Vallás

Tulveron Krónikái :: Egyéb érdekességek

Mikor a világ éppen, hogy csak megszületett, két istenség létezett – egyesek szerint három, lásd Mágia –, akik folyamatosan hadakoztak egymással. Az univerzum tágas volt és végtelen, e két entitás azonban képtelen volt megférni egymással, ami nem is meglepő, tekintve, egymás ellentétei voltak. A fény és a sötétség, az egyensúly és a disszonancia, a harmónia és a káosz… Mikor az egyik teremtett volna valamit, a másik elpusztította azt, ha az egyik végre teljes békét idézett, a másik bizton belezavart az ideálisnak vélt nyugalomba. Végtelen csatározás volt ez kettejük között...
Aztán egy napon, mikor ismét egymás ellen fordultak volna, hirtelen és merő véletlenségből egyszerre vetették be erőiket, mely akkora csodát idézett meg, amelyre egyikük sem számított volna; csillagok, bolygók, kezdetleges élőlények robbantak elő a semmiből, folyók fakadtak bizonyos helyeken, másutt pedig a felhőkig érő hegyek emelkedtek elő. Fák sarjadtak, folyók szántották fel a területeket, ízletes bogyóktól terhes bokrok cseperedtek, s megjelentek az első állatok is. Avagy létrejött a valódi élet.
Láttán a különös balesetből, óhatatlan összedolgozásból származó csodát, végre valahára rádöbbentek, hogy egymás ellen küzdeni ostobaság, hiszen csak is így, együttes erővel érvényesülhetnek igazán mindketten. Szövetségre léptek hát egymással, felosztották maguk között a nappalokat és éjszakákat, a tengereket és a hegyeket, a napot és a holdat, vagyis megteremtették mindazt, mely a ma ismert világ egésze.

A legtöbb civilizált nép kétistenhitű. Az emberek a Harmónia és Káosz istenében hisznek, a vivernek az Egyenlőség és a Káosz istenében, vagyis Ronitban és Tahrovinban, míg a világi elfek a Napfény és a Holdvilág istenségeiben, Árëban és Isilmëben. Az elnevezésbéli különbségeket leszámítva elmondható, hogy az istenségek egymás szinonimái, történeteiket tekintve pedig jelentős eltérések nem fedezhetőek fel közöttük.
Úgy tartják, a két istenség eredete – mint sok egyéb más – az elfekre vezethető vissza. Éppen ezért nem is csoda, hogy az általuk használt elnevezések köszönnek vissza számtalan helyen, példának okáért isilmë haván és árë haván. A többség elfogadja a több elnevezéssel is bíró isteneket, elvégre ugyanazt fedik le, ám az emberek között azért akadnak olyanok, akik szerint az igazi istenek, Harmónia és Káosz teljesen különállóak, és nem volna szabad őket összemosni más, igaztalan istenek neveivel.

Részletesen az istenekről
Árë: tudás, tűz, fény, napvilág, harmónia és a Felvilág istene
Isilmë: éjszaka, jég, hold, misztikum, káosz és az Alvilág istennője

Az elfek és az emberek Árët férfiként, míg Isilmët nőként szokták ábrázolni vagy elképzelni, mely a férfi és a nő, a gyengédség és az erő szimbolikáját hivatott megidézni. A vivernek némiképp különböznek ebben, ugyanis ők sokszor ősi sárkányként képzelik a két istenséget, és nem is tulajdonítanak nekik nemeket, vagy férfiként képzelik mindkettejüket.

Felvilág és Alvilág
A Felvilág az a hely, ahová a halált követően a hithű, bölcs, becsületreméltó lelkek kerülnek. Egy örökkön napfényes helyként képzelik el, melynek lakói semmiben nem szenvednek hiányt. Végtelen boldogság, nyugalom és a szeretteikkel való együttlét a jussa annak, ki éltében kiérdemli a helyét Árë birodalmában.
Az Alvilág ezzel szemben egy zord, barátságtalan és szeretetnélküli vidék, ahova a bűnösök, érdemtelenek és hitetlenek kerülnek. Az örök létre szóló kárhozat az állandó magány, a csontot metsző fagy és a színtelen, kopár világ képében mutatkozik Isilmë bánatos felügyelete alatt.

