Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Utolsó Poszt ∞ Csüt. Jan. 06, 2022 4:29 pm
Védelmemre szóljon, tényleg segítő szándékkal kaptam a rajz után, és még akkor is csak ez vezérelt, amikor gyors mozdulatokkal összehajtogattam és elrejtettem a kincset a ruhámban. Ysti agya azonban gyorsabban forog, és nem is feltétlenül játszik a szabályok szerint. A kibontakozó négyes jelenetet nézem épp, mikor megragadja a kezem és elejti azt a bizonyos mondatot. Nekem csak az jár a fejemben, hogy ezt nem épp itt illenék megbeszélni, illetve ha már eltettem azt a bizonyos akadémiának ajándékozott rajzot, akkor ez tulajdonképpen lopásnak minősül. Mit csinál egy rendes tolvaj? Hát persze, hogy fut! Még elkapom Ron pillantását, mielőtt köddé válnának Rillel és a professzorral együtt, és meg is torpanok egy pillanatra, de Ysti nagyon határozott, így egy idő után engedek neki. - Ezek elteleportáltak a büdös trollpi...! - elharapom a mondat végét a nagy sietség közepette, és inkább megtartom magamnak a gondolataimat. Nem ez a megfelelő idő arra, hogy megbeszéljük. Azért a kijárathoz vezető folyosón megállunk, hogy felhúzzuk a cipőinket, és ha kissé lihegve is, de úrinők módjára távozzunk az akadémiáról. Minél kevésbé keltünk feltűnést, annál jobb.
//Köszönöm én is a játékot, srácok! Élmény volt
Vendég
Vendég
Utolsó Poszt ∞ Vas. Jan. 02, 2022 11:20 pm
Kezd úgy tűnni, hogy e hosszú, és fárasztó nap után végre a kezükben a győzelem. A kis csapat végre együttes erővel küzd, az ellenség pedig rohamosan fogy. Annyira tipikus, hogy ilyenkor fordul rosszra minden, hogy Ron magát átkozza, amiért nem számít erre. Egyik pillanatban még szóra nyílna a szája, hogy megdicsérje Wynva-t, amiért sikerül megmentenie a törpe kultúra egy nagyon fontos rég elveszett szeletét, a következőben viszont meglátja ő is a teleport kristályt csillanni a professzor kezében.
Itt fontos megjegyezni, hogy Ronan-nek halvány lila segédfogalma sincs róla, hogy mi az a teleport kristály. Mielőtt útra kelt volna, egyetlenegyszer sem költött el egyszerre annyi ulront, amennyibe egy ilyen kristály került volna, és Varászló sem igen állt vele szóba huzamosabb ideig, hogy elmondhassa neki mi az. Csupán azt látja, hogy az öreg elszántan néz, továbbá ahol ő áll, úgy látja csak akkor kapja elő ezt a varázsfegyvert vagy mit, amikor a bárd elkezd felé rohanni. -Ril!!! Rögtön megiramodik, tőrrel a kezében, hogy végezzen ezzel a pökhendi szélhámossal, mielőtt még késő lenne, de... Még épp sikerül elérnie őket, és felettük vetnie egy utolsó pillantás a lányokra, pont elkapja még Wynva tekintetét, mielőtt eltűnne a teremből. Hogy hova, az jó kérdés.
Őszintén szólva nem lennék az elf helyében, akit úgy tör ripityára Ronan, mint megcsalt, tehetős szerető a keze ügyébe tévedő porcelánjait. Hallhatóan felszisszenek, s fintorogva kapom a számhoz a kezemet, pedig nem tagadom, volt már szerencsétlenségem szörnyűségesebb dolgokat is megtapasztalni e világban. De hát így kell annak, aki a nála erősebbel kezd! - Adj neki! - buzdítom cimborámat teljes vállszélességgel, ugyanis Vicces név professzor már a kezdetekkor sem volt szimpatikus. S nem csupán azért, mert a hazugságaim kellős közepette rontott be leleplezni csalfa kilétemet… - Igaz, nem akartam legutóbb úgy kiemelni mindenki előtt, Ron barátom, azonban a semmiért odaadni neki a Pikáns Caldeni Éjszakákat? Tudtam én már akkor is, hogy megbízha- A rajz! - sipítok fel elborzadva, miként a gyertya felé röppen a kimondottan értékes papír. A másodpercek hihetetlen sebességgel peregnek, s kivételesen azt sem tudom hirtelenjében, hova kapjam a fejemet; a köpcös alak kereket old, a vázlat pedig lángra kap. Mihelyt azonban meglátom a szemem sarkából Wynvát a relikvia megsegítésére sietni, magam is lendülök, hogy cserébe a professzort akadályozzam meg a köddé válásában. Csak nem gondolja, hogy megkerülheti az orra beverését?! Szóval minden erőmet és lendületemet beleadva iszkolok elé, mielőtt még az elfhez érhetne, de amint összeütköznek testeink, érzem, hogy valami több is ér, mint a kerekded hasának szörnyűséges csapása… Mivelhogy a szemeimet felnyitva hirtelen már közel sem tudom behatárolni, hol is vagyok pontosan.
