- Ez esetben a következő lecke, hogy mostantól ne legyints semmire, mely a megszokottól kicsit is eltér. Mindennek oka, értelme van, még egy puszta megérzésnek is. Noha úgy vélem, a kitartásoddal és céltudatoddal nem fog ez gondot okozni a számodra – biccentek felé, végigsimítva mutatóujjammal az egyik alant nyúló könyvespolc élén, melyről az elmúlt napok alatt megtelepedett por puha selyemként tapad a bőrömre. Eltűnődötten kenem szét a hüvelykemmel, elraktározva magamban a gondolatot, hogy az obszervatórium rendben tartására fokozott figyelmet kérjek a tornyok gondozóitól. Nem tesz jót az érzékeny lencséknek s a mágia itatta eszközöknek a kosz. - Hogy valóban tehetséget rejtegetsz magadban – pillantok felé egy sokat sejtető mosollyal, főként, mert végre úgy érzem, sikerült ténylegesen megkapnom a figyelmét. - Ugyanakkor nem előnyös, ha mindössze ösztöneinkre, érzelmeinkre hagyatkozva formáljuk a bennünk rejlő hatalmat. Az ösztönök kiszámíthatatlan és megbízhatatlan részeink, az abból fogant varázslatok sem lesznek másmilyenek – magyarázom, az egyik szekrény fiókjából üres pergament, tintát és tollat húzva elő, amiket aztán a közös asztalunk lapjára simítok. Csendben hallgatom közben a feleletét, amely meg kell valljam, némi elbizonytalanodásra sarkall. Meglehet, a memóriám már olykor hagy maga után kivetni valót, de bizonyos momentumok, gondolatok, mondatok ösztönnel égnek a tudatomba, s a nemes kisasszony privát könyvtárában való okulása éppen ilyen kijelentés volt. Mégsem forszírozom, rezzenéstelen ábrázattal csúsztatom felé az íróeszközöket. - Amennyiben jegyzetelni szeretnél, hogy ne feledd a tanultakat – teszem hozzá, aztán hátrébb lépek egy kicsivel. - A fénymágia természete olyasvalami, ami nehezen írható le egyenletekkel. Elengedhetetlen a biztonságos használatához a kifejezett koncentráció, a nyugalom, a türelem, az óhaj, hogy a dolgok mögé láss. S bizonyos varázslataihoz a hitünk is esszenciális. Mit gondolsz a vallásról? - kíváncsiskodom, szakadatlanul puhatolva jellemét, gondolatait, tudását, keresve a fejlődésért áhítozó szegmentumait, s azokat, amelyekre akár most is bizalommal építhetünk.
Thora Haleye Kedvelte
Ezaras Azildor
Varázsló vagyok
There is a crack in everything. That's how the light gets in.
Talán egyszer megértem. Valószínűleg sosem fogom megérteni, ahogy a háborúk okait sem tudom felfogni. Miért jut el oda az emberiség, hogy ártatlan katonaéleteket oltanak ki egy, a vezetőjük szerint valami nagyobbért, és jobbért. A háborút mindig ostobaságnak tartottam, bár, hogy mi történik utána, az vált mindig érdekessé számomra. Ezért is olvastam el inkább a könyveket. Némely történés után olyan fordulatot tudott venni a világ, hogy bizonyos része Tulveronnak még ma sem tért észhez. - Én ezeket, egyeseket leszámítva, inkább csak egy erős női megérzésnek tituáltam, majd rálegyintettem – felelem neki őszintén. Az utolsó gondolataim közé tartozott, hogy a varázslattal kössem ezeket össze. A vivernnel való beszélgetésnél inkább azért, mert alig lehettem 4-5 éves, az Ősök éjjelén pedig már tudtam, mi vagyok. Egyedül Aikent nem tudnám megmagyarázni, hogy miért nem gondoltam rá. Egyszerűen… képtelennek éreztem. Családom egyetlen tagja sem, már akiket ismerek, mágiahasználó. Talán keresnem kellene egy olyan könyvet is, ahol az ilyen mágianélküli családokat mesélik el, hogy léteznek-e máshol is. - Mit mond el rólam? – kérdezek közbe hirtelen. Annyira rejtelmesen beszél, hogy csak gyomorgörcsöt okoz számomra. Leteszem a bögrét az asztalra az ölemből, hogy Ezaras felé tudjak fordulni teljesen. – Nem szabadna ösztönből csinálnom? – teszem fel a következő, ártatlan kérdést érdeklődve. A hangomból inkább zavarodottság érződik, mint bármilyen felháborodás. Ekkora baj lenne ez? Bár, ha belegondolok, ki tudja mi rejtőzik még bennem a felszín alatt, meg amit megtapasztaltam. Lehet fel tudnám gyújtani a fél tornyot is akaratlanul. Nagyon érdeklődik Edellyn iránt, és nem tudom, hogy miért. Hihetetlennek tartom, hogy a nő keze egészen Aloráig is elérne, hogy az itt lévő mágusok között is szóban forog. Vajon mit tett itt, amiért ennyire tudni akarnak róla? – Semmilyet – vonok vállat a feleletemmel egyetemben. – Leginkább történelmi szinten segített elhelyezkedni, és felkészíteni az itt létemre. Mindig azt mondogatta, hogy az egyetlen megoldás arra, hogy fejlődhessek, ha idejövök, mert ő teljesen máshoz ért, és nekem érdemben nem tud segíteni – teszem hozzá.
