Ha nem lennék annyira feszült, talán el is nevetném magam Ysti pókmalacos sértésén, amit a kinyalt ifjú bárd felé intéz. Hogy a többieknek leesik-e, miért kapta a férfi, nem tudom, de úgy érzem, az is pont elég, hogy a bárd tudja, a kis titka talán nem is olyan nagy titok. Ez persze most mit sem számít, hiszen a kincset érő szörnyű firkálmányok sorsa most sokkal fontosabb. Némelyeknek legalábbis. Még szerencse, hogy az őrök időben érkeznek, így aztán nem folytatódik tovább a merőben feleslegesbe fordult szócsata. Én az őrökhöz több szót már nem intézek, úgy tűnik a további közbenjárásom nélkül is rájönnek, hogy nem itt van dolguk. Remélhetőleg minél hamarabb megtörténik mindez, s nem velük kell foglalkoznunk, ahelyett, hogy a kincset keresnénk, ami már megint elveszett. Úgy tűnik, még a szellemek is úgy akarják, hogy elveszve maradjanak, ami a látványuk alapján egyáltalán nem lenne csoda. Míg Ysti az emberekre hivatkozva próbál megszabadulni az őröktől, addig Rilrion a rajzok miatt aggódik, s közben már a vélhetően szökésbe forduló távozásukat készíti elő. Nem tudom, mit gondoljak, s ez az arcomra is van írva. Elgondolkodva pillantok Ronra, aztán bólintok. - Ezek szerint a tolvajunk nagyban játszik. Nem elég neki pár ronda firka. - Bár Hófehér most Mirának szólít, nem nagyon törődöm vele. Lerúgom a cipőimet és bólintok. - Ebben nem. Nélküle bárhová. - Anélkül, hogy Ystire pillantanék, felkapom a drága cipőket, és a hónom alá csapva őket nézek körbe. - Azt hiszem, a tető felől jön a füst. Merre van a kincstár? -
Vendég
Vendég
Utolsó Poszt ∞ Kedd Nov. 30, 2021 3:34 pm
Látja, hogy a bárd kifejezetten szívére veszi, amiért holmi nyolc csülökű rémségnek nevezik, ezért inkább ellenáll a kísértésnek, hogy visszakérdezzen, ugyan a búbánat az a pókmalac. Feltehetően úgysem fontos. Legalább az őrségtől megszabadulnak rövid úton. Itt megenged magának pár pillantást "Boulderbrew" asszonyságra. -Igen, ki kell menteni az embereket...mire várnak? Reményei szerint az őrség most, hogy látják itt nincs szükség rájuk, felfedezi azt, hogy ez az ő feladatuk, ebben a társaságban legalábbis biztosan rájuk illik leginkább a szerep. Esetleges távozásuk után még vár egy kicsit, és csak amikor Daldram lépteit sem hallja már mordul fel. -A tűz mindenki szerint csak elterelés ugye? - Vár egy pillanatot, aztán a bárd felé fordul. - Tuti így akarja fedezni a menekülését, csak azt nem értem miér....BASSZAMEG! A rajz amit az akadémiának adtunk! Épp, hogy nem csapja homlokon magát, amikor belé hasít ez a felismerés. A tűz biztosan elterelés, hogy senki se legyen az épületben, amíg ő kirabolja az akadémia kincstárát. Sőt... -Még elkaphatjuk. Mira, tudsz ebben futni? Igen, felhagy a színjátékkal....nos, részben. Viszont ezen a ponton már nem érdemes titkolni, ki ez a titokzatos úri hölgy. Azt viszont egyre jobban bánja, hogy nem hozott magával fegyvert. Persze, nem hozhatta be magával ide, de akkor is. Viszont ezen már kár keseregni. Azonnal a belső termek felé indul, és reméli a társai is követik őt. Újra próbálja követni a nyomokat, ezúttal viszont biztos benne, hogy hol fogja megtalálni a rablót. Az akadémia egyik hátsó termében, ahol elzárva tartják a rajzot, mikor nem tanulmányozzák éppen. Nem tudja, mire számítson odabent, de reményei szerint addig azt a termet nem fogja felgyújtani ellenségük, amíg a zárat nem törte fel. Kivéve, ha ő is tűzálló....de csak nem...ugye?
