Feleletére leheletnyire emelkednek a szemöldökeim, ugyanis jól emlékszem, éltének eddigi megérzéseit a mágiájával kapcsolatban is rendre elnyomta, elbagatellizálta a béke oltárán. - Intettelek az obszervatóriumban; ne legyints semmire, mely a megszokottól kicsit is eltér, hisz mindennek oka, értelme van, még egy puszta megérzésnek is – idézem fel akkori szavaimat egy halovány mosoly kíséretében, mielőtt a kancsóért nyúlva megtölteném a poharamat a gyümölcslével. - Azonban nem hiszem, hogy ők volnának. Mi végett hirdetnék a jelenlétüket? Megfélemlítésért? Ahhoz meglehetősen könnyű lett volna észre sem venni a szalagot – kortyolok bele az italomba, megakadva egy momentumra a beszédben. - Információszerzésért? Ha az a céljuk, okosabb volna leplezetten ténykedniük. Talán egy éjmágus madara, a kék az ő színük – hümmentek csöndesen, majd váratlanul a leányra kapom a pillantásomat. - Netán akad közülük udvarlód? - érdeklődök hirtelen kélt szertelenséggel, elhessegetve közülünk a témakör kapcsán feléledt komorságot. - Óvva intelek, sejtelmes, alattomos egy népség, bár kétségkívül csábítóak a rejtelmeik – somolygom az orrom alatt, ám a szórakozottság nem tart sokáig, hiszen bőséggel akad megbeszélnivalónk a megboldogult Inorim és a kutatása kapcsán. Máskülönben Thora sem bír a szenvedélyével; a padról felpattanva jelzi, akár itt s most hajlandó a tettek mezejére lépni. Ismét megemelt szemöldökökkel, az ajkaim szélesedő görbületével tekintek utána, kényelmesen fordulva a padon, habár nem tagadom, az incselkedő fenyegetés némiképp árnyékolja a kedélyemet. - Számolnom kell netán vele, hogy kéretlen megfigyelőm akad? - billentem oldalra a fejemet, könnyelműséget mímelve, noha olyan mélyen nem érint a bármilyen tekintetben történő lebukás esélye. Nincs, amiért szégyenkeznék, inkább félteném az ő lelkivilágát és megítélését az irányomban. Közben rádöbbenve, a megmoccanásomra vár, magam is letudom a torkomon az utolsó kortyokat, majd felkelve a padról, lépdelek mellé, ujjaimat egymásba fonva a hasam magasságában. - Szó sem lehet róla, hogy Liam is elkísérjen minket a rejtekhelyemre – torpanok meg, éppen annyi szigort csempészve a hangomba, amennyi kifejezi a döntésem véglegességét és megmásíthatatlanságát. - Természetesen értesíthetjük a fejleményekről, de amíg körülnézünk, várnia kell, tisztes távolban, megközelítőleg sem az ajtó túloldalán – tudatom vele a feltételeimet, aztán előrenyújtom a kezemet, jelezve, övé az elsőbbség és a lehetőség a vezetésemre. - Nincs tudomásom róla, jelenleg hol tartózkodik. Egyáltalán még Alorában van? - kíváncsiskodok, megindulva a lépcsők irányába, amennyiben Thora is útnak eredt.
Ezaras Azildor
Varázsló vagyok
There is a crack in everything. That's how the light gets in.
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Utolsó Poszt ∞ Kedd Szept. 20, 2022 6:25 pm
Merre tovább?
Kissé döbbent ábrázattal néztem bele a tekintetébe az iménti kérdésre. Tehát nem szórakoztak velem, tényleg jól láttam, hogy valami kék libbent a madár lábán. – Azt hittem, csak a képzeletem játszik velem, és már paranoiából képzeltem oda – mondom utalva az apró kék szalagra. Tanakodni kezdek egy pillanatra, de a végén elhessegetek mindent. – Biztos, hogy nem tudtak volna bejutni a Kék szalagosok ide. Vagy igen? – bukik ki belőlem az aggódó kérdés. Ha vannak kémjeik, és már a tornyok közé is befészkelték magukat, akkor még inkább sürgetőbb az időnk, mint gondoltam. Minél előbb meg kell találnunk a kísérleti feljegyzéseket, és el kell döntenünk mi legyen velük. Ha rájönnek a hollétükről, lehet sokkal nagyobb baj is bekövetkezhet, mint azt felfognánk. - Valaminek biztos, hogy lennie kell. Azonnal felpattanok a padról, és egy utolsót belemarok a szőlőfürt utolsó, épen maradt részéről. A pohár tartalmát, mely eddig a kezemben volt, egy döntésre leiszom, és leteszem az asztalra a gyümölcsös tálca mellé. – Már túl jól ismer, Mester- vigyorodok el, és pár lépést teszek a boltív felé. – És ígérem, senkinek se mondom el, egészen addig míg nem találok valami olyan megbotránkoztató dolgot, amivel egy életre adósommá teszem, hogy lakat legyen a számon – teszem hozzá szórakozottan, felüdülve a történésektől. Az izgatottságom a tetőfokára hág, és óvatosan tépkedve a szőlőfürtön csüngő szemeket várom, hogy Azildor is megmozduljon indulásra készen. - De elsősorban keressük fel Liamet. – Mondom, mielőtt elfelejteném, és kihagynánk ebből az egészből. – Ön is megmondta, a döntés joga megilleti. Ha találunk valamit a titkos helyén, akkor neki is tudnia kell róla, látnia kell – ragaszkodom a fiatal tanonchoz. Mindketten tudjuk, hogy ennyit megérdemel, és ha úgy érzi, hogy feláldozza a Máguslakot az igazságért, kik vagyunk mi, hogy megállítsuk ebben.