Nem kerüli el figyelmemet szemöldökeinek leheletnyi emelkedése, melyet visszafogottan mért bocsánatkérése követ. Vonásaim engednek szigorukból, miként apró szusszanást engedek legördülni a mellkasomról. - Nem nekem, hanem az emléküknek tartozol. Ugyanakkor megértem, hogy még nem érzed magadénak mindezt – pillantok körül a helyiségen, tekintetemmel írva körül a szoba, a tornyok, a város és a sziget egészét, ami árva, magányos mentsvára a mágia rejtelmes világának. - De talán egyszer megérted, mit veszített a világunk akkoriban – teszem hozzá elcsöndesedve, mielőtt felkelnék a székemből és tudásának mértékét puhatolnám a szavak biztonságos talaján. Kimerítő feleletét tisztességes figyelemmel hallgatom végig, s bár megannyi kérdés felvetődik bennem, nem szakítom félbe kíváncsiskodásommal, annak ellenére sem, hogy példának okáért a holtak éjjelén történtek El' Alorát is felbolygatták. Előfordulhat, hogy hasznos információkat bújtat az emlékei között, mégsem azért vagyunk most itt, hogy kihallgassam. A bizalmát nem azért helyezte a tenyerembe, hogy az első adandó alkalommal visszaéljek vele, pedig a tudást hevesen szomjazom. - Felettébb érdekes. Általában az első adandó alkalommal ráismer a környezet a mágia furcsaságára, ám láthatod, a fény útja közel sem olyan egyértelmű – mosolyodok el leheletnyire, lassú tempójú sétával kísérve szavaimat. - A varázslataink az igazságot kutatják, a tudást mindennél előrébb valónak tartják, hisz a Nap… Árë fénye elől semmi sem maradhat rejtve. Megérteni az ismeretlen szavakat, felfedezni a rejtőzködőt, rálátni a múlt homályára… Mind megtapasztaltad – tekintek rá elkomolyodva, megtorpanva haladásomban a helyiség közepette, a padlóra idézett telihold sötétlő formáján. - Kizárólag az arra érdemesek képesek a használatára. A tény, hogy ennyi alkalommal nyúltál ösztönből a fény erejéhez, sokat elmond rólad. Mégis oly keveset – billentem előre az államat, fürkésző pillantásom mustrája alatt tartva barna tincsekkel keretezett ábrázatát. Hosszú momentumokig csupán figyelem, méricskélem, kutatva elmémben korábbi szavait, melyeket elhomályosítottak az elmúlt napok történései, a bálon fogyasztott bor… Noha egyetlen részlet ékesen ragyog a tudatom lankáin. - Eddig óhatatlan varázslatokról beszéltél. Ugyanakkor említetted, hogy a nemes kisasszonynál okultál néhányról. Sok könyvet tart magánál a fénymágiáról? - biccentem oldalra a fejemet, türelemmel várva feleletét. Felettébb érdekelne, egy magafajta varázslónő miért mélyed el olyasmiben, amit soha nem érinthet. Melyre nem érdemes. - Mely varázslatokat tanultad meg?
Ezaras Azildor
Varázsló vagyok
There is a crack in everything. That's how the light gets in.
