Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Utolsó Poszt ∞ Kedd Júl. 19, 2022 8:59 pm
Sóhajtok egyet és biccentek hozzá, bár érezheti Ysti is, hogy nem győzött meg igazán. Mindenesetre szorosan mellé húzódom, és belé kapaszkodva indulok a lépcső felé. - Mondtam már, hogy nem tudok karikát csapni? - kérdezem bizonytalankodva, alig két-három fokot ereszkedve csak a nagy lépcsőn. Érzem, hogy Ysti minden mozdulatával, minden szavával csak támogatni próbál, de én úgy érzem magam, mint a vágóhídra szánt bárány, aki ráadásul már látta is a kést.
Nem könnyű legyőzni a félelmeimet, és még szabályosan lélegezni is ebben az őrült fűzőben, de próbálkozom. Azért egy pillanatra riadt őzike szemeket villantok barátnőm felé, mikor közli velem, hogy az utolsó fokokat egyedül kell megtennem. Sóhajtanék, de még azt is alig merek -és bírok- ebben a gyönyörű göncben. - Egyet se félj, ha kitöröm a nyakam, rád hagyom mindenem. - próbálok mosolyogni, de érzem, hogy ez egy hamvába holt kísérlet. Csak legyintek az utolsó bíztató szavakra, aztán megfogom a korlátot, és kiszámított, kissé talán merev mozdulatokkal lépdelek le a lépcsőn, hogy a söntésben tevékenykedő Bronhoz lépve megköszörüljem a torkom. - Jó estét! Egy asztalt kérek, és egy pohár jó bort. Továbbá az almás lepényből is egy szeletet. - Ha volna is üres asztal, akkor sem mozdulnék a söntés mellől, s ha kell, felszólítanám a férfit, hogy vezessen a helyemhez. De nem is kell várnom, vagy kérnem. Bron összehúzott szemekkel vizslat egy-két pillanatig, mielőtt észbe kapna, és a pultból kisietve indulna meg az asztalok között, hogy aztán udvariasan betolja alám a széket. Tudja, hogy ismer valahonnan, csak még nem rakta össze a képet. Kíváncsi vagyok, meddig tart, amíg leesik neki, kivel van dolga, de addig is játszom a szerepem. Igyekszem minden tanultat alkalmazni, és remélni, hogy senki sem akar ma velem társalogni. az már meghaladná az energiáimat és a tudásomat is.
Hangosan felkacagtam a kérésén. – Jaj, ne csináld már, asszony – mellé lépek, és oldalról belé karolok. – Menni fog ez, mint a karikacsapás. Szépen, apránként kezdünk lépkedni. Nem sietek, hagyom, hogy ráérezzen a cipőre, persze folyamatosan figyelve a testtartását. Néhol megállok vele, kiigazítom a feje, háta tartását, és csak azután indulunk tovább az útnak. A lépcsőnél habozni kezdek, várom, mi legyen. De aztán rájövök, hogy nincs további esélye, sőt semmit más választása sem, így, ha akarja, ha nem, itt és most le fogunk menni. Erőteljesen fogom őt, hogy még véletlenül se zuhanjon itt le nekem a lépcsőn. Micsoda partiképes belépő lenne. Arccal legurulva és mint egy tengericsillag, elterülve a földön a legalján. Óvatosan sétálunk lefelé, egyesével véve a lépcsőfokokat. Viszont a kanyarnál hirtelen megállok. Bron nem veheti észre, hogy lesegítem, mert akkor rögtön rájön a turpisságra, és füstbe is megy az egész tervünk. - Itt el kell, hogy engedjelek – szólalok meg suttogva. – Ha együtt jövünk le, akkor Bron azonnal tudni fogja ki vagy, és lőttek a szerepjátéknak – lágyan elengedem a szorításból, kezét pedig rávezetem a lépcső korlátjára. – Kapaszkodj bele erősen, és figyelj a fokokra. Ne zuhanj le, légy szíves, mert akkor dobhatom ki a széjjel szakadt ruhát. Drága volt ám! – látom el még utoljára egy jótanáccsal halkan felkuncogva, és feljebb lépek a lépcsőn, szabad teret hagyva neki. – Sok sikert! – kacsintok, és direkt leülök a felettem lévő fokra. Majd ha lemegy, én is lejjebb kúszom, hogy lássam mi történik, de nem fogok beleszólni. Ez az ő főpróbája, neki kell kiállnia. És ha átmegy, semmi se állítja meg majd az árverésen.