Váratlan ficergése a padon nem másról árulkodik, minthogy kényelmetlen helyzetbe hoztam a válaszommal, s ha nem tévedek, éppen azon töri az elméjét, miként győzzön meg az igazáról. Nem sürgetem, türelemmel várom, hogy összeszedje a gondolatait, és addig magam is csipegetek a gyümölcsökből, melyek ugyan karcsúak egy ebédre, manapság mégis örülhetek, ha ennyire futja az időmből napközben. - Nem az idő szűke, ami engem aggaszt, hanem az eshetőség, hogy nem marad alkalma a mestere örökségét átvenni – tekintek rá, leheletnyire emelt szemöldökeim alól. - A Tanács nem hajlandó az esettel foglalkozni bizonyos okokból kifolyólag, így te is jobb, ha tudod, amit teszünk, közel sem lesz a tetszésükre. De míg a mi pozíciónk mondhatni szerencsés, Liamé kérdés tárgyát képezheti – tudatom vele a tényt, remélhetőleg érthetőbben, mint az imént, miszerint a fiatal varázsló előfordulhat, meg sem kapja a Máguslakot a történések végén. - Ám kétségtelen, a döntés joga megilleti – jegyzem meg beletörődéssel, újfent a távolt kutatva a szemeimmel. Meglehet, harag lobbanna a szívében, amennyiben a háta mögött cselekednénk, akár sértésnek is vehetné a hallgatásunkat, de végső soron az ő dühe és a nulporti menedék jóravaló kézbe kerülése között számomra egyértelmű, mi a fontosabb. Nekünk és neki is, elvégre mit ér az igazság és az esetleges bosszú, ha végül semmi nem marad hátra? De attól tartok, hiába ellenezném vas szigorral a beavatását, csalafinta madarak csicseregnék az ifjú fülébe a terveinket. - Meglehet, sőt, egészen bizonyos – bólintok dacára annak, kérdése inkább szólt az eltűnődésnek, semmint, hogy tényleges választ kapjon. Viszont mi más lehetett ennyire titkos, amelyet atyám még velem sem osztott meg? Tekintve, hogy végül Inorim végét jelentette, az óvásom és a maguk biztonságának megalapozása egyáltalán nem tűnik elképzelhetetlen magyarázatnak. Apró szusszanással simítom közben a tenyereim közé a szinte teljesen kiürült, hűvös falú kupát, amely kisebb elégedetlenségemre egykettőre átveszi a kezeim melegét. - Csoda is lenne, ha hallottál volna. Az is meglepne, ha bárminemű feljegyzésre lelnénk róluk akár a könyvtárban vagy a Máguslakban – szólalok meg csöndesen, eltöprengő ábrázattal figyelve az óvatosan lötykölődő, maradék italomat. - Legfeljebb elbájolt könyvekben, de amíg nem tudjuk, hol és mit keressünk, tű volna a szénakazalban. Láttad az imént a madár lábát? - szegezem neki váratlanul a kérdést, mihelyt felbuggyan csapongó gondolataim közül az iménti közjáték igen csak friss emléke. Nem hiszek abban, hogy mindent a sors irányít, sem abban, hogy az életünk mindössze véletlenek sora, mindenesetre érdekesnek találom, hogy éppen akkor kezdte vitatni Thora a madarakkal való társalgás témakörét, miként apró vendégünk a hátunk mögé érkezett. Nem feltételezem, hogy köze lenne hozzá a leánynak, de amiként Kóboromat is okítottam, az ítélkezésünkben nem szabad a megérzéseinket sem szem elől téveszteni. Vagy ez esetben másokét. Újabb kérdése azonban kizökkent a gondolatmenetemből. Tény és való, én magam hozakodtam elő a jegyzetek létezésével, mégsem feltételeztem volna, hogy a hollétükről kezd faggatózni, akárha egyszerű papírok volnának. Sértettség ugyan nem lobban a szívemben, de mindeddiglen senkinek sem mutattam belőle egy árva betűt sem. Arról nem is beszélve, rejtekhelye szintúgy titok tárgyát képezi, nem hiába. - Ismerem a helyét, s ha jól sejtem, fel kívánnál kerekedni, hogy minél előbb beleássuk magunkat – vezetem rá vissza a pillantásomat, bensőmben beletörődést dédelgetve. - Egy titkos helyen őrzöm, amelynek hollétét rajtam kívül senki sem ismeri. Az ügy fontos a számomra, meglehet, sürgető is, ezért kivételt teszek veled, ám elvárom, hogy lakattal őrizd a szádon.
Thora Haleye Kedvelte
Ezaras Azildor
Varázsló vagyok
There is a crack in everything. That's how the light gets in.
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Utolsó Poszt ∞ Szer. Szept. 07, 2022 11:47 pm
Merre tovább?
