Fürge Róka

Tulveron Krónikái :: Calden

“I suppose I should've known there was more to you than the insipid whore you present yourself to be

Szavai higgadt tekintetével társultak, komolyan vettem őket, és a feladatom is. Listára tapadok ismételten, majd újra hozzám szól, amivel kéri, ha nem kell a lista, égessem el.
Bólintok, és elindulok a kandalló felé, majd ott érve hallom, ahogyan az ajtó becsukódott utána. Minden köszönés nélkül távozott, de miért is tette volna? Nem tartozik nekem semmivel sem.
Nem pillantok vissza, csak megemelem a hangra a fejem, majd leülök a kandalló előtti székre.
Az a név különösen felkelti a figyelmem, és mormogom magamban, mint egy imát.
Tűzre dobom a papírt, s térdre rogyom a tűz előtt. Tenyerem imára kulcsolódik össze.
- Istenek, segítsetek utamon, s mutassátok mindig a helyes irányt, áldjátok meg a magasságos Kék sólymok rendjét, s annak vezetőit… - Sutyorgom, majd befejezve figyelem, ahogyan a tűz, felemészti a levelet, és a semmivé válik.


 

“We all hang on to something we know we're better of letting go. It's like we're scared to lose what we don't even really have. Some of us say we'd rather have that something than absolutely nothing, but the truth is, to have it halfway is harder than not having it at all.

Dühének valódi billogja a hirtelen szűkszavúsága, mely a korábbi éles visszavágóinak tükrében meglehetős kontrasztot alkot. Nem hiányolom a perlekedést, mindössze furcsállom, milyen erőteljes hatása van a viselkedésére a belévert normáknak. Az eddig hevesen akadékoskodó leányból szürke, parancskövető katona válik, s nem tudom eldönteni, bosszússágra ösztökél-e a tapasztalás. Vajon mi minden szörnyűség kellhet ahhoz, hogy ilyenné formálják a nővéreket az alegységének lovagjai?
- Egyelőre nincs más tudnivaló, amit meg kellene osztanom veled – tekintek rá higgadtan, amíg ő az átnyújtott listát bújja serényen. - A lista a tiéd, ha már nem veszed hasznát, égesd el – utasítom, s amennyiben nincsen több kérdése hozzám, különösebb búcsúszavak nélkül fordulok el tőle az ajtó irányába.
A köpenyem hangtalan libben mögöttem, éppúgy, mint lépteim, amelyekben az utolsó momentumban megtorpanok. Eltűnődötten fixírozom a pillantásomat a kijárat falapján, évődve a bensőmben kavargó gondolatokkal, de végül nem intézek Eyrához több szót. Kilépek a folyosóra, és a következő találkozónkig magára hagyom a húgomat.

“I suppose I should've known there was more to you than the insipid whore you present yourself to be

Arca ismeretlen könyvként tárul elém, ami nem evilági nyelven íródott. Kiolvashatatlan, ám az a szempár, miben valami pislákol nem hagy nyugodni. Oh képzelet, miért játszol csalfa játékot ezzel a lánnyal? Szavaim elszállnak a friss szellővel, ami az ablakon át szökik be. Amilyen hamar jött, olyan hamar illannak el a gondolatok, és kitörésem is.
- Ám legyen. – Vetem oda, hogy enyém lehessen az utolsó szó. Férfi még így nem bosszantott fel. Több, mint harminc évem alatt csak azt hallottam, minden férfi egyet akar. Minden férfit, még a rendem tagjait is buja idomaimmal irányíthattam. Ám őt nem, ami kezd kétségbe ejteni.
Atyámról beszél, és érdeklődve pillantok oda erre.
Visszakérdez, s kénytelen vagyok ismét elmondani, jobban kifejezni magam.
- Mikor lenne szükséges indulásom, sunk? – Teszem hozzá, s végét kijavítom gyorsan. Ám válasz azonnal érkezik. Nem tétovázik, lényegre tőr, pedig első kis szócsatáink hiányára várnék. Abban volt tűz, volt benne egyfajta másság, s tán ő neki sem volt megszokott a helyzet. Bár a nyakamon szorult kéz nem hiányzik.
- Állok rendelkezésre. – Fonom ismét át magam előtt a karom, így pihenve meg. Elővesz egy listát, amit pár mondat kíséretében nyújt át nekem. Ha engedi, elveszem, és belepillantok.
- Teljesen. – Mondom röviden és tömören, szemem folyamatosan csak a listát futja, amin egy talán ismerősen hangzó név, mint ha megmutatkozna. Nyakam zavar kissé, sok női praktika kell majd az eltüntetéséhez, hogy ez az idegen ne lásson bennem olcsó semmire kellő szukát.