// Köszönöm szépen //
Ystrid Braggart
Zsivány vagyok
She is a thief. And a thief is not an honest person.
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Utolsó Poszt ∞ Kedd Júl. 19, 2022 7:46 pm
Nem is akarok az lenni mostmár. - fintorodom el látványosan. Tényleg alig kapok levegőt ebben a szörnyű fűzőben, de igyekszem azért megbarátkozni vele. Ysti dicsérete azért segít ebben, még ha próbálom is eltitkolni ezt. - úgy kell majd odavinni, mint egy szobrot, aztán beállíthattok a sarokba. - fújtatok egyet, ami arra utal, hogy mégiscsak tudok még levegőt venni. Ez megint csak enyhít kicsit a már-már pánikszerű gondolataimon, hogy ez a ruha lesz a vesztem. Vagy most, vagy legközelebb. Viszont legalább igazi darázsderekam lett. A férfiak biztosan odavannak az ilyesmiért. Különben miért kínoznák ilyesmivel magukat a nők?
- A remeteboszi most nincs itt, de üzeneteket átveszek. - udvariasan biccentek hozzá, aztán viszont már nem tudom tovább visszatartani a nevetésem, ahogy férfiakat megszégyenítő finomsággal jelzi "udvarlási szándékát" - A végén még elhiszem, hogy tényleg így van. - nem gondoltam, hogy engem ilyen könnyű zavarba hozni. Még jó, hogy eltereljük a témát a névválasztás irányába. - Nagyon előkelőnek hangzik. .. Madame Boulderbrew... - próbálgatom a nevet, amit most fel kell vennem egy kis időre. Madame... más napokon simán csak nevetnék ezen, de most, a tükörbe nézve akár még el is tudnám képzelni, hogy elhiszik nekem. - Akkor ... most hívj két embert, hogy szállítsanak le a vendégek közé, kérlek.
- Ilyen az élet nemesasszonyként! – emelem fel egy pillanatra a tenyerem a levegőbe, ezzel is mutatva, hogy sajnos az élet nem tejfel és vannak kötelezettségek, amiknek eleget kell tenni, ha valaki a felső tízezerben szeretne élni. - De legalább egy gyönyörű százéves fa, ezt ne felejtsük el – kacsintok rá guggolva, míg megtalálom a ruha megfelelő részét, amit könnyedén rántok fel a dereka vonaláig. Ezután pár másodperc, egy kis igazgatás itt és ott, és úgy érzem, hogy ennél többet a jelenlegi helyzetben sem tudnék tenni vele. Gyomromban feszülő izgatottsággal fordítom meg a tükör felé, hogy végre ő is megcsodálhassa azt, amit én végignéztem. A remete boszorkányból egy csodaszép úrihölgyet varázsoltam alig fél óra alatt, ha ez nem mágia akkor semmi sem. Félrelépek a tükörtől, hogy oldalról csodálhassam tovább a végeredményt, és elismerően bólintok. – Ezek után biztos. Mindjárt fel is keresem az evirani remeteboszit, hogy vegyen fel maga mellé tanoncnak! Ja, várjunk – gondolkodós tekintettel révedek el a távolban, aztán felkacagok. – Ami biztos, hogy gyönyörű vagy. Ilyen kinézettel bárki szívesen maga mellett látna. És ne érts félre, nem azt mondom, hogy amúgy nem, de ez… még maga a herceg is rádkacsintana – utánzom le egy férfi úri meglepettséget, és flörtölt arckifejezését. Aztán elkomorodok a nagyon is jogos kérdésén. - Hm… valóban szükséges – fel-alá kezdek járkálni a szobában. – Elvégre az igazi neved nem árulhatod el. Mi lenne… hmm… mit szól a Madame Boulderbrew-hoz? Tökéletesen beleillik az egészbe, mint egy távoli arisztokrata családnév.
Ystrid Braggart
Zsivány vagyok
She is a thief. And a thief is not an honest person.