Spoiler:
Nem tudtam ellenállni egy ilyen fordulatnak, szóval én úgy vettem, hogy véletlen elteleportáltam a professzorral. Ron, ha gondolod, társulj a ki tudja hová 8 ) Lányok, nektek köszönöm a játékot, kis szarkák : P <3
Ahronit
Bárd vagyok
Our deepest fears are like Dragons guarding our deepest Treasures
Eszem ágában sem volt felfogni, hogy mi történt az imént. A férfiak eszement vitáiba sosem érdemes beleszólni, mert ilyenkor egy nő szava mit sem érne és én ehhez az elvhez tartottam magamat immáron lassan két évtizede, aminek segítségével jutottam el oda, ahol most vagyok. Összefont karokkal figyeltem az eseményeket, de azokat inkább csak félszemmel. Sokkal jobban érdekelt, hogy Wyn mit csinált és miként reagálta le az egészet. A kecsessége teljesen meglepett, hiszen csak annyit tudott a dolgokról amennyit elmondtam és mutattam neki, de ezek alapján úgy tűnt az utazásai során több is ragadt rá a koszon és az udvarlóján kívül. Míg a férfiak elvoltak a maguk kis kicsinyes baromságaikkal és egymás micsodájuk méregetésével, határozott léptekkel vágtam át a termen a barátnőmhöz, miután felcsillanó szemekkel néztem végig amint elsüllyeszti a mellei között az igenis épen megmaradt rajzot. Oldalasan megálltam mellette, szemeimet még mindig le nem véve a férfiakról. - Tudom is, hogy hol tudnánk eladni – mondtam neki halkan. Bizonyára kihallhatta az izgatottságot a hangomból. Talán most megtanulják az urak, hogy a nőket bizony nem lehet félvállról venni, és magukra hagyni. A nő csuklójára fontam az ujjaimat, és ha engedte, húzni kezdtem kifelé a teremből. Miután kiértünk az ajtóig, lekaptam én is a cipőimet a kényelmesebb mozgás céljából, majd az egyik karom alá csaptam őket miközben felemeltem az ujjaimmal a szoknyám elülső részét, a másik kezemmel pedig továbbra is erősen szorítottam Wyn kezét. Aztán futni kezdtünk.
Ystrid Braggart
Zsivány vagyok
She is a thief. And a thief is not an honest person.
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Utolsó Poszt ∞ Hétf. Dec. 27, 2021 3:21 pm
Jót mosolygok Rilrion cserfességén, és megjegyzem magamnak, hogy Tigrisnek semmiképp ne nevezzem. Nyilván könnyebb lenne ezt kivitelezni, ha nem tudnám, hogy Tigrisnek is hívták már, de ennyi baj legyen! - Akkor hát maradunk a Rionnál. - bólintok az említettnek még mindig mosolyogva. Udvarias férfi, és valamiért ismerős is, de lehet, csak a szemem csal meg. Ylore mindig is tele volt jóképű ifjakkal. Közben azért trappolunk fel a lépcsőn, és hamar meg is találjuk a bűnöst. Vagyis bűnösöket. Nem is igazán értem, hogyan kerülheti el mindenki figyelmét a tünde, aki most Ronra próbál rárontani. Biztosan a szerencse vezérli a kezem, hiszen alapvetően nem vagyok gyakorlott célba dobó, de még én is felhördülök, ahogy a cipő nagyot csattan a hegyesfülű homlokán. Nem tudom, a cipő melyik része és hogyan serkenti az elf vérét, de nem is érdekel. CSak az, hogy Ronnak elég ideje marad reagálni a támadásra. Egészen látványosan teszi, ami normál esetben némi sajnálatot váltana ki belőlem, de jelen esetben még a fal iránt is több együttérzéssel viseltetek, mint a tündér iránt. Közben Ysti is megérkezik, akire egy büszke pillantást vetek, és egy apró mosolyt is megengedek magamnak. Sajnos ami ezután következik, abba nincs sok beleszólásom. A pocakos férfi menekülőre fogja, de előtte még megpróbálja tényleg tűzre vetni az értékes firkálmányt. Az üldözést azokra hagyom, akik értenek az ilyesmihez. Én a papír után vetem magam, és harisnyás lábammal próbálom eloltani lángra kapott széleit. - Megvan, ez még eladható! - jelentem hangosan és büszkén a még a teremben tartózkodóknak, aztán a cipőimmel együtt azt is felszedem a földről. Hát ez meleg helyzet volt! A papírt óvatosan összehajtogatom, és a dekoltázsomba rejtem, hogy Pocak úr már ne férhessen hozzá, de ha kell, segíthessek.
