Ylorei kikötő

Tulveron Krónikái :: Kültelepülés

- Mondom, hogy állandóan zavarba akarsz hozni... - bár kicsit mosolygok hozzá, azért megrázom a fejem is.  Nem bánom az ölelést, de én már valamivel korábban meghallom a rakpart felé igyekvő népek zaját, így aztán elhúzódom, és inkább belé karolok, az talán még nem olyan feltűnő, s nem fogom azt érezni, hogy minden szembe jövő csakis minket bámul. - Valóban nem rajongok a nagy társaságokért... -  azt már a világért sem tenném hozzá, hogy igaza van a lebukás kockázatát illetően, hiszen Ron is tudja, hogy a logikus érvelésbe csak akkor kötök bele, ha rossz napom van.  Azok pedig mostanság valahogy elkerülnek, és ehhez talán kicsit neki is van köze. De ezt sem mondom, úgyis tudja már.
A piacra érve kicsit meg is torpanok, és sóhajtok egy nagyot.
- Valamiért úgy gondoltam, hogy még nem lesznek sokan... Siessünk, még lovat is venned kell, én pedig vinnék valami finomat Conchitának! - pillantok fel a férfire határozottan, aztán szétnézek, és legelőször egy zöldségárus felé veszem az irányt, hogy beszerezzek némi cukorrépát, és egy-két almát a kedvenc öszvérkémnek. A többi már csak formaság, aztán mehetünk is az istállókhoz.

//Köszönöm a játékot! //

-Igen. Te. Napjában ötször.
Szinte meghatódva mondja ezt, mint aki alig várja, mikor hallhatja legközelebb. Arra viszont, hogy ki akarná hagyni a társait a tervből megrázza a fejét gyorsan...mielőtt Bizonytalanul bólintana is egyet...csak a tisztánlátás végett persze.
-Nem rejtegetlek. Hiányoztál, és csak magamnak akartalak. Az a helyzet, hogy...elég egy pillantásod, hogy olyan dolgokra gondoljak, amit nem illik társaságban kifejteni...khmm...
Ezzel el is hallgat előzékenyen, csupán az ölelése lesz picit szorosabb egy pillanatra. Majd még hozzáteszi:
-Meg azt is tudom, mennyire nem vagy oda mások társaságáért. Ami viszont az árverést illeti, lehet jobb, ha nem tudják még ki vagy. Kisebb a lebukás esélye. Egyikünk sem jó színész, ha folyton mindhárman feléd pillantunk az gyanús, ha csak én....az talán nem.
A piachoz érve megtorpan, felnéz az ég felé, ahol a napot ugyan még nem látja a házak mögül előbújni, de a reggeli fényben már jól lehet látni mindent, és bizony már kinyitott minden árus...ahogy ezt hirdetik is teli torokból időnként.
-El sem hiszem, hát csak sikerült egyszer időben felkelnünk, hogy kijussunk ide.

Ezzel aztán jól megleptél.. - a szemeimet forgatva húzódom el tőle a csók után. Próbálok átlépni a saját gátlásaimon és megszokásaimon, de ez mostmár kezd sok lenni így, korareggelre. Elhúzódom tőle, és kicsit örülök is neki, hogy másfelé terelődik a szó. Sóhajtok egyet a hercegnőzésre, és megrázom a fejem. - Javíthatatlan vagy, Hófehér, mondták már? -
kérdezem egy újabb fintorral megtoldva, de cserében legalább nem kell noszogatnia, hogy a közelében maradjak. Belé karolok, és úgy sétálok mellette a mellékutca felé. - Nem csak a tiéd, de még az enyém is. - Vállat vonok, és elgondolkodva változtatok irányt, ha hagyja. - Ha már ilyen korán keltünk, menjünk el a piacra is! - elgondolkodom azért a kérdésén, amiből azt sikerül leszűrnöm, hogy ő már készpénznek veszi, hogy úrinőt lehet belőlem csinálni, ha többre nem is, de legalább egy napra. Tetszik, hogy így bízik bennem, de én nem igazán érzem indokoltnak a dolgot. - Ki akarod hagyni őket belőle? - Daldram és Rilrion még mindig nem tudják, hogy ki vagyok, bár azt hiszem, ha igazán érdekelné őket, akkor már rég kideríthették volna. Nekem megfelel így, de valahogy nem tartom jó ötletnek, hogy Ron egyedül döntsön a kincset illető ügyekben, hiszen nem csak az ő tulajdonáról van szó. Ezt pedig meg is mondom neki. - Hacsak nincs jó okod rá, hogy továbbra is rejtegess előlük, akkor lehet, okosabb lenne beavatni őket. -