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Utolsó Poszt ∞ Kedd Júl. 19, 2022 6:28 pm
- Ezt szerintem csak azért mondod, mert még senkinek sem szórtál hashajtót az italába. - dobom vissza játékosan, és kacsintok is egyet hozzá. Az is lehet azonban, hogy csak a rémes piaci szerekkel volt eddig dolga, amik hatnak is meg nem is. Nem is akarok rá gondolni jelenleg. Úrinőknek biztosan nem ilyesmin jár az eszük, igaz, el sem tudom képzelni, mi foglalkoztatja őket nap mint nap.
Amíg a kontyom készül megpróbálom elképzelni, milyen is lesz ez az árverés, és mekkora szerepet kell majd vállalnom ahhoz, hogy Ronék megkapják, amit szeretnének. - Amíg nem buktatom le magam, nem fogok panaszkodni. Komolyan megrémít a dolog. - vallom be elgondolkodva, miközben Ysti már az arcommal foglalatoskodik. Sóhajtok egyet, és megvonom kicsit a vállam. - De én komoly úrinő leszek, értem. - aprót biccentek és egy visszafogott mosolyt ültetek az arcomra, mikor megdicsér. Úgy tűnik, tényleg fejlődőképes vagyok.
Nyilvánvaló, hogy ha valaki ismer legalább egy valódi nemeshölgyet, könnyedén ki tudná szúrni, hogy én nem vagyok az, de talán nem kell senkivel hosszan bájolognom az árverésen. Még az is lehet, hogy szerencsém lesz. Kicsit elpirulok, ahogy Ysti Ront említi, és csak zavartan legyintek egyet. - Remélem, hogy nem csak ezért. - amikor hosszan kisóhajtom a levegőt, még nem is sejtem hogy most jó időre ez lesz az utolsó mély lélegzet, ami a tüdőmet átjárta. Magamhoz fogom a fűzőt, és az első rántásra még nem is, de a következőkre egyre panaszosabban nyögök. Mire Ystrid összeköti a derekamon a zsinórokat, biztos vagyok benne, hogy a nemeshölgyek a nap nagy részét a fűző és a rossz sorsuk keserves átkozásával töltik. - Szhar? - aprókat pihegve emelgetem a szemöldököm. - Mindjárt elájulok! - ennyire azért nem vészes a helyzet, de érzékeltetni szeretném, milyen rémes helyzetben vagyok jelenleg. - Ysti, én ebben annyira leszek mozgékony, mint egy százéves fa! - elfogadom a segítséget, és két kézzel támaszkodom a nő vállaira, amíg kettőt lépek, hogy belül legyek a szépséges ruhámon. Elkél minden apró segítség az öltözködésben. De tükör nélkül is tudom, a végeredmény minden várakozásomat felül fogja múlni. Így is történik. Ahogy Ysti a tükör felé fordít, álmélkodva simítok végig a testemre simuló ruhán. - Ysti... te varázsló vagy! - ide-oda fordulok, közelebb lépek, majd hátrébb, hogy minden apró részletre rácsodálkozhassak. - Tényleg alig ismerek magamra. Olyan vagyok, mint egy nemes hölgy....de tényleg! - a magamra vett szereppel mit sem törődve vetem barátném nyakába magam, és szorosan ölelem néhány pillanatra. - Találnunk kell nekem egy úrihölgy nevet, nem gondolod? - húzódom el tőle széles mosollyal az arcomon.
