Addig a szintig egészen jól tippeltem, hogy amint belépek Nasir szobájába, valamitől nem fogok többé látni, de arra egyáltalán nem gondoltam volna, hogy a látásom elvesztését nem egy illetlen látvány okozza, hanem csupán sűrű sötétszürke köd, ami ki tudja mi okból kifolyólag az egész szobát ellepi. Döbbenten lépek egyet hátra, magam előtt hessegetve a levegőt, ekkor hallom meg a férfi hangját a szoba túlsó végéből. - Igen, azt látom – nevetem el magam miközben próbálok utat törni hozzá. A nyitott ablaknak köszönhetően mire odaérek Nasir lábai elé, a köd nagyrésze már tovaszáll a huzattal együtt, ami még akkor alakulhatott ki, amikor kitártam az ajtót. Mielőtt azonban beavatnám sunyi tervembe, segítek neki a másik ablakkal a kandalló túloldalán, és nyöszörögve befúrva magamat a hatalmas, indokolatlan hordó és a kis asztal közé, lábujjhegyre állok, és kalimpálva próbálom elérni az ablak fogantyúját. – Gyerünk már – szűröm ki a fogaim közül, ahogyan kínlódok a fogóval, ami minden egyes rántás után sem hajlandó megmozdulni. Adok neki még egy pár próbálkozást, ezután dühösen még utoljára jól megrángatva feladom, és kikecmergek a hordó mellől. - Na, most, hogy a műsor Thora gyengeségéről megtörtént, tényleg a segítségedet szeretném kérni – masszírozom meg a homlokon a szavak között, és teljes magabiztossággal huppanok le az ágy szélére. Hátrébb kúszom a paplanon, törökülésbe helyezkedem, s valamiért csak ekkor nézek körbe a szobán. A pletykák alapján egy óriási ötszemélyes franciaágyat képzeltem el, ami a szoba főattrakciója, körben mindenhol a mélybordó és vörös anyagok uralkodnak, és valahogy a félhomály is jobban illett volna a leírásban. De ehelyett egy teljesen egyszerű, mégis minden funkcióját betöltő szobát látok magam előtt. Sehol egy elhagyott női ruhamaradvány, se egy szekrény tele fura játékszerekkel se semmi. Meglepően felhúzott szemekkel vizslatom végig a tekintetem a szobán, miközben valahol mélyen örülök, hogy semmi sem igaz abból, amit meséltek a hálóterméről. Még a végén kiderül, hogy ő is csak szimplán ember, aki egyszerűen próbálja megállni a helyét a tornyoknál, természetesen a fura kis gombaitalát leszámítva. - Azt hiszem lassan két hónappal ezelőtt, de nem is akarok belegondolni mennyi idő is telt már el – kezdek végül bele a mesélésbe, és mindkét karommal az ágyon támaszkodva folytatom. – A lényeg, hogy volt itt egy tanonc, azt hiszem a mestere… Durfar, de mindegy is. Éjmágus a fiú, és ha minden igaz, Ezaras megorrolt rá, és kidobták őt a tornyokból – felsóhajtok. Semmi kedvem végigdarálni az egész történetet, főleg nem a végét. Azt… azt már eltemettem. – Még Ethuil ünnepe előtt találkoztam vele, és sikerült kicsikarnia azt az ígéretet belőlem, hogy elküldöm neki az itt hagyott ingóságait, és életem végéig vigyázok valami állatkájára, ami talán már el is pusztult – vonok vállat. Egy pár pillanatig hagyom, hogy megeméssze a mondottakat, aztán folytatom. – Mivel az ígéreteim mindig betartom, jelen esetben kisebb késéssel, így most muszáj felkeresnem a szobát, valószínűleg betörnöm az ajtót, összeszedni minden cókmókját, hónom alá csapni a madarat, és megúszni mindezt büntetés nélkül – megemelt szemöldökkel, összepréselt ajkakkal ülök, hogy adjak neki lehetőséget az ajánlat elutasítására vagy elfogadására, aztán egy leheletnyivel halkabban szólalok meg. – Szóóóval… segítesz?
Szobám dolgozóasztalánál ültem, fogalmam sincs hány óra lehetett, de valószínűelg későre járt már. A monoton, pepecselős munkában mindig teljesen elveszítettem az időérzékemet, és ebben az ablakomat eltakaró karmazsinvörös sötétítőfüggönyök sem segítettek. A kandallóban ropogó tűznek, és a komfortosan elhelyezett gyertyáknak hála a félhomályban is jól láttam. Az asztalomon néhány füstölő égett, én pedig mynzashi fekete teát ittam, ami úgyszintén felélénkített. Szükségem is volt rá, mert már napok óta ültem efölött az átkozott tanulmány fölött. Az Elementáris mágia fortélyai haladók számára című kötet újrakiadásán dolgoztam, melyben kibővített jegyzetekkel, hozzáadott részletekkel kívántuk aktualizálni, közérthetőbbé tenni a tananyagot a 32 évvel ezelőtti előző kiadáshoz képest. Biztos vagyok benne, hogy a Hullám rend talált volna nálam sokkal nagyobb szakértőt is a témában, de persze egyikük sem ért rá. Nem, mintha nekem nem lett volna jobb dolgom, de a Mágustorony, és a Tanács irántam tanúsított jóindulatára való tekintettel elvállaltam. Köd idézés. Kanyarítottam fel az alcímet egy üres lapra. Letettem a pennát, hátradőltem a karosszékemen, nagyot kortyoltam a teámból, miközben eltűnődtem. És már jött is az ihlet. Csészémet az asztalra helyeztem, koncentráltam, bal kezemmel hanyag mozdulatot írtam a levegőbe, miközben elmormoltam az igét. Aztán pont ahogy vártam, szinte a semmiből kúszott elő a halovány köd. Elégedetten nyúltam a tollért, hogy lejegyezzem a folyamatot, a köd azonban egyre sűrűbb lett, és terjedt a szobám falai felé. Ó a fenébe! Szándékaim szerint épp, hogy egy aprócska, halvány ködöt kívántam létrehozni, talán valami félremehetett, és kissé túllőttem a célon... Azt hiszem, hangosan is elkáromkodtam magam, miközben ellenvarázslaton gondolkodtam, amivel semlegesíthetem a sűrűsödő ködöt. Addig is, hátratoltam a székem, az ablakokhoz rohantam, a függönyöket félretépve nyitottam ki őket, remélve, hogy egy gyors szellőztetés megoldja a problémámat. Ekkor mintha kopogást hallottam volna odakintről. Ám mielőtt ajtót nyithattam volna, az kitárult, és egy régi ismerős lépett be, bármiféle kérdés vagy kérés nélkül. A pillanatnyi rossz látási viszonyok ellenére is egyből felismertem a lelkes, ifjú fénymágust. - Thora, drága - köszöntöttem, még mindig az ablaknál állva. - Pillanatnyilag kissé elfoglalt vagyok, de mondd, miben lehetek a segítségedre?
