Vendégszoba

Tulveron Krónikái :: Arienthe-kúria

Intett, s én közelebb is jöttem. Leültem az ágy végébe, hogy közelébe lehessek. Pillantásával végig mért, amitől finoman zavarba is jöttem, de igyekeztem nem látatni. Nem akarok ilyen nővé vállni, aki ennyitől már elalél, ám kék szempár örökre a gyengém marad.
Kérdésemre egyszerűen felelt, majd újra. Kétszer erősítette meg, amire mindig azt hallgattam apámtól, hogy „na még egy és elhiszem.” Figyeltem őt, olyan volt, mintha újra átgondolná a dolgokat, s utána szólalt csak meg. Halkan kezdte, értetlenül. Bennem is efféle gondolatok kavarogtak, ám a következővel már nem értek egyet.
- Bizonyosan hallott valamit a városban, és beleálmodta, nem tulajdonítanám ezt képességnek. Ám az információ az, ami érdekes. Ő nem sámán, nem láthat előre semmit. – Mondom neki kicsit sem kioktatóan, csupán a tapasztalataim. Volt egy nő, Wynva a klánban, talán még ő is ismerhette. Ő volt az egyetlen, akivel találkoztam és tudott a jövőbe látni a szellemek segítségével. Ám folytatja
- Bizonyosan hallani fog róla, és akkor elmondja neked. – Mondom egy finom mosollyal. Kétlem, hogy elhallgatná, hiszen közeli a viszonyuk, bár még mindig nem tudom azt, hogy miylen kapcsolatban állnak, de ránézésre közeli az.

Ahogy belépett a szobába, intettem, hogy jöjjön közelebb, és foglaljon helyet ha akar. Haja vizes fürtökben, kissé kócosan omlott a vállára, és csupán egy vékony, fehér selyemből készült hálóinget viselt, amit bár nyivlánvalóan Edellyn ruhatárából kapott, az ő alakján is tökéletesen állt. A gyertyák pislákoló fénye sejtelmesen vetült rá, ahogy pillantásommal végigmértem. Talán észre is vehette... Azt hiszem, az alkohol hatására könnyebben kiszáll belőlem a jól megszokott úriember szerep.
- Persze - biccentettem. - Minden rendben.
Ám alig, hogy kimondtam, folytatta is. Az ő fejében is Thora szavai jártak, az álma, a látomása, nevezzük, aminek akarjuk. A Fekete Démon veresége, Drest halála. Jól emlékeztem, odakinn a Calden melletti szántóföldeken hogyan reagált, egyszerű álomnak hitte. Mint minden épeszű ember... Fenébe is, ő sem hinne nekem, ahogy Edellyn se hitt. Mégis mi a francért akarok ennyire hinni annak a lánynak?
Hogy is ne akarnék, hisz Drest halálával egy túl régóta húzódó probléma oldódna meg egy csapásra... És a bosszúm is értelmét veszítené.
- Soha nem hallott korábban a Fekete Démonról - mondtam halkan. - És Drestről sem. Ahogy elmondta, ahogy leírta az álmát, mégis tűpontos volt, egy az egyben ráillik. Talán tényleg csak a véletlen műve és egy egyszerű álom volt, de én nem hiszek ebben. Valamit jelentenie kell - tűnődtem el hangosan. - Igazából csak dühít, hogy Edellyn nem tud róla semmit... Vagy legalábbis, nekem ezt mondta.

 

Nem tudom milyen gondolatokban zavarhattam meg, s azt sem tudom a lábam miért vitt be ilyen hirtelen. Már az ajtó másik oldalán voltam, tán félve attól, hogy azt mondhassa, menjek mert álmos. Ám nem történt ilyen. A gyertyapislákoló fényénél találtam, s már alváshoz készen.
- Minden rendben? – Kérdeztem, ám ez még inkább utalt arra, hogy nem alszik ilyenkor. Beljebb léptem, és becsuktam az ajtót, ám még mindig szorosan mellette álltam, hát ha még is úgy dönt nem akar beszélni velem.
- Nekem is az óta jár a gondolatom azon amit Thora mondott. – Mondom kissé megszeppenve. Biztosra veszem, hogy a lány hallott valamit, amit beleálmodott az egyik álmába. A sok stressz, és menekülés pedig felszínre hozhatta ezeket a gondolatokat.
Mágia nem lehetséges, vagy is oly keveset tudok erről, ám azt tudom, ha sámán lenne, arról már tudnánk, ám ez a múlt volt és nem a jövő. Uh, meg annyi dolog amit még nem értek ebben a világban.
Nem érzem komfortosan magam, hiszen egy fehér finom csöppet sem hozzám illő alvó ruhában, és még vizes hajjal állok késő este egy férfi szobájában –hiába aludtam már vele egy helységben- még mindig kellemetlen.
- Már ha ez az ébren maradásod tárgya. – Magyarázom, hiszen nem tudhatom még is mi jár a fejűben, hiszen nem vagyok gondolatolvasó. Ám, ahogyan eddig megismertem nyilván nem egy vacsora menüjét rakja össze fejemben, vagy teázását Lucassal, és Edellynnel. Bátortalan lépést teszek előre, és megkapaszkodom az ott lévő szék támlájánál.