 

“We all hang on to something we know we're better of letting go. It's like we're scared to lose what we don't even really have. Some of us say we'd rather have that something than absolutely nothing, but the truth is, to have it halfway is harder than not having it at all.

Félig megemelt szemöldökkel hallgatom végig a dühödt kijelentéseit, melyekhez nyughatatlan léptei szolgálnak aláfestés gyanánt. Megakad a kezem a válogatás közben, mialatt végiggörgetem a tudatomban az elhangzottakat. Meglehet, igazat szól és ténylegesen utasításba kapta a korábbi férfi megölését, ebben az esetben viszont elképzelésem sincs, mire fel volt szükség a közjátékra, ami egyenesen odáig fajult, hogy az élete keveredett veszélybe. Ám nem táplálom tovább a tüzét a faggatózásommal, még akkor sem, ha felfogni nem tudhatom; annyi szenvedés után miért tart ki még mindég a kínzói mellett? Mi táplálja a hűségedet, Eyra?
- Nincs szükség az önigazolásodra – a felvetődő kérdésem helyett pusztán hűvös szavaim hagyják el a torkomat, viszonozva állhatatos tekintetét, melyben a vér kötelékét vélem életre lobbanni egy kérészéltű momentum erejéig. - Nem a méltóságos Mordelet szolgálatában állok, hogy elsuttoghassam neki kéretlen véleményemet, efelől nem szükséges aggódnod – teszem hozzá megnyugtatás gyanánt, noha van egy olyan sejtelmem, ez cseppet sem fog hozzátenni a higgadtságához. Vagy csupán annyira, amennyire az én békémhez járul hozzá a megingathatatlan kijelentése a rendhez fűződő hűségét illetően.
Egy kétségbeejtő pillanatra feltörekszik a bensőm mélyéről egy engesztelhetetlen gyűlölet-buborék, amiért az utolsó élő rokonomból egy üres bábot faragtak, azonban egyhamar lecsillapodik az elmém tajtékzása, miként emlékeztetem magamat; mindössze fél-részben közösködünk.
- Mikor? - kérdezek vissza úgyszint, ugyanis be kell látnom, ideiglenesen elvesztettem a beszélgetésünk fonalát a gondolataim tengerén. - Minél hamarabb. Akadnak jelöltjeink, akiknek a bizalmába férkőzhetsz – tudatom vele, miközben előhúzok az egyik rejtett zsebemből egy megviselt papírost. - Itt van róluk a lista, valamelyiknél sikerrel kell járnod – pillantok le rá az övétől eltérően teljesen semleges arckifejezéssel. Nincs bennem sem harag, sem vehemens elköteleződés a kék palástosok ügye iránt.
- Férkőzz valamelyik bizalmába, s tudd meg, hol és mikor lesz a legközelebbi titkos összejövetelük. Amint ezzel végeztél és a meghívóinkat is megszerezted, keress fel a Szárnyas Csikó fogadóban. Ott átbeszéljük a részleteket és a további teendőinket. Remélem érthető – várakozással tekintek rá, kinyújtva felé a listát is.

