Ha ebben a rohadt városban valaki ugyanolyan maradt, az Ivy kibaszott Reaves. Nem könnyítette meg a dolgomat, de nem is vártam tőle mást. Minden benne rejlő harag és gyűlölet teljesen jogos, ahogy az is, hogy mint valaki, aki nemrég vesztette el a teljes legénységét, bármi mást szívesebben csinál, mint, hogy visszatérjen ahhoz az átkozott naphoz, mikor lesújtottak rá az istenek. - Vetkőzz és lejts táncot közben, ha úgy jobban megy - vontam vállat cinikus kérdése hallatán. Reaves jól tudja, hogy rá vagyok utalva, és ki is élvezi a helyzet minden egyes pillanatát. Még ha engem nem is nagyon foglalkoztat a dolog, pusztán az igazságot akarom tudni, talán hajlandó vagyok belemenni a kis játékába. Undora és ellenszenve teljesen megalapozott az irányomba, hisz míg én a mynzashi kényelmet élveztem, ő elveszített mindent maga körül. Legyőzhetetlen hajóját, a legénységét, imádott kapitányát. Én lettem száműzve ebből a porfészekből, s végül mégis ők húzták a rövidebbet. Ki tudja, holnap talán fordul a kocka, és rajtunk a sor. Sértései lepattantak rólam, rezzenéstelen arccal őríztem meg higgadtságomat, azonban szavai közt olyan részletekre figyeltem fel, amik érdekesek lehetnek. Kétlaki áruló. Lett volna egy patkányuk, vagy mi a fenéről beszél? - Jobb szeretném, ha majd felkészülten érne, amikor engem is megtalál egy efféle csata. Sőt, talán egész Nulportra vár egy, és ha nem lépsz le, veled is megtörténhet újra. Nem mintha lenne hova menned. Bárki is ütött rajtatok, nem egyszerű portya volt, jól tudod, Reaves. Hadüzenetnek szánták. Az, amit a te Drested felépített, oda lett, a hír elterjedt, és a magunkfajták nevét nem félik már a tengeren. Nem is próbálta rejtegetni, izzó dühének minden szikrája ott égett a szemében, ahogy szavaimat hallgatta. Talán pillanatnyilag könnyebb neki itt meghúznia magát, a kurválkodás is kényelmes szakma lehet, ha nincs más, de a vér nem válik vízzé. Reaves fajtája a tengerre való, és előbb utóbb újra azt fogja csinálni, amihez a legjobban ért. - Inkább, mint, hogy ő durrantson alám, nem igaz? - vágtam rá gúnyos kérdésére. - A tervem még készülőben van, tekintve, hogy nem tudom, mégis mi a héttengeri pokol az, amivel szemben állunk. De kezdetnek legyen elég annyi, hogy befolyásos támogatóim vannak.
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Utolsó Poszt ∞ Csüt. Jún. 16, 2022 9:29 pm
red hot chili wtf
which will get you killed faster? your loyalty or your stubbornness?
