inom kuncogás szökik ki tőle, majd apró csókot nyom az arcomra, ami meglepett. Nem gondoltam, hogy így fogjuk majd üdvözölni egymást. - Nos, ha megfizetsz, én is. – Mosolyogtam rá, és beléptem. Méregetem a szobát, és emelgetek meg néhány csecsebecsét, ami nem tudom a fogadóé vagy az övé lenne e. Az ablak enyhén meg volt nyitva, így a kellemes szellő meglebegtette a szobában lévő poros függönyt. Még is jól esett ez a szellő, hiszen az arcom cirógatta. Kipillantok, és figyelem az embereket, ahogyan járnak kelnek még ilyenkor is, majd szavai hallatán válaszolok. - Nem tudom, mit gondoljak. – Vonom meg a vállam még háttal, majd ré fordulok, hogy ismét tekintetébe érkezzen az enyém. Kajánul újra elmosolyodom. Megrázom a fejem, mint aki zavarba jött volna, de attól erősen távol állok. Elindul egy láda felé, és abból a tőrét veszi elő. Felém nyújtja, amit elveszek és vizsgálgatni kezdek. Igazán remek darab, manapság már nem csinálnak e féle szépségeket, magam is még messze állok az ilyen munkától, hiába gondolom, hogy a munkám minőségi. - Pedig igazán figyelemre méltó darab, hol kovácsolták? – Kérdezem, s szinte azonnal belépek a kereskedő, és kovács ember szellemébe.
Nediar Menlac
Kereskedő vagyok
Sometimes it's the smallest decisions that can change your life forever
Halk, torokhangú kuncogással üdvözlöm a felismerést szemeiben és a szavaiban. Hagyom, hogy tekintetét végigvezesse rajtam, mi tagadás, még élvezem is, aztán lábujjhegyre emelkedve könnyű csókot lehelek az arcára. – Örülök, hogy itt vagy – mosolygok rá, félreállva az ajtóból, hogy beléphessen. Nem sokat változott, jelenléte pedig épp úgy hozza el számomra a viszonylagos békét, mint akkoriban. Talán ezért is hagytam, hogy levegyen a lábamról – előbb-utóbb szó szerint is –, talán ezért sem tűntem el az ágyából, mielőtt előbújtak volna a hajnal első fényei, hogy már reggelre megfakítsam az arcom emlékét. Emlékszem, eljátszottam a gondolattal, hogy felfedem előtte a valódi nevem, de aztán magam is beláttam, hogy ostobaság volna. Az Ana végülis nem áll olyan messze az igazságtól. – Ó, szóval így gondolod? – vonom fel a tekintetem kihívóan. – És mi van akkor, ha csak egy egészen kis hátsószándék vezérelt, amikor üzentem neked? – Mosolyom kiszélesedik, de szeretném megmutatni neki, hogy nem csak a bolondját járatom vele, és nem kizárólag a két szép szememért szerettem volna, ha eljön. Az ágy végénél elhelyezett utazóládához lépek, leguggolva felnyitom a tetejét, majd alulról a harmadik és felülről a második összehajtogatott kelme között kitapintom a tőrömet. – Az az igazság, drága Ned, hogy ezúttal talán a tanult mesterségedet is kihasználnám – fordítom felé a fejem hamiskás mosollyal. A tőrt a tenyeremre fektetve lépek vissza hozzá és felé nyújtom; ha szeretné elvenni, át is adom neki. – Az anyámé volt – mondom ki az igazat –, de az idő rajta hagyta már a nyomát. Szükségem lenne egy újra, ami felér hozzá.