Kissé csalódott mocorgok meg a padon. Előre hajolok egy újabb szőlőfürtért, hogy átgondoljam, mivel tudnám meggyőzni az érveimről, hiába, hogy ez részben neki is igaza van. Bármit fogunk most tenni, kockáztatni fogjuk nem csak a munkát, a jövőt, de az életünket is. Viszont ez mind-mind saját döntésből fakadó lesz. Kik vagyunk mi, hogy elvegyük ezt a lehetőséget Liam elől, hiszen szentül gondolom azt, hogy neki is ugyanolyan joga van hozzá, dacára annak, hogy neki talán kicsivel több kockáztatnivalója van a szituációban. - Ha ügyesek vagyunk és gyorsak, ez nem fog hónapokba telni. Sőt, mi több, minél hamarabb hozzá látunk, talán annál előbb jutunk el a célunkhoz, és az utolsó időszakban nyugodtan foglalkozhat a Máguslak átvevésével. – Letörök egy szőlőszemet, és ujjaim között kezdem forgatni. A tekintetemmel figyelem a zöld kis gyümölcs forgolódását. - Minden bizonyára rosszul venné ki magát, ha megtudná, hogy nélküle álltunk neki. De a döntés nem hiszem, hogy valójában rajtunk állna. Ha felvázoljuk neki a helyzetet, cserébe figyelmeztetjük a hátrányaira is, és hogy mit tesz a csatlakozásával kockára, az az ő döntése lesz. – Felnézek Ezarasra. - Személy szerint sértésnek venném, ha esetleg mi lennénk a történés alapja, és nem engednének engem utánajárni mi történt Önnel. Miután elmesélem mesternek a felfedezéseinket, csendben hallgatom a véleményét róla. Időközben néha egy-egy szőlőszem eltűnik az ajkaim között, de a figyelmem továbbra sem lankad Ezarasról. – Lehet, ekkor fogalmazódott meg az egész kísérlet alapja? – kíváncsiskodom inkább csak költőinek, mint igazából, hiszen az előbb mondta. Nem avatták be őt a társaságba, de lehet nem véletlenül. Talán nem is az akkori kora volt az indok, amiért nem kerülhetett be, hanem mert tudták, hogy olyan dolgok kerülnek elő ott, amikről jobb, ha minél kevesebb ember tud. - Soha nem hallottam erről – Mármint az Ezüst Hajnalnak nevezett közös ügyről. Kíváncsi vagyok, találni fogunk-e a jegyzetek közt bármi nemű feljegyzést erről. Ha igen, a kíváncsiság biztos, hogy meghajt a belelapozására. - Bár miért is tettem volna. Még bőven van mit megismerni a világ ezen részéről. Miután Ezaras befejezte, amit mondani szeretett volna, előre dőlök egy szusszanással, hogy elvegyem a poharat és kitöltsek magamnak egy pár kortynyi bort, pont annyit, hogy benedvesítse a torkom azon részeit, amelyeket a szőlő levének nem sikerült. - Ha fel is oszlottak, a jegyzetek biztosan segíteni tudnának nekünk. Tudja az édesapja papírjainak hollétét? – kérdezem érdeklődve, és leiszom az első kortyot a borból.
Halovány mosollyal viszonozom Thoráét, hiszen egyet kell értsek vele, a nyughatatlansága az ismertségünk legelső momentumaitól kezdve nyilvánvaló volt, s kétségem sem fér ahhoz, eme jellemvonása gazdaggá fogja tenni az életét. Örökkön zakatoló mivoltát pedig mi sem bizonyítja jobban, minthogy újfent afféle varázslatok felé kacsintgat, melyeket szívem szerint később ajánlanék neki. De jobban tudom már annál, minthogy azt higgyem, hallgatásom vagy intelmem bárkit letéríthet a vágyott útjáról, s talán így is van ez rendjén. - Voltaképpen nem meglepő, az információszerzés sokszor összefonódik az igazság megismerése iránti vágyunkkal. S mint fénymágusoknak, nekünk ez szinte alapvetés. A megszerzett információt kezelni azonban attól tartok ennél már veszedelmesebb feladat – simítok végig a szakállamon, eltűnődötten függesztve a pillantásomat a távolban andalgó felhőkre, melyek, akár a cukormázas sütemények habcsók díszei, a tetejükön kunkorodva imitálják az alant ringatózó tenger hullámait. Legközelebb az ajánlatára fordítom vissza a szemeimet a leányra, aki a varázslatához készülve, kisebb megilletődésemre az alkaromra simítja karcsú ujjait. Halovány bizonytalanságot hint el a gyomromban a nem megszokott s váratlan közelség, ám nem húzom el a kezemet, hanem hagyom, hogy erőit bármiképpen is összpontosítva végezze el az igézetet. A mágia láthatatlan erőfonalai a lényemre kapaszkodva kúsznak a bőröm alá, kutakodnak a szöveteim között s méricskélik a bensőmet, bizsergető, olykor-olykor egészen csiklandós érzést hagyva maguk után, így a varázslat sikeressége felől hamarost megbizonyosodhatok. A kíváncsiságommal ellentétben tulajdonképpen különösebb eredményre nem számítok, éppen ezért ér kendőzetlen döbbenettel puhatolózó javaslata egy javasasszony felkeresésére. Elhalkul a szél, amint a vér forrón a füleimbe tódul, s a virágzó fák illata is megfakul, amiként megakadó lélegzettel a tüdőmet sanyargatom. A nyári meleg mellett kínzó forróság zubog végig a lényemen, amíg egy ponton el nem csípem és vissza nem űzöm a zsigereim mélyére. Mindössze remélhetem, hallgatása a gyakorlatlansága, semmint bármi veszedelmesnek a billogja. Összevont szemöldökökkel bólintok hát, elhúzva a kezemet, majd a messzeségben egy erősebb fuvallattal dacoló sirályra függesztem a tekintetemet. - Úgy lesz – szólalok meg kisvártatva, vonásaimra idézve halovány mosolyomat. Talán nem is a gyakorlatlanság vagy vajmi baljós ítélet, semmint az elővigyázatossága a lakat nyitja, mely ajkait összefogja.