Nem kell jósnőnek lennem ahhoz, hogy tudjam, mi a francot akar - és bár a férfiak többségével így vagyok, felfordul kissé a gyomrom a gondolattól, mekkora szívás lenne Hawke-kal csinálni. Mostanra egyetlen rozmárképűvel sem okoz gondot a kötelesség, hát azt hihetném, mit nekem Ned Hawke, félkézzel elbánok vele, de hazudnék. Áldhatom az eget, hogy esti meséért kuncsorog, nem a lábam közéért, persze, ahány fogam van, az mind nem fűlik ehhez az egészhez, mert ami a tengeren történt, bizony mese, legenda, bármi jelzőket is akarunk aggatni rá hatalmas nyomorunkban, itt, ahol még élvezhetjük a napsütést, lenéznek ránk a szárnyas gondviselők. - Vajon mennyire lennék alávaló kurva, ha azzal jönnék, engem másért tartanak? - arcomba húzom a kalapom, miközben ellököm magam az ablaktól. Az ingem fűzésével nem fáradok, ahogy a szekrénynek dőlök, szemközt vele, karba fonva a költői kérdésemet. Bevallom, szórakoztató látni, hogy alig néhány hét eltéréssel Hackneyt követően Hawke is rám van utalva. Gondolom, milyen szörnyen kényelmetlen lehet féligazságokból válogatni, együgyűek elbeszélései után tapogatózni. Röviden bámulom a hamu helyét, na, nem a padló aggaszt. - Fárasztó lehet a csontok után csaholni, mynzash-i csecsszopó kutyaként értesülni, de komolyan, mi van veletek? Az egyik kétlaki áruló, a másik homokból fakaszt tejet magának. Azt mégis, mindkettő egy olyan csata maradványai után kapar, amiből ki sem vette a részét. Undorító, kibaszott sáskajárás. Próbálok mélyet lélegezni, számolni, mezőket, meg hasonló faszságot képzelni, amelyeket kolléganőktől hallottam, de se a deákné, se a vászna nem vagyok, minden ott ül az arcomon, mennyire a hátam közepére kívánom. Az életemet, kezdve ezzel, ami fabatkát nem ér már, hogy partra moshatta volna azt is, az a pokol. Hawke nagyzoló képét főleg nincs kedvem úgy állni, mielőtt a fotelbe dobta célkeresztnek. - És mire mennél a részletekkel? Elvezetnének néhány fregattig, majd jól alájuk durrantanál - horkantok fel. - Álomterv.
A meglepődés legapróbb rezzenésének se adta jelét, ahogy függönye mögül észrevette érkezésem. Tekintete most is, mint mindig, éles volt, akár a késszúrás a bordák között, és ennél már csak felvágott nyelve volt élesebb. Nem álltam meg gúnyos mosoly nélkül, hisz pontosan ezt vártam tőle. - Ahol az utóbbi években jártam, volt rá alkalmam. Sokkal kellemesebben, mint ebben a koszfészekben valaha - helyeztem magam kényelembe az egyik fotelban. - Drestről ez már nem mondható el. Ahol ő van, oda már a nap se süt. Számba vettem a szivart, nagyot szívtam belőle. Nem azért jöttem ide, hogy Reavessel szócsatázzak, még ha tudtam is, hogy ez mindig benne van a pakliban, ha beszélni próbál vele az ember. Mondjuk, ezerszer is inkább látom ezt az arcát, mit a nyájas behízelgőt, amit alkalmi vendégkörének mutogathat. - A nulporti kalózkirály bukásának a híre Mynzashig is eljutott, méghozzá elég hamar - folytattam. - Még partot sem ért az uszadékfa, ami jobb napjain a Fekete Démon hajótestét alkotta, a kapitányok már a koncon marakotak, ahelyett, hogy észrevennék a valós veszélyt, amit mindez jelent - magam mellett a padlóra szórtam a hamut. - Ha egyvalakit is kiokádott magából az a lélekvesztő hullámsír, ami Drest nyugalmát őrzi már, tudtam, hogy az te lehetsz. Hallottam történeteket, ostoba, babonás tengerész regéket, amik csak tovább gyarapítják az istenverte legendát, azonban azt akarom hallani, ami valóban történt azon az éjjelen.
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Utolsó Poszt ∞ Csüt. Május 05, 2022 11:33 pm
red hot chili wtf
which will get you killed faster? your loyalty or your stubbornness?