Egy leheletnyit megemelkedik a szemöldököm a hirtelen kioktatására, amit az ártatlan tréfás megjegyzésem keltette ki magából. Az egyetlen őszinte reakcióm a pislogás maradt rá, egyáltalán nem gondoltam volna, hogy ennyire önérzetes. Hát rendben, második lecke: ennél a mágusnál nem lehet humort alkalmazni, legyen az bármennyire is sötét. Pedig semmi hátsó szándékom nem volt ezzel a vétlennek szánt poénnal. – Elnézést – motyogom az orrom alatt, direkt nem nézek fel rá. Úgy tűnik, tényleg óvatosan kell bánni előtte a szavakkal, mert olyanokat is támadásnak vehet, aminek semmi köze nincs hozzá. Az önérzetesség túlzott állapotban toxikussá és rossz iránnyá válhat, és érzem, hogy vele erre az irányba mennék el, ha tovább folytatom. Ezért is nem szólalok ellen a javaslatának, helyette inkább csak bólintok egyet. Mondhatnám neki, hogy én vagyok az utolsó, aki kötelességként olvas ebben a toronyban. Hogy én csak azokat olvasom el, amik ténylegesen érdekelnek, és nem azokat, amikkel nagyobb hatalomra törhetnék, vagy éppen előnyre juthatnék mással szemben. De ezzel megint beleállnék a mágusba, s ezt tökéletesen kifejezte, hogy jobban járok, ha nem teszem. Így továbbra is csendben maradok. Csak akkor nézek fel rá, mikor felkér, hogy soroljam el milyen varázslatokat ismerek. Elmered a tekintetem a feje mellett, és a könyvespolcot szuggerálom, igyekszem összeszedni a gondolataimat, emlékeimet. - Nem tudom, hogy egyes dolgok pontos varázslatok-e, csak azokat tudom sorolni, hogy miket tettem az elmúlt években – felelem neki először bevezetőként. Itt a szükség visszatekerni az idő kerekét, és végigvenni minden olyan pillanatot, aminek, mint utólag kiderült, csak is mágiával történhetett meg. – Édesanyám azt hiszi, hogy elfelejtettem, de tisztán emlékszem, hogy ledöbbentette, amikor beszéltem az egyik vivern rabbal a caldeni főteren. Értettem, amit mondott, pedig anyám szerint ez lehetetlennek kellett volna lennie – hozom fel az első emlékemet. Anya akkor nem is engedte, hogy tovább beszéljek azzal a rabbal, berántott a tömegbe, és soha többet nem láttam azt a férfit. – Évekkel később, Calden elhagyásának estéjén egy férfi elbújt a házunkban, és én pontosan tudtam, merre talált fedezéket. Nem láttam őt, azt sem tudtam, hogy velem együtt a házban van, de megéreztem – eszembe jut Aiken, akit pár hónappal ezelőtt elvesztettünk. Épp dolgoztam, és már csak a szörnyűség hírére értem vissza Edellyn házába. Soha nem fogom elfelejteni azokat a megtört arcokat, de főleg Deedráét nem, aki teljesen maga alá került ettől. – Az Ősök éjjelén ott voltam a mészárlás helyszínén. Én is a védekezők közt voltam. Azon az estén hozzákeveredtem egy jósnő és a védelmezője mellé, és megtámadott minket egy farkas. Tudtam, hogy sebesült. Éreztem, hogy fájdalom járja át a testét, éreztem a sebet – sorolom tovább az emlékeim. Ha nincs előttem Wynva, a gyermekkel együtt haltunk volna meg ott a mezőn. – Ezután történt a bizonyos eset Edellyn kisasszony házában a makettel, amikor egy látomásnak tűnő valamit éltem át. Láttam az édesapját, amint azt a makettet faragja évekkel ezelőtt – ha ez nem történt volna meg, most sem lennék itt. Ez volt az a pillanat, amikor újabb ajtók nyíltak meg előttem, és minden erőmmel igyekszem nem hagyni, hogy bevágják előttem akármelyiket is. – Végül pedig az a fénygömb, Amanar estéjén. Ezzel az eggyel próbálkoztam úgy igazán magamtól előidézni, de legtöbbször csak indulatból és érzelmekkel tudtam eddig – és most itt ülök előtte. Végigvettem minden fontosabb mozdulatomat, amire emlékszem az elmúlt évekből. Hogy mit kezd ezekkel az információkkal, nem tudom, de kíváncsian fürkészem a tekintetét reakciók után.
