Alakváltás képességével születik minden Najád, így közöttük én is. Soha nem ízleltem meg ennek a képességnek a borzalmát, és soha nem láttam magam még ember fajzat képében.
Najád pompám azonban jól ismerem.
Pikkelyes fakóbőröm, bordáim mentén kopoltyú húzódik, ami lehetővé teszi a lenti életet számomra. Fogaim élesek, könnyedén tépem szét az áldozatom. Hajam nem megszokott a fajtánknál, hiszen fehér hajjal születtem, ami csak még jobban arra bíztatott, hogy sámáni útra kell lépnem. Mivel ezt a ragadozók hamar észre vénnek, így gyakran sárral kenem azt be, hogy sötétebb legyen.
Déli törzs leánya vagyok, így nem vetem meg az emberhúst, számomra az emberek korcsok, akik ellepték Tulveront, amíg a felsőbb fajokat háttérbe szorítják. Mi célt szolgál az ember? Csak pusztít és öl, majd, ha úgy tartja, kedve szaporodik.
Énekemmel megbabonázom őket, elhitettem velük, hogy nem kell félni, ettől ők még maguktól is a vízbe másznak.
Sámán tanonc vagyok, ha tanárom visszatér a szellemvilágba, én vezetem majd a najádokat. Képességem a
jóslás, valamint tanonc volnék az alkímia tudásában. Büszke vagyok, megfontolt. Azonban, ha a családom fenyegetik megszűnik a megfontoltságom ismerete.
A közös nyelvet nem ismerem, ahogyan a beszéd képessége sem lett eddigi életem alatt a birtokomban. Soha nem léptem még szárazföldre, így csak énekhangomban vagyok biztos, ami nem hasonlítható semmilyen szó formázásához. Mi kéz jelekkel kommunikálunk, és érintéssel.
Párom nincs és számunkra ez nem is olyan fontos, a szaporodásért használjuk csak fel a hímeket, akik felett a nőstények mindenben állnak. Hierarchiánk koránt sem emberi.
A víz átjárja egész testem, ahogyan sebesen haladok előre, csapatom mellettem halad, ahogyan egy területünkre tévedt hajó után igyekszünk. Talán nem hallották, hogy ezek a vizek veszélyesek, már elfeledték a véres éjszakát, ami zsenge koromban volt még
150 esztendeje .
Hirtelen vett jobb kanyar, arcom elszánt, testem egésze megfeszül. Szeretném azt hinni, hogy én vagyok a leggyorsabb. Hiába a sámáni tanulmányom, az nem írhatja felül egyikünkben sem a vadász ösztönt, ami minden najádéban más. Vannak, kik tisztelik ezeket a az embereket, vannak olyanok, mint én, akik szívesen lakmároznak húsukból, és isszák a vérüket. A királynőnk is olyan gondolkodású, aki szerint az emberi életnek van helye a világban. Vérlázító gondolatok ezek, amelyek a fajuk pusztulásához vezethet, hiszen mostanság már nem születik annyi gyermekek a királyságunkba, ami ezeknek köszönhető.
Sebes ez a hajó, bizonyosan remek szelet fogtak ki, de nem számol azzal, hogy mi gyorsabbak vagyunk. Pár hím is csatlakozott hozzánk lándzsákkal, a védelmünkre, csak ilyenkor engedélyezett az emberhús fogyasztása, mivel ez laktatóbb, és ínyencebb nem vagyok egyedül a csapatban.
A hímek meglékelik a hajót, mire az megtorpan, kiáltásokat hallani, hiszen nem tudják honnan jött a veszély, arcom még elszántabb lesz, megvillantom fűrészes fogaim. Pár nőstény feljebb merészkedik, énekelni kezdenek, a hajón lévő ember ekkor elcsöndesülnek.
Uszonyommal erősebben csapok, hogy magam is felpillantsak a víz fölé. Ahogyan kiemelkedik a fejem, és tekintettem az emberekre szegeződik, azok lassan szó szerint belesétálnak a csapdába.