Végül apró szusszanással horgonyzom le a figyelmemet a jelenben és eredeti beszédtémánk fonalán. A hangjába kúszó öröm némiképp segít a lelkem megkönnyebbedésében; valóban nem veszi rossz néven s nehézkesen, amiért személyes mentoraként már nem említhet a jövőben. Mégsem a várt útvonalon haladunk tovább, hanem éles kanyarral teszünk kitérőt egy olyan ügy részleteire, amely mind a mai napig bántja a lelkemet. Meglehet ennek köszönhető, hogy az eddig mögöttünk ücsörgő vörösbegy és Thora közjátékára nem figyelek oda különösebben, túlzottan lekötik a gondolataimat ugyanis az Inorimmal kapcsolatos rejtelmek. Legalábbis, amíg kettőnk között átsuhanva meg nem kapja a tekintetemet holmi kékség a vékonyka madárlábon. De túl hamar elreppen a szemeim elől ahhoz, hogy bárminek is bizonyságát vehessem, ezért hát ismételten megöntözöm a torkomat a gyümölcslével. - Minden bizonnyal. Ugyanakkor nem hiába intelek óvva, Thora – tekintek rá elkomolyodva. - Liam alig pár hónap, és a tudásának függvényében a Máguslak örököse lesz. Nem tűnik kifejezetten fontos feladatnak, ám a látszat sokszor csal. Úgy sejtem, ő gondolatot sem hagyna a kérdésnek, csatlakozzon-e hozzánk vagy sem, viszont a döntés, hogy ne csorbuljon a jövője, rajtunk áll – magyarázom csöndesen, utalva rá, nem feltétlen fogja jó szemmel nézni a Tanács, ha fény derül a kotnyelességünkre. Nem ígérek ezért semmit, és remélem, ő is jobb belátásra tér. Tovább hallgatom aztán a felfedezésükről, s nem tagadom, lenyűgöznek a hallottak, mind a megboldogult mester, mind a tanítványok vonatkozásában. - Ez egy igen jelentős felfedezés – méltatom elismeréssel, habár a téma komorsága révén nem görbítem a számat mosolyra. - Ami pedig azt illeti, ilyen behatóan attól tartok nem ismertem Inorimot. Ellenben volt egy szűk társaság, amelynek Inorim és atyám is tagjai voltak. Nem holmi átlagos baráti egylet lehettek, ugyanis ebbe még engem sem avattak be, szigorúan hallgattak róla. Talán atyám jegyzetei között lelhetünk valamire, vagy ha a szövetségről találnánk valamit… - töprengek el az államat simítva. - Egyszer hallottam atyámat róluk beszélni, mintha az Ezüst Hajnalnak nevezték volna közös ügyüket – teszem hozzá, mielőtt felpillantanék Thorára. - Viszont tudtommal már régóta feloszlottak holmi belső viszály révén.
Thora Haleye Kedvelte
Ezaras Azildor
Varázsló vagyok
There is a crack in everything. That's how the light gets in.
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Utolsó Poszt ∞ Hétf. Szept. 05, 2022 11:33 pm
Merre tovább?
- Ebben én is reménykedek – felelek egyetértően bólogatva. – Hiszen, nem úgy ismernek engem az emberek, mint aki bír egyhelyben ülni – vonok vállat mosolyogva. Vannak terveim az itt töltött tanulási időszak után. Tulveron megannyi felfedezni valót rejt magában, és így, hogy immáron nem csak a kard véd majd meg, hanem a mágia is, sokkal magabiztosabban indulok majd útnak a világ további szegletei felé. Már csak el kell jutnom erre a szintre, persze. - Pontosan ezért érdekelnek leginkább! – Vagyis, másodlagosan, de ezt már nem teszem hozzá. Tényleg érdekfeszítő lenne a madarakkal, de igazából bármilyen állattal elcseverészni. Kíváncsi vagyok az életükre, hogy fent a magasban mit láttak, látnak a szárnyasok, de az is érdekel, hogy esetleg egy ártatlan őzgida miként éli meg a mindennapjait az erdő mélyén. Ha lesz időm, és persze pénzem rá, hiszen, manapság semmit sem adnak már mosolyért, mindenképpen megfogom venni a pergament. Bókjára csak elmosolyodom. A kezdeti nehézségekkel, ami a kapcsolatunkat uralta az ünnepségen leginkább, örülök, hogy végeztünk. Természetesen sokat segített az ittas, mágiával teli táncolásunk is a személyének felnyílására, de hiszem, hogy a közös konzultációink is rásegítettek neki, hogy rájöjjön, lehet kicsit forrófejű vagyok, de attól még érdemes belém vetni az időt és az energiát. Szavai hallatán óvatosan nyúlok az alsó karja felé, és ott, ahol ruházata már nem éri bőrét, gyengéden ráillesztem az ujjaimat. A tekintetét fürkészem, megpróbálok a bőre, a tudata alá férkőzni, és közben kimondom az igét. Érzem, ahogy bejutok a felszín alá, s kutakodni kezdek. Ha van is betegsége, jelét sose mutatta, jobban kendőzte eddig, mint nemtetszését bármi iránt. Aztán a lényének mélyén valami pislákolni kezd. Halványan és mérete alig, ha egy borsószemnyi, de bőven elég, hogy a tudatomban felkiáltson egy vészjelző harang a baj közeledtét. - Talán, jobb, ha felkeresne egy javasasszonyt a közeljövőben. – A valódi okot nem kívánom kimondani, hiszen az előbb mondta. A madarak mindent látnak és hallanak, és még csak azt kellene, hogy egy mágus, aki már képes e varázslat elvégzésére, megtudja a dolgot, és szárnyra keljen a szörnyű pletyka éppen oly könnyedén, mint az említett madárka, aki pont abban a pillanatban huppant le mögénk a pavilon fából készült korlátjára, mikor nekiálltam az Azonosításnak. – Csak a biztonság kedvéért – teszem hozzá bátorító mosollyal. Tenyere gyengéden a vállamra kerül, belőlem pedig felszakad egy apró sóhaj. – Akkor ez így is lesz! Már nagyon várom a megismerését az említett mágusnak – felelem örömmel a hangomban, hogy érezze, tényleg semmi gondom sincs a váltással. Neki is megannyi teendője akad biztosan, és lehet a kapcsolatunknak sem fog ártani, hogy nem lesznek kötelező találkozóink, hanem tényleg csak akkor keressük majd egymást, amikor érdeklődünk a másik felől. Szemöldökének rándulása és tekintete lehorgasztása az én gyomromat is görcsbe rántja. Tehát jól belenyúltam a velejébe, és talán most sikerült olyan sebeket is feltépnem, amiket egyáltalán nem szándékoztam. Én balga, bele se gondoltam, hogy neki nagyon jó barátja volt, és átélni egy ilyen személy halálát, ráadásul a szeme láttára az ellenségnek sem kívánná az ember. - Először is szeretném megkérni, hogy bárhogyan is haladni kezdenénk, Liamot is szeretném magunk mellé. Elvégre az ő mestere volt, bizonyára örülne, ha nem hagynánk ki belőle – kezdek neki a halovány feltételeimmel, amit reménykedem, hogy egyetértésben találok nála és minden gond nélkül elfogad. Mielőtt azonban tovább folytatnám, hátra fordulok és egy könnyed kézmozdulattal elhessegetem a madarat magunk mögött. A madárka megrázza magát ennek következtében és szárnyra reppen akkora lendülettel, hogy a lábára kötött apró kis kék masni is feltűnik. De lehet csak a képzeletem játszik velem. – Elnézést, csak a biztonság kedvéért – rántok vállat a magyarázatra. – Tehát, miután kristályportálódott, Liammal felfedeztünk valami nagyon érdekes dolgot. A napló, amely Inorim jegyzeteit és bejegyzéseit tartalmazta, tűzlevélpapírból készültek. Az egész napló! És amikor a látomásban felgyulladt a papír és eltűnt a sólymos katona kezében, minden jel arra utal, hogy az a papírdarab valakihez került. Nincs esetleg valamije, amivel rátudnánk keresni, hogy Inorim mesternek kik lehettek a potenciális szövetségesei, akiknél el tudta rejteni ezeket a dolgokat? – kérdezem tőle csillogó szemekkel. A lendület és az izgalom megannyi nap után újra fellendül bennem, és szinte epekedve várom a reakcióját a felfedezésre.
Apró horkantás szalad le a torkomról az elmaradt, noha kilátásba helyezett panaszkodó levelek hallatán. - Nem tagadom, egy némely ülés közben még talán szórakoztatott is volna egy-két ízesebb, csípősebb levél – somolygok az orrom alatt, hagyva aztán, hogy a tapasztalatairól értekezzen, s küzdelméről az önmegtartóztatásban. A maga szemszögéből tekintve teljesen érthető a türelmetlensége, s mi tagadás, inspiráló a céltudata - noha ez sosem volt másként. Néhány meggondolatlan lépése és kezdeti erőszakossága dacára nyilvánvaló volt, hogy a kitűzött célért bármennyi energiáját képes volna feláldozni – valakire meglehetősen emlékeztet -, s ha nem is értettem egyet ezzel a mindent vagy semmit hozzáállással, végső soron bőséggel hozzátett a döntésben ahhoz, hogy magam mellé fogadjam tanítványként. - Az istenek nem hiába egyengettek idáig, végigszőve az életed a fény ugyan halovány, ám összetéveszthetetlen nyomaival. Persze a sors szeszélye kifürkészhetetlen – tekintek rá eltűnődötten. - Bizton veszem, hogy sokfelé fognak még egyengetni téged a világ urai, kísérteni, tovább csábítani, tanítani vagy éppen megtántorítani, de egyet sose felejts el. A fény mindég veled van, s a legnagyobb sötétségben is megvilágítja a helyes utat – osztom meg vele a gondolataimat csöndesen, mielőtt még a figyelmemet tovább egyengetné a természetmágia témakörére. Kénytelen vagyok ismét elmosolyodni, leginkább, mert olykor még varázslat nélkül is mulattató elfoglaltság velük társalogni. - Sok mindent látnak, hallanak, tapasztalnak a madarak. Sokan bele sem gondolnak, milyen értékes információforrások – jegyzem meg némi sejtelemmel, majd felocsúdva lelkesedésére, újfent mosolyra húzom a számat. - Üdítő a szenvedélyed – jegyzem meg jó kedéllyel, nem tudva nemet mondani egy könnyed próbatételre. Szeretem figyelni a tornyok között tanulók haladását, még ha személyesen nem is vagyok sokuknak a mestere, hiszen tudom, minden egyes sikeres varázslat mögött temérdek munka és elhivatottság áll. Annál pedig nincsen szebb, mint látni a megfeszített munka gyümölcsét. - Ám legyen, végezd el rajtam az Azonosítás varázslatot – fordulok felé ültömben, és ugyan meglehet, nem ez a leglátványosabb varázslat, főként, ha eredménye nem születik, a lényemen átsuhanó érzet alapján tudni fogom, sikerrel járt-e vagy sem. S őszintén, valahol érdekel, az éjmágus befolyása milyen tőről fakad, ha fakad egyáltalán. A kimenetele viszont bármi is legyen, nincs szívem tovább hallgatni előle a döntésemről, amelyet meglepő higgadtsággal fogad. Apró, csekély szusszanással veszem a bátorságot, hogy óvatosan a vállára simítsam a tenyeremet. - Tudnod kell, hogy nehéz szívvel hoztam meg a döntésemet. A megértésedet pedig köszönöm, hiszem, hogy a javadra fog válni – mosolyodok el haloványan, elnézéssel, majd hasonló körültekintéssel húzom vissza az ölembe a kezemet. - Obron mester nálam sokkal dinamikusabb oktató, s megannyi alkalommal számomra is példát mutatott. Bátorkodtam felvetni a lehetőséget nála, és a lehető legnagyobb örömmel fogadna maga mellé. Ha kívánod, a napokban bemutatlak titeket egymásnak – ajánlom