Nekiveselkedek barna tincseinek, aprólékosan kibontogatva az esetleges gócokból. – Ha valakinek szánt szándékkal szórok hashajtót az italába, akkor nem hiszem, hogy szükségem lenne az ellenszerére is – vonok vállat teljesen komolyan, majd újra felkacagok. Ezután komolyabb figyelmet fordítok a készülő kontynak. Időközben elmesélem neki, hogy a mai nap is mennyi bolonddal kellett társalognom, csakhogy több körre és ezáltal több pénzköltésre maradhassanak, és arról, hogy mégis mennyi energiát vesz fel a kényszeres társalgás. – Készülj fel, a nap végére te is úgy fogod érezni magad, mint akin átment egy szekér – rázom meg a fejemet miközben beszélek. Nagyon fárasztó lesz az a bizonyos esemény, és félek, hogy a végére nem marad szusszal a nő. Lehet el kéne mennem nekem is, hogy fent tarthassam neki a látszatot. A sminket gyorsan összedobom rajta. Hihetetlenül kecses vonásai vannak az arcának, én pedig úgy örülök, hogy ezt a lehető legkevesebb sminkkel is ki tudom emelni a külvilágnak. Alig kell néhány hessegetés az ecsettel és készen is vagyunk. – Először is, ne mondd festéknek, mert úgy elveszíti a szerepét és komolytalanná válik az egész – dorgálom meg játékosan és a mutató ujjamat felé rázom. – Második, gyönyörű mozdulat volt ez a megfordulás, csak így tovább – kacsintok rá végül. Ezután keresem fel a szekrény rejtelmeit, és emelem ki a szeméhez legjobban illő színnel ellátott ruhát. Hagyom, hogy felkeljen a székből és megérintse a ruha anyagát. Finom selyem a fedőanyaga, belül pedig, gondolva az őszies időre, már vastagabból készült, hogy ne fagyjanak meg az ember lábai kint a levegőn. Meghökkent ábrázattal nézem végig, amint válaszul, másodpercek töredéke alatt ledobja magáról a textilt. Egy ideig csak pislogok, mint aki sokkot kapott volna, aztán elismerően bólintok. – Nem, valóban nem, de már értem, Ronan miért van veled – most rajtam a sor szemöldökeim játékos rángatására. Egy nő, aki ilyen gyorsan eltünteti magáról a ruhadarabokat, ha szükséges, kész főnyereménynek számít egy férfinál. Bár megnézném, Ronan miként hámozná ki ebből a ruhából rekordidő alatt. Mielőtt azonban felvenné, elsősorban a halálra gyűlölt fűzőt kell felszenvedünk rá. Megkérem, hogy a melleinek vonalában szorítsa magához, s amint a hátához lépek elkezdem összefűzni a benne lévő zsinórt. Aztán megkezdődik a küzdelem. Soronként haladok, minden egyes alkalommal nagyobbat rántok a zsinóron, mígnem olyan szűk lesz a két lyuk között, hogy maximum pár ujjam távolsága látszódhasson. – Nőiesen mondva, szar, tudom. De muszáj – fújom ki én is a levegőt valószínűleg vele egyidőben, csak míg én az erőlködéstől, ő nagyobb eséllyel a levegőhiánytól. Az addig a székre helyezett ruhát végül felemelem, kigombolom a hátulját, majd leengedem a földre, hogy Wyn beletudjon lépdelni. – Kapaszkodj meg a vállaimban – ajánlom fel a segítségemet, s amint a ruha közepén tátongó lyukban áll, felrántom a ruhát a megfelelő magasságba. Segítek bebújtatni a karjait az ujjaiba, majd helyre rázva és igazítva rajta, begombolom hátul. Még utoljára gyorsan teszek egy kört körülötte, a szoknya gubancolódott részeit az ujjaimmal simítom ki, aztán végül szemben vele, a vállaira helyezem a kezeim. – Készen állsz? – kérdezem tőle, de meg sem várva a válaszát, meglendítem a vállát, hogy rögvest a tükörrel szemben találja magát. Hátrább lépek, hogy eltűnjek a tükör vetületéből, és oldalról csodálom meg a végeredmény előtti verziót.
Ystrid Braggart
Zsivány vagyok
She is a thief. And a thief is not an honest person.
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Utolsó Poszt ∞ Hétf. Márc. 07, 2022 8:55 pm
Ha valakiben, akkor Ystiben teljesen megbízom, és ezt ő is tudja. Ha pedig jóízlésről, ruhákról, és egyéb úri dolgokról van szó, csak benne bízom. Hagyom hát, hogy kibontsa a hajam, és belátása szerint formázza, tűzze, díszítse. Mindenképp szép lesz, nekem ennyit elég tudnom. De nem is a frizura a lényeg. Érzem a törődést minden mozdulatában, pedig látom rajta, milyen fáradt mostanra. Mégis itt van velem, és tanít, pátyolgat, miközben csak egy kiadós alvásra vágyik már jó ideje. Ezért is vagyok olyan hálás, hogy a barátomnak mondhatom őt.