A leány változatlan szűkösséggel méri szavait, melyek a maguk kurtaságában is eleget dalolnak a számomra. Halovány, éledező mosolyom könnyedén simul vissza vonásaim rezzenéstelenségébe, igaz, humorát hallva békesség helyett ez alkalommal egészen megkeményednek. Pillantásom megfagyva mered a teám hullámzó felszínére, mielőtt lassacskán megemelném a szemöldökeimet és visszafojtott csöndességgel megszólalnék. - Bölcsebben tennéd ha elgondolkodnál szavaidon, mielőtt világnak ereszted őket. Akadnak itt bőven, kiknek ősei ártalmatlanul égtek azon a máglyán pusztán azért, mert érdemtelen és jellemtelen ostobák űzték a mágia hatalmát – magyarázom, bár attól, akinek képes effajta érzéketlenség alágördülni a lényéről, nem várok túlzott megértést. - Javaslom kezdj azért olvasni, hogy megérts s nem azért, hogy a javadat hajszold. Ugyanis az alá nem fogok dolgozni – emelem fel rá a szemeimet szigorral, s csak eztán térek a közös munka feltételének ecsetelésére. Beleegyezésére bólintok, majd apró szusszanással felkelek a székemből, hátrahagyva a bögrém melengetését s az ülő testhelyzet kényelmét. - Félreértés ne essék, hivatalosan nem válhatsz még taggá, de minden, amit mostantól tanulsz, e felé fog téged terelni. S most sorold, miféle varázslatokat ismersz – kezdek lassú sétába a helyiség kőpadlóján, egymásba fonva ujjaimat a hátam mögött. - Csupán sorold, ne mutass semmit – tekintek rá egy pillanat erejéig, hegyezve füleimet a feleletére. Érdekel, hogy amit az ünnepségen óhatatlanul bemutatott, tudás szinten is él az elméjében, vagy puszta véletlenségből adott életet a varázslatnak?
Ezaras Azildor
Varázsló vagyok
There is a crack in everything. That's how the light gets in.
Az utolsó kortyot iszom ki a már inkább hideg, mint forró teából. A bögrét nem engedem el, továbbra is erősen markolom az oldalait, miközben figyelemmel kísérem a férfit. - Szeretem előre tudni, hogy mibe megyek bele – felelek neki egy egyszerű vállvonással. Valóban van, amikor gondolkodás nélkül vágok dolgokba, de az utóbbi időben elég gyorsan megtanultam, hogy inkább készüljön fel az ember belőle, mielőtt valami ostobaságot csinál. Ez persze kivételt képez az ünnepségen alkotott mutatványom, ami színtisztán mutatja, hogy még bőven vannak hibáim, és biztosan lesznek is. – Most már legalább tudom, hogy mágusként, a földi temetkezés helyett, majd inkább máglyán égetnek, mint megannyiójukat a háború után – teszem hozzá tréfásan. Kezdem elveszíteni a komorságom, és sajnos ilyenkor a legtöbbször a humorhoz fordulok. Túlságosan feszült az egész szituáció, valamivel ki kell engednem egy kicsit. A bögre fülét piszkálva, ám a férfi tekintetét nem eresztve hallgatom végig a részletes feltételeket, amelyeket a tanonccá való avanzsálásomat képezi. Azt hittem, sokkal jobban megfogja kötni a kezeimet, de olyan követelményeket szabott meg, ami alapjáraton elvárható egy zárt közösségbe való becsatlakozásnál. Nem hiszem, hogy Edellyn bármi ilyenre kérne meg, azt meg végképp nem, hogy esetleg olyan kérés elé állítana a rend, amivel nem értek egyet. A háborúnak már vége, a politikához egyáltalán nem értek, így nem sok minden maradt, amiért annyi mindent fel kellene áldoznom, hogy a segítségükre lehessek. - Ezek teljesen elfogadható kritériumok – szólalok meg a hosszabb, csendes megfontolásom után. – Ha ezen múlik a tanonci létem, akkor szó nélkül belépek a Főnixek Rendjébe – adom tudtára, hogy mindennemű kikötést elfogadok, és hála az olvasásnak az utóbbi egy hétben, tudom is, melyik rendbe lépnék be.