ég minidig nem tudtam elképzelni se, hogy ki lehet az aki ennyire nem volt hajlandó a piacra jönni, és magához kéret. Ajtó előtt vártam, a zajok át járták a folyosót, amik más szobákból jöttek. Egy úr nem messze egy hölggyel játszott. Felteszem kurtizán volt, hiszen ezek a hangok, amik kijönnek belőle nem természetesek. Nálam nem történhet e féle, nálam a kurtizánok élvezik, s már szinte nekem fizetnek. Az ajtó lassan nyikorogva kinyílik, egy pillanatra nem látom az alakot, majd ott volt. - Ana!- Bukik ki a neve ajkaimból meghökkenve. Másodjára már csak a mosoly húzódik végig a számon. - Gondolhattam volna. – Tartom kaján mosolyom irányába. Végig mérem őt, s finoman rá omló ruháját. Valaki mikor az a finom kis búr, amit alig takar ez a ruha, az én bőrömet érintette a gyönyör mámorában. Beszippantom édes illatát, ami megcsapja orrom. Finoman, alig észre vehetően, de még is számomra kellemességet hozz el. Talán ő volt az egyetlen nő, akit nem dobtam ki korán ágyamból, kinek társaságára vágytam, ám még sem láncoltam magamhoz. Ő sem olyan, mint ahogyan én sem, csak az élet szépségeinek élünk. - Bejöhetek? – Kérdezem úriemberhez méltóan, hiszen nem ronthatok be. Ha engedélyt kapok, akkor elindulok befelé a fegyverekkel az oldalamon. - Akkor felteszem, nem fegyvert óhajtasz. – Mondom, ha be enged, majd ha így lesz leteszem a holmikat a földre. Nem terítem szét még, hiszen nem tudom mi a célja abban, hogy itt vagyok. Ha tudtam volna, vele találkozom, tán megmosdok.
Nediar Menlac
Kereskedő vagyok
Sometimes it's the smallest decisions that can change your life forever
Igyekeztem kényelembe helyezni magam a nem-olyan-kényelmes pamlagon, még akkor is, ha nagyobb kihívást jelentett, mint gondoltam volna. Hiába, a Szárnyas Csikó nem olyasmi volt, amit kényes embereknek találtak ki, de hát mit volt mit tenni? Legalább akadt benne dézsa is. A magamfajtának vigyáznia kellett, egy alapos kutatás nem tett volna jót sem a tevékenységeimet, sem a származásomat tekintve. Rég megtanultam már, hogy attól, hogy valakinek jól megy a környezetébe olvadás, még nem feltétlenül szükséges ostobaságokat elkövetnie túlzott elbizakodottságában. Persze, jobban belegondolva talán az sem volt a legbölcsebb dolog, amit ma tettem, de legalább két legyet üthettem egy csapásra: letesztelhettem, Wilhelm továbbra is a tenyeremből eszik-e, de amit még jobb... beigazolódhatott, hogy igaz a szóbeszéd. Már-már sorsszerűnek tűnt a gondolat, hogy éppen akkor halljam újra a nevét, amikor elhatároztam, hogy ideje volna lecserélni a tőrömet. Nem volt ebben semmi érzelgősség, egyszerűen csak ismertem a keze munkáját – olyan értelemben is, amiben a tőrökkel kapcsolatosan szükséges volt. A szoba ajtaján felhangzó két határozott kopogás pedig távolról sem emlékeztett Wilhelmre, ami egyedül azt jelenthette, hogy mind a két legyet sikerült lecsapni. Apró, tagadhatatlan mosollyal a szám sarkában csusszantam le a még mindig kényelmetlen pamlagról, könnyű, hosszú ruhám szinte úszott utánam, ahogy az ajtóhoz léptem, hogy aztán egy határozott, de nem túl sietős mozdulattal szélesre tárjam azt. Ibolyaszín szemeim ismerős tekintetet és vonásokat fedeztek fel, ajkaimon kiszélesedett a mosoly. – Ned – biccentettem az irányába mindenttudóan megcsillanó szemekkel. – Rég láttalak.
em is tudom, hányadik napomat töltöm Calden városában. Kifinomult népség, persze akadnak közöttük rohadt almák, ahogyan mindig is. Caldeni piacon nem sok mindent tudtam a tegnapi napon eladni. A fülem viszont azóta is cseng a mellettem lévő selyem kereskedőtől, aki egész nap új rikácsolt. Csodáltam, hogy nem vesztette el a hangját naplementére. Úgy hiszem ennyi éve csak sikerült már olyan hírre tennem szert, hogy kellendők legyenek a portékáim, ám ez nem bizonyosodott be még Caldenben ittlétem alatt. Persze tán közre játszik, hogy az itteni piaccal szembeni kovács nem örül annak, ha itt árulok. Tán valamit mondott rólam. Vagy a múltkori molnár leány lenne a baj egyeseknek. Bár az más városban történt, ám kitudja mennyire beszédesek a Tulveroniak. Abban az esetben haragot csak én táplálhatnék, hiszen becses családi örökségemen élezte meg a kapa fogait.
