.
Egy utolsó pillantást még vetettem arcmásomra, majd felálltam a székről. Ujjaim hegyével eloltottam az egyszem gyertyát, mely szobámat bevilágította, majd az ajtó felé vettem az irányt. A söntésben éppen édesanyám kishúga szolgálta ki a vendégeket, de eljött az ideje, hogy átvegyem a helyét és ő pihenni térjen. Az ő egészsége is megrendült már a kora okán, így igyekeztem csökkenteni a vállát nyomó terheket, amennyire lehetséges. Amikor én távol voltam, és a férjem által rám hagyott birtokon tevékenykedtem, ő intézte a fogadó ügyeit, de igyekeztem minden héten pár napot segíteni, legalább a söntésben. Ha a férfiak felhajtanak a garatra, hajlamosak az erejük fitogtatására, és nagynéném már nem olyan erélyes, mint régen volt. Az esti órákban így én szolgálom ki a vendégeket, amikor itt töltöm az éjszakát. Nem épp a kedvemre való munka, de jelenleg nem válogathatok. Ostobaság lenne lemondanom arról, ami nekem adatott meg. Magamra öltöttem hát egy bájos mosolyt, és lassú léptekkel elindultam a söntés pultja felé. Nagynéném éppen egy krigli sert mért ki egy megfáradt utazónak. Amint átnyújtotta a korsót a vendégnek, finoman a hátára tettem a kezemet.
– Drága néném, ideje, hogy pihenni menj. Mostantól kiszolgálom én a vendégeket.   – szóltam gyengéden, majd a pult végéhez mentem egy kötényért és ékes, fekete ruházatom eltakartam a lepellel. Néném megköszönte a segítségem, majd rögvest nyugovóra tért. Egy bárd éppen akkor ért a nótája végére, és új dalba fogott. Amennyire hallottam, egy daliás herceg tetteit foglalta zenés költeménybe. Kedvelem az efféle muzsikát. Mindig őszinte mosolyra fakasztja az arcomat, ha meghallom a lant lágy hangjait. Éppen senki nem volt a pultnál, így hátra fordultam, hogy eltörölgessek néhány kupát melyet minden bizonnyal a nagynéném korábban tisztított meg. Csípőmet a muzsika ritmusára ringattam. A konyharuha, mellyel a maradék vízcseppeket itattam fel, látott már szebb napokat is, így megjegyeztem magamnak, hogy illő lenne hamarosan új darabra cserélni. A vásárban biztosan kapok olcsó anyagot, melyből némi kézimunka segítségével príma árut lehet készíteni. Békés tevékenységemet azonban hamarosan egy nem túl határozott férfi hangja zavarta meg. Visszafordultam a pult irányába és meglepetésemre nem állt ott senki. Közelebb léptem, és akkor vettem észre, hogy egy - a pulttal szinte egy magasságban lévő - törpe szólított meg. Egy bájos mosoly szökött az arcomra. Kedveltem a hozzá hasonlókat. Anyám mindig azt mondta, hogy a törpéknek az illata ugyan nem hölgy orrába való, de az ital fogyasztásban nem igen akad párjuk, így a söntés kasszáját is serényen gyarapítják.
– Amennyiben a söntést keresi, úgy jó helyen jár uram, mindenféle finom italt tartunk a szerény kis hajlékunkban. Különösen finom a Venge főhercegségből származó borunk. Vagy esetleg valami más itallal kívánja oltani a szomját? – figyelmem nem kerülte el, hogy a törp úr tekintetét a kebleim halmára emelte, de ezt nem róttam neki fel. Megszoktam már, hogy a férfiak az idomaimon legeltetik a szemüket, különösen itt a söntésben, ahol az ital még bátorságot is ad eme tevékenységhez. Inkább úgy tekintettem az ilyesmire, hogy asszony koromra sem kopott meg a szépségem.
– Netán a bendőjét is szeretné megtölteni valamivel? Azt hiszem néném korábban húsos pitét készített. Megnézhetem, hogy maradt-e még belőle, ha úgy kívánja. – mosolyom nem lankadt továbbra sem. Megtanultam, hogy a vendégekkel, akkor is kedvességgel kell bánni, ha valójában a havas csúcsok tetejére kívánjuk őket. Most azonban nem voltak ilyen gondolataim. Ha igaz, amit anyám a törpékről mesélt, akkor tisztes fizetséggel fogom gyarapítani a kasszát.