Csöndes hümmentéssel fogadom feleletét, s bár furcsállom a tanácsos közvetlenségét, voltaképpen nem tiltja szabály a formalitások elhagyását. Egyetlen veszélye a tapasztalatlan kézbe helyezett túlzott magabiztosság, noha nekem lenne szükséges utoljára felszólalnom a gyakorlat ellen. Persze áltathatom magamat a két eset alapjainak merő különbözőségével, de az igazságon semmi sem változtathat. - Úgy vélem a beilleszkedéssel nem lesz problémád – ez alkalommal megengedek magamnak egy alig-mosolyt, ugyanis szűken mért elbeszélése azt bizonyítja, az ünnepségen nem pusztán a száját jártatta; valóban megvan benne a kitartás és az elköteleződés ahhoz, hogy elérje a célját, ami nélkül úgy gondolom, nem lehet varázsló a varázsló. Leleményesség és elszántság nélkül a legelső akadályba beletörne a bicskája. Ő sikeresen megugrotta azt, ugyanakkor alázatossága még kérdés tárgyát képezi. - Bölcs gondolat. A múlt előrevetíti jelent s jövőt, okulni belőle felruház az előrelátás képességével. Mely csakugyan elengedhetetlen egy fénymágus számára – biccentek, kitartással melengetve ujjaimat a kerámia két oldalán. - Érdekel is, vagy az esélyeidet alapozod elsősorban? - vonom meg leheletnyire a szemöldökeimet érdeklődésem színtiszta tükrében. Kérdésemre nem feltétlen várok egyenes választ, már amennyiben a kíváncsiságát szűkösen méri, mégis érdekel, szeret-e a világra rácsodálkozni, vagy mindössze saját előnyeit hajszolja? Azért vágyja a tanulást, hogy egyszerű hatalmat pihentethessen a tenyerein, vagy mert óhajtja a létezés magasabb szintjét? Egyetlen válasz minderre nem fog felelettel szolgálni a számomra, azonban körültekintés nélkül nem lehet friss talajt vetni. Kérésére eltűnődötten pillantok rá, megadva végre magamat a kényszernek és puhán hátradőlök a székemben. Éppen csak megtámasztom a támlán a lapockáimat, ám így is hálásan sóhajt fel az oldalam a pihenés oltárán. A lényem is valamiként megkönnyebbedik, amint újabb ismérvét sorakoztatja fel előttem a leány; nem bólogat meggondolatlansággal és szertelen önbizalommal, elismeri, ha valamiben nem bizonyos s hajlandó érte a hangját is hallatni. Nincs rosszabb egy, a következményektől rettegő tanítvány némaságánál. - A legkönnyebb Arienthe kisasszony példájánál maradni. Ha netalántán eltérne a megszokásától, és olyasmire kérne, ami a rendünk elárulását jelentené, nem tehetsz a kedvére. A mágiánk azért olyan hathatós, mert többek között nem kötjük mások orrára – billentem oldalra a fejemet leheletnyire, kutatva ábrázatán a megértés jeleit. - Ha a rend a jövőben a segítségedet, hozzáértésedet, közbenjárásodat kívánja, csakugyan kerülnöd szükséges az elutasítást. A mi hatalmunk nem az agresszív varázslatainkban, hanem az összetartozásunkban és fejlett szellemünkben rejlik. Nem azok a mágusok vagyunk, akik céltalanul szaladgálnak a világban – magyarázom csöndesen, nem többet osztva meg vele, mint amit jelenleg szükséges.
Ezaras Azildor
Varázsló vagyok
There is a crack in everything. That's how the light gets in.