Vendég
Vendég
Utolsó Poszt ∞ Pént. Dec. 24, 2021 11:40 pm
Wynva nyíltsága meglepi, de meg is könnyebbül, egyel kevesebb titok amit a sírba kell vinnie, még akkor is, ha csapda vár rájuk, melyre sajnos minden esély megvolt, mégis sikerül meglepetést okoznia az elfnek. Meghökkenve fordul támadója felé a figyelmeztetést hallva, és pont látja, ahogy a drága díszes cipő kis híján kiüti a szemét támadójának, és akadályozza meg, hogy az életére törjön. Ezek után még hangsúlyosabb lesz, ahogy a ledermedt elf arcán végig csurog egy vékony vörös csík ott, ahol eltalálta őt a cipő hegye, az orra és a szeme közt. Ez a védtelen, magatehetetlen ellenség egy másodperce a halálát okozhatta volna. A lovagiasság úgy kívánná, hogy lefegyverezze, és így is tesz. Csuklón, és tarkón ragadja a műtolvajt, hogy egyetlen mozdulattal úgy csapja őt arccal a falnak, hogy abba beleroppannak a szerencsétlen csontjai. Nem finomkodik, de így is kétszer megismétli ezt, mire végre el tudja venni a kést az ájult banditától. -Pornuncher! Az újonnan szerzett tőr hegyével a professzorra mutat, ha hangja nem lenne elég fenyegető. -Ide a rajzot, mielőtt az ujjaiddal együtt tépem ki a kezedből!! A lábainál heverő tünde kezei oly természetellenes alakot adnak ki, hogy ez a legkevésbé sem hat üres fenyegetésnek még akkor sem, ha ignorálni tudja a jó professzor Ron hangjának tónusát, ami szintén nem sok jót ígér a számára. -Felháborító hamisítványok! Egy törpe sosem tudna ilyet alkotni! Elpusztítom ha addig élek is! Kíváncsi vajon ha itt lenne Daldram, és épp szemrevételezné elfér e a fejszéje a fura nevű tudós fejében, akkor is ilyen bátran szórná e szidalmait, de feltehetően nem, mert elég egyetlen lépést tennie felé, és már dobja is a gyűrött papírt pár gyertya felé, ő pedig pocakját fogva az ellenkező irányba szalad, a sérült tünde felé, kezében egy teleport kristályt szorongatva.