Játékosan morog egy picit, mikor Wynva elismeri, hogy lényegében csak ugratta őt, és büntetésből most ő lop tőle egy csókot gyorsan. Azt mondjuk nem tudja, mennyire elrettentő erejű ez, de az igazat megvallva annyira nem is érdekli.
-Nem tagadom, semmit sem szeretek jobban, mint levenni a lábadról...
Vállat von, és ártatlanul vigyorog, továbbra is kicsit elvarázsolt tekintettel. Nem akarja még jobban zavarba hozni, így inkább csak hallgat arról kivételesen, hogy nem volt benne semmiféle túlzás. Viszont igaz ami igaz, a fogadó úrnőjének segítségére nagy szükségük van. Mindketten partra vetett halak egy ilyen eseményen.
-Azt hiszem igazad van...hercegnőm. - Szúrja még oda a végén, majd oldalra fordul kicsit, a főutca felé, és megindul a nővel az egyik mellékút felé. A reggeli tömeg zaja még csak bele belecsepereg a csendbe, de pontosan tudják, hogy ez nagy vihar lesz, és ha nincs rá szükség, minek álljanak ennyi ember közt. A maradék sült hal pedig a sirályok jussa lesz így.
-Apropó Ysti...szép kis tartozást halmozunk fel nála. Úgy tűnik erre is rá fog menni ingem és gatyám.
Ez azonban kicsit sem töri le.
-Mit gondolsz, a társaim rájönnek majd a turpisságra?

- Tudtam, hogy nem. - ismerem el vállvonogatva, aztán hagyom, hogy megint -vagy még mindig?- beszippantson a jóleső zizegés, ami igazából Hófehér közelségétől bizsergő érzékeim összejátéka, de minden pillanatát élvezem. Még úgy is, hogy fel-felvillan bennem, hogy nyílt terepen vagyunk, bármikor, bárki láthat minket. Logika ugyan nem sok van ebben a vonakodásban, hiszen szinte senki sem ismer itt, a városban, a rakpart így, hajnalban pedig kihaltabb, mint illene. A folyó felett játszadozó kellemes nyári szellő belekap a ruhámba, ahogy Ronhoz simulva elmélázom egy -két pillanatra, aztán pedig összerezzenve húzódom el tőle, értetlenséggel a tekintetemben, amin még a férfi arcomra simuló tenyere sem segít.
- Én, mint gazdag úrinő? - beletelik néhány pillanatba, mire felfogom, hogy komolyan gondolja a dolgot, mire elnevetem magam, és megrázom kicsit a fejem. - Tudom, hogy állandóan arra hajtasz, hogy költői túlzásokkal teletűzdelt bókjaiddal levegyél a lábamról, de ezt már igazán nem tudom elhinni. - tovább nevetgélek, de közben azért már jár az agyam. Nem érzem alkalmasnak magam egy ilyen feladatra, de azt hiszem, igazán reménytelen sem vagyok. Ha valaki segítene, talán meg tudnám karcolgatni a felszínét az úrinőség mibenlétének. Abbahagyom a nevetést, és sóhajtok egy nagyot. - Tényleg beszélnünk kell Ystivel. Azt hiszem, ő tudna segíteni. -