fel a legkevesebbet, amit az elhatározásom tükrében kínálni tudhatok a számára. Ugyanakkor a kellemetlen hírek nem gátolják meg abban, hogy kapjon az egyel korábbi ajánlatomon. Bátorító bólintással jelzem hát a számára, nyugodtan ossza meg velem a gondolatait, addig is újabbat kortyolok az italomból. Tulajdonképpen nem lep meg, hogy éppen Inorim kerül terítékre, az annál inkább, hogy eddig nem kutakodott utána. - Inorim mester annak idején közeli barátom volt, igaz, később kicsit eltávolodtunk egymástól. A halála borút hozott mind az én szívemre, mind a tanácséra s azokéra, akik ismerték. Viszont különösebb lépéseket nem szorgalmazott senki az ügyben – vonom össze a szemöldökeimet, lesüppesztve a pillantásomat az asztalra. - Úgy vélem, helytelenül, noha a politika sok mindenbe beleszól, Thora – sóhajtok fel halkan, röpke időre elmerülve saját gondolataim és a történtek emlékei között. - Az érdeklődésem és a vágyam az igazság felgöngyölítésére kifejezett, ám óvatossággal kell eljárnunk – tekintek vissza rá. - Mondd, mire jöttetek rá a tanítványával? S az ötleteidről is szívesen hallgatlak.
Ezaras Azildor
Varázsló vagyok
There is a crack in everything. That's how the light gets in.
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Utolsó Poszt ∞ Vas. Aug. 28, 2022 7:52 pm
Merre tovább?
Mint egy hatalmas szikla, úgy gördül le a mellkasomról a kétely, mely a mosolyáig teljesen uralva tartott. Megkönnyebbülve hallgatom szavait, ami a lehordás helyett csupa dicsekvő szavak, és ez megmelengeti a lelkem. - Bizonyára sok volt a dolga, és ezért, ahogy a levelemben is megírtam, nem neheztelek. Bár lehet, ha nem lett volna a könyvtár, készült volna pár hangzatos panaszkodó levél – mosolyodom el én is, és remélem, hogy a hangomban érzi a viccelődést. - A csábító erő, tudom, hogy veszélyes tud lenni. Sok minden csábított már, és a legtöbbször nemet mondtam rájuk. Ennek viszont az lett a vége, hogy tizenkilenc éven keresztül nem csináltam mást, csak édesanyámnak segédkeztem otthon, és álmodoztam. – Az asztalhoz hajolok, hogy egy apró fürt szőlőt tépjek le magamnak a tálcáról. - Most viszont engedek neki. Ha az istenek is azt akarják, kitanulom a fénymágiát a végletekig, ha viszont azt mondják, más utam van, akkor hagyom, hogy oda vigyenek ahová ők gondolják. – Nem teszem hozzá, sőt, inkább fel sem hozom a vérmágia gondolatát. Nem tudnám megmagyarázni, hogy miért csábít, pedig tudom jól, hogy ez a fajta mágia teljesen az ellentéte lenne mindannak, amire eddig tanított. S ennek még én sem merek engedi, de akárhányszor a könyvtárban járok, s minden alkalommal amikor elmegyek a könyv mellett, felsandítok a vörös borítóra. De ha csak egyszer is leemelném a polcról, Tom, a könyvtáros, ezer százalék, hogy örömében futna elújságolni neki, mibe ütöttem az orromat. Nem adom meg ezt az örömöt, én pedig minden erőmmel tartom magamtól a könyvet amennyire csak bírom. – A legutóbb belelapoztam a természetmágia grimoárjába. Érdekes és hasznos varázslatok vannak benne, némelyik meg felettébb szórakoztató lenne. Hiszen, ki ne szeretne elbeszélgetni egy kis madárkával magányában az erkélyen? – teszem hozzá inkább ezt végül. - Ha szeretné, letesztelhet belőle – válaszolok könnyedén. – Tényleg nagyon sokat gyakoroltam, főként, ahogy Ön mondja, az alapvető varázslatokat. Kérjen bármit, és igyekszem a legjobbat mutatni magamból. Ma az első varázslatom úgyis csak ez a rózsa volt. Még tele a tartály – mosolyodom el újra. S ez a mosoly elfagy rögvest a mondanivalójára. Nem is kellene tovább beszélnie, tudom mire szeretné rávezetni a témát. Túl sok vagyok neki, vagyis, a tudásszomjam, és nem bírja tartani az iramot, és tulajdonképpen… nem is vagyok dühös rá emiatt. Teljesen megértem. Szívem szerint már most megköszönnék mindent, amit eddig nyújtott, mégha csak csekély mennyiségűek voltak, mégis annál nagyobb értékűek. Ha ő úgy érzi, hogy nem tud tovább a szárnyai alatt tartani, nyugodt szívvel engedjen el, én pedig csak hálás tudok lenni, amiért az alapokra megtanított, mert ebből már tudok gazdálkodni a jövőben. De ahelyett, hogy megszólalnék, inkább hagyom, hogy ő maga erősítse meg és mondja ki a gondolataimat. - Értem – szólalok meg végezetül. Annyi mindent tudnék mondani, és közben mégsem. – Ha Ön ezt érzi a legjobbnak, akkor bizonyára így kell, hogy legyen. Csend telepedik közénk. A gondolatok cikáznak, a szavak kimondatlanok maradnak. Aztán a gondolatfoszlányból egy kierősödik a többi között, és akaratlanul is kibukik. – Mindenképpen fel fogom keresni Önt, ha úgy van. Viszont… lenne még egy nagyobb munka, amit szeretnék befejezni, hiszen Önnel kezdtem el. – Óvatosan kezdek puhatolózni, mert nem tudom, hogy halott ügyként kezeli-e már a történteket, vagy csak tényleg annyi dolga volt, hogy nem lett volna rá ideje ezzel foglalkozni. – Inorim mester ügye. Mikor elvitte a holttestet, Liammal rájöttünk valamire. Megérdemli, hogy igazságot kapjon a mestere, és meg kell még találni a feljegyzéseit. Van pár ötletem, amivel talán tovább tudnánk göngyölíteni az ügyet, már ha van kapacitása és érdeklődése eziránt.