Ronan meglassuló léptei okán magamhoz veszem az irányítást, noha eddig jó fele igyekezett. A tárolóból talán hamarabb feljutunk, mintha a menekülő tömegen átpasszírozódva próbálnánk utat törni magunknak a bárki számára elérhető lépcsősorokhoz, értékes időt pazarolva a kínlódással. Persze van, amire mindennek tetejében sem sajnálom csekély perceinket, s az nem más, mint az illem. Kedélyesen mutatkozok be Mirának, aki valójában Wynva – ennek apropóján vetek egy vádakkal teli pillantást Ronanra –, majd viszonozom szelíd mosolyát. - A barátaim csak Rilnek vagy Rionnak hívnak. Persze neveztek már Csipcsipnek, Cinegének, Ékes hangú madárnak vagy Tigri- nem, azt inkább nem használnám nyilvánosan – legyintek egy szórakozott kuncogással karöltve, mielőtt ismét Ron cimborára kapnám a pillantásomat haladás közben. - Vélhetően az archívumban akad majd valami kedvedre való, mindenféle limlomot képesek összegyűjteni ezek a régészek – felelem neki, aztán az én érdeklődésemet is kielégíti Wynva a fogadós eltűnésével kapcsolatosan. Egye fene, elhiszem neki, hogy nem ellenünk ügyködik épp. Igaz, a célunk felé igyekezve már nem is különösebben izgat a holléte, hiszen a helyiség ajtaja mögül tompa hangok szűrődnek ki a füst mellett. Átjár az izgatottság, hogy vajon ki vagy kik fognak odabent ránk várni, de a valóságra még így sem vagyok felkészülve. - Viccesnév Professzor! - csattanok fel döbbentemben, mire a köpcös férfi merő megvetéssel pillant végig rajtam. Vagy inkább, mint akinek a cipőjére lótrágya keveredett. - Na de professzor, hát illik ilye- - a szavaim bennem akadnak, miként Ronan mátkája élesen elkiáltja magát – a dérhajú megszólítására kis híján elnevetem magamat –, majd fényes topánkáját a váratlanul előbukkanó csuhásnak dobja. Az ugyan megtántorodik, vélhetően, mert nem számított effajta támadásra, azonban még én is képes vagyok megítélni, hogy kimondottan sok időt így sem nyertünk ellene. Nagy sóhajjal vonom le a konklúziót; éltemben először illenék megcsillogtatnom az Alorában szerzett tudásomat. Ezért hát az egyetlen igét, amit alaposan a fejembe véstem, elmakogom az orrom alatt, remélve, hogy a támadásom sikerrel jár és nem fogok besülni az egybegyűltek szeme láttára, minekután Ronan számára már előadtam magamat, mint párját ritkító mágus. Tekintve, hogy a motyogásomat az elf ledermedése követi, úgy vélem, nem mentek félre a szavaim. - Gyerünk, Ronan, csináld, amit szoktál! Üsd le, vagy tudom is én! - sürgetem meg, tudván, hogy a varázslat nem fog túlzottan sokáig kitartani.
Becsapódtam a kikiáltási terem ajtaján át. Bent az emberek még mindig zajongtak és sétálgattak ide-oda, fel nem ocsúdva az előbb történt incidensből. A füstszagot idebent még nem lehetett érezni, de inkább előbb, mint mikor már késő. - Emberek! – kiáltottam amennyire csak a hangszálaim bírták, hogy túlordítsam a többiek hangjait. – Evakuálni kell az épületet! Azonnal kifelé mindenki! MOST! A bent lévő őrök értetlen arckifejezéssel fordultak felém, hogy mégis mit csinálok, de miután a mögöttem lévő két másik őr halkan elmagyarázta a tűz lehetőségét, az és a társai rögtön nekiláttak nekünk segíteni a kimenekítésben. Ez jól is jött számomra. Percekkel később mindenki puffogva, káromkodva, türelmetlenkedve álldogált az udvaron a tűző napon, az őrök pedig minden egyes próbálkozást csírájukban elfojtották az esetleges visszamenésre. - Mégis, hova megy? – fogott vissza engem is az egyikük, miután vissza próbáltam jutni az épületbe. – Nem engedhetem vissza. - Már ne haragudjon, de a barátaim még bent vannak, kihozom őket is. - Akkor majd az egyik társam bemegy értük. - Az kéne még, inkább nagyon gyorsan engedjen el, különben a parancsnoka megtudja miket művel éjszakánként a fogadómban – fenyegettem végül a férfit fejemmel az arisztokrata felé bökve, aki ennek hatására kidülledt szemekkel elengedte markának szorítását a karomról, én pedig azzal a lendülettel visszarohantam a főbejáraton át. Ahogy haladtam egyre mélyebben a folyosón, úgy halkult el a felháborodás kintről, hogy engem miért engedtek el. A termekre ráboruló csendben egyedül csak a füstszag volt az egyetlen segítségem a többiek megtalálásra, amit reménykedtem, hogy ők is követtek. Amerre erősebb volt a szag, ott annál inkább fúrtam bele az orromat a ruhám ujjába és arra haladtam tovább. Időközben a füstszagokhoz hangok is társultak. Szinte elenyésző volt a beszélgetés, vitatkozás hangja, de folyamatosan követtem. Aztán egy hatalmas, szárnyait kitárt ajtóhoz léptem. Megmarkoltam a félfa szélét. Mi a fészkes fene történik már itt. Bent a már ismert hármas csapatot találtam, egy öregedő férfi és egy tünde társaságában, Wyn pedig éppen sikerült fejbe kólintania az utóbbit a saját cipőjével. Értetlen pislantásaimat ide-oda kapkodtam az embereken, de nem kívántam közbe szólni még. Úgy tűnt mindenki ismer szinte mindenkit, így jobbnak láttam egy ideig a háttérben maradni.