Vendég
Vendég
Utolsó Poszt ∞ Hétf. Nov. 22, 2021 8:24 pm
Az események pörögtek, s nem tudtam melyikhez kapjam jobban oda fejem. Amikor a hölgy pókmalacnak titulálta a barátom egy félig kitörő nevetés, majd a kezemmel eltompított halkabb csúszik ki, ami valahogy így hangzott: pfghrtghhhhhh. - Ejj.. ej. – Mondok a végén csak ennyit a szócsatájukra, amit talán még ennyinek se szabad nevezni. Ám A következő pillanatban igen csak felkapom a fejem, ahogyan a nagy Elfek, a nemes faj képviselői, a hegyes fülek megszégyeníti egy kurtizánvezető titulussal szólítják meg a hölgyeket. - höö? – Pillantok bárdomra, akinek úgy tűnt ugyan úgy feltűnt a furcsa viselkedés, ám a bugris szó hallatán már elkap a törpe harci vég. - hácöhcöh cöh…– Tűröm föl az ing újjam, és szemeim szikrát vetnek. Ám nem merek jobban kifejeződni, ha már úri szavakkal dobálózzunk, hiszen már ezek csak rossz pillantásra is úgy ugranak, mint a kiéhezett kutyák a csontra. Pánikkal dúsított bárd tekintette rám vetül. Visszapillantok bugyuta ábrázattal. - Oh a tüzes szent feleségemre, akitől egész Tulveron félhet, ha kézííbe veszi a serpenyőt! – Szitkozódom. - Hát hugy a viharba ne. – Biztatom szavaimmal, s majd szedni kezdem apró törp lábaim, és futásnak eredek, mint akinek az élete múlik ezeken a mozdulatokon, bár tán nem áll messze a távolságtól.
"Csodálatos szépség, bár a modorán van mit csiszolni. Olyan a szíve akárcsak az enyém. Tűzről pattant, koránt sem nőies, előbb üt aztán kérdez típus. Heves természete, de annál nagyobb szíve van."
❖ Szintem :
Kezdő (Fegyverforgató)
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Szinte nem kapok szikrát, amint nekem veti azt az undok gúnynevet – mely lássuk be, hihetetlen eleganciával csordult le az ajkairól –, így hát néhány momentumig pusztán tátogva kapok a mellkasomhoz, kifejezendő a felháborodásom mértékét. - Ó, ez oda-vissza érvényes, drága hölgyem, én is tudnék mesélni a hangomtól elvarázsolt füleknek, hova nem érdemes betérni! - csattanok fel a védelmemre, mely igazából már nem is az eltulajdonított papírokról szól, hanem a teátrális dráma élvezetéről s a tényről, képes volt valaki ezt a csodás arcot és testet pókmalacként definiálni. Hallatlan! Viszont a sajátságos mulatozásomnak ismét a hegyesfülű őrök vetnek véget, kik holmi madame-nak nevezik a fehérnépet. Mióta szokás a bordélyok úrnőiként illetni a szerencsétlen hölgyeket? Ez is valami elf tréfa lehet a maga kifacsart valójában. Ami jobban felzaklat, hogy itt mintha mindenki elfelejtette volna páratlan személyemet, s még van képe a mitugrásznak bugrisként nevezni… Ezúttal mégis amellett döntök, hogy csendben maradok, s kizárólag villámokat szóró tekintetem, mely az érzéseimről tanácskozik a külvilág felé. Legalább az bizonyossá válik, hogy a két nőszemély nem ellenünk van, de mire megoldódik a lényemet mélyen megsértő mizéria, újabb adag probléma szakad a nyakunkba. Némi pánikkal kapom a pillantásomat Daldram úrra, s révén, Ronan ma valamiként távol jár a tudatában – noha legalább most végre nem a szemeit legeltette a megsegítésünk helyett –, kizárólag a mélynövésűnek intézem csöndes szavaimat. Ha még a tüzet is a nyakunkba varrják, mellyel kapcsolatban elég rossz megérzéseim támadnak azok után, éppen előtte lopták el a rajzainkat, akkor bizony nagy slamasztikában leszünk. - Daldram úr, megbízom benned. Visszatalálsz a fogadóba? Kérlek, menj tüstént, rossz előérzetem van… Készítsd a lovakat, vélhetően elhagyjuk Ylorét – sutyorgom neki sietősen, remélve, az elmúlt hetekben kialakult barátságunk elég indok lesz neki arra, hogy ne hagyjon hátra a moslékban. Mihelyt ezzel megvagyok, tanácstalanul nézek végig a társaságunk maradék tagján. - Az embereket?! S ha a rajzokkal melegíti valaki a kandallót?! - teszem fel a szerény véleményem szerint jogos s egyben fontos kérdést, mely előrébb való holmi csürhénél odabent a teremben.