Egy kérészéltű momentumra behunyom a szemeimet, amint a poharat a számtól valamivel távolabb megtartom, hisz akár az arcomnak csapódó, sós illatot magában hordozó széllökés, akként ütköznek meg rajtam a Thora által elmondottak. Megsüllyed a lényem a születési jog emlegetése okán, de éppen olyan hamar emelkedik vissza mihelyt kijelenti, benne is egykönnyen szertefoszlott a tévképzet. Nem tagadom, megannyi fenntartással viseltettem a leány irányába, viszont annál nagyobb büszkeség rügyezik bennem, amiért rendre megdönti a szégyenteljes előítéleteimet. - Kár volna az igazságot ferdíteni, csakugyan sikerült lenyűgöznöd – mosolyodok el újfent. - De nem csupán a rózsával. El kell ismerni, szépen haladtál annak ellenére, hogy mestered kevésbé voltam az utóbbi időben, mint képlékeny árny a hátad mögött – süppesztem vissza a tekintetemet a poharamra, amiből újabbat kortyolok. S csak azt követően, hogy körültekintéssel visszahelyeztem az asztalra, precízen ügyelve arra, mindkét tenyerem kellő mértékben fedje a kupa oldalait, szólalok meg ismételten. - Ami pedig azt illeti, a gyakorlást is helyesen választottad meg. Csábító ismerni a világ összes igéjét, de nem csábítóbb némelyiknek igazán a mesterévé válni? - teszem fel a költői kérdést az orrom alatt somolyogva. - Ezúttal mely varázslatok kapták meg a figyelmedet? - érdeklődök a lehető legnagyobb őszinteséggel, a beszédszünetet változatlan a falatozásnak és a párhuzamban szövődő gondolataimnak szentelve. Kétségtelen, szívesen tologatnám magunk előtt az elkerülhetetlent, de a fény útja s az igazság mindég utat talál magának, avagy értelmetlen volna tovább halogatni. Felvetem hát a tudomásomra jutott információt, viszonozva fürkésző tekintetét. Nem hordozok a sajátomban becsmérlést vagy haragot, netán kiábrándultságot, kellő nyugalmat igyekszem helyette közvetíteni annak érdekében, ne érezze szükségét a tények elferdítésének. Meglehet, abban a szent pillanatban vájatokat karmolt a lényemre a csekély felháborodottság s a csalatkozás, de egyhamar magam mögött hagytam a gyarló érzeteket. - Emlékeim szerint akkoriban még kevéssé voltál tudója az alapvető varázslatoknak, s ha másért nem is, ezért kénytelen vagyok az elégedetlenségemet kifejezni. De azóta magad is tudod, hogy a mennyiség a minőség rovására növelhető kizárólag – bólintok, jelezve a számára, erről sem szándékozok hegyi beszédet tartani, mivel éppen az imént avatott be a nézeteinek kiegyensúlyozottságába. - És úgy illik, ha ebből magamat sem hagyom ki. Nyilvánvaló, hogy a tempód nem az enyémet követeli meg, s bár okíthatnálak a türelem fontosságáról; ha a lényed egyszerűen nem erre hivatott, a csökönyösségemen mindössze csak veszítenénk – osztom meg vele a véleményemet, nem kendőzve saját felelősségemet a történtekben. Mély levegőt szívok aztán a mellkasomba, hagyva néhány szekundumnyi pihenőt magunknak az elhangzottak feldolgozására, mielőtt újabb adaggal ostromolnám a tudatunkat. - Éppen ezért úgy döntöttem, átadom egy buzgóbb mesternek a lehetőséget, hogy ragyogó elmédet pallérozhassa – mosolyodok el szelíden, ugyanakkor elnézéssel. - Ne érts félre, változatlan a rendelkezésedre állok, amennyiben szükséged lenne bármire, de bántaná a szívemet, ha miattam toporognál egy helyben, Thora.
Ezaras Azildor
Varázsló vagyok
There is a crack in everything. That's how the light gets in.
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Utolsó Poszt ∞ Csüt. Aug. 04, 2022 5:38 pm
Merre tovább?