“I suppose I should've known there was more to you than the insipid whore you present yourself to be

Egyetért velem. Hát nincs benne olyan megvetés, mint ami az én lelkemet nyomja? Ruhám finom anyagának köszönhetően csak úgy száll, ahogyan fel, s lesétálgatok idegességemben. Megrázom a fejem.
- Soha nem cselekszem meggondolatlanul, vagy engedély nélkül. – Vetem oda e szavakat, mérgesen.
- Ennek a férfinak is sorsa meg volt írva, vérével kellett fizetnie tettéért, így ne feltételezd rólam a meggondolatlanságom legapróbb szikráját sem. – Mondom, sőt már kijelentem. Nem hangosan, halkan, komolyan, tekintélyt parancsolóan.  Beleköltözöm tengerkék szemeibe, és mélyedek el abban. Van ezekben valami meg magyarázhatatlan érzés, mit nem tudok helyére tenni.
- Kis ded korom óta erre képeztek ki, mit én éltem át, arról csak rémálmaidban hallhatsz. – Mondom neki. Persze ez a legnagyobb elismerés, ha félre ismer, hiszen ez egy jó tulajdonsága az én fajta leányoknak. Már igen kevesen maradtunk, pedig sokkal többen indultunk útnak. Voltak, akiket megöltek, megkínoztak, vagy csupán összeroppantak a nyomás alatt.  
Meg enyhülök, és szavaira reagálok.
- Értem, mindent megteszek, amit a rend és császáraink megkívánnak. – Húzom ki magam. Mióta élek a rendet szolgálom, s adom nekik testem, valamit elmém. Hiába minden, hiába gyűlölöm azt, hogy oda kell, adom magam, még is tudom atyám büszke rám, és a rendet szolgálom ezzel.
Még is mit gondol? Majd boldogan engedik be őt, fegyverekkel. Olyan ábrázattal, amivel abszolút képtelen elvegyülni? Ezzel gondok lesznek.
- Mikor? – Kérdezem tőle határozottan a feladat jár már csak gondolataimban.


 

“We all hang on to something we know we're better of letting go. It's like we're scared to lose what we don't even really have. Some of us say we'd rather have that something than absolutely nothing, but the truth is, to have it halfway is harder than not having it at all.

Halovány fintor szalad végig az arcvonásaimon a pengéjével szemben tanúsított tiszteletlensége okán, azonban mint a legtöbb témát, ezt sem firtatom komolyabb mélységeiben. Való igaz, nem voltam jelen, amikor a kék palástosok lemészárolták a családomat, így Edeyra kölykét sem tudtam a szárnyaim alá venni, de pontosan ezért nem is érzem magamat az atyjának, akinek odafigyelésről és az igényességről kellene okítania őt. Helyette a mindkettőnket érintő küldetésről kezdek értekezésbe, amelyre a reakciója bőven hevesebb, mint amilyenre számítottam. Persze fogalmam sincs, miért várok tőle kimértséget, az anyja sem volt szelídebb lelkületű egy pusztító tűzvésznél.
- Való igaz – értek egyet vele csöndesen, elmélyülten tanulmányozva a színes üvegeket. Egy kérészéltű momentumra fellobban bennem a vágy, hogy az egyik dugóját kihúzzam, és beleszimatoljak az elegybe, de végül ellenállok a késztetésnek. - Viszont ebben az esetben nincs szükség dühre és meggondolatlan lépésekre. Sem pedig vérontásra, arra elég volnék én is – fordulok vissza hozzá, leheletnyire megemelve az egyik szemöldökömet. Felkelek a székről, s megszokás szerint a kardom markolatán pihentetem meg a balomat.
- Nyílt titok, hogy Aubert sem a nőket, sem az élvezeteket nem veti meg. A legízléstelenebb, titkos összejöveteleken kivétel nélkül megjelenik, viszont ezeknek a… találkozóknak a helyszíne és az időpontja szinte kideríthetetlen azok számára, akik nem bizalmasai a házigazdáknak – avatom be a további részletekbe és az esetünk bonyodalmaiba. - Az első dolgod, hogy elnyerd a bizalmát az egyik rendszeres látogatónak, és meghívót szerezz kettőnk számára a következő mulatozásukra – teszem hozzá rezzenéstelen ábrázattal, bár a gondolat, hogy rövides időn belül holmi erkölcsi fertőbe tegyem a lábamat, görcsbe rándítja a gyomromat.