Balga gondolat, hogy ennyiben hagyná a mágus az ittlétem elmúlt egy hetére irányuló kérdéseit. Persze, nem róhatom fel neki ezt, hiszen én vagyok az, aki itt szeretne maradni és tanoncként beállni alá. - Az ünnepségen mutatták be nekem – felelek továbbra is a bögre száját simogatva. – Már a kezdetektől elég barátságos viszony alakult ki köztünk, és magától jött a tegeződés vele. Nem cáfolta meg, így megmaradt az egymást a keresztnevén való szólítása. – Annyira kedves volt velem már az elejétől fogva, és még ha sok dolga is volt, szakított időt rám a napokban. Segített nagyobb teret nyerni a tornyokban, és így számomra is élvezhetőbbé vált az ittlét. – Elsősorban a mágiatörténelem. Ha már szándékomban áll egyé válni velük, tudnom kell, hova is kerülök – döntöm halványan oldalra a fejemet a kérdésére. Bőven van még ott olvasnivaló, és a kíváncsiságom úgyis a zárolt részre fog vinni, de ezt nem kívántam rögtön az első alkalommal felfedni. A mágusok sokra képesek, talán a rejtett polcokon kiderül mennyi mindenre is. Belekortyolok a teába, ami meglepően gyorsan hűl valamiért a kezeim közt. Láthatatlanul is megremeg a kezemben a bögre, én pedig erővel nyomom neki a combomnak, hogy elfojtsam a láthatóságát. Én sem érzem ezt vallatásnak, mégis valami furcsa. Tekintetemmel a bögre szájával találkozik, miközben Ezaras beszél. Nem tudom mire akar kilyukadni ezzel. Be kell lépnem a rendbe, eddig értem, de mit ért az alatt, hogy zárt és elhatárolt? Mekkora kötelességeim lesznek így iránta? Ez is hasonló lesz, mint Edellynnel? Bármilyen információt le kell adnom, amihez közünk lesz? Vajon a szabadságom mennyire záródik el a külvilág kalandjaitól, hiába igyekszik biztosítani arról, hogy nem jelenti a szigeten való örökös létet? - Fejtse ki, legyen szíves – pillantok fel végül egyenesen a tekintetébe. Inkább ő részletezze ezt ki, mint én állítsak fel hamis tényeket és érveket.
Válaszával kitartott momentumokig várakoztat, elbűvölten cirógatva a bögréje száját, s vélhetően latolva magában, mit lenne célszerű velem megosztania. Ha nem a határait és elméjének szövevényét puhatolnám éppen, talán még el is mosolyodnék a döntésén. Egy tanácstagnak egy tanácstagot említs. - Korábbról ismered a tanácsost? - érdeklődöm tovább, majd legördítve a kortyot a torkomon, legyintek egy aprót a kezemmel, akárha a levegő láthatatlan folyamából kívánnék meríteni a tenyeremmel. - A keresztnevén szólítod – magyarázom meg feltételezésem hátterét, mielőtt bólintanék egy aprót magamnak. - Helyes, szoknod kell a helyet, sok időt fogsz még ott eltölteni. Azonban ne kelljen vallatónak érezzem magamat, s harapófogóval húzni elő belőled a szavakat. Ott mely olvasmányok kapták meg az érdeklődésedet? - tekintek fel rá a teámról, vetve előtte egy kósza pillantást az asztalra simított irományra a csillagképek rejtelmeiről és legendáiról. Ha valóban érdemes a tanítványommá szegődnie, úgy az okítását érdeklődésének tükrében alapoznám meg. Ám ahhoz, hogy egyáltalán foglalkozzak vele, fontos kipuhatolnom jellemének tartóoszlopait; könnyedén roppannak a súly alatt, vagy sziklaszilárdan cövekelnek az igazság talaján? Elégedett szusszanással fogadom a feleletét mely őszinteséggel és objektivitással kezeli a kérdéskört. - Köszönöm az egyenességedet – biccentek felé, majd visszaemelem a kezeim közé a bögrémet, hogy kortyolhassak egy újabbat a gyógyfüvektől illatozó, keserű teából, melynek íze eleinte erőteljes fintorra rándította a vonásaimat, mostanra azonban meg sem rezdülnek a szemhéjaim, miként a nyelvemet éri. - Nem hiszek abban, hogy puszta szavak vagy megfélemlítés okán el lehet nyerni bárki bizalmát vagy hűségét, egyet viszont elvárok tőled – szegezem neki a figyelmemet újfent, nem eresztve tekintete mögött húzódó értelmét. - Amennyiben a tanítványommá fogadlak, el szükséges kötelezned magadat a rendünk iránt. A többi ágat képviselő mágusok kedvükre alapítanak rendeket és varázslóköröket, némelyek pusztán betévednek ide kielégítve kíváncsiságukat s a szabadság könnyelműségében rebbennek tova, ám a miéink összetartanak. Senkit sem köt a sziget, ellenben a rendünk zárt, elhatárolt köre, mely kiemel minket a többi közül – magyarázom türelemmel, noha szavaimnak igyekszem nyomatékot adni. - Érted, mire gondolok?
Ezaras Azildor
Varázsló vagyok
There is a crack in everything. That's how the light gets in.