Deedra Gindrian and Thora Haleye Kedvelték
Ahronit
Bárd vagyok
Our deepest fears are like Dragons guarding our deepest Treasures
Bólintással fogadtam el Wynva ötletét, hogy nézzük meg a folyosó végét, de mielőtt léphettünk volna párat, megugrott a folyosón lévő emberek száma. Számtanilag pontosan hárman, Ronan és a másik két társa. Egyikőjüket sem ismertem személyesen, de a törp néha felbukkant az ünnepségen a tömegben, és hát egy ilyen pici ember látványát elég nehéz lenne elfelejteni. Viszont a másikra való pillantásomat követve elfogott egy apró kuncogás. Eszembe jutott, hogy amikor kivittem ezeknek az embereknek a másnaposság elleni italokat, utána mesélte el Bron, hogy bizony ő az a bárd, akit látott kimászni a disznóólból reggel. A kuncogásomat a szemérmetlen, azonnal támadó rágalmazása fojtotta el, amire én szúrós szemekkel fókuszáltam az arcára, és kezeimet a csípőmre helyeztem. Gyűlölöm, ha oktalanul megvádolnak, így mielőtt bárki is szólhatott volna, kirobbantam. - Mégis, hogy merészel ilyen aljas vádakkal nekem ugrani, maga… maga pókmalac! – emeltem meg a hangom jócskán. Talán, ha lett volna időm valami normálisabb visszavágásra, értelmesebb is kijöhetett volna a számon, de a hirtelenségben csak ennyire futotta, hiszen köpni-nyelni nem tudtam. – Ha ilyen stílussal beszél más fogadósokkal, nemhogy menyegzőkre nem fogják magát felkérni dalolászni, de még a legrosszabb fogadó se! – ezután a törp felé fordultam egy félfordulattal. - Maga pedig, kisember, jobb, ha meg se szólal, örüljön, hogy egyáltalán a védelmére keltem bent, különben sokkal nagyobb balhé is lehetett volna belőle – tettem hozzá végül fújtatva, dühömben. Azt hittem, hogy itt le is zárhatjuk a témát, már Ronan és Wynva is a védelmemre akart kelni, amikor a vitánkat a benti két őr érkezése törte meg. Megvártam Wynva válaszát a kérdésükre, és elismerően bólintottam, hiszen ahogy nekikezdett, pontosan úgy hangzott, mintha csak egy felsőbb osztályú hölgytől lehetett volna hallani, még ha egy kicsit élesebb hangnemű is lett, mint kellett volna. Viszont remélhetőleg felfogta a többi uraság is, hogy most a vádolásuk ellenére is Újfent kihúztuk őket ezzel a balhéból. - Így igaz, uraim – vettem fel a szokásos negédes mosolyt az arcomra. – Semmi gond nincs itt… - ekkor én is megéreztem. A folyosót elterítette az égés átható szaga, és váratlanul egy emlékkép csúszott elém. Pár évvel ezelőtt Bron valami újdonságot szeretett volna kipróbálni a konyhában. Ezzel a kiszárításos technikával állítólag egyes ételeket képesek lennénk jobban tartósítani, én bolond pedig rábólintottam, és pár órával később valami istentelenül büdös szag kezdett kiömölni a konyhából. Bron csak kiáltozott, hogy ne aggódjak, ez csak az extrudátum szaga, ami teljesen normális, de engem olyan szinten elfogott az öklendezés, hogy egy életre megtiltottam, hogy a fogadó konyhájában használja ezt a technikát. - …az épület lángrakapásán kívül – fejeztem be vállat vonva. Próbáltam a pánikot lefojtani magamba, de ösztönösen megindultam az árverésre használt terem ajtajához. – Azonnal ki kell menekíteni az embereket – kiáltottam hátra, miközben felkaptam a szoknyám elülső részét a szabadabb mozgás fényében.
