Jót mosolyogtam Thora megjegyzésén, és őszintén örültem volna neki, ha ilyen könnyelműséggel meg lehetne oldani a Tanács unalmasabb, pepecselősebb feladatait. - Valakinek ezt is meg kell csinálnia - vontam vállat. - Hisz mindannyiunk érdeke, hogy korszerűbb, közérthetőbb könyvekből tanuljatok, és ne idejétmúlt, vén mesterek iránymutatását próbáljátok kisilabizálni. Nagyot derültem rajta ahogy elképzeltem Thorát, amint megdob tűzlabdával bárkit, aki kiszúr vele. Nos, nem lennék a könyvtáros helyében. Hát persze, ez a Folrandir nem osztott meg semmi konkrétat. Persze, valóban szégyellhette, hogy kirúgták, bár azért azt hiszem, elvárható lett volna, hogy valamivel tisztábban fogalmazzon, leírja a helyzetet, és, hogy mit várhat Thora, ha már vele végezteti el a piszkos munkát. Na mindegy, megoldjuk valahogy. - Remélem ez a hegyesfülü barátod kellőképp meghálálja majd a fáradozásaidat - jegyeztem meg, miközben félretoltam a könyvemet, és felálltam az asztaltól. Villámgyorsan megigazítottam a kaftánomat, majd indultam is az ajtó felé, hisz Thora már indulásra készen is állt. Akkor hát, irány a könyvtár.
- Ebből talán az a tanulság, hogy nem szabad csak úgy ötletekkel dobálózni, mert a végén azt mondják, rendben, de te csinálod – vonok én is vállat. Arrébb lépek az asztaltól, és visszaülök az ágyra. Igazán elférne itt néhány másik ülőhely is azon kívül, amin ő ül, ha esetleg vendége lenne, ne az ágyra kelljen leülnie. Bár, van egy olyan érzésem, hogy akik általában megfordulnak a szobájában, azoknak pont az ágyra van szüksége, és nem egy sima székre. A furcsa szerkezetet figyelem miközben beszél, és egy pillanatra el is kalandozok. Tehát dohányzásra használják. Sosem próbáltam még, és azoktól is prüszkölni szoktam, amiket mellettem gyújtanak meg. Bár ezek főképp az öregemberek és iszákosok pipái voltak a kocsmák füstös termeiben, kíváncsi lennék mennyire lehet büdös ez is, ám van egy olyan érzésem, hogy kellemesen csalódnék, és lehet nem is lenne annyira vészes. - Nem, ez valóban nem az én területem, bár igen kecsegtető mind a négy elemet irányítani. Lenne egy-két ember, akinek szívesen küldenék ajándékba pár apró tűzgömböt. Elmosolyodom egy pillanat erejéig, majd amint témát vált, elkomorodok. Tényleg jó lett volna, ha Folrandír kicsit többet árul el magáról és az itt létéről, megkönnyítette volna a dolgomat most, ennek hiányában sajnos marad a sötétben tapogatózás. - Nem, semmit sem mondott. Nagyon nem akart ezekről beszélni, rendesen a lelkébe mart a tudat, hogy kirúgták innen – felelek. Tehát van egy könyv, amiben fel van jegyezve a tanoncok adatai és lakhelyei. Ha másért nem is, de már alapjáraton is érdekes lenne átlapozni, hogy kik jártak, s járnak most is ide. Hátha találok hozzám hasonlókat, mert eddig nem volt túl nagy a felhozatal potenciális partnerekkel, akikkel együtt tudnék tanulni és haladni az anyagokban. Vagy itt mindenkinek van egy mestere és kész? Mindenképpen bele akarok nézni azokba a lapokba! Felpattanok az ágyról, és az ajtó felé veszem az irányt. – Akkor akár indulhatunk is. Essünk minél gyorsabban túl rajta – vigyorodok el, és kitárom az ajtót. – Most az uraké az elsőbbség.