Az este lassan közeledett, s a nap megtérni látszott, mikor is egy férfi lépett oda hozzám, hogy lenne egy vevőm és a Szárnyas Csikó fogadóban lelem. Nem említette mire lesz szükségem, így összepakoltam, mit leginkább alkalmasnak véltem, és szállíthatónak is. Hátamra kaptam, a maradékot pedig a kocsiba zártam. Lovam még megpihent az istállóban. Jómagam a Fekete Hollóban szálltam meg, így át kell kelnem a boltív alatt, ami a főtére visz,majd ott elhaladva a fürdőház mellett lesz a fogadó. Remélem jól emlékszem mind erre, hiszen már majdnem egy esztendeje jártam itt.
Emlékezetem nem csalt, meg érkeztem. Felcammogtam hát a portékámmal a kért emeltre, és a kívánt szobába. Szabad kezemmel kopogok kettőt, és várom, hogy a fa ajtó elém tárja a rejtélyes idegent, aki inkább ide rendelt.
Nediar Menlac
Kereskedő vagyok
Sometimes it's the smallest decisions that can change your life forever
❖ Ulron :
170
Utolsó Poszt ∞ Hétf. Május 31, 2021 6:20 pm
Szabad a játéktér
❖❖❖
Krónikás
Tulveron főkrónikása
Great stories happen to those who can tell them
❖ Ulron :
2128
❖ Tartózkodási hely :
Tulveron
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Figyelmen kívül hagyta a mondani valómat, és megbékéltem vele. Figyeltem, ahogyan újra szóra nyitja ajkait. Nulporti utcákon. Mondja, ezek szerint valóban vérbeli Nulporti ember. Figyeltem, ahogyan belekezd egy újjabb hosszú monológba, csodáltam mennyi levegője van. Finoman elmosolyodtam, hiszen néha hallgatag, néha pedig ontja magából a szavakat. Érdekelne, hogy mitől függ ez nála. Lucas is szóba kerül, így lassan kezdem megérteni ő kije lehet. Valamiféle testvér talán, még ha nem is várszerinti, de Nissa nekem se a vérem. Bordély, mintha már mesélt volna az anyjáról. Elfintorodom, hiszen kicsit megsajnáltam. - Értem, nem lehetett könnyű gyermekkorod. – Mondom, amint szóhoz jutok. Aztán folytatja a kalózkodással, amin finoman felnevetett. Újabb monológ, amit végig hallgattam érdeklődve. Érdekelt minden, ami új, és más. Nem szoktam meg, hogy ilyen történeteket hallhassak, ezért ittam minden szavát. Néha voltak emberek Eviranban természetesen, akik meséltek, ám soha nem tudhattam, hogy azok a mesék valódiak-e. Aikenről tudom, hogy soha nem hazudott nekem. Eddig mindig az igazat mondta, vagy inkább elhallgatta, ám akkor sem hazudott soha sem. Soha sem tagadta, ha szembesült a dolgaival. Nem tudtam mit szóljak, hiszen elsőre se, amikor megjegyeztem kedvesen, hogy lelkes, akkor sem válaszolt, így csak belógattam, és ittam a szavait. Kulcsért nyúltam, és beleittam. - Talán jobb lenne, ha mennénk vásárolni. Nem gondolod? – kérdeztem érdeklődve, s fürkésztem arcát.
Aiken Hackney Kedvelte
Deedra Gindrian
Világi vagyok
Every great warrior must learn to endure and overcome the adversities of life.