Ha létezik a megalkuvásnak szégyenfoltja, azt elnyertem - ítéletnapig emlékeztethetném őket, hogy nemes dolguk végeztével legyenek szívesek, kászálódjanak le, de nem. Halpiacon érzik magukat, ernyednek és döglenek, mintha kötelező volna. Képzelem, mit koplalhatnak ezek napokkal előtte, hogy összekuporgassák a szobára valót, nyilván észt nem csengethetnek ki belőle, de könyörgöm, amelyiknek kisujjból telik magasabb szolgáltatásra, legalább az éles kés lehetne a fiókban. Csesszék meg, hírem megy a madámnál. - Máskor is, Kedves - türelmetlennek hangzom, még a tűrhetőség határán nyájasnak. Nem bánnám, ha gyorsabban kapkodná a nadrágját, nem babrálna annyit a szíjával, persze, mit elégedetlenkedem, mikor édes mosolyt villanthatnék, ahelyett, hogy a vállam felett méregetem. Ivy, légy büszke, a remegő kezű kuncsaftok a te érdemeid. Csessze meg az új madám is, az elődjében volt annyi, hogy ne akarjon élvezetet ráhúzni a dologra, ez meg komolyan azt hiszi, bárkit szívesen nézek dugás közben, és nem a mennyezetet? Még csak nem is az a típus volt. Drest után egyik sem az a típus, maradjunk annyiban. De ez van, ha nagyon nincs más. Amúgy sem tudnánk mit felmutatni, az a félmarék legénység, minden nap iszik rá, hogy túlélte. Hawke begyújtott ugyan az öbölben, hidegen hagy, még ha semmi jót sem sejtek a dörzsölt üzleteiből. Úgyhogy akad pár év, amíg az esélytelenek nyugalmával elfelejthetem a horizont illatát, és járhatok tohonya férfiak kénye-kedvére, hogy miután minden leülés fájdalommal kezdődik... nem, nem akarom kivárni. A nap zárása is épp kibaszott túlélés. Elállok az útjából. Még látom, ahogy pendülnek az asztalra szórt ulronok, és valahogy nincs kedvem kételkedni. Túl romantikusra vette a figurát. - Jattot csak a madámnál, ha az nyomja a lelked - élesen elhallgatok, nem zörgök tovább a karnissal. És pont ez a baj, mert az ajtó máshogy nyikordul. Innen, a függöny mögül halványan próbálok felháborodni, pedig ég a nyelvem hegyén, hogy hangot adjak, ki a franc játssza, hogy nem ismeri a járást. Csakhogy... csakhogy Ned Hawke. - Kifogytál ágyúgolyóból, hogy kinyitod a szád? Merész - méregetem gyanakodva összefont karral. Egy pillanatig el sem hiszem, hogy idáig hozta a szaglása, aztán leesik, hogy az eszelős kutya szinonimái miért jutnak eszembe. Egészségtelen ez a Hawke, házhoz sompolyog a pofonért. Milyen lehetetlen alak. - Le lehetsz égve. Mondjuk úgy rémlik, Drest rendesen elállta a Napot. És kurva jól esik kárörvendőnek lenni. Még akkor is, ha fáj.
Újra Nulportban. Az áporodott kikötői levegő régi szép emlékeket idézett bennem arról az időről, mikor a Szuka legénysége még e város falai alatt kereste a bajt. Arról az időről, mielőtt a Fekete Démon még a tengermélyi hullámsírba szállt volna, kapitányával, és legénysége nagyjával. Őszintén szólva, üres is volt nélküle a kikötő. Persze, sok nagyszerű hajó vesztegelt a dokkoknál, szkúnerek, briggek, sőt, távolabb mintha egy fregattot is láttam volna, azonban egyik sem érhetett a Démon nyomába. Annak a hajónak tekintélye volt, a puszta jelenléte is félelmet csöpögtetett a tengerésznépség szívébe. Ezt néhai riválisaként is el kellett, hogy ismerjem. Számos téren bizonyultam jobbnak, sőt, a déli partoknál töltött éveim alatt biztosan felül is múltam őket, ám az a legenda, ami a Fekete Démont körüllengte, páratlan volt a hét tengeren.