Ahronit and Deedra Gindrian Kedvelték
Ystrid Braggart
Zsivány vagyok
She is a thief. And a thief is not an honest person.
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Utolsó Poszt ∞ Pént. Dec. 10, 2021 5:22 pm
Kicsit meglep, hogy Rilrion ezt a pillanatot választja, hogy bemutatkozzon, de egyáltalán nem bánom. Szavai hallatán elmosolyodom, és az Ystitől tanult módon biccentek én is egyet, mikor a férfi fejet hajt. - Itt Miraként ismernek, de a valódi nevem Wynva. Örvendek a találkozásnak, Rilrion. - Ezután Ron még próbálja szépíteni a valóságot kicsit, de azt hiszem, a pillantásokból ítélve hamar fel is adja. Mostmár végre el is indulhatunk a Ron által felfedezett nyomok mentén. Ysti távozásán nem lepődöm meg. Jobb, ha segít ezeknek a mihaszna őröknek, mert ha tényleg tűz van az épületben, abból még nagy baj is lehet. - Ysti az embereknek segít, de biztos vagyok benne hogy nyitva a szeme és a füle. Ő tényleg nekünk segít. - felelem magabiztosan Rilrionnak. Miután Rilrionnak átengedi a vezetést, Ron mögé sorolok, és ruhám aljába kapaszkodva próbálok lépést tartani a két férfival. A füstszag egyre erősödik, ahogy közeledünk az emeletre, de már egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy tűz van. Mire megérkezünk, már rég csak a számon át veszek levegőt, igaz, ez sem segít eleget. Nem tudom, ki lehet ez az Ebresqin mester, de egyáltalán nem úgy fest, mint aki bárminek is a mestere lenne. A korábban hallott beszélgetőtársát viszont már csak akkor látom meg, mikor kilép az árnyékból, és Ron felé indul. - Hófehér! - kiáltok fel hirtelen, a tolvajtündérre mutatva, akinek ráadásul fegyvere is van. Hirtelen cselekszem, ösztönből, és az eddig a hónom alatt szorongatott cipőim egyikét erőből a támadó felé hajítom. A fejére célzok, és amilyen eszetlen szerencsém van, a méregdrága csatos cipellő hatalmasat csattan a késes tündér homlokán. Ha ez nem is állítja meg, Ronnak legalább van ideje cselekedni.
Vendég
Vendég
Utolsó Poszt ∞ Csüt. Dec. 09, 2021 9:49 pm
-Ha elkapjuk, visszaszerezhetjük a rajzainkat! Több magyarázatra nincs ideje azzal kapcsolatban, miért oly fontos számára, hogy hirtelen hősködni kezdjen. Azonban, kissé lassabbra veszi a lépteit. Nem inába szállt a bátorsága csak épp...nos általában hasznos, ah az megy előre, akinek van némi fogalma róla, hova is mennek. És mivel ez egy tudományos akadémia vagy mi, egészen biztosan nem ő az az ember. Csendben hallgatja a bemutatkozó beszédet. Épp ideje volt, hogy Mira, aki nem is Mira, és végképp nem Lady Boulderbrew megismerkedjen Rilrion-al, aki nem is Rilrion. Ha ez így megy tovább a végén kiderül, hogy Daldram nem is törpe! -A rejtegettem nem a legjobb szó rá... - mondja sóhajtva - kis szerencsével egyedül van a tolvaj, arra elegen vagyunk hárman de....tudunk valahol fegyvert szerezni? Ysti eltűnése elég hirtelen, de...egy égő épületben normális, ha valaki nem marad veszteg, biztos kiment. Remélhetőleg. Azért még gyorsan körbe néz, mielőtt felindulna tovább az archívumba. A bárd útmutatásával természetesen. Minél közelebb jutnak az archívumhoz, annál erősebb a füstszag, de csak Wynva számára. Ezt a bűzt nem a lángok martalékává váló tárgyak ontják magukból, inkább valaki, aki túl közel állt hozzájuk, ahogy kigyulladtak. Ahogy közel érnek, kihallatszik két férfi veszekedése. -Azt hittem, mostanra kinyitod! Még kulcsod is van! -Sok lépcsőt kellett megmásznom! -Nekem is! Mire a trió oda ér azonban már csak egy köpcös, pirospozsgás arcú, szakállas férfit látnak a széf előtt görnyedni. Láthatóan megszenvedt a régi fémláda nyikorgó zárjával. Vagy lehet csak tényleg a lépcsőktől melegedett ki. Épp felpattan, kezében a rajzzal, amikor meglátja, hogy társasága akadt. -TE??? -Ebresqin mester, ha kérhetném! - Csattan fel, emelt fővel a professzor, és bár próbál utat vágni a trión keresztül tekintetével, nyilvánvalóan inkább arra vár, hogy ezt a társa tegye meg. A fekete bőrruhába öltözött elf, mi csendben lapul egy sarokban, és amikor azt hiszi, senki sem számít rá, egy tőrrel a kezében szalad hangtalanul a mit sem sejtő Ronan felé.