“I suppose I should've known there was more to you than the insipid whore you present yourself to be

Figyelem őt, ahogyan szóra nyitja ajkait. Bár többet láthatnék belőle, hiszen markán vonásai vannak, mit eddig látok az szemre való, hát mi lenne, ha végre a ruha alá is nézhetnék?
A lényeg helyett, a törőmre koncentrál. Igaza van, rég foglalkoztam vele, talán jobb is lesz később ránéznem, ám eszem ágában nincs helyeselni Elf szavaira. Finoman égnek emelem a szemem, és mély levegőt veszek.
- Testem ápolása fontosabb volt, ám majd lesz vele valami. – Vágom oda, egy kaján vigyorral. Nem hagyom menekülni. Elveszem azt, és fogom a kezemben tovább, amíg nem lesz alkalmam azt majd a helyére helyeznem, a párnám alá. Sárfoltot hagy, remek. Megáll előttem, és finoman érzem, szeme méreget. Vagy csupán elmém játszik velem?
Még mindig várom, hogy a tárgyra térjen.  Belekezd mondandójába, és hirtelen tőr ki belőlem egy gúnyos prüszkölést. Mozdulnom kell, hiszen a hír felzaklat, bár már fél füllel hallottam róla. Most ragadom meg az alkalmat arra, hogy a tegezébe helyezzem vissza a tőrömet, majd visszasétálok.
- Gyalázat, szégyen. – Veszek mély levegőket, és ábrázatom elsötétül a dühtől. Tekintette most elfordul.
- Értem. – Rendezem arcvonásaim, és fel alá kezdek járkálni, agyam folyamatosan pörög és pörög.
- Feltételezem, itt kellek én, ki a legboldogabb óráiban ontja vérét? – Állok meg, és fordulok felé, remélve rám veti pillantását.


 

“We all hang on to something we know we're better of letting go. It's like we're scared to lose what we don't even really have. Some of us say we'd rather have that something than absolutely nothing, but the truth is, to have it halfway is harder than not having it at all.

Megnyugtat a tudat, hogy nem kezdünk felesleges szócséplésbe a takarítójáról vagy a kevésbé élces megjegyzésemről, noha rögtön mindennek ellenére nem vázolom fel a megbízatásunkat. Túlságosan bosszantja a fegyverforgató énemet a pengéje látványa, amely csekély mértékben, ám bizonyos részein rozsdásodni kezdett.
- Jobban oda kellene figyelned az ápolására. Vagy annak, aki ezt is helyetted végzi – jegyzem meg, szánakozva mustrálva a tőrt, melyet végül a markolatával előre nyújtok vissza Eyrának. Amennyiben átvette, elemelem a lábamat az asztala széléről – egy terebélyes sárfoltot bizonyosan hátrahagyva rajta –, és felé fordulok ültömben. Már amikor a szobába belépett, is éreztem az üdeségét, azonban némi elkendőzött megütközéssel fogadom a viszonylag szalonképes megjelenését. Ha eltekintünk emberszerű vonásaitól, sudár alakja méltán idézi a fajtánk büszkeségét. Vagy éppen Nestorét, akinek az emléke rögvest más megvilágításba helyezi az előttem ácsorgót.
- Bizonyára te is hallottál a pár napja történt incidensről az őrgróf kastélyánál. Egy caldeni nemes, bizonyos Aubert Kadoret megbízására felgyújtottak egy papnőt az ylorei küldöttségből. A férfi nyíltan tagadja az isteneket, a követői pedig egyre gyarapodnak. A császárainkat aggasztja a befolyása és a terjeszkedése – magyarázom közönyös ábrázattal, röpke szünetet tartva az elbeszélésemben, mialatt ismét a pipere asztalára fordítom a tekintetemet. Mintegy mellékesként emelgetem meg a rajta sorakozó üvegcséket, tűnődve, vajh melyikben lappang végzetes méreg?
- Kadoret családja távoli rokonságban áll a zetvyni királynővel, ami megnehezíti az uralkodóink dolgát a királynő szeszélyessége okán. Nem léphetnek fel vele szemben nyíltan, ezért van ránk szükség. Csakhogy Kadoret uraságnak kivételes tehetsége van az elillanáshoz – folytatom az elbeszélést, mímelt érdeklődéssel piszkálva a holmijait.