Hirtelen bontakozott ki az ölelésből és húzódott el, aztán a hordóhoz lépett, melynek tetején a vizipipám állt. Ezen a vidéken nem túl gyakori szerkezet, Mynzashban viszont csaknem mindenki használja. Ezért is, előszeretettel hozatnak onnan a kereskedők, hogy aztán egzotikus élvezeti cikként mutogathassák körbe vagyonos vásárlóiknak. - Egészen kellemes, sokkal kifinomultabb, mint a legtöbb dohány. Egyszer próbáld ki, ha érdekel. Pillanatnyi kíváncsisága menten el is szállt, ahogy a tanulmányomat említettem, mely csak nem akart megíródni. Érdeklődve hajolt a könyv fölé, akkor még abban a hitben, hogy valami érdekes lehet. Bár csak az lenne... Ám az igazán érdekes tanulmányokat már vagy megírták, vagy nem áll még készen rá a Mágustorony, hogy megírja. - Semmi különös - vontam vállat. - Egy régi tanulmánykötet új kiadásán dolgozom. Vannak tankönyvek, amik meglehetősen elavultak az évtizedek során, és mivel a tanácsban én szorgalmaztam ezeknek az aktualizálását, jelentős részüknek a szerkesztését én kaptam meg - toltam odébb a vaskos kötetet asztalomon. - Ez épp "Az elementáris mágia fortélyai haladóknak". Azt hiszem, téged nem igazán érint a témája. Nem kívántam részletesebben belemenni, hisz akár tettetett, akár őszinte az érdeklődése, nem ezért jött ide, és bizonyára ő maga is szeretne túlesni ezen a kellemetlen ügyön. Akárcsak én magam, bár talán még ez is izgalmasabb lesz, mint a tankönyvekbe firkálás. - A barátod nem mondta meg, melyik szobában lakott, amikor még itt tanult? - kérdeztem vissza. - Nos, van egy nyilvántartásunk a korábbi tanoncokról, ahol az efféle információkat is feljegyezték. Ezeket is a könyvtáros úriember kezeli, akihez már volt szerencséd a múltkori találkozásunkkor. Elvileg ki kell, hogy adja, ha én kérem. Utána már csak a kulcsot kell megszereznünk.
Az ölelés pillanatiban érzem, hogy a testtartásán miként meglepődik ezen a tettemen, és az esetlen háton paskolása csak bizonyítja is azt, hogy vagy nincs ilyenekhez hozzászokva, amit igazából teljesen megértek, vagy egyszerűen tőlem nem várta ezt el. Óvatosan, mégis hirtelen húzódom el tőle, és kérdezek rá az illatra mely ruháját belengi. Hátrapillantok a bizonyos hordóra. Még sosem láttam ehhez hasonló dolgot. – Elég fura kis szerkezet – teszem hozzá halkan. Érdeklődve lépek a hordó mellé és tanulmányozom át a vízipipát a másodperc töredéke alatt, mert mondatának másik felére már más érdekel. Fürkésző tekintettel hajolok a félretolt könyv fölé. Markáns, tipikus férfi kézírása van, aligha lehet kiolvasni belőle bármit is, ami jelenthet jót is, hiszen, ha valaki kezébe kerül, nem tudja egykönnyen kiolvasni belőle a tudást, vagy éppen, egyszerűen csak csúnyán ír. – Mi a tanulmányod tárgya? – kérdezem tőle oldalra pillantva rá. Akár rövid, akár hosszú választ kapok, bármennyire is érdekel mit fog mondani, de idő szűkében vagyok. Elvállalta, hogy segít bejutni Folrandír szobájába és elhozni a leveleket és a ruhákat onnan, így nem szeretnék sokáig ezen gondolkodni és stresszelni. Minél előbb le akarom tudni a tartozásom és tovább lépni, így türelmesen, de megvárom mondandója végét, és csak azután szólalok meg. - Szóval… hogy kezdjük? Mármint a szobába való bejutást. Előbb meg kellene találni igazából.