Lásd: Mindennapok

❖ Aki bővelkedik a javakban, időről-időre úgy teszi helyesen, ha az elesetteket és a szegényeket megsegíti. Cserébe a lelke megtisztul.

❖ A nagyobb ünnepségek előtti napokban szokás böjtöt tartani a test és a szellem megedzése érdekében, s hogy az újabb időszakot megtisztultan fogadhassák. Ez nem jelent teljes ételmegvonást, gyümölcsök és zöldségek levét bátran lehet fogyasztani.

❖ Havonta egy alkalommal illendő meglátogatni a helyi templomot; egyszer napkeltekor Árë isten tiszteletére és egyszer holdkeltekor Isilmë istennő tiszteletére.

❖ A nagyobb ünnepségek alkalmával is szokás meglátogatni a templomokat, s imákkal dicsérni az isteneket.

Házasság: általában kézfogó előzi meg, melyen összegyűlik mindkét fél családja és barátai egy kisebb lakoma, mulatság formájában. Az egymást eljegyzendő felek általában gyűrűt ajándékoznak egymásnak, melyet onnantól kezdve éltük végéig hordanak.
Két élet összekötésekor jelképesen a két fél kezét összekötik egy selyemszalaggal. Árë és Isilmë oltalmazó szemei alatt, a legtöbbször templomban szokás a ceremóniát megtartani, ahol a friss házasok örök hűséget fogadnak egymásnak.

Temetkezési szokások: a civilizált társadalmak a földbe szokták temetni a halottjaikat; az igazán szegényeket legfeljebb halotti lepelben vagy fakoporsóban, míg a gazdagokat szimbólumokkal gazdagított kőkoporsókban, kriptákban. Földi javakat szinte sosem temetnek a halottak mellé, ugyanis nem hiszik, hogy szükségük lenne bármire a túlvilágon. Kivételt képeznek ez alól a harcosok, akiket egykor használt fegyverükkel kísérnek utolsó útjukra.
Égetni kizárólag abban az esetben szokták a halottat, ha az éltében bűnösnek bizonyult, s halála előtt bűnbocsánatot kért. Ilyenkor megadják a lehetőséget, hogy Árë tüze megtisztítsa a holtat a bűneitől és a Felvilágba kerülhessen.

Az orkok, najádok és az erdei elfek java része a természetben, esetleg spirituális jelenségekben hisznek. Az orkok harcos, vad szellemeket imádnak, küzdelmeiket az ő nevükben vívják meg, míg a druidák és a szabad nép a természet jelenségeit tekintik isteni, szolgálni való hatalomnak. A najádok életterüknél fogva kicsit különböznek, ők a Tengert, magát vallják szent dolognak, amely magában foglalja a víz alatti világ mindennemű aspektusát.

Mindegyikükre jellemző azonban a hit, hogy az őseik szellemei köztük élnek; belőlük merítenek erőt, bátorságot, sokszor őket keresik a sámánokon, spirituális vezetőkön keresztül útmutatásért. A szellemvilág egyúttal a túlvilág, alvilágot azonban nem különböztetnek meg. Azok, akik nem méltóak az istenek világában tovább élni, egyszerűen megszűnnek létezni, nem élhetnek tovább az őseikkel.

Napisten/Árë: az élet, a tűz, a Nap és a harmónia istensége. Fő istenségnek számít a természeti népek vallásában. Nyugodt, bár a haragját könnyedén elnyerhető úrként tartják számon. Egyrészt neki tulajdonítják a világ létrejöttét.

Holdanya/Isilmë: a Hold, a jég, a káosz és a túlvilág istennője. Csakugyan fő istenségnek számít a természeti népek vallásában. Gyakran ingadozó, szeszélyes istennőként képzelik őt. Másrészt neki tulajdonítják a világ létrejöttét.

Tauron/Tölgyisten: az erdők, erdőségek istene. Ő irányítja a növényeket és az állatokat. Szarvasagancsokkal szokták ábrázolni őt vagy elképzelni, aki szereti megtréfálni az erdőiben járókat. Azokra viszont, akik nem bánnak tisztelettel a növényei és állatai iránt, ádáz haraggal képes lesújtani. A sikeres vadászatért sokszor fohászkodnak hozzá.