“I suppose I should've known there was more to you than the insipid whore you present yourself to be

Tán húsz percet várathattam, már vissza fele indulok. Frissen üdén, a legfinomabb olajjal bekenve, finom levendula felhőbe burkolva.  Legfinomabb selymet viselem, ami lágyan a szellővel táncol, ahogyan haladok. Topánom pedig ritmusosan koppan, ahogyan a földdel találkozik. Égszerek, és a hajam finoman oldal felfogva viselem.
Hirtelen lépek be az ajtón finom elegáns léptekkel. Ha akartam volna, lépteim nem hallhatja még az ő fülével sem, ám szándékomban állt jelezni jöttem.
Madam rendesen látott, kimosta belőlem a hulla utolsó maradékát is, és fohászkodtam az istenekhez, ahogyan eddig is, hogy ne küldjek gyermeket hozzám. Bár már talán minden szajha legalább egyszer ezt a szégyent elviseli, és a Ledia növénytől várnak megváltást. Néhányan belehalnak, néhányan pedig folytatják a munkájukat. Sok lány láttam már, akik nem élték túl ezt a veszélyes procedúrát. Ám hála a hitem erőségének, még nem történt meg ez velem, és imádkozom tovább, hogy ez így is maradjon.
Belépve már minden tiszta, egy pillanatra megtorpanok a nagy lendületemből, és elmosolyodom. A férfi a tükrömnél foglalt helyet.
- Nos, ennek örülök. – Mondom, ám kevésbé gondolom már így azt. Nem érdekelnek egy Elf gondolatai. Lépek párat előre, és hallgatom pimasz megjegyzését.
Dolgozom, szükséges volt ez az áldozat is.
- Kérlek.  – Kulcsolom össze magam előtt a kezem, majd jobbal felnyúlok, s állam támasztom, úgy hallgatom mit is fog mondani.
- Kezdj bele. – Teszem hozzá finoman.

 

“We all hang on to something we know we're better of letting go. It's like we're scared to lose what we don't even really have. Some of us say we'd rather have that something than absolutely nothing, but the truth is, to have it halfway is harder than not having it at all.

Az ajtó élesen kattan Eyra távozásakor, a lépteit pedig még sokáig nyomon követem a bordélyházat uraló kéjelgéssel teljes hangzavarban. Olykor óhatatlan eljátszom a gondolattal, vajon akkor is erre a pontra vezetett volna minket a sorsunk fonala, ha nem hagyom hátra a Sötéterdőt, és én nevelem fel Nestor fattyát? Kétségtelen, abban az esetben is gyilkos cseperedett volna belőle, ám nem vennék rá mérget, hogy megelégedett volna a szörnyek kaszabolásával. A vére egy része a kérészéltűekhez köti, és ezt akkor sem tudhatná letagadni, ha kizárólag az elfek társaságát ismerné. Hiányzik belőle a kecsesség és a kifinomultság, vagy rendkívül jól leplezi a közönségesség köntösével takarózva.
Elrévedt gondolataimból közeledő léptek zaja ébreszt fel, amelyek nem a leányhoz tartoznak; túlzottan súlyosan koppannak a padlón. A kardom markolatára simított kézzel és az ajtó mögét választva búvóhelyül várom, amíg felfedi magát az idegen, de fegyveres helyett egy egyszerű, noha megtermett férfi bukkan fel a folyosó túloldaláról. Ő pusztán akkor fedez fel engem, miként fordultában felméri a kijárat és a tetem közötti távolságot. Bizonyára ő Eyra megoldásának a kulcsa, és nyilvánvalóan rólam is tud, ugyanis a kezdeti megilletődést követően nem szól többet, minthogy; kibaszott elfek és a sunnyogásuk...