A bellisre tett megjegyzésén akaratlanul is felnevettem. Őszintén szólva, nem sok ismeretem volt ezekről az állatokról, csak amennyit tanulmányaim során én is hallottam. Hogy egy fogva tartott, valószínűleg éhező példány mennyire válogatna a megmentői között, azt már nem tudtam volna megtippelni. Meglehet, ez a Folrandir okkal nem említette Thorának ezt a részletet, talán tartott tőle, hogy a lány akkor nem megy bele. Mondjuk nem tudom, mennyire közeli barátok. - Elfek - vontam vállat. - Tudálékos fajta, mégis magától értetődőnek vesznek egyes információkat, ahelyett, hogy közölnék azokat. Enyhe aggodalom ült ki az arcára, ahogy az ágyamon felülve igazgatni kezdte ruháját. Ez alatt én fejben már végigvettem többféle lehetséges verzióját is az előttünk álló feladatnak, noha kívülről ráérősnek, vagy talán érdektelennek tűnhettem. - Sokan vannak a tanácsban, és a tanácson kívül is, akik örömmel hoznának fel bármit ellenem, hogy kitúrjanak onnan, ám egy korábbi növendék üresen álló szobájába való behatolás aligha vonná maga után a távozásomat. Ennél sokkal meredekebb helyzetek fölött is szemt húnytak már. Hiába, jól végzem a dolgomat. Ahogy tudatosult benne az, hogy nem küldöm el, sőt, segíteni is fogok neki, menten felcsillant a szeme, aztán néhány pillanatnyi lefagyást követően már fel is pattant az ágyról, és váratlanul magához ölelt. Kissé meglepve paskoltam meg a hátát, nem vártam tőle ilyen heves megnyilvánulást, ami azt illeti, nem szoktam hozzá, hogy a mágustorony tanoncai csak úgy ölelgessenek. Nem mintha rossz néven vettem volna, ami a szobám falai között történik, az a szobámban is marad. Aztán elhúzódott, én pedig hátradőltem. Kérdésére csak összevontam a szemem. - Hogy mi? - kérdeztem vissza. - Ja, hogy ez! Bizonyára a kaftánomon megmaradt erős illatokra kíváncsi. - Némi jósmentát, a vizipipámból - böktem a fal mellett, a hordón álló szerkezetre. - Két levélnyi elmorzsolva, serkentően hat az idegeimre, és hát szükségem is volt rá, túlságosan is elmaradtam ezzel az átkozott tanulmánykötettel - toltam odébb az asztalomon a könyvet, aminek a szerkesztésén dolgoztam épp.
- Ha nem akar megtűrni, akkor ő fog rosszabbul járni, nem én – vonok vállat hetykén még az ágyon fekve. – Folnak jelenleg egy szobája sincs, nemhogy egy lakhelye, ahol el tudná „tárolni” ezt a valamit. Pontosan ezért kért meg, hogy vigyázzak rá, csak valahogy elfelejtette közölni, hogy rajta kívül semmilyen másik személyt nem tűr meg maga mellett – ciccenek fel, és ezzel együtt az ágyról is felkelek, hogy megigazítsam a ruhámat, mely a fetrengéstől ide-oda kallódott. A mellkasom előtt fonom össze a karjaimat, és talán kicsit keményebben is szólalok meg, mint azt szeretném. Tényleg nem baj, ha nem vállalja a kockázatot, elvégre, jelenleg ő az egyetlen barátom a szigeten, akihez tudok fordulni. Megemelt állal figyelem, amint a kezével a tarkójához nyúl és úgy támaszkodik meg. Akaratlanul is megvillan tőle a szemem. Nagyon ráérősen mozog, és nem tudom eldönteni, hogy azért, mert már egy kész terv van a fejében, vagy azért, mert húzza az időt a ki tudja milyen