A műveltség, karizma és kifinomultság ritka hármasa.
Edellyn mindig is ambiciózus és törekvő nő volt, már egész gyermek korától érdeklődött a világ iránt. Ezt a tudásszomjat szülei által felfogadott tanítói egy ideig képesek voltak kiszolgálni, ám ahogy az évek teltek, saját kezébe vette a dolgokat. Egy rokonuknak hála napvilágra került szunnyadó adottsága a mágia iránt, ami újabb kapukat nyitott meg előtte, az elemi mágia világába.
Révén, hogy nemesi család sarja, tisztában van az etikett alapvető szabályaival, kívülről finom és jólnevelt úrinőnek is tűnhetne, minden szépsége és kifinomultsága megvan hozzá. Ám úgy forgatja a szavakat, mint kevesen, és úgy üzletel, mint talán senki Nulportban. Nemhiába, kereskedő család lánya. Morális ranglétrája se hajazz már arra, amit a szülei beléneveltek: formálták az évek, a megpróbáltatások, az érdekek.
Ért az íjászathoz, már olyan szinten, amit hobbija, a vadászat megkíván, ám igazi leleményessége mágiájában és az üzleti életben mutatkozik meg. Kisugárzásának köszönhetően sose okozott gondot a szociális kapcsolatok kiépítése, morális iránytűjén múlik, hogy az a kapcsolat érdekből jön-e létre, vagy ritkábban puszta szentimentalizmusból.
Már alkonyodott, és a lemenő nap megfestette a tajték karéjait. Nyugodtan hullámzott a tenger, az öbölben lágyan ringtak a hajók, bárkák. A nőt mindig büszkeség töltötte el, ha a kikötőre nézett, hiszen látta munkája gyümölcsét, látta, az apja által ráhagyott családi vállalkozás felfelé ível. Ám akkor, azon a búskomor, kora nyári estén másképp volt. A balkon nyitott ajtói között beszűrődő tenger morajlása halál hírét hozta.
Úgy tetszik, ez a hét a halál hete, gondolta Edellyn, miközben a vizet nézte. Alig egy napja kapta a messziről jött hírt, amelyet inkább nevezhetnénk pletykának, hogy Aiken halott. A szíve még mindig összeszorult, ahogy visszagondolt az utolsó találkozásukra a férfival. Az is évekkel ezelőtt volt, és ím, úgy tetszik, már csak a túlvilágon találkoznak újra gyermekkori jóbarátjával.
Akár még ma. Hiszen jól tudta, jönnek érte. Azt nem sejthette, hogy az ablakon, vagy az ajtón át kopogtat a hóhérja, ám biztos volt benne, ma van a nap. Közeleg az óra, amikor a nap vérbe nyugszik majd.
A hullámokat és a kerengő sirályokat nézve visszagondolt a gyerekkorukra.
Amikor még Lucas és Aiken is pusztán csenevész utcagyerekek voltak, akik rendszeresen kavicsoztak az ablaka alatt, amíg ő odabent a kódexeket bújta. Emlékszik arra a napra is, amikor először csempészett le nekik ételt, és arra is, amikor már ő maga is beállt játszani.
Mindig úgy csinálta, hogy a szülei ne sejtsék meg, hogy velük van. Sose engedték volna, hogy az ő nemes kisasszonykájuk efféle névtelen senkikkel barátkozzon. Mégis, őt már akkor se érdekelte, mit akarnak a szülei. Miért is érdekelte volna? Hiszen az apja egy életen át bűntudatott keltett benne csak azért, mert leánynak született. Tulajdonképpen sose tudott megfelelni nekik. Az anyja minden áron jól akarta kiházasítani, otthon, gyermekszerető és finom feleségnek valót nevelni belőle, sikertelenül. A húszas évei derekát éli és még mindig hajadon. Természetesen saját akaratából, a házasság nem neki való: túl sok kötöttség, túl sok bonyodalom.
Az áttanult évek azonban mégis a javára váltak, nagybátyja révén már korán belekóstolt a mágia tanaiba, olyan helyekre utazott, amiről korábban álmodni se mert volna, és amikről mindig élvezettel mesélt Aikennek és Lucasnak. Aztán az évek múltak, elszaladtak mellettük, ám a barátságuk, egyedüli sziklaként, kiállta az idő próbáját.
Az Edellyn hátán tekergő háromfejű kígyó örök emlékként szolgált arról a napról, amikor az első közös kihágásuk csak még jobban megerősítette a kapcsolatot.
A nő halványan elmosolyodott az emlékre.
Azóta sok minden megváltozott. A piti ügyletek egyre nagyobbá nőték ki magukat. És révén, hogy apját elvitte a tüdőbaj még kilenc éve télen, a családi vállalkozást is ő vette át. Élete egyik nagy pillanata volt, amikor leült apja székébe, annak ellenére, hogy a rokonok nem nézték jó szemmel. Nem érdekelte. Ő tudta, pontosan tudta, hogy képes lesz felvirágoztatni az üzletet; olyan lehetőségeket látott meg, amiket apja nem. Nem félt bemocskolni a kezét, és lenyúlni a feketepiac mélyére a haszon és a fejlődés érdekében. Az apja ezt sose tudta megtenni, ezért maradt világéletében középszerű, csak egy név a sok közül.
Ám most, most másként van. Kilenc év kemény munkája virágzik bőszen a megannyi hajó, selyem, gyöngy, fegyver, és egynéhány rabszolga között. Kivívta magának azt az elismerést és tiszteletet Nulportban, amire mindig is vágyott. Már csak egyvalaki választotta el attól, hogy az egész kikötőváros névtelenül is ismerje a nevét. És ez a valaki, ez a Maszkos akarja most megölteni. Miért is? Pusztán félelemből. Tart tőle a nyomorult, hogy ideje leáldozott, és át kell adni a székét. Márpedig sokan ezt akarják, a céh nagy része Edellyn mögött áll. Vannak kapcsolatai, befolyásos ismerősei, és látja: Nulport alvilága megérett a változásra. És ő lesz az, aki elhozza a változást. Ő lesz egyszerre a minden és a semmi, ő lesz az, akinek névtelen nevét ismerik majd. A kezdet lesz, aki elhozza a véget.
Edellyn beszívta a tenger sós levegőjét, és hátradőlt apja székében. Nézte a tajtékot, dédelgette az emlékfoszlányokat. Fülét más is megütötte a sirályok vijjogásán kívül: léptek moraja. Közeledtek, egyre csak közeledtek.
És hamarosan eljött az óra, amikor a nap vérben bukott alá.