Hagyom, hogy Ezaras rózsája elenyésszen a tenyerem felett, és mosolyogva figyelem, amint ő nem átveszi az enyémet, hanem csak óvatosan megsimítja. Ettől a rózsa szirmának fénye hullámozni kezd, de nem tűnik el. Végül pedig, amint leengedi a kezét, én is elengedem a varázslatot. - El kellett fogadnom magamat, és ezt az erőt bennem – válaszolok, miközben figyelmemmel végigkísérem Ezaras mozdulatait. – Bevallom őszintén, egyáltalán nem hittem magamban először, utána pedig túlságosan elhittem, hogy alanyi, sőt valami oknál fogva születési jogomból fakadóan van az affinitásom a mágia iránt. De az utóbbi gondolat elég gyorsan szertefoszlott, főként, hogy egyedül én vagy mágiahasználó a családomban tudtommal – vonom meg a vállam könnyedén. – Így inkább megtanultam ajándéknak venni, és felfigyeltem, hogy sokkal erősebb varázslatokat is végre tudok hajtani, ha nem lövöldözök el össze-vissza apróságokat unalmamban. Mintha lenne egy tartályom, ami az éjszaka közepén feltölt, és nappal ez az az adag, amit feltudok használni. Most inkább azon vagyok, miként tudom ezt a tartályt növelni és csak az eddig megtanult igéket gyakorolgatom. – Ledöntöm a fejem, és az ölemben lévő könyv egyik lapjának szélét morzsolom óvatosan. – Igazából ezt is csak azért gyakoroltam, mert leakartam nyűgözni. Nem akarom, hogy azt higgye nagyképűsködöm, mert egyáltalán nem így van. Tényleg érdekel ez az egész, és a legutolsó vágyam, hogy hagyni vesszek mindent, amit idáig elértem. Hiába, hogy az utóbbi időben egyáltalán nem találkoztunk, de az a néhány órája is bőven elég volt számomra, hogy bebiztosítja az érdeklődésem a mágia iránt. Aztán pedig itt van Inorim mester halála, amitől, lehet, hogy rossz dolog, de felelevenedtem. Tudni akarom mi történt, utána akarok járni a dolgoknak, és ha sikerül megoldani az ügyet, talán olyan tapasztalatot szerzek, amit kamatoztatni tudok majd a jövőben. Odanyúlok az asztalhoz, hogy elvegyek egy pohár italt én is. Beleiszom, hogy a beszédtől kiszáradt torkomat felnedvesítsem, majd a pohár talpát a könyvre helyezve egyensúlyozok vele tovább. Rámarkolok a pohárra, amikor szembesít a ténnyel, miszerint jártam a tiltott részlegben. Mit tagadjam? Igaza van. Megemelem az állam a válasz előtt, a tekintetét fürkészem, és próbálom megfejteni belőlük, hogy most lecseszés fogja-e követni, vagy csak simán egy ejnye, ha bebizonyítom, hogy valóban így tettem. - Sajnálom mester, a kíváncsiság nagy Úr – préselem össze az ajkaimat egy vonallá. – Az alap varázslatokat már nagyon untam, és tudtam, hogy leledzik ennél sokkal, de sokkal több ige, amit elsajátíthatnék. Ezért merészkedtem a könyvtár közelébe, és vettem ki a köteteket.
Enyhén oldalra biccentett fejjel figyelem, miként az igét elsuttogva úgy manipulálja a fény szövetét, hogy az a saját, karcsú ujjai között manifesztálódjon újfent rózsává, míg én a magamét hagyom elenyészni. Elégedetté tesz a haladása, ugyanis ez a próbatétel sohasem volt olyan egyszerű, mintha azt kértem volna tőle, idézzen egy jellegtelen labdát a tenyerére. Kifejezett koncentrációt igényel a finom erőfonalak elrendezése, amit ez alkalommal különösebb megakadás vagy rákészülés nélkül el tud érni. Halovány mosolyom kiszélesedik, mialatt a figyelmét tovább tesztelve óvatosan belesimítok a fényrózsa szirmaiba, ám, amiként a látvány nem foszlik szét, legfeljebb puhán megdereng, elismeréssel engedem le a kezemet. - S ennek bőven akad nyoma – jegyzem meg dicsérően. - Úgy látom megtaláltad magadban az erőforrásokat, amelyeknek hála nem szükséges megakadnod egy-egy varázsige megidézése előtt – osztom meg vele a számomra nyilvánvaló fejlődési mérföldkövet, ugyanakkor nyitva hagyom a lehetőséget arra, hogy beavasson a technikájának mélységeibe. - Hogyan sikerült elérned? - kíváncsiskodok, végre helyet foglalva mellette a kőpadon. Remélve, hogy a beszámolójával nem fukarkodik, rögvest magamhoz emelem az egyik pohár italt, hogy néhány korttyal leküzdhessem a szomjúságomat, majd nem különösebben zavartatva magamat egy fürt szőlőnek is nekiveselkedek. Rég esett az előző napi vacsora, a mai meghallgatások pedig a végletekig lemerítették a tartalékaimat. - Ami azt illeti a gyakorlás mellett úgy hallottam, a könyvtár tiltott részlegét is megjártad – jegyzem meg aztán két falat között, mihelyt az előző kérdéskört tisztességgel kiveséztük. Ugyan nehéz szívvel alapozom meg a talajt valaminek, ami vélhetően kellemetlenül fogja érinteni, hisz számomra sem egyszerű a kudarcomat megvallani vagy a kezét bizonyos mértékben elengedni, azonban az Uviránál tett látogatásom ráébresztett arra, hogy egyrészt véges a kapacitásom, másrészt Thora érdeklődése és tanulni vágyása dinamikusabb tempót kíván meg annál, mint amit én kínálni tudok a számára.
Ezaras Azildor
Varázsló vagyok
There is a crack in everything. That's how the light gets in.
Feleletére leheletnyire emelkednek a szemöldökeim, ugyanis jól emlékszem, éltének eddigi megérzéseit a mágiájával kapcsolatban is rendre elnyomta, elbagatellizálta a béke oltárán.