indokból. - Semmi kivetnivalóm lenne abban, hogy közösen bukunk le, maximum lenne majd miről nosztálgiázni évekkel később nevetgélve, inkább az, hogy azt viszont nem szeretném, hogy emiatt bármi hátrány érjen az itteni tanácsos titulusoddal – érzem, hogy a hangom visszább vesz a keménységéből és valós, ám halvány aggodalom ül meg benne. Ahogy előre dől, megcsillan a szemem. Tényleg van terve. Érzem, hogy remegni kezdenek az ujjaim az izgatottságtól, és mielőtt tovább mondhatná a kulcsos részt, akaratlanul is elvigyorodok örömömben, és önvezérelt módon lépek hozzá és ölelem meg erősen. Ha lehetne még a szuszt is kinyomnám belőle, de az nem lenne valami célravezető, mert akkor megint egyedül maradok és a tervét sem tudom meg végig. Ahogy ott ölelem, szinte már kínos másodpercekig, valami furcsa illat csapja meg az orrom, és remélhetőleg feltűnésmentesen, de akaratlanul is beleszimatolok a vállát fedő kaftánba. Nem tudom hova tenni, de mintha a zsálya és tömjén keverékén érezném rajta. Bele se merek gondolni meddig gondolkodok, hogy azonosítani tudjam, és kicsit kigülledt szemmel, feszengve húzódom el tőle. – Ne haragudj, esküszöm az örömtől indult. De mielőtt folytatnád a tervet, csak kíváncsiságból. Mit füstöltél el legutoljára? – kérdezem tőle kicsit rekedt hangon. Meg kell köszörülnöm a torkomat közben, az illat végigmarta a torkomat, annyira intenzív.
Azt hinném, az évek során már hozzászoktam, hogy a nők mennyire otthon érzik magukat a szobámban, azonban az, ahogy Thora kényelmesen elheveredett az ágyamon, egészen szokatlanul hatott. Talán csak mert Edellyn párfogoltjáról volt szó, aki ráadásul Ezaras tanítványa, bár talán az is közrejátszott, hogy ez a lány most egészen más indokból keresett fel, mint általában szoktak. A bellisre tett kijelentésére csak könnyed biccentéssel reagáltam. - Talán azzal járnál a legjobban, hacsak nem tudnád lepasszolni egy hozzáértő elfnek. Téged aligha tűrne meg, pláne ilyen hosszú bezártság után - feleltem eltűnődve. - Lakik jónéhány elf mágus a toronyban, de kötve hiszem, hogy bármelyikük is magára vállalna egy ilyen dögöt. Nem tudnád visszajuttatni ehhez a Folrandirhoz a cuccaival együtt? Ahogy ágyamról feltápászkodva elővette a számonkérő hangját, halvány, elismerő mosoly kúszott az arcomra, miközben hátradőltem karosszékemben. Nem szereti a köntörfalazást, egyenes válaszokat vár. Ez tetszik. Nagyot sóhajtottam, egyik kezemmel megtámasztva a tarkómat. - Ne aggódj Thora, persze, hogy segítek - mondtam ki. - Én legalább ismerem itt a járást, és ha netalántán velem együtt kapnak el, nagyobb eséllyel úszod meg, mint ha egyedül próbálnál behatolni valaki másnak a szobájába. Gondolom nem szeretnél úgy járni, mint az elf barátod. Őszintén szólva, fogalmam sem volt róla, ennyiért már kicsapnak-e valakit, az azonban biztos, hogy nem lenne jó ötlet úgy kezdeni itteni tanulmányait, hogy lopással és betöréssel vádolják. - Na de ne fessük az ördögöt a falra, ha okosan csináljuk, egyikünket sem fogják elkapni - vontam vállat könnyedén, előre dőlve a székben. - Azzal kezdjük, hogy megszerezzük a szobához tartozó kulcsot.