Gaeron/Vízisten: a tengerek és tavak isteneként tartják számon. Azt mondják, legtöbbször egy vízikígyó, sikló alakját szokása felvenni, amennyiben érintkezni szeretne az anyagi világgal. Párja Sîrieth, a folyók asszonya.

Sîrieth/Folyók asszonya: Gaeron, a vízisten párja, a folyók, patakok istennője. A halászok sokszor érte fohászkodnak sikeres fogásért.

Sûlon/Szelek ura: ő a szelek olykor bohó, máskor kegyetlen istene. Egyes törzsek, klánok szerint gyermekei teszik ki a különböző irányú szeleket.

Aeglirion/Sziklaisten: a hegyek közönyös, marcona istene. Állítólag ő vigyázza az állatok szellemeit.

Eleneth/Égasszony: a csillagok és az éjszakai égbolt istennője. Úgy tartják, a csillagképeket ő festette fel az égre, hogy ne legyen olyan sötét és barátságtalan, míg hullócsillagai ajándékok a kívánságok teljesítésére.

Fernor/Halál: a holtak és a halál istene. Ő segíti át a holtakat a túlvilágra.

Eithelen: a Tavasz bájos, anyáskodó istennője. Érte fohászkodnak termékenységért és a gyógyító erőkért.

Laerion: a Nyár istene, sokak szerint a Napisten gyermeke. Sokszor neki mutatnak be áldozatot bő termésért, a sikeres aratásért vagy a boldog életért.

Firithron: az Ősz nyugodt, elcsendesülő istene. Neki is szokás áldozatot mutatni a sikeres aratásért, illetve a túlvilág szellemeinek üdvéért.

Rhîwiel: a Tél úrnője, Fernor párja. A mágia és a misztikum fagyos istennője.

Nagy Szellem/Ashuruk
Ashuruk az orkok legnagyobb tiszteletnek örvendő szelleme, ugyanis hitük szerint ő volt az, aki ádáz csatái alkalmával kivívta a népének a lehetőséget, hogy Tulveron világában létezzen. Nagyobb csaták alkalmával kivétel nélkül áldozatot (lovat vagy akár embert) mutatnak be neki a győzelem érdekében.

Urgan
A szellemvilág és a láthatatlan dolgok ura. Ő volt az, aki Ashurukot a világra bocsájtotta, hogy megküzdjön a népük jogáért a létezésre. Az ő közbenjárásának köszönhető az is, hogy Ashurukból végül a Nagy Szellem vált. Újhold idején illendő a kegyéért áldozatot bemutatni.

Slaugh
Női harcosszellem, aki a harcosokat védelmezi a csatában. Úgy tartják, Ashurukot is ő oltalmazta, sokszor állítják őket párba az orkok. Slaugh jelképe egy háromszor keresztbe hasított kör, melyet amulettként szokás hordani a csaták alatt.

Grommok
A fegyverek szelleme. Ha a neki bemutatott áldozat vérével kenik fel a fegyvert, állítólag győzelembe viszi a forgatóját.

Shel
Női szellem, aki segít bevégezni a bosszút, ha valaki arra szomjazna. Kegyetlen szellemként tartják számon, ugyanis ha pártfogoltja elbukik a küldetésében, nem engedi átlépni a szellemvilágba a halálát követően.

Xurek
A düh és a pusztítás szelleme. Shel fivére.

A természeti népek is ugyanazokat az ünnepeket ülik meg, amelyeket a városokban is szokás megtartani. (Ezekről bővebben a Mindennapokban lehet olvasni). Legfeljebb egyes szokások térhetnek el a civilizált társadalmakéihoz képest.

A természeti népek szoros figyelemmel kísérik a természeti jelenségeket, így különleges jelentősége van náluk a teliholdaknak, vérholdaknak, hold- és napfogyatkozásoknak, illetőleg az évszakok változásának.

