Örömzugok

Tulveron Krónikái :: Selyem Görény

lmosolyodtam, hogy adhattam én is valamit a jelleméhez. Ám bár ki tudja zsiványság a szemében talán azt mondja, hogy nekem se igazat szólott, ám nem tisztem ezért megróni. Van, hogy én is néha Léda, Lina vagy valami kis neveken mutatkozom be, vagy hívnak máshogy.
Más bordély mást kér és jó magam néha nem dönthetek. Van amikor elő kell adnom a szende kislány, van amikor a tüzes asszony kérik. Azonban van aki csak azt szereti, ha pelenkázom és megszoptatom. Na, igen! Ez adja a legtöbb pénzt.
Atyám még nem árulta el mennyi a tartozásom, de úgy vélem soha nem lesz ennek vége.
Talán egy nap majd vége lesz, de addig is ennek ürügyén tudja megfigyelni az ide járó embereket.
Elmosolyodtam a kijelentésén, tán még egy kis pirulást is sikerül magamra erőltetni, hogy jól előadhassam a szende kislányt.
Nos, akkor már is van egy kis kapcsolatom. KÉrdezném már, hogy hol lelem meg, ha kalóz életre vágyom, de már késő.
Ám tán nem lenne rossz ötlet beépülni közéjük. Ha ehhez az kell, hogy átmenjen rajtam hatvan büdös ember naponta, no legyen.
- Akkor majd az istenek egymás mellé kevernek valamikor. - Válaszoltam neki.
- Nos igen, a büdös áru nem kelendő, szóval megértem. - Mondtam, majd egy szomorú szende fejet vágtam, mint akit elhagy a szeretője.
Nos nem tagadom, valóban kellemes élményben volt részem, s ezek után nem is kedves számomra a többi.
Körbenéz, majd mikor lejárt a csöpp időnk is, kisétálna ám szavaim rosszul hangzottak.
- Kereskedő. - Rázom meg a fejem, mint aki csak véletlen keverte össze, azonban tán a gondolataimat tolmácsoltam.
Eltűnik, s nem láttom tán többé.

ár nem akarok olyan gondolatokat, ám sokan a mai világban vannak, akik a vérünkben lelik meg a szerelmet. Tán velük is így lenne?
Arcom nem rejti gondolataim maradtam nyugodt és nyájas, ahogyan az elvárható.
Legjobb szóra, azonban el kellett ismét mosolyodnom, hogy ne tükrözzem képzelgéseim.
- Igaz, sajnálom. – Mondom még jó kedvűen. Elmeséltem azt, hogy én mire gondolok, milyen nevek is illenek hozzá.
Jól fogadta, és elmondta legközelebb így mutatkozik be.
Felkacagtam.
- Nos, akkor legalább segíthettem egy új személyiséget kreálni. - kezdek bele.
- David, a selyemkereskedő, akit apja ki akar tagadni a vagyonból, mert csupán az élvezeteket hajszolja. – Viccelődtem.
- Remek ötlet. – Biccentettem oldalra a fejem.
- Legközelebb talán magam is beállok, és kardot ragadok. – Húztam ki magam.
- Én leszek fekete szellő, a vad leány. – Mondtam, ám meghallom azt, hogy ez nem éppen hangzik jól.
- Na jó, ez nem a legjobb. – Vágom oda a végére.
- Nem kizárt semmi sem. – Vonok vállat a származásomra. Nem tudom igazából honnan is jöttem.
Fel kell, s bevallom bánom. Ritka a kellemes vendég, és a jó szerető. Ilyenkor nem érzem magam elhasználtnak és semmit nem érőnek.
- Látlak még? – Kérdeztem, és igyekeztem nem úgy tenni, mint egy kis fruska.
- Számomra is. – Mondtam, majd magam is felállok. Magamra terítek egy lehelt.
Tudom, hogy mai napnak még nincs vége, de bár úgy lenne.
- És, amennyiben elrabolnál, és újabb kalózt keresnél. – Mondom.
- Fekete szellő, itt lesz. – Teszem hozzá.