Feljebb emelkedek az ágyon, bal karommal támaszkodom meg, míg jobb kezem ujjaival, követem a paplan mintáit. - Ez egy olyan jó hír, amivel tudunk is kezdeni valamit – bólintok rá Nasir kijelentésére. Tehát akkor egy, Folrandír nem hazudott nekem, kettő, így, hogy létezik a szoba, be is lehet jutni oda, legyen az kulccsal, legyen az erőszakkal. Majd az idő megmondja melyik lehetőség ugrik fel nekünk. - Öhm, igen – zavartan adok igazat a férfinak. Valóban, ezt az apróságot kihagytam a fajáról, de nem tudtam, hogy ez az információ fontos lett volna. Viszont, amiket a bellisről mond, enyhén emelkedik meg a szemöldököm. Ezt meg Fol felejtette el velem közölni. Ha ez a valami csak és kizárólag elfek között érzi jól magát, akkor mégis, hogy a jó fenébe fogok én vigyázni rá? Nem leszek szívbajos, páros lábbal fogom kirúgni a kalitkából, ha szórakozni kezd velem, nekem aztán nincs szükségem random lényekre a szobában. Néha megkérdőjelezhetném magamat, mi az istenekért ígérgetek olyanokat, amiket nem szívesen tartanék be. – Akkor reménykedek, hogy megdöglött, mert én bizistenekre nem fogok vele nyűglődni – vonok vállat, és teljesen feltápászkodom az ágyáról. Nem mondom, tudnék aludni ebben, de most a legutolsó lehetőségem a pihentető alvás, főleg, hogy az utóbbi pár napban nem csináltam semmi mást, csak tanultam és aludtam. - De még mindig nem adtál választ. Ha nem akarsz, nekem teljesen mindegy – felállok az ágyról, és helyre igazítom a nadrágomat magamon, aztán visszatűröm a blúzom ujjait a könyökömig. – Ha akarsz, akkor igyekeznünk kellene kitalálni valami tervet, ha nem, hagyd rám, csak adj egy pár tippet, hogy merről induljak. Ígérem, ha elkapnak, téged már egy hónapja nem láttalak – rajzolok egy kis x-et a szívem felé a mellkasomon, ezzel is biztosítva számára az ígéretem. Nem akarom őt feleslegesen bajba sodorni, ha nem kíván velem tartani most.
A varázslás kissé kifárasztott, bár szerintem sokkal inkább az azt megelőző éjszakázás, és monoton, könyvszerkesztői munka egyhangú unalma nyomta rám a hatását, mégis igyekeztem figyelni Thorára. Tudtam a takarítók pótkulcsairól, ahogy néhány olyan mesterkulcsról is, amik minden szoba ajtaját nyitották, ám ezekhez talán valamivel nehezebb lett volna csak úgy hozzáférni. Pillantásával engedélyt kért, mire válaszul csak hanyagul biccentettem, mire otthon érezve magát, teljes kényelemmel terült el az ágyamon, úgy folytatta kis meséjét. Folrandir. Nem, valóban nem volt ismerős a neve, ami nem meglepő, olykor a saját tanítványaimat is sokáig tart megjegyeznem, mondjuk az első hónapokban szükségét sem érzem, annyian kihullanak. Akik első vizsgáikon túljutnak, azokra viszont már érdemes odafigyelni. Az éjmágus kölyök persze nem is tőlem tanult, így hírét sem hallottam. Mondjuk, Azildort egyszer kifaggatnám szívesen, miféle titkot is kotyoghatott ki, ami ekkora haragra gerjesztette. - Azt hiszem, ennyi elég lesz - szóltam, rácáfolva korábbi kérdezősködésemre. - Igazából csak azért érdekelt, hogy tudjam, a cuccai valóban a helyükön maradhattak-e. Ez alapján azonban úgy hangzik, semmi olyat nem tarthatott magánál, amit megérne a mágusoknak elrekvirálni. Jó eséllyel érintetlenül találjuk őket a szobájában, ahol hagyta. A kalitkába zárt állatka említésére érdeklődve vontam fel a szemöldökömet. - Nocsak, egy bellis? - kérdeztem vissza. - Elfek barátja. Feltételezem, cimborád egy hegyesfülű. Másokat nem igazán tűr meg maga mellett egy ilyen állat. Reménykedjünk, hogy tényleg életben találjuk még. Ha egy ilyen jószág kötődni kezd valakihez, nehezen bírja később nélküle. Mondjuk előfordulhat, hogy valaki megtalálta aztán ellátta élelemmel meg vízzel, igaz, elfeken kívül nem igazán engednek közel senkit sem magukhoz, de a szükség nagy úr ilyenkor. Őszintén szólva, fogalmam sincs, megmaradhatott-e az a bellis azóta a szobába zárva.