❖ Telihold idején a testi és lelki megtisztulást szokás keresni, illetőleg a Holdanyával való kommunikáció is ilyenkor a legkönnyebb.

❖ Vérhold a harcosok, rossz ómenek holdja. Nagy csatákat, negatív eseményeket vetít előre.

❖ Újhold alkalmával úgy tartják, a szellemvilág és a materiális világ közötti fátyol elhalványul, ugyanis a Holdanya óvó szemei ezen az éjjelen nem figyelik szigorral az általa őrzött lelkeket.

❖ A hold-és napfogyatkozások különleges események; átkok, áldások, kívánságok alkalmaiként tartják őket számon.

❖ Az évszakok váltásakor szokás áldozatot bemutatni az adott évszak istenségének, ami általában valamilyen állat.

❖ A többi istenség, szellem áldását is áldozat bemutatásával szokás keresni.

Házasság: általában kézfogó előzi meg, amit nem övez ünnepség. A házasodni vágyó felek kettesben átadnak egymásnak egy-egy általuk faragott félkör alakú medált, amelynek a kölcsönös elfogadása a házasság záloga. Az ünnepséget megelőzően a nyakukban szokás hordani.
Két élet összekötésekor jelképesen a két fél kezét összekötik egy növény- vagy virágfüzérrel. A szellemvilágon át tartó hűséget szokás fogadni egymásnak az ősök oltalma alatt, általában erdei tisztásokon vagy nagyobb folyók, tavak partján.

Temetkezési szokások: a természeti népek általában el szokták égetni a halottjaikat, kivéve az elfek (ők inkább fák közelében temetik el a nem természetes halált halóakat). Ha tehetik, az esti órákat preferálják, hogy a Napisten ölelésében a Holdanya idején kelhessenek át a szellemvilágba a halottjaik. Igazán fontos, földi javaikat a holtak mellé szokták helyezni, hogy a túlvilágra is elkísérhessék a halottat. Az orkoknál a nagy vezérek, sámánok fejét előbb levágják, hogy később koponyáikkal tehessék méltóbbá, erősebbé a spirituális vagy fő sátrukat.

Mynzashban is akadnak – főleg a birodalom északi részén -, akik a Harmóniát és a Káoszt éltetik, ám a lakosság zöme Khaziirinek kínálja a hitét, akit a külhoniak a harmadik istenséggel szoktak párhuzamba vonni. A sivatagi vidékeken ugyanis úgy hiszik, Khaziiri, az egyetlen igaz isten a teremtés alkalmával aláhullt az égből, s eggyé vált a világgal. Az ő lénye, aki a napsugarakat adja, ő az, aki az éjszaka hűvösét kínálja, ő hozza az áradást és ő büntet aszállyal. Khaziiri, aki a mágia, a szél, a tűz, a föld és a víz, egyszerűen a mindenség. Fő jelképe egy fektetett nyolcas, ami az örökkévalóságot hirdeti - ebből kifolyólag a mynzashiak hisznek az újjászületésben is. A jelképet szinte mindenki medálként – vagy valamilyen ékszer formájában - hordja magán, az egymást keresztező vonalakhoz pedig gyakran illesztenek nap, hold, tűz, víz, föld vagy levegő szimbólumokat, függően attól, melyik jelenséget tartják illőnek a viselőjéhez. Máskülönben gyakran ábrázolják állatok formájában, templomaikat előszeretettel ékesítik is velük, mivel elképzelésük szerint Khaziiri gyakorta állatok formájában üzen a világnak.

Túlvilág, körforgás
Mynzashban úgy hiszik, a halált követően legfeljebb átmenetileg kerül a lélek a szellemvilágba – igaz, ott csapdába is eshet –, ugyanis függően attól, korábban milyen életet élt, újjászületik a lélek valamilyen élőlény testében. Hitük szerint a bűnösök ocsmány jószágok képében kell, hogy tovább éljenek vagy olyan módon, amit korábban megvetettek.

Ünnepeik egybevágnak a Kontinens ünnepeivel, középpontjukban a természet, avagy Khaziiri körforgásával. Legfeljebb az elnevezésükben és bizonyos szokásokban, játékokban lehetnek eltérések.