Deedra figyelmesen hallgatta, ahogy felvázolom neki a fejemben épp kialakuló terv alapjait. Ha okosan játsszuk ki, és ő is odafigyel, egy elég jó szélhámosság kerekedhet ki belőle. Persze, nem ebből fogunk meggazdagodni és visszavonulni, de talán pótolhatjuk vele a bevásárlásnál elvesztett ulronokat. Elégedett mosollyal fejeztem be a monológomat, majd Deedrára pillantottam. Remélem, tudta követni. Olyan lelkesen tudsz mesélni egy tervet. Szólalt meg. Zavaromban kissé megakadtam. Vajon figyelt egyáltalán arra amit mondtam, vagy elkalandozott? Lelkesen... Próbáltam figyelmen kívül hagyni megjegyzését, ám kérdezősködni kezdett. Nem is az akciónkról, vagy a tervről, hanem a múltamról. Nagyot sóhajtottam, mielőtt válaszoltam. - A nulporti utcákon - vágtam rá. - Az utcai kölyköknél ilyen szabályok uralkodtak, lopni kellett az életben maradáshoz. Lucassal, meg pár sráccal bandába verődtünk, együtt dolgoztunk. Noha ők rosszabb helyzetben voltak mint én, én legalább aludhattam a bordélyban ahol anyám élt. Meg valamennyi ételt is kaptam, de mondjuk úgy, sokkal jövedelmezőbb volt az, amit magunknak megszereztünk - mondtam. A kalózos megszólalására kedvesen felnevettem. - Ahhoz, hogy valakit felvegyenek egy kalózlegénységbe, azért több kell... Azaz úgy mondanám, egészen más műfaj. A legtöbben inkább voltak tengerészek korábban, mint tolvajok, hisz sokkal fontosabb, hogy értsenek ott a hajózáshoz. Biztos csomókat kötni és gyorsan kioldani, vitorlákat bevonni és kiengedni, egyeseknek kormányozni. És persze, a harchoz is konyítanod kell, inkább, mint a tolvajláshoz, elvégre a nyílt tengeren nem zsebeket fogsz metszeni. Szóval egy kalózhajóra nem kerülhet fel akárki, pláne a Vörös Lándzsához.
Deedra Gindrian and Edellyn Arienthe Kedvelték
Aiken Hackney
Túlvilág lakója
I'm just an honest pirate making his way in a dishonest world
Különleges névnek hangzik, talán csak egy lehet ebből a névből, és bizonyosan ismerni fogják. Remélem nagyatyám jó ember, bár levelére emlékezve, csak vissza akarta kapni a leányát. Idegesen túrok a hajamba, ahogyan a szép ruhák szóba kerülnek. Hiába próbálom leplezni, nekem nem kenyerem a divat. - Hmm. – Mondom, amire Aiken hosszas monológba kezd. Néha rá jön, és hosszasan fejti ki a véleményét. Valamikor meg csak csendben néz. Nem tudom melyik a jobb. Figyelem, s hallgatom, ahogyan mondja. - Értem, igyekszem ennek megfelelni. – Szórom közbe a mondatom mielőtt újra beszédbe nem kezd. Ismét csak mélyen hallgatva figyelem őt. Keresztbe fonom a karom és figyelem, ahogyan csillogó szemekkel mesél. - Mindenképpen úgy fogok tenni. – Helyeselek egyet, majd leülök az ágy Széllére. - Olyan lelkesen tudsz mesélni egy tervet. – Jegyzem meg. Érdekesnek találom, hogy ilyen szenvedéllyel szeret lopni, mint ha csak erre született volna. - Hol tanultad meg ennyire? – kérdezek rá a lopásra. Érdekel, hogy még is kitölt tanulhatta meg. - Nyilván kalóznak áltál már tudtál, különben nem vesznek be, nem? Vagy ez nem így megy? – kérdezem érdeklődve. Remélem, végre elmond valamit, ami segít rá jönnöm, hogy ki is az a két ember. Lucas, és Edellyn.
Aiken Hackney and Edellyn Arienthe Kedvelték
Deedra Gindrian
Világi vagyok
Every great warrior must learn to endure and overcome the adversities of life.