Az ablak sikertelen kinyitása után tulajdonképpen nem foglalkozom már a bent lévő köddel. Elég közel vagyok Nasirhoz, hogy lássam az arcának vonalait, érzelmeit, így nyugodt szívvel huppanok le az ágyára, hogy felkérjem őt a titkos csínytevésre. Ennek ellenére viszont ő nem tágít amellől, hogy szobája újra tiszta és ködmentes legyen, így türelmesen kivárom amíg varázslatra lendíti a kezét és hamarosan a szürke fátyol gyorstempóban úszik ki az ablakon át. Mielőtt azonban megszólalnék, a férfi is kényelembe helyezi magát előttem, és teljes testtel fordul felém. Jól van, tehát érdekli mit szeretnék mondani, ez jó jel. Hogy bele fogom-e tudni vinni a rosszba, rövidesen kiderül. - Most miért rontod el? – fordítom az arcomat tettetett, durcás grimaszba. – Ez volt a terv legjobb része – hogy hihetőbb legyen, még keresztbe is fonom a karomat, és kissé összegubózódom az ágyon. Várok néhány másodpercet, aztán felnevetek. – Nem, én sem szó szerinti ajtó törésre gondoltam. Viszont a takarítóknak vannak pótkulcsaik a szobákhoz, ezt kéne úgymond… - mindkét kezem mutató és középső ujjait macskakörömként hajlítom be és mondom hozzá a szót -, kölcsön venni. Ez az ágy borzasztóan kényelmes. Mindig is a kő keményre kitömött szalmamatracokhoz szokott hozzá a hátam, és most ezen a pihe puha ki tudja mivel tömött ágy nyaralásnak tűnik a testemnek. Ujjammal mutatok egy másodpercre az ágy további részére enyhén megemelkedett szemöldökkel, amolyan néma „Szabad?” kérdéssel, aztán elvágódom az ágyon oldalra, aminek hatására a szervezetem nyújtózkodásért kiált. Oldalamra fordulok, karommal támasztom meg a fejemet, hogy felelni tudjak Nasirnak, aki eközben végig beszélt hozzám. - Folrandír, a vezetéknevét, azt hiszem, nem mondta el – húzom kissé oldalra a számat. Oly sok információt vár el tőlem, de aligha tudok többet mondani, mert a fiú nekem sem mondott többet, mint amit kérdeztem, én balga. Ha tudom, hogy ennyi minden kell róla, akkor rendesen kikérdezem őt, de így… csak kenyérmorzsákból fogunk tudni dolgozni. – Sajnos most csalódni fogsz, mert nagyon keveset tudok. Annyit mesélt, hogy küldetésen voltak, hármasban valamiféle zsoldossal. Valami tárgyat kellett leszállítaniuk valahova. Rajtuk ütöttek út közben, és kiderült, hogy mindez a fiú hibája volt, mert elkotyogott valamit pár nappal előtte egy lerészegedése során, és hiába kért bocsánatot, Ezaras feldühödött, és kidobta a tornyokból – a paplant bámulom, próbálom összeszedni az összes olyan infót, ami most segíthet Nasirnak, bár furcsállom kicsit. Mégis miért kellenek neki ezek az információk? Van nevünk, lesz ajtó, benne tárgy és kész. Miért kell tudni, hogy ő miért nincs már velünk? – Csak leveleket szeretne visszakapni, és a ruháit – vonok vállat. Szerintem nem nagy dolog, azért mégsem tiltott dokumentumokat szeretne kicsempészni velem a szobájából. Bár, most belegondolva, mielőtt át akarna verni, bele fogok olvasni a sorokba, és csak azután fogom őket feladni a Vörös Szirénbe címezve. – Valami Bell… bellis talán? Mit tudom én, valami szárnyas bestia kalitkába zárva. Azt hiszem, minden mondatára válaszoltam, de előtte gyorsan végigpörgetem magamban, hogy nem e hagytam ki semmit. Aztán érdeklődve pislogok rá, igyekezve rájönni, hogy miért is kell neki ez a sok információ Folrandírról.