Jólesőn sóhajt, mert egy pillanatra sem veszi be, hogy Wynva távolodni akarna tőle. a szavaira is csak tovább mosolyog, és megrázza a fejét.
-Dehogy hitted.
Kezei felcsúsznak a vállaira, ahogy újra szembe kerülnek egymással, és nem váratja őt. Továbbra is szinte csak suttog, annak ellenére, hogy biztosan senki nincs a közelben. Legfeljebb a móló alatt bújhatott volna el valaki, aki a beszélgetésükre kíváncsi, de nem történt ilyen. Ellenőrizte.
-Arra gondoltam, fel kéne valahogy tornászni az árát ezeknek a rajzoknak. Sajnos azonban egyik társam sem alkalmas erre. A Bárd túl ismert, Daldram pedig...nos, nála csak egy rosszabb színész él Tulveronban. Én.
Természetesen korábban már mesélt a két bajkeverőről, sőt, még egyik levelében is említette őket, így nem lehet újdonság róluk hallani. Wyn arcára simít gyengéden, mielőtt újra megszólalna:
-Rólad viszont simán elhinném, hogy gazdag műgyűjtő vagy. Van valami nemesien hűvös a nézésedben néha...mit gondolsz?

Ronnak egy szót sem kell szólnia, az arca elárul mindent. Mellé tippeltem, az mostmár halálbiztos, de hogy mennyivel, arról csak most kezd fogalmam lenni. Szóval valami művészféle... Igen...végülis a neve éppenséggel olyan művészinek is hangozhatna....ha nem törne bele a nyelvem. - Nem tudom, mennyire gazdag egy király, de itt jó esélyed van vevőket lelni az ilyen... értékes dolgokra.

A halat illető kérdésre vállat vonok. Ha úgy is tűnik, nem szándékosan dobtam el, egyszerűen csak lecsúszik a nyársról, de való igaz, hogy a reggelihez még nem igazán van gusztusom. A madárnak meg legyen csak egy jó napja. - Már azt hittem, panaszkodni készülsz. De ha unod a társaságom... - felhúzom kicsit az orrom, és úgy teszek, mintha ki akarnék lépni a mi kis buborékunkból, amit Ron mintha egyre kisebbre és kisebbre lopna. De nem teszek semmit. Hozzásimulok kicsit, és mostmár két szabad kézzel átölelem a derekát egy pillanatra, aztán már lépek is hátra. Nem csak azért, mert nyilvános helyen vagyunk, hanem azért is, mert amit mond, az felkelti az érdeklődésem. - Nocsak! Meséld el, milyen zűrbe készülsz belekeveredni, és majd én megmondom, hogy rossz ötlet. - válaszolom neki egy huncut vigyorral és kacsintással kísérve.

Ronan arca szavak nélkül árulja el, hogy legszívesebben azt kérdezné: "A kicsoda, aki mit csinál  hol???". De aztán leküzdi kíváncsiságát. Minden esetre, később érdekes lehetne ezt megnézni. sosem volt még cirkuszban, de ki tudja, hátha jobb, mint a híre.
-Rettentően. Ha megtalálnánk egy ép festményét, az már olyan drága lenne, hogy csak egy király tudná megfizetni.
Oldalra pillant, a földre hullott halra, amivel elszele egy boldogabb madár, aztán megint a sajátjába harap.
-Annyira nem ízlett? Egyébként, az egyik társam elvileg már intézi, de szívesen beszélnék Ystrid-el is. Nagyon utálom ennyire feleslegesnek érezni magam. Bár megvannak az előnyei, hogy nem kell ebben annyira részt vennem.
Picit szorosabban húzza magához egy pillanatra, mielőtt újra megszólalna:
-Egyébként...kérdezték, mikor mutatlak be nekik. Furcsa fickó az a bárd. Na mindegy, igazándiból azért hoztam fel ezt az egészet, mert lehet lenne egy ötletem, hogyan tudnánk feltornázni kicsit az árat. De lehet hülyeség, és kíváncsi voltam te mit gondolsz róla.
Nem mondja ki, de Wynva az egyetlen, aki legalább ismert szélhámost azok közül, akivel ő is beszélt. És hát, azok alapján amiket Bryna-ról mesélt, rá eléggé illik ez a jelző.