Feldúlt voltam, és csalódott. Edellyn közönyös válasza sokkal jobban felzaklatott, mint azt vártam, még ha nem is reméltem sokat tőle. Sokkal jobban dühített saját ostobaságom, hogy ennyire bele mertem élni magam a feltételezésbe, hogy Thora álma valóságos lehetett...
Ha Dresttel valóban történt volna valami, Edellyn az elsők között lenne, aki tudna róla, ebben az esetben pedgi kizárt, hogy eltitkolja előlem. Márpedig, meg kell tudnom, mi van most velük. Magamat ismerve addig nem tudnék a feladatra koncentrálni, míg ezt az egészet le nem zártam. Talán az lesz a legjobb, ha holnap kimegyek a városba, diszkréten hallgatózni és szemlélődni egy kicsit...  
Nem engedhetem meg magamnak, hogy bármi is elvonja a figyelmemet, a legjobbat kell kihoznom magamból.
Gondterhelten foglaltam el újra a vendégszobámat, megszabadultam piszkos útiruháimtól, majd a szekrényben valami egyszerűbb, de tiszta viselet után néztem, amiben lefekhetek. Ezek még mindig Lucas ruhái voltak, nem teljesen az én méretem, de még mindig ez állt a legközelebb hozzám. Amint időm engedi majd, elmegyek vásárolni saját ruhadarabokat, azt hiszem, ideje lenne már.
Kicsit megmosdottam a kihelyezett lavór vízben, ha már a fürdőt kihagytam, aztán bemásztam az ágyba, ám a gyertyákat egyelőre égve hagytam, úgyse tudnék még aludni. Gondolataim korábbi legénységem körül forogtak... Ha valóban odavesztek volna, annak Nulportban hamar elterjedne a híre. Bármi is történt, holnap utána járok. Persze, jóval óvatosabb és megfontoltabb leszek, mint korábban. Nem szívesen ismételném meg az ünnepségen történt kergetőzést.
Lépéseket hallottam a folyosóról, majd kopogást hallottam kintről. Mielőtt bármit is mondhattam volna, nyílt az ajtó, és Deedra lépett be rajta.
- Gyere csak - intettem neki.
Talán kissé hirtelen távoztam az étkezőből, még mielőtt a lányok visszatértek volna. Ám akkor úgy éreztem, nem bírnék tovább ott maradni.
 

Még éppen nedves hajjal indultam el a fürdőből. Kellemes beszélgetés volt, olyan nőcis, barátnős. Olyan beszélgetés volt ez, ami igazán csak a testvéremmel volt, picit a szívem is belehasadt, hiszen hiányzik nekem Sera, nagyon is. Szavai igazán elgondolkodtatóak voltak Aikenről és az egészről.
Ám most nem akarok ezen gondolkodni, hiszen ideje lenne az alvásnak.
Elindulok a lépcsőn felfele, egy finom kis fehér ruhában, azt hiszem, az úri hölgyek viselik alváshoz. Már volt rajtam ilyen mióta itt vagyok, és kellemes volt a viselete. A szellő finoman belekap, ahogyan haladok fel fele, mezítláb.
Az én szobám a folyosó végén van, amíg Aikené éppen, hogy elöl. Már csak pár lépés és elhaladok az ajtaja előtt, amin még a gyertya fénye pislákol a résnyire nyitva hagyott ajtón. Biztosan olvas, vagy csak így hagyta. Ám ekkor árnyákokat is látok, ami valószínűleg arra utal, hogy mozgás van a szobában. A kezembe lévő ronggyal, még kicsit megszárítottam a hajam, majd a folyosón lévő székre tettem.
Hezitáltam, hogy kopogjak e, hogy valóban kettesben akarok e vele lenni. Hiszen nem volt alkalmunk a rablás óta beszélni, ami elég régen volt. És őszintén, félek attól, hogy újra csak olyan hallok, ami nem kedvemre való. Ám nem lehetek ilyen, érdekel is milyen gondolatai voltak.
Így kopogok. Majd válasz nélkül lépek be, és remélem nem zavarom, vagy nem találom kellemetlen helyzetben.
- Szia. – Mondom finoman, s már benn is állok a szobában.