Thora átszenvedte magát a ködön, majd kissé esetlenül a segítségemre próbált sietni, azonban sehogy sem boldogult a másik ablakkal. Noha értékeltem igyekezetét, figyelmen kívül hagytam balsikerét, és csak arra összpontosítottam, hogy mielőbb eltűntessem ezt az átkozott ködöt. Így, egy nyitott ablak, meg a huzat, amit a kitárt ajtó adott, valamelyest segített a helyzeten, de még ez sem volt elég. Fejben végigfutottam az általam ismert varázsigéket, olyan után kutatva, ami használható lehet ebben az esetben. Meg is van! Ujjaimmal fürge mozdulatokat írtam le a levegőbe, halkan kimondtam a varázsszavakat, miközben az igére koncentráltam. Kezeim közül aprócska szellő libbent az általam mutatott irányba, ami aztán irányított fuvallattá erősödött, a kitárt ablak felé. Hátráltam néhány lépést, a szombám sarkaiban megrekedt ködfoszlányok felé irányítottam a szelet, hogy aztán végleg kitessékeljem őket a toronyból. Amikor már teljesen eloszlott a szürke köd, megkönnyebbülten zártam vissza az ablakot, aztán az ajtót is behajtottam. Ez alatt Thora kényelembe is helyezte magát az ágyamon, immár neki szenteltem teljes figyelmemet, kíváncsian eltűnődve, miben is volna szüksége a segítségemre. Talán megint a könyvtárossal szólalkozott össze? Kifordítottam a karosszékemet a dolgozóasztalomtól, keresztbe tett lábbal huppantam le, úgy hallgattam végig a történetét. Hmm, egy éjmágus, akire Azildor berágott. Mi a fészkes fenét művelhetett az a kölyök? Kíváncsian hallgattam a történetet, azonban nem is ez a része volt a meghökkentő, hanem inkább az, hogy nem küldték utána a cuccait, pláne úgy, hogy még valamiféle állata is lehetett. Úgy tudtam, nem szokásunk lefoglalni a tanoncaink tulajdonait, hacsak nem különösen veszélyes, vagy illegális tárgyakat birtokolnak... Mondjuk, ki tudja, ki volt ez az éjmágus és mibe ártotta magát, ha kirúgatták. Durfar nevét ismertem, de a szükséges tanácsbeli együttműködésen túl nem sok kapcsolatom volt az ő rendjével. Nagyot sóhajtottam, arcomra halvány mosoly kúszott. - Először is, nem fogjuk senkinek az ajtaját betörni. Vannak erre elegánsabb, finomabb módszerek is - dőltem hátra, tarkómat megtámasztva az egyik kezemmel. - Ehhez viszont tudnom kell, ki volt a srác, az éjmágusok nem az én hatáskörömbe tartoznak. Mondj el mindent, amit tudsz róla. Hogy hívják, mikor volt itt... Esetleg azt, miért rúgták ki. Ha olyasmit találtak a cuccai között, amit nem tarthatott volna magánál, könnyen lehet, hogy már nem is a szobájában, hanem valami biztosabb helyen elzárva kellene keresnünk. Ó igen, és mégis miféle madárról van szó?
Jót mosolyogtam Thora megjegyzésén, és őszintén örültem volna neki, ha ilyen könnyelműséggel meg lehetne oldani a Tanács unalmasabb, pepecselősebb feladatait.