Tényleg nagyon sokszor átrágtam magam az elmúlt több, mint egy hétben, mégis hogyan fog zajlani ez a beszélgetés kettőnk között. Odáig eljutottam, hogy bocsánatot fogok kérni, de hogy aztán mi lesz, azt itt helyben döntöttem el a megannyi lehetőség közül. S én, az óvatosságot választottam. A bögrém száján körkörös mozdulatokkal játszadozom, ezzel is nyújtva a válaszadás idejét. Mit is mondhatnék? Beszéljek a férfiról, aki még akkor hajnalban elcsavart az ujjai köré? Nem hiszem, hogy őt ez bármennyire is érdekelné. Vagy esetleg az átkozott nőről, aki rögtön másnap letámadott a szobámban? Nem, őt biztos nem fogom megemlíteni. Ígéretet tettem, és ehhez ragaszkodom, bármennyire is lennék árulkodós, de nem vagyok. Nasirt mondjam el neki? Őt ismeri. Lehetőségeim szerint ő a legjobb választás. - Nasir bemutatta a könyvtárat, és a napjaim nagy részét tulajdonképpen ott töltöttem – vonok vállat könnyedén. Az igazság tényleg ez, az meg már úgyis mellékes, ha nem mondok további dolgokat hozzá. – Imponáló az a sok könyv. Figyelmesen hallgatom Ezarast. Elsőre nem tudom hová szeretne kilyukadni, de amikor ténylegesen a tárgyra tér, egy ’ó’-t formálva az ajkaimmal adom tudtára, hogy most igenis meglepett. Edellynről beszél. Úgy tűnik történt valami a múltban, amiért így tálalja elém aggódásának tárgyát. De ha ennyire ellenségesek egymással, akkor vagy kiakart szúrni velem a nő, és pontosan ezért ajánlotta Ezarast nekem, vagy még ezt a vitát kettejük közt is félretette, hogy a szerinte lehető legjobbtól tanuljak. Nem tudnék rá válaszolni. - Edellyn eddig… - lassan és aprólékosan beszélek, próbálom a lehető legmegfelelőbb szavakat elé tárni. – Szóval Edellyn ha kér valamit valamiért, akkor azt mindig már előre megmondta, hogy mit akar. Most nem kért tőlem semmit cserébe. Tehát ha tartja magát az eddigi sémához, akkor ez egy különleges alkalomnak számít, ha viszont eltér, akkor nem tudom megmondani, hogy mit fog kérni – láthatatlan is rándulnak a szemeim sarkai. Vajon miért fontos ez ennyire neki? Úgy gondolja, hogy nem véletlenül jöttem ide, és fogok valamit Edellynnek visszaszállítani azért, mert beajánlott ide?
Lassú mozdulattal emelem ismét a számhoz a bögrét, noha válaszát hallva megakadnak a kezeim, míg a szemöldökeim leheletnyivel feljebb araszolnak a homlokomon. Már-már nehéz elképzelni, hogy a velem szemben ülő ugyanaz, aki lelkesedéssel és kissé erőszakos akarattal ecsetelte kívánalmait Amanar ünnepén. - Nos, ebből temérdek dologra tudhatnék következtetni. Saját gondolataimnál szívesebben hallgatnám a tiéidet – magyarázom türelemmel, majd végre letudva a torkomon a vágyott kortyot, visszasimítom az asztalra a teámat. - Megértem a tartózkodásodat, azonban valamiként meg szükséges ismernünk egymást – teszem hozzá, s bár szívem szerint kényelemmel dőlnék hátra a székben, megtámasztva feszengő hátamat és sajgó oldalamat a támláján, egyelőre elnyomom magamban a kényszert. Helyette a bögre oldalaira simítva ujjaimat melengetem meg hűvös kezeimet. - Értékelem az igyekezetedet, azonban nincsen miért bocsánatot kérned. Szörnyű hellyé válna a világ, ha csírájában folytanánk el az ifjúság hevét és vágyát a gyarapodásra. Habár nem tagadom, akadnak fenntartásaim az ajánlóid kapcsán – jegyzem meg, nem kerülgetve tovább a forró kását. Az elmúlt idők tapasztalásait követően kiapadt a türelmem lassú keringővel megismerni az ellent, szívesebben öntök tiszta vizet a bizalom poharába, már amennyiben erre a leány is hajlandó. - A rendünk az észleléseken, az igazságon és a megfigyeléseken alapul, mindezen ismérvek nélkül nem lennénk azok, akik. Sokan közülünk nem átallják az elménkre helyezett befolyást, származzék az bármilyen indíttatásból, ám egy kétes hírnevű nemes hölgy igyekezete bárkiben elvetné a gyanú magvát – ecsetelem szakadatlan nyugalommal, hol a gőzölgő, finoman hullámzó teát, hol pedig Thora ábrázatát fixírozva tekintetemmel. - Ostobaság volna bárminemű következtetéseket levonni a tények ismerete nélkül, így arra kérlek, légy őszinte. Mit vár el cserébe? - billentem oldalra a fejemet leheletnyire. - Vagy, ha netán nincs erről tudomásod, mi lenne a te meglátásod? - remél tőled valamit, s ha igen, mi lehetne az? Törd az elméd, leány, hisz itt nem kizárólag az információéhségem csillapítása a cél, hanem a képesség megismerése a környező világ homályos lepleinek felfedésére.