Az elérzékenyülés egyikünknek sem a kedvenc elfoglaltsága, úgyhogy elütöm egy tréfával az érzelmes vallomásomat, és csak a szemöldökömet emelgetve nevetek vissza rá a tükörből. - Még az is lehet, hogy megkapod, de az ellenszerért már felárat számítok. - ütöm tovább a vasat vigyorogva, aztán pedig csak figyelem álmélkodva, hogy milyen frizurát rittyent a fejem tetejére rövidke idő alatt. Addig megbeszélhetjük azt a vén nemesurat, aki az előző estét Ystinek udvarolva és bókolva töltötte, számolatlanul szórva az ulront barátném tálcájára. Az arcfestés alatt persze én már kevesebbet beszélek, hagyom, hadd meséljen ő, ha szeretne. Amikor elkészül a sminkem, engedelmesen hátat fordítok a tükörnek, és próbálok a szerepemben maradva a lehető legkecsesebb pózban várakozni. - Attól tartasz esetleg, hogy nem fogok magamra ismerni? Tudod, hogy soha nem volt még festék az arcomon... - azt már csak magamban teszem hozzá, hogy épp csak 30 évig tartott, mire eljutottam ide. Pedig Bryna mindig azt mondta, csak fiatalon érdemes arcot festeni, mert minél idősebb vagy, annál szembeötlőbb lesz a tény, hogy szépséged csupán rajzolt, s nem valódi. Nos, mindjárt kiderül...
- Gyönyörű ez a ruha! - kelek fel a székből jól kiszámított, betanult mozdulatokkal, és közelebb lépek, hgoy a ruha anyagát megérintve a nőre mosolyogjak. - Tényleg nem fogom felismerni magam a tükörben, ha ezt rám adod! - de közben már gombolom ki a saját ruhámat, és mindenféle szégyenkezés nélkül szabadulok meg tőle pár másodperccel később. Már csak a vékonyka alsóruhám van rajtam, mikor megtorpanok és megilletődve Ystire pillantok. -Ez most nem volt valami úrinős, gondolom... -
Hatalmas ásítok, és emiatt egy bocsánatkérő pillantást intézek Wyn felé. Ha most nem kapom össze magam, itt fogok elaludni az asztalon, aztán Brontól hallgathatom, hogy megint túlhajszoltam magam. - Én bízom benned – mosolyodok el, és minden erőmet összeszedve feltápászkodok a székről. Mímelt gondolkodással figyelem végig a nő kecses mozdulatait, és elismerően bólintok. A háta mögé lépek, s ha engedi, segítek kiszedni a fonásból a haját, majd a kezemet nyújtom az asztalon lévő hajkeféért. Halkan felkacagok amiért ennyire izgatott a végeredményért. Én is az vagyok, de úgy tűnik a fáradtság jobban legyűr most. Legalább neki van sikerélménye. Felpillantok a szavaira, és a tükrön át fúrom a tekintetét a szemembe. Egyem a szívét, de édes, összepréselem az ajkaimat, és megsimogatom a vállát. Annyi év telt el, és aligha mondhatok bárkit barátomnak. Persze Bronon kívül. Ő az egyetlen barátnőm ebben a szörnyű világban, és igyekszem minden vele töltött percet kiélvezni mielőtt újfent útnak indul haza az erdő mélyére. Örülök, hogy tovább folytatja, különben ott helyben elszorult volna a torkom már csak a gondolatától is. Felnevetek. - Csak akkor teheted meg, ha előtte meg is adod a receptjét – kacsintok a tükörben ülő képnek. Ha megkapom a fésűt, határozott mozdulatokkal állok neki a hajának. Egy könnyed kontyot készítek neki, elszórtan gyöngyökkel és virágokkal. Magam felé fordítom, és az asztalon talált alapanyagokból egy szolid, de mégis úrihölgy arcot kölcsönző sminket festek neki. Ajkaira éppenhogy csak egy fényt viszek. – Ne fordulj a tükör felé! – szólítom fel, s ellépek tőle, hogy a szekrényben kereshessek valami hozzáillő ruhát. Próbálok a szemei színéhez igazodni, így egy halványzöld darabot emelek le az akasztóról, és feltartva magam előtt felé fordítom. – Na mit szólsz? – teszem fel a költői kérdést. Választása úgysincsen, mert most színészkedni tanul, és ott azt veszi fel, amit ráadnak.
Ystrid Braggart
Zsivány vagyok
She is a thief. And a thief is not an honest person.