elem együtt dőlt az ágyba, majd mély levegőt vesz, egy sóhajjal. Nem tudom mi késztethette őt erre, majd válaszol.
- hmm. - Finoman hümmögött. Bár ő csak ezt látja, magam is változtatnék, ha erről lenne szó.
Látom a sok leányt, akiket elraboltak, s kiket sakkban tartanak vagy veréssel, vagy csupán érzelmileg.
- Érdekes egy hölgy lehet. - Felelem. Magam el se tudnám képzelni, hogy bele tuszkolják a csinos lábaim egy nadrágba. Egy hölgy legyen mindig csinos, főleg az én szakmában.
Sok ajándékot kaptam már fizetősebb vendégektől, hiszen ami pénz itt befolyik azt atyám kapja, mondván: ‘letudom a tartozásom felé’. Mindig eszembe juttatja, hogy gyerekként mennyit tartott el, és ezt fizethetem vissza neki.
Elismétli a nevem oly lágyan. Mit titkolózzak, úgy is meg tudná az első leánytól.
Majd ő is bemutatkozik, érdekes egy név.
- Nem illik reád. - Mondom.
- Valami Davidnek, vagy Richardnak gondoltalak. - mosolyodtam el, egy fajta bóknak szántam. Hiszen ezek oly erős nevek a szememben.
- Köszönöm. - Köszönöm meg, bár nem magam választottam.
- Nem nagyon. - Mondom, s kissé elcsöndesültem. Nem akarok erről bővebben beszélni. Néha ez a téma meghaladja a színészi képességeim, s kontrolására az arcomnak nem megy, oly mélyen érint ez.
Elmosolyodtam, hogy ne higgye azt, hogy valami olyat talált, amivel megfoghat, ám lehet már késő.

lmosolyodtam.
- Miért nem látszik, hiszen az élet engem is keménnyé tett. Olyan keménnyé, mint… - Pillantok le, majd csilingelő kacagás betölti a teret.
Majd elkap, s nevetve húz vissza, kényelmesen elhelyezkedem. Érdes keze gyengéden érint, s hajam igazítja meg. Nocsak, bizonyosan vágyik a kedvességre. Nem gondoltam volna róla. Általában jönnek mennek, kevesek maradnak s vágynak egy, s egy kedves érintésre vagy dédelgetésre.
Vállat von, s úgy tesz, mint akit nem érdekel. Ám én úgy érzem még is érdekli tán őt.
Lassan rázom meg a fejem, s megcírogatom az arcát.
- Ez butaság. - Mondom lágyan csillingelően, halkan.
Felhörpinti az utolsó kortyot, majd felkap, s lassan, finoman tesz le az ágyra. Sajnálom, kellemes volt hozzá bújnom. Nem minden nap jönnek ilyen kellemes, jóképű emberek. Persze a fürdés természetesen rá is férne.
Jó magam ki nem állhatom az erős testszagot, bár mindennapos a munkámban. Magamon képtelen vagyok elviselni. S bár sokan mondják, hogy pazarlás a napi fürdés, én kívánom azt.

Szavak amiket használ, néhol érdekesek. Ám nem kérdezek rájuk.
- Nos, mit sem tudok a szülőkről, de jól teszed, és tetted. Úgy élj, ahogy jónak érzed azt. Bár magam is megtetném. - Mondtam egy sóhajjal.
Felkapja a fejét, pillanatra nem értettem, azt hittem a kérdezősködésem lebuktatott, de miért is ne kérdezhetnék? Hiszen egy szajha tesz néha ilyet.
- Biztosan kellemesebb neki egy bő ruha, mint egy kényelmetlen főző. Magam is szívesebben vagyok mezítelen. - Vonok vállat.
- Munka neved. - Kacagok fel, s hátra dőltem egy kicsit, majd vissza könyököltem.
- Eyra. - Mondtam neki végül, de hát a teljes nevem oly csekélytelen.
- Edeyra, ha így jobban tetszik. - Mondom a keresztnevem teljességében végül.
- Nincs munkanevem. - Mosolyodom el.
- Azt kapod amit látsz. - Mutattam végig magamon. Nem emlékszem ő mondta e már, így nem merek vissza kérdezni, de talán, mintha nem mondta volna.