Összeráncolom a szemöldököm,és igyekszem az emlékeimben kutatni a név után. Teljes sötétség. Ez valószínűleg az arcomon is látszik, de azért megerősítem szavakkal is.  - Az a cirkuszi gyíkember, ami tüzes karikákon ugrál át? - Nem viccelek, néhány éve, mikor a városban jártam, itt állomásozott valami cirkusz, akik mindenféle szörnyszülött mutogatásával próbálták becsábítani sátraikba a városi népeket. Ez a Crara -bár csak egy vak tipp- elég gyíkul hangzik, ami azt illeti. Csak egy halk ó-val nyugtázom a tévedésem. Tehát a régi korok művész törpje. Bármennyire is szeretnék, nem tudok rájönni, miért hozza ezt most fel Ron, de nem bánom igazán. Mindenképp kényelmesebb téma, mint a kapcsolatunk mibenlétének boncolgatása. Ahogy elhalkul Ron hangja,  kezdem én is érezni, hogy ez valami komolyabb téma lehet. Ronnak legalábbis fontos. Követem a mólóra és automatikusan körbepásztázom a környéket. Észresem veszem, hogy a magam mellett tartott hal lecsúszik a nyársról, csak amikor egy szemtelen sirály a közelünkben száll le. Arrébb rúgom a halat, aztán már csak Ronra figyelek. - Ha tényleg olyan híres, mint mondod, akkor jó helyre hoztad azokat a vázlatokat. Itt aztán bőven találsz kövér zsebű kakaskodókat. - felelem mosolyogva. - De arról elképzelésem sincs, hogy kivel kell ilyen árverést szerveztetni. De lefogadom, hogy Ystrid ebben is tudna okosat mondani. A kérdés csak az, hogy megbízol-e benne.-

Nem a külsejére értette, de nem akarja tovább kínozni ezzel a témával. Már azt is értékeli, hogy nem vetette magát a folyóba...vagy lökte bele őt, és szaladt el. Igen, ha nem is olvas a nő gondolataiban, azért ismeri már valamelyest. Nem i szól semmit, csak tovább simogatja a hátát, a feje felett pedig szemmel tartja azokat a bunkó sirályokat. Holnap valami szárnyas lesz az ebéd, ebben már egészen biztos.
-Hallottad már Hagen Crara nevét? - Meglepődne, ha igennel felelne. Bár ki tudja. Rengeteg könyvet látott a nő házikójában, és nem mind szólt a mérgekről, vagy épp a jövendőmondáséról. - Én csak amikor belevágtam ebbe az egészbe. Egy régi híres törpe festő volt. A háború alatt elégett minden alkotása, és azóta ezért sírja tele a párnáját az összes művészettörténész...
Picit lejjebb veszi a hangját. Most ő érzi úgy, hogy még a madarak is őt nézik. Kijjebb is sétál a mólón Wyn-el, ahol a folyó morajlása jobban elfedi a szavait. Nem mintha bárki is hallgatózna...legalábbis nem látja, hogy ez történne, de ki tudja.
-Állítólag megmaradt egy festménye, és egy ideje azt kutatom már. Mielőtt idejöttem megtaláltam pár vázlatát. Nem tudom, mennyit kaphatunk érte de...azok a kakaskodó gazdagok talán kiköhögnek egy ilyen ritkaságért valamit....mit gondolsz?

Nem tudom, hogy szeretné- e hallani a válaszom, mindenesetre én vállat vonok, és picit oldalra döntöm a fejem. - Rondább végülis akkor sem voltam, csak a hírem volt ijesztő. -
A csók alig tart tovább néhány pillanatnál, de így is azt érzem, hogy még a hülye madarak is minket néznek. Na persze, lehet nekik inkább a halam szimpatikus, de ettől én még nem érzem kevésbé zavarban magam. Rendesen hálás vagyok, mikor Ron csak magához von, és nekem nem kell többet mondanom. Nagyot sóhajtok, és visszafordulok a víz felé, ügyet sem vetve már a halamra. - Ezt akkor megbeszéltük. Majd szólunk, ha változás van. - jegyzem meg egy sokatmondó pillantás kíséretében, jelezve, hogy nem igazán kívánok erről a témáról hosszan társalogni, rendszeresen pedig végképp nem. Tudom, hogy Ron érti ezt. Ezért is vagyok még itt, és nem félúton hazafelé.
A kérdése kissé meglep; a témaváltásnak örülök ugyan, de az értetlenség azért ott ül az arcomon. - Sosem. Illetve a piacon már volt, hogy egy versenylóra többen licitáltak, de az nem árverés volt, csak... nem is tudom... Két gazdag ember kakaskodása. Miért kérdezed? - most megint Ron felé fordulok, őszinte érdeklődéssel a tekintetemben.