Ahogy kimondtam a családnevet, egyből fellelkesedett. Ismerősen csengett neki... Talán magával ragadták az emlékek, ahogy visszaadtam neki a medált. Elvégre alig ismerhette az anyját, és talán ezek az emberek állhatnak legközelebb ahhoz, akiket családjának nevezhet. De mégis mit fognak szólni, ha beállít a nomád vezér Nykon lánya? Örömmel látják majd, vagy a szégyenfoltra emlékezeti őket, ami bepiszkította családjuk jóhírét sok évvel ezelőtt? Deedra érdekldőve hallgatta szavaimat, ahogy áttértem a lopási tervünk ismertetésére. - Nézd, nem értek a női ruhákhoz, de szerintem fűző nélkül is nézhetsz ki elegánsabban. Egy előkelőbb útiruha is megteszi, nem kell mindjárt díszestélyhez öltöznöd. Annyi a lényeg, hogy külsőre is úgy nézz ki, mintha egy gazdag kalmárcsalád lánya lennél. És ne aggódj, nem kell túlzottan nőiesnek tettetned magad, elvégre épp egy támadás áldozata leszel - mosolyodtam el ismét. - Annnyi a lényeg, mint azt mondtam, hogy az áldozat bizalmát kell megnyerni magadnak. Ezt úgy fogjuk elérni, hogy egy rablótámadást színlelünk. Bajba jutott lány leszel, akinek az arra járó pénzes kereskedő a segítségére siet. Pláne, ha ezután megtudja, hogy egy Karstorre vagy, minden erejével azon lesz, hogy további segítségedre legyen, a jutalom reményében. Tudom, hogyan működnek az emberek, egy ilyen helyzetben pont tőled nem várna szélhámosságot, nekünk azonban pont ez lesz előnyünkre, hogy megszabadítsuk a vagyonától. Ehhez azonban tervezésre és megfigyelésre lesz szükség. Miután bevásároltunk, elmegyek, körbekérdezek pár embernél a családod után. Azt szeretném, hogy te addig járd a várost, vegyülj el, figyeld meg a járókelőket. Esetleg szemelj ki magadnak egy célpontot, aki elég jóhiszeműnek, de bátornak tűnik. Aki előbb a segítségedre sietne ahelyett, hogy az ostoba városőröket riasztja.
Edellyn Arienthe Kedvelte
Aiken Hackney
Túlvilág lakója
I'm just an honest pirate making his way in a dishonest world
Felpillant zavartan, és elmondja az ismerős nevet. Elmosolyodom. - Ez lesz az, igen. – Mondom izgatottan, ám lelkem mélyén még mindig ott volt a félelem. Finoman visszaejti a kezembe a medálom, amit azonnal vissza is veszek és elrejtem a ruhám alá. Mi lesz, ha nem felelek meg, vagy mi lesz ha marasztalnak, ha kényszerítenek, vagy valami rosszabb? Amíg én magamba elmerültem a gondolataimban addig mire felpillantottam Aiken fel, s lejárkált. Szememmel követtem, ahogyan jár, s kell. Ravasz mosolyára, és szavaira-rosszra gondoltam. Mikor kimondja a tervét nagy levegőt vettem. Megnyugodtam, hogy nem jön most az, hogy passzírozzam magam főzőbe és riszáljam magam. - Hát azt hiszem. – Mondom szerényen. Lehet igaza van, ebben mindig sikeres voltam, hiszen őt is valahogyan rá vettem, hogy jöhessek, amit mára tán meg is bánt. - Rabló áldozat? – Kérdezek vissza tágra nyílt szemekkel. - Már megint ruha? – Hüledezek, és vissza gondolok a szorító ruhákra, és remélem nem azt kapok. - Ne értsd félre, imádom azt, hogy megtanítod nekem, de megint fűző? – Kérdezek rá, már az első alkalom se volt a legjobb. Izgalmasnak hangzik viszont a terve, és érdekel az, hogyan is fog az egész kinézni és mit fogok tanulni, hiszen tudom azt, hogy tőle sokat tudok tanulni. - Remélem nem azon áll vagy bukik a terv, hogy mennyire leszek nőies. – Nevetek fel.
Edellyn Arienthe Kedvelte
Deedra Gindrian
Világi vagyok
Every great warrior must learn to endure and overcome the adversities of life.
Figyelmen kívül hagyta a mondani valómat, és megbékéltem vele. Figyeltem, ahogyan újra szóra nyitja ajkait. 