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Utolsó Poszt ∞ Vas. Nov. 21, 2021 11:14 pm
Ahogy azt sejteni lehetett, Ysti sem látott semmit a rablásból. Ő is mással volt elfoglalva, és ahogy mondja, túl sokan voltak már akkor is az emelvény körül. Pech. Akkor máshogy kell ennek a végére járni, lehetőleg még azelőtt, hogy a tolvaj megléphetne a kincsével. - Rendben, de siessünk! Itt úgysem tehetünk semmit! - felelem neki, ahogy körbe nézek az előttünk-köröttünk gyűlő tömegen, amitől egyébként is kezd eluralkodni rajtam egy torokszorító érzés. Hagyom, hogy Ysti kivigyen a folyosóra, aztán megállunk, és én kissé tanácstalanul vonom meg a vállam a kérdésére. - Talán megnézhetnénk, hogy vezet -e másik ajtó a csarnok hátuljába. A tolvaj talán arrafelé távozott. - Alig teszünk meg azonban néhány lépést, egy általunk keresett oldalajtón épp Ron és barátai lépnek ki a folyosóra, s így velünk szembe találkozva. Kissé meglep a valószínűleg Rilrion nevű férfi heves, színpadias fellépése, amire azonnal rácsatlakozik a törp is, aki csakis Daldram lehet Ron leírásai alapján. Elkapom egy pillanatra Ron tekintetét, és óvatosan rázok picit a fejemen, majd, mintha ez bármit is számítana, én Ron kijelentésére helyeslek. - Mi azok vagyunk, akik segíteni próbálnak. - Mondanék én egyebet is, de az őrök megjelenése elhallgattat. Először fel sem fogom, hogy engem is megszólítottak, de amikor felocsúdok, a fejemet ingatva szólalok meg, próbálván időt nyerni magamnak, hogy a szerepemben tudjak maradni. - Ami azt illeti... - végignézek a kis társaságon, aztán az egyik őr kérdő pillantásába fúrom a sajátomat. - Az urak csak kedvesen érdeklődtek, nem láttuk -e a tolvajt. Azt hiszem, önöknek is inkább erre kellene koncentrálni, hisz az akadémia hírneve forog kockán. - annyira vagyok úrinős, amennyire csak tőlem telik, de érzem, hogy ez nem túl meggyőző alakítás. Olybá tűnhet hát Ronnak, de akár Ystinek is, hogy csupán elterelésképp szólalok meg újra. - Más is érzi ezt a füstszagot? Valami ég! -
Vendég
Vendég
Utolsó Poszt ∞ Kedd Nov. 16, 2021 10:00 pm
-A benne lévő rajzok ennél kényesebbek. - Feleli arra, hogy egy erősebb hajítással össze lehet zúzni a tárolásukra vett régi nyikorgós ládikát. De aztán még hozzá kell tennie halkan: - Remélem a tolvaj is tudja ezt. Az, hogy a törpe is csatlakozik hozzájuk kissé meglepi, de nem szól semmit. Van odabent elég őr, majd ők megoldják, ha kiderül, hogy mégis ott rejtőzik a tolvaj. Azonban, nem így tűnik. A mindig makulátlan padlón apró sáros nyomokat követnek, legalábbis egy darabig. Sajnos túl kicsik, még azt sem tudná megmondani belőlük, férfi vagy nő lábáról származnak e, de a pódiumtól indulnak, ez egészen biztos. Sajnos véget érnek a folyosón. Pont, amikor a hölgyekbe botlanak. -De, ő az. - Jegyzi meg határozottan, aztán kérdőn néz Wyn-re, ő látott e valamit. Szóban nincs ideje kérdezni, mert rögtön a bárd felé kapja a tekintetét. -Héééé. Csak nyugalom. Nekik biztos nincs köze hozzá... Beszéd közben előre lép, a két nő, és a két társa közé,. és fel is emeli a tenyerét, mintha így akarna megálljt parancsolni nekik, visszaélve vele, hogy őt megkerülni bizony komoly energiabefektetés. Azonban, mielőtt bármi mást mondhatna, újra hallani lehet a súlyos csizmákat. A két nő felé rohan az őrség két tagja, és egy Elf nemes. -Madame Boulderbrew! Madame Bragart! - A férfi hangjától csak úgy visszhangzik a folyosó. Valami tiszt lehet a városi őrségben, Ron számára idegen. Sebes, katonás léptekkel siet a két nő mellé, és fennhangon, szinte parancsolón szól, akkor is, amikor kérdez: -Zaklatja önöket ez a három bugris?