Ezaras Azildor
Varázsló vagyok
There is a crack in everything. That's how the light gets in.
- Mindenképpen – mosolyodom el a felajánlott lehetőségen. Ez a rengeteg könyv csak én rám vár, és ha időm engedni fogja, igyekezni fogok többször is feljönni. Talán még azt a valamit ott a lépcső tetején is megtanulom majd használni. Nem eresztem a könyvet. Magamhoz ölelve követem végig figyelemmel, amint a férfi elhelyezkedik az egyik széken. Nem lépek közelebb, a polcok biztonságából nézem a mozdulatait. Akaratlanul is felhúzódnak a szemöldökeim a kérdésére. Talán ez lenne a nyugtató szöveg az elején, mielőtt rám borítana minden dolgot, s utasítana el újra élből? Lázasan kutatom az elmémben a megfelelő szavakat ám mielőtt válaszolhatnék, halk kopogás töri meg a közénk telepedő csendet. A szolgáló belép az ezüsttálcával a kezében, és elhelyezi azt az Ezaras előtt álló asztalon. Megvárom, míg a férfi távozik köreinkből, én pedig óvatosan közelebb somfordálok a gőzölgő tea illatát megérezve. Tekintetem a két csodásan kidolgozott bögrén megpihen egy pillanatra, majd ahogy a mágus magához veszi a feketét, úgy én emelem fel a virágosat, miután letettem az asztalra a könyvet. Két kezemmel markolom a bögrét, élvezve a melegséget, melyet az anyagon át áraszt, és szemben foglalok helyet a férfival. Egy kicsit elidőznek a szemeim Ezaras arcán. Még mindig ismerősnek tűntek. - Feltaláltam magamat – emelem kicsit feljebb az állam a válasszal. Semmi értelmét nem látom tovább ecsetelni a dolgot. Valószínűleg is csak tisztelettudásból kérdezett rá, én pedig adtam neki egy választ, amellyel talán megelégszik, talán nem. Ha tényleg érdekelni fogja, tovább fog kérdezni, de most úgy érzem, meg kell tartanom a tisztes távolságot, mielőtt megint valami baklövést követek el a szeme láttára. Inkább belekortyolok a teába. Kicsit keserűnek érzem, így előrébb dőlök és egy egymás után két kiskanál cukrot szórok el a felszínén, majd visszahelyezkedve a székben kavargatni kezdem. – Bocsánatot szerettem volna kérni az ünnepségen történtekért – szólalok meg újra, s az ölembe helyezem a bögrét. – S köszönetet, amiért ennek ellenére is fogadott – teszem hozzá, a választ pedig a tekintetében keresve várom.
- Ez esetben a következő lecke, hogy mostantól ne legyints semmire, mely a megszokottól kicsit is eltér. Mindennek oka, értelme van, még egy puszta megérzésnek is. Noha úgy vélem, a kitartásoddal és céltudatoddal nem fog ez gondot okozni a számodra – biccentek felé, végigsimítva mutatóujjammal az egyik alant nyúló könyvespolc élén, melyről az elmúlt napok alatt megtelepedett por puha selyemként tapad a bőrömre. Eltűnődötten kenem szét a hüvelykemmel, elraktározva magamban a gondolatot, hogy az obszervatórium rendben tartására fokozott figyelmet kérjek a tornyok gondozóitól. Nem tesz jót az érzékeny lencséknek s a mágia itatta eszközöknek a kosz.