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Utolsó Poszt ∞ Vas. Jan. 30, 2022 12:02 am
Pedig azt hittem, hogy egész nap üldögélnek a csicsás szalonjaikban és eszegetik a habos süteményt... - forgatom meg a szemem egy nagy sóhajt követően. Egyre inkább az az érzésem, hogy halvány segédfogalmam sincs, mekkora fába is vágtam a fejszém. Csak azt remélem, hogy Ron és a barátai nem kerülnek miattam bajba. Ha nem Hófehér kért volna, sosem vállaltam volna, és azt hiszem, visszakoznék is. De úgy érzem, mostmár nincs visszaút. - Akkor addig próbálom, amíg már természetesnek tűnik. - jelentem ki elszántan, és ha nem is tökéletes természetességig, de Ystrid elégedett pillantásáig gyakorlom a leülést, felállást, meg amit kell. Ezek után kicsit megkönnyebbülten térek pihenni, bár azért nem felejtem, hgoy az elkövetkezendő napokban ez, és még ennél is nagyobb megpróbáltatások elé nézek. De legalább nem egyedül, hanem egy baráttal. Már ez is valami.
---
Az elmúlt napokban nagyon hullámzó volt a kedélyállapotom. Volt, hogy úgy éreztem, tökéletesen reménytelen vagyok, és ez kezdett kétségbeejtővé válni. Máskor úgy tűnt, egészen jól haladunk, egész addig, míg barátném rám nem zúdított egy valagnyi új információt, amivel ismét meg kellett birkóznom. Mostanra azonban kezdem úgy érezni, hogy végülis tényleg lehet valamicske esélyem megtéveszteni a burzsuj népeket, s elhitetni velük, hogy én is közéjük tartozom. Soha az életben nem kívántam még kevésbé, hogy ez így legyen. Ysti ajánlatára felvonom a szemöldököm és hümmögve gondolkodom pár pillanatig rajta. - Gondolod, hogy van esélyem Bronnál? - kérdezem vigyorogva, miközben felemelem a fejem, és a tőlem telhető legnemesebb mozdulatokkal emelkedem fel az ágyról, hogy átüljek a fésülködő tükör elé. - Kíváncsi vagyok, mire megyek egyedül! És igazán... arra is, miként festek majd teljes cicomában. - izgatottan bontom ki egyszerű fonásba tekert tincseimet, hogy gyorsan átszaladjanak rajtuk az ujjaim, mielőtt a fésűért nyúlnék. - Igaz jó barát vagy, ugye tudod? - pillantok a tükörbe a nő tekintetét keresve, aztán még gyorsan hozzáteszem: - De ha kigúnyoltatom magam odalent, hashajtót csempészek a sörkészletbe, úgy vigyázz! - elvigyorodom és egy nagy levegővel dőlök hátra az alacsony székecskén.
- Senki sem mondta, hogy egy arisztokrata hölgynek az élete sütemény – feleltem egy együttérző pillantással, még mindig szerepben. Szegénykém annyi mindent nem tud még ezekről a körökről, és talán jobb is, ha nem avatom be mindenbe, és csak a felszínt karcolom fel neki. Talán elég lesz ennyi. - Annyiszor próbálhatod el drágám, ameddig csak szeretnéd – ajánlottam fel az újbóli próba lehetőségét. Elsőre nem rossz, de még sokat kell gyakorolnia, hogy hihetővé válhasson a sok fennkölt uraság és hölgyemény között. Egy órával ezelőtt, mielőtt elkezdtük volna ezt az egészet, bevallom őszintén, azt hittem, rosszabb szintről fogunk indulni, de úgy tűnik ebben a leányzóban nagyobb a rejtett tehetség, mint valószínűleg mindketten gondoltuk. - Mindketten megkönnyebbülten felsóhajthatnánk, ha csak ennyi lett volna a dolog – nevettem el magam. – De sajnos legtöbbször nem ezen múlik a dolog – a nevetésem egy kedves mosolyba végződött. – Az apróságokra kell nagyon figyelnünk a következőkben, mert egy szemfülesebb személy már abból le fogja venni, hogy nem tartozol közéjük – figyelmeztettem kedvesen. Bele se mertem gondolni, mi lesz, ha már ott lesznek, és valami történik amire ő nem úgy reagál, ahogy kellene, és lebukik. S ha kitudódik, hogy direkt célja van az ottlétének, nagy balhé lesz belőle, mert hát hiába veszik nyílt titoknak a rejtélyes áremelőket, ha valakit rajtakapnak, annak nem csak ő, de a felbérlője is látni fogja a kárát.