Vendég
Vendég
Utolsó Poszt ∞ Szomb. Nov. 13, 2021 9:52 pm
Bárdom egyetértett a bolond fejemmel, és nem is értettem hirtelen mi folyik körülöttem. Miért vagyok én itt, mi történik? Vezetőnek nem tetszett mind ez, s széttárt karokkal pislog felénk. Én mint egy kolonc voltam itt, hiszen hasznom nem igazán vehették. Minden esetre nem akartam egyedül maradni sem, így követtem Rilt. - Ágyékul vágom aztat ki elvitte. – Mormogom az orrom alá. Bár nem lehet ilyen, hiszen az is lehet, hogy egy nő van a dologban. Lépcső fele haladunk, közben terel minket egy ember, mint valami juhokat. Hirtelen egy nő kerül elink. - Te ez nem a fogadós? – Vonom össze a tekintettem a bárdra. - Huhuuu, miket nem mondol. – Pillantok ide, oda közöttük. Vádjai logikusak voltak, bár nem kenyerem a gondolkodás, de még magam is látom valami itt nagyon bűzlik. És most nem én vagyok az! Ám meg kell hagyni a nő igen finom falat, s szívesen venném, ha maradna, ám a lopást nem tolerálom, ha így van. Minden esetre megmozdít egy két dolgot a fejemben ez a nő, és a gatyámban is természetesen. - Maga vúút? – Teszem csípőre a kezem, s nézek szúrosan, a jóval felém tornyosuló nőre.
"Csodálatos szépség, bár a modorán van mit csiszolni. Olyan a szíve akárcsak az enyém. Tűzről pattant, koránt sem nőies, előbb üt aztán kérdez típus. Heves természete, de annál nagyobb szíve van."
❖ Szintem :
Kezdő (Fegyverforgató)
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Pusztán egy elégedetlen szemöldökvonás, amivel Ronan szétszórtságát jutalmazom, azonban nem akad időm a ledorombolására, ugyanis komolyabb gondunk akad annál, minthogy a dérhajú ki tudja miféle népeken legelteti a szemeit. - Kezdem úgy érezni, hogy az, Daldram uram – sóhajtok fel, miként az árverés vezetője is csupán a karjait tárja tanácstalanságában. Megkérem, hogy folytassa az aukciót, és az őrökkel figyeltesse a kiigyekvő népeket, amíg mi felderítő akcióra hajtjuk a fejünket. - Hacsak nem vágja falhoz azt az ócska ládát... – morgom az orrom alatt, követve a férfit a meginduló lépteiben. Őszintén szólva elképzelésem sincs róla, mit is csinál épp, de legalább hármunk közül úgy néz ki, mint aki ura a helyzetnek. A lépcső felé haladunk közben, mely az egyik oldalszárnyba vezető ajtóhoz terel bennünket. Azon áthaladva egy folyosóra érünk, ahol láss csodát, épp a külterületi fogadósba, meg egy másik cicomás fehérnépbe botlunk. - Láttam magát odabent! - bökök a mutatóujjammal a fogadósra teátrálisan. - Gyanús is volt, hogy csak úgy lebeszélte kegyed az őrökkel! Egyesek azt gyanítanák, egyenest maga rendezte az egész felfordulást – vádolom meg szemrebbenés s egy árva rossz-érzés nélkül a nőszemélyt, olyannyira belelelkesedve a frusztrációm kiengedésébe, hogy egyelőre meg sem érzem az egyre jelentőségteljesebbé váló füstszagot.
