Nîndaer szobája

Tulveron Krónikái :: Calden :: Kék Bástya

Finoman biccentem oldalra a fejem, és sóhajtok egyet. Talán ha belerúgnék, akkor az a lepra nem támad meg? És mi van, ha ebből az ágynak nem nevezhető izáből előjön a pókmama? Inkább csak jobban szorítottam magamhoz a kezem.
- Fényt hoztam a sötét odúdba. – Mondom morgósan.
- Kell valami? Mid fáj? Beszélnél? Tudod szavak, amik ki jönneeeek… a.. száádon. – Mondom.
- Pedo!/Carfo! (Szólj! Beszélj!) – Mondom türelmetlenül az ő nyelvén, talán akkor egyszerűbb lenne, ha ennyire feledte már a közös nyelvet. Valóban volt bennem némi aggodalom, de ahogyan már mondtam nem akarnám azt, hogy félre értse.
Sikerült, magamban mosolyogtam, kívülről arcom nem rezzent. Nem gondoltam volna azt sem, hogy ennyire eltudjam gondolkodtatni, ezek szerint más is van ott, talán valóban történt, amiért így reagál. Nem hiába erre neveltek engem a mesterek.
- Nem ezt hallottam. – Veszem egy mély levegőt, hiba… Eyra, ne lélegezz itt.
- Hogy mi? – Vonom össze a szemöldököm. Mindenre gondoltam, de erre nem, amikor a válaszain gondolkodtam.
Talán ez az a Vivern, akiért Caldenbe küldte ismét, hogy napi szinten adjam a testem a terveikhez, és fizessem az adósságom?
- Folytasd.. – Mondom.


 

Felsikkantottam a pókok láttán. Szívemhez kapta, ahogyan a kis szőrösök elindultak. Mély levegő, az ijedelemre, ám ebből csak köhögés lett a vége.
Bajusz Úr említésére felkapja, s rám veti tekintetét.
- Helyes. – Könnyebbül meg a lelkem, főleg amikor még jobban hozzá teszi, s közli azt, hogy nem bántotta. Az egyetlen, kit még itt kedvelek. Félek, hiszen nem igen láttam a napokban, mióta visszatértem ide.
- Hmm.. kár. – Mosolyodom el, s fonom keresztbe a kezem, majd egyik lábamról a másikra helyezem a testsúlyom. Nem merek hozzáérni semmihez sem. Még a végén elkapok valami leprát itt.
- Ne most helyezkedj.. kelljél. Vagy készítessek valamit neked? Mid fáj? – Kérdezem, ám akkor is tereli.
- Hallottam.. nem lehetett nem hallani. A kékek a tűzről, s a sugákról beszélnek, és arról is.. hogy elbuktál. – Mondom neki, hátha végre felkapja egyszer az életében a vizet, és rendesen elered a nyelve a sértésre, bár kétlem azt, hogy ezzel ki tudnám hozni a sodrából. Az elbukást ugyan is csak is én magam költöttem hozzá, mint egy jó bárd. Azonban ezt tettem oly könnyedséggel, hogy szavaim igaznak vélhetőek.
értené.
 

Egy ideje nem volt szerencsém Nindaerhez. Nem, mintha hiányozna, ám úgy érzem hozzá jobb tartozni, mint másokhoz itt. Van benne valami, ami nem hagy nyugodni, vele olyat érzem, amit másokkal nem. Békét, és még is hogyan lehet ez, ha a hátam közepére se kívánom? Nos, ezt csak a szám mondatja, úgy érzem sorstársat találtam. Hallottam azt, hogy elment az ünnepségre, amire nem tudtam elmenni, hiszen olyanok is részt vettek, akik sajnos azonnal lebuktatta volna engem, hogy még is ki vagyok. Sajnáltam, de azt nem amit utána hallottam mik történtek.
Bevallom aggódtam, és kíváncsi voltam ám nagyon jónak láttam volna elmennem, hiszen azt hittem valami kémkedést is elvégezhetnék, ám most nem látták ennek szükségét. Viszony a szörnyeket hála az istenekre, kihagytam.
Újra visszakerültem a saját lakrészemben, hiszen amiért kirendeltek engem a kurtizánok közé, nem érkezett el. Valaki más végzett a gyíkemberrel, és így atyám visszakéretett. Jó volt megint a szobámban lenni, valamiféle otthonomnak hívom. A rendhez, hú, vagyok, elveiket tisztán vallom, ám néha a testem már belefárad. Jobban szeretek az elmémmel, és csak néhány bájom megmutatásával információkat szerezni, mint az együttlétem alatt.

Gondoltam megtudhatok valamit, és így nem voltam rest felkeresni sem Nint. Szobája fele indultam, és kopogtam, mint egy normális ember, ám a türelmem ezzel nem volt egyenértékű.
Beléptem, és elborzasztott, ami látott.
- Ujj istenekre, mi rohad itt? – Legyezek az orrom előtt, s ekkor pillant rám a férfi, s kérdezi mit keresek itt.
- Oh, bocsánat, hogy érdekel, hogy megdöglöttél e vagy sem. – Vonom össze a szemöldököm, és teszem keresztbe a kezem.
- Ugye tudod, hogy Bergar ezért van, hogy ki vigye a hullákat a szobádból, vagy macskán kísérleteztél?- Kérdezem, majd az ablakhoz sétálok, s félve nyitom ki, mert ki tudja, mi ugrik rám.
- Mond, hogy nem ölted meg bajusz urat. – Jut eszembe az egyetlen szeretett macskám, aki itt szokott ólálkodni, és megtűrik.
- Mi van veled? – Kérdezem, körbe mérve. Aggódásom elrejtem, még félre értené.