5 nappal később…
Már napok óta nyüstöltük egymást órákon keresztül, hogy valamirevaló asszonykát alkossak belőle. Néha a nevetve fuldoklások, néha pedig a komoly dorgálások követték egymást, de úgy tűnt, lassan kifutóra állhatott a végeredmény. - Mit szólnál – szólaltam meg néhány perc csendes gondolkodás után az asztalnál ülve a szobájában. Mindkét karommal kicsit sem nőiesen könyököltem az asztalon, a szemeim alatt apró sötét karikák utaltak a több napnyi folyamatos munka és tanítás váltogatásának hatását. – Ha megnéznénk majdnem élesben a dolgot – vetettem fel az elsőnek rejtélyes ötletemet. – Szépen felöltözöl, kapsz egy kis sminket is, haj meg minden, és lemegyünk a vendégtérbe. S nézzük meg, áttudod-e vágni az ottlévőket vagy akár magát Bront – dőltem hátra a székben egy nagy lélegzetvétellel karöltve. – Ha Bront átvágod, akkor még túl is teljesítettük magunkat. Vedd ezt főpróbának.
Ystrid Braggart
Zsivány vagyok
She is a thief. And a thief is not an honest person.
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Utolsó Poszt ∞ Szer. Jan. 12, 2022 12:59 am
Hangosan nem, csupán magamban jegyzem meg, hogy az úrinős viselkedés része az is, hogy nem mondjuk ki, amire gondolunk. Kellemes mosollyal, egy huncut pillantással jelezzük, hogy nem kell mindent szó szerint érteni abból, amit mondtunk. Rendben, feljegyezve. Mindig légy titokzatos, beszéld körbe és/vagy szelídítsd kedves szavakká lesújtó gondolataidat, hogy mindenki úgy tehessen, mintha a szép ruhákba öltözött gazdagokkal semmi sem történhetne. Milyen kényelmes! A lépcsőzés után végre kinyílik a szekrény, amit már hetek óta nézegetek. Ronnal néha találgatjuk, mi lehet benne, ami miatt zárva tartja Ystrid. Most végre megtudom. Ruhák, kiegészítők, és minden, ami csak kellhet egy olyan eseményre, mint az az ostoba árverés. - Zseniális vagy! Tényleg teljes körű kiszolgálásban van része az ide betérő vendégnek! - mondom neki vigyorogva, ahogy mellette állva ujjaim végigsímítanak a szekrényben lógó szebbnél szebb ruhákon. Kissé ámuldozva nézem a magassarkú cipellőt, amit a szekrényből elővarázsol. - Ez gyönyörű, de biztos, hogy pofára esek benne!... Vagyis tökéletes választás. - Úgy érzem magam, mint egy mesebeli szolgálóleány, aki varázslatos módon hercegnővé avanzsál egy estére. Felállok, és kissé billegve, esetlenül kezdek sétálgatni a szobában. Nevetségesen festhetek, ahogy igyekszem kihúzni magam, de időnként pontosan úgy egyensúlyozok, mint egy kötéltáncos a legvékonyabb kötélen sétálgatva. - Nem beszélek, míg nem szólítanak... komolyan? - sóhajtok egyet és figyelem, ahogy a nő helyet foglal. Felkapom az egyik karcsú gyertyatartót az asztalról, aztán megpróbálom leutánozni Ystrid mozdulatait. Nem sikerül maradéktalanul végrehajtani persze, érzem, hogy minden mozdulatom esetlen és kissé erőltetett. - Hadd próbáljam meg újra! - Még vagy féltucatszor foglalok helyet és állok fel. Egész addig csinálom, míg a tanítóm elégedettnek tűnik. - Nos, kedvesem, azt hiszem, kezdődhet az árverés. - mondom neki egy finom mosolyt követően, és várom a következő leckét. Kihasználok minden lehetőséget, hogy sétálgathassak a cipőben, és persze, hogy gyakoroljam az addig tanultakat. Határozottan nem vagyok reménytelen eset... Néhány év, és kész úrinő lehetek!