Daldram Kedvelte
Ahronit
Bárd vagyok
Our deepest fears are like Dragons guarding our deepest Treasures
Folyamatosan az őr háta mögé sandítottam, figyelve az eseményeket. Ott elől egy kisebb vita alakult már ki, az emberek egy része jobban odatömörödött, hogy hallgassa a szócsatát, én pedig emiatt már nem láttam át a sok fejen. Az őr éppen válaszolt volna nekem, mikor elszabadult a pokol a kámforrá vált láda miatt, én pedig az őrbe fojtottam a szót. - Vagy talán mégis szükség lesz Önökre – válaszoltam hanyagul és átcsusszantam a két őr között, hogy közelebb érhessek a tömeghez. A tömeget vizslattam, hogy vajon ki hiányozhat most és ezzel kire terelődhet a gyanú, amikor Wyn mögém lépett. - Az emberek kitakartak mindent – fordítottam hátra az arcomat, hogy hallhassa a válaszomat az emberek keltette zajban. – Egy párszor már voltam itt, de menjünk ki. Hátha látunk valamit, ami segít a nyomozásban – tettem hozzá, és kézen fogtam a nőt. Ha engedte, elkezdtem kihúzni őt az egyre jobban előre gyűlő embereken át. Amint kiértünk a folyosóra, elengedtem Wyn kezét. - És most?
Daldram Kedvelte
Ystrid Braggart
Zsivány vagyok
She is a thief. And a thief is not an honest person.
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Utolsó Poszt ∞ Pént. Nov. 12, 2021 8:20 pm
Villantok egy apró mosolyt Ystrid felé, és kicsit megrázom a fejem. Nem tudom, hogy csinálja, hogy folyton jó kedve van és mindenki mást is jókedvre derít már csak a jelenlétével is. Egy-két pillanatra még én is megfeledkezem arról, miért is vagyok itt, és hogy kit is kell játszanom. Ron pillantásából viszont rögtön megértem, hogy még dolgom van. Ystridre hallgatva azonnal emelem a táblám, ám ezúttal csak 350 ulront kiáltok, amire persze azonnal jön a kontra, nem is egyszer úgyhogy, mire észbe kapok, már 500 ulronnál jár a licit, én pedig rettegve reménykedem, hogy másnak jobban kell ez a rondaság.
A figyelmemet azonban hirtelen egész más problémák követelik meg. Eltűnt a láda? Az meg hogy lehet? Felállok én is a helyemről és közelebb óvakodom. Az orrom ritkán csal meg. Valami pedig nagyon bűzlik itt. Az emelvény mögötti területet pásztázom, majd a mennyezetet is, jeleket keresve, de hiába. Ystrid mögött megállva kissé előre hajolok és halkan kérdezem csak: - Te láttál valamit? Imered az épületet? körülnézhetnénk a folyosókon. - ha velem tart, talán könnyebb dolgom lesz, de ha nem, én akkor is megyek. Itt úgysem veszi hasznom senki sem.
Vendég
Vendég
Utolsó Poszt ∞ Hétf. Nov. 08, 2021 12:01 am
Tovább keresi a nő tekintetét. Ha találkoznak, nos feltűnően nem jelezhet neki, de reméli rá tudja venni, hogy megint emeljen a liciten, mert bár 301 ulron nem kevés, ennél azért biztosan többet érnek a rajzok. Aztán valahogy úgy felejti a tekintetét, amíg... -Hmmm? Ó... Meglepetten pislog a kezében szorongatott kulcsra. Hogy kerülhette ez el a figyelmét? Hát....igazából, tudja hogy. Rászól magára, hogy koncentráljon. Ez most nagyon fontos, és ide kell figyelnie. De lehet csak kellett volna? Ystrid asszony közbenjárásának hála nem dobják ki Daldram-ot, az utána kiejtett szitkozódásait pedig mindenki elnézi neki, hisz a terem közhangulatába remekül beleillik. Nosztalgiával gondol az elmúlt percekre, amíg ez volt a legnagyobb aggodalma. -Nem juthatott még messzire, és a kulcs nélkül ki sem nyithatta. Azonnal nyomok után kezd kutatni. A pódiumtól kiindulva, ameddig csak ellát. Csak nem párolgott el a láda. Tippre valami varázslat lehet a dologban, ha ennyi emberből senki sem vette észre, de ki tudja, lehet csak gyors volt.
Az események pörögtek, s nem tudtam melyikhez kapjam jobban oda fejem. Amikor a hölgy pókmalacnak titulálta a barátom egy félig kitörő nevetés, majd a kezemmel eltompított halkabb csúszik ki, ami valahogy így hangzott: pfghrtghhhhhh. 
||
Szinte nem kapok szikrát, amint nekem veti azt az undok gúnynevet – mely lássuk be, hihetetlen eleganciával csordult le az ajkairól –, így hát néhány momentumig pusztán tátogva kapok a mellkasomhoz, kifejezendő a felháborodásom mértékét. 