Mire a leány visszatér, a szobában nyoma sem marad a vérengzésének, amely el kell ismernem, lenyűgöző munka ilyen rövid idő alatt. Percekig kutattam a férfi távozása után a padló repedéseibe csordult életnedvet, viszont az illúzióimat nem törte le a hanyagságának nyoma.
Végül Eyra fésülködőasztalánál helyeztem kényelembe magamat; a hozzá tartozó széket csupán annyira húztam ki, hogy az egyik csizmába bújtatott lábamat léhán az asztal szélén megtámaszthassam. Épp a tőrét méregetem a kezeim között, miként átlépi a helyiség küszöbét.
- Volt szerencsém a Kényelmes Megoldásodhoz – jegyzem meg csöndesen, tekintetemet változatlan a bemocskolt pengén tartva. - Szükséged van még néhány áldozat elfogyasztására, vagy beszélhetünk? - billentem oldalra leheletnyire a fejemet, finoman a szabad kezem mutatóujjának bökve a tőr hegyét.

“I suppose I should've known there was more to you than the insipid whore you present yourself to be

Szinte hideg, rideg lépést tesz felém, mire én rendezem arcvonásom, ajkam apró résre nyitom. Suttog, már-már számomra izgatóan formálja a szavakat. Azt hiszi megfog, de szeretem ezeket a helyzeteket, mikor a vérem felpezsdül és nem egy kisfiú áll előttem. Tudatosul itt még jobban bennem, hogy ő neki ez a test, valóban nem szükséglete. Nem Bocsátkozom újabb teóriákba, fogadom kimért, rendezett tekintetét.
- Hmmm. – Hümmögök erotikusan, de láttam én már eleget, éltem én már át eleget, nem ijeszt meg. Ha meg kell halnom úgy tegyék meg az istenek mit jónak látnak, így itt és most is a legszebb jóért halnék meg, a sólymok szolgálatáért. Ez az ember sem volt akárki, rendemből menekített meg két asszonyt, és egy gyermeket kik nem a legfőbb embernek születtek. Halála így is eljövendölt volt.
Felém köpi szinte sértését, amire arcomra mosoly húzódik.
- Áu. – Biggyesztem le ajkam látványosan rossz színjátékkal, és teszek úgy, mint akit teljesen megbántott volna a szavai.
Edeyra, világ legcsodálatosabb neve ez, melyet az igaz istenek hírnökétől volt szerencsém kapni.
- Még is szeretik nyögni. – Mondom neki, ahogyan ellép és harapok ajkamba.
Még mielőtt távozom hallom szavait, mire nem reagálok. Nem áll szándékomban megvárakoztatni, ám egy féreg gyermekét sem óhajtom hordani a szívem alatt.
Még soha sem esett meg velem, hogy ahogyan mondják gyermekáldásban részesüljek. Sokan tán szerencsének, tán istenek óvó szempárjának köszönhető, ám jó magam se tudom, de nem is vágyom reá.
Nem hajlandó eleget tennem kérésemnek, de se baj van erre direkt egy emberem. Hiszen bármennyire szeretném, nem bírom el a testet. Ahogyan a Madamhoz indulok bujaságok hadai tárul a szemem elé. Néha a leghétköznapibb, ám néha a kis gyermeknek öltözött nagypapa, kit szoptat egy szajha még az én ízlésemnek is sok.
- Iván! – Lépek a férfihoz ki a sólymokhoz hű, és keres néha áldozatot nekem, néha végzi a piszkos munkát.
- Dolgod van. Hetes szoba, siess. Van benn egy morcos Elf, ha hozzá nyúlsz, atyámnak felelsz megértetted? – Kérdeztem kimérten határozott, parancsoló hangon. Bár nem hinném, hogy legyőzné Nindaert, egyet pislog és kettévágja.
- Igen.- Válaszolja, majd elindul a szoba felé.

Tán húsz percet várathattam, már vissza fele indulok. Frissen üdén, a legfinomabb olajjal bekenve, finom levendula felhőbe burkolva.