Hanyag pozícióban fekszem az ágy szélén, a fejem fejjel lefelé lóg le. Ritmikusan lendítem a levegőben a kezem egyik tartásból a másikba, és ennek hatására a gyűrűm kövének színe is vele együtt változik, hol az éjfekete, hol a vöröslő piros, hol a szikrázó azúrkék között. Zseniális kis bűbáj ez, de ezt már rögtön akkor tudtam, amikor Ezaras átszínezte Folrandír köpenyét Ethuil ünnepén. Folrandír… A fenébe! Karjaim segítségével ugrom fel az ágyban térdepelve, szemeim ide-oda cikáznak dühömben. Hogy az istenekre tudtam így elfelejteni az ígéretemet! Biztos hazugnak ítélt el azóta, és ezek után teljesen jogosan. Bár… kit érdekel, örüljön, hogy megkapja az ingóságait. Sietősen huppanok le az ágyról, a lendülettel az egyik könyv hangos csattanással ér földet a padlón, én pedig mint akit fenéken szúrtak volna viharzom ki a szobából. Mellkasomon összefont karokkal lépkedek a folyosón, minden belőle nyíló hálóteremnek az ajtaját vizslatom. Egy darab szöveg nincs rajtuk, de még egy név se. Hogy fogom megtalálni a cuccait, ha még azt sem tudom, hol van, vagyis volt a szobája? Túlságosan elsétáltam már a tanoncok hálókörleteitől, mert hamarost egy komorabb, de annál fényűzőbb folyosón találom magam. Úgy tűnik sikerült a nagyobb hatalmú emberek szobái közé keverednem, mint a Mester vagy akár… hmm… Vajon melyik lehet az ő szobája? Ha más nem is, de ő biztosan benne lenne egy közös csínytevésbe, vagy nevezzük nevén, egy szobába való betörésbe és annak kipakolásába. Fejemet közel tartva az ajtóhoz hallgatózom be egyesével, hátha valamelyikéből kiszűrődik valamiféle beszéd vagy bármi, amiből össze tudnám kötni, hogy ez az a hely, ahová jöttem. Ha valaki kívülről nézné az egészet, biztosan afféle perverz állatnak minősítene, amiért ilyen feltűnően tapadok rá az ajtókra, de hát az istenekre, a szükség törvényt bont. Már kezdem feladni, és átkozni magam, amiért nem kérdeztem meg tőle a legutolsó találkozásunkkor a lakhelyét, most annyival kevesebb problémám lenne a felkutatásával, amikor az egyik ajtó mögül egy halk káromkodás kúszik át a fán. Jellegzetes, mély hangja van a férfinak, így diadalittasan mosolyodom el, és kopogok be az ajtón. Persze, tisztességesen meg is várhatnám míg beenged, de annyi legyen, legfeljebb sűrű bocsánatokat fogok kiszórni, ha olyasmit látnék, amitől kiégne a szemem vagy ki tudja. Ujjaim rögvest rámarkolnak a kilincsre, és egy egyszerű mozdulattal tolom le kattanásig, ezután pedig az megadva magát, kisebb nyikorgással, de kitárul előttem. - A segítségedre lenne szükségem – lépek be azonnal a szobájába várakozás nélkül.
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok); Kezdő (Fegyverforgatás)
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Utolsó Poszt ∞ Pént. Ápr. 22, 2022 11:44 pm
Al-Qasim tanácsos hálóterme, melyet nagy becsben tart és próbálja a lehető legnagyobb diszkrécióban megtartani magának a kíváncsi szemek előtt. A tornyok falai között arról suttognak, hogy már nem egy hölgy fordult meg ezen ajtó mögött, és ezt a pletykát meglepő módon kevésbé tagadja, mint szobája mivoltját. Vajon mit rejtegethet ennyire?
Krónikás
Tulveron főkrónikása
Great stories happen to those who can tell them
❖ Ulron :
2128
❖ Tartózkodási hely :
Tulveron
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Szobám dolgozóasztalánál ültem, fogalmam sincs hány óra lehetett, de valószínűelg későre járt már. A monoton, pepecselős munkában mindig teljesen elveszítettem az időérzékemet, és ebben az ablakomat eltakaró karmazsinvörös sötétítőfüggönyök sem segítettek. A kandallóban ropogó tűznek, és a komfortosan elhelyezett gyertyáknak hála a félhomályban is jól láttam. Az asztalomon néhány füstölő égett, én pedig mynzashi fekete teát ittam, ami úgyszintén felélénkített.