Színpadias belépőm nem bizonyult zökkenőmentesnek, ám az Arienthe kisasszonnyal megejtett hosszadalmas tárgyalás után végre partra léphettem anélkül, hogy egyetlen ágyút is el kellett volna sütnöm. Mint a herceg, ki visszatér elorozott birodalmába, úgy éreztem magam, ahogy a kikötő deszkáin végigsétálva a város felé indultam. Rég elmúltak már azok az idők, mikor partra szállás után az első utam egy bordélyba vezetett, most azonban mégis a Selyem görény felé tartottam. Olcsó, szutykos lebuj volt, nyomába se érhetett a mynzashi háremeknek, de az erre tévedő tengeri medvéknek első osztályú szórakozást biztosított. Ahogy körbekérdeztem, hamar útbaigazítást is kaptam azzal a nővel kapcsolatban, akit kerestem, és a legkevésbé sem lepett meg, hogy a bordély felé küldtek. Ivy Reaves egy igazi kurva volt. Persze nem az az olcsó fajta, még ha olykor, gyengébb napjain bárki meg is kaphatta pár csilingelő ulronért. Ő Norvin Drest kurvája volt, és általában előbb herélt volna ki akárkit, ha az egy ujjal is hozzá mert volna nyúlni. Őrült egy nőszemély, a Fekete Démon hajdani élharcosa, és a kapitány üdvöskéje.
Sok történetet hallottam arról, mi is történt Dresttel, mendemondákat, kísértethistóriákat, mindenfélét, amit átkozott babonások híreszteltek, nekem viszont tényekre volt szükségem, elsőkézből akartam hallani mindent a Démon sorsáról. Ivy Reaves volt a kevés túlélő egyike, és közülük is a legbeszámíthatóbb, ezért is vezetett hozzá az első utam. Mikor beléptem a bordélyba, egyből megcsapott az a jellegzetes illat, amit a parfümök, füstölők és forró olajok elegye adott. Elfintorodva sétáltam a pulthoz, ahol néhány ulront csúsztattam a madám elé, aki kérdésemre válaszként az emelet felé kísért. Biztosítottam róla, hogy jól ismerem már a járást, így végül egyedül sétáltam fel a csigalépcsőn, miközben rágyújtottam egy erős, mynzashi dohányra. Felérve a Vörös szoba felé vettem az irányt, aminek épp nyílt is az ajtaja, majd mikor közelebb értem, kissé esetlenül sétált ki rajta egy tagbaszakadt, kopaszodó, bozontos pofaszakállú férfi. Ránézésre dokkmunkás, vagy tengerész lehetett. Derékszíjával szerencsétlenkedett még, miközben másik kezével rongyos, átizzadt ingjét próbálta visszagyűrni a nadrágjába. Ahogy észrevett, oldalazva csámpázott a fal mellé, utat engedve nekem a szűkös folyosón. Rá se hederítve haladtam el mellette, majd fordultam be a Vörös szobába. Nyikorogva táródott ki a félig behajtott tölgyfaajtó, ahogy beléptem. Reaves az ablak felé nézett, de már a félhomályban is felismertem hátára boruló vörös tincseit. Vártam egy kicsit, nekitámaszkodtam az ajtófélfának, nagyot szippantottam a dohányból. - Üdv, Ivy - fújtam ki a füstöt.
Nem kell jósnőnek lennem ahhoz, hogy tudjam, mi a francot akar - és bár a férfiak többségével így vagyok, felfordul kissé a gyomrom a gondolattól, mekkora szívás lenne Hawke-kal csinálni. Mostanra egyetlen rozmárképűvel sem okoz gondot a kötelesség, hát azt hihetném, mit nekem Ned Hawke, félkézzel elbánok vele, de hazudnék. Áldhatom az eget, hogy esti meséért kuncsorog, nem a lábam közéért, persze, ahány fogam van, az mind nem fűlik ehhez az egészhez, mert ami a tengeren történt, bizony mese, legenda, bármi jelzőket is akarunk aggatni rá hatalmas nyomorunkban, itt, ahol még élvezhetjük a napsütést, lenéznek ránk a szárnyas gondviselők. 
Ha létezik a megalkuvásnak szégyenfoltja, azt elnyertem - ítéletnapig emlékeztethetném őket, hogy nemes dolguk végeztével legyenek szívesek, kászálódjanak le, de nem. Halpiacon érzik magukat, ernyednek és döglenek, mintha kötelező volna. Képzelem, mit koplalhatnak ezek napokkal előtte, hogy összekuporgassák a szobára valót, nyilván észt nem csengethetnek ki belőle, de könyörgöm, amelyiknek kisujjból telik magasabb szolgáltatásra, legalább az éles kés lehetne a fiókban.