Az őrök problematikája legnagyobb megkönnyebbedésemre megoldódik, bár elraktározom magamban az információt; ha nem szükséges lóháton elvágtatnunk a városból, lesz néhány keresetlen szavam az akadémikus ismerőseimhez. Ne higgyék, hogy fél év kihagyásának oltárán feledésbe merülhet a nevem s csodálatos személyem! Arcátlan brigád… - Hogy mi?! - kapom a fejemet Ronan felé, ki hirtelenjében az egyetlen rajzért kezd aggodalmaskodni, ami nem a mi tulajdonunkat képezi immár. Abban azonban lehet valami, ha a tolvajunk teljessé szeretné tenni a gyűjteményét, a következő útja az archívumba fogja vezetni. Amennyiben nem tévedek, onnét nyílik egy elkülönített szoba a kivételes ritkaságoknak, bár tekintve, egykori tanulmányaim csekély mértékben érintették a régészetet vagy a műemlékeket, hát nem vagyok biztos az információban. Gondolatmenetemből felocsúdva a cicoma hölgyre pillantok, akit Miraként emleget az ősz hajú cimbora. Csípőre teszem a kezeimet, megvonva a szemöldökömet az illem teljes hiányára. Ezt a jómadarat nem tanították, hogy nem árt bemutatni egymásnak a hozzá közel állókat? - Bár a körülmények rendkívül szegényesek, örvendek Mira. Minden bizonnyal te volnál a hölgyemény, kit oly titokban rejtegetett Ronan, hogy meggyőződésem volt, az elméje álmodott pusztán nagyokat – horkantok fel egy momentumra. - Rilrion volnék – mutatkozok be egy teátrális főhajtás kíséretében, még mielőtt loholni kezdenénk a borostyánszemű után. Megesküszöm, már másodszor idézi bennem egy lógó fülű kopó képét, ahogy eltökélt szándékkal iramodik meg egy irányban, habár, mint azt a barnahajú is kifejtette, valamivel fentebbről származik a füst. - Az archívum egyel felettünk van. Ha jól tudom, onnét nyílik egy szoba a ritkaságok számára, természetesen szigorúan elzárva. Amerre Ronan szedi éppen a virgácsait, egy ideglenes tároló, onnét is fel lehet menni az emeletre – osztom meg a tudásomat az egybegyűltekkel, s ekkor tűnik fel, hogy megcsappant a létszámunk. - Várjunk, hol van a fogadós? Nem mintha aggódnék érte, minekután effajta sértésekkel illetett, de úgy tűnt, ismerősök vagytok – pillantok felváltva Ronanra és Mirára.
Ahronit
Bárd vagyok
Our deepest fears are like Dragons guarding our deepest Treasures
Őszintén szólva nem lennék az elf helyében, akit úgy tör ripityára Ronan, mint megcsalt, tehetős szerető a keze ügyébe tévedő porcelánjait. Hallhatóan felszisszenek, s fintorogva kapom a számhoz a kezemet, pedig nem tagadom, volt már szerencsétlenségem szörnyűségesebb dolgokat is megtapasztalni e világban. De hát így kell annak, aki a nála erősebbel kezd!