átulról karol át engem, szemébe nézek, s hallgatom szavait. Tekintetem olyan, mint minden kurtizánnak ilyenkor. Nem ürességet fejez ki, hanem csodálatot, s csillogó érdeklődő tekintettel kell figyelnünk a férfit. Néha bele se gondolok, csak teszem, amit tennem kell, már oly rég élek így.
- Ilyen hölgy? – Mosolyodom el szelíden.
- Tudok ám kemény is lenni. – Mondom még mindig egy mosollyal az arcomon.
Majd magamról mesélek néhány szót, ami igaz is ám nem fedi a teljes valóságot.
- Ne tedd, ez már a múlt. – Sóhajtottam.
- Valóban, ám ezeknek a férje is mindig itt keres megnyugvást, és szórakozást.. szóval inkább leszek szajha. – Mondom, majd felállok.
- Hozzáadnának valami koszos mocskos emberhez, vele kellene lennem egész életemben, mert hát a férfi teheti, ami jól esik, egy nő csak szüljön. Itt legalább néha esélyem van egy olyan férfire. – Méregetem őt.
- Mint te. – Mondom. Ám hirtelen, információ. Töltöttem egy kis vizet magamnak, és hallgattam.
Próbáltam tárolni az információkat.
Magának való kapitány, feljutottak a hajóra vagy is valakivel ment, nincs egyedül. Egy régi jó barát azon a bizony hajón.  
Visszafordulok, s úgy teszek, mintha szavai nem kelltették volna fel az érdeklődésem.
- Micsoda szerencse. – Mondtam.
- Sajnálom, jó lenne világot látni. Bár egyedül nem oly kellemes. – Vonom meg a vállam.
- Egyedül utazol? Azt mondtad jutottunk. Csak nem valaki más foglalja el a szíved vándorom? – Biccentem oldalra a fejem.

Kezeim megsimítja, én pedig elmosolyodom, s finom halk öröm nevetésbe kezdek. Mindig éreztetni kell, hogy ők a legjobban a legszebb férfiak a világon, ez most sincs máshogy, bár most annyira nem kell hazudnom. Ám nem esik jól, amikor egy undorító pocakos, szőrős, mosdatlan férfi kerül elém, s annak kell teljesítenem a vágyait. Bár mióta megjött ő, jobban ügyel rá, hogy csak olyan emberekkel kerüljek össze, akiknek az információja hasznos lehet. Főleg miután kirúgta a kis Elfet.
- Helyes. – Mondom még mosolyogva, s hallhatja is a hangomban ezt. Megragadja a csuklóm, ami először hirtelen ér, majd magához húz, hogy ölébe kerüljek. Végig tartom a szemkontaktust.
- Biztos izgalmas életed lehet. – Mondom a feleletére. Arca így közelebbről nyugalmi állapotban olyan ismerős. Azt tudom, hogy kalóz, hiszen ezért is küldtek oda hozzá, hogy tudjak meg mindent. A kalózok kezdenek beleköpni a Rend és mások levesébe is úgy érzem, de amit én érzek, az nem feltétlen lehet igaz. Teszem a dolgom, és csak ennyi számít.
- Szóval a tenger, hmmm vágyom rá. Egyszer tán ott is kiszolgálhatlak. – Mosolyodom el ismét. Szavaim igazak vagy sem, már magam se tudom néha. Oly tökéletességgel veszem fel magamra ilyenkor a szerepet, hogy magam is elfeledem azt, hogy ki volta, vagyok.
Felkacagok röviden, ahogyan megsimogatom az arcát.
- Rabszolga vagyok, gyermekként kerültem el, s képeztek ki a férfiak örömére. – Mondom, s elbiccentem a fejem kissé.
- Matróz jobban lennék, mint nemesi asszony. Nincs toborzás? A sok szabály, s tán ott ártatlannak is kellene mutatkoznom, vagy lennem. Mennyi fáradtság. – Mondom.