Könnyedséggel, mosollyal az arcukon vetődnek bele a sós koporsójukba. Ekkor megkezdődik, mire mindenki várt.
A víz vörösre festi a halászok vére, magam se tétlenkedtem, és könnyeden mélyesztettem a fogam az egyik férfibe, fogyasztottam könnyedséggel a húsát.
Mindenki belemerült, boldogságban és ételben lubickoltunk, amikor is érzékeink becsaptak, későn vettük észre a másik hajót, ami hálókat merített a vízbe, és taláromra választott el testvérünktől. Rémülten szeltem a habokat, hogy megmentsem szeretett testvéreim különös keppen frissen csatlakozott Haithea húgomat, aki egy éjjellel ez előtt kapta meg a kagylóját, és vált vadász éretté. Belekapaszkodom a hálóba, hogy fogammal tépjem azt szét, de hirtelen visszacsapódom, egy tőrrel az oldalamban. Najád társaim, testvéreim arcai pedig beleivódik az emlékeimbe.
A nagyteremben egy sziklán térek magamhoz, idegesen körbe kémlelem a többieket, kik gyászos ábrázattal tekintenek vissza rám, és mellettem a sok sérültre.
- Mi történt? – Jellem a gyógyítónak, ki visszanyom, hogy maradjak nyugodt, majd kihúzza a tört, és kötést készít hínárból.
- Sok, elvitt.. –Kezd bele ő is a jelelésbe. Arcomra kiült a düh.
- akik nem meghalni, megsebesülni, sok, elvitt – Fejezi be. Megpróbálok a sziklára ülni, nehezen, de sikerül. Senkiben nincs ott a gondolat, hogy tennünk kellene valamit.
- Cselekedés. – Jelelem le ezt nekik, de ők csak a fejüket rázza.
- Királynő, nem, cselekedés. – Jeleli vissza nekem az egyik hím ezeket. Nem vagyok harcos, de tudom azt, hogy nem hagyhatom ennyiben.
- Aki megy, az kitagadni. – Mutatja egy másik testvérem. Idegesen megpróbálok kiegyenesedni, kezdek bele.
- Akkor kitagadni, engem. – Szemem vérben forog, gondolataim, amiket kifejeztem kezemmel meggondolatlanok. Tudom, hogy mit teszek, ám még sem vagyok, tisztába mit is teszek. Jobban szeretem a Najádokat mindennél, és semmiért nem hagynám el őket, de ez kell ahhoz, hogy páran haza térhessenek ám megteszem.
- Valaki, velem, jönni? – Jellem, és figyelem őket, egyik sem lép előre.
- Gyáva, gyáva, gyáva. – Mutatok mindenkire, majd elúszom egy közeli barlangba, ahol gyerekként játszottam.
❖ ❖ ❖
Ahogyan megvirradt a barlangban sebemet kezdtem vizsgálni. Még ma nem indulhatok, nem élném túl az átalakulást, főleg azért sem, mert először történne velem 158 év alatt. Kénytelen vagyok emberi alakot ölteni, és megszegni a szabályaim.
Tört vizsgálgatom, ami belém fúródott, volt rajta valami vésés, és valami jel, azonban nem tudom mi is lehet ez, talán majd segít a testvéreim nyomára bukkannom.
Hirtelen neszre leszek figyelmes, majdnem a halálomat okozó tőrt hívom most védelmemre. Magam elé tartva védekezem, talán támadok, amikor is négy társam pillantom meg.
Magam mellé teszem a tört, kérdően pillantok.
- El hagy, nép, menni, veled. – Jeleli az egyik. Büszkeséggel töltött el, hogy vannak még társaim, akik velem tartanak, így tudtam már nem leszek magamra, főleg mert remek képességűek csatlakoztak hozzám.
Megfogtuk egymás a vállát, összefonódva
hajtottam fejem a másik homlokára.
